Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-28 / 74. szám

Készülődés a felszabadulás V égi eg 30. évfordulójára a vörös náluk maradt vándorzászló VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évf. 74. szám Ára: 90 fillér 1975. március 28. péntek Elkészült a májusi békehónap programja Az Országos Béketanács elnök­sége — dr. Réczey László, az OBT alelnöke vezetésével — ma délelőtti ülésén értékelte az első negyedévben végzett mozgalmi munkát és tanácskozott béke­mozgalmunk hagyományos tava­szi akciójának, a béke: és barát­sági hónapnak a programjáról. Az ülésen Sebestyén Nándorné főtitkár tartott beszámolót az MSZMP XI. kongresszusáról, majd összegezte a közelmúltban Észak- és Dél-Vietnamban, vala­mint Laoszban járt küldöttség tapasztalatait. Ami a békehónapot illeti, má­jus 9-én, a Győzelem Napján kezdődik a program: a tervek szerint Budapesten megtartandó nagygyűlésen a párt és a kor­mány . vezetőinek jelenlétében megemlékeznek a fasizmus fe­lett aratott győzélem 30. évfor­dulójáról. A Hazafias Népfront is kiveszi a részét a hónap prog­ramjából : tavaszi béke-, barátsági és szolidaritási akciókat szervez országszerte. (MTI) A felszabadulási évforduló ha­gyományos ünnepeinek sorozatá­ból is kiemelkedő dátum az idei: április 4-én legújabb kori törté­nelmének három évtizedét, az új élet megszületésének 30. évfor­dulóját köszönti felszabadult né­pünk. A történelmi sorsfordulón a városok és falvak népe benső­séges ünnepségeken emlékezik meg a szabadságért elesett hősök­ről, s az újabb évtizedek küszö­bén — felmérve a megtett utat, s alapozva a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatá­ra — számba veszi a jövő fel­adatait. Az ünnepi megemlékezések ke- gyeletes aktusai: tiszteletadás azoknak, akik életüket áldozták a felszabadító harcokban. Április 3-án koszorúzás! ünnepséget tar­tanak a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél és a Hősök te­rén: az MSZMP Közpónti Bi­zottsága, az Elnöki Tanács, a kor­mány, továbbá a fegyveres erők, a társadalmi és tömegszerveze­tek képviselői helyezik el a hála és a megemlékezés virágait. Elő­ző nap koszorúkkal díszítik a felszabadító harcokban elesett bolgár, román, jugoszláv, angol és amerikai hősök emlékműveit is. Április 2-án avatják ünnepélye­sen Kőbányán a magyar—szovjet barátsági parkot. A több mint 120 ezer budapesti társadalmi munkájával épült 22 hektáros park közepén Búza Barna szob­rászművésznek a magyar—szov­jet barátságot jelképező pirográ- nit műalkotása emelkedik. Ugyan­csak április 2-án adják át a Kossuth- és Állami díjakat, a ki­váló, illetve az érdemes művész kitüntetéseket, és az évforduló­hoz kapcsolódva nyújtják át az egyéb művészi díjakat is. Április 3-án a Parlamentben ünnepélyes külsőségek között — a párt és a kormány vezetőinek jelenlétében — állami kitüntetéseket nyújta­nak át azoknak, akik a tudomány, a műszaki fejlesztés, a termelés szervezése és irányítása vagy a Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hiva­tala közli: a Minisztertanács csü­törtökön ülést tartott. A munkaügyi és az igazságügy- miniszter. valamint a Szakszerve­zetek Országos Tanácsa előter­jesztése. alapján a Miniszterta­nács megtárgyalta a társadalom- biztosításról szóló törvényjavasla­tot, és úgy határozott, hogy azt az országgyűlés' elé terjeszti. A munkaügyi miniszter és a Szakszervezetele Országos Tanácsa javaslatára a kormány határoza­tot hozott, hogy 1975. második félévében felemeli az alacsony összegű nyugdíjakat és az egyéb ellátásokat. A munkaügyi miniszter beszá­molt a családvédelem helyzeté­ről, és javaslatot tett a további intézkedések kidolgozására az ötödik ötéves terv keretében. A kormány az előterjesztést jóváha­gyólag tudomásul vette. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke jelentést tett 1974. évi munkája tapasztalatai­ról. A kormány a jelentést jóvá­hagyólag tudomásul vette. _ A Minisztertanács a Tanácsi Hivatal elnökének javaslatára ha­tározatot hozott a tanácsoknál huszonöt éve dolgozók és a ta­nácstagok munkájának elismeré­sére és ..A tanács kiváló dolgo­zója” kitüntető jelvény adomá­nyozására. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) közvetlen termelőmunka, a gyó­gyítás és az oktatás, nevelés te- • rületén járultak hozzá kimagasló eredményekkel a szocializmus építéséhez. Április 3-án este az MSZMP Központi Bizottsága, a Minisztertanács, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsa és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság díszünnepséget rendez az Erkel Színházban. Április 4-én este az Elnöki Tanács ünnepi fogadást ad a Parlamentben. Április 4-én délelőtt jubileumi díszszemlét tartanak a Felvonulási téren a Magyar Népköztársaság 'fegyveres erőinek kijelölt egysé- 'gei. A dísztribünnel szemben so­rakoznak majd fel a gyalog vo­nuló díszegységek és alegységek: a dobosszázad, a katonai főisko­lák, a Zrínyi Miklós Katonai Aka­démia, valamint a gépesített lö­vész, a tiszthelyettes, a határőr és a munkásőr díszzászlóaljak. A fogadás és az üdvözlés után rövid beszédet mond a honvédel­mi miniszter, majd elhangzik a Himnusz és a hagyományos dísz­tűz. Elvonulnak majd az ejtőer­nyős, s a páncélozott járművekkel felszerelt díszegységek, akad majd látványosság a levegőben is: a hangsebességet két-háromszor is túlszárnyaló szuperszonikus vadászgépek. A felvonuló harci technika egy-egy részét április 4-én láthatja majd először a díszszemle közönsége, s — miután a televízió „egyenesben” közvetít — az ország népe. A díszszemlét követően 80 ezer fiatal, ifjúmunkás és diák kö­szönti látványos tömegdemonstrá­cióval hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját. A több mint egyórás felvonulás alakzatai, cso­portjai szemléletes makettekkel, 1 táblákkal és dekorációkkal em­lékeztetnek az eltelt három évti­zed társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődésére. A menet­ben ott lesznek a megyék, az or­szágrészek képviselői, valamint a- hazánkban tanuló külföldi diá­kok is. Dalosok, táncosok katonaruhában 3. oldal így is lehet 4. oldal Úttörőélet 9. oldal Tegnap délután a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat nagy­termében ünnepi párt- és KISZ- taggyűlést tartottak abból az al­kalomból, hogy a gyárban dol­gozó ifjúkommunisták harmad­szor, s így véglegesen1 elnyerték a KISZ Központi Bizottság vö­rös vándorzászlaját. Az ifjúsági szövetség kitünte­tését először az 1972-ben végzett eredményes munkájukért kapták a fiatalok. Tavaly másodszor is elnyerték a zászlót. Mindez ar­ra ösztönözte őket, hogy jobban, pontosabban dolgozzanak. Az el­múlt évben ők is bekapcsolódtak a pártkongresszus és hazánk fel- szabadulásának 30. évfordulója tiszteletére indított vállalati szo­cialista munkaversenybe. Több kommunista műszakot is tartot­tak, s a társadalmi munkájukért kapott pénzből 10 ezer forintot a Vietnamban épülő ezer szemé­lyes szakmunkásképző intézet ki­alakítására ajánlották fel. Az öt KISZ-alapszervezetben dolgozó százhetven KISZ-es közül több mint százan részt vesznek szak­mai, vagy politikai oktatáson. Tavaly a KISZ ajánlására hét fiatalt vettek fel a pártszerve­zetbe. Bekapcsolódtak a Kiváló ifjúmunkás címért indított moz­galomba. Régi, jó kapcsolatukat tovább erősítették a kecskeméti Petőfi Sándor Általános Iskolá­val. A tanulóknak szemléltető eszközöket készítettek társadal­mi munkában. A tegnapi ünnepségen a Rad­nóti Miklós irodalmi színpad műsora után Németh Ferenc KISZ megyei első titkár adta át Szarka Mihálynénak, a gyár KISZ-csúcstitkárnak, a KISZ Központi Bizottsága vörös ván­dorzászlaját. A szép eredmény alkalmából Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára és dr. Kőrös Gáspár, a. kecskeméti városi párt- bizottság első titkára gratulált a gyárban dolgózó ifjúmunkások­nak. Csizmadia István igazgató 45 KISZ-esnek jutalmat adott át. Klubdélutánnal fejeződött be az ünnepi párt- és KISZ-taggyűlés. T. L. AZ INTÉZMÉNYEK KAPUI NYITVA MARADNAK Tavaszi szünet előtt a diákság Tavaszi munka a garai határban A tavaszi munkára alkalmas idő minden percét kihasználják a garai Vörös Csillag Termelőszövet­kezetben. v Lücernát 90 hektáron vetettek eddig, cukorrépát 130 hektáron szándékoznak. Ugyan­ekkora területen készítik elő a dinnye talaját. ® Heves megyéből évente ide járó dinnyések készítik elő a magágyat. • Vetik á takarmánynak való borsós-napraforgót. • Szépen fejlődnek a paradicsom- és paprika- " az üvegházban. (Szabó Ferenc felvételei.) Közeleg a tanuló ifjúság várva- várt tavaszi szünideje. A diákok számára felhőtlen boldogságot ígér a több mint egyhetes idő­szak. A szülők egy részét viszont — különösen ott. ahol mindket­ten dolgoznak — némi nyugta­lanság is eltölti. Ez azonban egyre kevésbé in- dolkolt. Az iskolák és a művelődési in­tézmények nem tekintik teljes szünetnek a „szabadságolást”. A tanórai megkötöttség feloldódik ugyan az április 5-ét követő hé­ten. de a kapuk nvitva maradnak és a fiatalságot változatos sport, művelődési és szórakozási lehe­tőségek várják. Kecskeméten a Megyei Műve­lődési Központ egyhetes gyer­mekfoglalkoztatási programja el­sősorban az általános iskolai diák­ság szabad ideiének célszerű el­töltését szolgálja. Rajzfilmvetíté­sek, a televízió műsorához illesz­kedő .játékok, ismeretterjesztő rö­vidfilmek. múzeumlátogatás, me­sélő verseny. KRESZ- és irodalmi vetélkedők követik egymást a délelőtti és délutáni órákban. A foglalkozásokat az alsó és felső- tagozatosok számára külön-külön csoportokban szervezik meg. A megyei levéltár középiskolá­sokból létrehozott történelemba­rát-köre — se kezdeményezés külön is dicséretre méltó — ki­állítást rendez felszabadulásunk 30. évfordulója tiszteletére. Á ta­vaszi szünidő alatt iskolai csopor­tokat látnak vendégül. Ugyeletet szerveznek és az értékes, ritka dokumentumokkal együtt a le­véltár munkájával, szervezetével is megismertetik a fiatal látoga­tókat. A Katona József Múzeum fel- szabadulási emlékkiállításán az 1944-es év harci eseményeinek története elevenedik meg. Bács- Kiskun harminc éves fejlődése, a városok, falvak hétköznapjai­nak alakulása ugyancsak nyomon követhető. A levéltár és a múzeum kiállí­tásait emeltük ki a helyi rendez­vények, kiállítások közül, de a ta­vaszi szünet alatt szervezik meg az iskolákban az országjáró ki­rándulásokat is. Számos csoport készül Kecskemétre. A Volán autóbuszainak egy része április elején fiatalokkal megrakodva ro­bog az utakon. A megyei Petőfi- emlékhelyek. városi múzeumok és természeti ritkaságok látogatói főként általános és középiskolás diákok lesznek ezekben a napok­ban. Az oktatási intézményekben élénkül a sportélet. Házi bajnok­ságokat. községi, városi, területi döntőket szerveznek mindenfelé, mert számos sportág megyei ösz- szecsapásaira április második fe­lében kerül sor. A szakkörök sem tétlenkednek előzetes értesüléseink szerint. A foglalkozások kötetlenebbé vál­nak. A tanulók gyűjtőutakat szer­veznek, helyiségeiket rendezik, csinosítják. A művelődési intézmények el­sősorban a napközis tanulók fog­lalkoztatásában működnek közre. A könyvtárakban sokfelé rendez­nek irodalmi délelőttöket, könyv- ismertetéseket. diavetítéseket és esetenként író—olvasó találkozó­kat. Ahol erre méd van — mint Kiskőrösön. Kiskunhalason — könnyű- és komolyzenei foglalko­zásokra is hívják a tanulóifjúsá­got. A községi és városi művelődési házak szakkörei ez időre az isme­retátadás szerepét is vállalják. Bábosok, képzőművész vagy foto- szakkörök rendeznek előadásokat, alkalmi kiállításokat. Ugyancsak ezek az intézmények nyújtanak otthont hétköznap délelőttönként a vetélkedőknek, ki mit tud baj­nokságoknak. filmvetítéseknek, játékos foglalkozásoknak. P. M. . , . o Az egymilliomodik hektár erdő Hazánk felszabadulásának 30. évfordulóját ünnepeljük. Az egész ország megemléke­zik erről a sorsfordulóról. A mai napon jubileumot ünne­pel az erdésztársadalom is. A megye székhelyén, Kecske­méten tartják az országos ju­bileumi fásítási hónap ünne­pélyes megnyitóját. A megye kiváló eredménye­ket ért el az erdősítésben. A felszabadulás óta 80 ezer hek­tár erdőt létesítettek, melyből 51 ezret az erdőgazdaságok, 23 ezret a termelőszövetkezetek, 5 ezref az állami gazdaságok, ezret pedig más szektorok ül­tettek. A felszabaduláskor 59 ezer hektár erdő volt a megyében, amely az összterület 7 száza­léka, ma pedig az erdők terü­leti aránya meghaladja a 15 százalékot. Az új erdőségek nemcsak a futóhomok megkötését segítik, hanem növekvő népgazdasági hasznuk — a faanyag megter­melésén túl —, hogy a megye lakóinak egészségügyi és köz­jóléti igényeit is szolgálják. Felszabadulásunk méltó megünneplésére a lakosság, a társadalmi szervek közremű­ködésével, 30 emlékparkot lé­tesített. A megyeszékhely kü­lönösen szép ajándékot kap a mai napon. A Széchenyivé- ros melletti 60 hektáros park területén ültetik el a felsza­badulás utáni 30 esztendő egy­milliomodik hektár erdejét országos ünnepség keretében. A megye büszke lehet ki­emelkedő fásítási eredményei­re. A sikerek méltó elismeré­seként rendezik itt ézt az or­szágos ünnepséget. Megemlé­keznek ez alkalommal azokról a lelkes kollektívákról, ame­lyek sokszor mostoha körű' mények között tették hasznos­sá a futóhomokot. Ugyanak­kor á legnemesebb célt is szolgálták: életünk, környeze­tünk védelmét. f

Next

/
Thumbnails
Contents