Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-16 / 13. szám
1975. január 16. csütörtök • PETŐFI NÉPE • Gárdonyi titkos naplója FOLYŐIRATSZEMLE 1 9 Részlet a pénztárkönyvből. Milyen utak vezetnek ki és hová, a közöny történelmi zsákutcájából? — erre a kérdésre keres választ Kovács András új filmje, a Bekötött szemmel. Ez is háborús téma, időrendben a Hideg napokat követi, s vallató szigorúságával kapcsolódik Kása Hószakadásához, ugyanakkor úgy összegez egy korszakot, hogy a vakhit és a tényekkel való racionális szembenézés jelenkori időszerűségét is érzékelteti. A film, két ember személyes sorsának alakulásából von le figyelemre méltó következetetése- ket. Kovács honvéd — Madaras József játssza megrázó hitelességgel —, sima közkatona, egyszerű magyar parasztgyerek, akit a háború Ukrajnába sodor, a hozzá hasonló sorsúakkal együtt. Csakhogy ő makacsul hisz abban, hogy neki otthon a helye, a felesége mellett. A háborúval csak annyi baja van, hogy éppen a legnehezebb időben szólította el hazulról, de éppen ez fordítja szembe is vele. Nincs köze ehhez a háborúhoz, nem tud hinni benne, mert ellenkezik a saját önző érdekeivel. Nem politikai tisztánlátásból tagadja meg ezt a háborút, de megtagadja, önkényesen .kilép belőle, még azon az áron is, hogy ezzel a vesztébe rohan. Kovács honvéd alakjával film- művészetünk' nagyon messzire jutott el, a háborús filmtípusok ábrázolásában. A magasztos hősiesség és a véres kezű hitványság éles kontrasztjai között felbukkan egy szürke kisember, aki ugyan semmit sem ért meg abból, ami körülötte történik, sőt, éppen a korlátoltságával, önzésével magyarázható az is, hogy kilép a háborúból. Kovács honvéd ellenpólusa, az értelmes, fiatal káplán, akit Kozák András állít elénk, a tőle megszokott belső fűtésű eszköz- telenseggel. Kettőjük kapcsolatára jellemző, hogy éppen Balog honvéd együgyű, de a háborút mégis konokul tagadó hite, a vele való találkozás ingatja meg a káplánt papi hitében és juttatja a gondolkodó ember súlyos, lelkiismereti válságába. , Mi robbantja ki az okos és jó- ravaló fiatal pap drámáját? Egy „csodatétel”, amelyet Kaszap Istvánnak, a háborús évek felkapott szentjének tulajdonítanak, és amelynek híre futótűzként terjed a hinni akaró katonák körében. És azok, akiknek egyebük sincs, mint a vakbuzgó hitük, hogy valami csoda folytán megmenekülnek a pusztulástól, a káplánt ostromolják közbenjárásért. A pap fellázad a kétségbeesett vakhitből teremtődött hazug mítosz ellen és szembetalálja magát az egyházzal, saját hitének menedékével, mint a gondolkodást megbénító vallási propaganda legfőbb terjesztőjével. És a film, miközben sorra ösz- szetöri a fejlődést eltorlaszoló, az emberek szemét bekötő hamis ideológia béklyóit, a kive- zétő utat is megmutatja. Elutasítja a bibliai kinyilatkoztatást: „boldog, aki nem lát, és mégis hisz”, de világosan kimondja, hogy az igaz emberi, célokba vetett hit fontos, mert egyedül képes kimozdítani és előbbre vinni a világot. V. Zs. Tibetan grammar, a Tibeti nyelvtan — ez volt a felirata Gárdonyi Géza titkos feljegyzéseinek, melyet az egri emlékmúzeumban őriztek, s egy fél évszázadig nyugatalanította a kutatókat, a szenzációra éhes laikusokat egyaránt. A kalligrafikus ábrák mögött eleinte — a megtévesztő cím nyomán — valóban valamiféle tibeti írást sejtettek, de később kiderült, hogy semmi köze ehhez, s legfeljebb formális hasonlóságokat mutat a keleti írásrendszerekkel. Jobbról balra és alulról fölfelé haladnak a sorai. S nyilvánvalóvá vált az is, hogy az író által jelzett „tibeti” szó átvitt értelmű, az elzártságra, a nehezen piegfejthetőre utal. Gárdonyi maga is számított azonban a megfejtők igyekezetére, mert a könyvben található szinonima -gyű j temény bori t ójára ezt írta az általa kieszelt titkosírással: „Gratulálok, ha megfejtened sikerült: a magyar nyelvnek magas, elzárt Tibetiébe találtál kaput. Ha eddig eljut4 ameddig é.n, megtalálod azt a. arany almafát is, amelynek fim . analógia.” De mivel sokáig nem akadt megfejtő, idővel valamiféle bogaras, talán félbolond ember zavaros, kusza sorainak vélték egyesek a titokzatos könyvet, s az író „okkultizmusával” hozták összefüggésbe. Időközben előkerültek más feljegyzések is. melyeket Gárdonyi szintén „tibeti” írással írt, sőt egyéb munkáit is ilyen széljegyzetekkel látta el. Az egri múzeum felhívása adott újabb lendületet a kutatásoknak. s ismert a sajtóból, hogy néhány évvel ezelőtt egyidőben két vállalkozó szellemű embernek is sikerült rájönni a titok nyitjára. Gilicze Gábor egyetemi hallgató és Gyürk Ottó honvéd alezredes különböző módon, de azonos eredményre jutott.' Az egyiknek betűket, a másiknak pedig számokat sikerült először beazonosítania. Kiderült, hogy betű szerinti írást rejt a szöveg, csekély rövidítéssel, s a betűrendszert pontvonal-körív elemekből, a dőlésirány kombinációiból alakította ki az író. Gondosan, ötletesen kitervelt munkáról van tehát szó, s nem valamilyen elmeháborodott kusza kézjegyeiről. Ennél is érdekesebb volt a szöveg nyomonkövetése, megfejtése, amelyből most a Szépirodalmi Könyvkiadó adott gondos válogatást. Ez tartalmazza az író naplóját 1915-től 1922-ig. s bepillantást enged Gárdonyi becsületes, nehéz életébe, munkával való gyűrkőzésébe, kiadókkal ' vívott csatározásaiba. De a köznapi dolgok mellett ilyen sorok is akadnak: „Ma eszméltem rá, hogy több realizmussal kell írnom ... Ma világosodtam rá arra az óriási igazságra, hogy a szeretet mértéke a szenvedés, és hogy minden elbeszélő műnek ezen fordul meg az értéke s érdekessége,” Megható, ahogyan leírja, milyen gyönyörűséget okoz neki a hege- dülés, s amikor rájön, egy-egy fogás titkára. Nyomon követhetjük olvasmányait, az írókról alkotott véleményét is feljegyzi röviden. A Morfiumcseppek-ben bölcselkedéseit, az életről, írói, művészi hitvallását találjuk. Például ilyeneket: „Az én hitem értelmi hit, nem fantázia ... Inkább becsüljenek kevesebbre és érjek többet... Az író munkájának az emberjavítást kell szolgálnia: nem Misererét énekelni, hanem Alleluját az emberi élet jövőjén. Vödrönként hordani a tiszta vizet a lecsapolhatatlan mocsárba.” A Mesterkönyv című fejezet az olvasmányról, az irodalmi értékről, az írói nagyságról, a témabecslésről, műfajokról, tehát az írói munka és alkotás egyes kérdéseiről, esztétikai elveiről közöl megbecsülendő és értékes gondolatokat. Az irodalmi példák közt ott találjuk Gorkij, Shakespeare, Dosztojevszkij, Gogol nevét is láttatva az „egri remete” széles horizontú irodalmi érdeklődését és műveltségét. A Címszavak a drámáról írt fejezetben saját drámai kísérleteire utaló megjegyzéseket találunk, míg A természet kalendáriuma című feljegyzések az évszakok változásainak írói fordulatait rejtik. Talán legizgalmasabb és érdekesebb fejezete a könyvnek a Más szóval a szót! című gyűjtemény, mely elé ezt írta: Csak íróműbésznek való, piacra nem! (Ebből is látszik, hogy gondolt a titkosírás későbbi megfejtőire.) Itt különböző szavak egymással való helyettesítésére ad példákat. Jelzők sokaságát dobja föl, nyilvánvalóan saját műhelyének titkaként. Megdöbbentő milyen sok szava van a szegényekre, a nyomorultakra, a szegény osztályra, a szolgára, élvezeteikre, táplálkozásukra, de az örömre, vígságra, boldogságra is. Szógyűjtő, szóelemző és újító szenvedélyére vet fényt a kötet, s kiviláglik belőle Gárdonyi sokoldalú tudása, a magyar nyelv birtoklása, megismerése érdekében tett vívódó, töprengő munkálkodása is. Nem véletlen, hogy könyveiből, nagy regényeiből nemzedékek tanullak szépen beszélni, történelmi korszakokat átérezni. A Titkosnapló közreadása sok új színnel gazdagítja majd az íróról alkotott — kissé talán merev és megcsontosodott — ítéletünket, feladva a leckét irodalomtörténészeknek és nyelvészeknek egyaránt. F. Tóth Pál Szokássá vált már, hogy lapunkban ismertetjük az irodalmi, művészeti folyóiratok egyes számait, felhívjuk olvasóink figyelmét az azokban feHelhető és általunk fontosnak vélt művekre, írásokra. Ez alkalommal három oktatási, illetve közművelődési lap néhány cikkéről ejtünk szót. Népművelés (Mindjárt egy kifogással kezdenénk. Országosan „száműztük” a gyakorlatban a „népművelés” szót. A tágabb értelmű — s nagyobb aktivitást feltételező — közművelődés szavunk nem csupán formai, hanem pontosan Körülhatárolt tartalmi jelentőséget kapott. A cikkek tucatjai, sőt százai foglalkoztak e témával az elmúlt hosszú hónapok alatt. A Kulturális Minisztérium áltál megjelentetett színvonalas — a közművelődésben valamilyen formában ténykedők részéről nélkülözhetetlen — orgánum, a Népművelés nyilván az olvasói be- idegzettség, a hagyomány, a meg- szokottság magyarázatával őrzi továbbra is régi nevét; A folyóirat januári számában közük, a tavaly szeptemberben lezajlott országos közművelődéspolitikai tanácskozás írásban benyújtott hozzászólásait, Dr. Major Imre. Bács-Kiskun megye tanácselnök-helyettese — akkor még mint megyei TIT-titkár — három kérdéssel foglalkozik hozzászólásában. Kiemeli a munkásművelődés és munkahelyi kulturális nevelés javításának fontosságát; sürgeti a megyei közművelődési intézményhálózat gyors megerősítését: valamint az értelmiség megnövekedett feladatát. Bírálja ugyanakkor azokat a munkahelyi vezetőket, akik még nem ismerték fel a közművelődés szerepét, s azokat, akik akadályozzák a munkát. Közli a lap azoknak a névsorát, akik az 1974-es teljesítményeikért. a kulturális életben betöltött kiemelkedő szerepükért a Népművelési Intézet nívódíjában részesültek. Megkapta a megtisztelő díjat a bajai kamarazene- kar, a tiszkécskei Szitakötő báb- együttes — s annak vezetője, dr. Tóth Géza —. Bodai József kecskeméti néptáncoktató tanár és Kerényi Gábor, a kiskőrösi Periszkóp Színpad vezetője. Szocialista Művészetért A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének havi folyóirata közli Kárpáti Sándor Közönségből közösséget című cikkét, melyben idézi Kodály Zoltán egyik emlékezetes mondatát. 1958-ban ezt írta a mester a kecskeméti éneklő iskoláról: ..Már eddigi tapasztalataink alapján elmondhatjuk, hogy a zene ügye az általános iskolában nem is a zene ügye elsősorban. Közönségnevelés — közösségnevelés.” Eszmecserét is közöl az ízlésről a lap; s Mit mondanak a hivatásosok az amatőrök közti munkájukról címmel több nyilatkozatot olvashatunk oldalain. Fribojszki Mátyás citeraművész, aki. Kecskeméten tűnt fel tehetségével annak idején, s ma. már elmondhatja, hogy hangszerével tizenhat országot bejárt, s fél évig Japánban vendégszerepeit, így nyilatkozott: „Számomra valóban nagy jelentősége van, hogy két év óta rendszeresen fellépek a Bihari Együttes műsoraiban.” Köznevelés Az. oktatáspolitikai hetilapunk új számában látott napvilágot dr. Gosztonvi János oktatási államtitkár legutóbbi országgyűlési felszólalása. Vas megye képviselője hangsúlyozta, hogy ma már az oktatás, az iskola közügy lett. Szesztay András szociológus — akit közönségünk a Forrás című folyóiratból ismerhet — egy nagyobb tájékoztató cikkben ismerteti a lengyel közoktatás reformját. Vezető helyen közük a lapunktól nemrégiben megvált Kontra György újságíró Leninváros másik arca című szociografikus riportját. A ter jedelmes cikk őszintén, leplezetlenül tárja fel az eavik legifjabb városunk minden lényeges művelődési gondját, keresve az előrelépés útjait-módjait. A szerző külön hangsúllyal emel szót a munkásművelődés ügyéért. V. M. ALBERT SCHWEITZER UTÓDA Asztronautikai szótár Prágában szótár jelent meg, mely angol, orosz, német, francia, olasz, spanyol és cseh nyelven 6000 szakkifejezést tartalmaz az asztronautika területéről. A szótár összeállításában kilenc ország több mint száz kutatója vett részt. Televízió süketnémáknak Az olasz televízió új, kísérleti műsort kezdett sugározni. A műsort süketeknek és süketnémáknak szánják. A műsorban elhangzó párbeszédeket és tv-kommentárokat a süketnémák „ujj-beszédé- nek” bejátszásával kísérik. 9 Dr. Holm Habicht, a bajorországi Tegernsee kórházának 38 esztendős sebésze veszi át dr. Albert Schweüzc. híres dzsungel- kórházának veze ésé! a nyugat- afrikai Lambarenebu ii. Képünkön: dr. Habicht tegernsec-i otthona előtt. (Telefoto — AP—MTI—KS> (42.) „Magában megbízom ...” I Miért bízik? Mit tud rólam? Teg- j nap láttam először, azelőtt fo- í gal/na sem volt, létezem-e egyáltalán. Ez is megérzés?... Ha magammal vinném, megtennék ; mindent a biztonságáért. Hatványozottan óvatos lennék, mesz- I sze elővigyázatosabb, mint ez idáig. De ő honnan érzi ezt? És ha érzi, akkor igaza van. És hátha ugyanilyen igaz az álma í is, minden, amit mondott? Olga kesztyűs keze átnyúl hozzám, s ránehezedik az öklömre, : amelyben a kantárt tartom. — Maradjanak itt ebédig, s utána induljunk. Mit hozzak magammal, mondja meg. Még mindig a kétségeimmel birkózom, amikor elsorolom, mit csomagoljon össze: — Fehérneműt, meleg alsóru- I hákat hozzon. Minél többet. Ha van báránybőr bekecse, azt is. Maradjon csizmában és lovagló- nadrágban, de húzzon a csizma alá gyapjúzoknit. Esetleg hozzon gyapjútakarót és vízhatlan esőköpenyt. Ez mind hasznos szolgálatot tesz. Szojkát, a legényemet megbíztam, hogy vásároljon pálinkát. Szokott beteg lenni? — Néha fáj a fejem. — Gasztonnál kevés az orvosság. — Nekem van. — Azt is csomagolja be. — Élelmet? — Mondtam a fiúknak, hogy vásároljanak, amit kapnak, de ha több, az sohasem baj. — Becsomagoltatok egy sonkát. Azt mondom, hogy a pestieknek viszem. — Igen. Még valamit: meleg kendőt a fejére. Jön a tél. Meleg holmit és még egyszer meleg holmit, Ez a legfontosabb. — Értem. Cigarettára gyújtok, mintha a füsttel együtt kifújhatnám magamból a bosszúsággal vegyes kétségeket. Miért csinálom ezt? A józan ész azt parancsolja, hogy ne tegyem. — Olga ... — Tessék? — Még egyszer megkérdem; igazán jól meggondolta? — Ha mondtam, elhiheti. Erős leszek, és sohase panaszkodom. Minden parancsát teljesíteni fogom. — Itt maradunk ebédre. Lesz még ideje, hogy újra meggondolja. Nézzen a szülei szemébe! Szeretném, ha elállna a szándékától, — Nem. — Nagyon nehéz helyzetbe hozott, Olga. — Az úton igyekszem majd mindenben segíteni, hogy köny- nyebbé tegyem a helyzetét. — És mi biztosítja magát, hogy nem élek vissza a kiszolgáltatottságával? Ne felejtse el, hogy katona vagyok, csaknem négy esztendei frontszolgálattal a hátam mögött. Elmosolyodik: — Újra ijesztgetni akar. De én nem szoktam félni az emberektől. És ki tudnám olvasni a szeméből, Ka tartanom kellene valami miatt magától. Amikor azt mondtam, hogy bízom magában, komolyan gondoltam. — Rendben van, Olga. Ami tőlem telik, megteszem ezért a lányért. Nem tudom, miért vállalom ezt az újabb gondot, ami nehezebb, mint az öt fiú iránti felelősségem együttvéve. Megfordítjuk a lovakat, és belenézünk a pusztába. Rátenyerelt az ősz a határra, a végtelenre, amely addig terjed, amíg a pára engedi a látást. Nem süt a nap, a sivalkodó szél szétteregeti a felhőket az égen. Kirabolt, borongó a síkság, elüt róla a látható élet.Csak darvak húznak valahol nagyon magasan, s bámulják onnan föntről ezt a fony- nyadást, szomorúságot, elmúlást, szétterülő könnypárás nedvességet, ami belepi a határt — az őszt. Űsz ... Ettől iszonyodnak az öregemberek, mert figyelmezteti őket, hogy jön, ballag, közeledik már valaki, aki egy napon hajnaltájt bekopog az ablakon, és int, hogy ideje indulni. Ilyenkor őszidőben dagasztják a sarat nyűtt bakancsaikkal, hátukat gör- nyesztve, meg-megroggyanó lábbal a vert hadak, és a. szájukból jajos sóhajok párolognak. Éjjelente felnyüszít álmából az eb, s megtelik rettegéssel állati lelke, mert jönnek a tomboló hóviharok, a csontokig szúró fagyok, amikor kiverve kell kódorognia a ház körül... A lovak — a fényes szőrű vasderes és a könnyű lábú pej — fejüket rángatva poroszkálnak ve- lün)c vissza, a birtok felé... XV. Ebéd előtt leszaladok Szojká- hoz, hogy megkérdezzem, mit sikerült vásárolnia. Bent találom a legényt a kocsiszínben. Ott ül a Botond kormánya mellett, és a rádicít hallgatja. Amikor meglát, leugrik az autóról, odasiet a kocsiszín széles ajtajához és behajtja. Aztán suttogva húz félre: — Főhadnagy úr, mondani akarok valamit. — Nos? Megfogja a karom, és odavezet a Botond végéhez. A kocsiszín félhomályában csak azt látom, hogy az egyik pad pokróccal van letakarva. Szoika felhajtja a pokrócot. Ahogy közelebb hajolok, látom, hogy az ülés alatt ember fekszik, legalábbis valami emberforma. — Ki ez? — kérdem ütődve. Szojka visszahajtja a pokrócot, és suttogva elbeszéli, mi történt. Egy öreg cigány fekszik az ülés alatt. Néhány napja szökött meg a birtokon levő munkaszolgálatos szállásról, s azóta itt búj- kált, a kocsiszín padlásán, a széna közé bújva. Jellemző rá, mily kevéssé törődnek a munkaszolgálatosokkal, hogy még csak nem is keresték. Szojka reggel mo- corgást hallott a szénából, felmászott, és megtalálta a cigányt. Könyörgött az öregember, ne bántsa, ne adja át az őrségnek. Elmondta, hogy muzsikus volt Pesten, a Nyugati-pályaudvar restijében. Egyik este italos társaság tért be. Kuruc nótákat rendeltek. ő meg húzta. Arról énekeltek, hogy „ne higgy, magyar a németnek”! Jöttek a detektívek, elvitték a beborozott mulatókat, de velük együtt őt is. Megverték. aztán internáló táborba küldték, maid idekerült sorstársaival együtt a birtokra. A napokban sikerült megszöknie. — És most mit akar kezdeni vele, Szoika? — kérdem, s már- már erőt vesz raitam a bosszúság. de szerencsére eszembe jut, hogy én sem jártam el okosabban, amikor gondjaimba fogadtam Olgát. — Magunkkal kellene vinnünk, főhadnagy úr. — Ide figyeljen. Jöjjön csak... — félrehúzom, messze a kocsitól, nehogy meghallja a cigány, mit mondok. — Velünk jön az intéző lánya is ... Most Szojkán a meglepetés sora. — Ha így megy tovább, összejövünk egy szakaszra valóan ... — Erről van szó. Szojka. Simogatja az gjlát. — A cigány miatt nem lesz bajunk. — Minden újabb ember teher ... — Igaz, főhadnagy úr, így van... De ha már egyszer megszökött, hagyjuk sorsára a szerencsétlent? — Hová tesszük? Kicsi a kocsi. — Legfeljebb kicsit szűkén lesznek ott hátul. A lány meg, akit a főhadnagy úr hoz.. — Szojka tapintatos, nem kérdi meg. hogy hát miért is engedem magunkkal a lányt — a lány meg majd ott ül közöttünk. Elférünk hárman a sofőrülésen. (Folytatjuk.) SZILVÁSI LAJOS 7--------------------------I , ; FILMJEGYZET Bekötött szemmel