Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-24 / 20. szám

Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős, párás, inkább csak éj­szaka és reggel egy-két helyen köd- szitálás, kisebb eső, mérsékelt, főképp a Dunántúlon időnként meg­élénkülő, néhány helyen megerősödő délnyugati, nyugati szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3, plusz 2, legma­gasabb nappali hőmérséklet 3—8 fok között (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE IDŐJÁRÁS AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA xxx évi. 20. szám Ara: 90 fillér 1975. január 24. péntek Kádár János fogadta Isidoro Malnierca Peolit Kádár János, a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára a KB székházában csütörtökön fogadta Isidoro Malnierca Peolit, a Ku­bai Kommunista Párt Közpon­ti Bizottsága titkárságának tag­ját és az általa vezetett pártkül­döttséget. A megbeszélésen részt vett Pullai Árpád, a Központi Bi­zottság titkára, Jakab Sándor, a Központi Bizottság tagja, a KB párt- és tömegszervezetek osz­tályának vezetője és Szűrős Má­tyás, a Központi Bizottság kül­ügyi osztályának helyettes veze­tője. Jelen volt Floreal Chomon, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) A kecskeméti városi pártbizottság ülése A Budai Utcai kerületi párt­székházban ülésezett tegnap az MSZMP Kecskeméti Városi Bi­zottsága. A XI. pártkongresszus előkészületei jegyében megvitat­ta a párt Központi Bizottságának irányelveit, a Szervezeti Szabály­zat módosítását célzó, valamint a programnyilatkozat-tervezetet, s határozatban nyilvánította ki a dokumentumokban foglaltakkal való egyetértést. A pártbizottsági ülésen részt vett és felszólalt dr. Molnár Fri­gyes, a Központi Bizottság tagja, a SZÖVOSZ elnöke, s egyben Kecskemét országgyűlési képvi­selője, aki az ülést követően az UNIVER Szövetkezet vezetőivel tárgyalt, majd ellátogatott a Magyar—Szovjet Barátság Tsz-be is. Lesz-e elegendő gép és vegyszer? A megyei AGROKER igazgatójának tájékoztatója • Sűrűn állnak a mezőgazdasági gépek és különféle berendezések a vállalat udvarán. 9 Az alsó képen: Biztonsági védőkeretet szerelnek az egyik újonnan érkezett traktorra. (Pásztor Zoltán felvételei) A megyei AGROKER Vállalat ; 1 milliárd 700 millió forint for- :| galmat bonyolított le az elmúlt i esztendőben. Ismeretes, hogy az elmúlt ősszel sok gonddal-bajjal j küszködtek a mezőgazdasági üze­mek a rendkívüli időjárás miatt. A nehéz terep eléggé megviselte j gépparkjukat. Várható, hogy az idén nagyobb lesz az igény. A vállalat udvarán tömött so- s rokban állnak a gépek, berende­li zések. Lesz-e javulás a mezőgaz­daság műszaki ellátásában, a mű- . trágya- és növényvédőszer-forga- j lomban az idén az elmúlt eszten­dőhöz képest? — erről érdeklőd- í tünk Pálfi Pál igazgatótól. — Az erőgépigényeket sajnos, • előreláthatólag nem tudjuk kielé­gíteni. Például az MTZ—50-esek- i bői legalább 100—150 kellene. A nyugati kooperációban gyártott Rába—Steiger-íéle nagy teljesít­ményű erőgépekből az idén mint- i e&V 300-at gyártanak. Ebből 70 jut — az igények alapján — a CPS nevű kukoricatermesztési rend­szerhez csatlakozott gazdaságok- -nak. Jobb a helyzet a betakarítógé­pek tekintetében. Ügy tűnik, hogy SzK—5-ös és SzK—6-os szovjet, valamint az NDK kombájnokból lesz elegendő. A gyártó cégek, a külkereske­delem, valamint az ' AGROKER megkülönböztetett figyelmet for­dítanak a kormány mezőgazdasá­gi termelés egyes ágazatait támo­gató programjaira. Ide tartozik j az irányelvekben is szereplő cu­korrépa-termesztés. Többször hírt adtunk róla, hogy a megye mező- gazdasági nagyüzemei, amelyek már az előző években is foglal­koztak e fontos ipari növény ter­mesztésével. növelik a vetésterü­letet. Ez az emelkedés eddig mint­egy 670—700 hektárra tehető. A megyei AGROKER igazgatójának tájékoztatója szerint elegendő gépre számíthatunk a cukorrépa­termesztéshez. A magyar beren­dezésen kívül importálunk NDK- ból éS' Csehszlovákiából gépeket. Hasonlóan ígéret van arra, hogy a burgonyabetakarltá.shoz szüksé­ges gépi berendezésekből is lesz elegendő. Az alkatrészellátás a tavalyihoz hasonlóan alakul. Sajnos, az al­katrészek jelentős részét import­ból szerezzük be. Helyes lenne, ha az eddiginél többet gyártanánk itthon. *— A tőkés infláció miatt a vegyszerek beszerzési ára emel­kedett a világpiacon — folytatja az AGROKER-igazgatója. — Az értékesítési' ár azonban nálunk egyelőre marad. Az állam az ár­különbözetből származó terheket magára vállalja. Ügy számítjuk, hogy a műtrágyából és növény­védő szerekből szintén növelni tudjuk a forgalmat. Körülbelül egymilliárd forint értékű vegy­szert kívánunk értékesíteni. Az AGROKER az idén a tava­lyinál még több segítséget kíván adni a háztáji gazdaságoknak az­zal, hogy a kiskereskedelmi for­galmat is növeli. A műtrágyát 10, a növényvédő szereket fél-, egyki- logrammos csomagokban árulják. A japán háti permetezőgépekből a tavalyinak háromszorosát kí­vánják forgalmazni. A kertészeteknek elegendő fó­lia áll rendelkezésére. Említést érdemel, hogy a tavalyinál 400 tonnával több fóliára számítanak. A vállalat 300 dolgozója számá­ra évről évre javítják a munka- körülményeket. Az idén újabb öl­tözőt építenek, bővítik a központi ebédlőt. K. S. • A Móra Ferenc szocialista brigád tagjai — Kiss Tibor, Újvári László és Tóth Tamás brigádvezető — a Félegyháza szekrénysor végszerelését végzik. Régi és új termék a Kiskunfélegyházi Asztalos Szövetkezetnél A Kiskunfélegyházi Asztalos Szövetkezet dolgozói bizakodva tekintenek a zárszámadás elé: múlt évi 19.3 millió forintos tervüket 20,5 millióra teljesítették, számít­hatnak tehát a nyereségrészese­désre. A túlteljesítés annak kö­szönhető. többek közt. hogy a szövetkezet 96 tagú kollektívája — a kongresszusi versenvfelaján- lások szellemében — üzem- és munkaszervezéssel fokozta a ter­melékenységet, gazdaságos anyag­felhasználásra törekedett és to­vább1 erősítette a mur^kafegyel­met. Az 1974-es esztendőben ja­vítottak a dolgozók szociális ellá­tásán is. sikerült azt a kívánal­maknak megfelelő színvonalra emelni. A szövetkezet tagsága az idén tovább keresi a lehetőségeket a termelés hatékonyságának növe­lésére, mivel elsősorban erre ala­pozva tűzték ki célul a 21 millió forintos termelési érték előállítá­sát. A „több és jobb minőségű terméket” törekvés jegyében kor­szerűsítik a műszaki feltételeket. Mintegy 350 ezer forintos beru­házással létrehoznak egy komp­resszortelepet sűrített levegővel működő kisgépek üzemeltetésé­hez. Szerepel a műszaki fejleszté­si tervekben egy polyészteröntő- gép beállítása is. aminek megvá­sárlásához a KISZÖV segítségét kérik maid. A bútorok felületét fényes bevonattal ellátó géppel esetleg más szövetkezeteknek is végeznének munkát. A Kiskunfélegyházi Asztalos Szövetkezet terméklistáján az el­ső helyet 1975-ben. változatlanul az egész országban ismert és ke­resett Félegyháza szekrénysor fog­lalja el. Az idén úi termékkel is jelentkeznek a félegyházi aszta­losok: a tavaly Budapesten siker­rel bemutatott stílbútoruk null­szériáját az év eleién elkészítik, azután pedig megkezdik a gyár­tását. • A Berkes Ferenc szocialista brigád tagjai — képünkön Gulyás László * és Tapodi Károly — lakossági szolgáltatással foglalkoznak. Tavaly 1 millió forint értékű munkát végeztek. • Csajbók János és Keserű Antal hengercsiszoló gépen dolgozik. Ülést tartott a népfront megyei elnöksége Tizenkétmillió forint a megyeszékhely útjainak korszerűsítésére Elkészül az első autóbusz-alközpont A Hazafias Népfront Bács-Kis- kun megyei Elnöksége dr. Bo- áóczky László., elnökletével teg­nap Kecskeméten ülést tartott. Az első napirendi pont, amelyet Farkas József, a népfront me­gyei titkára terjesztett elő, az el­múlt évi munkával és az 1975-ös feladatokkal foglalkozott. Farkas József beszámolójában többek között elmondotta, hogy tavaly a városokban létrehozott tizenöt körzeti népfrontbizottság vezetői közé 40 százalékban mun­kásokat választottak meg. A la­kóbizottságokban a munkások aránya 35 százalék. Ennek ered­ményeképpen tavaly több, mint I ezer munkás részvételével gaz­dagodott a népfrontmozgalom. Egyébként — ismertette az elő­adó — általános tapasztalat, hogy a munkások megismerve a nép­frontmozgalomnak a közéletben elfoglalt helyét, szerepét, tevé­kenyen vesznek részt a népfront kezdeményezések megvalósításá­ban. A népfrontmozgalom, nagy nyeresége és továbbfejlődésének fontos forrása a munkások foko­zódó részvétele a bizottságok ténykedésében, hiszen jelenlétük, magatartásuk, látásmódjuk őszin­te, kritikai észrevételeik előnyö­sen befolyásolják és serkentik a bizottságok munkáját. Gond az, hogy — és ez a munkahelyek ve­zetőin' múlik — a járási, megyei, testületi üléseken csak elvétve tudnak részt venni. A beszámolóban szó esett a külterületi, illetve tanyai nép­frontbizottságokról is, amelyeknek többsége az elmúlt évben is hasz­nosan munkálkodott és a tanyai emberek részére közéleti fórumot biztosított. Sajnálatos azonban, hogy a 64 tanyai bizottság közül 16 nem működik megfelelően, egyesek elsorvadtak vagy meg­szűntek. 1 A bizottság titkára beszámoló­jában értékelte a népfront me­gyei testületé és a különböző munkabizottságok tevékenységét. A jó munka fontos feltételeként jelölte meg azt, hogy a mozga­lom eredményes munkáját a pártszervezetek rendszeres irányí­tó gondoskodása és az a kedvező légkör tette lehetővé, amely a Központi Bizottság helyes politi­kája alapján a megyében kiala­kult. Szó esett a kongresszusi irányelveknek, a Hazafias Nép­frontra vonatkozó megállapításai­ról is, amelyek meghatározzák a további feladatokat. Ezek kö­zül a legfontosabb a népfrontbi­zottságok testületi életének javí­tása, a tervszerű, folyamatosan végzett és a kezdeményezése­ken alapuló munka. Farkas Jó­zsef kijelentette, hogy:' „Az el­múlt év munkájának eredményei köteleznek bennünket és mozgal­munk további erősítését új akti­visták bevonásával is biztosítani kell. A választott bizottságokat fel kell készíteni az ez évre váró nagy feladatok eredményes meg­oldására ... Gyakorlati munkánk­kal segítsük, elő, hogy a nép­frontbizottságok még teljesebben feleljenek meg a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bizottságának XI. kongresszusá­ra kiadott irányelveiben megfo­galmazott feladatoknak.” A be­számolót beható vita követte. A továbbiakban az elnökség jóváhagyta a megyei népfrontbi­zottság, az elnökség első féléves munkatervét és a munkabizottsá­gok 1975. évre szóló programját. Az elmúlt esztendőben jelentős összeg, 11,5 millió forint állt a Kecskeméti Városi Tanács mű­szaki osztályának rendelkezésé­re, a megyeszékhely útjainak korszerűsítésére, új járdák ké­szítésére — tudtuk meg Leitner Lászlótól, a műszaki osztály ve­zetőjétől. A költségvetésben sze­replő összegen túl azonban még mintegy 1,7 millió forint jutott átcsoportosítás révén a megye- székhely útjainak rendbehozásá­ra. A legjelentősebb munkálatok a következők voltak: kiszélesítet­ték az OTP székháza előtti utat, felújították a Kandó Kálmán ut­cát az Április 4. tértől a Czoll- ner közig, a Homokbánya és kis- kecskeméti autóbuszfordulót, ezenkívül autóbuszvárók és -leál­lók rekonstrukcióját yalósították meg. A városi tanács költségéi­ből fedezték a korhánközi cso­mópont, illetve a Mindszenti úti fénysorompós átjáró burkolatá­nak kialakítását. Befejezték a Dankó utcában az útstabilizációt, ezenkívül földutak rendezésére másfél millió forintot költöttek. Az útfenntartó szervezet ki­sebb útjavításra, forgalomirányí­tási, szervezési és festési munká­latokra 1 millió 800 forintot for­dított. Érdemes megemlíteni, ez ugyanis jelentős mértékben nö­velte a közlekedés biztonságát, hogy a megyeszékhely útjain — a Csongrádi utcában, a Béke fa­soron, a Bem utcában — 44 ezer négyzetméteren 3 és fél millió forintos költséggel aszfaltszőnye­get terítettek. A legjelentősebb járdaépítés a Marx téri sétányon, illetve az Izsáki úton fejeződött be. Rendkívül sok gond van a régi városrészek földútjainak rendezésével. A városi tanács műszaki osztálya ezért úgy dön­tött, hogy ezeket az utakat ho­mokbetonnal stabilizálja. Ez annyit jelent, hogy a földút bur­kolatában tükröt vágnak, homok. cementbetont hengerelnek rá, s erre esetleg kavics aszfaltszőnye­get terítenek. Az ilyen utak mel­lett betonárok szolgál a. csapadék elvezetésére. Ennek az útnak építési költsége — 6 méter szé­lességet számítva — kilométe­renként 750 ezer forint. Ezt azért tartottuk szükségesnek megemlí­teni, mert az idén ebből elég je­lentős mennyiségű út készül el. Az idei tervek között szere­pel a Külső körút 900 méteres szakaszának korszerűsítése, amely 1 millió forintba kerül. Félmillió forintos költséggel ren­dezik az Alsószéktó, a Máriavá- ros földútjait. Felület; kezelést kap a Küküllő, a Kinizsi, a Zsi­nór, a Zrínyi Ilona, a Dömötör, a Fadrusz János, a Ságvári Endre, a Tinódi, a Kapás, a Szí­vós utca, a Czollner köz és az Átrakóhoz vezető út. (Folytatás a 2. oldalon.)

Next

/
Thumbnails
Contents