Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-09 / 82. szám

1975. április 9. • PETŐFI NÉPE 9 „nyíltan vallotta, hogy kommunista... Látogatás József Attila barátjánál Április 11-én lesz József Attila születésé- derített emléket gyűjtöttek össze a proletár- nek 70. évfordulója. Ebből az alkalomból költő életéből. Az írások közlését most kezd- munkatársaink több, mindeddig fel nem jük. Péter László irodalomtörténész, Szeged irodalmi emlékhelyei cí­mű könyvében a következőket ol­vashatjuk: „A Széchenyi térből nyílik a Takaréktár utca. József Attila 1923. május 14-én kelt, már idézett levelében ezt írja nénjének, Jolánnak: Ha meg­leszek, nyáron Szegeden leszek Kormányos Benő ügyvédnél, Ta­karéktár utca 6. Kapok egy szo­bát a fia révén, aki jó barátom. Már meg is beszéltük a dolgot.” Menjünk be az udvarba — ír­ja Péter László —, s bal kéz felől látunk egy keskeny egyet­len szárnyú ablakot. Amögött volt Kormányosék cselédszobája, amely 1923 nyarán néhány hétre József Attila otthona volt. □ □ □ A fenti idézet nyomán felke­restem Szegeden dr Kormányos István nyugdíjas ügyvédet. Nem messze a már említett Takarék­tár utcától, a Széchenyi téren le­vő 4-es számú ügyvédi munka- közösségből nyíló kis szobácská­bán, Kormányos ügyvéd jelenle­gi lakásán beszélgettünk József Attilával való kapcsolatáról, megismerkedésükről és később kialakult jó barátságukról. A fiatal gimnazista, majd jog­hallgató a 20-as években Aknai István néven több verset publi­kált a szegedi lapokban, de első­sorban műfordításokkal foglalko­zott. Több évig a szegedi Színház és Társaság című hetilap irodalmi szerkesztője volt. — 1922 augusztusában ismer­kedtem meg József Attilával — mondta Kormányos István. — A Dóm téren volt Koroknál József nyomdája és lakása, s ugyanitt kapott helyet a hetilap szerkesz­tősége is. Az egyik délelőtt, ami­kor bementem a szerkesztőségbe, Koroknai azzal fogadott, hogy a reggeli órákban járt itt egy zö­mök fiatalember. Verseket ho­zott, s mellékelte Juhász Gyula névjegykártyáját, melynek hátul­jára a következő ajánló sorokat írta a szegedi költő: „kedves Ko­roknai úr, ha van egy mód és le­hetőség, adja ki József Attila Szépség koldusa című kötetét.” Koroknai megkért, hogy olvas­sam el a verseket. Jól emlék­szem, elsőként a Várlak című köl­teményt olvastam, s nagyon meg­tetszett. — Istenáldotta lángel­me — mondtam — adjuk ki a kötetét. Délben visszajött József Attila. Ekkor ismerkedtem meg vele. Alacsony termetű, dúshajú, szúrós szemű fiatalemberrel fog­tam kezet. Először ilyennek lát­tam József Attilát. — Megígértem, hogy kiadjuk a kötetét — folytatta az idős ügy­véd. — Sokáig beszélgettünk. Nagy érdeklődéssel olvasta az addig általa nem ismert német szimbolista költők verseit, ame­9 Az emlékeiről beszélő Kor­mányos István. lyeket én adtam neki. Késő dél­után váltunk el egymástól. Koroknai nyomdász nemrég jött haza a hadifogságból, s így nem volt pénze József Attila kötetének kiadására. Kormányos István javaslatára azonban a szerkesztőség munkatársai kézzel kiszedték a Szépség koldusát, amely még 1922 karácsonya előtt megjelent. Néhány versét lekö­zölte az 1922 őszén napvilágot lá­tott Lírai antológia, amelyet Keck József szerkesztett. A Szépség koldusa kötetről elő­ször 1923 februárban egy Buda­pesten megjelenő francia nyelvű folyóirat közölt kritikát. Az első magyar nyelvű recenziót a Szép­ség koldusáról Kormányos Ist­ván írta, amely 1923. március 10-én, a Csönd című irodalmi fo­lyóiratban látott napvilágot, s ebben világirodalmi viszonylat­ban is kijelölte a helyét. □ □ □ Nem