Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-11 / 59. szám

1975. március 11. • PETŐFI NÉPE, • 5 Eszperantisták • és citerások Jászszentlászlón A háromezer lakosú Jászszent- lászló művelődési házában nem lassul le az élet. Markolt Endre igazgatónak, Tamási Andrásné gazdasági vezetőnek és Gaál An­tal takarítónak — ők hárman dolgoznak itt főállásban — elé­gendő tennivalója akad minden nap. Ismerkedünk az intézménnyel Az igazgató mutatja a helyi­ségeket. Elmondja, hogy az évi százkilencvenezer forintos költ­ségvetésűikben hetvenezer a ta­nácsi támogatás; a többit nekik kell bevételekből megszerezniük. A nagyteremben kétszáznegy­venen férnek el. A színpad al­kalmas műsoros rendezvényekre. A népdalkor külön szobában pró­bálhat. Tetszetőssé teszi a helyi­séget a népművészeti függöny. A falon oklevelek árulkodnak az el­ért sikerekről. A honismereti szobában többek közötti egy két­száz éves láda, az egykori kis­bíró dobja, 1848-as újság, s szá­mos egyéb érdekesség látható. Az ifjúsági klub is külön he­lyiséget kapott. A falburkolatot maguk a fiatalok készítették tár- -tsadalmi munkával.' A citerazene- kar szintén saját szobájában ké­szülhet a szereplésre. Szakkörök, csoportok • Énekelni is szeretnek a citerások. • Kedvelt a szabás­varrás tanfolyam. Amíg a szépen rendben tartott épület belsejével ismerkedünk, tájékozódunk a szakkörökről, együttesekről. A honismeretinek negyvennyolc tagja van; Halász Mátyás tanár irányításával dol­goznak. Ennek egyik érdekessé­ge, hogy iskolások és felnőttek közösen vesznek r$Jzt benne. Tizenhat tagú a rádiós szakkör. A gyermektánccsoportban húsz­nál többen készülnek első szerep­lésükre. Azután Kiskunmajsán lépnek színpadra, majd Móricgá- ton és Tompán. A szülők segí­tenek a ruhák elkészítésében. A gyermek-citeraszakkör az úttörők megyei versenyén tavaly második helyezést ért el. Az itthoni fellé­péseken kívül látta őket a kö­zönség Majsán és Félegyházán. A kilenctagú felnőtt citerazene- kart az ÁFÉSZ támogatja. Ezt épp úgy a kibontakozó együtt­működést bizonyítja, mint az, hogy a tsz hatezer forinttal segí­ti a szakkörök munkáját. A ci- terásoknak tapsoltak már Ju­goszláviában és Budapesten is. A négy éve működő népdalkörben együtt énekel az óvónő, a szak­munkás és a tsz-tag. Tizenkilenc torokból száll a szép ének heten­te egy este. Klubszerű összejöve­teleikkel is az intézmény életét színesítik. A fotószakkör tagjai kiállítás­ra készülnek. A termelőszövetke­zet hamarosan korszerű berende­zést vásárol nekik. Az ifjúsági néptáncegyüttesüket sem szabad említés nélkül hagynunk. „Apám is ci tér ázott5’ Provics Flórián ötvenegy éves. Állomáskezelő az olajosoknál. Így mesél az életéről: — Gyermek­koromtól eiterázok; közben a fu­rulyát is elő-elővettem. Apám is citerázott, talán ezért lett ez a szenvedélyem. — Milyen szerepe ' van életé­ben a muzsikálásnak? — Szórakozás. Meg a hagyo­mány felújítása. Régen nem telt pénz bálra, hát összejöttünk a ta­nyákon. Az volt a „padkaporos bál”; egy citerás játszott, a többi ropta a táncot. „Padkaporosnak” azért nevezték, mert a földes szobában rúgtuk a kemence mel­letti padkát, és szállt a por. Ma már van gáztűzhely meg padló, a bál neve azért a régi maradt. — Ügy hallottuk, hogy tagja a művelődési ház együttesének, s ugyanakkor vezet is egyet má­sutt. — Igen, a munkahelyemen; an­nak öt tagja van. Az a baj, hogy alig akad utánpótlás.. Kilencvenhét bérletes Nagyon büszkék rá a jászszent- lászlóiak, hogy kilencvenhét hely­beli ember váltott bérletet a kecs­keméti színházba. Két különbusz viszi és hozza a szépre, okos szóra szomjas embereket. Tavaly ösz- szesen hatvanöt TIT-előadást tartottak a faluban. Egészségügyi, sorozat, szülők akadémiája, KRESZ-előadások: megannyi olyan rendezvény, amely iránt nagy az érdeklődés. Több kiállítást is rendeztek. Si­kere volt az országos művészet- történeti reprodukciós tárlatnak Ezt ezernél többen nézték meg. Nem kis örömükre Móricgátról különbusz hozta az érdeklődőket. — így is lehet ezt csinálni — gondolom magamban. Hobby- és gyermekrajz-kiállí- tás, a szabás-varrás tanfolyam divatbemutatója, képzőművészeti tárlat: mind a jó munkát dicséri. Négy tanyai iskolában rendszere­sen tartanak filmvetítést. Jól si­kerültek a szocialistabrlgád-vetél- kedők. Színpadra léptek náluk a sándorfalvi citerások, a híres Budai Sándorral az élen. Tapsot kaptak a félegyháziak is. Né­meth Marika, Hofi Géza, Faragó Laura és Jancsó Adrianne egy­aránt maradandó élményt vál­tott ki a hálás helybeli közön­ségből. Kapcsolat a nagyvilággal A jászszentlászlói eszperantis­ták kitűnően dolgoznak. Hevér Gáspár vezetésével három év óta nem kevés eredményt könyvel­hettek el maguknak. Jelenleg tizennégy fiatal ta­nulja a nemzetközi nyelvet; ti­zenegy-tizenöt évesek. A klubszo­bában rendszeresen összejönnek, közösen ismerkednek az eszpe­rantóval. Munkájuk elismerését jelenti, hogy tavaly itt ülésezett a szövetség megyei szervezete. Hevér Ibolya nyolcadikos. Ap­járól ragadt rá ez a szép szen­vedély. — Országgal, világgal, sok emberrel megismerkedni — mondja — nagyon gyönyörű do­log. — Ügy hírlik, hogy levele­zéseddel behálózod a fél világot. — Hát... írok Svédországba, Irakba, Indiába, NSZK-ba, Nor­végiába, s a Kanári-szigetekre. Partnerem egy angol tanár is. Mutatja a kedves ajándékokat; • Hevér Ibolya, az eszperantisla. levelezőtársaitól kapja mindegyi­ket. Van itt bolgár rózsaolaj, csehszlovák baba, szovjet bélyeg. Szeretettel őriz minden kedves emléktárgyat. Ibolya tavaly a „Ki tud többet Bulgáriáról” ver­seny második helyezését érte el. Török Lajos hetedikes. Két év óta tanulja az eszperantót. — Miért? — Szeretem a nyel­veket; tanulok angolul és oroszul is. Jó, hogy beszélgethetek len­gyel emberrel, levelet küldhetek Japánba, vagy bárhová, ahonnan válasz érkezik. A húgom is el­kezdte a tanulást. * Ami még hátra van A beszélgetésből az is kiderül, hogy a szép eredmények mel­lett van azért még épp elég ten­nivaló. Kevés a pénzük a sokirá­nyú munkához. A berendezés egy része elavult. A székek lassan széthullanak. Nagy gondjuk a fű­tés. Nincs elég olajkályha. -Meg­szűnt a jól működő irodalmi színpad. Nem találnák vezetőt az ifjúsági klubnak. Kellene — len­ne is elég jelentkező — bábszak­kör, díszítőművész kör. Ám azt is megtudtuk: a község vezetőinek szívügye a kulturális élet. Muzsik Tiborné tanácselnök, Kovács István vb-titkár, Papp József párttikár és Kanyó István ász-elnök segít« őket nemes tö­rekvéseikben. Varga Mihály NYELVŐR A zárt é hang megmentése A vita ismertetését most már végleg lezárva, felmerül a kér­dés, tehetünk-e valamit a zárt é hang megmentéséért. Rögtön válaszolhatunk is: tehetünk. De a kérdés kettős: jelöljük-e írás­ban vagy csak a kiejtését szor­galmazzuk. A jelölésre vonatkozólag fel­tétlenül tagadó a válasz. Kö­rülményes helyzeteket teremte­ne a szerkesztőségekben, nyom­dákban, de az iskolákban is tanárnak és diáknak egyaránt. Töprengjünk csak a zárt é hang kiejtésének megmentésén. De egyet már elöljáróban meg kell állapítanunk. A budapesti (és általában a városi) „egysé­gesítő kohóról” már volt szó. A vidékről, a faluról a főváros­ba kerülők lasan leszoknak sa­ját nyelvjárásukról. De a vá­rosi élet a kiejtés szegényítésén túl kulturálódási művelődést jelent. A nyelvjárás csak a fal­vakban, a zárt környezetben maradhatna meg, de ott a kul­turális fejlődésben nagyobb le­hetőségéről le kellene mondani. Tehát a városi kulturáíódás és a nyelvjárást megtartó, bizo­nyos mértékben maradi vidéki­esség áll szemben egymással. A közmondás szerint akármelyik ujjúnkat vágjuk meg, minde­gyik fáj. A kulturálódásról ne mondjunk le, de azért minden lehetséges módon tartsuk meg a; zárt é hangot is. (A rádió és a tévé kiejtést egységesítő, de ugyanakkor kultúrálódást előse­gítő hatásáról itt meg sem kell emlékezni.) A vita során Imre Samu fel­vetette „elképzeléseit”: 1. Az iskolában a pedagógusok segít­sék a gyermekek nyelvében meglevő spontán zárt é-zés megőrzését. 2. A jövendő taní­tókat, tanárokat a főiskolákon és az egyetemeken neveljék- szoktassák a zárt é használatá­ra. 3. Az ezt a hangot isme­rők részesüljenek előnyben a rádió és a televízió bemondói­nak és tudósítóinak alkalmazá­sakor, sőt a színművészeti aka­démiára való felvételnél is. Mindezekkel a javaslatokkal egyetérthetünk, csak a színész­képzés ezirányú reformjával nem. Visszaemlékszem diákko­romra, amikor a népszínmű­vek és a népies tárgyú színdara­bok előadásán nem is a cse­lekményre figyeltünk, hanem csak a Kecskeméten (!) ö-ző nyelvjárásban beszélni akaró színészeket nevettük ki. Kép­zeljük csak el, mi lenne ma, ha a színészek egy része zárt é- vel beszélne, a másik része pe­dig nem tenne különbséget a két e hang kiejtése között, mert azt úgysem lehetne elérni, hogy minden színész megtanulja és merje is használni beszédében a zárt é-t. Lőrincze Lajos a mostani vitát lezáró cikkében megemlíti, hogy régen próbál­koztak ezzel a hanggal a szí­niakadémián, de nagyon cse­kély eredménnyel. Mit tehetünk tehát? Lőrincze Lajosnak az egri kiejtési kon­ferencián elhangzott felszólalá­sa szerint ki kellene dolgozni (Bárczi Géza elképzelésével ki­egészítve: egy megfelelő tekin­télyű testületnek), hogy az egy­mástól eltérő é-ző nyelvterüle­teken hol egyezik a zárt é hasz­nálata, és meg kellene állapí­tani, hogy az ingadozó formák közül mit lehetne köznyelvi ki­ejtési normák közé venni. Egyébként' pedig biztatni kelle­ne azokat, akik saját nyelvjá­rásukból ismerik ezt a hangot, hogy ne hagyják el, ne szokja­nak le róla, hanem éljenek ve­le bátran, „mert nem olyan nyelvjárási jelenség, amelyet már nem vesz be a köznyelvi kiejtés. Sőt.” Talán nem szerénytelenség, ha saját javaslatainkat is el­mondjuk. Legyen az általános iskola felső tagozata és a kö­zépiskola magyar tankönyvei­ben é-ző területről származó, jelzett betűs mese, történet vagy akár irodalmi szemelvény is, amelyet nem kötelezően, de édes anyanyelvűnk iránti buz­galomból feldolgozhatnának a magyar nyelvet és irodalmat tanító tanárok. Reméljük, meg is tennék. , A rádió és a tévé bemondói, tudósítói között valóban kel­lene, hogy legyenek néhányan olyanok is akik „hazulról” is­merik ezt a hangot. A rádió és a tévé adjon elő időnként ilyen nyelvjárási területről származó népi játékokat és szólaltasson meg ilyen területekről szárma­zó ízesen beszélő előadókat. Mindezekkel elérhetnénk azt, hogy aki nyelvjárásából is­meri ezt a hangot, nem szé­gyenné a használatát, és termé­szetes közvetlenséggel merné alkalmazni is. így tudatosodna szélesebb körökben is, hogy nyelvünkben két e hang van. Kodály Zoltán sza maival élve hinni kell benne, íogy meg­tartjuk ezt a nyelvünket színe­sítő és gazdagító zárt é hangot. Kiss István A szem - természetes képmagnó Az Ukrán Tudományos Akadé-\ mia Fizikamechanikai Kutatóin­tézetének tudósai felfigyeltek ar­ra a jelenségre,“ hogy az ember szeme megőrzi és bizonyos idő múlva újraalikotja egy tárgy ké­pét. A kísérletet teljesen elsötétí­tett szobában végezték. A vizs­gált személyeket egy tábla elé ültették, amelyen különböző áb­rák és szövegek voltak. A táblát villanólámpával világították meg. A vizsgált személyeknél 3—5 má­sodperc múlva az a képzet tá­madt, hogy a szobát kékes fény világítja meg és előtűnnek a' táb­lára írt szövegek és ábrák. A „dé­libáb” általában 4—12 másodper­cig tart. A tábla közepén levő ábrák világosabban bontakoznak ki, a szélek felé pedig elmosódot­tabbak. A kutatók véleménye szerint a természet azért ajándékozta meg a szemet, ezzel a képességgel, hogy vészhelyzetben az ember segítségére legyen. ' SZILVÁSI LAJOS (86.) Primitizálva mondtam el neked, az alapproblémát... Az anyag megmaradásának elve fe­hér-feketén bizonyítja isten fe­leslegességét. Magyarán szólva azt, hogy istent az emberek talál­ták ki. — De hát — mondom, miköz­ben elnyomom a cigarettám csikkjét — miért nem teszik szóvá legalább egymás között. Akár a bíborosok zsinatján, akár másutt... — Gyerekesen következetes vagy. Még nem nőttél fel egé­szen — hajol közelebb hozzám; — Gondolkozz ésszerűen: mire valaki pap lesz, eltelnek az élet legfogékonyabb évei. Huszonöt­huszonhat éves az ember, vagy még idősebb... Hozzá is szokott az elég kényelmes életmódhoz. Felavatták kész az egzisztenciá­ja. Nos? Dobja el az alig meg­szerzett egzisztenciát? Álljon ne­ki hadakozni? Mit érhet ed ve­la? Szembetalálja magát az egy­ház jól megalapozott, kemény falával. A kitűnően megszerve­zett gépezettel. Ma már nem ége­tik meg, nem kiáltják ki eret­neknek, és nem kényszerítik, hogy vezekelve baktasson végig a piacon. Üjabbán ez nem divat az egyházban. Ezt a szokást más organizációk vették át... De a gépezet azért elég erős ahhoz, hogy lehetetlenné tegye a papot, ha túl sokat, vagy túlságosan kö­vetkezetesen gondolkodik. Mosoly játszik a száján. Nem tudom megítélni, milyen érzel­met takar a mosolya. Nem látok benne cinizmust, csúfondárossá- got sem, inkább valami bölcses­séget fejez ki a derűje: — Mit tegyen a szerencsétlen, ha túl sok az esze, és a kelleté­nél következetesebb a gondolko­dása? Ugorjon neki a falnak? Vesse le a reverendát? Hitbeli kételyek miatt? A társadalom azt még hajlandó elnézni, hogy egy pap kiugrik a rendből, mert beleszeretett egy asszonyba. Ilyen botlás után még lehet civil éle­tet kezdeni. De ha egy pap... az elvei miatt — s ezt gúnyorosan hangsúlyozza — szakít Isten szol­gálatával, akkor vagy azt mond­ják rá. hogy bolsevista, vagy azt, hogy hülye. És ma már,, fiam, kényelmesebbek az emberek, mint régen voltak. Nem gondo­lod, hogy az elvek kényelmetlen kölöncök? Mint a kutya nyakán az örv. Minden kutya szíveseb­ben csatangolna örv nélkül. Na­hát ... Mennyivel egyszerűbb to­vább nyomni a pedált, ahogy az egyház fennállása óta az a ren­geteg pap csinálta! Ki olyan bo­lond. hogy filozófiai megfontolá­sok miatt feláldozza a nyugodt, biztos, anyagilag megalapozott életformát? Izgalmakat vállalni, élő parazsat gyűjteni a fejünk­re... kinek van kedve manapság hozzá? Legjobb a kitaposott út.,. A kényelmetlen gondolato­kat pedig ássuk el minél mé­lyebbre ... — És ez nem cinizmus? — te­szem fel halkan a kérdést. — Nem, fiam. Nem cinizmus. Józan megfontolás. Vagy ha nyer­sebben, szépítés nélkül fogal­mazva akarod hallani: bölcs gyá­vaság ... De legalább nem jár megrázkódtatásokkal. — Megértettem... — bólintok. — Akkor... tulajdonképpen foly­tathatjuk a partit... — és az asztal közepére igazítom a sakk­táblát. Megértettem. És ha így van márpedig így van, miért legyek én finnyásabb? Miért vessem meg ‘magam, miért szórjak ha­mut a fejemre, mikor semmivel sem vagyok rosszabb más embe­reknél ? Még elégedett is lehe­tek: én legalább nem kiabálok hangzatos szólamokat, nem ját­szom látványos színházat, behú­zódom a magam kis csigaházá­ba, és nem csinálok erényt a kis hitványságaimból. Zuárd atya lecseréli futójával a lovamat. Mit nyert vele? Előre­tolom egy kockával a bal oldali második parasztomat és megint zárt a csatarendem. Kezdheti elölről az ostromot. Unalmas. Még a játék is unalmas. Nem tud elszórakoztatni. Azt hiszem, az emberek addig érnek valamit, amíg gyerekek képesek maradni. És mi a gyerek? Kicsi ember, aki még élvezetét leli a játék­ban. Én már csak unatkozni tu­dok játék közben is. Kiveszett belőlem a gyermek egészen. El­párolgott a képzelés adománya, amely talán egyedül képes tet­szetőssé festeni a dolgokat, az eseményeket, Nincs erőm hozzá, hogy legalább a képzeletem szül­te erényekkel ruházzak fel em­bereket, vagy legalább csak a ma­gam cselekedeteibe magyarázzak bele némi magasabbrendfl szép­séget ... Kivédem Zuárd atya lovas-tá­madását. Visszakozni kénytelen. Sakkozunk, Talál-e vajon élve­zetet a játékban? Vagy ő is csak becsapja magát? Esetleg mind­össze udvariasságból sakkozik ve­lem? Azt hiszem, az udvariasság is a fegyelem egyik fajtája. Ha nem így volna, most felállnék, és azt mondanám: nem játszom to­vább, mert ez nem érdekel... Körülbelül sejtem, mi a rossz hangulatom oka. Ha nem lennék bezárva ebbe a kolostorba, ha nem kényszerültem volna ilyen belterjes életre, mint amilyent élnem kell, talán nem is mor­fondíroznék ennyit magamról. Odakint az életben mindenkit magával ragad a mozgás, egyik teendő követi a másikat, mind­untalan nagyon kézzelfoghatóan kell dönteni erről vagy arról — kevesebb idő jut meditációra. Tulajdonképpen elég okosan ren­deződött be a világ: egyre gyor­sította az élet ütemét, a társa­dalom mechanizmusa elöntötte sok-sok sürgető munkával az embereket, hogy a célszerűség minél hathatósabban szorítsa ki a felesleges töprengést, Akinek naponta hetvenhétfelé kell gon­dolnia, nem ér rá, hogy mindun­talan mérlegre rakja tetteit, vizs- gálgassa önmagát. Nem véletlen, hogy Diogenesz elbújt a hordó­jába. Rousseau félrevonult a ter­mészetbe, valamelyik szent pedig egy oszlop tetetéje ült, hogy za­vartalanul bámulhassa a köldö­két ... A szüntelen cselekvés az egyetlen orvosság a gondolkodás ellen. Nem szabad ráérjii, lobban­va kell élni, át kell adni ma­gunkat sok sürgető tevékenység­nek. De mit csináljak én, mikor még fát se vághatok, mert a fiúk egymás kezéből) vették ki a fejszét meg a fűrészt, amíg tar­tott az istálló mellett felhalmo­zott vágatlan hasábfából? Ha legalább kifárasztanám magam valamivel... Jobb híján azonban itt sakko­zom Zuárd atyával. És észreve- szem, hogy a faesztergályos, aki összemesterkedTte ezt a sakk-kész­letet, nem simította le elég gond­dal a megmaradt fekete lovam jobb fülét... Állok az emeleti folyosó abla­kánál, és a rendház udvarát bá­mulom. Olga jár a fejemben, de nem akarok rá gondolni. Olyan a hangulatom, mint gyermekko­romban volt néha, amikor se szombaton, se vasárnap nem ké­szültem latinból, pedig tudtam, hogy hétfőn dolgozatírás lesz. S bár élvezni akartam a semmit­tevést, minden percemet meg­keserítette a rossz lelkiismeret, a viszolygás a hétfőtől. Lehet öröm abból, amit eleve rossz lelkiis­merettel csinál valaki? Odalátok az öszvéristálló ajta­jára. József áll az ajtóban Szoj- kával. Az öreg beszél valamit, Szojka hallgatja. Leszegi állát, bámulja maga előtt a földet s csak nagy néha reagál egy-egy fejmozdulattal József szavaira. Ezzel az emberrel is rosszat tettem, önzésből' megtévesztet­tem, s olyan helyzetbe hoztam, hogy kénytelen legyen velünk tartani. S most elégedetlen, in­gerült, eszi magát, kínozza a hite és a kötelesség, amely életi érzésévé vált... (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents