Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-29 / 75. szám
4 • I’I'.'l OKI NÉPE • 1975. március 29. Három évtizede közszolgálatban Cumania Egy vaskos néprajzi kötetről A Kecskeméti Katona József Múzeum kiadványsorozatának a címe — Cumania — a Kiskunság régi latin nevére utal. E cím a sqrozat szerkesztőinek egyik legfőbb törekvését- is jelzi: a tudományosságot. A több száz oldalas, nagy formátumú, (vaskos kötet a régebbi századok iránt érdeklődőknek íródott; azoknak, akik nem sajnálják a fáradságot, hogy a tanulmányok olvasásán keresztül behatoljanak a múlt rejtelmeibe. A Cumania című sorozat második kötetének címe: Etnog- -raphia. A Bács-Kiskun megyei múzeumok közleményeit Horváth Attila szerkeszti. A mostani kötet szerkesztői: Sólymos Ede és H. Tóth Elvira. Ortutay Gyula előszavából idézünk: ,.Szép példája a gyűjtőmunkának, az elméleti feldolgozásnak, a szigorú leltárkészítésnek egyaránt.” A könyv tudományos jellegét s értékét többek között a forrásanyag bősége, az összegezés és hasonlítás, következtetések levonása. valamint jegyzetei és bibliográfiák mellékelése, s az ábrák, fotók közlése adja. Azzal, hogy egy-egy tanulmányt — vagy annak kivonatát — több nyelven is közölték, ugyancsak a tudományosságot erősítették. A kötet tizenhét tanulmánya sokféle módon, eltérő műfajokkal enged betekintést Bács-Kiskun múltjába. A tájékoztató jellegű írások közül elsőnek Nagy Varga Veronika összeállítását említjük meg; a címe: Bács-Kiskun megye néprajzi anyagának bibliográfiája. A szerző azokat a kéziratos, pályázatra készült és egyéb dolgozatokat sorolja fel, amelyek a Magyar Néprajzi Múzeum etimológiai adattárában találhatók. Ezeknek a munkáknak a címei helységenkénti csoportosításban olvashatók a közleményben. Bizonyára sokak érdeklődését felkelti az a cikk, melynek címe: Herman Ottó és Kada Elek vitája a Kecskemét környéki pásztor- kodásról. Ebből többek között az is kitűnik, hogy mennyire szoros szálakkal kötődött egymáshoz a két jobarát, Herman és Kada. Különösen érdekes, amit a két vitázó fél a korabeli és múltbéli pásztorélet sajátosságairól elmondott, Kada szerint Herman Ottó „inkább az uraktól, és nem a pásztoroktól gyűjt” — és ezt ő bűnnek rója fel. A Duna—Tisza közének gazdálkodásáról is szó esik a könyvben: méghozzá nem egyszer elmélyültem s a szerzők állításait sok tényanyaggal alátámasztva. Égető Melinda „A szőlőművelés átalakulása a századfordulón a Solt-vidéken” című írásában — amely egy nagyobb tanulmány része — felsorolja a termelési szokásokat, eszközöket. Különösen nagy hangsúlyt helyez a szerző a borkészítési eljárásokra. Az e tájon folyó múltbéli gazdálkodást érinti valamilyen formában Bálint Sándor (Szegediek Bács-Kiskun homokján), Sólymos Ede (A bajai Türr István Múzeum halászati gyűjteményének típuskatalőgusa), Szabó Kálmán (A kecskeméti pásztorok nemzetisége a XVI—XIX, században), és Báldy Bellosics Flóra (A torba, a bácskai bunyevucok tarisznyája). A településtörténetre és népesedési viszonyokra is többféle útbaigazítást, támpontot ad a könyv. Bárth János a Migráció és kontinuitás, egy Duna melléki táj népesedéstörténete című alapos tanulmányában'a kalocsai érseki uradalom 1725. évi urbáriumának népesedéstörténeti tanulságait igyekszik levonni, s rendszerbe szedni. Kalocsa környéke nemzetiségek által lakott helységeinek (Hajós, Nemesnádudvar, Dusnok) telepítési adatait is megtaláljuk az urbárium mellékelt szövegében. Érdekes ismereteket szerezhetünk az írásban a ma már nem létező helységek (Pandúr, Kákony) történetével kapcsolatban is. Fehér Zoltán A bátyai szállások című dolgozata Bárth János művészi értékű fotóival látott napvilágot a kötetben. Szemléletesen mutatja be a szerző, miként változtak emberi lakhellyé az eredetileg kizárólag állattenyésztési célokat szolgáló szállások, a rácok által lakott Bátya közvetlen szomszédságában. Mezősi Károly: Kiskunfélegyháza településtörténete és a XVIII. századi társadalma, és Henkey Gyula: Adatok a lajosmizsei jászok antropológiájához című, hatalmas vizsgálati, s tényanyagot tartalmazó tanulmányából sok érdekességet tudhatunk meg a táj régebbi századairól, történetéről. Az errefelé élő népek szokásait, a lakosok népi hiedelemvilágát gyűjtötte rendszerbe több kutató, Pécsiné Ács Sarolta terjedelmes tanulmányban ismerteti az olvasókkal a Kalocsa környéki régi gyermekjátékokat. Kották, játékok és tréfás versikék teszik gazdaggá az értékes gyűjteményt. A hozzájuk fűzött magyarázó jegyzetek, összekötő szövegek kedvet adnak a néprajz világában járatlanabb olvasónak is a játékok, szokások közelebbi megisme. réséhez. Igaza van a szerzőnek, amikor azt állítja, hogy a „századok mélyéből előcsillanó fények rég homályba süllyedt területeket világítanak meg”. A csúfolódó mon- dókák, böjti és egyéb játékok fokozatos megismerésével egy ma már sokszor meglehetősen idegennek tűnő népi világ elevenedik meg előttünk. Döbbenetes erővel hat ránk a Kolompár Kálmánná kiskunhalasi cigányasszony kézimunkái című írás, melynek Vorák József a szerzője. A kitűnő muzeológus a ma is élő, Rostás Vilma (Kolom- párné) néven ismert kéregető cigányasszony által készített rajzos kendőket, s azok motívumait ismerteti meg az olvasóval, E kendők ábráinak (kutya, bőregér, galamb, páva stb.) a népi (cigány) hiedelemvilágban gyökerező hátterét magyarázza tudós alapossággal" a szerző. Dankó Imre az 1739’40-es kun- szentmiklósi pestis népéletbeli szerepét, Grynaeus Tamás a Bács megyei gyógyító szokásokat és hiedelmeket tárja a Cumania olvasói elé, olvasmányosan. A vaskos kötet külön értéke, hogy két, ma már nem élő néprajztudósunk életét és életművét .elemzik benne. Kőhegyi Mihály Szabó Kálmánról, Vorák József Nagy Czirok Lászlóról rajzolt avatottan pályaképet. Szabó Kálmán mint a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke, s a Katona József Társaság elnöke tette ismertté a nevét; valamint azzal a számos kitűnő tanulmányával, köny vével, amelyek ma is — és még sokáig — értékes forrásanyagul szolgálnak. Nagy Czirok László, Kiskunhalas egyik emlékezetes kiválósága az Alföld, közelebbről a Kiskunság pásztoréletének páratlan felkészültségű, s munkabírású szakértője, s feldolgozója volt. Művei ma is termékenyítőén hatnak a főként fiatalabb történészekre és a néprajzosokra. Mindkét tudós munkáinak bihliográfiáját, műveik címjegyzékét is mellékelik a további kutatások megkönnyítésére. Nagy Czirok László vallomása különösen élvezetes és tanulságos olvasmány; az egyébként is értékes kötet egyik dísze. Természetesen egy ilyen könyv nem lehet mindvégig egyenletes színvonalú. Ez esetben is helytálló ez a megállapítás. A heve- nyészettebb megfogalmazású (Dankó Imre, Grynaeus Tamás), s a kötöttebb, szigorúbb szerkezetű (Kőhegyi Mihály, Bárth János) dolgozatok, valamint a hatalmas tényanyag felhasználásával készült, elmélyülésre alkalmat adó tanulmányok mellett (Fécsiné Ács Sarolta, Henkey Gyula, Vorák József, Égető Melinda) a pusztán tájékoztató céllal íródott közlemények (Nagy Varga Veronika) egyaránt megtalálhatók a Cumania című sorozat második kötetében. Mindent egybevetve a kiadvány sokat ígérő nyeresége szű- kebb hazánk szellemi életének. Szemléletesen, s meggyőzően bizonyítja, hogy a néprajzi gyűjtő- és feldolgozó munka nem szünetelt az elmúlt esztendőkben sem, s hogy kutatóink eredményesen folytatják nagy elődeik tudományos tevékenységét. Varga Mihály Majer Imrét, Dunavecse tanácselnökét alighanem mindenki személyesen is jól ismeri a Duna menti nagyközségben. De nem ismeretlen a környező településeken sem, ahol még abból az időből emlékeznek rá, amikor járási tanácselnök-helyettesként látogatta a kalocsai és a kecskeméti járás községeit Hartától Kunsz.entmiklósig. Köztiszteletben áll mindenütt, becsülik, hiszen olyan emberről van szó, aki immár több mint 30 éve megszakítás nélkül dolgozik a közigazgatásban. Ötvenöt éves, ma is fáradhatatlanul dolgozik. Azt tartják róla, hogy nincs az a pénz, amiért otthagyná Dunavecsét. A közeli Dunaegyházán született, s bár a kde település között csekély a távolság, Majer Imre mégis távolabb került a szűkebb pátriától, mert munkája, hivatása ^zerint is már dunavecseinek vallja magát. Igaz, néha a szülőfalu is hívta, de mindig volt valamilyen akadály a visszatérés előtt. Amikor nemrég az eltelt három évtized eredményéiről, a munkáról, a harcokról, a sikerekről beszélgettünk, tréfálkozva mondta, hogy lám az ő esetében is helytálló a közmondás, miszerint senki sem lehet ott, ahol a bölcsőjét ringatták. — Hogyan is kezdődött? — Egy, még tintaszagú érettségi bizonyítvánnyal a kezemben állítottam be 1939-ben a dunave- csei községházára. Egy évig nem kaptam fizetést, később is csak afféle jelképes összeget. A felszabadulás évében, 1945-ben aztán egycsapásra megváltozott az életem: kineveztek segédjegyzővé. Tulajdonképpen attól a naptól számítom /nagam igazán köz- tisztviselőnek. — Mi volt az első munkája? — Már másnap hozzákezdtünk a demokratikus közigazgatás megteremtéséhez. Ezzel egyidő- ben bekapcsolódtam a helyi földosztó bizottság munkájába, segítettem és végeztem a földosztás hatósági tennivalóit. Visszaemlékezve nyugodtan mondhatom, hogy nagyon szép évek voltak azok, de nem volt könnyű az élet, s a ntunka. Mindent az alapoknál kellett kezdeni. — Az első tanácsválasztásról tudna-,e mondani valamit? — Emlékezetes nap volt számomra is, hiszen a község lakói akkor választottak elsőízben tanácselnökké. Meglepődtem, hogy a választás milyen „simán” lezajlott, s én, a párt jelöltje szinte ellenszavazat nélkül kerültem e fontos posztra. És azóta a három évi járási kitérő kivételével megszakítás nélkül tanácselnök vagyok. — Ha már szóba került a járási vezetői munka: nem volt ne- h&z újra községi emberré lenni? — Nem, erre nem is gondoltam, sem akkor, sem később. Amikor megszűnt a dunavecsei járás, egy pillanatig sem volt kétséges, ihogy hol szeretnék dolgozni. Szerencsémre ezt a szándékomat nemcsak a felettes szervek, de a dunavecsei választópolgárok is támogatták. Röviden Szólva „visszafogadtak” s nem rótták fel, hogy három évre elmentem a körükből. — Elégedett a község fejlődésével? — Elégedett? Mondhat ilyet egy tanácselnök? Azt gondolom, nem. Ha valamire ma azt mondjuk, hogy jaj de jó, talán holnap már kevésnek, vagy éppen kor-, szerűtlennek tartjuk. Mégis a nagyközség lakóival együtt nem kis büszkeséggel tartjuk számon a három évtized helyi eredményeit. — Nyilván nem könnyű akár a legfontosabbakat is felsorolni. Mégis kérem ,egy rövid összegezésre. — Az első, hogy egészséges ivóvíz van a faluban és minden házban villany világít. Valamennyi fontosabb utat szilárd burkolattal láttuk el és hirtelen meg sem tudnám mondani, hogy hány kilométer járdát építettünk. Az egészségügyi helyzetünkben is gyökeres fordulat állt be: rendelőintézetet létesítettünk és tüdőgondozó intézet működik Du- navecsén. — Művelődési vonalon isszák mottevőek az eredmények. Korszerűsítettük . a bölcsődéket, iskolákat, a napköziotthont, és lehetőségünk nyílt rá, hogy a tanyai gyerekek számára egy minden igényt kielégítő kollégiumot létesítsünk, örömmel sorolom á legszebb eredményeink közé a községi Sportstadion építését. Ugyanis e létesítmény megvalósítása közben az egéísz1 falu megmozdult és újra láthattuk, tapasztalhattuk, hogy milyen nagyszerű eredményekhez vezethet a társadalmi összefogás ereje. — Tudomásunk szerint Dunavecse az egyik legjobban iparosított nagyközség a megyében. Hogyan sikerült ,ezt elérni? — Évekkel ezelőtt nagy gondunk volt a foglalkoztatási probléma megoldása. Több száz asz- szonynak és lánynak kellett munkahelyet- teremteni. A községi pártbizottság kezdeményezése nyomán sikerült az iparosítási program megvalósítása. A Pamutnyomóipari Vállalat szegő üzemében, a tésztaüzemben és az Autófém Ktsa-né) összesen mintegy 400 nő dolgozik. A Vegyesipari Vállalatnál, valamint a Gép- és Felvonógyárban ötszázan találtak munkát. Néhány évvel ezelőtt a munkaképes lakosság jelentős hányada Dunaújvárosba és más ipari munkahelyekre utazgatott naponta. Ma ez már nem jellemző. Ami a jövőt illeti, több üzemet nem lél- tesítünk, most az a feladat, hogy a meglevőket fejlesszük a hatékonyság, termelékenység növekedése érdekében. A beszélgetek, során még sok mindenről szó esett, eredményekről, problémákról, közéleti munkáról egyaránt. Többek között arról, hogy Majer Imre 27 éve párttagként is eleget tesz megbízatásainak. Tagja a községi párt-végrehajtó bizottságnak és tevékenyen bekapcsolódik a helyi politikai > munka szervezésébe, irányításába és megvalósításába. Ezen kívül megyei tanácstag, az ügyrendi bizottságban dolgozik és a járási népfrontelnökség munkájában is részt vesz. Igazi közéleti ember, kommunista, aki 30 éve teljesít szolgálatot az állami munka egyik fontos és felelősségteljes posztján. Hogy munkáját nem eredménytelenül végezte és végzi, azt legjobban az a közösség tanúsíthatja, ahol él, dolgozik és készül a további feladatok megvalósítására. Szabó Attila Kivirul-e a sivatag? Beogragyanka A föld területének egynegyed részét sivatagok és félsivatagok foglalják el. Sok országban éppen ezért a tudósok igyekeznek feltárni a pusztuló talaj felhasználásának lehetőségeit. A japán sivatagos területeket tanulmányozó intézet elhatározta, hogy új módszereket próbál ki a sivatag termővé tételére. A kísérlet a Perzsa-öböl partvidékén történik. A japánok különleges bulldózerek segítségével vékony aszfaltréteget akarnak elhelyezni, 75 cm mélységben a homok alatt. Ez a réteg feltartóztatja a vizet. A kísérleti szakaszt azután tengervízzel öntözik. A szakaszt olyan növényekkel szán. dékoznak bevetni, amelyek jól bírják a sós vizet. Belgrádban nemrég felépült Jugoszlávia legmagasabb épülete. A Beogragyanka nevet kapta. Az épület 29 emelete közül három a föld alá került. A munkákat 1969-ben kezdték, s kb. tízezer munkás, mérnök és technikus vett reszt benne. Az épület magassága kb. 101 méter és 40 000 négyzet- méter a benne levő helyiségek összalapterülete. A Beogragyanka emeletein kapott helyet a Belgrád nagyáruház mellett még 9 vállalat, egy étterem, egy klubhelyiség, két bár, télikert szökokúttal. Az épület homlokzatának az alumíniumból készült elemek és az ablakok füstszínű üvege sajátos építészeti arculatot adnak az épületnek. A belső tereket kiváló jugoszláv mesterek mozaikképei és szobrai díszítik. SZ1LVÁSI LAJOS (!»».) — Nem kaland! — mordul közbe rekedten Szojka. — József megmondta... — de itt hirtelen kiharapja a szól. Pista vállat von: — Nekem nem kaland. Teneked kötelesség. Ezt diktálják az elveid. Ahogy a múltkor mesélted ... Humanizmus, életszeretet . .. kommunista vágy ... Szép, szép. De Gasztonnak kaland. Meg más is. Felnéz Gasztonra. Ügy mondja ki: — Bosszant ugye, fiú, hogy a lány nem törődik, veled? Feszült csend. Látom, hogy Gaszton arcán megrándul egy izom. Felhörken- ne. de Pista mutatóujjának egyetlen mozdulata visszadiktálja bele a szót. , — Mindegyikőtöknek a fejére tudnám olvasni, mitől olyan viszketeg. — Szeme végigjár az arcokon. Senki se biztatja, hogy „nos, csak sorold”. Én se. Én azért, nem, mert tudom, hogy Pista egy véleményen van velem. Pontosan ismeri mindegyikünk gyengéit. Gasztonnak azt mondaná: meg akarod mutatni ennek a lánynak ogy te vagy a legkülönb le,, l y az egész vármegyében. Hegedűs meg azért menne a szíve szerint —• mert az esze szerint maradni akar —, mivelhogy ő mindig azt teszi, (amit Szojka. — Nem olvasok sémmit rátok. Csak annyit mondok, hogy ne- kém nem való az i ilye’smi. Én nem akarom hülye kalandokkal zavarni az emésztésemet... Megértettétek?! — keményed ik meg hirtelen a hangja. — Most pedig — néz rá Gasztonra — meséld el az angolnak is a dolgot, hadd térítsen észre benneteket az ő brit logikájával. Amíg Gaszton lefordítja az angolnak, miről vitázunk, Szojkát figyelem. Nem tetszik nekem ez a nagy hallgatása. Sohase volt bőbeszédű, de most vészjósló a némasága. Ahogy felhőszakadás előtt is rettenetesen nyomott a levegő. Nem néz rám. Könyöke a térdén, álla az öklén. Arca középen kidudorodik két erős pofacsontja. Visszaülök melléje. Átfogom a vállát. Nem mozdul. Az arcát se fordítja felém. Kellemetlen. Visszahúzom a karom. Gilbert csak bólogat, ahogy Gaszton beszél. Aztán közbeszól, kérdez valamit. Gaszton tovább magyaráz. Ujja hegyével a poros padlóra rajzol. Gilbert most beletúr vörhenyes hajába, és megszólal: — Yes; yes... All right...; — ennyit értek abból, amit mond. Aztán többet is beszél. Gaszton lefordítja: — Gilbert száz százalékig benne van a dologban. Látjátok, ez a tiszta beszéd. Igazi gentleman. Azt mondja, nagyon örül, hogy viszonzásul az ő megmentéséért, segíthet magyar emberek életét megmenteni. Tanulhatnátok a példájából . .. Nagy lélegzetet veszek. Unom már ezt'a vitát. Minél tovább szaporítjuk a szót, annál jobban megzavarodunk. Minden perc további vita ellenem dolgozik. Be kell fejeztetnem. — Nem érdekel senkinek a példája — nyúlok Pista cigarettadóznijáért. — A saját biztonságunk érdekel, semmi más. Megmondtam, amit mondani akartam. Értsetek belőle. Szojka most mozdul meg. Rekedt a hangja. — Nem akarok veszekedést. Mást vártam, amikor reggel azt mondtam, Jiogy üljünk össze . .. — Hirtelen a kezére téved a pillantásom. Ököllé zárultak össze az ujjai h bal kezén. Látom, hiába rejtegeti a jobb tenyere alatt, Ökölbezárt fegyelem ez az ember. Érzem a hangján, hogy legszívesebben ordítana, mégis halkra fogja a szavát: — Egyszer se tettem szemrehányást nektek. Október tizenötödikén ... .vegyétek tudomásul : igenis, átmentem volna, ha ... a főhadnagy úr... nem élt volna vissza azzal, hogy előbb tudott meg egyet-má§t, mint én. És azzal, hogy őrtparancsolhatott. Pillanatnyi szünetet' tart. Nehéz a lélegzete. Az enyém is. Rosszat sejtek. Nem akarok ösz- szekapni Szojkával. Itt könnyen kenyértörésre kerülhet a dolog és akkor ... Gondolni se akarok rá! Hogyan fojthatnám bele a szót? Nincs rá módom, hagynom kell, hogy beszéljen, ő olvassa rám, amit minden joggal a szememre vethet... — Én azóta is hallgatok — egyenesen rám réz, úgy beszél. — Hallgatok, hallgatok, tartom a pofám ... Most majdnem elszaladt vele a ló, de gyorsan visszafogja. — Bocsánat... Nem akarok én indulatokkal győzködni itt... Én október tizenötödike óta eleget emésztettem magam. Ti hátat akartatok fordítani a háborúnak. Mit tehettem? Veletek tartottam. Nem használtam ki a helyzetemet, hogy bizonyos fokig ram voltatok szorulva. Csak belül rágtam magamat. De hát értsétek meg, hogy nekem jogom van... — elakadt egy pillanatra, aztán megismétli: — embereken, akikhez van közünk, jogom van, hogy segítsek olyan embereken, akikhez van közünk, például József... Kettéharapja a szót. Józsefre pillantok. Nem egészen értem, mi történt. Valóban intett valamit József Szojkának, és Szojka attól hallgatott el hirtelen, vagy csak képzelődöm? Szojkán semmi zavar. Újra nyugodt a hangja, lassú a beszéde. — Egyáltalán, jogom van kimozdulni ebből a kibírhatatlan tespedésből. Én nem bírok folyton fontolgatni, hátrálni, bújni... Mégis meg-megremeg a keze. Most tisztán látom, .ahogy rágyújt. — Ti nem tudhatjátok, milj'en ember voltam én négy évvel ezelőtt. Azóta persze megdolgozott a front... Talán még inkább, mint' benneteket. Ti csak az oroszoktól tartottatok, de nekem mindennap jöhetett volna a parancs. hogy gyerünk aknát szedni, indulás valamelyik halálszázadba, büdös kommunista, elég a lébecolásból... Megrázza a fejét. — Másról beszélek, mint amiről kell.:. — nem sikerül a mosolya amit az arcára erőltetett. — Ne mondja senki, hogy erőszakolni akarom ezt a vállalkozást. Vegyük sorba ésszel a dolgokat... Térdemre teszi széles, nehéz tenyerét: — Gondolkozzunk együtt.. . Mellbevág a szó. Első pillanatban nem tudom, miért. Csak kisvártatva döbbenek rá, hogy azért, mert most mondta ki először Szojka, hogy ő és erl itt egyenlők vagyunk, nagyjából egyenlő a hatásunk a többiekre. Igazán így van? Mintha már bennem is mozdult volna néha ilyen sejtés. Egészen indulattalan a hangja: — Tulajdonképpen azt se tyd- juk pontosan, milyenek a körülmények. Egyikünk se látta, hogyan néz ki az a munkaszolgálatos karám, csak én sejtem, hol lehet, mert én már egyszer jártam lent Józseffel. Mintha megnyugtató pillantást vetett volna Józsefre. Mi az isten van velem? Mi a fenének képzelődök folyton? — Ellenedre nem akarok cselekedni, ha nem muszáj. Egyet kérnék: menjünk el mi ketten felderítőbe. Aztán, ha mind a ketten úgy találjuk, hogy egészen értelmetlen lenne a vállalkozás. leteszünk róla, ha viszont úgy iátjuk, hogy végrehajtható, akkor hozzálátunk együttesen ... (Folytatjuk)