sokkal első kötetének megjelenése után, 1923-ban a fiatal költő Makóról Szegedre költözött. Akkoriban Kormányo­sék a Takaréktár utca 6. szám alatt laktak. Az egyik kis szobát rendszeresen kiadták fiatal új­ságíróknak, színészeknek, de 1923 nyarán éppen senki sem la­kott náluk. A költő barátja fel­ajánlotta, Attila költözzön hoz­zájuk. így is történt, s körülbelül két hónapig József Attila Kor­mányos ügyvédék vendége volt. Ebben az időben nagyon sokat beszélgettek a kis szobában a késő éjszakába nyúló irodalmi vitákat rendeztek, ősszel József Attila elköltözött Horesnyi Lász- lóékhoz a Brüsszeli körútra, ahol gyakori vendég volt Juhász Gyu­la is. — Ezután is rendszeresen ta­lálkoztunk — fűzte tovább az eseményeket Kormányos István. — A jogi pályához vonzódtam, s így 1922-ben beiratkoztam a sze­gedi jogi kanra, majd 23-ban a hódmezővásárhelyi jogi akadé­mián folytattam tanulmányai­mat. Szegeden a Kék Golyóban, a Tömörkény asztaltársaságnál gyakori vendégek voltunk Atti­lával. Mint mondta, a fiatal költő mindig nyítan vallotta magáról, hogy meggyőződéses kommunis­ta. 1924-ben beiratkozott a sze­gedi egyetemre, s ekkor kapcso­lódott be a munkásmozgalomba is. Gyakran eljárt a Munkásott­honba, és előadásokat tartott az alsó- és felsővárosi pártszerve­zetekben. Ama bizonyos Horger ügy, il­letve József Attila Pestre utazá­sa után Kormányos és a költő 1928-ban találkozott egymással. Erre az idős ügyvéd így emléke­zik vissza: — 1928 június 1—10 között Budapesten református napokat rendeztek, amelyekre felutaz­tam. Egy délelőtt az Andrássy úton találkoztunk, s elmentünk a kávéházba. Itt ismerkedtem meg Osváth Ernővel, Kosztolá­nyival. Attilával szinte minden nap együtt voltunk, nagyon so­kat beszélgettünk irodalomról, politikáról, s ha jól emlékszem, egy alkalommal a makói Mártá­ról is, akinek még annak idején bemutatott. Elmondta sajtóperé­nek történetét is. Dr. Vámbéri ílusztem volt az ügyvédje. Mint ismeretes, istengyalázásért emel­tek ellene vádat, de a kúria bűncselekmény hiányában fel­mentette. □ □ □ A barátságon alapuló bizalom kölcsönös volt, a fiatal joghall­gató elmondott a költőnek egy vele kapcsolatos szegedi történe­tet, amelyet József Attila Sacrile- giunv című versében meg is irt. A villámok szeretője című költe­ményét pedig neki, (Aknai Ist­vánnak) dedikálta. Ez a vers a Színház és Társaság hetilapban jelenít meg. 1928-ban Kormányos István felkereste József Attila nővérét, aki akkoriban a Vilmos császár úton lakott. Férjét, dr. Makai Ödönt jól ismerte, mint ügyvéd több alkalommal helyettesítette is a 30-as évek derekán. — 1929. február 9-én találkoz­tam utoljára József Attilával; Szegeden járt és felkeresett. Jó­kedvű. vidám volt, de gyakran fájt a feje. Elmentünk Széli Ist­ván költő lakására, akinek az apja a szegedi ügyvédi kamara elnöke volt. Együtt töltöttük a délutánt, aztán kikísértem az állomásra. Nem találkoztunk többet. Tárnál László TANYÁRÓL GIMNÁZIUMBA Beszélgetés bócsai nyolcadikosokkal Amikor legutóbb Bocsa község­ben jártunk, s azt hallottuk, hogy a nyolcadik osztályból kilencen jelentkeztek középiskolai tovább­tanulásra. s ebből hét gyerek ta­nyai lakos, rögtön úgy éreztem: beszélnem kell velük. Kíváncsi voltam rá, hogyan gondolkoznak, viselkednek, s milyenek az ott­honi körülményeik. A helyiséggondokkal küszködő iskolában találunk egy zugot, ahol nyugodtan beszélgethetünk, öt leány és két fiú. Valameny- nyien kedvesek, vidámak, eleve­nek. Tetszik nekik a beszélgetés, nem titkoliák. Először az izgat, hogy ki mi­lyen távolságból jár be az iskolá­ba. A legközelebb lakók — Asz­talos Zsuzsa és Farkas Irén — hat kilométerről. A legtávolab- biak — Babák Jenő és Faragó Endre — viszont már messziről: az iskolához tizennégy kilomé­terre van a tanyájuk. * Négyőjükrek az édesapja pa­rasztember; szakszövetkezeti tag. Az apák közt van egy kertész, egy raktáros, és egy segédmun­kás, aki a megyeszékhelyre jár be dolgozni naponta. Az édesanyák mindegyike háztartásbeli. Ter­mészetesen ez itt Bócsán nem va­lami kényelmes otthonülést je­lent. hanem mindennapos ke­mény munkát, sokféle elfoglaltsá­got. A gyerekek általában reggel hatkor ébrednek; a távolabb élők ennél is korábban. S délután há­rom és négy óra között érnek haza; mindannyian autóbusszal. A megállóig azonban a kisebb- nagyobb távolságok megtételére a lábukra is szükségük van. Ne higgyük, hogy elkényelmésednek a korszerű közlekedés jóvoltából. A hét tanuló közül négynek két-két testvére van; háromnak egy. Egyke tehát nincsen köztük. Otthoni, családi körükben jól ér­zik magukat. Legtöbben ezt az­zal indokolták, hogy szeretnek együtt lenni a szülőkkel, a test­vérekkel. S még azzal, hogy min­dent megkapnak, amire szüksé­gük van. Itt álljunk meg egy pillanatra. Mindenük megvan, amire szük­ségük van. De igazán így van-e? Házuk, elfogadható lakásuk van. A hét család közül ötnek ott áll a gépkocsi az udvarán. Az étke­zésük rendben: ez jól meglátszik rajtuk. Átlagosan havonta kere­ken száz forint zsebpénzt kap­nak szüleiktől. Tudnak időnként egy-egy könyvet is venni. Lugosi Etelkának például már nyolcvan, kötete gyűlt össze. Babák Jenő­nek mintegy ötven. Ez a néhány adat is mutatja, hogy nincs, vagy legalábbis alig van lényeges anyagi gondjuk. Ám addig, mié a hét család közül négy esténként petróleumlámpá­val k-é vtelen világítani a villany hiányában, s részben ezért tele­víziót sem nézhetnek, valamint amíg az egyéb, tanyai sorsból fa­kadó hátrányokkal küzdenek — addig igazi elégedettségről nem lehet beszélni. i i i Arra a kérdésemre, hogy'ki mi akar lenni, sietve válaszoltak. I£ét leány óvónő — Kunszabó Katalin és Farkas Irén —, s ket­tő — Asztalos Zsuzsa és Lugosi Etelka — mezőgazdász. Szemeré­di Ida a tanári pályára vágyik. Mindkét fiú a borász szakmát szemelte ki magának. i Abban teljes az egyetértés, hogy kollégiumban akarnak lak­ni. Illetve szeretnének. Izgulnak, hogy felveszik-e őket. Jó tanulók: reális a törekvésük, hogy bejus­sanak a gimnáziumba. Szemerédi Ida és Kunszabó Katalin kitű­nőek; Lugosi Etelka és Farkas Irén tanulmányi átlaga is meg­közelíti a kitűnőt Kíváncsian vártam a választ arra a kérdésemre, hogy mit szándékoznak tenni — mai fel­fogásuk alapján —. ha befejezik a tanulmányaikat, öten határo­zottan állítják: nem jönnek visz- sza a faluba. Városban akarnak élni. Ketten szeretnék szülőfalu­jukban hasznosítani mindazt, amit megtanultak, illetve megta­nulnak addig. Fagga tóztam arról is rövid ideig tartó együttlétünk alatt, hogy milyenek az ismereteik? Annak a kérdésnek, hogy sorolja­nak fel öt mai magyar írót, köl­tőt, csupán egy tanuló tudott ele­get tenni. Több. olyan volt, aki legfeljebb egyet említett. Az vi­szont jó, hogy Illyés Gyula nevét valamennyien leírták. Annyit talán elárul e rövid ta­lálkozóról készült tudósítás, hogy ezek a mostani nyolcadikosok az apáikénál sokkalta jobb, ám né­mely szempontból még mindig meglehetősen nehéz körülmények közül indulnak el az életbe, vág­nak neki a városnak, a nagyobb tudás megszerzésének. Kívánjunk szép életutak boldo­gulást nekik valamennyien. Varga Mihály Numizmatikai ritkaság Ezüst drachmaleletet tártak fel szovjet régészek a Volga felső folyásánál. A muzulmán kormányzók által kiadott érmék között találtak egyet, amelyet 820 vagy 821-ben vertek. Ez a második lelet ebből a korból. Az elsőt Fárizs egyik múzeumában őrzik. Az expedíció lelete alapján feltételezhető, hogy az ásatások helyén rendkívül fontos kereskedelmi köz­pont volt a IX—XI. században. A pénzérméket a világ egyik leggazdagabb numizmatikai gyűjtemé­nyében, a leningrádi Ermitázs gyűjteményében he­lyezték el. (APN—KS.) Népművészeti atlasz Népművészeti atlaszt készítettek tallini néprajz­kutatók. Bemutatják benne az és^t népviselet vala­mennyi változatát. Tanulmányozhatjuk a faépítá- szet technikáját, a hajdani mezőgazdasági szerszá­mokat, s a paraszti életforma tárgyait. Az etnográfiai térkép segíti a tudósokat az észt nép kultúrájának mélyebb tanulmányozásában, s a szomszédos népekhez fűződő történelmi kapcsola­tainak tisztázásában. (APN—KS.) (106.) — Mert a seggedre verek! — hát nem érti ezt a kis hülye, hogy nem akarok haragszomrádot játszani vele. — Nem szeretem, ha lekezelsz —- mér végig hűvösen. — Ha azt hiszed, hogy fölényes lehetsz ve­lem, magas lóról beszélhetsz ve­lem, majd gondoskodom róla, hogy kigyógyulj a képzelgésed­ből... — Gaszton, legyen eszed ... Hirtelen mozdulattal kikerül, és kilép a szobából. Be sem csukja maga után az ajtót, ön­kéntelenül vállat vonok. Duz­zogj, taknyos... De azért bosz- szant a dolog. Mi a fenének kell ostobaságokkal elrontani — ha akár napokra is — a barátsá­gunkat? Egyet-kettőt alszik rá, aztán megbékél, tudom, de addig is... Szojkát a falon találom meg. ö a soros őr. Azt hittem, egyedül lelem, de itt van Hegedűs is. — Jó reggelt... — köszönök rájuk. Kezet fogok velük. — Nos, elmondtad Hegedűsnek, mit láttunk? — kérdem Szojkát. — El. — És maga? — nézek Hege­dűsre. — Mit szól hozzá? Megpiszkálja mutatóujjával pedrett bajuszát. Megfontoltan bólint kettőt is: — Hát persze hogy a főhad­nagy úrnak volt igaza. — Na látják... Amikor előre megmondtam, hogy bolond ötlet, nem hitték el... Legalább ezt az ügyet sikerült elsimítanom. Másra se lett vol­na szükségünk, mint egy fölös­leges, meggondolatlan kalandra, ami kiszámíthatatlan bajokat zú­dított volna a nyakunkba. — Rágyújtunk? — kérdem. — Amióta nincs kész cigarettánk, folyton maguktól kell kéreget- nem. Nevetnek. Hegedűs kis bádog­szelencét húz elő zubbonya fel­ső zsebéből. — Odaadnám ezt a dóznit a főhadnagy úrnak, ha elfogadja. Nekem van egy másik — nyúl a farzsebébe, és előveszi ütött- kopott falusi pléhskatulyáját, amit már sokszor láttam nála. Otthonról hozhatta nyílván, ami­kor behívák katonának. — Nem fogadhatom el. Mivel viszonozhatnám ? — Ne tessék már megsérteni! — méltatlankodik, s látom raj­ta, hogy komolyan rossz néven vette, amit mondtam. — Hát én kinek a pénzéből iszom a pálin­kát, mióta csak megszöktünk? — Na jó, hagyjuk... — elve­szem a dóznit. — Köszönöm. Nekiülünk cigarettát .sodorni. Hegedűs nagyot ásít gőzben. —- Lassabban a testtel, test­vérek! — húzódik félre nevetve Szojka. — Engem akarsz bekap­ni, vagy a magad fejét nyeled le? — De az ásítás ragadós. Szojkának is muszáj nagyra nyitnia a sízáját. — Estére korán lefekszem... — Rám néz: — Későn aludtam el az éjjel. Sokat morfondíroztatm... — Hát akkor az éjjel szíves­kedjék aludni. Talonba a gondo­latokkal — mondom, miközben rágyújtunk. — A főhadnagy úr se úgy néz ki, mint aki sokat aludt — csó­válja meg a fejét Hegedűs. — Én is korán lefeküdnék, de nyolctól én vagyok a soros őr... — Igen, nyolctól... — ismétli elgondolkozva Szojka. — Egyszer — néz valahová messzire Hegedűs. — ötvenkét órát aludtam egyvégtében... Mesélné is tovább, ám el kell hallgatnia, mert a távolban újra felmorajlik az ágyúdörgés. De mintha nem északkeletről érkez­nék. Belefülelek a levegőbe. — Hallják? Délről morog a messzeség. A Balaton felől. — A rádió szerint áll a front... Kíváncsi vagyok, mikor kezdik el a támadást — néz rám Szojka. — De he elkezdik, akkor balhé lesz, amilyent még nem látott az ország közepe. — Ha van egy csepp eszük — töpreng Hegedűs —, föladják a fővárost... — Ezt a kövér paptól hallot­tad? — kérdi Szojka. Godefried úrra céloz. — Nem én — rázza meg a fe­jét Hegedűs. — Csak azt mon­dom, hogyha van egy csepp eszük, akkor így csinálják ... Szojka legyint: — Te nem vagy egy nagy ész, sohase fogod feltalálni a spanyol- viaszt, de hozzájuk képest . te vagy Edison. — Már megint heccelődsz ve­lem? — rántja ráncba a homlo­kát Hegedűs. — Tehetek én ró­la, ha neked több iskolád van, meg hogy városi vagy? Könnyen jártatod a szád: cseperedtél vol­na föl falun, majd tudnád akkor, mi a kutyaélet. Városon leteszed délután a munkát, fájront, az­tán tiéd a világ, azt csinálsz, amit akarsz. Olvasol, meg mozit nézel, meg minden ... Nem kell odahallgatnom, isme­rem én Hegedűsnek ezt a nagy bánatai. Hányszor elmesélte már nekünk, hogy ő volt a legjobb iskolás a falujukban, de már ti­zenkét éves korában együtt kel­lett aratnia meg kapálnia a me­zőn az apjával... Hallgatom az ág.yúdörgést. Nem irigylem azoknak a helyzetét, aki­ket veretnek. Ismerem a szovjet tüzérségi előkészítést. Kétméte- renként állnak egymás mellett az ágyúk. Ha egyszer elkezdik a tü­zet, belőnek minden négyzetmé­ternyi területet. Nem az véletlen, ha valaki meghal, hanem az, ha valaki életben marad ... — Lehetnék én is olyan okos, mint te,. — hallom fél füllel Hegedűs hangos töprengését. — Rá se ránts, pajtás! — ver a térdére Szojka. — Lesz még itt olyan világ, amikor minden más­képpen lesz... Hány gyereket csinálsz, ha egyszer vége lesz a háborúnak? — Két fiút meg egy lányt... — felel nagyon komolyan Hege­dűs. Ezt a tervet se első ízben hal­lom már tőle. De ez idáig mind­annyiszor elmulasztottam meg­kérdezni : — Aztán miért éppen két fiút meg egv lányt? — Miért? Rám néz. Töri a fejét. Esküdni mernék, ő se gondolt még rá so­hase, hogy miért ilyen arányban tervezi a gyermekáldást. — Hát... — böki végre ki nagy sokára — mert mink is így voltunk. Ha nem két fiú lett vol­na nálunk, akkor egy se maradt volna. Merthogy a bátyám meg­halt. mielőtt iskolába ment vol­na. Még az volt a szerencse, hogy ott voltam én pótléknak... — Értem — Aztán maid a főhadnagy urat hívom el az első fiamhoz körösztapának. ha megtisztel ve­le ... — és fürkészi az arcom, nem utasítom-e el a szándékát. — Rendben van — egyezek be­le megfontoltan Bár ott tarta-. nánk már, hogy ilyesmivel törőd­hetnénk. — De csak akkor, ha a másik fiúgyereknek Szojka lesz a keresztapja — mondom moso­lyogva. — A lányodnak meg Olga kis­asszony lesz a keresztanyja — neveti el magát Szojka. — Így aztán mindannyian komaságba kerülünk... — Az sose árt — jelenti ki meggyőződéssel Hegedűs. — Jő komák, ha húznak egymáshoz, nem fizetnek rá. — Hát akkor ebben mara­dunk ... — kelek fel. mert lá­tom, hogy Gaszton közeledik fe­lénk az udvaron át. Nincs ked­vem bámulni a savanyú képét. Gaszton egyenesen idetart, de amint észrevesz engem, megtor­pan és csaknem sarkon fordul. Aztán látja, hogy indulóban va­gyok, mire ránt egyet a zubbo­nyán, és — ..csak azért is” kife­jezéssel az arcán — folytatja út­ját. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents