Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-04 / 53. szám

1975. március I. • PETŐFI NÉPE • 5 FI LM JEGYZET Szalad, szalad a külváros Egyszer volt, hol nem volt, élt Párizs szívében két aranyos fia­tal. Boldogságuk útjában nem is állt semmi az égvilágon, csu­pán egy „csekélység”: nem volt lakásuk. De mivel fiatalok vol­tak és nagyon szerették egymást, addig járták a várost, amíg meg­oldást is találtak; beköltöztek egy modern külvárosi lakótelep üres lakásába. Ezzel tulajdon­képpen pontot is tehetnénk sze­rencsésen végződött történetük­re, ám a film készítői innét in­dítják el a mulattatva is eleven­be vágó köznapi eseményeket, amelyek nemcsak a főszereplő szerelmespár életét keserítik meg, hanem mindazokét, akik egyszer­re élvezik-átkozzák a városi la­kótelepek jelenkori örömeit-bosz- szúságait. A lakásnélküliség, vagy a hir­telen felduzzadt városkörnyéki kockaház-rengeteg nehézkesen alakulgató szokásai, a körülmé­nyes közlekedés, amely órákkal rövidíti meg a pihenésre, csa­ládi együttlétre szánt röpke időt, az állandó rohanás, munkahelyre és visza — számunkra sem isme­retlen tünetek. A tehetséges rendező, Gérard Pires nehéz, ugyanakkor hálás feladatra vállalkozott, amikor el­határozta, hogy mulatságosan mutat be egy sor komoly társa­dalmi problémát. Mesterlövész kezében a karikatúra ugyanolyan veszedelmes fegyver, mint a leg­kíméletlenebb társadalombírálat géppuskája, s ez esetben a hu­mor jólirányzott lövedékei ponto­san célbatalálnak. A nézőknek potyog a könnyük a nevetéstől, amikor meglesik filmbeli törté­net — közös bérházi fedél alá zárt — hőseinek legbelsőbb tit­kait. A „jószomszédi” kapcsola­tok képmutató felszínességét, a férjek önzését, a nagymrosok- ban szinte percenként kínálkozó alkalmakat a „félrelépésre". Mindezek i'alóban kitűnő alkal­mat teremtenek a komédiázásra, de az önvizsgálatra is. A kacagtató grimasztól nem lehet megkönnyebbülni. Az örö- Jcös rohanás végül is eltávolítja -az embert természetes énjétől, a törvényszerűen bekövetkező tra­gédiák irányába sodorja. A sze­relem kihűl, a házastársaknak egyre kevesebb idejük jut egy­mással törődni, a komédia kis híján tragédiába fullad: a bol- ■dogtalan fiatalasszony kinyitja a gázcsapot. Természetesen meg­mentik, a film stílusához nem illik a komor befejezés, de a bol­dogító megoldás glóriája sem. Erről nincs is szó. a kör nyitva marad, újból kezdődhet a ro­hanás, most már ellentétes irány­ban. A férj ugyanis elintézte, hogy beköltözzenek Párizsba, a felesége pedig kiharcolta, hogy a lakótelepen kapjon állást. Régen készült film ennyire so­kakat érdeklő témáról, ilyen szel­lemes, ötletes megfogalmazásban. A rendező friss, fiatalos tem­pót diktál, az operatőr — Ber­nard Sury — mozgékony, éles­szemű kamerával követi a futó­lépésben sorra következő esemé­nyeket, a szerelmespárt alakító színészek: Marthe Keller és Jacq­ues Higelin pedig az ifjúsági bájával aranyozzák be tehetsé­güket. V. Zs. A KECSKEMÉTI KONZERVGYÁRBAN JÓL CSINÁLJÁK Üzemi klub, 1975 • Mit látnatunk, hallhatunk? A következő hónap tervét Mester Jutka ismerteti. • Ha nines zenekar, a hangrögzítő is megteszi... Több ezren sietnek el naponta a Kecskeméti Konzervgyár I-es te. lepén a volt öltözőhelyiségek mel­lett a kijárathoz. Amikor tavaly ősszel az átmenetileg üresen ál­ló szobák bejáratánál megjelent a klub felirat, néhányan megáll­tak. Benéztek, mit lehet látni, csi­nálni. Volt aki ottmaradt. Leg­közelebb egyenesen ide jött. Kialakult egy baráti csoport. A két, ízlésesen és célszerűen berendezett helyiség vonzotta a fiatalabbakat. Sokan a műsoros estek, irodalmi rendezvények kedvéért jöttek. Hetek alatt bebizonyosodott, hogy jól mérte föl a gyár igazga­tója az igényeket, amikor klub létesítését javasolta, segítette. Knaisz Ágnes helyettes klub­vezető, exportelőadó a Katona József Színház művészeinek a műsorára emlékezik a leszíveseb- ben. Ramasz András üzemmér­nök, KISZ-titkár a Collegium Musicum vendégszereplését te­kinti az egyik legsikeresebb ren­dezvénynek. Lédeczi Béla és Ambrus Éva a táncesteket ked­veli. Szalai Antal gépkezelő szin­te idenőtt a klubhoz. Majd min­den szabad idejét bent tölti. Segít, mindent megcsinál, amire kérik. Ha kell hűsítőt árul, széket ci­pel, vigyáz a rendre. Ez utóbbi viszonylag könnyű megbízatás. Rendbontás még nem volt. Ügy tartják, hogy a kör­nyezet is neveli az embert. Többször jártam a konzervgyá­ri fiatalok művelődését, szóra­koztatását szolgáló klubban, több­ször tapasztalhattam, hogy a tisz­taság alapvető követelmény. Mester Jutka klubvezetőnek köszönhető, hogy irodalmi szín­paduk is van. Chiléről. Viet­namról készített műsoraik hoz­zájárultak az internacionalista szemlélet erősítéséhez, segítették a nemzetközi együttérzést. A ta­gok fejlesztik előadókészségüket, s a művek elemzésével ismere­teiket. Kedveltek az ankétok, viták. Legutóbb tízen mondták el őszin­tén a véleményüket az „őszinte­ségről”. A munkahelyi demokrá­cia fórumává vált rendezvényük. A jövőben is terveznek hasonló összejöveteleket. Szerencsés ötlet volt a könyv­tár és a klub összekapcsolása. Az olvasnivalót cserélők meg-meg- állnak a csinos helyiségekben le­ülnek egy kis eszmecserére, ze­nehallgatásra vagy a kikészített folyóiratok, napilapok olvasására. Voltak olyanok, kik a klub ré­vén jutottak el a könyvekhez. „Ha már itt vagyunk, bemegyünk a sok ezer kötetes, szabad polcos barátságos könyvtárba." Dicsérhetnénk hosszasan ötle­teiket, lelkesedésüket, Eredmé. nyeiket elismerve arra biztatjuk az ügyes vezetőséget, hogy az üze­mi párt-, KISZ- és szakszervezeti bizottság, az igazgatóság támo­gatásával tovább próbálkozzanak a még kívülmaradók „becsaloga­tásával”. Az a tapasztalat, hogy aki egyszer-kétszer részt vett va­lamilyen összejövetelen, arra máskor is számíthatnak. Csak azt az első lépést nehéz megtenni sokaknak. A dolgozók egy része vidéki, s műszak után siet az autóbuszhoz, vonathoz. A murikaváliálők többsége nő és nekik kevesebb a szabad ide­jük, mint a férfiaknak. Viszony­lag kedvezőtlen az átlagos isko­lai végzettség. Bizonyított, hogy az érdeklődés és a műveltségi szint összefügg. Igyekeznek az eddiginél is vál­tozatosabb programmal bővíteni a látogatók körét. Az „ifjú alko­tók köre” részére számítástechni­kai előadássorozatot rendeznek. Tekintélyes vendégeket hívnak meg. Amire e sorok megjelennek már múlt időben beszélnek a bi­zonyára sikeres külpolitikai fó­rumról. Vezetője: Polgár Dénes, a Hét főszerkesztője. Felhasznál­ják a vetélkedők iránti érdeklő­dést. A konzervgyári klub jó úton halad. Heltai Nándor • Több ezer könyv közül válogathatnak az ifjú és idősebb olvasók. (Pásztor Zoltán felvételei) NY Fl VOR A két bevezető cikk után té­rünk rá a vita tárgyalására. Csak a lényeges pontokat emeljük ki, a sok idézett példát figyelmen kívül hagyva. A mostani vitát Doclolay Géza indította el 1974. szeptember 7-én az Élet és Irodalomban és más­nap a Magyar Nemzetben, Az ér­dekes és tanulságos vita anyaga a Magyar Nemzet szeptember 8-i és november 10-i Anyanyelvűnk című havi rovatában található. Nyelvészeink közül többen részt vettek ebben a vitában, más-más szempontból is kiegészítve a Bo- dalay felvetette adatokat. Bodolay Géza baráti országok egyetemein, idegeneknek tanította a magyar nyelvet. A tanítás köz­ben szerzett tapasztalatok nyo­mán érlelődött meg benne a gon­dolat, hogy a sokszor emlegetett, sok e hang okozta egyhangúságon segíteni kellene. Több idegen nyelv jellemzője, hogy egy betű­jel többféle magánhangzót jelöl. „Miért ne tudatosíthatnék, tanít­hatnék mi is, hogy írásunk e betűjének beszédünkben két hang a megfelelője?'' A zárt é tudatosításával nyelvünk szebb hangzású lesz. Sokszor erre azért is szükség van, mert a kétféje e hang jelentést is megkülönböz­tethet, Második cikkében felveti, hogy pl. az orosz könyvekben és sajtóban nincs hangsúly jelölés, és a hangsúlyos e. a, jo hang két pontját sem teszik ki, de a nem orosz anyanyelvű tanulóknak szánt iskolai szövegekben mind­kettőt jelölik, mint ahogy a ma­gyar tanulók orosz nyelvköny­veiben is mindkettő jelölve van. így kellene jelölni nálunk is az általános iskolai szövegekben a zárt é hangot. Több példát idéz arra. hogy a toldalékokban lehet szabályokat is megállapítani a zárt é ejtésére, de az alapszavak­ban már nehezebb a helyzet. Im­re Samu hozzászólásában részle­tesen kifejti, hogy Bodolay sza­bályai nem mindig állják meg helyüket, az alapszókban pedig eleve sok a kiejtésbeli eltérés. A hozzászólók véleményét G. Varga Györgyi nagyon határo­zottan fejezi ki: egyek vagyunk e hang megmentésének szándé­kában. De eredménytelennek tart­ják a zárt é jelölését a tanköny­vekben, mert csődöt mondana e ~ hang megtanítása olyan gyere­keknek, akik ezt a hangot nem hazulról hozzák. De a másik szempontot sem lehet figyelmen kívül hagyni. Azt ugyanis, hogy a zárt é használa­tát sokan vidékiessé;nelc, provin­cializmusnak tartják, a nyílt e használatát pedig finomabbnak, előkelőbbnek, kulturáltabbnak. Holott ez nem igaz, kitűnik ez az előző cikkeinkben idézett nyilat­kozatokból is. Ennek a hangnak a jelölése ellen szólhat az is (a vitában is szó volt róla), pl. az olasz beszéd nagyon pontosan megkülönbözte­ti a nyílt és zárt e, o hangot, de írásban nem jelöli. Az olasz ember mégis pontosan tudja, mi­kor kejl nyílt vagy zárt hangot ejtenie, mert ott ez a kétféle .ej­tésforma él a nyelvtudatban, ná­lunk pedig már a jelöléstől sem várhatunk nagyobb eredménye­ket. Ha meg jelölni akarnánk, nem tudnánk pontosan körülhatárolni azokat a szavakat, amelyekben zárt é ejtés van (előzőleg erre is hivatkoztunk már), hiszen az é-ző területeken is több-kevesebb eltérés mutatkozik. Erről minden­ki meggvőződhet, aki a Magyar Nyelv Értelmező Szótára hét kö­tetét lapozgatja. Ez a szótár ugyanis jelöli az e hangok minő­ségét. Ebből a szótárból tudjuk meg, hogy a bélyeg szó e-jét nyíl­tan és zártan is ejtik (bélyeg vagy bélyeg). Ugyanúgy a deli- níció szóban is (definíció vagy definíció). Buga doktor kiejtése is beke­rült a vitába. Lörincze Lajos sze­rint é-zését liberálisan kell ke­zelnünk. De azt hiszem, minden­kiét, aki elkerül az é-ző terüle­tekről. Én magam is összevetet­tem Buga doktor kiejtéséi az ér­telmező szótár adataival, és bi­zony találtam eltérést. Ennek el­lenére ízes magyar beszédét min­dig szívesen hallgatom és örül­nék, ha az é-ző beszéd legalább úgv megmaradna, ahogy ő Deszé­li. Tehát mi a teendő? Lehet-e va­lamit tenni, vagy sorsára kell hagyni a kiveszőiéiben levő é hangot? Ezt foglaljuk össze leg­közelebb. Kiss István ÜZLETNEK SEM UTOLSÓ A tengerfenék „archeológiája” Szakértők becslése szerint mintegy 207 milliárd dollár ér­tékű arany- és ezüsttárgy, drá­gakő, indián művészi alkotás he­ver Dél-Amerika közelében az óceánok és tengerek mélyén az­óta, hogy a spanyol konkvisztá­dorok meghódították a földrészt. A spanyol hódítók zsákmányát gyakran a tenger követelte áldo­zatul. A tengerfenék archeológiái vizsgálata ezen a területen ma már előnyös üzlet. A kutatásokat amerikai üzletemberek végzik, a legmodernebb technikával fel­szerelt speciális hajók, batiszka- fok, echolotok (a hanginsszave- rés elvén működő mélységmérő­műszerek) segítségével. A Merine Exploration társaság, mely megállapította, hogy né­hány évszázadon át a Karib-ten- geren mintegy 150 spanyol kara- vella süllyedt el, aktív munkába kezdett a területen. A tenger mélyéről felhozott drágaságok egyre gyakrabban ke­rülnek az USA bankjaiba, az ér­tékes régészeti leletek pedig az amerikai múzeumok gyűjtemé­nyeit gazdagítják. SZILVÁSI LAJOS Appassionata i í (80.) Felsistereg bennem az ideges­ség. Az eszemmel tudom, hogy nem szabadna szólnom, hiszen Gode- Eried nyilasoknak gondol ben­nünket, de nem tudok uralkod­ni magamon, nem tudok enge- lelmeskedni a parancsoló józan­ságnak. Rácsattanok: j — Rosszízű dolog erre hivat­kozni olyankor, amikor nagybaj­já jutottunk. És nem is egészen | inhibánkon kívül, i Rám néz. Ingerlőén kenetteljes ;li hangja, akárha szószékről be- • I zélne: j — Apáink évszázadokon átvé- ! ükét hullatták, hogy a Nyugatot j megvédjék a Kelet barbárságával | zemben ... ,] — És mi — vágok közbe — !| megtagadtuk ezeket az apákat, s a legrongyabb zsarnokság ! szályhordozóivá szegődtünk ... Pillanatnyi dermedt csend. Godefried úr nem érti, egyszerű­en képtelen egyeztetni a szavai­mat vélt valómmal Zavartan folytatja, amit megkezdett: — Apáink mindenütt az első sorban küzdöttek, ahol a kereszt védelméről volt szó... — És mi — mordul! most rá Zuárd atya — Hitler evangéliu­mának védelmében küldtük harctérre a fiainkat! Ügy látszik, mindenkinek elég már a hallgatásból: Szojka is megmozdul, s előbbre hajol a székben. Nem néz senkire, maga elé mondja a szavakat: — Nekünk már nincs jogunk semmire se hivatkozni. Magának sincs joga, tisztelendő úr... ez Godefriednek szól. — Ne hivat­kozzon a szép múltra Még a sza­badságharcra se, Kossuth de­mokráciájára se. Szavuk se le­hetett azoknak, akik szavaltak, de közben megtagadták Kossuth demokráciáját. Védőbástya.., Odaadták az országot Hitler kezébe, hogy boxernek vagy bi- kacsöknek használhassa. Nagyon jól megtanulták, hogy köll csűr- ni-csavarni a szavakat... Nem hallotta az előbb, mi all az új­ságban ? Azok is szavak... De mintha mást jelentenének. Nem érti? Godfried úr szemmel láthatólag minket nem ért. Pillantása ug­rál egyikünkről a másikunkra. Megmagyarázhatatlan számára, hogy az ezeresztendős szittya ősök leszármazottai, akik még mindig viselik az egyenruhát, ilyen demoralizuitak legyenek. — Uraim... — szinte levegő után kapkod. — Nem szabad eny- nyire elveszteni a hitel! Emlé­kezzenek Krisztus szavára: mit féltek kicsinyliitűek? — közelebb lép, és önnön szavaitól íellelke- sedve ékesszólóvá válik. —Önök hős katonák! Végigjárták a fron­tot! Gondoljanak a történelemre! Mit akar ez a vén hülye? — nézek rá. — Ez tényleg komo­lyan beszél? Elhiszi, amit mond? És úgy látszik, elhiszi. — Bármilyen szörnyű áldozato­kat követel is tőlünk ez a hábo­rú, a jövő generáció vagy az utá­na következő mór nem fog em­lékezni rája. Súlyát éppolyan ke­véssé fogja érezni, mint a har­mincéves háborúét. Generációk­ban kell gondolkodni! Évtizedek­ben és évszázadokban! Minden komor kor megpróbáltatásait ha­mar elfelejtik az emberek: gyak­ran már ugyanaz a nemzedék, amely megszenvedte, de a kö­vetkező minden bizonnyal. Csak a történelmi dicsőség maradandó. Ki beszél ma már azokról a rettenetes szenvedésekről, ame­lyeket a hétéves háború zúdított a poroszokra? A történelem csak azt jegyezte fel, de azt aztán maradandóan, hogy Poroszország nagyhatalomként került ki a hét­éves háborúból... Megáll az ész! Röhögni volna kedvem. Ezt a rabulisztikát! Most Kezdem érteni, hogyan fanatizál­ta Hitler a németeket. És God­fried úr nem fogy ki „érveiből”. — Hányszor eshetett volna két­ségbe Nagy Frigyes a hétéves háborúban? És a sors mégis mindig melléje állt. Legádázabb ellensége, Katalin cárnő meghalt, és a fia, Péter cár, Frigyes lelkes szövetségese lett. Aztán újabb csapás: Péter elvesztette a trón­ját, összeomlott az orosz—porosz szövetség. De ekkorra már új eu­rópai események siettek Frigyes segítségére. — Mintha szószéken állna Godefried úr, önmagát he­víti, lelkesíti minden mondatával. — Ne mosolyogjanak a csodákon, uraim! Esnek csodák, és él az Is­ten! Miért ne hihetnénk a cso­dákban? A franciák 1914-ben marne-i csodáról beszéltek, a lengyelek 1920-ban Visztula men­ti csodáról, az angolok a dün- kircheni menekülést nevezik cso­dának, az oroszok meg véghezvit- ték a maguk csodáit Moszkva, Leningrád, Sztálingrád előtt... Miért ne produkálhatna új cso­dákat a német nemzet, Európa kiszámíthatatlan népe? Elhallgat. Ahogy nézem, bizto­san tudom, hogy ez a vén pap száz százalékosan biztos benne, hogy meggyőzött bennünket, sőt el is kápráztatott ragyogó érvei- lésével. Tulajdonképpen sajnál­nom kellene. Nekünk akar pré­dikálni, akik végigcsináltuk a frontot, a visszavonulást? Ne­künk, akik közelről láttuk, hogy ez a háború nem játék, ezt a ve­rekedést nem szavak, hanem sok­kal nagyobb erők döntik el: acél, benzin, gumi, emberanyag ... Nem magyarázok neki. Meg­hagyjuk az ő szent hitében, hogy meggyőzött bennünket, visszaad­ta a német győzelembe vetett re­ményt szegény kishitűeknek. P-iccent mindegyikünknek, sa sikerrel jól gazdálkodó színész öntudatával kivonul a dohányzó­ból, Halkan csukódik be mögötte az ajtó. Hallgatunk.' És én biztos va­gyok benne, hogy mindenki ugyanarra gondol, amire én: ré­gen megtanultuk mi már. hogy kevés, nagyon kevés a szavak ér­téke. Nekünk szavalhatnak. Bű­vös kenőccsel mázolt be vala­mennyiünket a háború: lepereg­nek rólunk a hangzatos szóla­mok, mint a kacsáról a víz. Pista töri meg a csöndet: — Nem folytatnánk a pókert? S amíg Hegedűs nekiáll, hogy helyére rakja a József szállítmá­nyát, mi visszaülünk az asztal köré. Gaszton egy bűvész ügyes­ségével keveri meg a lapokat. Pe­reg mind a harminckét kártya az ujja; között. X. Gilbertet váltom az őrségen. Öl­mos eső pereg a tetőkön. Csúszós az udvar kövezete. Visszavonha­tatlanul itt az ősz. Legjobb vol­na. ha nem kellene kiállnom a falra. Kinek jut eszébe, hogy ilyen olmos esőben felkapaszkodjon a szerpentinen a kolostorhoz? Per­sze. magam is tudom, hogy nem erről van szó. Én határoztam úgy, hogy őrséget állunk éjjel-nappal, ezért éppen én nem vonhatom ki magam a parancs alól. Amint elhaladok az istálló előtt, észreveszem. hogy lény szűrődik ki az ajtaján. Odabent beszélget­nek. Benézek: Szojka és József ül felhúzott lábbal az egyik já­szol szélén. József halkan magya­ráz Szóikénak. Tovább megyek. Sötét van, be­le is botlom valami fadobozba. Biztosan a gyerekek hagyták kint, amikor játszottak. Felkapaszko­dók a falra vezető meredek lép­csőkön. Gilbert dideregve topog a falon. Mintha csárdást járna. — Hello! — köszönök rá. — Good save the King! — ne­vet rám. Aztán mond még vala­mit. amit én nem értek, és lebal­lag a falról. Megigazítom a fejemen a sátor­lapot. Beburkol egészen, megvéd az ólmos eső ellen. És elkezdem a sétám a falon. Tíz lépés jobbra, tíz lépés balra, séta a túlsó fal­szakaszra. séta vissza ... (Folytatjuk) A zárt e hang vitája

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents