Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-30 / 25. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évi. 25. szára Ára: 90 fillér 1975. január 30. csütörtök Apró Antal fogadta a francia parlamenti delegációt Apró Antal, az országgyűlés elnöke szerdán hivatalában fogadta a Francois le Douarecnek, a Francia Köztársaság nemzet- gyűlése alelnökének vezetésével hazánkban tartózkodó parlamenti küldöttséget. Ott volt Raymond Bressier, a Francia Köztársaság Budapesten akkreditált nagykövete is Apró Antal a francia vendégekkel eszmecserét folytatott, amelynek során táiékoztatta őket hazánk belpolitikai helyzetéről. A francia delegáció vezetője átadta Apró Antalnak a Francia Köztársaság . nemzetgyűlése elnökének üzenetét. A magvar országgyűlés elnöke hivatalos magyarországi látogatásra hívta meg a francia lemzetgyűlés elnökét. Apró Antal a francia parlamenti delegáció tiszteletére szerdán ebédet adott az Országházban. (MTI) Napirenden a közművelődés Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága A közművelődés Volt a fő téma a megyei tanács végrehajtó bizotságának tegnapi ülésén. A dr. Gajdócsi István elnökletével ülésező testület előtt áz a fontos feladat állt, hogy elemezze, értékelje és kiegészítse azt az előterjesztést, amelynek! Bodor Jenő művelődésügyi osztályvezető volt az előadója, s amely majd végleges formájában a márciusban sorra kerülő megyei tanácsülés elé kerül. Az előterjesztésben helyet kapott az eddig elért eredmények tematikus felsorolású összegezése, és az az intézkedési tervjavaslat, amely a közművelődés tanácsi feladatainak végrehajtásához nélkülözhetetlen lesz majd az elkövetkező esztendőkben. A beszámoló, illetve a szóbeli kiegészítés, valamint a végrehajtó bizottság tagjainak tartalmas és sok időszerű kérdést érintő hozzászólásai, javaslatai együttesen '■ kiemelték, fokozottan hangsúlyozták a közművelődésnek napjainkra nélkülözhetetlen, fontos í * szerepét. Szinte valamennyi felszólaló aláhúzta az emberek műveltségének, tudásának, kulturálódásának állandó fokozásáért érzett felelősséget. Többen leszögezték, hogy a közművelődés nem csupán az ilyen jellegű és feladatkörű intézmények vezetőinek és munkatársainak az ügye, hanem olyan társadalmi méretű közügy, mely nia már mindenkire feladatot szab ki és mindenki részéről áldozatot, törődést követel. A. tanácsülés elé kerülő beszámolóban jelentőségének megfelelően esett szó a munkásművelődésről, a tanyai lakosság kulturális ellátásáról, a fiatalok és a nők tanulási, szórakozási lehetőségeiről, a közművelődési intézmények munkájának hatékonyabbá tételéről. Fokozottan előtérbe került az ülésen a művelődés anyagi alapjának kielégítőbb megteremtése. Dr. Gajdócsi István megyei tanácselnök a napirendi pont tárgyalásának végén összefoglalójában hangsúlyozta Olyan témával foglalkozott most a testület, melynek legfőbb értelme és célja az emberformálás. Hangsúlyozta azt is, hogy a közművelődés egyik fő törekvése kell, hogy legyen ezentúl is a szocialista alkotómunka megszerettetése. Részt vett és felszólalt a végrehajtó bizottság ülésén Kondor Istvánná, a Kulturális Minisztérium osztályvezetője. Elmondta, hogy a megyei sajátosságokat tükröző értékelő jelentés önkritikus volt és a jelenségeket ösz- szefüggéseikben Vizsgálta. Részt vett az ülésen Bencze János, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának referense és Komáromi Attila, a megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának munkatársa. A végrehajtó bizottság ezután még két napirendi pontot tárgyalt. A megyei tanács öt osztályvezetője együttesen jelentést terjesztett elő a szövetkezetek törvényességi felügyeletének törvényességéről, és Király László osztályveztő tájékoztatta a testületet a sütőipar IV. ötéves tervének végrehajtásáról. Az ülés bejelentésekkel ért véget — melynek dr. Csenki Ferenc vb-titkár volt az előadója. V. M. A megyei pártbizottság első titkárának látogatása katonai alakulatoknál Tegnap egyik megyei helyőrségbe látogatóit Horváth István, a megyei pártbizottság első titkára. Kíséretében volt Erdélyi Ignác, a megyei pártbizottság titkárá, dr. Kovács Jenő ezredes és Bódi János ezredes, valamint dr. Posváncz László, a megyei párt- bizottság osztályvezetője és Lengyel László, a megyei pártbizottság munkatársa. vezetői ezután egy körletben tettek látogatást, ahol arról győződtek meg, hogy milyen körülmények között dolgoznak a parancsnokok, élnek a katonák. Nagyon tetszett a beépített szekrény, már megszokott a hálókörletben a matrac, a pizsama és papucs. Horváth elvtárs meg is jegyezte, hogy nem lehet panaszuk katonáinknak. Délután a helyőrségben állomásozó lövészalakulatnál tájékoztató hangzott el, majd körletszemle következett. Négy órakor a két alakulat pártszervezeti titkárai, politikai munkásai és KlSZ-aktivistái részére* baráti beszélgetést tartottak, ahol Horváth István a megye társadalmi, politikai, gazdasági életéről, az ez évi feladatokról, illetve a párt XI. kongresszusára való felkészülésről beszélt. Többek között elmondta, hogy örömére szolgál ez a látogatás, hiszen az egy évvel ezelőtti Bakony ’74 gyakorlaton a terepen, harci körülmények között találkozott a parancsnokokkal. politikai munkásokkal, katonákkal. Most az elhelyezési körletükben, a kiképzési munkával ismerkedhetett meg. Tapasztalatai meggyőzték arról, hogy katonáink, a parancsnoki kar mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kiképzési terveket maradéktalanul végrehajtsák. A látogatás végén a harckocsizó alakulat katonái eg.v fából, remekbe készült harckoosimodel- lel, a lövetszalakulaf katonái pedig egy páncélozott szállító harcjármű modelljével ajándékozták meg a megyei pártbizottság első titkárát. A harckocsizó alakulat volt útjuk első állomása, ahol a parancsnok tájékoztatót adott az egység életéről, történetéről, a kiképzésről. A megyei pártbizottság első titkára érdeklődött a katonák fizikai állóképességének fejlődéséről és elhelyezési körülményeikről, majd a gazdálkodósról. A parancsnok elmondta, hogy az alakulathoz bevonult, egyetemi előfelvételt nyert fiatalok számára két hónap kell ahhoz, hogy megerősödjenek. Páncélos alakulatról lévén szó, üzemanyag-takarékossági mozgalmat indítottak. Egyébként építik az alakulat színháztermét és sportkombinátját. A vendégek a tájékoztatót követően megtekintették az egység zárt televíziórendszerét, amely szinte egyedülálló a magyar néphadseregben. Ez a rendszer nagyon megkönnyíti a politikai, katonai, szakmai alapismeretek oktatását, eredményessé teszi a kulturális műsorok sugárzását, vetélkedők lebonyolítását. Minden alegység KISZ- klubjában és tantermében televíziókészülék áll rendelkezésre, ahonnan kérdéseket lehet feltenni, illetve, a stúdióban levő ok-r tatótiszt megkérdezheti a vála• A harckocsizó alakulat parancsnoka jelentést tesz Horváth Istvánnak, a megyei pártbizottság első titkárának. szokat. A vendégek nagy érdeklődéssel szemlélték a lóelméleti tanterem fényágyújának működését. Ennek a kiképzési segédeszköznek az a lényege, hogy a katona a vetítővásznon mozgó célra szabályos harckocsi irányzó- és elsütőberendezéssel lőhet. A lövés után a film megáll, s kiderül, hogy a célzás pontos volt-e. A következő állomás az alakulat kultúrbázisa volt. A 25 éves évfordulóját ünneplő alakulat csapatmúzeumában már összegyűjtve állnak a történelmi rekvizitumok, fényképek, emléktárgyak, dokumentumok. Az alakulat könyvtára nyolc és fél ezer kötetet számlál, köztük politikai, katonai, tudományos- és szépirodalmi műveket. Ä párt megyei • A vendégek az alakulatról szóló tájékoztatót hallgatják. A TOT ELNÖKSÉGÉNEK FELHÍVÁSA Takarékossági mozgalmat szerveznek a tsz-ekben Szerdán Budapesten megkezdődött a termelőszövetkezeti vezetők kétnapos tanácskozása. A TOT rendezésében tsz területi vezetők, elnökök és közgazdászok az első napon a közös gazdaságok termeléspolitikai célkitűzéseit vitatták meg. Szél Ferenc, a TOT titkára elmondotta: tovább kell javítani a szervező és irányító munkát, s a korábbinál nagyobb tervszerűségre van szükség a közös gazdaságok munkájában. A népgazdasági igényekkel ösz- szefüggésben rámutatott: a tsz- ekben némileg módosítani kell a termelési szerkezetet, egyes növényi kultúrákból ugyanis keveset termelnek a gazdaságok, ami hátráltatja a folyamatos belföldi ellátást, illetve igen költséges importot tesz szükségessé. A tervek szerint az üzemek előrelépnek a zöldségtermelésben, ezt bizonyítja. hogy a tavalyinál 10 százalékkal több termést irányoztak elő 1975-re. A szövetkezetek árujára igen nagy szükség van, mert a friss fogyasztású zöldség túlnyomó részét a tsz-ekben és a velük szoros kapcsolatban levő háztáji üzemekben állítják elő. A termelés korszerűsítésére továbbra is fenntartják az állami támogatást, az üzemek a kiemelt, 70 százalékos gépártámogatást vehetik igénybe zöldségtermesztő gépsorok beszerzésére. Arra van szükség, hogy a termelők, illetőleg a feldolgozók és a kereskedelem az eddiginél szorosabb kapcsolatokat alakítsanak ki, a megtermelt áru rugalmas elosztásával, gyors átvételével és szállításával ugyanis jelentős értékeket lehet megmenteni. Az értekezleten a TOT elnöksége felhívást intézett a tsz-ek- hez, ebben a takarékossági mozgalom megszervezését indítványozták. Az elnökség felhívta a termelőszövetkezeti tagságot, hogy tekintse fontos feladatának a takarékossági követelmények Tíz százalékkal több tojást exportál az idén a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat • Szabó Lajosné, Vágó Irén és Novak Ilona a tojások minőségét vizsgálják „lámpázás- sal”, vagyis átvilágítással. A Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat 1974- ben 1,8 milliárd forint értékű árut állított elő, s exporttevékenysége révén jelentős devizabevételhez juttatta a népgazdaságot. Az idén termelése fokozására törekszik a vállalat: 4130 vagon áru értékesítését tűzte ki célul, ez az előirányzat 300 vagonnal meghaladja a tavalyi eredményt. A múlt esztendőben 104 millió tojást szállítottak el a megrendelőknek, a tervezett darabszámnál 18 százalékkal többet. Ebből a mennyiségből körülbelül 6C milliót külföldi, többnyire nyugati üzletfelek vásároltak meg. Az 1975-re szóló tervekben 130 millió tojás értékesítése szerepel, s a tavalyihoz képest az export aránya még kedvezőbb, előre láthatólag 70 százalék lesz. Határainkon túlra történő szállítások jelenleg is folynak a vállalatnál. Kuvaittal például állandó a kapcsolatuk, hetente egy kamion; azaz 216 ezer tojást I visznek a közel-keleti országba. A kecskeméti tojásüzem termelésének fokozását a korábbiaknál jobb felvásárlási lehetőségekre ala. pozzák. Ugyanis az éves átlagár mellett kifizetődik a gazdaságoknak a tojástermelés, s gyarapszik a háztáji gazdaságok tojóállománya is. A tervezett 130 millió tojás 90 százalékára már megkötötték £ szerződéseket. fokozottabb érvényesítését, az eddiginél körültekintőbben használja fel a különféle anyagokat, az energiát és a pénzeszközöket; dolgozzék azon, hogy az anyag- és energiaigény szempontjából legjobbnak bizonyuló technológiák gyors ütemben elterjedjenek. A takarékossági célok megvalósítását jól szolgálják az egyre hatékonyabb munka- és üzemszervezési intézkedések. A tsz-ekben a tervtárgyaló közgyűlésen vitatják majd meg a gazdaság takarékossági tervét, amelynek végrehajtását később rendszeresen figyelemmel kísérik. (MTI) Veled vagyunk, Vietnam! Szolidaritási nagygyűlés Kiskőrösön Szerdán délután Kiskőrösön, a városi művelődési központ színháztermében a Vietnammal kapcsolatos párizsi egyezmények megkötésének második évfordulója alkalmából szolidaritási nagygyűlést rendeztek az Országos Béketanács, a Szakszervezetek Országos Tanácsa és Kiskőrös város társadalmi szervei. A nagygyűlés szónoka Kiss Károly, az MSZMP KB tagja, az Országos Béketanács alelnöke, a Szakszervezetek Országos Tanácsának alelnöke volt. Az eseményen részt vett Nguyen Phu Soai, a Dél-vietnami Köz• A nagyság szerint osztályozó gépen óránként 14 400 tojás halad keresztül. (Pásztor Zoltán felvételei.) társaság és Nguyen Manh Cam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete, Borsodi György, a megyei párt vb tagja, az SZMT vezető titkára, Farkas József, az Országos Béketanács elnökségének tagja, a megyei népfrontbizottság titkára, valamint a város párt-, állami és népfrontvezetői. Lakos Józsefnek, a HNF Kiskőrösi Városi Bizottsága béke és barátság munkabizottsága titkárának megnyitója után Kiss Károly emelkedett szólásra. Emlékeztetett arra, hogy két éve írták alá Párizsban a vietnami béke helyreállításáról kötött egyezményeket. Hangsúlyozta, hogy ez az esemény a szabadságharcos nép győzelmét jelentette az ag- resszorok felett, de egyúttal a világ valamennyi békeszerető népének a győzelme is volt. — Sajnos, ma ismét háború van Dél-Vietnámban, pontosabban: a bűnös agressziót egy percre sem hagyták abba — mondotta, majd a Vietnamban az utóbbi két év során lezajlott eseményeket ismertette. — A békét fenyegető újabb fejlemények világszerte hatalmas felkészültséget követelnek meg a béke híveitől — mondotta, majd kiemelte a Béke-világtanács és a Szovjetunió vezette béketábor jelentőségét ebben a harcban. Végezetül a szolidaritás új jellegű politikai feladatairól szólott. Követelte a párizsi egyezmények rendelkezéseinek következetes Detartását, hogy Vietnam végre visszanyerje a békés, nyugodt élet lehetőségét. Beszédét a változatlanul érvényes jelszóval fejezte be: „Veled vagyunk, Vietnam!” Ezután Nguyen Phu Soai, a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövete szólalt fel. Köszöntötte a békenagygyűlés résztvevőit, s háláját fejezte ki pártunknak, kormányunknak, s a testvéri magyar népnek, azért az értékes támogatásért és segítségért, amelyet a vietnami nép békéért vívott ügyéhez nyújt. A szolidaritási nagygyűlés az Internacionálé hangjaival, majd az ezt követő kultúrműsorral ért véget. J. T.