Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-08 / 287. szám

I ALU TAMÁS Szőlőszem éneke ■ Jaj, az évek telnek, Már leszüretelnek, ■ Sötétben, pincében Borként elvermelnek. Rám kerül picinyke Finom, fehér címke, Felszállók az agyba, S leszállók a szívbe. S éjféli homályban, Szép emlékké váltan, Utolsó csöpp leszek A búcsúpohárban. <1947. szent. 30.) Kilencvenéves elmúlt a me­gy énkbeli születésű, félegyházi származású költő. Most, hogy az új, „Vidéki állomások” című gyűjteményes kötete megjelent, szívesen és örömmel közöl jük ezt a versét a frissen megjelent könyvből. Látogatás Vincze András festőművésznél • Kirchmayer Károly szobra Nagy Istvánról. A művet meg­vásárolta a Bajai Városi Ta­nács, s a végrehajtó bizottsági teremben állítják ki. Szenzáció! Szenzáció! Szenzáció, szenzáció! — riik- kantja a rikkancs a tereken, utca­sarkon, a kezében friss kiadá sú újságot lobogtat. És valóban szen­zációt hoz a Bohemia című prágsai lap egy Egon Erwin Kisch nevű munkatárs jóvoltából, akinek a Gondolat Könyvkiadó most könyvalakban jelentette meg 1)3 történetét. A pályakezdő fiatalember nes- héz helyzetekből vágja ki magáit. Tűzvészről kell tudósítást írnia, de a látványon túl nem jut infor­mációkhoz, kitalál hát egy na­gyon valószínű történetet, am i tényleg megeshetett volna. Lelep - lezi a gyilkost, ő értesíti a rend­őrséget. Megtudja és nyilvános­ságra hozza, hogy a prágai had­test vezérkari főnöke beépített, kém. Mindig történik vele valami különös. Egy náci irodalmi pályá­zaton első díjat nyert a Mária Magdolna Otthon című riportja, ami úgy fordulhatott elő. hogy plagizáiás történt: az egész írást magának tulajdonította Hanns um- Ham hamburgi humorista, és a saját' aláírásával küldte be a bí­ráló bizottsághoz. A fasiszta Né-8? metországban ekkor már máglyái­kon-égették a* polgári világot bit* ráló, kommunista Faon Erwin Kisch könyveit — együtt Marx, Thomas Mann és mások művei­vel. Az előzményeket nem ismerő zsűri értékelése szerint „a német tengerpartvidék tősgyökeres hu­morát és szellemét” fejezte ki az is, amikor a Mária Magdolna Ott­hon nevű javítóintézetben a mun­kára fogott Lepényei Mici. Tüzér Lizi és hasonló nevű bukott lá­nyok fölismerik a műhelylátoga­tásra induló ifjú újságírót: — Szevasz, Egon... Mondd meg a Brazília bárban a fiúknak, hogy a Kékítős Hanzi üdvözli őket, és legkésőbb két hét múlva újra ott lesz velük. Az élet minden égtájához infor­mációt adó kapcsolatok fűzték. A mai riportírásból aligha lehetne mondani olyan irányzatot, ame­lyiket nem művelte Egon Erwin Kisch. Nemcsak úgy mondott el történeteket, hogy megfigyelte és földerítette az eseményeket, ha­nem a saját bőrén is átélte a ki­taszítottságot. az éhezők között a népkonyhán vagy az éjjeli mene­dékhelyen. Írásai szinte cáfolják azt az újabban lábrakapó törekvést, amely az adatok felsorolásával pótolná a szemléletességet 'és a meggyőzést. Ebben a műfajban semmi sincs rosszabb az unal­masnál. Jöjjön a sokszor elteme­tett sztori, a fordulatosság, ne hiányozzék a humor, a groteszk ábrázolás. Az 1885 és 1948 között élt világ­járó újságíró — akit az egyszerű­ség kedvéért sokan írónak nevez­nek — műveihez alig lehet hoz­zájutni a könyvesboltokban. Nem mintha a fordítások hiányozná­nak, hanem a példány számnál nagyobb a kereslet: sikerült meg­cáfolni azt a tévhitet, miszerint a lapokban megjelenő írások ; szükségképpen tiszavirág életűek. Esetleg antikváriumokban talál- . ható» a. Szikra kiadásában, napvi­lágot látott' kötet: -Egon Erwin l Kisch tisztelettel bemutatja az * arTteíikar ménií^i^agólr'Hiány'- cikk a Mit láttam Mexikóban és \ ;a Világirodalom Remekei közt líiadott Kalandozások öt világrész- tjén is. A „Szenzáció! Szenzáció!” k;özkinccsé tétele nagyon időszerű volt. Ebben a szakma csúszós ol­dalairól is sok szó esik. Csupán mutatóba, hogy miként vezethet kínos kétértelműséghez a stílus­virág egy tudósításban: ,,B. keres­kedelmi tanácsos úr a robbanás ereje által romhalmazzá változott lakásból az utcára menekült, ke­zedben szorongatva egv szál ingó- sáigát, ami a nadrágján kívül ma­radt.” í Szenzáció az egész könyv. A ri­porterek száguldó -királya kézen­fogva vezeti az újságírás király­nőj ét, a riportot. Halász Ferenc A szegedi Móra Ferenc Muze- um Horváth Mihály utcai kép­tárában a múlt vasárnap nyitot­ták meg Vincze András önálló, jubileumi kiállítását. Az esemé­nyen a 60 éves festőművész he-« tek óta tartó betegsége miatt nem tudott részt venni. Révai ut­ca 8. szám alatti lakásán keres­tem fel, s pályafutásáról, festé­szetéről, a Baján, majd később Kecskeméten eltöltött éveiről beszélgettünk. A feledi születésű Vincze And­rás Baján járt gimnáziumba. Ér­dékelte a rajz, a festészet. A “húszas évek végén ismerte meg Nagy Istvánt. Az érettségi előtt álló fiatalember a bajai ősz ut­cában, s a környéken gyakran találkozott a fekete szemüveges, ellenzés sapkát viselő, szótlan, komor festővel, akit furcsa szo­kásai miatt sokan hóbortosnak, szinte őrültnek tartottak. Ha ész­revette, hogy a járókelők megáll­nak a háta mögött, s figyelik amint dolgozik, azonnal letette az ecsetet, s várt. Nagy István gyakran festett a Déry-kertben. Egy őszi napon itt engedte meg először Vincze And­rásnak, hogy mellette maradjon, miközben ő dolgozott. . — Leültem mellé, figyeltem, s legnagyob ámulatomra a mű­vész nem azt festette, amit lát­tam — emlékezik vissza. — Más volt a kép, mint a valóság. Az­tán megmagyarázta, hogy a szét­szórt jelenségeket miként kell egységbe zárni. Egyebek között tőle tanultam például síkon egy domboldal túlsó felének egyetlen vonallal való ábrázolását. Tanyá­kat, csendes utcarészleteket, há­zakat ábrázoló képei, a nehéz­sorsú embereket megörökítő portréi mindig emlékezetesek maradnak számomra. 1950-ben Vincze András Kecs­kemétre költözött. Itt ismerke­dett meg többek között Bozsó Jánossal, akivel együtt több kö­zös kiállítást rendezett. Kecske­méten készült a Kaszafenő toll- rajza, amely az 50-es évek ele­jén díjat nyert. 1954-ben Szeged­re költözött, s azóta a Tisza-parti városban él, dolgozik. Nem lett hűtlen Bács-Kiskun megyéhez. A felszabadulás óta Baján, Kecskeméten, Kiskunha­lason több önálló tárlatot rende- - zet, illetve kollektív kiállításo­kon vett részt.' Vincze András gyakori vendége a kecskeméti művésztelepnek. Legutóbb egy évvel ezelőtt dolgozott a mű­kertvárosi alkotóházban. A Hor­váth Mihály utcai képtárban ki­állított képei közül több • fest­mény ezen a művésztelepen ké­szült. Kecskeméten festette pél­dául a Költő, a Költő a város­ban, s a Költő utolsó dala vagy. a Tengerész megdicsőítése, a Végtelen semmitől való irtózás című képeket. N ­Korábbi piktúrájától eltérő módon, a szemnek első látásra szokatlan formákkal mondja el Vincze András a világról, a je­lenségekről. napjaink égető gond­jairól a véleményét. A négy év termését bemutató kiállításon nem találhatunk cséndes, népte- len utcarészleteket, hangulatos házakat, mozdulatlanságba der­medt tájakat. Mint mondta, nap­jaink megváltoztak, felgyorsult az idő, s a rohanásban megál­lunk egy-egy percre, eltűnődünk azon, ami eddig volt — az em­lékeinken. — Mindez arra kényszerít, hogy hangulatok, kis életképek helyett a világ jelenségeire, , a nagy összefüggésekre figyeljek, s kiválasszam a legfontosabbat — magyarázza. — Vonalak és szí­nek eszközével megkísérlem fel­tárni azt a belső képet, melyet valami módon mindannyian rejt­ve hordozunk és csak magányos órákon szemlélünk bánatosan, amikor megfeledkezünk arról, hogy holnap is lesz nap, mint, ahogy ma is volt. Az életben va­ló hit nem egyszerű dolog. Az élet kezdete és vége kö­zötti időt, a cselekvést, a min­dennapokat átfogó Teremtés, a Végtelen semmitől való irtózás. Túl a tükrön című képeiben megtalálhatjuk az élet örömeit, . buktatóit, a -jóságot, s az igaz­ságtalanságot, mint az élet örök ellenpólusait. Olykor a zene, a hangskála motívumaival fejez ki egyes lelki folyamatot, gyerek­kori emléket, szerelmet, táncot, mint például a Tűzzene, A big- zene. Szerelmi dal. Szerelem cí­mű képei. Vincze András új ki­fejezésmódjával bizonyította, hogy élet- és emberismerete mély gyökerű. Terveiről beszélgetünk. Új, egyelőre még üres vásznak sora­koznak betegágya előtt. A falra feszíti majd a vásznakat, s úgy dolgozik. Ha felgyógyul, ismét felkeresi a kecskeméti művész­telepet. A Horváth Mihály utcai kiál­lítás december végéig tört nyit­va. Az anyag együtt marad, s ez jó lehetőséget adna arra, hogy Vincze András új kiállítását a bajai vagy a kecskeméti múze­umban is megnézhessék az ér­deklődők. Tárnái László • Szegeden, a Horváth Mihály utcai képtárban Szelesi Zoltán mű­történész nyitotta meg a kiállítást, majd Martin Márta és Kört- vélyesi Zsolt, a Szegedi Nemzeti Színház művészei Ady- és Juhász Ferenc-verseket szavaltak. • Alsó kép: Vincze András Teremtés. %***ft­Kodály szellemében Lakiteleki beszélgetés Váss Lajossal években biztatóan mutatkoztak be. Ugyanakkor nagyon örülünk Alpár, és a Likőripari Vállalat kecskeméti üzeme sikeres sze­replésének. — Meglepődtünk, hogy egy vállalat citerazenekarral jelent­kezik. Mit szól hozzá? — Ez olyan jelenség, amellyel gyakran találkozunk az ország más vidékein is, Borsodban. Ka­zincbarcikán, Kapuváron, Eger­ben a népviseletben ipari mun­kásság jelentkezik; ők is ugyan­olyan erővel élik át a népdalha- gyományt. mint a falusiak. A Li­kőripari Vállalat új színt ho­zott, s elismerés illeti a vállalat vezetőit, amiért lehetőséget te­remtettek a zenekar megalapí­tásához. Szép fejlődés előtt áll­nak, s remélem, hogy példájuk nyomán jövőre Kecskemét más vállalataival, üzemeivel is ta­lálkozhatunk. — Hogyan értékeli a legjobbak munkáját? — A szólisták közül a nyárlő­rinci Baksa Jánost emelném ki, a műsor egyik legszebb dalát hozta el. Hagyományőrző, ter­mészetes hangja a hajdani boj­tárt idézte. Az izsáki gyerekek meggyőzően bizonyították: ha nem találunk helyi jellegű nép­dalokat, nagyon érzékenyen él lehet találni egy távoli vidék, jelen esetben Erdély-Moldva hangját, stílusát. A lakiteleki fiatal citerások játéka országo­san is figyelemre méltó. A Sza­badszállási Kiskun Kórus a szűkebb pátria dalait kutatja fel és énekli. Most is előkerült né­hány régi stílusváltozat, ami ar­ra utal, hogy még több is lap­panghat ezeken a helyeken. A kunszentmiklósi citerazenekar évről évre tartja a színvonalat, rendkívül szép hangzással, fi­nomsággal ejtett meg bennünket. Sajátosan vonzó a hangulat a kecskeméti járás népdalosainak találkozóján. A kezdeti feszült- ség, a szereplők izgatott készü­lődése a bemutató végére felol­dódik. A díjak kiosztása után arra kértük Vass Lajost, hogy érté­kelje a háromnapos találkozó ta­pasztalatait. — Jelentős előrelépés, hogy. sikerült feloldani a verseny me­rev kötöttségeit; így több olyan szereplőt tudtunk jutalmazni, akik ezt kiérdemelték. A minő­ségi szempont is előtérbe került. Az előzőleg szakmailag segített, előzsürizett csoportok műsorá­ban alig-alig akadt kivetnivaló. Sajnos, még mindig előfordult, hogy néhányan megkerülték a rostát, s becsempésztek néhány nótás változatot. A tapasztalatok alapján úgy vélem, hogy jövőre teljesen elérhető a tiszta népdal­műsor. Ez a találkozó egyre fon­tosabb népzenei fórum. Ezért fontos, hogy tiszta anyagot ad­jon — a szereplők és a közön­ség népdalkultúrájának kialakí­tása érdekében. — Milyen hiányosságokat ta­pasztalt? — Az elmúlt évben azt java­soltuk; hogy a részvétel egyik feltétele a kórusok, a zenekarok folyamatos munkája legyen. Ahol évente csak erre az alkalomra szedik össze magukat, azoknak nem jogos a szereplési lehetőség. Lényeges, hogy még fokozottabb erővel ösztönözzük a kórusokat; feloldjuk a néhol jelentkező sze­mélyi ellentéteket. Az előzs’üri- zésre Kecskemét kiváló népzenei szakemberei már most vállalkoz­tak. Hasznos volna utánanézni, hogy mi történt azokkal a cso­portokkal — például Lászlófal- ván, Bugacon vagy Kunszent- miklóson — amelyek az előző Énekkaruk távolléte viszont hi­ányérzetet okozott. — Minket ennél jobban meg­lepett a tiszakécskeiek hiánya. Nem neveztek, s végül a be­mutatót is lemondták. — Számomra is érthetetlen, de bízom a népdal erejében, s ab­ban, hogy a közös éneklés vá­gya, az ügy szeretete kiveti ma­gából a felmerült gondokat, problémákat. Ez a negyedik ta­lálkozó egyébként nemcsak minő­ségi, hanem számbeli fejlődést is hozott. A tizenegy község és Kecskemét 250 népdalosának részvétele önmagáért beszél. — A lakiteleki bemutató után ön őzt javasolta, hogy jövőre ha­sonló időpontban Kodály Zoltán népzenei napokat rendezzünk. Kérem, beszéljen erről részlete­sebben! — Itt egy nagyszerű folyamat­ról van szó. Az országban sok versenyen, találkozón mutatkoz­nak be a pávakörök, de ritka az olyan járás, ahol minden évben ilyen méretekben adnak lehető­séget a szereplésre. Már most sikerült feloldani a vérsenyfe- szültséget, s tettük ezt Kodály Zoltán szellemében, aki arra tanított: „..mire való e hosszú, fáradságos tanulás? Hogy verse­nyeket nyerjünk? Társaink fölé emelkedjünk, hírt, nevet szerez­zünk? — Nem. Akiben van te­hetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertár­sainak mennél nagyobb haszná­ra lehessen.” A járás vezetői, a rendezők örömmel fogadták a javaslatot a Kodály Zoltán nép­zenei napokra. Ügy gondolom, hogy legyen továbbra is két vá­logató műsor. Szabadszálláson és Lakiteleken. A zsűri . feladata, hogy értékeljen, s kiválogassa azokat a számokat, amelyekkel méltón képviselhetik a csoportok 0 Vass Lajos a lakiteleki talál­kozón. a községüket. Ezután vasárnap­tól szombatig, a hét minden nap­ján más-más községben rendez­nének helyi bemutatót, ahol a szomszéd település népdalosai is szerepelnének. Kálmán Lajos karnagy barátomat kérném fel, hogy válasszon ki egy helyi jel­legű népdalt, amelyiket mind­egyik kórus betanulhatná, s va­lamennyi községben a közönség­gel is megtaníthatnánk. — A kórusok vezetői is nagy örömmel fogadták a javaslatot. De tudjuk, hogy Vass Lajos rendkívül elfoglalt; karigazgalól, zeneszerzői munkássága mellett számtalan meghívást is teljesít. Vajon tudja-e vállalni, hogy egy hétre a kecskeméti járásba köl­tözik? — Nagy örömmel. Számomra is élmény cselekvőén részt. vál­lalni egy járás erőteljesen | ki­bontakozó, tudatos munkával alakított népdalkultúrájában, a közös éneklésben. Le zsák Sándor • Paloghn* Boros Hona: Keceli kapa.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents