Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-06 / 285. szám

1974. december 6. 0 PETŐFI NÉPE # S Készülnek a szünidőre Közeledik az iskolások téli szünideje. Jó előre gondolnak erre a megyeszékhely művelődési vezetői: programot dolgoztak ki az általános iskolás korú gyere­kek részére, hogy minél haszno­sabban tudják eltölteni a pihe­nés és felüdülés napjait. A tervet, melyet időben elké­szítettek, elküldték az iskolák nevelőinek, hogy ismertessék az úttörőkkel a választási lehetősé­geket. Sportfoglalkozások, játé­kos vetélkedők, ismeretterjesztő előadások, s különféle klubren­dezvények várják majd a diá­kokat. Vonzónak és nagyon hasznos­nak ígérkezik az a zenei isme­retterjesztő-sorozat, amelynek ke­retében Kecskemét legjobb ének- zenei együttfesei és szólistái lá­togatnak el az iskolákba. Szerep­léseiket egybekötik kérdezz-íele- lek játékokkal, vetélkedőkkel és közös énekléssel. V. M. ÜTTÖRÖÉLET Így történt... Tizenegy úttörő, egy kisdobos és a kecskeméti járás úttörő­elnöke, Csányi Anikó indult me­gyénkből Szegedre november 23- án, szombaton. Amikor megérkeztek a szeged- tarjáni I-es számú általános is­kola úttörői fogadták őket, fú­vószenekarral! Ott volt a kiskun- majsai tanárjelölt Tanács Valé­ria, valamint a csapatvezető Hor­váth András is. Valamennyien elkísérték a pajtásokat szállásuk­ra, a Vedres kollégiumba. A to­vábbiakban mindenben segítet­ték a Bács-Kiskun megyei úttö­rők munkáját. Szombaton délután vetítették le a parlament küldöttei számá­ra a Csillebércen készült jubi­leumi filmet. Másnap a küldöt­tek Lenin szobránál helyezték él a szeretet és hála vörös szegfű- csokrait. Utána a megyei tanács dísztermében került sor a ple­náris ülésre. Nemes Péter, az úttörőszövetség titkára mondott vitaindítót. Értékes gondolatai nyomán kirajzolódott az idei ak­cióprogram: miről beszéljenek a tettek, mit vár a mozgalom, az iskola, a felnőttek a vörösnyak* kendősök csapatától? A beszéd végén a KISZ KB vörös selyem- zászlójával kitüntetett úttörőcsa­patok küldöttei vonultak be, kö­szöntötték a parlament résztve­vőit. Szabó László, az úttörőszövet­ség titkára nyitotta meg ezen a délutánon az expedíciós kiállí­tást. Nagy ‘örönü1 érte a Bábs- megyeieket: első díjat kaptaki Különösen nagy sikert aratott a kiskőrösi pajtások munkája: ki­hímezték hazánk térképét, a vá­rosok, községek neve mellé a tájegység jellegzetes motívumát is elhelyezték. Akadt persze ke­rámia, fafaragás, batik és nagy­méretű kalocsai hímzés is. Kul­turális bemutatóval fejezték be a napot. Kiváló és kitüntetett Csongrád megyei úttörőegyütte­sek bábbemutatókat, jeleneteket rögtönöztek. Szerepelt — nagy sikerrel — az ötszáz személyes énekkar is. Az esti városnéző sé­ta a kényelmes autóbuszokkal nem is tűnt hosszúnak, pedig Algyőig jutottak. Hétfőn hat csoportban kezdték meg a tanácskozást a pajtások. A további munkát, a feladatokat, vállalások módjait beszélték meg. A táborozásról is szó esett. Va­lamennyi küldött véleménye megegyezett: több utazási, kirán­dulási lehetőséget kértek, táborba is többen akarnak eljutni. A komoly délelőtti munka után megyénk küldöttei az őket foga­dó tarjántelepi pajtások iskolá­jába látogattak. Tiszteletükre tomabemutatót tartottak, majd az egyik 6. osztályos raj műsor­ral “ kedveskedett a vendégeknek. Vidám címgyűjtés és nyakken­dőcsere fejezte be a szép dél­utánt, Eiste a békéscsabai Jókai Színház művészei adták elő a Toronyóra lánccal — című gyer­mekdarabot — fergeteges siker­rel. Kedden délelőtt folytatták a csoportok a tanácskozást. Meg­fogalmazták a plenáris ülésre szánt javaslatokat, kérdéseket. Ütjeleket készítettek — úgymond — megjelölték, hogyan akarnak tovább haladni. Ebből a munká­ból alaposan kivették a részüket a megye küldöttei is. Tudták, fontos munkát végeznek, több tízezres tábor nevében szólnak. Az üzemlátogatási program ke­retében a DÉMÁSZ-hoz látogat­tak. Megtekintették az árammé­rők szerelését, javítását. Kalauz­nak a KISZ-alapszervezet fia­taljai szegődtek, ők magyarázták el a Tisza-parti város áramellá­tásának technikai megoldásait. Este, a Szegedi Textilmúvek kultúrtermében a parlament va­lamennyi résztvevője — három­százötvenen — vetélkedtek, poli­tikai, kulturális, mozgalmi tájé­kozottságukról adtak számot. A szerdai záró ülésen Szabó Ferenc a volt főtitkár — aki ha- marossan» elfoglalja új beosztá- '-''s'á't Koreában, ahol nagykövét i lesz — köszöntötte a munka be­fejezése ' alkalmából a pajtáso­kat. A parlament munkáját, a határozatokat Nemes Péter ér­tékelte. Elmondta, hogy a Mi­nisztertanács a jövő tanévtől kezdve anyagi támogatásban ré­szesíti a csapatokat Sok nagy­szerű ötlet vár megvalósításra a kedvezményes táboroktól a pró­bajelvények kiadásáig. Az 1976-ban Zalaegerszegen sorra kerülő VI. országos úttörő­parlament megrendezéséig me­gyénkből Kátay Lívia- kiskunfél­egyházi pajtás tartja a kapcso­latot a szegedi parlamenten részt vett vezetőkkel. * Pajtások! A jövő héten tudósí­tóink leveleiből közlünk össze­állítást. Értékeljük a név-rejt­vény eredményeit is. Selmecl Katalin NOTESZLAPOK Nyelvi bukfenc A sajtóban és más nyomtatott szövegekben épp úgy, mint az élőbeszédben naponta találkozunk a szép magyar nyelvünket meg­csúfoló ormótlansúgokkal, nyelvi bukfencekkel, melyek első hal- lásra-olvasásra mosolygásra késztetnek bennünket, hogy az­tán annál jobban bosszankod­junk, ha ezek ismétlődnek. Néz­zünk néhány példát az alábbialt­ban. * „Felesleges időveszteséget hoz­tunk létre” — olvasom egy jegy­zőkönyvben az egyik; hozzászóló szavait. Ejha! Először is: hát van talán olyan időveszteség, amely nem „felesleges”? Azután: létre lehet hozni az ilyen idővesztesé­get? Hogyan, miként? Jó lenne látni ezt a valóságban. 0 „A brigád a feladatot levállal­ta — és teljesítette” — így szólt az egyik dolgozó a gyűlésen. „Levállalta”; ej. ej, hát ezt meg hogyan tehette ez a brigád? Nem vállalta? Ehhez hasonló az„el- ügyintézte” kifejezés is; sajnos, saját fülemmel kellett hallanom. Azt akarta mondani az illető bi­zonyára, hogy az ügyet elintéz­ték. • Azt mondta egyszer valaki: a találkozón majd „eszmét fognak cserélni”. Hűha! — gondoltam, ez aztán a szép találkozó! Add ide az eszmédet, és adom az enyémet! — nyilván így lesz majd akkor, nemde? Nem lesz ez kicsit fura-furcsá dolog? 0 Ügy látszik, a nyelvészek hiá­ba hadakoznak egynémely elfo­gadhatatlan és csúnya kifejezés, szó ellen. Ilyen a kimondottan ellenszenves, de széles körben elterjedt „bekerülési költség”. Naponta halljuk, olvassuk, Saj­nos. Az az összeg, amelyet mond­juk egy művelődési ház felépíté­séért kell fizetni, az a „bekerü­lési költség”. Rossz hallani! 0 A nyelvészek ügye a magyar nyelv tisztaságának a megőrzé­se? Természetesen. Am csak az övék? Nem; valamennyiőnk ügye. Vagy legalábbis szeretnénk, ha az lenne. —a —y Vadgazdálkodás és vadászat Hatodik kiadásban jelent meg Bertóti István népszerű munká­ja. Ez a könyv úgy bővült, gaz­dagodott kiadásról kiadási?, ahogy az ismeretek halmozódtak, a követelmények növekedtek. A cél az volt, hogy az olvasók le­hetőleg teljes anyagot kapjanak. Természetesen az új kiadás is megtartotta ezt az alapcélkitű­zést: könyv a vadászok, vad­gazdák számára legszükségesebb ismereteket foglalja össze rövi­den és tömören. Ebben rejlik legfőbb erőssége. Népszerűségé­ben nem kis része van korszerű­ségének is. Az új kiadások át­dolgozása, bővítése az anyagot mindig frissé, élővé teszi. A 75 éves gyermekotthon kodásukkal a szülői házat, a csa­ládi othont is igyekeztek pótolni mindenkor. Jelentős esemény volt 1923- bán. amikor a debreceni árvaház megszűnése után annak teljes be­Százhatvan gyermek él nyugodt, családias légkörben a kecs­keméti Országos Pedagógus Gyermekotthonban; árvák, fél­árvák, tanyai nevelők fiai, leányai élvezik az öreg falak kö­zött a törődő gondoskodást. Tizenhárom nevelő és huszonhét technikai dolgozó naponkénti segítségével készülnek az élet­re a holnap felnőttéi. Az igazi otthont pótló intézményben minden eszköz, lehetőség megvan számukra ahhoz, hogy ideális feltételek közt tanulhassanak. Az intézmény decem­ber hetedikén tartja születésének hetvenötödik évfordulóját. A Kecskemét című lap 1897. június 20-i számában ez a hír je­lent meg: „A vallás és közokta­tási miniszter meleghangú leirat­ban szólította fel a város közön­ségét, hogy a Kecskeméten fel­állítandó árvaház létesítéséhez megfelelő anyagi segítséggel já­ruljon hozzá.” Ettől kezdve egyre-másra lát­nak napvilágot azok a tudósítá­sok, miszerint az intézmény ter­vezése és kivitelezése folyamat­ban van. „Az országos tanítói ár­vaház ügve rohamos lépésekkel halad előre” — íria fél esztendő­vel később a kecskeméti újság. A miniszter 1899 április végén a „széles látókörű”, tudományos képzettségű. * rokonszenves modo­rú” Faragó Béla minisztériumi számtisztet kinevezte a Tanítók és Tanárok Országos Árvaháza élére, igazgatónak. Nem sokkal később megjelentek az első. úgy­nevezett árvaatvák — a nevelők —. köztük a későbbi Kossuth-dí- jas karnagynak. Vásárhelyi Zol­tánnak az édesapja is. Vásárhelyi József. Augusztus utolsó napjaiban elő­ször Kolozsvárról, majd az ország többi részéből is folyamatosan ér­keztek azok a tanítói árvák, aki­ket felvettek az otthonba. Kez­detben négyéves kortól tizenhat éves korig lehettek a rászoruló fiatalok az árvaház lakói. Egy idő után azonban azok. akik felső fo­kon folvtatták tanulmányaikat, továbbra is — a diploma meg­szerzéséig — élvezhették az ott­hon támogatását. Abban, hogy az intézet tekinté­lye rohamosan növekedett, az igazgató és a nevelői testület ki­tűnő munkája mellett annak is szerepe volt az első évtizedben, hogy olvan szellemi kiválóságok támogatását élvezhette, mint Ka- da Elek polgármester. Hanu«z Ist­ván író és Pásthv Károly oeda- . góeiai szakíró. S ha már itt tar­tunk. megemlítjük, hogv az évek •során sok-sok ólvan növendéket nevelt a % árvaház aki később híres ember lett. Olcsai-Kis Zol­tán Kossuth-díjas szobrászmű­vész. Sipeki Levente balett-táncos például e falak között töltötte if­jú éveit. Akik mint rászorulók — az or­szágos bizottság -döntése alapján — lakói lehettek a evermekott- honnak. a legkülönfélébb isko­lákban tanulok Kecskeméten. Sok segítséget kaotak az otthon nevelőitől, akik szerető gondos­• A legszebb szakkört munkákat állították ki az Intézményben a legutóbbi gyermekvédelmi napon. (Tóth Sándor felevétele.) rendezését Kecskemétre hozták. Ezzel az Itteni lehetőségek, körül­mények lényegesen megjavultak, a tanulási, s művelődési lehető­ségek bővültek. Egy évvel később. 1924-ben ün­nepelték a huszonöt éves jubileu­mot. Az emlékezetes eseményen bejelentették, hogy a legkitűnőbb tanulók jutalmazására létrehoz­ták az úgynevezett Faragó-alapíts vényt. Méltán részesítették Fara­gó Béla igazgatót forró ünneplés­ben; sokat tett a gyermekotthon felvirágoztatásáért, s ezen keresz­tül a város tekintélyének, hírne­vének növeléséért. Prohászka Jó­zseffel. a tíz esztendővel ezelőtt elhunyt kitűnő festőművésszel ké­szítették el az ünnepelt arcképét. Faragó Béla 1926-ban elhunyt. Vásárhelyi József ezt követően még csaknem két évtizeden ke­resztül. 1945-ben bekövetkezett haláláig fáradozott az intézeti, a portok, énekkar, bábegyüttes — is hozzájárulnak ahhoz, hogy va­lamennyi diák jól érezze magát, s mindenki kibontakoztathassa tehetségét. Élenjárnak a sportban is. Ebben az is segítségükre van, hogy az átlagosnál jóval nagyobb gyakorló tér áll rendelkezésükre a különböző testnevelési foglal­kozásokhoz. A hetvenöt éves jubileumi ün­nepség jó alkalom többek között arra is, hogv a nevelők és diákok egyaránt felmérjék a megtett utat. leltárt készítsenek az elért eredményekről, s megfogalmaz­zák maguknak a további tenni­valókat. Az ünnep előestéjén sok sikert kívánunk továbbra is ah­hoz a felemelően szép, gazdag tartalmú munkához, ami az ott­hon falai között folyik naponta. Varga Mihály kulturális élet fellendítésén. A későbbi esztendőkben Maresch Géza igazgató neve forrt eggyé hosszú időn át az árvaházzal. 1957-ben lényeges változás kö­vetkezett be az intézmény törté­netében: ettől kezdve működik az általános iskola, ai gyermekott­honnal közös épületben. Tovább­ra is országos beiskolázás folyik; az államsegélyes intézmény la­kóit országos bizottság veszi fel évente. A nevelők jogosan büszkék rá, hogy folyamatosan tartják a fi­gyelmet érdemlő tanulmányi szintet. A szakkörök — kézi­munka-. foto- és művészeti cso­Szavalóverseny Baján Váci Mihály születése évfordulójára A Bajai Városi Tanács művelődésügyi osztálya és a Bokányi Dezső Űttörőház Váci Mihály szüle­tésének 50. évfordulójára szavalóversenyt hirdet úttörők részére. A versenyzők kötelező versként a költő Mint a példabeszédben című költeményét adják elő. A nevezéseket december 12-ig kell leadni az úttörőházban. SZILVÁSI LAJOS (10.) Ebben a pillanatban, akár egy hirtelen vértolulás, megrohan az ötlet. El is pirulok tőle. S mielőtt még sokat gondolkodnék rajta, máris kimondom: — Állításom, bizonyítására van szerencsém felhozni, hogy gépko­csimat már délelőtt átküldtém ide, a faluba, a plébánia udvará­ra, nehogy áruló zászlóaljparancs­nokom átvigye a bolsevistákhoz, s ezzel megfosszon közlekedési eszközömtől! Most megmozdul a kőember. Vajon jól számítottam.? Kiparan­csolja, egyetlen mozdulattal kiinti a szobából a telefonistát, és a fel­szabaduló székre mutat: — Setzen Sie sich! — Ez nem hangzik szívélyesen. Parancs. Leülök. * — Tehát — szólal meg mély hangján újra —. ön tovább akar harcolni? — Jawohl. — Itt, az első vonalban, mert most ez az első vonal, miután az árulók feladták az előttünk hú­zódó állásokat, minden emberre szükség van! Egy pillanatra eláll a lélegze­tem. Ez itt akar tartani engem az első vonalban! Erre nem számí­tottam. Gyorsan döntök. Kemény, pat­togó a hangom, amikor felelek: — A harc minden neme öröm számomra. Negyedik éve vagyok frontkatona. Mindig az első vo­nalban küzdöttem. — Sehr schön. Herr Oberleut­nant — bólint. Ügy látszik, ő job­ban ismeri a magyar rangjelzé­seket, mint az övékét. Kihasználom a pillanatnyi elis­merő hangulatot: — Kérem mielőbbi beosztáso­mat. Ebben az esetben értesülé­seimet. ha némi késedelemmel is, más úton juttattam el a párt ve­zetőihez. — Gyorsan felemelke- dek a székből, mintha máris vár­nám a parancsot, hogy menjek ki a lövészárkokba. O is feláll. Szeme még mindig mozdulatlan. Hogyan, hát ez az ember sohasem pislog? Majd kis időre redőkbe gyúródik a kőarc homloka. — Kérem az iratait! — szólal meg végül. Nyúlok a zubbonyom felső zse­bébe. Sohasem hordtam a kitün­tetéseimet. az érmeket itt tartom a felső zsebben, az igazolványok­kal együtt. Most kihúzom i a ki­tüntetéseket is. és mintha vélet­lenül történnék, leteszem az asz­talra. az igazolványaim mellé. Most elmosolyodik a kőarc. — ön sem szereti hordani a kitüntetéseit? Észreveszem, hogy az ő zubbo­nyán sincs semmiféle kitüntetés. Nagyon komolyan felelek: — A tisztet a tettei alapján ítéljék meg, ne a kitüntetései számából — jelentem ki határo­zottan. És most valóban igazat mondtam, az első igaz szót, ami­óta szemben állok ezzel a kőem­berrel. Helyeslőén bólint, és csak fu­tólag nézi meg az igazolványokat. — Főhadnagy -úr — pillant aztán újra rám, de itt abba is hagyja a mondatot. Töpreng. Az én homlokom mögött meg bo­szorkánytáncot járnak a gondo­latok: mi lesz most? Hogyan szabadulok innen? Herrgott... — káromkodni volna kedvem. — Főhadnagy úr... — ismét­li meg a két szól —, örülök, hogy végre egy becsületes ka­tonával is találkozom ebben a mocskos országban. Ügy ítélem meg — folytatja mély basszusán, s közben visszaadja az iratai­mat —, hogy a szolgálat, amit tesz, mint az első vonalbeli _ te- értesüléseinek eljuttatásával tesz, hasznosabb, mint az el­ső vonalbeli teendők, amelyek miránk várnak. —. Megköny- nyebbülök, amikor önmagát is megerősítendő, hozizáte- szi: — Jawohl. Tehát minél előbb induljon útnak... Kísé­rőit megfelelő beosztásban állí­tom itt szolgálatba. Csak most el ne sápadjak! — nyilall belém a gondolat. Itt akarja tartani a fiúkat! A pilla­nat tört része alatt kell felel­nem, nehogy eláruljam magam, vagy akár a legkisebb gyanúra is okot adjak, s ugyanakkor nem tudom, mit mondjak, mert az egyetlen, ami szétömlő pa­rázsként megtölti az agyam, a kétségbeesés, hogy én vagyok a felelős értük, mind a négyükért, mert ha én nem hívom őket — pláne, ha Szojkát nem tévesztem meg —, már odaát volnának az oroszoknál, hiszen az órámon elmúlt tizenegy óra... , — Alles in Ordnung! — pré­selem ki magamból a szavakat, s közben egyetlen szándék za­katol a fejemben: időt nyerni! — Mindössze egy kérésem. van — támad fel bennem hirtelen a gondolat —, hogy legalább né­hány órát pihenhessünk Napok óta egyfolytában, alvás nélkül talpon vagyunk. Ez szemmel láthatóan gondol­kodóba ejti a kőembert. — Értem — morzsolja a foga között a szót — Igen, ez ért­hető. Natürlich... — Felkapja a fejét: — És még egy: az ön au­tója, amit átküldött ide. Mit mondott, hol a kocsi? — A plébánia udvarán... Még a kocsimat is el akarja venni! Gyorsan cigarettát veszek elő, megkínálom, hogy ezzel is időt nyerjek, csak pillanatokat, eset­leg egy percet, amíg ki tudok okoskodni valamit Amikor tüzet adok, kopognak az ajtón. Az SS altiszt lép be, és jelen­ti, hogy a felderítő járőrök visz- szatértek, s jelentést tennének. A kőember elgondolkozva bó­lint, aztán megkerüli az asztalt, odamegy az ajtóhoz, és valami­ről suttog az altisztnek. Gondolkozhatok. Úristen, mit tegyek? Magammal kell vinném a fiúkat, bármi áron. Nem hagy­hatok itt közülük egyetlen-egyet se. De hogyan? Milyen ürügyet találjak ki, ami nem kelt gya­nút? Mondjam' azt, hogy a je­lentés részleteit, amit Pesten akarok tenni, a fiúk jobban tud­ják? Azt fogja felelni, hogy írjam össze a dolgokat, az is elég... Mélyet szívok a -cigarettából, s hagyom, hadd járja át egész tüdőmet a füst. A kőember visz- szajött az asztalhoz, itt áll ve­lem szemben, s úgy látszik, nem elég gyors észjárású, mert még nem döntött, hogy a felderítő járőr jelentését hallgassa-e meg elsőnek, vagy az én ügyemet in­tézze el. S az altiszt is itt áll mögöttem az ajtóban. Az a lélektani pil­lanat ez .amikor ki kell kény- szerítenem, hogy előbb velem -végezzen a tiszt. Feléje fordu­lok, s ezzel kényszerítem, hogy nézzen rám. Jól számítottam. Bólint. Még mindig rajtam gondolkodik. Gyorsan kell szól­nom. — Parancsnok úr, mindössze néhány órát kellene pihennünk. — Ja, ja... — látom az ar­cán, hogy most döntött. De azért tovább ütöm a vasat: — Főleg a kísérőimről van szó. Három ‘napja nem aludtak. Az előbbinél erélyesebb bólin- tás. Az altiszthez fordul: — A járőrparancsnokok jöj­jenek be. A főhadnagy urat és az embereit pedig helyezze el, amíg hivatom őket. A főhadnagy úr autóját is keressék meg a plébániaudvaron. Micsoda? — csaknem meg­rándul az arcom, de idejében fegyelmezem magam. Kezet fogok a kőemberrel, s indulok az altiszt után. A fo­lyosón az ajtóval szemben vár a két járőrparancsnok. Fáradtak, borostásak, de feszesen állnak. Az altiszt beküldi őket a szobá­ba, majd mellém lép; és kifelé indulunk. Várom, mit fog mondani. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents