Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-09 / 58. szám

Üj ABC-k a megyében PETŐFI NÉPE A tudósító mindig szívesen vál­lalkozik a lakosság egyre színvo­nalasabb, kulturáltabb áruellátá­sának. a kereskedelmi üzletháló­zat rohamos fejlődésének, fejlő­désének bemutatására. A napok­ban három Bács-Kiskun megyei ÁFÉSZ-től — a kiskőrösitől, a kunszentmiklósitól és a fülöp- szállásitól — kaptunk új korsze­rű áruház — méghozzá: ABC — avatására szóló meghívót. Az átadás kronológiai sorrend­jét tekintve Kiskőrösé az elsőség. A könnyűszerkezeti építésmóddal készült kényelmes, tágas épület belső alapterülete 444 négyzetmé­ter. aminek 50 százalékát teszi ki az eladótér. A mintegy 3 mil­lió forintos beruházással jubilált is egy kicsit a szövetkezet: 75. kereskedelmi egységük több mint 700 ezer forintos árukészlettel nyílt meg, s megtalálható benne egy hangulatos kis presszósarok is. • Fülöpszállás legújabb létesítménye. • A kunszentmiklósi ABC iparcikk osztálya • Büfésarok a kiskőrösi üzletben Már az első napon közel két­ezer vásárló fordult meg és 142 ezer forintot költött el a kun­szentmiklósi ABC-ben. A 780 négyzetméter nagyságú — ebből az árusító tér 480 négyzetméter —, minden igényt kielégítő mo­dern áruház kivitelezési költsége eléri a 6 millió forintot. Az üz­letet ellátták hűtőpultokkal és -berendezésekkel, a tőkehús osz­tályra pedig az ÁFÉSZ saját szakcsoportja szállít évi 4 ezer mázsa sertéshúst Fülöpszálláson három és fél mil­lió forintba került az a bolt, amelyről március 1-i számunk­ban már adtunk hírt. A képen látható létesítmény emeleti ré­szét az MSZMP községi bizott­sága foglalja majd el. A földszin­ten, 360 négyzetméteren igen gaz­dag választékkal, mintegy három­negyed millió forint összértékű élelmiszer- és háztartási iparcik­kel várják a vevőket az ÁFÉSZ dolgozói. Mérlegzáró ezermesterek A hét végén tartotta mérleg­záró közgyűlését Kecskeméten a MÉSZÖV székházában az Ezer­mester Ipari Szövetkezet. Marton Ferenc elnök ismertette a múlt évi eredményeket. A többi kö­zött elmondotta, hogy a szövet­kezet termelési értéke a múlt évben elérte a 47,6 millió forin­tot, amelyből 28,8 millió forint értékű árut exportáltak. A dol­gozók keresete 6,3 százalékkal növekedett és évi átlagban elér­házásra. A pénzt elsősorban gé­pek vásárlására költötték, s meg­kezdték egy 820 négyzetméteres új műhelycsarnok építését. A szövetkezet termékei közül változatlanul nagy sikert arat a vegyifülke, amelyből a múlt év­ben 1105 darabot készítettek. To­vábbra is nagy keresletnek ör­vendenek az alumínium pavilo­nok. A vegyifülkék legfőbb meg­rendelője a Szovjetunió, tavaly azonban sokat szállítottak belőle Bajai fotósok A Kiskunhalason nemrég meg­rendezett XI. megyei ■fotókiállí­táson a bajai Duna fotóklub ti­zennégy tagjának 29 képe került falra, közülük négyen — Görbe Ferenc, Ligeti László, Kovács László és Romsics László — dí­jat is nyertek. Görbe Ferenc és Romsics László egy-egy felvéte­lét az elmúlt hónapban a brnói nemzetközi fctótárlaton is bemu­tatták. MI, HOL, MIKOR? Katona József Múzeum, Kecske­mét: Diószegi Balázs festőművész al­kotásainak tárlata. Nyitva hétfő ki- vételéyel naponta 10—18 óráig. Katona József-emlékház és Mura­közi János-emlékszoba, Kecskemét Nyitva hétfő kivételével naponta 10— 13 és 15—18 óráig. Szalvai Mihály-emlékszoba, Kecske­mét, Fegyveres Erők Klubja (Lech- ner Ödön u. 3—5.). Nyitva: vasárnap és hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Csoportos látogatók előzetes bejelentését kérik. Patikamúzeum, Kecskemét (Bat­thyány u. 7.) Gyógyszerészetcörténeti szakgyűjtemény. Régi patikai mun­kaeszközök. fa-, kerámia- és üveg­edények. Szakkönyvek, okiratok, ku- tyabördiplomák, valamint egyéb ér­dekességek a megye első patikáinak kialakulása — az 1700-as évek — idejéből. Nyitva munkanapokon 8—12 óráig előzetes bejelentéssel délután is. Református Könyvtár, Kecskemét, az Üjkollégium épületében (Szabad­ság tér). 500 éves a magyar könyv című kiállítás. Nyitva vasárnap kivé­telével naponta 9—16 óráig, szomba­ton 9—12 óráig. Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza: Holló László festményei és grafikái. Börtönmúzeum. Szélmalom. Petőfi Kiskunsága című kiállítás. Szalay Fe­renc festőművész alkotásainak tár­lata. Nyitva hétfő kivételével napon­ta 10—18 óráig. Móra-emlékház, Kiskunfélegyháza. Nyitva csütörtökön és szombaton 14— 16 óráig. Vasárnap 10—12 óráig. Thorma János Múzeum, Kiskunha­las: Az épület tatarozása miatt a ki­állítások nem látogathatók. Petőfi-emlékház és Irodalmi Mú­zeum, Kiskőrös. Nyitva hétfő kivé­telével naponta 9—17 óráig. Viski Károly Múzeum, Kalocsa: Kalocsa népművészete című állanaó kiállítás. "Nyitva hétköznap 10—13 óráig. Szombaton és vasárnap 10—18 óráig. Hétfőn szünnap. Türr István Múzeum, Baja: Páify Gusztáv szobrászművész alkotásainak kiállítása a Roosevelt téri teremben. Állandó helytörténeti kiállítás. Nyit­va hétfő kivételével naponta 10—18 óráig. Tanyamúzeum, Lajosmizse: A haj­dani paraszti élet használati tárgyai, a homoki gazdálkodás szerszámai, felszerelési eszközei. Nyitva hétfő ki­vételével naponta 10—18 óráig. Petőfi-emlékház és beálló fogadó, Szalkszentmárton. Nyitva hétfő kivé­telével naponta 9—12 és 15—17 óráig. Petőfi-emlékház, Dunavecse: iro­dalmi emlékkiállítás és helytörténeti kiállítás. Nyitva szombaton 13—18 óráig, vasárnap 14—13 óráig. Csopor­tos látogatók érkezését a helyi kol­légiumban kell bejelenteni. Nagy Lajos-emlékkiállítás, Apostag. Az író okmányai, személyes hasz­nálati tárgyai, könyvei. A kiállítás nyitva hétfőtől péntekig naponta 3— 16 óráig. Szombaton 8—12 óráig. Va­sárnap csak előzetes bejelentés ese­tén nyitják ki az emlékkiállítást. Csoportos látogatók érkezését a helyi tanácsnál kérik bejelenteni. Hartai helytörténeti gyűjtemény, Harta (Templom u. 58.). A gyűjte­mény a hajdani paraszti élet hasz­nálati tárgyait, a festett bútorokat, valamint a kender- és gyapjúfeldol­gozás eszközeit mutatja be. Nyitva kedden 14—16 óráig, pénteken 10—.12 óráig. Csoportos látogatók érkezését a tanácsházán kérik bejelenteni. Közúti szakgyüjtemény, Kiskőrös (Dózsa György u. 26—28.). A kiállí­tás hazánk útépítési és útfenntartási munkáinak történetét ismerteti a ró­mai kortól napjainkig. A bemutatott tárgyak közölt az utak építésénél használt szerszámok, mérési és kitű­zési eszközök, szakkönyvek, az út- mesterké£>zés emlékei, valamint régi közúti táblák láthatók. A kiállítás i-ewiO kivételével naponta 9—16 óráig tekinthető meg. Csoportos látogatók előzetes bejelentését kérik. (Valamennyi nappali tagozaton ta­nuló diák, valamint a fegyveres erők­nél sorkatonai szolgálatot teljesítő fiatal a múzeumokat ingyen látogat­hatja. Szombaton minden múzeum térítés nélkül tekinthető meg.) te a 34 ezer 943 forintot. A múlt esztendőben 1 millió 700 ezer forintot költöttek beru­Peruba és az új megrendelők so­rába lépett Nigéria. O. L.-• Szállítás előtt az új vegyifülkék. (Opauszky László felvételei) Bács Megyei Könyvtáros Lisztes László (felelős szer­kesztő) Martonosi Pál és Né­meth Gábor a szerkesztői a ta­valy óta megjelenő Bács Megyei Könyvtáros című időszaki kiad­ványnak. Mindhárman elismert és kitűnő szakemberek; részben ez a magyarázata s feltétele an­nak, hogy a folyóirat jellegű or­gánum színvonaláról, tartalmi gazdagságáról elismeréssel szól­hatunk. A csaknem száz oldalas kiad­vány új számában több olyan, cikket, tanulmányt olvashatunk, amely bemutatja könyvtári há­lózatunk fejlődését, elért ered­ményeit. Mindenekelőtt Király Lászlóné és Kovács Pál Írását említjük. Ők a könyvtári háló­zat ötödik ötéves tervének elő­készületeit és előirányzatait is­mertetik. Gróf József a kalocsai érseki könyvtárba kalauzol el bennünket. Szabó Csaba a Bács- Kiskun megyei felsőfokú intéz­mények könyvtárait mutatja be egy terjedelmesebb cikk kereté­ben. Munkánk visszhangja címmel cikk-bibliográfiát tett közzé Fe­kete Dezső; ebben az 1974-es esz­tendő első felében megjelent, könyvtári munkával foglalkozó írásokra hívja fel a figyelmet. Ballabás Béla, Martonosi Pál, Faragó Tibor né és Házy Péterné írása teszi még változatossá a Bács Megyei Könyvtáros új számát. A borítón Klossy Irén grafikája látható. V. M. A gyermek életpálya-választásának jogi szabályairól A NŐNAP TISZTELETÉRE . Mintabolt nyílt Baján Kedves figyelmességgel rukkolt elő a nemzetközi nőnapon a ba­jai Finomposztó Vállalat. A vá­ros lakóinak régi kívánságát tel­jesítette amikor mintaboltot nyi­tott a Bartók Béla utcában. Az ese­ményen részt vett Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára, Papp György, a bajai városi párt- bizottság eiső titkára. Kincses Fe­renc városi tanácselnök és több bajai intézmény vezetője. Az üzletben árusítják a vállalat termékeit: női, férfi szöveteket, kabát- és ruhaanyagokat, pléde­ket, farmeranyagot és természete­sen jersey anyagokat. A bolt megnyitását a Finomposztó Válla­lat 800 millió forintos rekonstruk­ciója tette lehetővé. Tervezik, hogy később maradékanyagokat is árusítanak. Az áruház előnye, hogy a gyárnak azokat a legújabb termékeit is forgalomba hozza, amelyek még nem jelentek meg a kereskedelemben. A mintabolt— melyet pénteken ünnepélyes keretek között Kossár Lajos, a Finomposztó Vállalat igazgatója adott át — árucikkei iránt máris igen nagy az érdek­lődés. Sz. F. Az általános iskolákban már­cius 20-ig kell beadniuk a tanulók­nak a továbbtanulással, illetőleg a pályaválasztással kapcsolatos kérelmüket, jelentkezésüket. Az életpálya megválasztásának jogi szabályai vannak. A szülői fel­ügyelet körébe tartozó jog, hogy a szülő meghatározza: a gyermek milyen ' életpá­lyára készüljön. A család­jogi törvény szerint a gyermek részére azt az életpályát kell vá­lasztani, amely hajlamainak, tes­ti és szellemi képességeinek, va­lamint egyéb körülményeinek leginkább megfelel. Ha a szülői felügyeletet együttesen gyakorló szülők az életpálya megválasztá­sában nem tudnak megegyezni, a döntés a gyámhatóságra bíz­hatják. Más a helyzet a szülők különélése esetén. Ilyenkor a döntés joga a gyermeket nevelő szülőt illeti meg, hiszen a szülői íelügyletet ő egyedül gyakorolja. A szülő elhatározását — , a családjogi törvények szerint — csupán két körülmény korlátoz­za. Az egyik: olyan életpályát kell választani, amely a gyermek érdekének (hajlamainak, képessé­geinek stb.) leginkább megfelel. A másik korlátozás, hogy dönté­se előtt meg kell hallgatnia a külön élő másik szülőt is. A törvény tehát csak a másik szü­lő meghallgatását, a vele való megbeszélést írja elő, hogy a másik szülő is beleszólhasson a gyermek életének, formálásába. Ez azonban nem azt jelenti, hogy közösen kell határozni — a dön­tésre a felügyeletet gyakorló szü­lő egyedül jogosult. Ez esetben tehát nem' tartozik a gyámható­ság körébe, hogy a szülők közöt­ti vitát eldöntse. (MTI) • Olasz munkások tüntetése. Milánóban impozáns demonstrációt tartottak a város munkásai tiltakozásul a tervezett újfasiszta tünte­tés ellen. • A saigoni csapatok veresége. A saigoni parancsnokság bejelen­tette, hogy csapatai feladták Thuan Man járási székhelyet. A település. Phu Bon tartományban fekszik, Saigontól 320 kilométerrel északke­letre. A járási székhely feladása után a saigoni légierő több hullám­ban bombázta a települést és környékét. (UPI, AP Reuter, AFP) • A munkásokkal fizettetik meg a kiesést. A Renault-művek igaz­gatósága hétfőn szünetelteti a termelést a Sandouville-i és Flins-i üze­mekben, ami több mint 20 000 dolgozót foszt meg egy napi bérétől, a Le Mans-i üzemben pedig napi négy órával csökkentette a dolgo­zók munkaidejét, s természetesen ennek megfelelően csökken a bé­rük is. • Javaslat a győzelem ünnepére. Ismert amerikai közéleti szemé­lyiségek közös nyilatkozatban kezdeményezik, hogy május 13-án a híres New Yopk-i hangversenyteremben, a Carnegie Hallban rendez­zenek tömeggyűlést, megemlékezésül a fasizmus fölött aratott győze- i lem 30. évfordulójára, az enyhülés és az egyetemes béke jegyében. A felhívás aláírói között szerepel Harry Bridges, a dokkmunkások és raktári dolgozók nemzetközi szövetségének elnöke, dr. Luther Ewans, az UNESCO egykori főigazgatója, dr. Carlton Goodlett néger kiadó, a béke-világmozgalom egyik vezetője, Edward Lamb, ismert közép­nyugati üzletember és közéleti személyiség, és mások. (TASZSZ) • Az NB I-es labdarúgó baj­nokság szombaton megtartott for­dulójának eredményei: FTC— MTKVM SC 4:2 (2:1); ZTE—Pé­csi MSC 2:0 (1:0). Tatabánya— Csepel 1:0 (1:0); Rába ETO— Békéscsaba 2:1 (1:0); Diósgyőr— Vasas 3:1 (1:1); Bp. Honvéd— Salgótarján 3:2 (1:1); Ü. Dózsa— Videoton 2:0 (0:0). • Dégen Inire Bécsben. Dégen Imre államtitkár, az országos Vízügyi Hivatal elnöke az oszt­rák vízgazdálkodási szövetség meghívására Bécsben élénk ér­deklődéssel kísért előadásokat tartott az osztrák vízgazdálkodá­si szövetség és a bécsi műszaki egyetem mérnöktovábbképző inté­zete rendezésében a vízgazdálko­dás tárgyköréből. Dégen Imre ál­lamtitkár bécsi tartózkodása so­rán megbeszélést folytatott Oscar Weihs földművelés- és erdészet- iievi miniszterrel 9 Volkov világbajnok. Szergej Volkov, a férfi műkorcsolyázás világbajnoka — Colorado Springs-ben. (Telefotő—AP— MTI—KS) • Lapzártakor érkezett • Kissinger a ciprusi kérdésről tanácskozott. Kissinger, az USA kü­lügyminisztere útban a Közel-Keletre, Brüsszelben találkozott görög kollégájával, Dimitriosz Biciosszal, akivel a ciprusi kérdést, valamint az Egyesült’ Államok és Görögország kapcsolatát vitatta meg. Ké­pünkön: a sajtó képviselőinek nyilatkozik a két diplomata a tár­gyalásaik után. (Telefotő—AP—MTI—KS)

Next

/
Thumbnails
Contents