Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-13 / 61. szám
# 19*5. március 13 • PETŐFI NÉPE • 9 MA ESTÉTŐL A KÉPERNYŐN „Pillantás a karcsai dombról” Érdekes sorozatra hívjuk fel a tévénézők figyelmét. A bodrogközi Karosa községről készült, 5 részes filmsorozat a régmúlt, a közelmúlt és a jelen képeit fogja egységbe. A forgatócsoport még 1973-ban kezdett munkához, és tavaly késő ősszel fejezte azt be. A film közvetlenül kapcsolódik az új magyar irodalmi szociográfia eredményeihez, azoknak televíziós kiegészítését, továbbépítését igyekszik szolgálni. A ma este kezdődő sorozat nyitófilmje a régmúltba vezet visz- sza, ahogy azt a címe is jelzi: Mélységes rhély a múltnak kútja. Ebben Valter Ilona régész és Nemeskéri János antropológus ismerteti a Bodrogköz településtörr Érthető művészet ténetét, illetve az itt élő népessé\ jellegzetes tulajdonságait. A történeti, etnikai és demográfiai előzmények ismeretében, remélhetőleg sokan várják majd kíváncsian a folytatásokat, amelyek az osztályharcos hagyományok felelevenítésén át a jelenbe vezetnek. A film történelmi ismereteinket is gazdagítja, amikor arról számol be például, hogy a Bodrogközben öt-hatezer év óta egy helyben lakó őseurópai népesség, szinte a napjainkig megőrizte sajátos tulajdonságait, szokásait. Nem. kevésbé izgalmas annak a vizsgálata sem, hogyan alakult és formálódik át napjainkban a település arculata. V. LÁTÓHATÁR Könyv a gazdaságtörténetről Az utóbbi időben, elsősorban a tömegkommunikációs eszközök nagymérvű elteriedése következtében, egyre többen érdeklődnek az iránt, ami manapság a világban történik. Fokozódott a kíváncsiság a társadalmak alapját képező gazdálkodás, a gazdasági [ élet kérdései iránt, Mostanára a történészek munkája erősen differenciálódott. Gazdaságtörténeti, politikai gazdaságtant, hadtörténeti és művelődéstörténeti művek sokasága is. érzékelteti azokat a változásokat, melyek a Világban végbemennek. Új tudománynak számít a gazdaságtörténet. Am művelői, külföldi és hazai viszonylatban egyaránt máris számottevő eredményekről számolhatnak be. Egyre- másra jelennek meg a jobbnál jobb összefoglaló munkák. Gondoljunk csak J. K. Galbraith: Az új ipari állam, vagy Berend X.— Szuhay: A tőkés gazdaság története Magyarországon című, roppant forrásanyag felhasználásával készült művére A közelmúltban jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában az a nagyszabású munka, amelynek négy nemzetközileg elismert lengyel szerzője van. J. Ciepielews- ki, I. Kostrowicka, Z. Landau és J.. Tomaszewski közösen írta „A világ gazdaságtörténete a XIX. és a XX. században címűaterje- delmes tanulmánykötetet.“!* A mű elsősorban a közgazdászok és a gazdasági szakemberek kézikönyve, ugyanakkor ennél sokkalta több: hasznosan forgatható kiadvány a pedagógusok, egyetemisták, s a társadalmi-gazdasági kérdések iránt érdeklődők számára. A tudós szerzők áttekintik az emberi társadalom eddigi útját. külöpös tekintettel a főbb fejlődési folyamatokra, a termelési viszonyokra. Szemléletesen mutatják be a nemzetközi összefüggéseket. A Szovjetunió történetét külön fejezetben taglalják. Meggyőző érveléssel teszik érthetővé a tőkés rendszer kialakulását. S közben alkalmunk van alaposan megérteni olyan fogalmakat, mint a megráció, tőkekoncentráció, a finánctőke és a merkantilizmus stb. A kötet ismerteti a nemzetközi kereskedelem, a bankhálózat kiépülését és jelenlegi helyzetét, szerepét, a mezőgazdasági termelés helyét a nemzetközi gazdasági életben, s részletes elemzést ad az új iparágakról, mint amilyen például a vegyipar vagy az autógyártás A válságok, a forradalmak és egyéb társadalmi változások nagy szerepet játszottak mindenkor — napjainkban is — a gazdasági életben. Ezért tartjuk Indokoltnak, hogy az ilyen jellegű kérdések is tág teret kaptak a vaskos kötetben, Ugyanígy a gyarmati rendszer felbomlás is, Aránylag kevés a magyarországi példa a könyvekben, Ám a lengyel, bolgár éj román gazdaságból vett adatok, tények együttesen mutatják, hogy a szocialista tábornak mekkora szerep i jut mostanra a világgazdaságban. Különösen, ha mindezt együtt nézzük a szovjet adatokkal. Térképek, grafikonok, táblázatok teszik még szemléletesebbé a művet, amelynek nyelvezete világos, könnyen érthető, szerencsére a szerzők kerülték a szakzsargon túlzott használatát. Ez egyik nagy előnye a kötetnek. (Kossuth) V. M. Valószínűségszámítás — gyermekeknek A bukaresti pedagógiai inté- ; zetben végzett lélektani kísérle- \ tek eredményei szerint a 6.-8. osztályos gyermekek könnyebben : sajátítják el a matematikai statisztika és a valószínűségszámítás elemeit, mint a középiskolá- j| sok. Ebben a tanévben — a kísérletekből levont tapasztalatok alapján — az általános iskolák 6. osztálya számára olyan kísérleti programot állítottak össze, amely magában foglalja a matematikai statisztika egyes ismereteit is. Pásztor Zoltán fotókiállítása Pásztor Zoltánt nem szükséges bemutatni a kecskeméti embereknek, de Bács-Kiskunban másutt sem. Neve naponta ott szerepel lapunk, a Petőfi Népe hasábjain, különböző riportképek, eseményekről készült fotók és nem ritkán egy-egy zsánerkép alatt. Ezúttal mégis bemutatásra szorul, mert ha nem is egészen új, de kevéssé ismert riporteri arcát láthatjuk. Először szánta rá magát arra, hogy tematikus gyűj'.eményes fotókiállításon szerepeljen saját munkáival. Méghozzá olyan anyaggal, melyet barátai, munkatársai is alig ismernek. Külföldi útjainak legszebb, legmaradandóbb emlékeit gyűjtötte össze a sajtóklubban megnyílt kis galériánk számára. (Gyakorlatilag együtt van és kiállítható a hazai — megyénkben és az ország más tájain készült — képanyaga is. A felszabadulási évforduló is alkalom lehetne arra, hogy valahol ezzel is a nyilvánosság elé lépjen.) Az ilyenféle tematikus válogatásnak mindig van egy kis veszélye. Nebéz ellenállni a szenzációkeresésnek, a meghökkentő újdonság Ingereinek, s méginkább az útikönyvekből ismert baedeker-szemléletnek. Hogy miként sikerült ezeket távol tartam a kiállítás anyagától, azt megítélhetik a nézők. Amiről viszont szólni kell, az a fotóriporteri munka maga, a riporteri látásmód, amit sokan és szívesen sorolnak a művészeten kívüli kategóriák közé. Valójában az igazi fotóművészek legtöbbje kitűnő fotóriporter is volt — gondoljunk csak Vadas, Székely vagy Cink Károly fotóira. S ugyanez fordítva is igaz, az élvonalbeli fotóriporterek képeiben mindig ott látjuk azt a többletet, amit művészi érzéknek vagy tehetségnek nevezhetünk. Nincs tehát éles határvonal az úgynevezett művészi fotó és a riportkép között, habár a feladata, közvetlen célja ennek is, annak is más. Nem véletlen, hogy egy-egy kitűnő riportkép néha bejárja a világot, sikert arat, és művészi rangra emelkedik. Ugyanakkor fotóművészeink képein is tetten érhető s' riporteri látás frissesége, gyorsasága, kpnkrétsága. Hogy hol a határ, nehéz megítélni. Mi, akik kezdettől fogva figyeljük Pásztor Zoltán munkáját, mindig tudtuk, hogy nemcsak egyszerűen fényképez, hanem át is éli a pillanat varázsát. Ha egy-két szabad perce van, s munka közben is mindig, keresi az újat, a nem mindennapi témát, vagy éppen a megszokott pillanatokban a különlegesen emberit, a megörökítésre méltói. Mostanában a fotóművészeten is sokfelé eluralkodott a gépiesség. a technikaimádat, a különböző trükkök, különleges laboreljárások. mesterkélt beállítások, fényeffektusok öncélú hajszolása. Újraélednek az avantgárd, a nonfiguratív formai já. tékok. Nem az a baj, hogy kísérleteznek a művészek — e nélkül nincs alkotás és megújulás —, de az már zsákutca, amikor • Prágai székesegyház. elszakadnak a nézőtől, a közönségtől, a befogadótól. Szinte megnyugvás látni az olyan képeket, amelyek közölni akarnak velünk valamit, feltárnak előttünk eddig rejtve mura* • Moszkvai látogatás. • öreg kapu FJumébcn. dó szépséget és realitást. Ilyen képek Pásztor Zoltán prágai, újvidéki, rijekal, belgrádi, moszkvai, bécsi képei, amelyek beavatják a nézőt egy távoli, mégis ismerős világ titkaiba, Meglesnek, ellesnek valamit, egy jelen, séget, egy állapotot, s ide hozzák elénk sok-sok kilométer távolságra, hogy mi is ugyanazt érezzük, amit az ott barangoló fotóriporter érzett. Egy kicsit az ő szemüvege mögé bújunk, megtanuljuk az ő szemén keresztül látni a világot. Beavat a saját művésze, tébe, megtanít figyelni és észrevenni, a tárgyak, az emberi mozdulatok mögé pillantani, keresni céljaikat, történetüket, értelmüket. A képek arról is beszélnek, hogy a művészi látás nem nélkülözheti a téma iránti rokon- szenvet, az együttérző figyelést, ' a tárgyilagos távolságtartás mellett az azonosulást. Vonatkozzon ez más népeit műkincseinek megbecsülésére, egy leomló fal látványénak rokonszenves ábrázolására vagy egy szakállas öregember robosztus alakjának felvillantására. Az élet igenlése arad ezekből a képekből. Lehet, hogy mindez belema- gyarázásnak tűnik, de a kiállítás meggyőzően bizonyítja, hogy így van. S ez nem kis dolog. Egyrészt a köznapi és gyakran fárasztó munkában is meglelni annak maradandóságát, szépségét, másrészt megtartani, megőrizni az érzékenységet a környezet, a világ új jelenségei iránt. Tanújelét adja a kiállítás annak, hogy a riporteri, újságírói munka művelői között ott vannak az alkotók, a mindig többre vágyók, az újítók és igényesek. Akik ezzel a többlettel is megtermékenyítik saját munkájukat ■— a közösség javára. F. Tóth Pál SZ1LVÁSI LAJOS' (88.) Pista odahajol Olgához. Be- leénekli a fülébe a nótát. És ragyo. gó a képe. Nem tudom: igazán ilyen felszabadultan, mindenről elfeledkezve dalol-e, vagy csak teszi magát? Én is ittam már jócskán, de az előbb, hogy megmozdultam, s felálltam a helyemről, mintha kiröppent volna belőlem az ital nyomása. Gyanítom már huzamosabb ideje, hogy nem tudok én igazán berúgni. Félek, : hogy egyszer meg is bizonyosodom róla. És attól tartok, hogy ott kezdődik a baj, amikor már berúgni se képes az ember. Nem akarok odáig jutni... Jó volna könnyebbnek lennem, súlytalanabbnak, száműzni legalább egy kis időre minden gondolatot, belefeledkezni esztelen cselekedetekbe ... Már öten-hatan állunk itt együtt, összefogózva. Hangunkat kieresztve harsogjuk a nótát. És már nem is a szánkós nótát, hanem egy bús hallgatót, aminek nem tudnám a versét, ha egyedül kellene elénekelnem, de így — a többiekkel együtt — gondolkodás nélkül eszembe jutnak a szavak. — Sose iszunk? — kiált a hátunk mögül Hegedűs. Amíg mi itt nótázunk, ő telitöltötte a poharakat. Valahogy idekerült mellém Szojka. Ránézek. Vidámnak látom. Zuárd atya is nevet. Mindenki derűs, nyilván én is annak látszom. De a hétszázát, ne csak látszat legyen! Igyunk! — Éljen Zuárd atya! — emelem meg a poharam. — Ügy van! — helyesel Gaszton. — Ex! — Hát a cigány sose iszik? — somfordái oda közénk a füstös, kezében a hegedűvel. — Meg a kisasszonyról is elfeledkeznek? Motalkó nélkül nem megy a motor... Megkeresem Olgát. Telitöltöm a poharát. Rám néz. Felemeli a borospoharat. Odakoccintja az én pálinkás kupicámhoz. De szép, istenem, milyen szép ez a lány! Kékszemű... — ezt szeretném mondani neki. — Idejönni! — kiált ránk tré- f fásán Gaszton. De a mosolya erői. tetett. — Nincs külön ivászat! — Uraim! — krákog kispolgár- Godefried úr. Jézus, ez az ember tósztot akar mondani! Gyorsan, csak minél gyorsabban beléfojtani a szót. Pista is nyilván erre gondolt, mert mielőtt Godefried úr szóra nyithatná száját, elkiáltja magát: — Minden Démoszthenésznél szebben beszél a tett! — koccint Godefrieddel: — Egészségére, szentatyám! Iszunk. Fenékig. — Kérek egy cigarettát — szólal meg mellettem halkan Olga. — Ha megfelel egy csavart cigaretta ... — Én nem értek hozzá, csavarjon nekem... — hajtja félre szép fejét Most, hogy ivott egy cseppet, s némileg feloldódott a komolysága, nemcsak szép, de nagyon kedves is. Istenem, végtelen időkig el tudnám nézni... — Tessék — nyújtom oda neki a megcsavart cigarettát. — Ragassza meg... Kidugja a nyelve hegyét, s megnedvesíti a papír szélét. S közben csintalan pillantást vet rám. Huncutság bujkál a szemében. — Hovatovább kérhetem a fiú. sításomat — neveti el magát, miközben óvatosan összeragasztja a cigarettát. — Ha csak ez a kívánsága... — mondom, miközben tüzet adok. — Majd összehívom a parlamentet ...-- Hogyan? — néz fel rám tréfás-komoly kifejezéssel. — Maga a humorhoz is ért? — Ha ugyan ez humornak nevezhető. Túlságosan jóindulatú hozzám... — mondom, s én is nevetek közben. Ügy szeretném, olyan jó volna, ha egy kicsit kibújhatnék magamból, és semmi mással nem törődve át tudnám adni magam ennek a mulatságnak ... — Ácsi! — emeli fel mutatóujját Pista. Elhallgat a muzsika, Az öreg cigány elemében érzi magát. Csupa figyelem. Mintha Pistol szeméből akarná kiolvasni, milyen nóta következik, Pista összerántja ék alakú szemöldökét. Csibészes ravaszság játszik az arcán. Felém vág a szemével. Nevetek. Ingerkedsz velem? Ám tegyed, örülök, hogy jó kedved van, öreg' fiú. Én ugyan elviselem, ha heccelődsz ... És belekezd. Halkan, ahogy talán valamikor Sopronban, az erdészakadémián vagy a Gambri- nus vendéglőben gyújtott nótára: Búzaföldön, dűlőúton megy a lány ... , / Megnedvesíti torkát a pohárka alján maradt pálinkával. Közben a cigány játékos átmenetet rögtönöz a második versszakhoz Félkörben állunk körülöttük. Szemmel láthatóan az öreg papok is mennyeien érzik magukat. Gasztonra téved a szemem. Többet1 ivott, mint szokott, sápadt már a szesztől. Olgát nézi. Mintha bűvölni akarná, hogy vegye - észre a tekintetét. De Olga mindenkire néz, csak őrá nem. Néha engem' is megkeres a szemével. Akár most. Kölvkösen rám pislog, mintha biztatna, hogy legyen már eg.v kicsit jobb kedvem. Rú- mosolygok: jól érzem en magam. Mit csináljak, ha nem tudok úgy énekelni, mint Pista? Meg aztán be se csíptem eléggé. Majd talán később, ha még iszom ... Hogyan alakult volna vajon ez a mi ismeretségünk, ha nem a háború közepén akadunk össze egy vidéki kúriában, hanem békeidőben, mondjuk Budapesten, az And- rássy úton? Egyáltalán: milyen lenne, ha egyszer kettesben sétálnánk ott a platánok alatt, ahol a lámpák fénye lombokon átszűrve sugárzik le a virágágyakkal és padokkal beszegett gyalogjáróra, még a széles útközépre. ahol hangtalan gépkocsik suhannak végig, meg-megcsillanó autók, a mélyből pedig, az útburkolat alól időnként tompított dübörgést hallani, amint a földalatti villamos végigrobog alattunk ... Mikor kerülök én még egyszer Budapestre? Mikor szagolhatok bele a Duna-part párás, vízillatú levegőjébe este, amikor a folyóparti szállodák teraszain cigányzenekarok muzsikálnak, s itt-ott dzsessz- bandák szaxofonjainak rekedt szava keveredik a hegedűk, bőgők, cimbalmok dallmaiba... És szemben a kivilágított Halászbástya fehér csipkéi meg u Vár sötét kontúrjai... Pista énekel. Jól gazdálkodik a hangjával, bírja szusszal a magasra ívelő melódiafoszlányokat js. És csupa mosoly, ahogy a kislányról dalol, amint a barna legény oldalán csak irul-pirul. . Tudtam, hogy ide lyukad ki a dolog: Olga ráébredt, hogy vele incselkedik Pista. És — mintha a nótának engedelmeskednék — valóban elpirul... Nagyon kedves Boldog ember: még tud pirulni.. Nem mer rám nézni. Mondanám neki: ne szégyelld. kislány, a pirulásodat. A legjobbat árulja ei rólad .. Bár tudnék én is pirulni Akkor nem zavarna a maradék tisztességem, nem kellene rossz szájízzel gondolnom magamra, nem kellene lenéznem magam a gyávaságomért, hogy nem merem megmondani neked: keress inkább mást... Már jóformán mindenki együtt , énekel Pistával, amikor a refrénhez ér. Ragyogó képpel fújják az öreg papok is, hogy ott a bokorban kíváncsian fülel az a nyúl.., — Pista — akár egy karmester — ujja hegyével vezényli a rög- tönzö kórust. Aztán újra csöndre inti őket. s a maga hangját, is halkra fogja, mintha titkot közölne: ... Barna legény szőke kislány derekához nyúl — Csattan a csőit,... De már erre ■»jjgegugrik a nyúl! (Folytatjuk.)
