Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-03 / 2. szám

1975. január 3. • PETŐFI NÉPE • 5 Mit vár az új esztendőtől? Az óév végén — így szokás ez már — megkérdezzük a különböző posztokon dolgozó embereket: hogyan értékelik elmúlt évi tevékenységüket, és mit várnak az elkövetkező esztendőtől? Megkértünk három vezető beosztású közműve­lődési szakembert: válaszoljanak a címben leírt kérdésünkre( Bánáti Tibor művelődési központ igazgató, Baja: TANYAI GYEREKEK, AZ ÉPÍTŐIPAR ÉS A DIÁKOTTHON-MOZGALOM Bács-Kiskun megyében tanulnak tovább legkevesebben a középiskolában Takaros épület a Kecskemétet Ladány- benével, Lajosmizsét Kunszentmiklóssal ösz- szekötő út kereszteződésénél. Falán kis már­ványtáblán elmosódó betűk tudatják: „Hely­reállították a budapesti házmegbizotlak, lí)48-ban”. Az udvaron óriási traktor-gumi­abroncsokból kialakított virágágyak, sok ke­rékpár. Tanyai iskola. A megyeszékhelyről 16 kilométert autóz­tunk idáig. Lajosmizse központjába negyed­óra az autóbusz menetideje, a már-már falu Méntelek 3—4 kilométer. 0 ők mennek iskolából. — Intézményünk működési te­rülete túlnő a város határán; ki­terjed huszonegy községre is. Va­lamennyi helységben szakmai s módszertani tevékenységet foiy« tatunk. Az elmúlt évi munkán­kat sűrítve így jellemezhetjük: a művészeti nevelésben, az ízlés- formálásban eredményt értünk el; gazdagodott az ismeretterjesz­tő munkánk; a rossz körülmé­nyeket (elavult épület, elégtelen létszám) sikerült feledtetni oly­kor, nagy erőfeszítésekkel. Jelenleg folyamatban van a színházterem teljes felújítása; az év kezdetétől már teljesen újjá­varázsolt teremben tarthatjuk rendezvényeinket. Erre már ége­tő szükségünk volt. hiszen a két színházi előadássorozatunk 1974- ben csaknem ezerötszáz, a há­rom hangversenysorozatunk ezer­kétszáznál több bérlettulajdonost vonzott. Az újabban még inkább élet- veszélyessé vált kamaratermün­ket le kell bontani; sajnos, nincs remény 1975-ben sem a felújítá­sára Igv meglehetősen háttérbe — A tavalyi évről nyugodtan elmondhatjuk: sikeres volt. A császártöltési közművelődés gaz­dagodott. A nemzetiségi nyelvok­tatás élénkülése szorosabban kapcsolódott a községben folyó hagyományőrzéshez, a német anyanyelvű lakosság nemzetiségi kultúrájának rendszeres ápolásá­hoz Rendezvényeink 1974-ben álta­lában sikeresek voltak; eredmé­nyesen működik a filmklubunk, s az irodalmi presszónk; Szocia­lista ünnepeinken rangos együt­tesek látogattak el hozzánk, s mindig nagy érdeklődés kísérte szereplésüket. Külön is említést érdemel, hogy gazdasági vezetőink jóindu­latúan támogatnak bennünket. Színházlátogatásokra és más al­kalmakra autóbuszt adnak stb. Elhatároztuk, hogy 1975-ben semmiképpen sem törekszünk lát­ványos megmozdulásokra. In­kább kitartóan és szívósan őrizni és javítani akarjuk az eddigi eredményeinket. Az elkezdett so­rozatokat folytatjuk; s igyek­szünk ezekbe úi színt, ötletet be­levinni. Filmklubunk immár ne­gyedik évfolyamába lép. Azt sze­retnénk, ha az új esztendőben tovább erősödne a népszerűsége. Rendszeresebbé tesszük a kap­csolatot a színházakkal. Mivel szorulnak a táncos rendezvé­nyek. Társadalmi vezetőségünk ha­marosan megtárgyalja a jövő évi tsji'vejc^t, Néhány szót még a főbb törekvéseinkről: négyszáz rendezvényünkkel tovább erősít­jük ismeretterjesztő munkánkat. Figyelembe vesszük a különböző rétegek, csoportok sajátos érdek­lődését : tematikus sorozatokkal igyekszünk a művelődni vágyók kedvében járni. Megkaptuk vég­re a várva-várt művelődési autót; ezzel a járás területén munkánk eredményesebb, s terv­szerűbb lehet. Rendelkezésünkre áll a volt görögkeleti kistemp- lomból kialakított kamaraterem; ezt igyekszünk jól kihasználni. 1975-ben más intézményekkel, s az üzemekkel még gyümölcsö­zőbbé tesszük az együttműködé­sünket. Kiemelten kezeljük a munkásművelődést és az ifjúság kulturális nevelését. Az új esz­tendő jubileumi év lesz szá­munkra: dolgozóink közül jövő­re hárman kereken két évtizede dolgoznak az intézményünkben. helyiséggondjaink miatt az együt­tesek nem jöhetnek el hozzánk szereplésre, tovább szervezzük a csoportos színházlátogatásokat. Még inkább az egyes rétegek és csoportok sajátos érdeklődési körének megfelelően tervezzük a közművelődést. A már szinte tel­jesen elavult művelődési házun­kat igyekszünk elfogadhatóbbá tenni; ezáltal lehetőség nyílik a korszerűbb kulturális tevékeny­ségre. Jó érzéssel szólhatok azokról, akik már eddig is önzetlenül közreműködtek a közművelődési munkában. Elsősorban Schaffer Györgyné vezető óvónőre, Kőmí­ves Péter és Kőmíves Péterné ta­nárokra, valamint Marin István­ná tanítónőre és mindazokra a pedagógusokra gondolok, akik a község politikai, társadalmi ün­nepein aktívan közreműködnek a műsorokkal. Az új esztendőben ezt az eddig jól kialakult kapcso­latot, együttműködést tovább akarjuk javítani. Falumúzeumun­kat — illetve ahogy mi nevezzük: a tájházat — közös összefogással életre keltjük. örvendetesen fokozódik az érdeklődés a képzőművészet, s a népművészet iránt. Ennek az igénynek a kielégítésére több ki­állítást rendezünk 1975-ben. Szá­las Gabriella a grafikáit, Pólyák Ferenc a fafaragásait, ifjú Éber Sándor a festményeit. Walter Pé­ter pedig művészi fotóit mutatja be nálunk. A gazdasági szervek vezetőitől azt várjuk, hogy tovább — és még hathatósabban — segítsenek bennünket. Azt szeretnénk, ha a kulturális alapjukból juttatnának a művelődési házunknak. Az in­tézmény szépítésében is sokat segíthetnének. Oriold Károly művelődési központ igazgató, Bácsalmás: — Az elmúlt évben az MSZMP KB művelődéspolitikai irányel­vei és a különböző közművelődé­si párthatározatokat alapul véve munkálkodtunk. 1974-ben szép eredményeket értünk el az isme­retterjesztésben; a régebbi évek­nél jobban igyekeztünk a mun­kásművelődést szem előtt tartani. Nagyközségünkben a fejlődés következtében már ezerötszáz a munkások száma, s mintegy öt­ven szocialista brigád dolgozik. Tovább keressük a kapcsolatot velük, jobban alapozunk a bri­gádmozgalom által nyújtott lehe­tőségekre. A helyi közművelődésben so­kat várunk az úi évtől. A Petőfi Tsz párt- és gazdasági vezetőivel közösen tájékozódunk a tsz-pa- rasztság körében, s igyekszünk a felvetődő igényeket tökéleteseb­ben kielégíteni. E munkában — az eddigieknél jobban — támasz­kodunk a helvi értelmiségre. A jövő évben nagy szerepet szá­nunk nekik. Mindenképpen erő­teljesebben be kívánjuk' vonni a művelődésbe a fiatalságot. Az eddig is bevált módszert alkal­mazzuk elsősorban: közvetleneb­bül kapcsoljuk be őket az ama­tőr művészeti mozgalomba. Job­ban törődünk azzal, hogy a fia­talok elsősorban a ''művelődési központban találjanak módot a szabad idő hasznos, kultúrált és kellemes eltöltésére. A nagyközség üzemeiben túl­nyomórészt nők dolgoznak. Azt szeretnénk elérni, hogy látogas­sák többen és gyakrabban a tan­folyamainkat. és iratkozzanak be nagyobb számban díszítőművész szakkörünkbe. Több képzőművé­szeti kiállítást tervezünk; egyik fő óhajunk, hogy megfelelő szám­ban tekintsék meg azokat a hely­beliek. Ezt azáltal is megpróbál­juk elérni, hogy tovább javítjuk a művészeti propagandát. Min­dent elkövetünk, hogy a helybeli délszláv „Díván” Klub munkája rendszeresebbé váljon. Azt várjuk a vállalatoktól a jövő évben, hogy kulturális alap­jukat igazán a rendelkezéseknek megfelelően használják fel, ezzel is segítik a nagyközség kulturá­lis életét. A tanács vezetőivel to­vább akarjuk erősíteni a már amúgy is szépen kialakult, és na­ponta gyümölcsöző kapcsolatot. Azt kérjük, hogy kísérjék figye­lemmel továbbra is a munkán­kat. Varga Mihály 16 kilométer naponta Harmincán tanulnak az össze­vont 7—8. osztályban. Tiszta, gondozott környezetben tartotta meg óráját Kutasi Mihályné ta­nító. Kevés a szakos... A nagy­községben élő pedagógus jól érzi magát a nyíltszívű, szolgálatkész fiúk, lányok között. Ügy tartják, hogy Lajosmizse 13 tanyai iskolája közül itt és Felsőlajos I-ben a legjobbak a körülmények. Csorba Gabriella azért kerékpározik naponta 16 kilométert Berénybenéről, hogy képesített pedagógustól tanulhas­son oroszul. Szakközépiskolába készül. Wittman Feri, tanyaszom­szédjuk — 800 méterre fehérük egymástól a két ház — tanács­talanul csóválja fejét arra a kér­désre, hogy mihez kezd a nyolca­dik befejezése után. Osztályfő­nökük gyárba is elvitte őket, de a futólagos ismeretség kevés volt tartós vonzalom kialakulá­sához. A tanyán pedig meglehe­tősen szűk a horizont, keveset látnak a világból. Megkérem, hogy tartsa fel a kezét, aki villamosított lakásban él. Három diák jelentkezik. Mond­ják, hogy tévéjük is van. Műso­rokról kérdezgetek: bizonytalan válaszok. Korán fekszenek, sok a munka. Könyvek? Nincs olyan gyerek, kinek legalább 4—5 kö­tete ne lenne, de az olvasás nem életszükséglet, napi táplálék. Ta­lán mire a kisebbek felnőnek: a fali polcokon szép ifjúsági és me­séskönyvek kelletik magukat szép elrendezésben. A szokott életforma, a családi környezet kevés időt enged az önművelésre. Mi segítene? Az általános is­kolai diákotthon. Lányok diploma, szakma nélkül A tények, adatok beszélnék. Szomorú, elgondolkoztató az üze­netük. Hazánkban ezer lakosból átlagosan húszán tanulnak vala­milyen középiskola nappali tago­zatán. Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Sopron, Szolnok, Vas, Zala megyékben jóval kedvezőbb ez az arány. Bács-Kiskun megye szilárdan tartja utolsó helyét az 1000:14-es aránnyal. Kedvezőtlen a kép bármerről közeledünk a témához. Az elmúlt tanévben végzett nyolcadikosok 42,5 százaléka jelentkezett kö­zépiskolába, 44,6 százalék hatá­rozta el, hogy szakmát szerez. A megfelelő Bács-Kiskun megyei adatok: 32, illetve 49 százalék. Kétszer annyian végeznek a me­gye községeiben levő általános is­kolákban, mint a városiakban, de ugyanannyian tanulnak tovább középfokon. Még szemléletesebbek a Lajos­mizse területétől vett összehason­lító adatok. Kemmer Mihálynak, a központi általános iskola igaz­gatójának és a külterületi iskolá­kat irányító Torma László kollé­gájának a segítségével felmértük az elmúlt öt esztendő ezirányú tapasztalatait. Száz belterületi gyerek közül átlagosan csaknem minden má­sodik kezdte meg középiskolai tanulmányait, a külterületen tíz­szer (!) rosszabb az arány. Torma László igazgató megje­gyezte, hogy a valóságban még riasztóbb a kép. öt esztendő alatt 18-an iratkoztak gimnáziumba, szakközépiskolába, de kevesen végeztek, illetve tanulnak jelen­leg is. A gyenge alapok miatt nem állják a versenyt. „Magam négy tanulóról tudok, akik már az első osztályban kimaradtak!” Emlékezete szerint egyetlen ta­nyai diák szerzett az utóbbi tíz- tizenkét esztendő alatt egyetemi diplomát, s kettő főiskolait. A lajosmizsei diákok 48 száza­léka tanul valamilyen, főként ipari szakmát. A központi iskola növendékeinek csak 5—6 százalé­ka (az arány rohamosan javul!) marad otthon vagy vállal mun­kát, a tanyai diákoknak csaknem a fele. Három lány közül kettő diploma vagy szakmunkás képe­sítés nélkül éri meg a húsz esz­tendős kort. Fejbekólintva a valóság ellent­mondásaitól, azon töpreng az em- ber, hogy miért vonják kétségbe egyesek a „hátrányos helyzet” tényét. Még egy keserű adalék: a 13 tanyai iskolában a túlkoro­sok (lassan csökkenő) aránya 21 százalék. Ez azt jelenti, hogy kö­zülük 16 éves korukig jó néhá- nyan nem végzik el az általános iskolát sem. Egy pedagógus: nyolc osztály A pedagógusok versengve haj­togatják: kitűnő képességű gye­rekek járnak a külterületi osz­tályokba. A tanácson hallottam, tudom, tapasztaltam, hogy igyek­szenek a tárgyi ellátottságban a legtávolabbra a Baracsi úti mutatkozó különbségeket meg­szüntetni vagy csökkenteni. 627 ezer forintot költött a nagyköz­ségi tanács a külterületi oktatá­si intézmények villamosítására. Csaknem ugyanennyit adott a megyei tanács, a járási hivatal. Segítettek az üzemek, gazdasá­gok, a szülők. Nincs iskola könyvtár nélkül; állományuk 80—400 kötet. A kis létszám, az utazó pedagógusok miatt szakkör szinte sehol sincs, szaktárgyi versenyeken tanyai gyerekeket alig találni. Hiába a pedagógusok lelkesedése: az osz­tatlan vagy részben osztott rend­szer csak a minimumra ad lehe­tőséget. A nagyközség központjá­tól 13 km-re levő hármashatári iskolában két pedagógus oktat 18 alsó- és 24 felsőtagozatos gye­reket, Mizsén az 1—4, és az 5—8 osztályokba ötvenhatan járnak. Ricsóváron egyetlen pedagógus oktatja az 1—8 osztályt. A nevelők kétharmada tanító, négy szakos és öt képesítés nél­küli található a 13 iskolában. Csak a kollégium segít! Mi segítene? Csak a diákott­hon. Lajosmizsén és másutt egy­aránt. A kollégiumi mozgalom tehát fontos társadalmi érdekeket szolgál. Többletmunkát, az átla­gosnál nagyobb törődést, felelős­séget követel nehéz körülmények között tanuló gyerekek számára. Mindnyájunk érdekében. Jól lát­ja az összefüggéseket Torma László. „A kollégiumok révén a népgazdaság jól képzett szakem­berekkel gazdagodik. A gyerekek harmonihusabbah fejlődnek, ,, ki­szakadnak a meglevő paraszti önzésből.” Mifit egy falat kenyér, úgy kel­lene már a diákotthon Lajosmi­zsén. Csökkenne a busszal bejá­rók száma, helyet kaphatnának a már-már veszélyeztetett körül­mények között élő „belterületi” gyerekek is. Várja a testnevelő tanár. Jó fizikumú gyerekek rend­szeres gyakorlással bedolgozhat­ják magukat különböző sport­ágakba. 260 gyerek tanulási kö­rülményei javulnak ugrásszerűen az új diákotthon átadásakor. Érdemes ismételten megvizsgál­ni, hogy az ütem meggyorsítása érdekében tehetne-e valamit az építőipar, a társadalom. Enélkül aligha javul a továbbtanulók aránya. Heltai Nándor Angeli Mátyás községi közművelődési igazgató, Császártöltés: S/JLVÁSI LAJOS' Appassionata (31.) Az ajtó, ahol az előbb az inas beadta a névjegyem, most kinyí­lik. Magas, robosztus vállú, de szelíd arcú úr lép ki rajta, csiz­másán, lovaglónadrágban, amely­nek térdére és ülepére bőrfoltot varrtak. Felsőtestét kopott szarvasbőr zeke fedi, amelyet nyakig begombolt. Arca bajúszta- lan, simára borotvált, szája sar­kában két keserű ránccal. Orra vékony és hosszabb a rendesnél, S egymástól távol ülő szemeiben, amelyeket rövidlátók módjára kissé összehunyorít. valami meg- törtséget látok. Ritkás haja gon­dosan fésülve fekszik szegletes koponyáján, meglapulva fejéhez tapadó, de szokatlanul nagy fül­kagylói felett. Nehézkes léptekkel jön oda hozzánk. — Az urak engem keresnek... — Igenis, engedelmével — mondom, s nagyon jómodorú akarok lenni. — Türr főhadnagy úr? — kér­di, amikor kezet nyújt. Energikus szorítású a tenyere. — Türr Pál főhadnagy, szol­gálatára ... — felelek, s igyek­szem megnyerőén mosolyogni. — Örülök, a megtiszteltetésnek — mondja olyan leheletnyi ár­nyalatú iróniával, hogy ha aka­rom, gúnyos színezetűnek érez- hetem a hangját, de ha nem elég érzékeny a fülem, akkor meg sem hallom. Igyekszem is nem mutatni, hogy észrevettem, in­kább elismétlem magamban hal­kan kimondott nevét: — Zor- kóczy Sándor. Kezet ráz Simon Pistával is, majd a szoba felé mutat, ahon­nan kijött: — Parancsoljanak. Bemegyünk a szobába, amely tulajdonképpen az intézői iroda, kopott íróasztallal, üvegajtós irat­szekrénnyel. bőrbevonatú karos­székekkel. s a falon hőmérővel és barométerrel. Letelepszünk a bőrfotelekbe. Zorkóczy intéző úr összekulcsol­ja nagy, de finom ujjú kezét a térde fölött, és kérdő tekintettel várja, mit óhajtunk, afféle arc­kifejezéssel, mint amikor valaki úgy érzi. hogy ki van szolgáltat­va, s tudja, hogy akár akarja, akár nem, meg kell tennie', amit kívánnak tőle. Legalább is ezt olvasom ki sö­tétbarna szeméből. Igyekszem hát a lehető legudvariasabb lenni. — Mindenekelőtt elnézést kell kérnem öntől — kezdek hozzá a mondókámhoz —, hogy hívás nélkül kényszerülök beállítani. Mentségemre szolgáljon, hogy há­ború van. s ilyenkor csak igen kevesen maradhatnak meg abban a kényelmes helyzetben, hogy azt tegyék, amihez kedvük van. Katona vagyok bajtársaimmal együtt, és parancsra cselekszem. Nem áll módomban részletezni küldetésünk lényegét, mindössze annyit mondhatok, hogy fontos parancsokat kell teljesítenünk, és nem rajtunk áll, hogy igénybe kell vennünk az ön vendégsze­retetét. Közbekérdez: — Önök veszik át a felügyele­tet a munkaszolgálatosok felett? Már majdnem elárulom ma­gam, majdnem megkérdem, hogy miféle munkaszolgálatosokról van szó. de szerencsére időben észbe kapok, és visszagondolok az öreg bérestől hallottakra: munkaszolgálatos internáltak dol­goznak a birtokon. Gyorsan kér­déssel válaszolok Zorkóczy inté­ző kérdésére: — Hogyan viselkednek a mun­kaszolgálatosok? Megvonja a vállát: — Csendes, megtört emberek azok. A birtoknak kevés szük­sége van rájuk, mióta beállt az ősz. Tesznek-vesznek. ez idáig semmi baj nem volt velük. Az öt katona és a parancsnokuk, a sza­kaszvezető, könnyűszerrel rend­ben tartia őket. Ügy, tehát ez világos. A mun­kaszolgálatosokra csak öt katona és egy szakaszvezető ügyel fel. Ezek nem okozhatnak gondot ne­künk. nem lesz velük dolgunk. — Nem a munkaszolgálatosok miatt érkeztünk — felelek most már. Futárszolgálatot teljesítünk. A déli frontról jövünk, részünk volt néhány kellemetlen kaland­ban, majdnem otthagytuk a fo­gunkat. Fáradtak vagyunk, sze­retnénk megpihenni, s ehhez az ön vendégszeretetét kérjük. Bármilyen választékosán feje­zem is ki magam, bármennyire is udvarias a hangom, Zorkóczy nem melegszik fel. De valami megkönnyebbülést látok a 'Sze­mében: nyilván annak örül, hogy nem sok időre tervezzük látoga­tásunkat. Bólint. — Uraim, a ház rendelkezé­sükre áll. Azonnal kijelölöm szo­báikat. — Nézi az arcunkat: — Bizonyára meg is mosakodná­nak .. Nevetést erőltetek:- Én meg is borotválkoznék. — Haladéktalanul intézkedem — az ő mosolya is kényszeredett. Feláll: — Szólok az inasnak... Mi is felállunk. s közben eszembe jut, hogy még valamit meg kell kérdeznem: — A telefont hol találjuk? — Nincs telefonunk. Nagyon jól megvagyunk mi itt a magyar Szaharában telefon nélkül is. Ügyis közelebb van hozzánk a kelleténél az élet. miért enged­nénk még közelebb a telefonnalg És kinyitja az ajtót. XII. Egész testem kellemesen bi­zsereg a fürdéstől. Élvezettel nyúlok az arcomhoz: sima, fris­sen borotvált s enyhén levendu- lailatú. Mintha sokkal könnyebb lennék, szinte nehéz kilókat ve­szítettem súlyomból... Csodate­vő hatású egy forró fürdő! Ügy érzem, hogy képes volnék köny- nyedén futni két-háromezer mé­tert, ki sem fáradnék bele, oly frissek, mozgásra készek az iz­maim. Nagyot nyújtózok. ízületeim megropognak, s idegeimmel ér­zem, hogy a vér sebes-fürgén áramlik minden tagomban, a tal­pamtól a fejem búbjáig. Csu­dajó! Végigvágom magam a múlt századbeli faágyon, és mosolyog­va bámulok a gerendás mennye­zetre. Majd meg az oldalamra fordulok, és a vastag falba be­épített cserépkályha nyitott aj­taját nézem, amelynek rostélya mögött vidáman ropog a tűz, játékosan vilióznak a lángok. Istenem, van még boldogság ezen az ocsmány földön! Milyen kevés is elég ahhoz, hogy üdének, bol­dognak, könnyűnek, szinte súly­talannak érezzem magam. Még a gondjaim is elbújtak valaho­va, mintha illetlennek tartanák jelenlétüket egy ilyen újjászü­letett ember tudatának felszínén. Kicsi, de ragyogóan tiszta a szobácska. Tulajdonképpen alud­nom kellene, de most nem érzem semmi szükségét. Tudatosan él­vezni akarom ezt a nagyszerű állapotot, amit a forró fürdőnek köszönhetek. Fütyörészni volna kedvem, de inkább a lusta nyújtózást vá­lasztom. Ha egyszer újra béke lesz, boldog békevilág... Vagy talán éppen ezek a keserves idők kellenek, hogy az ember gyereke örülni tudjon az élet igazi örö­meinek, az ilyeneknek, mint egy gőzölgő, forró fürdő, kényelmes borotválkozás, frissen húzott ágy, fehér cserépkályha pattogó fa­hasábokkal ... A nyugodtan élő ember mindezt természetesnek tartja, észre sem veszi, hiányoz­nia kell a kényelemnek ahhoz, hogy értékelni tudjuk ... Eh, félre, gondolatok! Most csak az a dolgom, hogy örüljek a szerencsémnek, újjongjak, hogy életben vagyok, s rátaláltam er­re a puszta közepén megbúvó oázisra, erre fűtött, fehér falú szobácskára, ami nekem többet ér, mint egy egész fejedelmi lak­osztály a margitszigeti Grand Hotelben. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents