Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-16 / 88. szám
1915. április 16. • PETŐFI NÉPE • 5 Tíz esztendő Kecskeméten 145 éve, 1830. április 16-án meghalt Katona József drámaíró, a Bánk bán alkotója, a magyar drámairodalom kiemelkedő alakja. Ebből az alkalomból részletet közlünk Orosz László Katona Józsefről szóló könyvének Tíz esztendő Kecskeméten című fejezetéből. Katona József. 29 éves volt, amikor 1820 novemberében városi alügyésszé, vicefiskálissá választották Kecskeméten. Hat év múlva, 1826 novemberében a város Ordinarius fiskálisa, főügyésze lett. Ez a tisztség a városi hivatali ranglétra igen magas fokát jelentette, s anyagi biztonságot adott a szűkösebb jövedelmű pesti ügyvédkedés után. Kecskeméten bizonyára olcsóbb is volt az élet; együtt lakott szüleivel, így fokozottabban támogathatta őket és testvéreit, mint korábban. A kecskeméti hivatalvállalás nem jelentette feltétlenül az irodalmi tervek feladását A jogászi tevékenység nem zárta ki az irodalmit; a vidéki élet sem lehetett döntő akadály, hiszen a kor íróinak jelentős része vidéken élt, s Kecskemét amúgy sem volt messze a fővárostól. Azt sem kell hinnünk, hogy az akkori Kecskemét szellemi klímája eleve elfagyasztotta a szellem hajtásait, sőt úgy tűnik, hogy Katona kecskeméti hivatalnokoskodásá- nak évtizede e városban bizonyos művelődési törekvések melegágya volt. Abban a gesztusban, hogy Katona a Bánk bánt Kecskemét íő- bírájának és tanácsának ajánlotta, bizonyosan volt olyan számítás is, hogy megnyerje támogatásukat az alügyészi állás elnyeréséhez. De ahhoz, hogy ilyenre számíthasson, eleve tudnia kellett: az irodalmi teljesítménynek becsülete van a kecskeméti tanács előtt. Ebben nem is csalódott. Nem tudjuk, magát a választást befolyásolta-e a' dráma, illetve az ajánlása, nyomtatásban ugyanis csak néhány nappal a választás után jelent meg. Amikor azonban az új alügyész, állása elfoglalására jelentkezvén, magával viszi a Bánk bán friss példányát, „A maga szíves tiszteletét bé mutatott munkájával is kinyilatkoztatni kívánó Hazafi Ürnak ajánlását a Tanács nem csak jó indulattal el fogadja, hanem az Auctor dicséretes igyekezeteiért honorárium fejében a város cassájából 100 fkát ki fizet- tettni rendelt” — olvassuk a tanácsi jegyzőkönyvben. Levele Kisfaludy Károlyhoz, amelyben a Bánk bán visszhangja felől érdeklődik, kecskeméti hivatalnokoskodása első napjaiban kelt. Leveléhez verseket mellékelt az Auróra című irodalmi évkönyv számára, ezek egyike meg is jelent az 1822. éviben. Kecskemétről küldte be a Tudományos Gyűjteménynek a Kecskeméti pusztákról szóló cikkét, s talán már itt fejezte be és innen küldte el a drámaírás akadályaival foglalkozó tanulmányt is. Minden valószínűség szerint folytatta Kecskemét történetével kapcsolatos jegyzeteinek készítését vagy legalábbis rendezgetését. Ügy tűnik azonban, az az irodalmi tevékenység, amely Katona első kecskeméti éveihez kapcsolható, lassan abbamarad. Az 1920-as években egyre élénkülő pesti irodalmi élet nem ösztönzi újabb alkotásokra. Az elkedvetlenedésen kívül a hivatali munkájával járó sok elfoglaltság is oka lehet Katona elhallgatásának. Katona kecskeméti tíz évéről tulajdonképpen nagyon keveset tudunk. Hivatali munkáját talán rekonstruálni lehetne ügyészi iratainak tüzetes átvizsgálásával, azt a közérzetet azonban, ahogy ezt a munkát végezte, aligha. A kecskeméti városi ügyész — ügyésze egyben a Koháryak, a kecskeméti földesurak úriszékének is — hivatalból vádoló ja kellett, hogy legyen számos olyan megtévedt szegényembernek, „akit a szükség garast rabolni kényszerített”. Nem tudjuk, legfeljebb sejthetjük, miféle lelkiismereti konfliktusokat okozhatott ez Katonának. A városi magisztrátussal is lehettek ellentétei; Tiborc panaszának megszólaltatója társadalomszemléletét talán megpróbálta érvényesíteni hivatali tevékenységében, de ezt csak a feudális jogrend keretei között tehette. Azok a kétséges hitelességű tör. ténetek, amelyek halála után terjedtek el róla Kecskeméten, különc, magányos, csalódott embernek mutatják be. A házat, amelyben öreg szüleivel lakott, miután újjáépítette, 1828-ban Sándor öccsének adta át azzal a kötelezettséggel, hogy szüleiknek holtukig lakást adjon. Másik öccsének már korábban szőlőt vett. a magáét apjára hagyta. Ügy osztogatta szét mindenét, mintha türtoi készült yqjna..1Még- sem halálsejtelemről lehet szó,, hiszen 1829-ben kétszer is házat, vagy házhelyet kért a várostól — sikertelenül. Talán családjának kielégítése, megfelelő anyagi viszonyokba helyezése után épp most szerette volna a maga életét kezdeni? A hirtelen jött vég annál tragikusabb. A harminckilencedik évében járó férfi szívpanaszait maga sem vehette túlságosan komolyan. 1830. április 16-án, egy hosszas, megerőltető úriszéki tárgyalás meg a vele kapcsolaté» nagy ebéd után, miután rövid időre hazatért pihenni, hivatalába igyekezett vissza, s a városháza kapujában esett ösz- sze — holtan Halála helyén ma kettétört kő áll ezzel a felirattal: „Itt hasadt meg a szive Kecskemét legnagyobb fiának.” A tadzsik irodalom remeke Péter bácsi Amikor most rá emlékezünk halálának ötödik évfordulóján, hogyan is szólíthatnánk meg gondolatban másképpen, mint így: Péter bácsi. Mindenki Péter bácsija volt ő: neves politikus, tudós professzorok, művészek és gondterhelt parasztemberek egyaránt így szólították vagy így említették maguk közt, ha szó esett róla. Hihetetlen, hogy már öt esztendő óta nincsen közöttünk! Ügy tűnik gyakran, hogy véleményt mond még ma is mindenféle dologról, beleszól a legégetőbb kérdésekbe, állásfoglalásra késztet, mint tette életének minden szakaszában. A paraszti világ küldte őt az irodalomba, a mindvégig-parasz- tot, aki nem hogy osztályát megtagadta volna, de tartalmában és formájában egyaránt megőrizte paraszti-népi mivoltát, még akkor is. amikor a műveltsége a tudósokéval vetekedett, s a tekintélye nemzetközi rangra emelkedett. Nem beszélve a népszerűségéről, melyhez fogható kevés akadt hazai kultúránk történetében. A paraszti világ küldte őt; ám korán megismerte a munkások életét is, meg a cseppet sem rózsás sorsú értelmiséget. Megismerte és elemezte. írásaiban és szóban, valamennyi rendelkezésére álló eszközzel és módon. Kevés kortársa látta világosabban nála az ország egészének gond- ját-baját, s kevés író-gondolkodó sürgette türelmetlenebb szóval a változást, mint ő. Az egykori balmazújvárosi ka- páló-kaszúló paraszt, majd a frontokat járt, kollektivista gondol- kozású pályamunkás idejekorán kézbe vette a tollat, hogy felismert tehetségével segítsen jobbítani a nép helyzetét, javítani az ország sorsát. Sokan amolyan falusi csodabogárnak tartották az elsp időben, lajbis-csizmás kuriózumnak. míg aztán kénytelen volt mindenki belátni, hogy egy nagy felkészültségű, messzire látó író-politikus kér szót magának az ország sorsának tudatos alakításához Művei az egykori paraszti világ valóságot tükröző krónikái. Könyvei: A Számadás. aJJyepsor. a Három nemzedék. Az alföld parasztsága s a többi, egytől- egyig az élet eseményeire, sorsok alakulására érzékenyen reagáló művek; Veres Péter valóságot feltáró és állásfoglalásra késztető alkotásai. Aki íróként és politikusként, miniszterként és országgyűlési képviselőként egyaránt egyazon cél érdekében munkálkodott, legjobb szándéka szerint, az gondolkodónak is jelentős volt. Olvasottsága. megszerzett ismeret- anyagának minősége és mennyisége legendássá vált. A népek sorsa, országok története, a művészetek és a tudományok fejlődése épp úgy érdekelte, mint a lélektan, a néprajz vagy akár az antropológia. Szinte megszállottan akart mindent tudni, amit tudni érdemes ahhoz, hogy helyünket jobban meglelhessük ebben az örökké változó, meglehetősen bonyolult világban. Veres Péternek, az írónak a helyét majd a múló idő jelöli ki. Ahogyan az lenni szokott; Veres Péter politikai pályafutását ma már kritikusabban és reálisabban vagyunk képesek felmérni. Ám Péter bácsinak, a sajátosan élő és gondolkodó közéleti embernek a szerepét és életútját egyszerinek és megtsmételhetet- lennek tartjuk Varga Mihály Rajzterem a Szépművészeti Múzeumban Háromezer éves pásztorsíp Az odesszai Archeológiái Múzeum expedíciója a város környékén csontból készült és gazdagon díszített pásztorsípot talált. Életkorát a tudósok 3000 évre becsülik. A Dnyeszter fennsíkjának szélén, az egyik faluban mesterséges tavat építettek, s ennek során az egyik földkotró gép egyméteres mélységben régi sírok tömör kőlapjába ütközött. Az ásatások színhelyét tanulmányozva a tudósok három, különböző korszakhoz tartozó település maradványait fedezték fel: az egyik az i. e. harmadik évezred régi tripol.jei civilizációban, a másik a késő bronzkorban, a harmadik pedig az antik világban állt fenn. Az említett pásztorsípot az egyik sírban találták. (APN — KS> Százhúszat verő szív A Sahname című eposz teljes szókészletének összeállításán dolgoznak tadzsik irodalomtörténészek. A tadzsik—perzsa irodalom klasszikusának, Firduszi legnagyobb epikái művénék siókészletét és rriii'vé&zi stílusát a középázsiait köztársaság irodalomtörténészei, iráni kollégáikkal tanulmányozzák. A szógyűjtemény tadzsik és arab nyelvű kiadását tervezik, s ily módon lehetőség nyílik arra, hogy iráni, afgán és más nemzetiségű tudósok, is felhasználják tudományos munkájukhoz. A tad- Zítiíc irödalomtcrtéiléizek' műóe nagy segítséget jeleni az orientalistáknak. (APN—KS) • Rajztermet rendeztek be a Szépművészeti Múzeumban az általános iskolás gyermekek számára. Április 8-tól heti két alkalommal az egyénileg vagy csoportosan érkező, kiállítást látogató gyerekek ingyen igénybe vehetik a rajztermet. Az ott készült rajzokat időnként jutalmazni fogják. (MTI foto: Pctrovics László felvétele — Telefoto—KS) Százhúszat verő szív — ez volt egyik versének a címe. s azóta már fogalommá lett, egyet jelent a költővel. Váci Mihállyal. A nyírségi tanyavilág gyermeke volt. de nem csak úgy, hogy innen indult el valamere a világba. Élete sokkal jobban kötődött ehhez a tájhoz. Innen merítette hasonlatait, a költészetére jellemző képeket S gyermekkorának nehéz évei. tapasztalatai is hozzájárultak ahhoz, hogy egész életén át olyan érzékeny legyen a szegény emberek sorsa iránt. Amíg élt a nyírségi embereket, a tanyai szegényeket képviselte. Ennek a vidéknek volt országgyűlési képviselője is a parlamentben. Mert költő volt és közéleti ember — ez egybefonódott Váci Mihály életében. Alig 19 éves. amikor 1943 szeptemberében az egyik bokortanyán, Nyíregyháza környékén tanító lesz „Hosszú voltam, mint bajban az imádság, sápadt, mint a kenyér bélé” — emlékezik vissza nem kis öngúnnyal önmagára. Alig kezdi el munkáját, súlyos betegség tör rá. Az akkori leggyakoribb népbetegség, a tüdőbaj kerítette hatalmába, és még hat esztendőn át újra meg újra visszatért hozzá. A háború alatt munkaszolgálatos, de megszökik, hazagyalogol Nyíregyházára. 1949 tavaszától kollégiumvezető, egy év múlva a fővárosba került, különböző pedagógiai munkaterületen dolgozik. Illyés Gyula ismeri fel tehetségét és szeretettel segíti kibontakozását. 1955-ben jelent meg az Ereszalja című — országos elismerést hozó — kötete. S ez után is minden egyes kötete nagy visszhangot keltett. Ki ne emlékezne az 1961- ben megjelent Mindenütt otthon című versgyűjteményére, amely a legszebb hazafiságra, a szocialista haza szeretetére nevelte az olvasót. Nem kímélte önmagát és senkit sem. akit tetten ért. hogy valamiben vétkezett, hibás. Kigú- nyolta maróan az újonnan született és tetteinket eltorzító kicsinyes dolgainkat Irgalmatlan őszinteséggel rajzolta meg az elpuhult ember, a kispolgár, az álforradalmár portréját. Volt benne keserűség is. Féltett bennünket, forradalmunkat, ügyünket a szép eszményeket féltette a meg- kórgesedéstől, amely úgy nő, mint] fán a kéreg, az édesnedvü lélek körét. Visszacseng az Eső a homokra című versének első sora: Használni akartam — nem tündökölni... Kilenc könyvet írt. elnyerte életéiben a József Attila-díjat, a Kossuth-díjat, szerkesztője volt rangos irodalmi folyóiratnak. Azt is mondhatnánk: emberileg is elérte célját. Ö mégis örökké nyugtalan, mindig jobbítani akaró, újra vágyó, de sohasem az egyéni célokért, dicsőségért küzdő ember volt. Másokért élt és alkotott. 1970. április közepén —öt esztendeje — Hanoiban járt egy magyar küldöttséggel. Onnan jött a hír, hogy vérnyomása felszökött és agyvérzés érte. Mindent elkövettek a gyógyításáért, de nem tudták megmenteni. A Mindenütt otthon költője hazájától távol, de egy baráti országban küldetés közben távozott az élők sorából Örök és elmúlhatatlan gondolatait versei őrizték meg számunkra. F. Tóth Pál SZILVÁST LAJOS (112.) Hallgattunk. Egy pillanatra az a benyomásom, hogy levendulaillatú a hóesés. Észre sem vettem, mikor hajtottam rá az arcom a hajára. Kicsi lány... Kívánhat-e ember maga mellé jobbat, nemesebbet. mint ő? Minden gondolatán átsüt kifejezhetetlen tisztasága ... Bűnnek érezném, ha hibák után vadásznék benne... — Megfázol, kedves... , — Nem ... — Menj be a szobádba... Hideg van itt.., — Ne küldj el. Jó itt... — Nekem még éjfélig kint kell maradnom... 1 — Én is itt maradok. — Ügyis náthás vagy már... Nem is hallja. Előremutat a völgy felé: — Szeretnék egy szánkót.. 1 Két lóval. Beleülnénk, egymás mellé, aztán csak a lovak csilingelnének. Meg prüszkölnének is néha. és megráznák a nyakukat, hogy hangosabban szóljanak a csengettyűk... Ugye? — És csípné az arcunkat a szél, és az egész nagyon jó volna... — Megtesszük egyszer? — Meg. kedves. — ígéred? — ígérem. — És mikor? Mit feleljek? A refrén mindig ugyanaz: ha egyszer vége lesz a háborúnak. Akkor. Addig nincs élet. Addig csak vágyak vannak. Vágyak, egyre sokasodó vágyak. Mennyi vágy gyűlt össze ezekben az években! Hányán és hányszor mondták ki elmélázva vagy magabiztosan, vagy csüggedten, alig remélve, hogy: ha egyszer vége lesz a háborúnak... És ha egyszer igazán vége lesz, és egy csapásra zúdul ki az emberekből a sok-sok összesűrűsödött vágyakozás ... mi lesz abból? Tán felrobban tőle a világ ... — Kicsi lány ... \ — Tessék... — álmos a hangja, mintha nagyon messziről hoztam volna vissza a szavammal. — Menj be szépen, megfázol itt... — Nem akarok. Itt akarok maradni .. — Akarj inkább valami mást... — Jó ... — töprengve leveri vállamról a rárakódott havat. — Akkor mást akarok. Tudod, mit? — Nos? — Azt akarom, hogy nagyon szeresd a kicsi lányt... — Hiszen folyvást azt teszem. — Tedd is! Hirtelen a nyakamba ugrik. Eláll bennem a lélegzet. Megcsúszott a jobb lábam, s ha egy kicsit közelebb állok a fal széléhez. mind a ketten lezuhantunk volna a mélybe... Magamhoz szorítom, összevissza csókolja az arcom. Aztán mozdulatlanná dermed, és nagyot sóhajt. — Azért se megyek be! Nem megyek be, nem megyek be, nem megyek be... — Miért rosszalkodói? — Mert rosszalkodni akarok... Mi volt ez? Mintha géppisztoly kelepelt volna fel a völgyben! Vagy talán rosszul halottam? — Mi baj ? — szeppen meg Olga. — Várj! Maradi csak csendben ... Megint! Tisztán hallottam! Lent a völgyben. Géppisztoly ... Mi történhet ott? És most egyes lövések. Puskák. Üira a géppisztoly. ‘ De mintha ... Igen, két géppisztoly ropog. És egv harmadik is beleszól. Pillanatnyi csend. Zavaros puskalövések. Többen tüzelnek, mert nagyon sűrűn követik egymást a durranások... Mintha a géppisztolyokkal feleselnének a puskák. Vagy... Most mészárolják le a munkaszolgálatosokat? — Mi* az? — búvik szorosan hozzám Olga. — Mi van itt? — Lövöldöznek... — ennél többet én se tudok. Talán mégis fellázadtak a munkaszolgálatosok, kitörést kíséreltek meg. ezért a nagy fegyverropogás? Vagy csak egyszerűen lemészárolják őket, ahogy szokták, valahányszor szorul a hurok? ... Ha most ott lennénk a közelükben, teljesülhetne Szoj- ka vágya: segíthetnénk néhány géppisztolysorozattal a munkaszolgálatosoknak ... — Odanézz! — markol bele a karomba Olga. Előrehailok. Én is észreveszem a torkolattüzeket. Fel-felvillan- nak, mint igen gyors fényjelek. Egy nyomjelző lövedék is felivel hirtelen, mint apró üstökös a sötétségben. Innen, messziről úgy tűnik, hogy azok ott a völgyben nem bírják lángra lobbantani öngyújtóikat. csak egy-egy szikrát képesek kicsiholni... De mintha közelednének, mintha mifelénk haladna a lövöldözés ! Ránézek Olgára: — Szaladj be az épületbe! Zörgess be Simon Pistához. Mondd meg neki. azonnal ébressze fel a fiúkat. Jöjjenek ide! Megszorítja csuklóm, és sarkon fordul. Leszalad a behavazott lépcsőn. Tudom, hogy fél szegény, meg kellett volna nyugtatnom, hogy nincs semmi baj. Mindenesetre nem árt. ha felkelnek a fiúk. Nem tévedtem: errefelé közeledik a lövöldözés. Jobbára puskák egyes villanásait-látom, csak időnként ropog fel egy-egy géppisztolysorozat. mindig azután, hogy szaggatott fénye már előbb ideért hozzám. És mintha valóban a géppisztolyosokat üldöznék. A néha kiröppenő nyomjelző lövedékek errefelé húznak. Miért közeledik errefelé menekülnek, a hegy irányába, hogy bevegyék magukat az oldalt húzódó erdőbe? De honnan szereztek géppisztolyt, ha igazán kitörtek? Szólnom kellett volna Olgának, hozza ki a távcsövemet. Igaz, mit sem érnék vele. Sötét van. Rákönyökölök a falra. Erőltetem a szemem. Furcsa ez a hirtelen támadt csend. Ha tudnám, mi történik odalent... De mi is történhet valójában? ösztönösen megéreztem, hogy Olga már fut vissza hozzám. Árnyéka sietve közeledik az udvaron át. Gázolja a havat. Nekifut a lépcsőnek. Felemeli karját. Bukdácsolva kaptat felfelé. Tulajdonképpen nincs is rá szükség itt. Szólni fogok neki. menjen vissza, feküdjék le. De mielőtt mozdulhatnék, már fel is ért hozzám. Liheg: — Szóltam Pistának... — Szembenéz velem a hó sugározta félhomályon át. — Vissza is mehetnél, kedves ... Nem érdekes a dolog. Feküdi le. — Nem! — kiált fel fojtottan. — Itt maradok! Én... én valami nagyon rosszat sejtek ... — Butaság, kedves... — próbálom megnyugtatni. — Először hallasz lövöldözést, ennyi az egész ... Fene tudja, mit patá- liáznak odalent... Újra ropognak a fegyverek. És most már sokkal közelebbről. Világosabbak, egyáltalán nem el- mosódottak a torkolattüzek. Nem tévedtem: errefelé menekülnek, akiket üldöznek! Hol van Pista? Hol vannak a többiek? Gyorsan kell cselekednünk! Ha valóban szökevényeket üldöznek, utána fognak nézni, nem vetődött-e valamelyik ide. a kolostorba. Nem bukkanhatnak ránk! Ha esetleg végigkutatják a kolostort... azonnal el kell ‘dugnunk minden áruló jelet, magunknak pedig... Végre! Pista már jön... A többiek még sehol. Persze, Pista költötte őket. előbb még fel kell öltözniük. (Folytatjuk.)
