Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-06 / 55. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évi. 55. szám Ára: 90 fillér 1975. március 6. csütörtök Púja Frigyes külügyminiszter hazaérkezett az NDK-ból Púja Frigyes, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere, aki Oskar Fischernek., a Német De­mokratikus Köztársaság külügy­miniszterének meghívására 197'\ március 3-a és 5-e között hivata­los baráti látogatást tett az NDK- ban, tegnap hazaérkezett Buda­pestre. Mint a tárgyalásokról kiadott közlemény megállapítja: a felek elégedettek a két állam és nép testvéri kapcsolatainak fejlődésé­vel. A két fél hangsúlyozza, hogy a testvéri szocialista országok szoros szövetségének erősítése a Szovjetunióval, külpolitikai lépé­seik egyeztetése és együttes fel­lépésük a nemzetközi enyhülési folyamat legfontosabb tényezője. A tárgyalások szívélyes, elvtársi légkörben zajlottak le. Púja Fri­gyes külügyminiszter hivatalos baráti látogatásra hívta meg Os­kar Fischert, aki a meghívást kö­szönettel elfogadta. (MTI) Takarékosság a szanki olajbányászoknál A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szanki üzeméhez tartozó földgázmező produktumát tekintve a harmadik az" ország­ban, az olajkutakból nyert „fekete arany” pe­dig tavaly hazánk kőolajtermelésének egytized részét tette ki. A szanki olajbányászok a kong­resszusi és felszabadulási munkaverseny idei szakaszában eredményeik további növelésére törekszenek. Felajánlásaik között az első helyen az anyag- és energiatakarékosság áll. Az olajtermelésnél használt emulzióbontó vegyszerből — amit tőkés importból szereznek be — az idén tankállomási adagolóbe­rendezések alkalmazásával 20 százalékkal kevesebbet használ­nak fel. A várható évi megtaka­rítás eléri a 30 ezer forintot. Egyes gyűjtőállomásoknál villa­mos szivattyúk helyett szepará­tornyomással mozgatják az ola­jat, s ily módon 1975-ben mint­egy 60 ezer kWó-val kevesebb villamosenergiát fogyasztanak. A szanki olajbányászok ebben az évben a gőztermelés és fűtés hatásfokának javításával csökken­tik a gőz előállításának fajlagos költségét, s ezzel megtakarítanak 150, ezer forintot. A vasúti olaj- szállításnál pontos töltéssel és a víztartalom minimumra csökken­tésével 800 ezer forintnyi kiadás­tól mentik meg a vállalatot. Gon­doskodnak arról is, hogy a szál­lítási veszteség a tervekben kal­kulált 0,9 százalék helyett csak 0,3 százalék legyen. Ezzel körül­belül 900 tonna olajat takaríta­nak meg. A szanki üzem szakemberei 0 Söre László szocialista brigádjának tagjai biztonsági ellenőrzést végeznek az egyik olajkút újonnan felszerelt mélyszi- vattyú-be- rendezésén. (Pásztor Zoltán felv.) megvizsgálják, hogy a 44. számú olajkút mélyszivattyúval, való fel­szerelése után — jövőre — ter­melése folyhat-e közös vezetéken a 99. számú kúttal. Amennyiben lehetséges lesz ez a megoldás, 600 ezer forintos beruházástól mentesül a vállalat. A versenyfelajánlások között szerepel még import kenőanyag­gokkal való takarékosság, beho­zatalból származó alkatrészek ha­zai előállíttatásának terve, a hid­rogén, argon és szénsav labora­tóriumi felhasználásának mérsék­lése és még sok, a gazdaságo­sabb termelést elősegítő vállalás. A Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat szanki üze­mének dolgozói felajánlásaikhoz híven 1975-ben tovább gyarapít­ják szaktudásukat és általános műveltségüket. Szakmunkáskép­ző tanfolyamra huszonhatan, ál­talános és középiskolába pedig összesen tizenöten járnak. Külön­féle gépkezelői tanfolyamon körül­belül negyvenen vesznek részt. A. T. S. Árubemutató és tapasztalatcsere Kiskunfélegyházán Árubemutatóval egybekötött ta­pasztalatcserét tartottak szerdán Kiskunfélegyházán. Az Állatfor­galmi és Húsipari Vállalat kez­deményezte, és az ellátás további javítása, a húskészítmények vá­lasztékának a bővítése volt a cél­ja. A tanácskozáson a húsipar szakemberein kívül ott voltak a kereskedelmi szakigazgatás, va­lamint az állami és szövetkezeti kereskedelem vezetői, dolgozói. A Bács-Kiskun megyei Tanács ke­reskedelmi osztályát Gerőcs Ist­ván osztályvezető képviselte. Bíró Imre, a Bács-Kiskun me­gyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatója tájékoztatta a tapasztalatcsere résztvevőit a megyei húsipar feladatairól, le­hetőségeiről. Ismertette azokat az intézkedéseket, amelyeket a vál­lalat a lakosság tőkehús és hús- készítmény ellátásának a javítá­sára foganatosított. A tapasztalatcserén megjelent szakembereknek ezután bemutat­ták a legújabb termékeket, ame­lyek, ha a kereskedelem meg­rendeli, a közeljövőben már kap-. hatók az üzletekben. Ilyen ké­szítmények többek között a sü­megi, a gubacsi, a pilisi, a dunai felvágottak, a Pannónia szelet, valamint a tüdős, véres thürin- giai hurkák. A tapasztalatcserén részt vett kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek elismerően ' nyilat­koztak a vállalat új készítményei­nek minőségéről. Remélhető, hogy azok minél előbb megjelennek Bács-Kiskun megye élelmiszer­üzleteiben. 0 Horváth István megnyitja a tudományos emlékülést. Hazánk felszabadulásának tiszteletére tudományos emlékülés Kecskeméten * érzékeltette A változásokat: „Min­den új, csak egy van itt régi: az égbolt.” Az első kiegészítő hozzászólás­ban Horváth Elek alezredes fog­lalkozott a Vörös Hadsereg 1944 őszén, a Duna—Tisza közén vég­rehajtott hadműveleteivel. Az ideiglenesen itt állomásozó szov­jet alakulatok parancsnokságának képviseletében B. B. Maljudcsen- ko a magyar—szovjet együttmű­ködés és barátság fejlődéséről szólt. Majd dr. Bognár László, a kertészeti főiskolai kar marxiz- mus-leninizmus tanszékének ve­zetője foglalta össze a pártok megalakulásával, a munkásmoz­galom első lépéseivel kapcsola­tos eseményeket az 1944. október 30-a utáni időszakból. Elhangzott Tohai Lászlónak, a megyei ta­nács általános elnökhelyettesé­nek korreferátuma is Bács-Kis­kun ipari szerkezetének változá­sáról. Az oktatási igazgatóság filozófiai tanszékének vezetője, dr. Harsány i Ernő kandidátus megyénk társadalmi struktúrájá­nak változását részletezte. A délutáni program első korre­ferátumát Szabó Lajos, az okta­tási igazgatóság vezetője tartotta, aki az iparosítás eredményeire és a munkásság helyzetére tért ki. Lapunk rovatvezetője, Kereskedő Sándor a szocialista mezőgazda­ság kialakulásának fejlődésvona­lát rajzolta meg. A bácskai táj­körzet termelőszövetkezeti pa­rasztságának helyzetéről és a de­mokratizmus fejlődéséről dr. Fa- ludi Gábor, a bajai vízgazdálko­dási főiskolai kar társadalomtu­dományi tanszékének vezetője szólt. Molnár János, a Bajai Vá­rosi Tanács művelődési osztály- vezetője pedig fölvázolta a kul­turális forradalom eredményeit. A felszabadulási emlékülés zár­szavában Katanics Sándor, a me­gyei pártbizottság titkára értékel­te az elhangzottakat. Mint mon­dotta, a referátum, valamint a korreferátumok átfogó képet ad­tak arról a fejlődésről, amely az eltelt 30 évben hazánkban, illet­ve Bács-Kiskunban végbement. Fontos helyet kapott az a munka, amely pártunk vezetésével nagy­szerű eredményeket hozott ebben a megyében is. Ez a számvetés és megemlékezés együttesen bizo­nyította: különös figyelmei kell fordítani arra, hogy gazdasági eredményeink mellett mind na­gyobb szerepet kapjon a tudat- formálás társadalmi átalakulá­sunk jelenlegi folyamatában. H. F. 0 A résztvevők egy csoportja. (Tóth Sándor felvételei) Kecskeméten, a Kertészeti Egyetem főiskolai karának új épületében első ízben rendeztek tegnap olyan tudományos em­lékülést, amely a társadalomtudomány különböző területeit fogta át. A meghívottakat rögtön az előcsarnokban fotókiállítás fogadta. A képek az élet megindulását, az ország fejlődését és a szocialista államok együttműködését mutatták be attól a pil­lanattól kezdve, hogy a Vörös Hadsereg csapásai alatt meg­semmisült az ellenforradalmi Horthy- és nyilasrendszer. Az emlékülést hazánk felszabadulásának 30. évfordulója tiszteletére rendezte az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizott­ságának Oktatási Igazgatósága, a TIT megyei szervezete és. az öt felsőfokú oktatási intézményünk. Az eseményen mintegy háromszáz résztvevő jelent meg. Megnyitó beszédében Horváth István, a megyei pártbizottság el­ső titkára kifejtette, hogy ez a tudományos ülés nem csupán egy a hasonló jellegű rendezvények sorában, hanem szervesen illesz­kedik az ország felszabadulásá­nak 30. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepségsorozatba. Fal- vaink és városaink dolgozói az elmúlt év őszén emlékeztek a szűkebb haza újjászületésére, amikor a szovjet hadsereg fel­szabadítása nyomán új honfogla­lás kezdődött a Duna—Tisza kö­zi rónán. Utalt arra is: ez alka­lommal a megyei pártbizottság oktatás,] igazgatósága a már évek óta kialakult hagyományt foly­tatta azzal, hogy fórumot és ösz­tönzést adott a történelmi kuta­tásnak. Referátumot dr. Weither Dániel kandidátus, lapunk főszerkesztő­je mondott. Széles történelmi hát­térből kiindulva elemezte Bács- Kiskun szocialista fejlődését a felszabadulást követő három év­tizedben. Adatokkal érvelve mu­tatott rá, hogy a 30 évvel ezelőtti tavaszon a haladás, felfelé ívelés és emberi boldogulás új horizont­jai tárultak fel. Egy fejezet az 0 Dr. Weither 1 Dániel referátu­mát mondja. ipar és a munkásosztály megerő­södését tárgyalta, felvázolta a parasztságnak a felszabadulástól máig megtett útját, a szociális­kulturális vívmányokról is szó esett. Végezetül egy mondással Testvérpártok KB-titkárainak értekezlete ► Prágában ülésezik a szocialista országok kommunista és munkás­pártjai központi bizottsága titkárainak értekezlete. A képen: A ma­gyar küldöttség az értekezleten. Jobbról a második: övári Miklós, az MSZMP KB titkára. (Telefotó—CTK—MTI—KS) Jól vizsgáztak a kecskeméti Űj Tavasz Tsz lakatosai Sikeres műszaki próba Seifeldben A Német Demokratikus Köztársaságban Seifeld mellett újjáépítenek egy régi kohászati üzemet. A gyár korszerűsítésében magyar vállalatok is részt vesznek. A budapesti Vegyigép Tervező Vállalat ké­szítette el azoknak a berendezéseknek a tervét, amelyeket az NDK számára a kecskeméti Új Ta­vasz Termelőszövetkezet lakatosüzeme gyárt. A szö­vetkezet lakatosai, szerelői és hegesztői páraelszívót és kohósalak-fogadót, egyenként 300 tonna súlyú acélszerkezeteket állítottak össze a tervezővállalat műszaki rajzai alapján. Az emelet magasságú berendézéseket részeire szedve, negyven vasúti kocsiban és közúti jármű­vekkel szállították el a műit év végén Seifeldbe, ahol az Üj Tavasz Tsz szakemberének az irányítá­sával az NDK-beli szakmunkások szerelték össze A Seifeld melletti Maxhütte kohászati üzemben nemrég tartották meg a Kecskeméten gyártott be­rendezések forgatási próbáját, amely jól sikerült. Az Üj Tavasz Termelőszövetkezet lakatosüzemé­nek dolgozói elismerésre méltóan vizsgáztak ké­szítményeikkel a Német Demokratikus Köztársa­ságban. K. A. • A 300 tonnás, emelet magasságú acélszerkezet a salaktároló elevátor tornya. Befejezés előtt áll a zánkai úttörőváros építése Zánka, a balatoni úttörőváros építése befejezéséhez közeledik. A beruházási program szerint május 31-ig elkészül az 500 főt befogadó előadóépület, a sport- csarnok, a 3000 személyes sta­dion, a sportpálya, a technikai park is. A 467 millió forintos be­ruházás fontosabb létesítményei már korábban megvalósultak. A Balaton északi partján, 385 katasztrális holdon lesz az or­szág — egyben Közép-Európa — legnagyobb úttörőtábora, amely az alapkőletételt követő második évben, 1971-ben már megnyitotta kapuit az úttörők előtt. Az idén június 10-től turnuson­ként 3000, télen turnusonként 800, évenként összesen 23—24 ezer pajtást fogad Zánka. Az úttörővárost 1976-ban, az Üttörőszövétség születésének 30. évfordulóján ünnepélyes külsősé­gek közt avatják fel. (MTI) k

Next

/
Thumbnails
Contents