Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-28 / 74. szám
Úttörőélet Az úttörők és kisdobosok számára rendezett szellemi vetélkedőn nagyszerű eredmények születtek. Az úttörők közül a legjobbak Zánkára indulnak április elején, hogy országos vetélkedőn is bebizonyítsák tudásukat, felkészültségüket. A kisdobosok számára azonban véget ért a verseny. A kalocsai úttörőházban harminchármán töltötték ki a feladatlapokat alig egy óra- alatt. Közülük került ki a győztes: Raffai Zsolt, a kecskeméti, leninvárosi iskola 4 a osztályos növendéke. A szőke, tízéves kisfiú így emlékszik az eseményre. — Elsős korom óta sokat foglalkozom számtannal, hiszen matematikai tagozatú osztályba járok. Szabó Pálné volt az első tanító nénim, nála tanultam meg szeretni a számtant. Most Le- viczky Józsefné a hagyományos tananyagon kívül tanít nekünk grafikonkészítést, foglalkozunk a törtekkel, .. függvényekkel, szám- rendszerekkel is. Legjobban a törtszámokat szeretem. Akinek félévkor dicséretes volt a számtan ötöse, részt vehetett a házivetélkedőn. Mivel első .lettem, mehettem Kalocsára. — A technikai játékokat szeretem, főleg a távirányítású autókat. Nagyon szeretem az állatokat. Sokat olvasok. Fekete István minden könyvét ismerem. Meg az indiánkönyveket is szeretem. Nyáron a nagymamámnál, a barátaimmal eljátszottuk a Tüskevárat... — Mi szeretnél lenni? — Gépészmérnök. Tervezni szeretnék olyan autót, aminek nem lesz kipufogója, nem szeny- n.vezi majd a levegőt. Meg programozható robotot, hogy megoldjuk a bevásárlást. A tisztatekintetű tízéves kisdobosnak, a Trencsényi József úttörőcsapat Bronzérem őrséhez tartozó Raffai Zsoltnak nagyszerű élmény volt a kalocsai vetélkedő. Őszintén reméljük, hogy nevével úttörőkorában is találkozunk a szellemi vetélkedők résztvevőinek élvonalában. * Az elmúlt napokban Lakiteleken tartották a kecskeméti já- í ás úttörőinek hagyományos kulturális seregszemléjét. A tanácsköztársasági emlékmeneten résztvevők a helyi művelődési házban tartották a bemutatót. Népdalosok, néptáncosok, bábozók 9 Raffai Zsolt átveszi az első díjat Dániel Gézától, a Kalocsai Városi Tanács művelődésügyi osztályának vezetőjétől. — Érkezésiek után azonnal megkezdődött a vetélkedő? — Nem. Az úttörőház előcsarnokában sok játék várt bennünket, azután egy tanár báesiiój, népi játékokat tanultunk. 11 óra lehetett, amikor hozzákezdtünk a munkához. Öt feladatlapot töltöttünk ki. Hát, — azért törtem ám a fejem. De nem izgultam, hiszen itthon, is csinálunk hasonló nehéz, talán még nehezebb példákat is. Délben étteremben ebédeltünk! Elmentünk a Népművészeti Házba, nagyon érdekes volt, még azt is láttuk, hogyan hímezik a nénik a virágokat. Délutánra derült ki, hogy én győztem. Kaptam egy porcelán — kalocsai virágokkal díszített '— cukortatót, oklevelet, térítőt, különdíjként pedig karórát! — Testvéred van? — ötéves, lány. Megtanítottam sakkozni. — Mit szoktál játszani? szerepelnek, két citerazenekar, illetve a lajosmizsei úttörő-fúvószenekar szolgáltatta a zenét. Az énekkarok tudását a bíráló bizottság értékelte, legjobbnak az Izsákiak szereplését tartotta. * Hét kecskeméti általános iskola úttörői vettek részt a „Lenin ifjú távirásza” versenyen, amelyet az úttörőszövetség váro- -si elnöksége és az MHSZ városi vezetősége közösen szervezett. A lányok versenyében legjobbnak Takács Henrietta (ÉZI) és a szé- qhenyivárosi iskola két úttörője Nyíri Éva és Mányi Erzsébet bizonyult. A fiúknál Almási Zsolt, (Jókai isk.) Oláh Gyula, Czollner téri isk.) és Országit Pál, (Zrínyi isk.) ért el kimagasló eredményt. Pajtások! A következő Úttörőéletben érdekes rejtvényeket közlünk részetekre. A megfejtők között könyvjutalmakat sorsolunk ki. Selmcci Katalin Látogatóban az L/C-né Már megnyúltak az árnyékok a késő délutáni napsütésben, s arra gondoltam, hogy tovább indulok, amikor Kunszentmiklós sajátos hangulatú főterén élénk ritmuséi zene hangjai ütötték meg a fülemet. A zene a gimnázium méltóságteljes épülettömbje felöl áradt. Egy nyitott ablakon át fiatalokat pillantottam meg. s nyomban feltámadtak bennem egykori közép- iskolás emlékeim. A délutáni „osztálybulik” hangulata késztetett arra. hogy hivatlan vendégként állítsak be a Damjanich János Gimnázium I c osztályának klubdélutániára □ □ □ A díszletek évszázadosak, csekély modernizálással A falakhoz tolt padok, a félreállított tanári asztal, a málnaszöroös üveg és a sós aprósütemény a papírszalvétával letakart tálcán. Csak a kazettás magnetofon árulkodik technikai korunkról, meg az erősítő berendezés, amellyel a hanghatásokat az elviselhetőség határáig lehet fokozni. A padló, a térképekkel. ábrákkal díszített falak, a sápadtan fekete tábla mindmind hagvománvos környezetet vetített elém, amint a terembe léptem. És egyben újra megérez- tem azt az örömet, amit az osztályterem ..szétbontása” kelt minden diákban. A társalgás gvorsan megindul, a mai fiatalság nem gátlásos. Percek alatt megtudom, hogy a szélrózsa minden irányából érkeztek az osztály tagjai. Kecskemét, Harta, Fülöpszállás. Orgovány, Budaocst szülöttei váltak Kunszentmiklós diákpolgáraivá. Az osztálvlétszám huszonhét, az arány a léinvok részére kedvezőtlen. hisz mindössze hat fiú tanul velük együtt. így a klubdélutánra más osztálvokból hívtak „kiegészítést”. Az újdonsült gimnazisták jól érzik magukat, s ez a kijelentés szemmel láthatólag nemcsak a jelenlevő osztályfőnök tiszteletét szolgálja. Javarészt kollégiumban laknak. — Jobb-e kollégistának lenni, mint Móricz Zsigmond korában?.. . — kérdezem műveltségemet fitogtatva. A tanár néni „súg”. — A Légv jó mindhnláligról van szó. ugye tudjátok. — Persze, hogy jobb — nyilatkozik nyomban egy szőke kislány. — Ilyet hazudni! — vágja rá egv élénk eszű fiú nyomban. Felcsattan a nevetés. — Honnan tudod, amikor nem is olvastad a könyvet?! — gúnyolódik egv másik. — Mi a rossz a kollégiumban? — érdeklődöm, miután csendesül a zsivaj. A válasz nem kevésbé gyors az előzőeknél — Mi vagyunk rosszak!... Azután mégiscsak megtudom, az „örökös diákpanaszokat”, első helyen említve azt, hogy kevés a kimenő Jövendő élethivatásukról szűkszavúan nyilatkoznak, sokuk még nem szánta el magát a pályaválasztásra. Övónő. fodrász, autósze- 1 relő. tanító — kérdésemre ezeket nevezték meg. A válaszok bizonytalansága is jelezte, egyelőre még nem foglalkoztatja az osztály tagjait a végleges döntés gondolata A fiatalok túlterheltségének témája ismét heves vitát váltott ki. — Nem igaz. hogy a diákság túlterhelt — érvelt egv fekete hajú kislány. — Annyit nem adnak föl egyetlen tantárgyból sem. hogy akár mind az öt órára ne lehetne felkészülni. Pedig öt elméleti óra ritkán akad egy nap ... — Te könnyén beszélsz! — hangzott az ellenérv — Otthon könnyű. De a kollégiumban nem hagyják az embert tanulni. Sokan hangosan olvasnak, visszamondják a leckét, nincsen ám olyan csönd, mint amikor egyedül vagy egy szobában. A hangos tanulás célszerűségéről azután ismét megoszlottak a vélemények . . . A legnehezebb tantárgyként egyöntetűen a kémiát és az oroszt jelölték meg a fiatalok. A szavakat. az elemek jeleit, vegyértékeit. a nyelvtant és a reakcióegyenleteket egyaránt be kell „vágni”, és nem csak a következő órára, hanem úgy. hogy hetekkel. hónapokkal később is tudja a diák. Ez pedig fáradságos munka, az általános iskolában^ nem nagyon szoktak hozzá az ilyenhez. □ □ □ A szakköri foglalkozások — s mint egv közbeszóló megjegyezte. különösen a sportkör — mát az ismeretszerzés kellemesebb formáit kínálják A földrajz és a biológia népszerű az osztályban, no meg az asztalitenisz és a ko- . sárlabda. A gimnázium nem sokkal ne- j hezebb. mint az általános iskola — ez a beszélgetés summája. Beilleszkedésük zavartalan volt a magasabb szintű oktatási rendszerbe. bár nem járt kisebb zökkenők nélkül. A második félévre viszont már hamisítatlan középiskolai diákokká váltak □ □ □ Búcsúzásom után ismét felbúg az erősítő a teremben, s a csukott ajtón ót is kiszüremlenek a dallamok. Beat-ritmusok csapódnak ide-oda a néptelen gimnáziumi folvosón. A lebukó nap fé: n.vét csak egyetlen egy nyitott ablak. nyeli el az épületen, a találkozó tovább tart az I 'C-ben. Pavlovits Miklós 197.-». március 28. • PETŐFI NÉPE • 9 \ A TÉVÉ HÚSVÉTHÉTFŐI MŰSORÁBÓL ,,Új versek, fiatal költők” Ismét jelentkezik a televízió fiatal költőket bemutató sorozata. A hagyományoknak megfelelően ma is fiatalok vallatják az elsőkötetes lírikust — ebben a műsorban Batta György, fiatal szlovákiai költőt, aki nemrég egy küldöttséggel Kecskeméten is járt, és szerkesztőségünk vendége volt. A verseket, a műsorban állandóan szereplő fiatal' művészek tolmácsolják: Merényi Jur dit. Oszter Sándor, a kecskeméti születésű és szülővárosa színházához leszerződöt Soproni Ági f. h., valamint Szalay Edit. Műsorvezető: Baranyi Ferenc. •A költő, Batta György (profilból) és egy versbarát, a hallgatóságból. (Fotó: Komáromi Gábor.) SZÁZ EVE SZÜLETETT Albert Marquet (1875—1947) Száz éve született Albert Marquet, á századforduló francia festészetének jelentős képviselője, a „Fau- ves”-ok (Vadak) festészeti csoportjának alapító tagja. Nagy feltűnést, illetve íibofcw ranyt okoztak a j párizsi Őszi Szalon 1905-ös kiállításán. Főleg a színeikkel döbbentették meg a látogatókat. Együtt szerepelt Matisse, Derain, Vlaminck, K. Van Dongen és Marquet. Vauxcelles kritikus azon- nyomban Vadaknak, Fauves-nak nevezte őket. Derain büszkén jegyezte meg: „A festéktubusok dinamittá váltak a kezünkben”. Marquet volt a leglíraibb alkat közöttük. Sokáig kötődött Monet levegő-festészetéhez, de eltűnik képein az a rezgés, ami az impresszionista mester képeit jellemezte. Müveinek témáját párizsi utcaképek és Szajna-parti jelenetek alkotják. Munkáit mindig a harmonikus felépítés jellemezte. A lombok közül elővillanó • A. Martfűét festménye. terek, házfalak, elnyúló délutáni árnyékok — ma mór megszokott képelemekké váltak. Színeiből eltűnnek a reflexek — számtalan változatai, egységes foltritmusok teszik nyugodttá a síkot, Szemléletének hatása szembetűnő a szintetisták képeinél és folytatása fellelhető napjaink festészeti törekvéseiben. Születésének 100. évfordulóján emlékezünk a méltánytalanul elfelejtett francia mester munkásságára. Műveinek jelentős gyűjteménye található a leningrádi Ermitázsban. Szappanos István SZILVÁSI LAJOS Appassionato (98.) — Így — helyesel József. — Az a négy poszt se sokat törődik velük. Hidegek az éjjelek ... Gaszton szól közbe: — Percek alatt el lehetne intézni ... Ránézek. Szóval .. . — Szóval, ti már előre megbeszéltétek. hogy . — kérdem megütközve Hallgatnak. Valóságos összeesküvés tehát. Most már értem a minapi pusmogást az istállóban, meg odafönl a falon. — Elég volt! — fojtott a hangom. Nem akarok kifakadni. Intek Józsefnek: — Maga elmehet ... Pironkodva vállat von, lehajol öregesen, felemeli zsíros kalapját a sarokból, megforgatja a kezében. aztán az. ajtó felé oldalog. ■Amint elém ér. rám sandít: — En csak azért... mert ő mondta, hogy bizalommal... — bök Szoikára. Mégis csak intek, hogy ne menjen ki, aztán végignézek a fiúkon. Csak Szojka állja a tekintetem. a többiek maguk elé bámulnak, vagy a földet, a poros padlót szemlélik — Legyen szíves tudomásul venni ... — fordulok Szojkához, s közben észreveszem. hogy magázom. De most ezt se bánom. Érezze csak, hoav dühös vagyok. — Legyen szíves tudomásul venni, hogy az ilyesmiből egyszer s mindenkorra elég' Az Isten szerelmére, örüljenek, hogy végre 46 helyen vagyunk, ahol senki se vehet észre bennünket. Magunk gvüjtsünk bajt a fejünkre? Hányszor imádkozzam még magukhoz?... Amíg meglapulunk, senki sem 'törődik velünk... Megmondtam világosan, amikor ideérkeztünk: nem mozdulni! — De ha egyszer segíthetnénk azokon a szerencsétleneken ... — szólal meg Szojka. Őrzi a higgadtságát, pedig látom a szeme csillanásán, hogy benne is dolgoznak már az indulatok. — Magyarok azok is ... és csak . őrszem vigyáz rájuk . .. Nem járna veszéllyel a portya. Minden őr mellé odasurranna valaki közülünk. Zajtalanul . . . Legszívesebben ráordítanék. Hát nem ért meg sehogy sem ez az ember? Nem érti, hogy én jót akarok? Fékezem a hangom, amennyire csak bírom: — Hallgasson el! Nem vagyunk jótékonysági intézmény. Nem olyan időket élünk, amikor valaki büntetlenül lehet irgalmas szamaritánus. örüljünk, ha magunk megóvhat juk . . Titkolt gúnvt hallok ki a hangjából : — Örüljünk a szerencsénknek, és még azt se tegyük meg, amit megcselekedhetnénk .. — Azt se! — fegyelmezem magam, nem akarom, hogy veszekedéssé fajuljon a vita. — Ne keresd a veszélyt, akkor nem esel bele! Gaszton halkan közbeszól: — Az óvatosságnak is van határa . . — Nincs! — kiáltok rá. — Sohase lehetsz eléggé óvatos! Ha valaki vigyáz magára, meg azokra, akikre vigyázhat, abból még sose lett baj. Neked magyarázzam? Nektek? — Ránézek Hegedűsre. A legény összeráncolja homlokát, és két ujja között pe- dergeti kunkori bajuszát. — Hegedűs! — Parancs, főhadnagy úr! — talpra pattan és vigyázzba kapja magát. — Üljön csak le ... — intek neki. — Most beszélgetünk... Mondja meg: így van, ahogy mondom? Bizonytalanul felel: —- Nem tudom én ... Amikor a főhadnagy úr beszél, akkor úgy érzem, hogy a főhadnagy úrnak van igaza, amikor meg Szojka sorolja elő a ténválladékot, és a szakaszvégető úr — mutat Gasz- tonra — adja Szojka alá a lovat, akkor meg nekik van igazuk ... Tetszik tudni, azok az emberek ott a völgyben . .. Gaszton fölénves fintort vág. Rácsattanok: — Gaszton! Te..', gyávának tartasz? Azt hiszed, gyávaságból nem engedem ezt az őrültséget? Alig titkolt gúnnyal néz a szemembe : — Azt. Csend támad. Mindent értek: fellázadtak ellenem. Megülte a lelkűket a tétlenség, bizsereg a vérük, tenni akarnak valamit, mozogni akarnak, tehát kitalálták ezt az őrültséget. Hát... nem uraim’ Erőlködnöm kell, hogy nyugodtan beszéljek, ne halljanak indulatot a hangomból. Hideg logikával talán sikerül lecsillapítanom őket — Ide figyeljetek! Mi öten élve úsztuk meg ezt a háborút ez idáig, öten a századból!... Azt mondtuk október tizenötödikén, amikor jöttek a nyilasok: elég volt! Eddig mások sakkoztak velünk, mi most lelépünk a sakktábláról. Ti velem jöttetek. És ha eddig nem döglöttünk meg. most nem fogok elpusztulni a te ostoba altruizmusod miatt — vágok Szojka felé a szememel. — És figyelmeztetlek benneteket... mindannyio- tokat... aki keresztezi a szándékom. ahhoz, nem leszek könyörületes. Ehhez tartsátok magatokat ... Felállók, hogy itthagyjam őket. de Gaszton megfogja a zubbonyom ujját, és ő is föláll, szemben velem. — Te is hallgass ide— kezdi el, mintegy utánozva az én hanghordozásomat. Ingerült, akár egy felidegesített csikó. — Méltóztass bevallani, hogy félsz, inadba szállt a bátorságod. Nem mersz vállalni semmiféle kockázatot. Anélkül pedig ... Élni kell az alkalommal, nem érted? Mi kockázat öt ember kétszázért? Pista siet a segítségemre. Felnéz Gasztonra azzal az okos, gu- nyoros tekintetével: — Ne tüzeli fiú! Ez az öt ember nekem is többet ér. mint az a kétszáz ... — Te hallgass! — horkan rá Gaszton. — Te antiszemita vagy .. . — Hülye. . . mosolyodik el Pista. — Nem vagyok antiszemita, csak egyszerűen ideges leszek, ha azt hallom, hogy a zsidókon kell segíteni. Segítsenek magukon ... — Hagyjuk ezt — vágok közbe. Újra megszólal Hegedűs: — Hallgassatok a főhadnagy úrra... Több esze van, mint nektek... — Több esze! — kiált fel Gaszton. — Fél! Egyszerűen: fél, csak nem meri bevallani. Mit feleljek erre? Megfogom Gaszton vállát. Halkan mondom: — Ne kiabálj olyasmit, amit holnap talán már megbánsz. — Nem bánok meg semmit! — rántja ki vállát a kezemből. — Régóta várok már az alkalomra, hogy kipakoljak ... — Tessék — tárom szét a’ karom. — Pakolj . .. Halljuk ... Mi károd származott eddig abból, hogy rám hallgattál? Nem felel. Hegedűs szólal meg helyette: — Hát itten senki se tud semmit se ... Én nem tudom ... Sehogy se tudom... — Bűntudatosan pillant Szojkára. — Miért nem szólsz már? Szojka hallgat. Néz, bámul maga elé. Gombszeme valahova egyetlen pontra mered. Bakancsa talpával idegesen dobol a padlón. Majd ezt is abbahagyja. Csend van. Aztán Simon Pista megmozdul. Dóznit húz elő a zsebéből, lassan, komótosan rápödör. Közben halkan beszél: — Férjetek a bőrötökben... — megfontolt, rábeszélő á hangja. Megértelek én benneteket. Jiben- netek még maradt valami romantika. Kalandot akartok... (Fo1 uk)
