Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-09 / 58. szám

1975. március 9. • PETŐFI NÉPE • VFORDULO :arcius 9, vasarnap 85 esztendeje, 1890. f 'SÄ március 9-én szüle- I ,'fl tett Vjacseszlav Mo­| : ■ I Iot°v, 1930—1941-ig a í 7’T) fTY n Népbiztosok Taná­( V' ' W csának elnöke. 1939­-f tői külügyi néQpiz- \ / tos, majd külügymi­i. " Jjk niszter. — 1957-től Vrr> 1960-ig mongóliai n jf\ ß*> \ • nagykövet, majd ha- r I záját a Nemzetközi .tomenergia Ügynökségben képvisel­Hazája egyik legki­válóbb vígjátékirója, Leandro Moratin spanyol író, 215 éve, 1760. .március 10-én született. Néhány fi- nomrajzú erkölcsi és jeillem vígjátéka még ma is frissen hat és műsorra kerül (A báró, A lányok „igen”-je). Hazánk legrégibb és legnagyobb ha- pépítő üzemét, az Óbudai Hajógyárat 40 évvel ezelőtt 1835. március li-én llapította a Dunagőzhajózási Társu­lt. A magyarországi munkásmozga- pm? egyik első központja volt. A fel- zabadulás után különleges folyami és tengerjáró hajókat, vasszerkezeteket, [as- és fémöntvényeket gyártanak itt. pépünk: rézkarc a gyár első építmé­IfÁRCIUS 12. SZERDA ÍARCIUS 13. CSÜTÖRTÖK 125 éve, 1850. március 13-án született ■ onáth Gyula szobrász. Műveit klasz- [icista, akadémikus stílusban alkotta, I bb jelentős1 síremlékplasztika (Hu- ár Adolf, Vajda János síremléke) •zi nevét. Képünk: a tatabányai tu­ti madár, millenniumi emlékmű, Do- ith Gyula műve. 30 évvel ezelőtt 1945. március 14-én halt meg a fasiszta terror idején átélt szenve­dések miatt Fényes Adolf festőművész. Szegény emberek c. * sorozatával a kriti­kai realizmus képvi­selője volt. Képei hí­ven tükrözik egy , nagy művésznek a |l; ppei való közvetlen kapcsolatát, [tiígy sikereket ért ei alföldi tájké- [fi ivell Szülővárosában, Kecskeméten. [)! tanácsháza mellett szobor hirdeti IJjilékét. Képünk önarcképéről ké- ; Ht. 848. március 15-e: ekkor tört ki sten a polgári demokratikus forra­lom. A márciusi ifjak, élükön Vas- -i, Irinyi, Petőfi és Jókaival, ki- omtatják a nép követelését tartal- zó 12 pontot, kiszabadítják börtö- S Dől Táncsics Mihályt, s a nap te­hetetlen élménye volt. hogy Petőfi zavalta Nemv.eti dal-át a pesti Mű­im lépcsőfeljáróján. Képünk: a pes- Piivax-kávéház, a forradalom ve­övér ellenes „apartheid”-imában a hatóságok drasztikus in kedéshez folyamodtak. Elhízott em ‘ nem szállhat fel a közúti jármű­dre, még dupla viteldíjért sem. SPORT-SPORT . SPORT A vasárnap kiemelkedő eseményei Indul a megyei I. o. labdarúgó-bajnokság Tavaly november 24-én játszot­ták le az őszi utolsó fordulót a megyei I. osztályban. Igaz, egy elmaradt mérkőzés pontjaiért még december 1-én is küzdöttek, de végeredményben több mint három és fél hónap állt a csapa­tok rendelkezésére, hogy kipihen­jék a bajnoki mérkőzések fára­dalmait és felkészüljenek a tava­szi pontgyűjtésre. zi rendkívül enyhe időjárás és a jótalajú pályák, s nem utolsó­sorban a Megyei Labdarúgó Szö­vetség által rendezett Felszaba­dulási Kupa is sokat segített, hi­szen így valamennyi együttesünk mögött egy sor tétremenő mér­kőzés van már. Mindez arra a következtetésre indít bennünket, hogy a most induló tavaszi for­duló első mérkőzései után nem kell majd kezdeti nehézségek­ről, idényeleji formáról beszél­nünk. Valójában a Felszabadulási Kupa során mutatott teljesítmény sokat elárul abból, hogy ki és hogyan készült a tél folyamán. Érdekes módon a két listavezető, a Honvéd Kun Béla SE és a Ka­locsai VTSK nem erőlködött túl­ságosan, ugyanakkor kiderült a táblázat alján tanyázó Vaskút csapata sem adta még fel. Any- nyira nem, hogy a náluk lénye­gesen jobban álló csapatokat megelőzve, beverekedte magát a döntőbe. Valójában még nem dőlt el semmi. Sz. Z. Nem lesz hiány színvonalas sporteseményben ezen a vasárna­pon sem. Különösen Kecskemé­ten nem, ahol egymást érik a kü­lönböző sportágak NB-s mérkő­zései. sőt kézilabdában újabb if­júsági válogatott mérkőzést is lát­hatunk. Ezen a vasárnapon indul a küzdelem a labdarúgó megyei I. osztályban. Kecskeméten A délelőtti eseményekkel kezdjük. 10 órakor kezdődik a sportcsarnokban a KSC—Szekszárdi Vasas NB I-es női kosárlabda-mérkőzés, ahol a KSC csa­pata — az újonc Szekszárd ellen — remélhetőleg megszerzi az első tava­szi győzelmet. Ugyancsak 10 órakor lesz a Széktói pályán a Fémmunkás- Kiskörös megyei I. o. bajnoki labda­rúgó-mérkőzés. A Széktói Stadionban 14.30-kor újabb helyi rangadó a Kecskeméti SC—Hon­véd Mezőfi SE csapatai közt. A KSC a múlt vasárnapi győzelmével bizo­nyította, hogy az együttes formája felfelé ível. A Mezőfi SE az ősszel a Városi pályán, egy öngóllal legyőzte a KSC-t. Igaz, azóta sem nyertek több bajnokit Idehaza. A Honvéd-együttes most új csapattal játszik, s így való­jában nem is tudjuk pontosan, hogy milyen játékerőt képviselnek. A sportcsarnokban is 14.30-kor lesz újabb NB I-es mérkőzés a KSC és a Szolnoki Vízügy-Dózsa röplabdacsa­patat közt. A szolnoki csapat NB I-es bemutatkozását Igen jó hírek előzik m’eg. Kíváncsian várjuk, hogy való­ban olyan jó e a szolnoki együttes, mint a híre. Végül ugyancsak a Városi Sport- csarnok lesz a színhelye 17 órától a Magyarország—Csehszlovákia uj úságl válogatott visszavágó mérkőzéseknek. A nők 17 órakor, a férfiak 18 órakor kezdenek. Kiskunfélegyházán A Kiskun Kupa férfi kosárlabdator­na lesz a legérdekesebb sportesemény, amelyet az Ipari Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában rendeznek. Résztvevők a Pécsi MSC és a Szolnoki Olajbányász NB Il-es. valamint a Szarvas, az MFSC és a Kiskunfélegy­házi Lenin Tsz SK NB III-as csapatai. Kiskunhalason A 14.30-kor kezdődő Kiskunhalasi MEDOSZ-Szabó Lajos SE NB III-as és a délelőtt 10 órai kezdettel sorra kerülő Gábor Áron SE—Honvéd Kun Béla SE megyei I. o. mérkőzésen kí­vül még a Halas Kupa férfi kézilabda­torna döntői is érdekes küzdelmet ígérnek. Az első helyért 11.30-kor, a 3. helyért 9.10-kor mérkőznek. Baján Egy érdekes labdarúgó-mérkőzést emelünk ki, a 14.30-kor kezdődő Bajai SK—Tompa találkozót. A megyei I. osztályban A fent már említett mérkőzéseden kívül érdekes találkozó lesz még Vas- kúton, Kalocsán, Bácsalmáson és La­kiteleken is. Nemzetközi nőnap VÍZSZINTES: 1. Ez március 8-a (folytatása a függőleges 13., 17. és víz­szintes 75. számú sorokban). 14. For­dítva töltött. 15. Kutyáé. 16. Alatto­mos. 17. Ugyancsak. 19. Az egyik gyógyfürdőn. 21. Kettős mássalhangzó. 22. Napjainkban többek között ezért Is harcol a nemzetközi nőmozgalom (folytatás a függőleges 23., vízszintes 66. számú Borokban). 24. Vác melletti község. 25. Alaphangsor két hangja. 26. Becézett női név. 28. Ráüttet. 30. Moszkva legnagyobb áruháza. 31. Régi hangszer. 33. Az üres hordót fertőzés­től megóvja. 34. Építőanyag. 35. Csu­pasz. 37. Hiányos rajz. 38. Szarvasfaj­ta. 39. Szénhidrogének. 42. Nem saját­ja. 44. Az az mutató névmás rágós alak­ja. 45. Idegesít. 46. Hull. 47. Régi űr­mérték (kb. 8 dl). 49. Nagy hagyomá­nyú labdarúgótorna. 51. Európai nép. 53. Kétes! 54. Tanintézet röv. 56. A ga­rantáló biztosító személy. 59. El. 61. Iskolai előadásain. 63. Exportra Ter­meltető, Értékesítő" Iroda. 64. Hangsor három hangja. 65. Idegen előrag. 68. Hangtalanul rak. 70. Gyógyfürdő a Mecsek-hegységben. 73. A fa lehet ilyen. 76. Az ő javaslatára fogadták el március 8-a megünneplését (Clara). FÜGGŐLEGES: 2. Vadászkutya. 3. Becézett női név. 4. Alul. 5. Keresztül­hatol. 6. Bőregér. 7. Orosz folyó. 8. Szikszói járás egyik községe. 9. Kri­tikus, huszonegy éven keresztül a „Nyugat” szerkesztője volt (Ernő). 10. Holland földrajzi nevekben délit je­lent. 11. Majdnem vonzza. 12. Latabár Kálmán híres szerepe a „Víg özvegy­ben”. 18. ééééé—ááááá. 20. Érzékel. 27. Végzi. 29. Félig rezeg. 30. Tanyák kút­ja. 32. Magyar Nők Országos ... 34. Rágós kérdőnévmás. 36. Rag. 38. Más­salhangzó fon. 40. Zamat. 41. Kérdő- szó. 42. Büntetőtörvénykönyv közhasz­nálatú rövidítése. 43. Fél liba. 48. Ket­tős mássalhangzó. 50. Kicsinyítő kép­ző. 52. A világhírű „Gondolkodó” cí­mű szobor alkotója. 54. Papírra vet. 55. Kilapátola. 57. Végeztet. 58. Bántja. 60. Régi gabonaürmérték. 61. ... va, Latorcába torkollik. 62. Less. 65. A Duna mellékfolyója. 67. Francia utca. 69. Mázolt 71. Ürügy. 72. Nem egészen kap. 74. TK. G. K. Beküldendő: Vízszintes 1. (folytatá­sa a függőleges 13., 17., vízszintes 75. számú sorokban); Vízszintes 22. (foly­tatás a függőelges 23., vízszintes 66. számú sorokban) j Vízszintes 76. szá­mú sorok megfejtése. A március 2-án közölt keresztrejt­vény helyes megfejtése: Vízszintes 1: és függőleges 14: Szent Péter temp­lom Rómában. Vízsz. 63: Utolsó ítélet. Függ. 1: Szonettjei. Függ. 19: Pieta. Függ. 31: Dávid. Függ. 41: Mózes. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- jutalmat nyertek: Borsodi Donát, Já­noshalma; Turáni Kornél, Lajosmizse; Dr. Nagy István, Baja; Deák László Tabdi; Németh Viktor, Kecskemét. A fedettpályás atlétikai Európa-bajnokság színhelye # A katowicei sportcsarnok, ahol tegnap kezdődött a fedettpályás at­létikai Európa-bajnokság. (Telefotó—AP—MTI—KS) BESZÉLIK HOGY... Mindig a bírónak van igaza Meg le sem járt a tavaszi locinyl- tánykor kiállított játékosoic eltiltása, amikor az elsoosztályú mérkőzésé« oirai ismét toDO labdarúgót küldtek le a pályáról. Ezzel kapcsolatoan is­mét Kuiomeie hangoxat lenetett nai- lanl szurkolói berkekben, a legtöb­ben tűi szigorúnak tartja« az ujiajta játékvezetői felfogást. Akadnak vi­szont uiyano« is, a«i« tapsolna« az ellentmondást nem tűrő bírói stílus­nak, mondván, hogy ennek így kei! lennie, a pályán nem lehet más ur, mint a játe« vezető«. Őszintén szólva nem nagyon szere­tem az eíajta beszédeket, amelyek­ben nem megszólitásKént, hanem ha­talmi jelképként értelmezik az ur egyébkent elavult fogalmát. Ez ellen nemcsak demokrata mivoltom miatt tiltakozom, de személyes okom js van rá. igaz. hogy a régmúltoöl. Jo huszonöt esztendeje történt, hogy egy iucsapatoan kergettem a labdát, mint erősen közepes jobbhátvéd, és a baj- noKsag szempontjából sorsdöntőnek számító mérkőzésen a játékvezető ti­zenegyest iteit ellenünk. Hogy meny­nyire igazságtalanul, azt éppen én tudtam a legjobban. Együtt futot­tunk ugyanis egy hosszan előrevágott labdára az ellenfél balösszekötőjé­vel, már-már elértem a bőrt és ké­szültem, hogy hazagurítsam kapu­sunknak, amikor a mellettem lihegő szőke fiú egy alattomos mozdulattal összeütötte a bokámat. Éles fájdal­mat éreztem, és a következő pilla­natban mindketten nagyot estünk a tizenhatoson belül. Sípszót hallottam és bizonyosra vettem, hogy javunkra ltelt a bíró szabadrúgást, annyira nyilvánvaló volt a szabálytalanság. Képzelhetik a meglepetésemet, ami­kor feltápászkodva azt kellet látnom, hogy a játékvezető határozottan a tizenegyes pontra mutat, engem pe­dig terelget kifelé a büntetőterület­ről. Ezt az érzést valószínűleg csak az tudja megérteni, aki már átélt hasonló helyzetet, és tudja, hogy egy játékos mennyire „belelelkesedik”, ha ilyen méltánytalanság éri. Történe­tesen én sem tudtam arra gondolni, hogy bár Itt most megítélte« az ígazság- , talán tizenegyest, „de az országban | eközben szabadó« a ifetSkés^bókó - 1 van a világon, ami mégis csak fon­tosabb. Ezzel szemben fiatalos meg­gondolatlansággal magyaráztam a bí­rónak. hogy téved, mert ellenem követtek el szabálytalanságot, sőt durvaságot, és mutattam vérző bo­kámat. Mire a játékvezető visszaszi­szegett, hogy először is álljak vi- gyázzba, ha vele beszélek, másod­szor pedig fogjam be a szám. Saját ártatlanságom világosan állt előttem, mint a nap, és ennek tudatában arra a kijelentésre ragadtattam magam, hogy nem vagyunk a katonaságnál. Mire a játékvezető feje lila lett, és lökött rajtam egyet, de kifelé. Ki­állított. Edzőm, az azóta jobblétre szenderült jóságos Feri bácsi kor­holva fogadott a partvonalnál, hogy minek feleseltem a bíróval, tudhat­nám, hogy mindig csak neki lehet igaza. Ezt egyébként a fegyelmi tár­gyaláson Is alkalmam volt tapasztal­ni. Ott derült ki ugyanis, hogy a já­tékvezető a jelentésében úgy adta elő a dolgot, mintha azért állított volna ki, mert előzőleg lehülyéztem. Tizenhét éves voltam, kis híján, mégis a sírás környékezett, mert hiába tagadtam a valótlan vádat, megátalkodottnak bélyegeztek, és több hétre eltiltottak a játéktól. Ez persze már csak emlék, ha nem is kellemes. Kellő tehetség hiányá­ban nem lett belőlem élvonalbeli labdarúgó, így most nincs gehines kisvendéglőm, se dicső múltam, űe az a régi eset még él az emlékeze­temben, és bizonyára ennek tulaj­donítható, hogy vegyes érzelmekkel figyelem a bírók újkeletű és körül- dicsért szigorát — majdnem azt mondtam, hogy nagy fene szigorát, de ezt nyomban vissza is vonom, mert azóta némileg higgadtabb let­tem. Nagyjából benőtt már a fejem lágya, ezért magam is megértem, hogy a pályán rendnek kell lenni, s ehhez a bírónak tekintélyre van szüksége. Demokratikus érzelmeim azonban az évek során méginkább megerősödtek, és mind kevésbé tu­dom elfogadni, hogy bárkit és bár­hol korlátlan úrnak tekintsenek. Más­részt az a gyanúm, hogy a bírák számára mindenekelőtt a jó és igaz­ságos játékvezetés kölcsönöz tekin­télyt, és nem feltétlenül a minden áron való fegyelmezés. De nem ke­rülgetem a dolgot, tulajdonképpen arra akarok kilyukadni, hogy labda­rúgásunk fellendítését nem a játék­vezetők hatalmának növekedésétől kell várnunk. A siker inkább a klu­bokban folyó munkától függ. hogy ott a szükséges technikai képzés mellett mennyire nevelik a fiatalok győzniakarását, teljes erőbedobásra, önzetlenségre, a csapatérdek iránti odaadásra. Mert a játék hevében el­követett .szabálytalanságokat külön­féleképpen lehet megítélni, de ehhez elsősorban %z kell. hogy a játéknak legyen heve. És ha a labdarúgás vi­lágszerte mindinkább küzdelmes sporttá válik, akkor hib.a volna já­tékosainkat ahhoz szoktatni, hogy ne annyira a labdát, hanem minde­nekelőtt a bírót figyeljék, mert emiatt a nemzetközi mérkőzéseken kellemetlen meglepetések érhetik őket. Lehet, hogy tévedek, de az a vé­leményem, hogy a pályán ne a já­tékvezető, hanem a játék uralkod­jon. Árkus József Komputer segít a „sport-pályaválasztásban” Elektromos számítógéphez kap­csolódó „tesztgépet” készítettek az Észt SZSZK-ban, Tartu vá­rosában. Az új berendezés meg­könnyíti a sportolásra jelentkező fiatalok kiválasztását, segítségé­vel felmérhető, hogy ki, milyen sportágra a legalkalmasabb. A ké­szülék — amelyhez hasonlót a magyar testnevelési főiskola ku­tató intézetében is kikísérletez­lek — elsősorban a re.akciógyor- saságot, a figyelem terjedelmét és megosztottságát méri fel,' az eredményeket komputer elemzi. Az eddigi vizsgálatok eredménye: a szakemberek máris könnyebben válogatnak a sportolni vágyó kis­diákok között, így a jövőben egy­re kevesebb gyereket kell átirá­nyítani más versenyszámba (MTI) «s8 O-V V TX’ va.v\ vyv'/// •X Oft. Xa » * nXV. y mai műsor Vasárnap TELEVÍZIÓ 9.00: Sprechen Sie Deutsch? Né­met nyelvtanfolyam. Az új autó. 9.25: People You Meet. Angol nyelvtanfolyam haladók­nak. Az én házam, az én váram. 9.40: Ki játszik ilyet? Vargha Balázs műsora 10.00: Csak gyerekeknek! Kis- filmösszeállítás. í. Jó reg­gelt Dar! Szovjet kisfilm. 2. Szép tájak. Szovjet kis­film. 3. Kipp-kopp a susz­terinas. Lengyel rajzfilm. 11.00: Leonard Bernstein a mu­zsikáról. Hangverseny fia­taloknak: A párizsi út. 11.50: Horgászmódszerek. 14.18: Iskolatévé — mindenkinek. Történelem. (Ált. isk. 7. oszt.) A kiegyezés. 14.50: Reklámműsor. 14.55: Michelangelo élete. Magya. rul beszélő olasz tévéfilm­sorozat. III. rész. 16.00: Reklámműsor. 16.10: Fedettpályás Atlétikai EB. (Színes!) Közvetítés Kato­wicéből. 17.10: Della. Tudományos Híradó. 17.35: Műsorainkat ajánljuk! 18.00: A látás hatalma (színes!) X. rész: A tér élménye és kifejezése. 18.20: Hazánk Magyarország (szí­nes!) Dokumentumfilm­sorozat. IX. rész: Nők a holnapok felé. 18.45: A Közönségszolgálat hír­adója. 18.50: Esti mese. 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Kezed melegével. Magya­rul beszélő szovjet film. jev. Három narancs szerel­mese c. operájának Erkel Színház-! bemutatójáról. 21.20: Sporthírek. 21.30: A próbáktól a bemutatóig. Dokumentumfilm Prokof­22.20: Hírek. KOSSUTH 7.23: Múzeumi híradó. 7.26: Testvérlátogató. 7.56: A közönségszolgálat tájé­koztatója. 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Hebert van Karajan ve­zényel. 9.10: A kisgyerek, ki voltam... Horgas Béla dokumen­tumműsora József Attilá­ról I. rész. 9.50: Decsényi János: Szvit if­júsági zenekara. 10.03: Nelson Eddy énekel. 10.12: Bertha Bulcsu műhelyé­ben. 10.22: Zenés reklámturinix. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 12.55: Tisztelet az embernek. 13.05: Pataky Kálmán énekel. 13.30: Harminc év múltán... 14.10: A zongoraművészet első aranykora. 15.G8: A frontvárosok frontjai. 15.28: Félóra sanzon. 15.58: Lemezek közt válogat­va. .. 16.26: Ioewe: My fair Lady. 17.05: Népdalkörök országszerte. 17.25: Az i Music! di Roma ka­17.58: Világlíra. 18.13: Magnósok figyelem! (Ism.) 19.15: Az MRT népi zenekara marazenekar lemezeiből, játszik. 19.55; „Mind őt csodálták, mind csak őt dicsérték .. II. rész. Michelangelo, a művész. 20.30: Országos Zenei Műveltségi Verseny. Liszt és kora. 22.20: Eszmecsere. 22.50: Planguette: A cornevillei harangok. 0.10: Éji zene. PETŐFI 7.30: Edward Power Biggs és Dániel Pinkham orgonái. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Mit hallunk? 9.00: A Rádió Kabarészínháza 10.19: Az MRT gyei inekkórusa énekel. 10.24: „Higgy a csodában’* Sár- közy György emlékezete. 11.04: A Lipcsei Rádió fúvósze­nekara játszik. 11.22: Láttuk, hallottuk — a ki­állítótermekben. 11.42: A Liszt Ferenc kamaraze­nekar hangversenye. 12.58: Pimpimpáré királykisasz- szony. Enyedy György mesejátéka (Ism.) 14.00: Táskarádió. 15.00: Mikrofon előtt az irodal­mi szerkesztő. 15.37: Kodály: Mátrai képek. 15.10: Mozart: g-moll szimfónia. 15.49: Brigetlo őse. Riport. 16.05: Ez is, az is... 18.05: A vasárnap sportja. 18.50: Mit üzen a Rádió? 19.25: Brahms-művek. 19.55: Jó estét, gyerekek! 20.10: Sporthírek. Totó. 20.15: Koncz Zsuzsa énekel. 21.00: Levelek a világirodalom­ból. , 21.15: Népdalok, néptáncok. 22.03: Ravel két cgyfelsonásos operája. 3. MŰSOR 8.09: Csak fiataloknak! (ism.) 9.09: Barokk muzsika. 10.00: Üj Zenei Üjság. (Ism.) 10.35: Csajkovszkij: IV. szimfó­nia. 11.21: Dosztojevszkij: Sztyepan- csikovo falu és lakosai, n. rész. 12.10: Verdi: Az álarcosbál. 13.04: Párhuzam — vagy edző­termi gondolatok. 13.18: Zenekari muzsika. 15.03: Molnár Ferenc: A Pál ut­cai fiúk. II. 16.07: Anna Moffo és Mario Del Monaco énekel. 16.55: Kis magyar néprajz. 17.00: Müvészlemezek. 18. d': Fülöp Attila ária- és dal­estje. 18.35: A magyar költészet száza­dai. Szabó Lőrinc I, rész. 19.21: Hubert Laws együttese játszik. 19.49: Operakettősök. 20.36: Derűs bölcsességek. „Gő­zölög a cikória kávé . ..” E. T. A. Hoffmann müvei. 21.56: Az Amszterdami Conccrt- gebouw zenekar hangver­senye. Hétfő KOSSUTH 8.16: Mit üzen a Rádió? (Ism.) 8.51: Mezők, falvak éneke. 9.13: Illés Béla müvei: A víg- szinházi csata. Dramatizált epizódok. I. rész. 9.30: A hét zenemüve — Schu­bert: Téli utazás. 10.05: Iskolatévé. 10.30: Mozart: A színigazgató. Egyfelvonásos zenés ko­média. 11.24: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok. 13.50: Válaszolunk hallgatóink, nak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) 14.10: A Magyar Rádió és Televí­zió női kara énekel. 14.18: Tűzön — vízen. Részletek Cowl operettjéből. 14.30: Jókai és korunk. X. rész. 15.10: Iskolarádiö. 15.50: Schirmer: Szóllstaparádé. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Boross Lajos népi zeneka­ra játszik. Gyulai Erzsébet nótákat énekel. 16.30: Bizet: C-dúr szimfónia. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17.40: Van új a Nap alatt. 17.55: Huszas Stúdió. 19.30: Közvetítés a Magyarország —Franciaország Jégkorong- mérkőzésről, Szófiából. 19.45: Népdalok. 20.00: Országos Zenei Műveltségi Verseny. Liszt és kora. 21.30: Mi, férfiak. 22.20: Híres énekesek, könnyűze­nei felvételeiből. 22.45: A nemzetközi könyvkiadás élvonalában. 23.00: Századunk zenéjéből. 0.10: Rózsa Miklós filmzenéiből. PETŐFI 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.48: Ének Igor hadáról, óorosz hősi ének. 12.00: Magyar előadóművészek felvételeiből. Közben: 12.43: Üjra megnyílt a gyermek könyvtár. 14.00: Kettőtől — hatig... 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism. 18.20: Donizetti-áriák. 18.35: A műanyagok és az évsza kok időváltozása. 19.00: Szentirmay Elemér dalai­ból. 19.19: A rock mesterei. 20.10: Üj könyvek. (Ism.) 20.13: Kettesben. 21.13: Töltsön egy órát kedven- ceivel. 22.13: Bartók: Elmúlt időkből. 22.30: A hét zeneműve — Schu­bert: Téli utazás. (Ism.) 23.15: Nóták. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádiö. 18.25: Huszonöt perc beat, 18.50: Kamarazene. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Szí: házat. A Magyar Allar Hangversenyzenekar Brahms-hangversenye. Közben: Kb.: 20.20: Láttuk, hallottuk — a szil házban és a moziban. Kb.: 21.38: Operakettősök. 22.09: A Montreux-i Dzsessztes tivál felvételeiből. 22.39: Hidas Frigyes: Kürtver- verseny. I ötven esztendeje, 1925. március 12-én halt meg Szun Jat- szen kínai forradal­már és államférfi, hazája forradalma vezető egyénisége. 1905-ben ő alapította azt az egyletet, amelyből később a Kuo Min-tang párt nőtt ki. A madzsu linasztia bukása után köztársasági — pajd kormányelnök volt.

Next

/
Thumbnails
Contents