Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-26 / 72. szám

1975. márt ? riSTÖFI NÉPE • 5 Százkilencvennégy nap története A Zrínyi és a Kossuth Könyv­kiadó együttes munkájának ered­ményeként látott napvilágot a Magyarország felszabadítása című könyv. Hazánk felszabadulásának katonai vonatkozásairól az el­múlt három évtizedben már több könyvet és még több tanulmányt olvashattunk. De ez a legújabb munka már szinte a teljesség igé­nyével tarja az olvasó elé mind­azt, ami harminc évvel ezelőtt az ország fokozatos felszabadulásá­val kapcsolatosan történt. A tel­jesség szinte természetes, hiszen a három évtized bőséges lehetősé­get adott sok-sok részlet tisztázá­sára és eddig ismeretlen doku­mentumok hozzáférhetőségére. Az ajánlás is azt mondja: „Szerzői magyar és szovjet hadtörténészek, akik új forrásanyagok, szovjet és .német hadműveleti okmányok és diplomáciai iratok felhasználásá­val mutatják be országunk belé­pését a Szovjetunió elleni hábo­rúba és azokat a hadműveleteket, amelyek 194 nap után hazánk felszabadítását eredményezték.” A mű olvasója érdekes, hiteles -és izgalmas történések sorozatá­nak lapjait forgathatja. De az szinte természetes, hogy az olva­sók többsége elsősorban azokat a részeket kíséri nagyobb figyelem­mel, amelyek közvetlen kapcsolat­ban vannak városa, megyéje fel- szabadulásával. Sőt, a könyv ah­hoz is segítjségel ad, hogy egy-egy országrész felszabadulásának ka­tonai előzményei is ismeretessé váljanak: azok a hadműveleti kezdemények, amelyek az előz­ményét jelentették, például Bács- Kiskun megye felszabadulásának. A művet, ilyen szemmel figyelve, érdekes hátteret kapunk és olyan adatok tárulnak fel, amelyeket eddig a már hosszabb ideje bú­várkodó helytörténészek sem is­merhettek. Vegyük szemügyre, hogy me­lyek voltak azok az események, amelyek megelőztök Bács-Kiskun megye felszabadulását. A könyv ebben pontos eligazodást bizto­sit. 1944. október 6-án 06 óra 30 perckor, rövid tüzérségi előké­szítés után, a 2. Ukrán Front fő­csoportosítása is bekapcsolódott a támadásba. Arad—északnyugat körzetéből. A Plijev lovas-gépe­sített csoport és az 53. hadsereg csapatai a Nagyszalonta—Szeged arcvonalon, a hadművelet első napján 100 kilométeres széles­ségben és 40 kilométer mélység­ben áttörték a 3. magyar had­sereg védelmét ék felszabadítot­tak több mint száz lakott hely­séget. A 3. hadsereg parancsnoka kénytelen volt elrendelni csapa­tai visszavonását a Tisza mögé. A hadsereg-parancsnokság Kis­kunfélegyházára települt át. Frissner vezérezredes a Tisza vonalának védelmét Szeged ék Szolnok között a 3. magyar had­seregre ruházta, követelve, hogy aktív támadó tevékenységgel fé­kezze le a szovjet csapatok tá­madási ütemét. A Tiszánál a 3. magyar hadsereg parancsnoksá­ga összegyűjtötte a visszavonuló egységek maradványait. A hon­védelmi miniszter a magyar csapatok helytállásának fokozá­sára és a visszavonulás megaka­dályozására ezredenként tábori- csendőr-századok felállítását ren. delte el, válogatott tisztekkel és legénységgel. Bár az ezred állo­mányában maradtak, a hatas kedvéért csendőr-egyenruhát vi­seltek. A szovjet csapatok ki­jutását a Tiszához és az átkelést mégsem tudták megakadályozni. A 46. hadsereg (amelynek nagy szerepe volt a megye felszaba­dításában) Zenta, Óbecse szaka­szon átkelt a Tiszán és hídfőt foglalt el. A -Szeged irányában támadó 37. lövészhadtest október 8-án estére 20 kilométerre meg­közelítette a várost. A helyzet- értékelés alapján a 3. magyar hadsereget kivonták a Fretter— Pico hadműveleti csoportból és újra a „Dél” hadseregcsoport közvetlen alárendeltségébe utal­ták. Azt kapták feladatul, hogy verjék szét a Tiszán átkelt szovjet—román csapatokat, ves­sék vissiza őket a keleti partra és mindenáron tartsák a Tisza vonalát. Malinovszkij marsall, a lovas­gépesített csoport, az 53, és a 46. hadsereg eredményei alapján úgy döntött, hogy folytatja az eredeti hadműveleti elgondolás végrehajtását: Csap és Szeged között kijut a Tiszához, birtok­ba veszi Szegedet, felszabadítja a Tiszántúlt és segítséget nyújt a 4. Ukrán Frontnak a Kárpá­tok leküzdéséhez. Az erők és az eszközök zömét Nagyvárad­hoz, illetve Debrecenhez irá­nyítva. alakult ki Debrecentől délre, mint döntő esemény, a debreceni páncéloscsata. Októ­ber 9-től 19-ig szünet nélkül, nappal és éjjel tombolt az elke­seredett küzdelem. Közel ezer harckocsi és rohamlöveg csapott össze az ember és a technikai eszköz maximális igénybevételéi vei Kimenetele befolyásolta nem­csak az októberi harcokat, ha­nem a német—magyar katonai viszonyt is. "A hadművelet első három napjának eredményei nemcsak a fasiszta vezetést kész­tették gyors intézkedésre, hanem döntően hatottak a fegyverszünet kérdésében még mindig ingado­zó Horthyra. A mindvégig érdekfeszítően ol­vasmányos könyvből megtudhat­juk azt is, hogy Managarov tá­bornok 53. hadserege a 27. éís az 57. lövészhadtestek, valamint a hadsereg alárendeltségébe utalt 1. román hadsereg hadosztályai október 9—11-ig az ellenség szá­zad, zászlóalj erejű sorozatos el­lenlökéseit meghiúsítva, felsza­badították Délkelét-Magyaror- szágot. Szolnoktól délre átkeltek a Tiszán, Tószeg, Alpár, Csong- rád-dél körzetéiben hídfőket lé­tesítettek és harcot kezdtek azok kiszélesítésére. A front bal­szárnyán tevékenykedő 46. had­sereg szintén sikeresen oldotta meg feladatát. Október 9—12. között Szegedtől délre 80 kilo­méteres arcvonalon átkelt a Ti­szán és hídfőt foglalt el. A 37. szovjet lövészhadtest egységei 11-én reggel bevonultak Szeged­re. A 46. hadsereg a támadást folytatva, megtisztította a kör­nyéket, kimélyítette a hídfőt és még aznap éjszaka elfoglalta Szabadkát. Még folyt a tárgyalás a fegy­verszünet előzetes feltételeiről, amikor a Tiszán átkelt szovjet csapatok támadása a Kiskunsá­gon sikeresen kibontakozott. A Duna—Tisza közén ekkor a meg­vert 3. magyar hadsereg (pa­rancsnoka a Szálasi-barát Hesz- lényi tábornok) visszavonulóban levő hadosztályai tevékenyked­tek. Közben Alpárnál átkelt 297. szovjet lövészhadosztály (pa­rancsnoka Kovtun gárdaezredes) egyik gyalogezrede estére Kecs­kemétig tört előre. Mivel Friess- ner, a német erők és eszközök zömét Debrecenhez és Nagyvá­radhoz irányította, a katasztró- fális helyzetbe jutott 3. magyar hadseregnek nem tudott segít­séget nyújtani. Nyitva állt az út Budapest felé. A fegyverszüneti tárgyalások­ra tekintettel, Horthy kérésinek megfelelően, a 2. Ukrán Front balszárnyán három napra be­szüntették a támadást, amelyre vonatkozóan Malinovszkij mar­sall parancsa október 11-én így hagzott: „Semmiféle további előremozgást külön intézkedésem­ig ne folytassanak”. A szov­jet politikai-katonai vezetés a támadás megállításával segíteni akart a magyar kormánynak a sorsdöntő lépés, az elfogadott fegyverszünet kellő előkészítésé­ben és végrehajtásában. A szü­netet a 3. hadsereg parancsnok­sága azonban ellenlökések meg­szervezésére és végrehajtására használták fel, amiért szovjet részről okkal nehezteltek. Ezek, a könyvből kiragadott részletek képezték az előzményt, a hátteret ahhoz a későbbi je­lentős hadászati lépéshez, amely­nek eredményeként Bács-Kiskun megye 1944. november 14-én vég­érvényesen felszabadult. A meg­jelent mű alaposságáért, részle­tességéért és olvasmányosságáért elismeréssel adózunk a szerzők­nek (Gazsi József, Kis András, Nagy Gábor, M. Malahov, öl- vedi Ignác, Száva Péter, Tóth Sándor, Váradi György) és a ki­adónak egyaránt. A negyven- nyolc oldalnyi képillusztráció még növeli a mű hitelességét, és a gazdag jegyzetanyag az ebben a témakörben búvárkodóknak nagy segítséget nyújt. Az Ék Sándor Felszabadítás című fest­ményét bemutató fejezet ugyan­akkor a művet az év egyik leg­szebb könyvéivé avatja. W. D. Múzeumok belülről II. Kiállítások, műtárgyak A múzeumok természetesen csak akkor töltik be hivatásukat, ha az igényeknek megfelelően szolgálják a közművelődési fel­adatokat. A NEB jelentése alap­ján úgy fogalmazhatunk, hogy általában szoros kapcsolatot épí­tettek ki a múzeumok a helyi tár­sadalmi szervekkel, közintézmé­nyekkel, hatóságokkal, s az igé­nyeknek elsősorban kiállítások rendezésében tesznek eleget. Vál­tozó színvonalú a kapcsolat a szakszervezetekkel, az együttmű­ködés néhány közös akció lebo­nyolítására szorítkozik, a munka­tervek rendszeres egyeztetése el­marad. A propagandaanyagok cse. réje meglehetősen egyoldalú: a múzeumok elküldik a szakszer­vezetnek több. kevesebb rendsze­rességgel, de a szakszervezetektől már nem küldenek. Persze vannak jó példák is a kapcsolatokat illetően. Egyre terv- szeszerűbbé válik például a szo­cialista brigádok múzeumlátoga­tása. Kiskunhalason, a Thorma János Múzeum szocialista szerző­dést kötött a szakmaközi klub­könyvtárral. s ennek értelmében az üzemi munkások rendszeres lá­togatói a képzőművészeti kiállí­tásoknak. rendezvényeknek. Szi- ládi Galéria néven képzőművé­szeti fórumot alakítottak. Hatvanöt százalék tanuló Az említett jó példák ellenére is azt kell mondanunk, hogy a megyei múzeumok látogatói 65 százalékban tanulók, iskolások. Természetesen nem baj ez, hi­szen ebben az életkorban lehet legjobban „beszoktatni” az em­bereket a múzeumokba. Tehát nem a hatvanöt százalék tanuló a sok. hanem a felnőttek ezen túli lehetséges aránya a kevés: munkások, mezőgazdasági dolgo­zók, értelmiségiek, alkalmazottak stb. Talán vonzaná az embereket a jó és olcsó. ízléses kiadvány. Van ilyen? Sajnos, olyan, amely mindhárom igénynek megfelel, olyan nincst A Kiskun Múzeum például hatféle kiadványt árusít, ebből négyet, darabonként 20 fo­rintért. A Katona József Mú­zeum évkönyve darabonként 100 forintba kerül. Ki veszi ezt meg? A bajai Türr István Múzeum ugyancsak hatféle kiadványt áru­sít, darabonként 2—5 forintért. Ez nem drága, de az értékesí­tés ennek ellenére csekély. Hogy miért nem veszik? „... Ennek oka a kiadványokban mutatko­zó szemléleti zavar, a szűk szak­mai és a tágabb közművelődési szempontok keveredése...” — olvashatjuk a munkabizottság jelentésében. Ilyen kiadvány pél­dául a Baja város levéltára cí­mű, amelyet még 1965-ben ké­szítettek, s ameiynek jelentős része eladatlan. Hasonló sorsra jutott a Szentistváni téglásélet című kiadvány is. Súlyos mulasztások Megállapította a népi ellenőr­zés, hogy „a múzeumok biz­tonsága, a műtárgyak védelme, az épületek őrzése az| alapvizs­gálatok óta nem változott. Ezen a téren csak az elemi felszere­léseknél — biztonsági zárakat vásároltak — tapasztalható némi ; javulás. Az épületek földszinti részeinek ráccsal való felszere­lése nem történt meg például a halasi Thorma múzeumnál...” Meg kelli jegyezni, hogy az épü­let általános felújítása jelenleg folyamatban van. Bizonyára a rácsokra is gondolnak majd. Az is figyelemre méltó, hogy olyan alapvető szabályokat nem tartanak be a múzeumoknál, mint a kulcsok kezelése. A ki­állító termek, irodák, raktárak kulcsa több személy birtokában van, ezért a felelősséget nem lehet megállapítani. Nem szol­gálja a biztonságot az sem, hogy például a Kiskun Múzeum­ban és a Türr István Múzeum- épületében idegen családok lak­nak. Ezenkívül az utóbbi épü­letében még üzletek, idegen rak­tárak is találhatók. Súlyos és eddig meg nem szün­tetett hiányosságokat tárt fel az alapvizsgálat a muzeális anyagok nyilvántartásánál — ki­vétel ez esetben a Katona József Múzeum. Ilyen hiány például, hogy a kiállításokról nincs hely­színrajz, fénykép, a tárgyakról jegyzék, fotó. Az aranytárgyak súlyát becsléssel állapítják meg. A leltározás rendkívül hiányos. A kecskeméti múzeumban 1971­ben 4300, 1974-ben pedig 4200 volt a leltározatlan tárgyak szá­ma. Baján és Kiskunfélegyházán az említett négy év alatt szapo­rodott a leltárban nem szereplő tárgyak száma, míg Halason és Kalocsán változatlan: négy • év alatt egyetlen darabot sem lel­tároztak. Helyi gyűjtemények A megye múzeumainak gyűj­teményeiben legnagyobb arányt a régészet képviseli: 44 ezer 579 darab. Viszont a „hivatásos” mú­zeumok esetében eléggél furcsa az a megállapítás, hogy a Kis­kun Múzeum anyaga csak meny- nyiségben jelentős, értékben nem. mivel zöméJoen szórványanyago­kat tartalmaz. Nem szabad tehát mindent gyűjteni, ami régi. Hi­szen — amint a jelentés megál­lapítja — a megyei tanács ál­tal biztosított támogatással or­szágos feladatokat is meg le­hetne oldani. Ugyanakkor azt is olvashatjuk a jelentésben, hogy a nagyará­nyú földmunkák során előkerü­lő régészeti leletek 80 százalé­ka elpusztul, illetve magángyűj­tőkhöz kerül. Ennek legkirívóbb esete a kunbábonyi fejedelmi lelet volt 1971-ben, A leírások, sőt fényképek ellenéire az arany­tárgyak fele elveszett. Mivel ma­gyarázható ez? Azzal talán, hogy a múzeumi szakemberek kényel­mesek, nem szaladnak azonnal a helyszínre, ha netán bejelen­tés érkezik, vagy kevés a szak­ember? Ügy gondoljuk, inkább az utóbbi, hozzá téve az úgyne­vezett múzeumi propaganda hiá­nyát. Nagyon megszaporodtak az úgynevezett helytörténeti gyűj­temények, az itt elhelyezett tár­gyak több ezerre rúgnak. Min­dent gyűjtenek a lelkes lokál- patrióták, függetlenül attól, hogy van-e kultúrtörténeti értéke vagy nincs. E gyűjtemények többsége nem jelent értéket a megye szá­mára és közművelődési szem­pontból tudatformálásra alig al­kalmas. Szakszerűtlen gyűjtése miatt legtöbbször „néma marad” s mert egy-egy tárgyból az ország, ban, sőt a megyében is több fellelhető — újat sem mond. Gál Sándor A — ÚJ TV-JÁTÉKOK KÉSZÜLŐBEN’ |, >m fledaogasa -osopíoPist ámovfQ IslesNl Kétrészes tv-film Szabó Pál regényéből Több tv-játék forgatása fejező­dik be, illetve folyik ezekben a napokban. Különösen érdekesnek ígérkezik az a kétrészes tv-film, amely Szabó Pál Isten malmai cí­mű regénye nyomán készül. A magyar falu felszabadulásának mindmáig legjelentősebb irodal­mi ábrázolását Gaál Albert ülteti át a televízió nyelvére. A felsza­badulás 30. évfordulója tiszteleté­re mutatja be a televízió Nyitott könyv sorozatában a Szépirodal­mi Könyvkiadó gondozásában megjelenő Jelenlét című antoló­giát. amelyben mintegy félszáz magyar író elbeszélései, költemé­nyei tartanak tükröt az elmúlt három évtized társadalmi válto­zásai elé. Tv-játék készül Jelenések egy festő életéből címmel, Csontváry - Kosztka Tivadarról. A Kovásznai György forgatókönyve nyomán készülő produkció öt, élesen elkü­lönülő részre tagolódik. Dömölky János különös hangvételű új filmje a „Témák” a műalkotás és a valóság kölcsönhatását, az al­kotó és a témák találkozásának pillanatát kutatja. Adám Ottó rendezésében tele­víziós változat készül Karinthy Ferenc Gellérthegyi álmok című kétszemélyes kamarajátéka nyo­mán. Ugyancsak az ostromgyűrű­be zárt Budapest a helyszíne Vé­szi Endre Kapupénz című tv-já- tékának. Az egyik bérház pincé­jében a háború idején zajlik az öregedő házmesterlány tragédiá­ja. A Mai magyar egyfelvonásosok a képernyőn című sorozat követ­kező darabjában Summa summa­rum címmel Szabó György egy tipikus magyar család születés- napi vacsorájára invitálja a né­zőt. A mai úrhatnámság szatirikus története Csák Gyula Családi sír­bolt című játéka. (MTI) SZILVÁS! LAJOS (96.) Meglep, szentatyám, meg­lepő tájékozottsága a stratégiában — hajtok fejet előtte. Sajnos, at­tól félek, az oroszok nem fognak nekiugrani a Balatonnak. Inkább elkanyarodnak Székesfehérvár fe­lé, mert úgy látszik, mintha Bu­dapestet óhajtanák bekeríteni. Idegesen felnevet: — Hogy az oroszok mit akar­nak! — fölényesen legyint. — Az a fontos, mit akar a német had­vezetés. Budapestet bekeríteni! Nem érzi efféle tervben a be­képzeltséget, a nagyralátást, fia­talember? Ahá, már nem ..főhadnagy úr”- nak szólít. Már csak „fiatalem­ber” vagyok. Gondolatban már meg is fosztott főhadnagyi ran­gomtól. — önnek legyen igaza, szent­atyám — vakarom meg az ő bi- bircsók-piszkáló mozdulatát utá­nozva. az állam. — Az én dolgom különben sem abban szabták meg, hogy stratégiai meggondolásokon töprengjek. Ehhez, igazat kell adnom önnek, nem értek eléggé. Az ilyen kis katonatisztek, mint én vagyok, csak apró taktikai feladatokra kapnak parancsot. — Ügy bólogatok, mint alti már ré­gen megadta magát sorsának, s letett róla, hogy valaha is nagy­szerű haditettek kieszelője és irá­nyítója legyen. Meglátjuk viszont, erre mit szól: — Nekem például most az a dolgom, hogy szervez­zem meg a kolostor védelmét, ké­szüljek elő arra a hamarosan ránk háruló kötelességre, hogy meg­védjem a kolostort az ellenség­től... Ez a parancsom, szent­atyám s hittel hiszem — emelem fel hangom a közleményhez méltó magaslatra .—. hogy e megtisztelő parancsot erőmhöz mérten a leg­hathatósabban leszek képes tel­jesíteni ! Ezt jól kivágtam, meg kell hagyni. Akár a harctéri riportok durrogó frázisait hallanám. Kispolgár-Godefried csak nagy lassan hámozza ki szavaimból az értelmet. De amint meg is érti, mit mondtam. méltatlankodástól elvékonyult hangon kiált fel: — Főhadnagy úr! ön tréfál! Szóval újra „főhadnagy úr” vagyok. Enyhén meghajolok: — Sajnálom, szentatyám, távol áll tőlem a tréfa szándéka is. — De kérem! ön erődítményt akar csinálni ebből a kolostorból? Meggondolták jól az ön parancs­nokai ? — Bizonyára, szentatyám. Pa­rancsnokaim az első szemponttól az utolsóig mindent meggondol­nak, mielőtt kiadják parancsai­kat. Űristen, milyen marha ez az ember. Hegedűs nem lángész, egy­szerű faragatlan parasztgyerek, de már régen ráébredt volna, hogy gúnyolódom, ha ennyi csú­folódást hordtam volna össze ne­ki. Pedig ő nem is pap, de nem is doktor philosophiae. Legalább egy percig nem jut szóhoz Godefried úr. Csak egy- egy gesztusán, karjának tétova fel- emelkedésén és visszahullásán, a minden eddiginél intenzívebb bi- bircsók-nyomorgatáson látom, hogy izgatottan rendszerezi ma­gában a hallottakat, s kétségbe­esetten keresgél valami megoldás utója, amivel elhárítaná a veszélyt a kolostor fölül... Postosan beug­rott a csapdába. Annak bizonyult, akinek véltem. És hányán, de há­nyán vannak a fajtájából az or­szágban. Jól fűtött szobában, ká­véházi asztalnál tervezik meg a front stratégiáját, ide ennyi zász­lóaljat vezényelnek, oda egy egész hadosztályt, idedobiák a fél légi­erőt, amely már régen nem léte­zik, ott vetik be a tavaly előtt el­pusztult budapesti gyorshadtest páncélos dandárját vitatkoznak egymással, mindegyik jobban tud­ja a másiknál, hogyan lehetne ripityára verni a szovjet gőzhen­gert de egyúttal az angolszászo­kat. is mert miért ne üssenek két legyet egy csapással.. * Jár a szájuk, fantáziálják saját magu­kat, elkápráztatják a butákat, és példájuk követésére serkentik a kevésbé buta. de nem elég okos polgárokat... Aztán, amint szo­rul a kapca, egyszerre a fejük­höz kapnak: micsoda dolog ez, hogy hadszíntér lesz a városunk­ból! Igenis, követeljük, hogy a hadvezetőség nyilvánítsa nyílt várossá ősi fészkünket, ezt a nagy múltú, értékes települést... — Főhadnagy úr! — nyeri vég­re vissza hangját Godefried. — ön ezt felelőssége tudatában je­lentette ki? — A legmesszebbmenőkig... — s a nyomaték kedvéért összecsa­pom a bokám is. ahogy egy snáj- dig katonatiszthez illik. — Főhadnagy úr... Meg kell vallanom, felkavart ezzel a köz­leménnyel. Pillanatnyilag nem is tudom, miként lehetne elérni e szándék megváltoztatását. De kö­telességemnek tartom ön előtt is kijelenteni, hogy ez a kolostor idestova ötszáz esztendős... — Mit mondtam! Előre sejtet­tem, hogy így hangzik az első nyomós érv. Halljuk hát a többit. — Fel kell hívnom a figyel­mét. főhadnagy úr. a kolostor stratégiai hátrányára is. Be kell látnia, hogy ez a műemlék véd- hetetlen. Az ellenség egyetlen re­pülőgéppel agyonbombázhatja... — Sőt két ágyúval szétlőheti nem egészen egy óra leforgása alatt — veszem ki szájából a szót. — És mi haszon származik ebből? Főhadnagy úr! Gondol­kozzék! Mi haszon származik abból, ha egy műemlék elpusz­tul ... minden értelem híján pusztul el! Vessen számot ezzel a felelősséggel, főhadnagy úr! Gondolkozzék! Megállj, vén totyakos, te ama­tőr stratéga! Most megtáncoltat­lak. 1 Pattogva jelentem ki, s köz­ben keményen a szemébe nézek: — Főtisztelendő uram! Én ka­tona vagyok! A katonának nem az a dolga, hogy a parancs vég­rehajtható vágy nem végrehajt­ható voltán meditáljon, hanem az a dolga, hogy egész erejét lat­ba vetve, kövessen el mindent a parancs teljesítéséért! És ha a parancs teljesítése áldozatot kö­vetel tőle, ha esetleg az életét követeli is, hozza meg ezt az áldozatot gondolkodás nélkül, mert ezt várja el minden ka­tonától az ezeréves haza. Mi­vel pedig feljebbvalóimtól én azt a parancsot kaptam, hogy ezt a kolostort védjem utolsó csepp véremig, utolsó lehelete­mig, teljesíteni fogom a paran­csot, és elhárítok magamtól minden olyan kísértést, amely megingathat elszántságomban. Feszül bennem a röhögés. Godefried úr arca — úgy tűnik —, megpuffadt a felindulástól. Szegény bibircsók! Csaknem le­tépi idegességében. Remeg a szá­ja széle, amikor végre szóhoz jut: — De... kérem... kérem Legalább annyit megtehetne, hogy minket, civileket, távozni enged, mielőtt .harcra kerül a sor... — Részben, tisztelendő atyám, részben... — felelek kitérően. — Nem értem.., kérem... Mit jelentsen ez? — Annyit — kezdek hozzá a részletezéshez —, hogy a gyere­keket és a női személyzetet idő­ben el fogoní szállítani innen. De mivel a mai válságos napok­ban, amikor élet-halál harcot ví­vunk a véres magyar rögökért, minden férfi erejére szükség van, függetlenül az illető férfiak ko­rától és társadalmi helyzetétől, nem garantálhatom, hogy ön és a többi főtisztelendő urak eltávoz­hatnának. Mint nem is olyan ré­gen említette, ha még emlékszik rá, ön edzett, s kora ellenére is egészséges férfiú. Meggyőződé­sem, hogy megtiszteltetésnek ve­szi, ha számítok erejére és bá­torságára a kolostor védelme so­rán ránk váró harcokban. Kezet nyújtok neki: — Nézzen a szemembe, szentatyám! (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents