Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-08 / 81. szám
PETŐFI NÉPE Szavalóverseny Lakiteleken A költészet napjának tiszteletére ma este hét órai kezdettel .szavalóversenyt rendeznek a lakiteleki művelődési házban, amelyen két helybeli irodalmi színpad tagjai lépnek közönség elé; hogy felkészültségüket bizonyítsák. A zsűriben foglal majd helyet többek között Hatvani Dániel, a Fprrás főszerkesztője, valamint Szekér Endre és Goór Imre szerkesztőnk. Amikor a vasárnap munkanap ff'gy barátom mesélte •*-' felháborodottan, hogy az április 4-ét követő vasárnap, amely legjobb tudomása szerint teljes értékű munkanap volt, déltájt hazaküldték a kisfiát a községi óvodából. Azzal az ürüggyel, hogy csupán hárman vannak a harminc közül. Egy ismerős asz- szorty hozta el szívességből a gyermeket, nem tudván, hogy a szülők egyike sincs odahaza, mert dolgoznak. S mivel azok elutazni készültek, így jobb híján egy újabb ismerőshöz kellett adniuk gondozásra. A lényeg az, hogy az illető jó egy órás keresés után lelt rá gyermekére, a délután folyamán. Jómagam egy termelő- szövetkezet irodájában szerettem volna elintézni valamit, ugyanezen a napon- Meglepetésemre azonban csak egy őrrel találkoztam, aki közölte; ma nem dolgozik ssnki. Hogyan? ... — kérdeztem én, mire a világ legtermészetesebb hangján világosított fel arról, hogy vasárnap van. Ez a két jelenség, azt hiszem, nem egyedülálló. Feltehetően más is tapasztalta, akadt egynéhány olyan szerv, gazdasági egység, ahol a munkafegyelem még nem a legszilárdabb. És a dolgozók érdekében az államilag kettős ünneppé összevont munkaszüneti napokat hajlamosak voltak egy harmadikkal megtoldani,, Ürügy volt rá a szabad szombat, vagy más egyéb. Barátom felháborodása minden bizonnyal jogos, és jogos a többségé is, akik nagyüzemekben, vállalatoknál dolgoznak. Ahol a vasárnap — miként a rendelet is meghatározta — munkanap volt és a termelés, ügyintézés a megszokott mederben zajlott. A XI. pártkongresszuson igen sok szó esett a munkafegyelem megszilárdításáról, a termelő berendezések, a munkaidő jobb kihasználásáról. Az ezt célzó határozatok pedig nemcsak az esztergapadok, a futószalagok mellett dolgozókra vonatkoznak. Hanem mindenkire, légyen munkahelye bármilyen intézmény, gazdasági egység. Jó lenne, ha ezt megszívlelnék mindenütt — akkor is, amikor például a heti pihenőnap szombat, a szombat csütörtök és a hét első munkanapja vasárnap kezdődik! P. M. HATVANEZER TONNÁVAL TÖBB SZÉN ÉS BRIKETT Kedvezményes tüzelőakció Mint ismeretes, április 1-én — az utóbbi évek hagyományainak megfelelően — több, mint 1Ó0 millió forintos költségvetési támogatással megkezdődött az árengedményes tüzelőakció. Ennek során a dolgozók és a nyugdíjasok csaknem valamennyi hazai szénféleséget olcsóbban vásárolhatnak meg. Szép Károlyt, az Alföldi TU- - ZÉP Vállalat igazgatóját kértük, tájékoztassa lapunkat, hogyan készültek fel a kedvezményes akció lebonyolítására. Köztudott — mondotta Szép Károly —, hogy vállalatunk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye lakosságának ellátásáról gondoskodik. A három megyében levő telepeken április elsején 40 ezer tonna szén, 38 ezer tonna brikett, ezer tonna koksz és 7 ezer tonna tűzifa állt a vásárlók rendelkezésére. Ezenkívül a megkötött szerződések alapján a második negyedévben újabb 160 ezer tonna szén, 42 ezer tonna brikett, 4 ezer tonna koksz és 22 ezer tonna tűzifa érkezése várható. Az akcióra tehát jól felkészültünk. A június 30-ig, — illetve a rendelkezésünkre bocsátott keret felhasználásáig —a szenekre 10, a hazai brikettekre 15 forint árengedményt nyújtunk mázsánként. Az árengedmény nem terjed ki a lengyel szénre, a pécsi, a komlói durva és apró szenekre, valamint a berentei darabos szénre. A lakosság részére rendkívül kedvező a hazai brikettre nyújtott kedvezmény. Ugyánis a hazai barnaszenek fűtőértéke 3000—4000 kalória, míg a briketté 5200—5350 kalória. Amellett tehát, hogy egy mázsa brikett csaknem 2 mázsa szén fűtőértéket képvisel, előnye még az is, hogy könnyen gyullad, tartósan ég, alacsony hamutartalmú, s hosszú ideig veszteségmentesen tárolható. Egyébként vásárlóink érdekeit szem előtt tartva szénből és brikettből 60 ezer tonnával többet rendeltünk, mint az elmúlt évben, és tüzelőolajból is megfelelő készletek állnak rendelkezésünkre — fejezte be tájékoztatóját az Alföldi TÜZÉP Vállalat igazgatója. N. O. Ezernyolcszázhetvenöt. A történelem segítségével tájékozódom: a dátum előtt nyolc évvel jelent meg a kiegyezés gondolata jegyében íródott Deák-féle húsvéti cikk. Európa kapitalizálódott, rohamosan fejlődött elsősorban Anglia, Franciaország ipara, a manufaktúrákat egyre több helyütt gépekkel dolgozó üzemek váltották fel. 1871-ben Párizsra figyelt Európa, kikiáltották a kommünt. És e dátum kapcsán eszembe jut az is, hogy a most 100. születésnapját ünneplő Kanizsai István bácsi két éves volt, amikor az érmindszenti házban megszületett a nagy magyar forradalmár költő, Ady Endre. E gondolatokról persze nem sok szó esett tegnap a Kecskemét, Szarkáís 41. szám alatti házban, mindenesetre a születésnapi ünnepség hangulatát meghatározta a múltra való emlékezés. Segítségre nem volt szüksége, az egészséges, szellemileg friss Kanizsai bácsi úgy beszélt a 80—100 évvel ezelőtti eseményekről, mintha tegnap történt volna. Pedig egy kecskeméti földműves család gyermekeként éppen egy évszázada született. Apja nyomdokait járva ő is földműves lett. Szántott, vetett, aratott — az első világháborúig. Behívták katonának, évekig harcolt Szerbiában, Bukovinában, nyolc hónapig volt Oroszországban. A második világháború alatt itthon, Kecskeméten volt. Hat családja van, három lány, három fiú. A 16 unoka és 14 dédunoka is gyakran meglátogatja otthonában. S ha együtt a család, Pista bácsi megmutatja, hogy nem felejtette el a régi nótákat. Mindig szeretett énekelni, sőt a tamburához és a harmonikához is értett. Fiatal korában a kocsé- ri muzsikusok még a kottaolva- . sásra is megtanították. A harminc éve elmaradhatatlan fokhagymás pirítóskenyérrel kezdi a napot. Aztán maga elé kéri a fél zsáknyi kukoricát, amit estig lemorzsol. Tavasztól a kertben dolgozik. Orvost hat éve nem kellett hívni. Mivel Pista bácsi 1957 óta a kecskeméti Univer Szövetkezet tagja, 100. születésnapja alkalmából Bordós Lajos elnök, Be- rényi Ferenc párttitkár és Horváth Mária KISZ-titkár felkö- szöntötték az idős embert, s ajándékokat adtak át neki. A városi tanács képviselője további jó egészséget kívánva ugyancsak megajándékozta Kanizsai Istvánt. T. L. Gyakorolnak az autóvezető- jelöltek Nagy a „forgalom” Kecskeméten a Széktói stadion előtti autórutinpályán, ahol az Autóközlekedési Tanintézet, a Magyar Autóklub, az MHSZ személygépkocsi- vezető-jelöltjei gyakorolják a nélkülözhetetlen tudnivalókat: a tolatást, a kanyarodást. mm Felszabadulási emlékkönyvtár-pályázat 85 ezer forintot nyert Akasztó A Kulturális Minisztérium „Felszabadulási emlékkönyvtár" pályázatán Bács-Kiskun megyéből Akasztó nyert 85 ezer forint támogatást a községi tanácsnak a könyvtárépület felújítására vonatkozó vállalásával. Az összegből 50 ezer forintot berendezésre, 35 ezret a könyvállomány bővítésére fordítanak majd. Halálos baleset a vasúti átjáróban Sikerült azonosítani az elhunytat JÚLIUSBAN ÁTADJÁK A FORGALOMNAK Jól halad a balatoni autópálya építése A Betonútépítő Vállalat hétfőn megkezdte az M/7-es út jobboldali pályájának a betonozását Szabadbattyánnál, a 71-es kilométerkőnél. A Székesfehérvár— Balatonaliga közötti 30 kilomé(- teres szakaszon még 9,5 kilométer utat és négy hidat kell elkészíteni. Az útépítés szinte menetrendszerűen folyik, a nagy teljesítményű betonozó gépsor óránként 20 métert halad előre. A munka befejezéséhez összesen 20 000 köbméter betont használnak fel, amelyet tehergépkocsik percnyi pontossággal a- lepsényi betonkeverőből szállítanak. A földmunkák közül már csupán a hídhátak, töltésoldalak terítése, az árkok és folyókák kialakítása van hátra. Az M/7 jobb oldali pályát Székesfehérvár—Balatonaliga között július 4-én nyitják meg a forgalom előtt, s ezzel a 90 kilométer hosszú, kétpályás, balatoni autópálya elkészül. Vasárnap, este tíz óra után néhány perccel, Kecskemét belterületén, a korhánközi vasúti átjáróban tragikus szerencsétlen- -ség történt. A fénysorompó tilos jelzésére, valamint az odaérkező vonat sípjelzése ellenére egy ismereten kerékpáros ráhajtott a vasúti sínekre, akit a 7141/11. számú, fordított állásban közlekedő 424-es típusú .mozdony elütött. az ütközés következtében az ismeretlen férfit életveszélyes sérülésekkel kórházba szállították, ahol néhány perc múlva életét vesztette. A mozdony egy óra 15 perc múlva folytatta útját Fülöpháza irányában. Hétfőn délelőtt sikerült azonosítani az elhunytat, akiről kiderült, hogy Hegedűs István Kecskemét, Cserép utca 27/b szám alatti lakos, s a baleset időpontjában erősen alkoholos állapotban volt. A mozdonyvezetőt a balesetért felelősség nem terheli. Kunszállás határában, a Kunszállási és az Izsáki út elágazásában Gyöngyösi László Kiskunfélegyháza, Árpád utca 2. szám alatti lakos személygépkocsijával F kunfélegyháza irányába akart bekanyarodni, áttért a baloldalra és ott összeütközött Dóra Sándorné 66 éves, Kunszállás, tanya 187. szám alatti lakossal. Dóra Sándorné — akit a személygépkocsi vezetője szállított kórházba — életveszélyes sérüléseket szenvedett. A baleset ügyében a vizsgálat még tart. Sc’t belterületén, az 51-es és az 52-es számú út kereszteződésében Szappanos Gedeon budapesti lakos személygépkocsijával nem állt meg az Állj! Elsőbbségadás kötelező! jelzőtábla előtt, s ezért összeütközött Faragó Gyula pécsi lakos személy- gépkocsijával. A baleset következtében Kovács János madocsai lakos súlyosan. Szappanos Gedeon könnyebben megsérült. A két járműben mintegy 25 ezer forint anyagi kár keletkezett. A balesetet Szappanos Gedeon idézte elő, ellene eljárást indítottak. G. G. • Kiosztották az ellenállási mozgalom története pályázat díjait Hétfőn, ünnepélyesen kiosztották annak a pályázatnak a díjait amelyet a magyar antifasiszta ellenállási mozgalom történetének! emlékeinek feltárására és összegyűjtésére hirdetett meg a Magyar Történelmi Társulat, a Magyar Partizán Szövétség, a Honvédelmi Minisztérium, a Kulturális Minisztérium, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió felszabadulásunk 30. évfordulójára. Vass Henrik az MSZMP KB Párttörténeti Intézetének igazgatója a Magyar Történelmi Társulat alelnöke elmondotta, hogy a pályázók zömmel az antifasiszta katonai ellenállás eseményeit, epizódjait idézték fel. A beküldött 85 pályaműben értékes adalékokat szolgáltattak a Kommunista Párt vezette antifasiszta függetlenségi harc történetéhez. Ember Győző Akadémikus, a Magyar Történelmi Társulat elnöké nyújtotta át a pályadíjakat. A feldolgozások kategóriájában a bíráló bizottság az első díjat nem adta ki. A második díjjal Godó Ágnest, Pozsonyi Tivadart, Gazsi Józsefet, a harmadik díjjal Földes Pált, Mautner Józsefet, Balázs Bélát, Gábor Imrénét, Tóth Lajost jutalmazták. A visszaemlékezés kategóriájában az első díjat Kiss Károly- nak, a második díjat Győrbiró Ferencnek és Pásztor Bélának, a harmadik díjat Fekete Mihálynak, Galambos Futó Sándornak, Somogyi Jánosnak, Sárközi Sándornak ítélték óda. Negyedik díjat kapott 10 pályamű szerzője^ Ezenkívül 14 pályázó jutalomban is részesült. • Asszad beszéde Damaszkuszban Damaszkuszban megnyílt az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának hatodik regionális értekezlete. A megnyitó ülésen felszólalt Hafez Asszad, a párt főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke. Amíg az Arab Újjászületés Szocialista Pártja a széles néptömegek érdekeit szem előtt tartó úton halad, amíg a pártot úgy építi és erősíti mint az arab nemzet ellenségeivel folyó harcának hatékony eszközét, nem kell aggódnunk jövőnk miatt — mutatott rá Asszad. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára Hafez Asszadhoz intézett táviratában sikert kívánt a pártértekezlet munkájához. (TASZSZ) • Jeles rákkutatók kitüntetése Hétfőn a Magyar Tudományos Akadémián a rákellenes küzdelemben kimagasló eredményeket elért onkológusoknak először adták át a Magyar Onkológusok Társasága által alapított Krompecher Ödön- emlékérmet. A társaság a világszerte ismert kiváló magyar daganatkutatóról elnevezett díjjal, dr. Baló József és Kellner Béla Kossuth- díjas akadémikusokat, valamint Lehoczky Győző osztályvezető főorvost tüntette ki. Mindhárman olyan időtálló eredményekkel gazdagították a hazai rákellenes kutatást, amelyek jelentősége messze meg. haladja országunk határait. A kitüntetéseket az Akadémia tudósklubjában megrendezett ünnepségen Lapis Károly professzor, a Magyar Onkológusok Társaságának elnöke adta át. A kitüntetettek nevében dr. Lehoczky Győző főorvos köszönte meg az elismerést. • Megtalálták a milánói elrabolt festményeket Milánó belvárosában megtalálták a város Modem Művészeti Múzeumából február 17-én elrabolt mintegy 8 millió dollár értékű festmények nagy részét (Telefoto — AP—MTI—KS) A magyar Munkásmozgalmi Múzeum a Budavári Palotában • Megnyitása óta sok-sok látogató tanúsítja, hogy mind népszerűbbé, ismertebbé válik a Magyar Munkásmozgalmi Múzeum, amely a Budavári palota A-épiiletében kapott új otthont. (MTI foto Tormai Andor felvétele — KS.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Teleíon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-182. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dU: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzöszámlára. ... Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 • Lapzártakor érkezett