Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-12 / 85. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 19Í5. április 12. Állami díjas könyvtáros Martonosi Pál, a kiskunhalasi városi könyvtár igazgatója, ötvenkilenc éves. Ti­zenhat esztendős kora óta egyfolytában a könyvek birodalmában tevékenykedik; kez­detben mint könyves bolti eladó, később mint tiszteletdíjas, majd főhivatású könyv­táros dolgozott annak érdekében, hogy az olvasást minél többen megszeressék. A mi­niszteri dicséret, a Szocialista Kultúráért, a Kiváló Népművelő jelvény és a a kitüntető Szabó Ervin-díj után az idén — április 4-én «— megkapta az Állami díj második foko- • zatát. Ebből az alkalomból kerestük fel munkhelyén, hogy eddigi tevékenységéről, életéről elbeszélgessünk. A könyvtár rangja (Pásztor Zoltán felvétele,) Csendes győzelem Igaz ügy eredményes szolgálatánál kevés nagyobb öröm adatik az embernek. A legszebb feladatok közé tartozik „küz­deni erőnk szerint a legnemesbekért”. íme, az értelmes, önmagát és a közösséget emelő élet titka. A természetünk­ből adódó gyarlóságok csökkentése, a rossz szokások homá­lyának az oszlatása, az igazság csillagának a követése, méltó célok megválasztása: a harmonikus, boldog lét fundamen­tuma. A ménteleki O. Pista jóra fordított sorsa váltotta ki be­lőlem a lelkesítő sorokat. Örömmel tudatom, hogy a jó eszű, szorgalmas fiú ősztől mégis középiskolában folytatja tanul­mányait. A társadalom egy évtized múltán feltehetően gazdagabb lesz egy kiegyensúlyozott emberrel és egv jó mérnökkel. A halasi könyvtár munkájára jó ideje felfigyeltek a város hatá­rán túl is. A legfőbb bizonyíték erre, hogy két alkalommal magas elismerésben részesítették az in­tézményt: a kiváló címet két­szer adományozták nekik kiemel­kedő munkájukért. Több hasznos kezdemépyezés tőlük indult el. A szakmunkás- tanulók szabad ideiének kitölté­sére jókor gondoltak; író—olvasó találkozóik érdekesek; egy év alatt 170 rendezvényük volt; hét­száznál több szakmunkástanuló iratkozott be az idén olvasónak a jó szervezés következtében; . a műszaki könyvheteket példásan megszervezték... — Igazán kimagasló eredmé­nyekről számolhatnak be —mon­dom. — Kimagasló? Nem tudom; nem érzem különösebben annak. Elvégeztük a munkánkat; erről van szó. Az vezérelt bennünket mindenkor, hogy minél több em­berrel megszerettessük a köny­vet. az olvasást. Amikor így beszél Martonosi Pál igazgató, hirtelen eszembe villan: milyen elismerő szavak­kal írt neki a kitüntetés átvétele után az ország egyik legrango­sabb könyvtáros szakembere. Íme, egy mondat a levélből: „Megér­B A fiatalok szívesen látogatják a kétszeres kiváló könyvtár folyóiratolvasóját, ahol az igaz­gató is meg-megáll velUk gyakran, legalább eey-két szó erejéig. demelted. S nem csak a látvá­nyosabb produkciókkal, hanem azzal a hosszú, szívós munkával, amelynek eredményeképpen a semmiből ha nem is világot, de legalább egy tisztességes könyv­tárat teremtettél.” A kezdetektől máig A kitüntetett könyvtáros így emlékszik a régi évekre: — A napokban dr. Szabó Mik­lósnak. a városi pártbizottság el­ső titkárának és Tánczos Sándor tanácselnöknek meséltem, hogyan is volt régen mindaz, ami ma már szinte hihetetlennek tűnik. Egyet­len kis szekrényben százhatvan kötet : ez volt az út elején a „vá­rosi könyvtár”. Milyen nehéz volt végre egy önálló kis épületbe ke­rülni ! Mennyi igyekezet, utána­járás, harc előzte meg! Takarí­tottunk, hurcolkodtunk. kínlód­tunk., de mindig hittel csináltunk mindent. — És ma? — Hasonlítsa össze! Ezer négy­zetméter alapterületű a szépen berendezett intézményünk. Négy­ezernél több beiratkozott olva­sónk van. s hetvenezer kötet közt válogathatnak — S állandóan növekszik a könyvek száma, ugye? — Évente kétszázezer forintunk van erre a célra. Ez azt jelenti, hogy legalább 4—5 ezer kötetet vehetünk rajta. Egy másik példa is magáért beszél: valamikor egyedül voltam itt; ma tizennégy dolgozónk van. Teljesülhetett mostanra az a régi vágyunk is, hogy külön gyermekkönyvtárunk legyen. Szabadpolcos tér, játék­szoba. ruhatár áll rendelkezé­sünkre ott is A tanyai emberekért Aczél György miniszterelnök­helyettes. az Állami- és Kossuth- díj Bizottság titkára írta alá a kitüntetésről szóló iratot. Ebben olvastuk Martonosi Pálról az alábbi mondatot: „A tanyai la­kosság kulturális ellátása érdeké­ben végzett eredményes munká­jáért.” — Régen gyalog vagy motor- kerékpáron jártam a kiterjedt ta- nyavilágot. S nemcsak Halas kör­nyékén, de az egész járásban. Tudni kell, hogy errefelé Rém, Pirtó. Kunbaja és Csikéria kivé­telével valamennyi község ta­nyás település. Ma összesen negy­venhárom tanyai fiókkönyvtá­runk van. Ezeknek az ellátása, segítése mindig külön feladatunk volt, s még sokáig az is marad. Nógatjuk a kinti könyvtárosain­kat: igyekezzenek, főleg az első időben új olvasóinkkal a mező- gazdasági szakirodalmat megsze­rettetni. Ezen keresztül könnyebb az egyéb olvasnivalót is meg- kedveltetni a tanyai emberrel. — Mostanában nem egyszer el­hangzik a kritikus észrevétel: csökken a tanyai olvasók szá­ma. így van? — Igen. De hibát követ el, aki csak a felszínén vizsgálja ézt a nagyon is bonyolult kérdést. A jelenségnek egész sor magyará­zata van. Folyamatosan szűnnek meg a tanyai iskolák; ezzel az jár együtt, hogy elszakadnak azok a hajszálerek, amelyeken át az egyes távoli családokhoz is eljut­hatott a betű. Vagy pedig meg­maradt az iskola, de nem akad a pedagógusok között vállalkozó a könyvtárosi munkára; különösen, ha nem helyben lakik a nevelő, hanem úgy jár ki a városból. Fo­lyamatosan költöznek be a tanyai emberek a falvakba. Első időben az építkezés, az életük újrarende­zése nem ad időt nekik olvasás­ra. Mindezeket figyelembe kell venni. — S a községek? — Hozzá tartozik a munkánk­hoz. Van a járásban huszonegy falu. Néhány helyen igazán jó körülményeket tudtak kivereked­ni a tanácsi vezetők Tompán, Mélykúton, Kiskunmajsán, Jász- szentlászlón. Jánoshalmán, Kele- bián és Rémen egyaránt a köve­rokban, faragott ládája tetején hevernek a fehér reverendáig. Felemelem a legfelsőt. Váltam­hoz igazítom. Nekem rövid, de talán Hegedűsnek alkalmas lesz. Szemügyre veszem a másodikat is. Hosszúságra megfelel, de lö­työgni fog rajtam. Kövérebb emberre szabták. Hastájon nem tudom kitölteni. Mindegy, nem az elegancia a fő. — Atviszed magadhoz a hol­mit? — néz rám Zuárd atya, és mintha fájna a feje, végigsimít magas, redős homlokán. —• Átvihetem... Nem érzed jól magad? Legyint: — Időváltozás... Megjött a hó... — Kérj Gasztontól valamit. — Fölösleges minden medici­na. Ahogy jött, úgy el is mú­lik ... Mit gondolsz — lép kö­zelebb —, mikorra ér ide a front? — Ki tudja? Ahogy ezt az ál­landó égzengést hallgatom, egy­kettőre eljuthatnak idáig. Vala­mi egészen óriási támadás ké­szül. Gondold meg, hogy hat- van-hetven kilométerről halljuk az ágyúkat jóformán egéjsz nap... — Látom, hogy poros az íróasztala. Ki tudja, mióta nem ült már mellette? Odalépek, és belerajzolom a porba a Duna vonalát. Budapestet is. Aztán északkeletre a Hatvan körüli frontot, ami Komárom—Eszter­gom felé mutat, délre pedig a Balatontól északra tendáló szov­jet arcvonalat. És egy ívvel össze­kötöm a kettőt. — Budapestet be telményeknek megfelelően ala­kították ki a körülményeket. — Van olyan helység, ahol nem megfelelőek a körülmények? — Nem; olyanok nincsenek, szerencsére. Pirtón volt a leg­rosszabb a helvzet. de ott is so­kat javult, éppen az elmúlt na­pokban/ Bővül a községekben a beszerzési keret is; nagy öröm ez számunkra. Mondjak egy konkré­tabb példát? Tavaly összesen há- romszázharmincnvolcezer forintot költöttek a járás községei könyv- beszerzésre. Sokoldalúság Martonosi Pál könyvtárigazga­tó többféle beosztásban tevékeny­kedik régóta. Megyei szakfel­ügyelő; tagja a megyei könyvtári folyóirat szerkesztő bizottságá­nak; elnökségi tag a városi nép­frontbizottságnál; városi TIT-tit- kár; idegenvezető az IBUSZ-nál. Ez — gondolom — mindenkit meggyőz arról, hogv nem unat­kozik. Ezt mondja erről: „Mindig vallottam, hogy az ember több mindent csináljon, s ezáltal sok­oldalúan kapcsolódjék az élethez, a valósághoz. Ezért törekedtem arra, hogy az ország könyvtár­ügyét minél jobban megismer­jem; s nemcsak én. hanem mun­katársaim is. Amikor beszélgetünk, feltűnik nekem, mennyi minden érdekli Martonosi Pált. Szóba hozza az iskolai hálózat fejlesztésének ügyét; beszél az ingázók kultu­rális ellátásáról: észrevételeket tesz a turizmussal kapcsolatban; javaslatokat mond a műszaki könyvek további elterjesztésére; lelkesen szól a leeendő szakmun­kások kulturális továbbképzésé­ről. Szenvedélyek Érdekes, hogy sokan beburko­lóznak amikor szenvedélyükről kérdezzük őket; pedig a szép szenvedély értelmet, tartalmat ad az életnek. Martonosi Pál nem titkolózik. Bevallja: szenvedélye, a könyvkölcsönzés. Meg az uta­zás. a turisztika. Szeret megis­merni minél több tájat, új vidé­ket. Embereket, szokásokat, az övétől eltérő életformákat. Ezt mondja: — Bejártam Magyarországot, gyönyörű ország a miénk. A Par- rádvölgve; Zirc és Pannonhalma környéke; a Bakony rengetege; a Bodrog völgye; kilátás a sárospa­taki várból: Siklós és környéke; Visegrád — megannyi gyönyörű emlék. El lehetne felejteni bár­melyiket is? — Van saját könyvtára? — Mindenkinek van. aki szak­mabéli; ez természetes. Különö­sen az útleírásokat kedvelem. Meg a művészeti sorozatokat, al­bumokat. — Sokat olvas? — Régebben igen. Ma már nem érek rá annyira. Sajnos. — ötvenkilenc éves. Elmegy nyugdíjba maid? — Magamtól sohasem; csak ha küldenek. — Gratulálunk a magas kitün­tetéshez. — Köszönöm. Varga Mihály fogják keríteni. A bekerítés ívéj­be pedig ez a völgy, is beleesik. Óhatatlanul... Leül az ágya szélére. — Sakkozunk egyet? — Ne haragudj... — nézek rá bocsánatkérően. Nincs ked­vem. Meg aztán estére én va­gyok a soros őrszem. Muszáj aludnom egy sort... Kifordulok az ajtón. Hónom alatt az öt reverenda. Még ma szétosztom őket a fiúk között. Furcsán fognak festeni papru­hában, különösen Szojka, akinek éppen szívügye az egyház, ha ta­pintatból nem is beszél róla, mióta itt vagyunk a kolostor­ban. De mit csináljunk? Szük­ség törvényt bont... Nekidőlök a szobám kályhá­jának. Meleg a fehér cserép. He­ve áthatol zubbonyom szövetén. Mindjárt le is vetem, csak egy kicsit állom még itt lustán, tétlenül... A folyosó másik szárnyáról, a dohányzóból áthallik a pianínó muzsikája. Olga gyakorol. Há­rom óra óta játszik. A napi pen­zumot teljesíti. Idevibrálnak az Apassionata második tételének hangjai. Vajon a gregorián dal­lamot variálja-e a szonáta, vagy a melódia mögött bújkál a cico- mátlan hangsor, akár egy áhi- tatos hangulat? Miért szép? Ta­lán azért, mert mindenről elfe­ledkezve tudnám hallgatni a végtelenségig? Bizonyára min­denki úgy érzi, akinek tetszik, hogy csak körüllengi a dallam, ott lebeg körülötte, anélkül, hogy hozzáérne, s mégis szinte test­közelben ... A mégis szó sok-sok vívódást, küszködést, fáradtságot takar. A célszerű pályaválasztást, a fe­lelős döntést tíz hónapos küzde ­lem előzte meg. István gyerek, az iskola leg­jobb tanulója a hetedikben szo­kásos felmérés során bejelentet­te, hogy a mindenkire kötelező tanulmányok befejezése után szü­leinél marad, vagy segédmunkás lesz. Muráncsik Sándomé osztály­főnök tudta, hogy honnan fúj a szél, A család építkezik, kell a pénz, megfognak minden fil­lért. Ügy vélte, hogy nincs olyan ház, amelyik megérné ezt az áldozatot. Az elfecsérelt tehet­ség, a kielégítetlen tudásszomj gyötrelme túlságosan nagy ár lenne bármilyen anyagi gyara­podásért. A pedagógus addig járt az O. család távoli tanyájára, míg egy­szer otthon lelte a szülőket Az udvaron autó, rengeteg állat és két megfáradt ember. Az édesr- anya és férje. Rideg elutasítás;- sal fogadták, A villanyhálózat még nem nyújtózott idáig, tán nem_ is nagyon hiányolják. A ta­nárnő hasztalan keresett újságo­kat, könyveket, rádiót: befele fordulva élnek, a munka tölti ki minden percüket. Lesik, hogy mit érdemes termelni, tartani. A nagydiák csak este, petróleum- lámpa mellett tanulhatott a mel­léképületben levő szegényes szo­bácskájábán. Látástól vakulásig dolgozott a városi kémia-verseny előtt is. Negyedik helye nagy­szerű teljesítmény. Az iskolában szinte valamennyi tantárgyban ő bizonyult a legjobbnak. Hiába érvelt a pedagógus: a szülők kijelentették, hogy nem csinálnak urat a gyerekből, kell a munkáskéz odahaza, kár a fá­radságért. Pista azt csinálja, amit ók akarnak. Másodszor, harmadszor is ment Murancsikné. Tudta, hogy bol­dogtalan lesz a kiváló szellemi képességű gyerek, ha megfoszt­ják a tanulás örömeitől. Csak annyit sikerült elérnie, hogy va­lamilyen szakmára íratják. Ki­mozdította a szülők tudatát a holtpontról. Maradi gondolkodá­sukat, csak a mát figyelő tekin­tetüket nehezen sikerült távla­tossá tágítani. Tetszetős érvek­kel hozakodtak elő: „Minek ta­nuljon a gyerek, ha a gazdaság melléküzemágában a képzetlen 15 esztendős gyöngyfűző kislá­nyok többet keresnek ,mint a városból kijáró volt osztályfő­nök.” Mit szólhat ilyenkor a pe­dagógus, ha maga is hirdetett elveink megcáfolásának tekinti a pillanatnyi gazdasági órde­Végignyújtózom az ágyon. Hallgatom a zongoraszót. Ap- passionata... Szenvedélyek gyűr- kőzése. Szenvedélyeké, amelyek valahogyan - kipárologtak belő­lem átadva helyüket az értelem­nek, számításnak, ötszörmeggon- dolásnak... A célszerűségnek. Szeretnék más lenni, szeretném, ha valamiképpen újra fellelhet­ném magamban azokat a régi tiszta szenvedélyeket, amelyek egykor talán bennem vibrál­tak ... De most — szerencsém — nem szenvedélyekre, nem nekibuzdulásokra van szüksé­gem, nem nagy férfiálmokat kell melengetnem magamban ... Ép­pen a célszerűség munkáljon bennem! Ez kell. Talán jön még egyszer idő ... ha jön ... Kopognak az ajtómon. — Tessék... Szojka dugja be a fejét. — Azt hittem, alszol... — Dehogy. Gyere be. Belép. — Üli le. — Nem ülök — rázza meg a fejét. — Megyek én is mindjárt. Lefekszem. Gaszton talán már el is aludt... — Álomkórosak lettetek? — Gaszton csak rosszkedvében feküdt le. összekaptatok vala­min? — Nem... — Miért beszéljek róla. hiszen legszívesebben elfe­lejteném ... Szojka ásítást nvom el. — Azt hiszem, vacsorázni se jövök — Van ez így... — mosolyo- dom el. — Néha rátör az ember­re a fáradtság, ami hetek-hóna­kekből fakadó egyenlőtlenséget, ha maga is tudja, hogy a vasaló­betét készítést egyes helyeken jobban díjazzák, mint az ember­formálást. Az O. család számára a forint minden dolgok mércéje. Álszent képmutatás lenne a felháboro­dás, a spntbeszéd. Egész életük­ben azért gyötörték magukat, hogy felkerüljenek a nincste­lenek sorából. Két kézzel kapnak a kínálkozó alkalmak után. Kí­méletlenül kizsákmányolják ma­gukat. Az eszköz összekeveredett a céllal. A kultúrálódás, a harmo­nikus lót igényeit tartalmazó magvak elporladtak az életküz­delemben kiszikkadt szemléletük talaján. Senkiben sem bíznak, senkivel sem törődnek, még gyer­mekük boldogulásával sem elég­el Joggal tiltakoznának az ellen, ha valaki azt mondaná, hogy rosszat akarnak a Pista fiúnak. Ott tévesztik esi a lépést, hogy nem számítanak a közműveltség terjedésével, az igények változá­sával, az emberi természettel. A túlnyomó többség kevesebb pén­zért is szívesen csinálja azt, ami ben kibonthatja tehetségét, ahol alkothat. Ifj. O. István, az osz­tályfőnök is ezek közé tartozik. Meg a pályaválasztási tanács­adó vezetői. Nem sajnálták a fá­radságot, hogy jobb belátásra bírják a szülőket. Pista ugyanis az úgynevezett intelligencia vizs­gán szerezhető 120 pontból 119- et teljesített. Végül a gyerek beadhatta az egyik kiskunfélegyházi szakkö­zépiskolába jelentkezési lapját. Most már tőle s környezetétől függ, hogy mire viszi, igazolja-e a bizalmat. A pedagógusok ötszázezer fo­rintos jutalomért se cserélnék el azt az érzést, amikor értesül­tek a kedvező döntésről. Eszük­be se jutott, hogy elszámolják az ügyre szánt időt, az elkopta­tott cipőtalpat. Egy fillérrel sem növekszik fizetésük a vállalt fel­adat sikeres teljesítéséért. Ta­lán még köszönetét sem kapnak ezért senkitől. A cikkíró is a szülők dicsére­tével fejezi be a kis történetet. Minden tiszteletet megérdemel­nek, hogy ki tudtak lépni az elő­ítéletek rabságából, legyűrték önnön indulataikat, módosították elképzeléseiket. Egyszer tán azon is elgondolkoznak, hogy miért fáradoztak idegenek önzetlenül Pista érdekében, s kívánom, hogy nekik is legyen részük hasonló örömben. Heltai Nándor pok alatt gyűlt össze benne, az­tán csak aludna, aludna éjjel­nappal .. — így lehet a dolog... — he­lyesel álmosan. — Hát akkor eriggy. Elvégre tél van Visszavonhatatlanul. Al­szik a medve, a mormota. Tulaj­donképpen mink is afféle bar­langi medvék lettünk, nem? Elhúzza a száját: — Olyasmik. — Odabök a ha­lántékához. mintha rajta volna a sapkája, rám néz még egyszer, aztán kifordul az ajtón. Ami azt illeti, én se bánnám, ha el tudnék aludni... V. Aludjatok, ha már tényleg nem jöttetek vacsorázni. Mindjárt le­váltom Gilbertet. aztán feküdni küldöm őt is. Tulajdonképpen egy kicsit örülök, hogy én kö­vetkezem őrségre. Jó lesz odakint a hóesésben. Nagyon elbágyasz- tott a szoba melege. Kilépek az udvarra. Mellettem loccsan egy csomó víz a hóba. Odafordulok. A szakácsnő áll a konyha világos ajtajában, kezé­ben a mosogató dézsával. — Csaknem nyakon öntött... — mondom nevetve. — Nem láttam a főhadnagy urat... — mentegetőzik, és gyor­san behúzza maga mögött a kony- haaitót. (Folytatjuk.) SZILVÁSI LAJOS' Appassionata (109.) Amikor kinyitom az ebédlőajtót, összetalálkozik a pillantásom Olga szemével. Ag­godalmat vettem volna észre a tekintetében? Lehet. Érzékeny szeizmográf ez a lány. Észre­veszi a hangulatom minden rez­zenését, ha nem vigyázok, és nem titkolom óvatosan a rosszkedve- jnet. Megállók a folyosó egyik ab­lakában. Amíg a cigarettám sod­rom, kinézek az udvarra. Oda­lent József már megint söprö­gét. Vesszősöprűje port kavar a hóból. Kár söpörnie. Egy óra múlva úgyis belep a hó minden tapalatnyi megtisztított helyet. Sűrűn, egyhangúan esik. Bele­szédül, aki sokáig bámulja. József gyakorlott mozdulattal söpör. Egy lépés a lábával, két erőteljes lendítés a söprűvel, láthatóan belemelegedett, mert megtörli homlokát a keze fejé- veL Kiegyenesedik). Mintha ész­revett volna valakit. Ügy is van. Felemeli a karját, int, meg szól is valamit. A konyha irányába. Aha... a cigány vág át a ha­von, József felé. Ha jól vissza­gondolok, vasárnap óta nem lát­tam már a véh hegedűvirtuózt. A jó isten se tudja, mit csinált attól fogva. Talán átaludta az egész tegnapi napot, meg a mai délelőttöt is. Mosolyognom kell kényszerű mozdulatán, ahogy át­veszi Józseftől a söprűt Sebaj, ráfér egy kis testedzés... Nyílik mögöttem az ebédlő­ajtó. Odanézek. Zuárd atya lép ki rajta. Meglát. Karon fog: — Gyere... összeszedtem öt reverendát... Kinyitja előttem az ajtót, és betessékel a szobájába. A sa-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents