Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-06 / 55. szám

Közlemény köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak, Ismerősöknek, barátaink­nak, a KIOSZ vezetőségének, az MNB Bács megyei Igazgató­ság, valamint a GELKA-klren- deltség dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen férjem, drága jő apám és nagyapám, szeretett apósom • Jávorka Imre temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, ezúton fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. \ Gyászoló család. 35 963 Kecskemét, Kéttemplom köz Nyolcadik osztályos fiuk jelentkezhetnek szakmunkástanulónak: villanyszerelő, központifűtés-szerelő, vízvezeték-szerelő, szobafestő-mázoló, műanyagburkoló, vasbetonszerelő, bádogos, épületlakatos, gépszerelő, épületburkoló, ács-állványozó, kőműves, épületasztalos, üvegező, esztergályos, korszerű építőipari és házgyári szakmákra! A szakmunkásképzés helye: KECSKEMÉT, KISKUNFÉLEGYHÁZA, KISKUNHALAS, KALOCSA, BAJA. CEGLÉD ÉS NAGYKÖRÖS (a jelentkező lakóhelyétől és a választott szakmától függően). \ Indokolt esetben kollégiumi elhelyezést (teljes ellátást! biz­tosítunk. A helybeli és a bejáró tanulók részére is biztosítjuk az ösz­töndíjat, munkaruhát, ebédet. Szakmunkásvizsga után minden ifjú szakmunkás részére ál­landó jellegű munkát biztosítunk vállalatunk építkezésein, és a házgyár zárt üzemű munkáin. Szülők és tanulók részére mindennap ügyeletet tartunk vállalatunk központi irodájában 8—Ifi óráig. Szombaton 8—12 óráig. Jelentkezés: Bács megyei Állami Építőipari Vállalat 6000 Kecskemét, Klapka u. 34. 5550 Apróhirdetések, apróhirdetések ingatlan Lakás ■ELADÓ beköltözhető fél ftáz. Bajesy-Ze. utcán. Ér­deklődni. Kecskemét, óra- ékszerboltban. 764 Gépj • r rr arrnu •SZECHENYIVAROSI szö­vetkezeti lakás kp plusz OTP-hitei átvállalással el­adó. Érdeklődni mindennap délután, Kecskemét. Gőzha­jó utca 14. II. emelet 25. 604 Egyéb adás-vétel VESZEK varrógépeket, ke­rékpárokat, alkatrészeit. Miletícs műszerész. Kecske­mét, Bem u. 9. 473 Vegy JO állapotban levő. Wart­burg Llm. IC-s eladó. Er- deklődnlT Nagy Gábor, Solt. Faiskola út l. 466 KETTŐ és félszobás lakás eladó. Petőfi Sándor utca 13. szám alatt. 106 es KÖNNYŰ kerti munkára női segítséget keresek egész nyárra, jó kereseti lehető­séggel. Kecskemét. Bercsé­nyi utca 8. 893 ELVESZETT f. hó 1-én Kecskanr.’ét, Nagykőrösi ut- i;a és a Rákóczi út közötti úton. fekete válltáskám, személyigazolvánnyal és lakhatási engedéllyel. Ké­rem a becsületes megtalálót a pénzt tartsa megf az. Iga­zolványokat küldje vissza címemre: Rallósz.ög IV'. ke­rület 25. 895 Rövidesen kezdődik a tavaszi növényvédelem! A Veszprémi MEZŐGÉP vállalat, a szolnoki, kecskeméti AGROKER vállalatok JÁSZBERÉNYBEN, a Jászsági Állami Gazdaság tangazdaságában (31. sz. műút mellett) március 7-én délelőtt 10 órakor növényvédelmigép- bemutatót rendeznek NOVOR—1005 középnyomású szántóföldi permetezőgép NOVOR—1005—06 sorpermetező adapter NOVATUR—1507 szőlő- és gyümölcspermetezőgép SP—2002 középnyomású szántóföldi permetezőgép PEMIX—1001 folyamatos permet] ékészítő berendezés ST—60—II. nagynyomású fertőtlenítő és mosóberendezés A szakmai érdeklődőket hívjuk és várjuk. EliWHl MUNKAALKALOM A BACS megyei Lapkiadó Vállalat, Kecskemét, Szabadság tér 1 a. Mara­but 8-as széntüzelésű kazánok fűtésé­hez vizsgázott kazánfűtőt állandó munkára azonnal felvesz. Érdeklődni mindennap 8—15 óráig a gondnoknál. x AZ UNIVER Szövetkezet szakképzett, több éves gyakorlattal rendelkező rak­tárosokat keres a Mükerti Mélyhűtő­üzembe és a Mindszenti úti húsüzem­be. Bérezés kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: Ipari és Felvásárlási Fő­osztály, MESZÖV-székház III. em. 415 A KECSKEMÉTI Baromfifeldolgozó Vállalat Kiskunhalasi Gyára pénzügyi előadót és pénzügyi adminisztrátort keres. Jelentkezés a gyár személyzeti vezetőjénél. 204 GÉP- és gyorsírókat azonnal felve­szünk. Gyakorlattal rendelkezők előnyben. Továbbtanulási lehetőséget távlatokban is biztosítunk. Jelentkezés személyesen vagy írásban a Közúti Építő Vállalatnál, Kecskemét, Bocskai u. 5. II. em. 3. alatt. 869 FELVÉTELT hirdetünk gyors-gépíró, érettségivel rendelkező adminisztrátor és művezetői állás betöltésére gépipari technikum szükséges. Fizetés: meg­egyezés szerint. Jelentkezni Kecske­mét. Ipoly u. tel.: 11-053. 360 GABONAFfx VÁSÁRLÓ és Feldolgozó Vállalat felvételre keres belsőellenőrt, mérlegképes vagy pénzügyi-számvi­teli képzettséggel, könyvelőt középfo­kú végzettséggel, továbbá gyors, és gépírót azonnali belépéssel. Jelentkez­ni lehet a vállalat központjában. Kcts- kemét. Villám I. u. 12. sz. alatt a sze­mélyzeti vezetőnél. 393 GANZ-MAVAG Kiskunhalasi Gyár­egysége felvételt hirdet ügyvitelszer­vezői munkakör betöltésére. Számvi­teli és üzemgazdasági gyakorlattal rendelkezők előnyben. Bérezés meg­egyezés szerint. Jelentkezés a gyár­egység személyzeti vezetőjénél. 124 PARKFENNTARTÁSHOZ segédmun­kásokat, szemétbegyűjtéshez rakodó- munkásokat és úttisztító munkásokat azonnali belépéssel felveszünk. Rako­dómunkások részébe külön bérpótlé­kot fizetünk. Jelentkezni lehfet: Kom­munális Költségvetési Üzem. Kecske­mét, Bagi L. u. 4. sz. 8—12-ig munka­ügynél. 538 KALOCSAI Állami Gazdaság felvétel­re keres traktorosokat, mezőgazdasági gépszere őket, segédmunkásokat, idő­szaki női dolgozókat. Jelentkezés: Ka­locsa, I. számú kerület, Bátyai út 4. Telefon: 293. 244 GYAKORLOTT gyors- és gépírókat keresünk azonnali belépéssel. Jelemke- zés IGV Sokszorosí- tógép Gyára Kecske, mét. Matkói út 2. Személyzeti vezetőnél. 364 ADMINISZTRÁCIÓS gyakorlattal ren­delkező munkavállalókat keresünk felvételre, raktárnyilvántartói és könyvelői munkakörbe. Fizetés meg­egyezés szerint. Jelentkezés a személy­zeti vezetőnél, 7.30—15 óráig. Szék- és Kárpitosipari Vállalat Kecskeméti Gyára, Kecskemét. Törökfái 159. sz. (Kettes autóbusz végállomásánál.) 397 MEZŐGÉP Vállalat központi gyára jól képzett, gyakorlattal rendelkező esz­tergályosokat és márósokat felvesz forgácsoló és tmk-munkák végzésére. Jó kereseti lehetőség. Jelentkezés a forgácsoló főművezetőnél. Kecskemét, Külső-Szegedi út 136. 533 A B AC'S-KISKUN megyei Tervező Vállalat Kecskemét. Reiszmann S. ut­ca 25. geodéziai rajzolásra felvesz gya­korlott vagy kezdő műszaki rajzolót. Jelentkezés a személyzeti vezetőnél. 731 8 ÓRÁS munkaidőre takarítónőt fel­veszünk. SZMT Művelődési Központ, Kecskemét. Rákóczi út 3. Érdeklődni lehet 8 órától fél 5-lg. 735 állalatiK aura a típusváltoztatás gépállomány-csökkenés következte feleslegessé vált atomi az UE—50, ZETOR 5611, MTZ—50 erőgépek E—512 SZK—4 kombájnok, K—442 bálázó, Lajta LC—50, FEF 4-40 ekék, KSZ—2,6, FKA—411, FKA—421 adapterek, PM—4, MBP—6,5, RM —4,2 pótkocsik, RCW—3 műtrágyaszóró, UNHZ 500 markoló alkatrészeit. Mezőgazdasági gépekhez ékszíjat, golyóscsapágyakat, görgős láncokat. Kérjük kedves ügyfeleinket, hogy a leadni kívánt alkatrészeket csak új állapotban (rozs­damentesen) szállítsák be, mivel csak így tudjuk át­venni. Feljánlásaikat kérjük cikkszámmegjelöléssel írásban bejelenteni. A bejelentés alapján az átvétel idő­pontját azonnal közöljük. AGROKER Kecskemét Halasi út 29. 528 MINDEN MUNKAHELYEN NÉPSZERŰ BIZTOSÍTÁS A CSÉB Miért? A BIZTOSÍTÁSI- ÉS ÖNSEGÉLYEZŐ CSOPORT *0, vagy 50 forint havi díjért nagy összegű élet- és balesetbiztosítást és ápolási térítést nyújt tagjainak. A CSÉBs=anyagi biztonság Nemcsak a munkahelyen hanem otthon, utcán, közlekedés közben — bárhol érvényes. Részletes felvilágosítást nyújtanak a munkahelyek biztosítási megbízottai. KECSKEMÉT =KfCSKEMÉT TAKARÍTÓNŐT fél műszakra azonn: felveszünk. Lapkiadó Vállalat Kecsk« mét. Szabadság tér 1/a. Érdeklődni 8- 10 óráig a gondnoknál. FÉRFI és női segéd és betanított mur kásokat, valamint kertészkedéshez é: tő segédmunkást felveszünk. Petőt Nyomda, Kecskemét, Külső-Szegedi » 6. 3( SEGÉDMUNKÁSO KÁT kecskeméti < bajai előregyártó vasszerelő telepünl re felveszünk. J< lentkezés. Bács m< gyei Állami Építőipari Vállalat Kec. kémét, Klapka utca 34. Baja, Alföl« u. 2. 5 MAGASNYOMASÜ kazánhoz kazánft tőt, hőközpontkezelőt. gázszerelő, st gédmunkást, energetikust, raktári k író-nyilvántartót, valamint építő'pa számlázót, házkezelőt és értékkönyv löt keres felvételre, a Kecskeméti Ii gatlankezelő Vállalat. Jelentkezés Vi lám István u. 2. Munkaügyi csoport. 4 UDVARI segédmunkásokat és komi vesek mellé segédmunkásokat felv szünk MMG. 9. sz. Ue. Kecském« Korliánközi u. 5. 5 TAKARÍTÓNŐT napi 8 órai munká felveszünk. Jelentkezés: FÖLDGÉP (Kecskemét), Korhánközi u. 7. szál munkaügyi osztály. 4 VÍZ- és fűtésszerelő szakmunkások kőműves, asztalos szakmunkások! segédmunkásokat, udvari segédmu kásokat. valamint házak járdák, lé csőházak takarítására takarítókat k rés felvételre a Kecskeméti Ingatla kezelő Vállalat. Jelentkezés: Kecsk mét, Villám I. u. 2. Munkaügyi cs^. port. 4 SZERKESZTÉSI i méretekkel is re delkezö gépész m szaki rajzolót kér síink a kecskemi házgyárhoz azonn: belépéssel. Fizetés megegyezés szerit A Bács megyei AÉV. felvételt hird házgyári karbantartó, villanyszerei, és házgyári karbantartó műszerész' (elektromos szabályozástechnikus m chanikai) részére a kecskeméti há gyár munkahelyre. Jelentkezni leli a házgyár szervezési osztályán. Két kémét, István K. krt. AZ ÉPÍTŐIPAR új korszerű módsz re: a könnyűszerkezeti építésszereli Épületszerelésre betanítunk elsőse ban fiatal (16 éven felüli) szakmani küli dolgozókat. A komplex könny szerkezeti szerelési tanfolyam 3 hón pos időtartam) ez időre 1900,— Ft- fizetünk havonta); elméleti és gyakc lati részből áll. Elvégzéséről bizony ványt adunk és~ képesítésnek meg! lelő szakmunkát'biztositunk. Budapt ten, vidéken — kellő szakmai gyaké lat után — külföldön is. A tanfolya 1975. március hó 24-én kezdődik. Mu kisszállás és üzemi étkezés van. J lentkezni lehet: személyesen. va: írásban a létszámkeret betöltésé „FÉMMUNKÁS” Vállalat Ep'tés-Sz relésl Üzem Budapest, XIII.. Teve 12—16. (Árpád-híd közelében). boltvezetőt keresünk „B” kai góriájú vegyes élelmiszerboltba. Fiz tés megegyezés szerint a 12-es MÉJ rendelet alapján. Érdeklődni lehet sz mélyesen, vagy Írásban Fülöphá; Zrínyi Szakszövetkezetnél. 35! BUDAPESTI Rádiótechnikai Gy Magnetofon Gyáregysége felvételre k rés elektronikai műszerész, cszterg lyos, marós, köszörűs, vízvezeték-s? relő, szerszámkészítő, géplakatos sza munkásokat, valamint női betanít« munkásokat. Jelentkezés a gyár mu kaügyi osztályán. Kecskemét, Szóin ki út 16. ! A PV. Szentendrei Papírgyára felv telre keres 18. évet betöltött női mu kavállalókat betanított borítékkész gépi munkára, háromműszakos mu karendb'n. Távolabbi helységekből j lentkezők részére szállást biztosítun KISKUNSÁGI Ruhaipari Vállalat azo nali belépéssel felvesz clökalkulátc és kisker.-értékesítőt. gyakorlaté Érdeklődni: Kiskunfélegyháza 525 26- telefonon. BACS-KISKUN megyei Allatforgal: és Húsipari Vállalat felvételre kér közgazdasági technikumi, vagy közé Iskolai végzettséggel rendelkező mu kavállalókat értékesítési előad könyvelői és számlázó! munkaköri Fizetés a kollektív szerződés szerit Jelentkezni lehet a vállalat szeméi zeti vezetőjénél. Kiskunfélegyhá: Fürst Sándor u. 30. ÉPÍTŐIPARI gépkezelőt, gépszercé kubikos brigádot felveszünk. Jeler kezés: MEZŐGÉP Vál’a’at. Építési Üz me Kecskemét, Külső-Szegedi út 131 4 Tiszakécskei Építő és Vegyesipari Szövetkezet vállal a lakosság részére: RÁDIÓ, TELEVÍZIÓ, HÁZTARTÁSI GÉP JAVÍTÁSÁT, MÉRETES NŐI ÉS FÉRFI. CIPÓ KÉSZÍTÉST. JAVÍTÁST, DÍSZKERÍTÉSEK ÉS KAPUK KÉSZÍTÉSÉT. VÁLLALATOK RÉSZÉRE FÖLDELÉSELLENÁLLÁS- MÉRÉST VÉGEZ. 10G

Next

/
Thumbnails
Contents