Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-04 / 283. szám
4 é PETŐFI NÉPE • 1974. december 4. Emberi ünnepek „Az emberi élet nagy fordulópontjai „a bölcsőtől a sirig’' minődig közösségi ünnepek Voltak”. — Ezzel a mondattal kezdődött az a tájékoztató jellegű beszámoló, melyet Banos József ké- szített.a népfrontmozgalom részvételéről a családi és társadalmi ünnepek szervezésében — a megyei elnökség legutóbbi ülésére. Megszabadulva misztikumtól, mágiától A családalapítás, az új emberke születése, az elhunyt fölötti gyász ősidők óta olyan mérvű érzelmi hatásokat vált ki a szű- kebb és tágabb családi környe- •! zetből, amit együtt, — az örp'möt, boldogságot szétosztva, a, ,fáj- j „úfilSJat megosztva — él át a közösség. A történeti fejlődés során kialakult vallások, egyházak igyekeztek is . a maguk javára kihasználni ez eseményekkel együttjáró felfokozott érzelmi »állapotot. Misztikus-szimbolikus elemekkel, mágikus szertartásokkal töltötték meg a hozzájuk kapcsolódó ünnepségeket. A „szentségekként” hívőkre erőltetett, mesterségesen kialakított szokások — jóllehet sokat veszítettek évezredek során „isteni” ■ tartalmukból —, mint külsőség, kötelező forma, szinte elmarad- hatatlanná váltak. Idők folyamán egyes közösségek nemcsak a családi ünnepeknek, hanem egyéb társadalmi eseményeknek is emberi módozatait alakították ki — szemben az egyházi szertartásokkal. A népszokásokként számon tartott ünnepi aktusok így váltak bensőséges közösségi ünnepekké, megszabadulva misztikumoktól, mágiától. Igazi emberi tartalmat szocializmust építő társadalmunkban nyernek ezek a családi-közösségi ünnepek. A hagyományos „szertartások” emberi, „földi” értelmet kapnak. Megváltozott az emberek egymáshoz való viszonya, gazdagodtak a kisebb és nagyobb közösségekhez tartozókat öszekö- tő szálak. Mint ahogy a szűkebb családi ünnepeken kívül új események is — mint például a személyi igazolványok átadása, szakmunkásavatás, öregek napja, nyugdíjba vonulók búcsúztatása — közösségi ünnepségekké váltak.: Itt is, ott is az egymássál való_ törődés, az örömben és gyászban való tapintatos részvétel a jellemző. Nem „isteni parancsolatnak” való engedelmesség, hanem emberségükből táplálkozó szükséglet. Ezért is szolgálják a közösségek intenzív összekovácsolását a társadalmilag szervezett ünnepek, s ennek folytán jelentős világnézeti nevelő tényezők is. Rendező Irodák Ennek egészséges tovább bon- takozását segítik elő a családi és társadalmi eseményeket szervező irodák, melyek megyénkben is a városi tanácsok irányítása mellett jöttek létre. Ezek feladatává vált a jelentősebb családi ünnepek szervezésében való segítségnyújtás, mindazon feltételek biztosítása, amik révén külsőségekben is maradandóvá válnak az esemény' élményei. 1971 és 1973 között több mint egymillió forintot fordítottak városi tanácsaink az anyakönyvi hivatalok helyiségeinek rendbehozatalára, az irodák színvonalas berendezésére, felszerelésére. Igaz, az erőfeszítések ellenére a folyamat elején járunk még, hiszen 6 városunk közül Kalocsán, Baján, Kiskunhalason van megfelelő reprezentatív házasságkötő terem. A kecskeméti még nem áll kellő színvonalon, és Kiskőrösön, Kiskunfélegyházán még gyengébb a helyzet. A kezdeti tapogatózások után megtalálták sajátos működési területüket a rendező irodák. Személyi feltételek dolgában országos viszonylatban is kiemelkednek. Elsősorban a családi események — névadók, házasságkötések.— lebpnyolításáhán mutat-. .. íjak . fel számottevő „sikereket# ^zolgaftaf^^iK^fi^^inpek, a helyt hagyományokból táplálkozó eredetiségekkel. Igen jó összhangjuk az anyakönyvi hivatalokkal. A rendező irodák tevékenységi területe csak a városokra korlátozódik. A községeknek, ahol az ilyen rendezéseket a szakigazgatási szerv vezetője, vagy ha külön anyakönyvvezető van, ő látja el — módszertani segítséget adnak. Ritkán, akkor is csupán külön meghívásra tudnak vállalni községi közreműködést. Ugyanakkor — néhány nagyközség kivételével — e helységekben legtöbb esetben a legelemibb kellékek is hiányoznak. Kezdeti sikerek és a további út A családi és társadalmi ünnepségek szervezéséhez eddig a munkahelyi szakszervezetektől kapták a legtöbb segítséget. Leggyakrabban — és legszívesebben — névadó ünnepségek lebonyolításában vesznek részt a munkahelyi kollektívák. Mind gyakoribbak az egész vállalat közös ünnepét jelentő névadók. Egyre népszerűbbek az ünnepi színvonalú polgári házasságkötések. Főrendezők azonban még az érintett családok, s figyelemre méltó az ifjúsági szervezet aktivitása a KISZ-esküvők rendezésében. A társadalmi temetések száma viszonylag elmarad az előbbiek mögött. Nemcsak azért, mert itt élnek legmélyebben a hagyományok, hanem mert a tárgyi-technikai feltételek is hiányosak városainkban. Ami a segítség fokozásának szükséges irányát is jelzi mind a politikai nevelő munkában, mind a külső feltételek javításában. Az eddigiekből is kitűnik, hogy a rendező irodák tevékenysége — a már kiválóan alkalmazott módszerektől, ötletektől is eltekintve — a kialakulás stádiumában járó folyamat. Minthogy az ünnepi események társadalmi rendezése ma már szélesedő körű igény, az irodák — sok; még szükséges feltétel híján — nem nélkülözhetik a társadalmi, üzemi, munkahelyi segítséget. Már csak annak elkerüléséért is, hogy helyenként és esetenként ne az „üzletszerűség” — magas teremdíj, a kellékek költségessége stb. — árnyékolja a buzgalmat. Nem ez, se rutin vagy egyhangúság, hanem a meleg emberi tartalom az, ami megnyeri az embereket, s dönti el ítéletüket a társadal- mi szertartások javára. T. I. » AKIK SEMMIRE SINCSENEK TEKINTETTEL Mezőgazdaságunk a Közös Piacon E sorok olvasóinak nyilván nincs szükségük statisztikai adatokra, számoszlopokra, impozáns grafikonokra ahhoz, hogy felismerjék a mezőgazdaság jelentőségét hazánk gazdasági életében, és ahhoz sem kell külön illusztráció, hogy mező- gazdasági exportunk jelentősége tudatossá váljék előttünk. Ezeknek a soroknak nem is ez a céljuk, hanem az, hogy a magyar mezőgazdasági export jelenlegi tőkés világpiaci helyzetét és problémáit világítsák meg. Álljon itt csupán az arányok és nagyságrendek bemutatása végett néhány szóm: A nem rubel elszámolású mezőgazdasági és élelmiszerexportok összege 1972-ben 4,4 milliárd devizaforint volt. fez ugyanezen, viszonylatban bonyolított összexportunk 35.1 százalékát teszi ki. A legnagyobb tőkés felvevő piacunk az Európai Gazdasági Közösség, azaz az NSZK, Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Anglia, Dánia, Írország. Ez a kb. 250 millió lakost magába foglaló hatalmas és igényes piac vette át 1972- ben a nem rubelelszámolású élelmiszergazdasági exportunk 70,5 százalékát. Gyakorlatilag tehát ez a terület jelenti számunkra a tőkés világpiacot. Legfontosabb partnereink e piacon az NSZK és Olaszország. Ez a helyzet földrajzi közelségük, gazdasági struktúráik, kereskedelmi hagyományaik következménye, természetes, logikus, gazdaságilag mindkét félnek előnyös. Az utóbbi hónapokban mégis sokasodtak a problémák. A helyzet kiéleződött. Ennek legmegdöbbentőbb jele, hogy az Európai Gazdasági Közösség ez év július 16. óta egyoldalú döntéssel bezárta kapuit a vágómarha és húsexportunk előtt. Ez a „villámcsapás” nemcsak rombolt, hanem segített is. Segített abban, hogy ! szélesebb körben is felismerjék, a tőkés világpiac nem tekinthető minden szempontból valódi „piacnak’’ abban az értelemben", hogy ott a kereslet, kínálat, az árak, határidők minőség, az érdekek kölcsönös elismerése szabják meg az eladási lehetőségeinket, hanem sokkal inkább egy veszedelmektől hemzsegő, útvesztőkkel teli gazdasági dzsungelnek. A Közös Piac azt tűzte ki céljául. hogy a mezőgazdaság és az élelmezés területén önellátásra rendezkedik be. Ezt úgy éri el, hogy a leggazdaságtalanab termelők költségszintjén állapit meg úgynevezett irányárakat, s minden más országból odaérkező olcsóbb áru árát megemeli az irányár és az importár közötti különbséggel. A rendszer persze ennél sokkal bonyolultabb és rengeteg ellentmondást takar. A lefölözések és támogatások egyenlege nyomja az egyes országok költségvetését és egyik okozója az inflációnak. A nöyekvő termelési 'költségek és bizonyos spekulációs manőverek árfelhajtó hatására a fogyasztói árak olyan szintet értek el, hogy emiatt a vásárlási kedv is alábbhagyott az érintett országokban. Nem túlzás azt mondani, hogy a közös mezőgazdasági politika válságban van és az ami a vágómarhaimportnál történt, megtörténhet más termeitek esetében is. Milyen következtetések adódnak ebből? Mindenekelőtt az, hogy nagyobb figyelmet kell szentelnünk annak, ami mezőgazdasági exportunkkal történik, azután, hogy a fogyasztóhoz érkezik. Vámok, lefölözések, túlzottan szigorú egészségügyi előírások, kontingensek, megannyi kockázati tényező, leselkedő veszély. Ezeknek felderítésére, kivédésére van bizonyos mód és lehetőség. Kereskedelmi tárgyalásaink során, akar egy-egy országgal ítétoldalú- an. aká»’ nemzetközi méretekben többoldalúan folytatjuk azokat, nyomatékos követelnünk kell f ezeknek az akadályoknak az elhárítását. Ehhez megvannak az I eszközeink is. Az említett közös piaci országok szállítóinak is, több ezer féle áru keres és kap bebocsájtást ezekből az országokból a magyar piacra anélkül, hogy bármilyen akadályra találna itt. Látva mindazt a rengeteg akadályt és nehézséget, amit mezőgazdasági exportunk útjába gördítenek ezek az országok, felmerül a kérdés, nem túlzás-e ugyanezen országok árui számára idehaza, az eddigi szabadkereskedelmi állapotok fenntartása? Azt is látnunk kell, hogy nem vagyunk egyedül. Más, nálunk gazdagabb, erősebb országok hozzánk hasonlóan, növekvő aggodalomal és ellenkezéssel nézik, a közös piaci, senkire és semmire tekintettel nem lévő „agrárpolitikusok” felelőtlen garázr dálkodását. Ezeknek az országoknak együtt megvan a lehetőségük, hogy józanabb magatartásra bírják a magukról megfeledkezetto- ket. Mezőgazdasági és élelmiszerexportunk a szállítás és feldolgozási technika jelenlegi állapotában már nem olyan röghöz kötött, mint alig néhány évtizede volt. Viszonylag nem nagy áldozattal kiterjeszthetjük exportunkat más égtájak felé is, lényegesen csökkenthetjük függőségünket a nyugat-európai piacoktól. Mindez nem megy áldozatok nélkül. Mezőgazdaságunknak saját érdekében is ki kell vennie részét ezekből az erőfeszítésekből. Mindenek előtt sokkal meggondoltabb import-politika szükséges. Amikor egy-egy téeszünk. állami gazdaságunk importból kívánja gép-, műtrágya- vagy növény védőszerszükségletét fedezni, ne csak azt gondolja meg jól, hogy mit és mennyiért vásárol, hanem azt is,, 'hogy kitől származzék az * áru. Azoknak adja-e kemény munkával keresett devizánkat, akik egy csapásra habozás nélkül 100 milliónyi dollárt emelnek ki a zsebünkből, vagy azoknak akik nemcsak eladnak nekünk, de vásárolnak is tőlünk. P. J. Érdekességek az orvostudományból AZ ELSŐ MÜMÁJ A művese után elkészült az első műmáj. Kivitelezője a londoni King’s College Hospital orvosa, Roger William. A mümáj hepátitisz okozta kóma esetén és más deto.rikálásra lehet kiválóan felhasználni. A SZÁJ, MINT VÉSZJELZŐ Sok betegség, (leukémia, vér- szegénység, cukoi'baj) első szimp- tómái a szájban jelentkeznek. „Tehát mi fogorvosok — jelentette |feí Harold Jonses manchesteri astonatológus — minden más szakorvosnál előbb vesszük észre a betegséget.” ÚJ MÓDSZER A KAbITÖSZERFOGYASZTÁS KIMUTATÁSÁRA Pánik tört ki az amerikai kábítószer-fogyasztók körében. Kansas City kutatói E. J. Woodhouse doktor vezetésével új módszert dolgoztak ki, amellyel kimutatható, ha valaki marihuánát szívott. A kábítószer-fogyasztás kimutatásához elegendő egy vizeletvizsgálat. VESZÉLYES BÉLYEGÉK A bélyegek hátát bevonó ragasztó ismeretlen hatású anyagokat tartalmaz. Ezért rendkívül veszélyes megnyalni a bélyeget. Erre a véleményre jutott a washingtoni Rorbet Shaw doktor, aki azt kérte az amerikai kormánytól, intézkedjék a bélyegeknél használt ragasztóanyag felülvizsgálásáról. A TÉVÉ HATÁSA Miért van az, hogy a mai gyerekek sokkal érettebbek, mint a régebbiek? Mert nézik a televíziót. Legalábbis erre a megállapodásra jutottak amerikai tudósok, akik megállapították, hogy a képek, különösen a tévé képei 30 százalékkal növelik az agy vérellátását. ALKOHOL ÉS RÁK Űjabb tétel az alkohol bűnlajstromán. A New York-i Löwenfeld professzor kutatásai során bebizonyította, hogy az italos embereknél gyakrabban fordul elő a légcső- és nyelőcsőrák, mint azoknál, akik csak mérsékelten fogyasztanak alkoholt. Cigányok II. A kiskunmajsai telepen Miután néhány főbb vonatkozásban áttekintettük a megyében élő cigánylakosság életkörülményeiben történt változást, összegezve megállapíthattuk: lassú fejlődés folyamatának lehetünk tanúi. Az általános helyzetképhez az örvendetes és lehangoló egyaránt beletartozik, s az előrehaladást a számok kétségtelenül érzékeltetik. A tapasztalás mégis meggyőzőbb. Látogassunk el a megye 17, még meglevő cigánytelepe közül például az egyik legnépesebbre, Kiskunmajsára. Gyűjtsünk tapasztalatokat a helyszínen, hogyan élnek, miként látják helyzetüket az érdekeltek. * A nagyközség legszélén, az úgynevezett Rarispusztán lehangoló látvány tárulkozik az érkező elé: szánalmas sárkunyhók szegélyezte utcasor. Az élet azonban rendkívül mozgalmas itt. A ki tudja, milyen takarmányon nevelkedő, néhány soványka süldő-malac majd leszedi az embert a lábáról, oly virgoncán nyargalászik. A csupasár telep bejáratánál, mitsem törődve a csípős széllel, két vézna menyecske cigányul társalog. A jövevények láttán magyarra fordítják a szót, s hangos-nyájasan köszöntik segítő utitársunkat, Balogh Ödön helybeli pedagógust, a cigánykérdés avatott szakértőjét, akit szemmel láthatóan nagyon tisztelnek. A szemközti viskó ajtó nélküli bejáratában ászalódott arcú öregasszony, s mellett fázósan, két pöttöm, riadt szemű gyerek kucorog. A telepi nyomor eleven szobrai... A szomszédos putri tövében népes, guggoló gyülekezet veszi gyűrűbe a szabadtéri „tűzhelyet”, s rajta tízliteres forma lábast, amelyben paprikás színű étel ro- tyog. — Ml jót főznek? — tudakolom, mire az ételt kevergető bandagazda jelentőségteljesen feljebb tolja homlokán a hullámos karimájú kalapot és széles mosollyal. feleli: — Van ebbe’ minden karfiol, krumpli és egy kis hús Is Á. — Hányán esznek belőle? — Ebbül? Sokan! — hangzik tömören. Majd további kérdezős- ködésemre lassan-lassan összeáll a felvilágosítás: csaknem az egész telep számára ez a lábasnyi étel jelenti a mai ebédet, s egyben a vacsorát is. Amikor pedig arról érdeklődöm, miért nem dolgoznak, hiszen a mezőgazdaságban annyira kellene a segítség, van aki rávágja: szoktunk! S akad, aki haragosan végigmér,' de a kört alkotók többsége a lábast nézi és — hallgatással felel... Tovább indulunk. Ketten melr lénk szegődnek a füstnél-gőznél melegedők köréből: egy rőtt, kajla bajuszú öregember és egy, a társaihoz képest kimosakodott külsejű, hetyke férfi. Az: öreg bizalmaskodva rákezdi: — Nem tudják ezek, mi az a munka. Hej, amikor én Nánáson részesbe’ arattam, az volt ám! Én próbáltam. Ezek nem tudják. Van azért, aki eljár munkába... — A bácsi miből él? — Ad nyugdíjat a tanács... — Én is nyugdíjas Vagyok — vág szavába dicsekvőn a fiatalabbik. — Mert én nem bírok dolgozni, én beteg vagyok. És a feleségemet is megoperálták... — Honnan kapja a nyugdíjat, hol dolgozott? — Én-e? Sehol. Adja a tanács az ötszáz forintot... De most azt beszélik, hogy némelyik cigánytól el fogják venni... A telepszerte összeverbuválódott három-négy személyes csoportokból innen is, onnan is ismerősként köszöntik a tanító urat, aki egy ráncos képű öreg- anyótól az egyik kis növendéke felől érdeklődik. — Gyűjenek be, no — invitál bennünket a kunyhóba az anyó, s indul előre. Odabenn rossz ágy az egyetlen bútordarab, rajta huzat nélküli szutykos dunna, amely alól három kócos fejecské bújik ki 'egymás után.’ — Mi van a lábaddal, angyalkám? — kérdezi a tanító úr, s a három közül a bágyadt-riadt kislány nagyanyja külön unszolására elődugja bebugyolált lába- fejét. A gyereknek valamilyen éles tárgy felhasította a lábát és csak a pedagógus közbeavatkozására jutott el az orvoshoz. Jóllehet, ezen múlott, hogy a kislány lábába nem került... — tudom meg Balogh Ödöntől. És azt is, hogy a telepi gyerekek az imént látotthoz hasonlóan vészelik át a telet. A ruházatot a dunna pótolja ... Pár lépéssel odébb, prémszélű sapkában egy jámbor, indusképű fiatalember a putri javításával foglalatoskodik. Belülről sárral tapasztja be a réseket. Alig méternyire tőle, oldalvást az ágyban könyökölve, püffedt arcú asszonya eregeti a cigarettafüstöt. — Máma nem mentem el dolgozni, köll a szabadság, hogy megcsináljam a házat. Csak melegebb lesz így, nem jön be „az esfí se... — Ha jól tudom, a MEZÖGÉP- nél dolgozik ez az ember. S a kunyhójavítás jó jel. Valahogy így kezdődik a kiszakadás ebből a szánalmas környezetből — magyarázza Balogh elvtárs, majd indítványozza: térjünk be a következő. inkább házikónak, mintsem putrinak nevezhető hajlékba. S a) közeli csoportból is erre biztatnak, mondvánt verjük meg az ablakot, otthon van az Arankát Miután az egyelőre tető nélküli, vályog-előtérből a szobába lépünk, az elénk tárulkozó kép eltér az' eddig látottaktól. Mintha nem is a telepen lennénk. Zsúfolt, de meglepően tiszta szobácska. Középütt tűzhely, két fal mentén ágyak, festett szekrény, a falon aranyozott keretben színes fényképek. És amivel eleddig nein találkoztunk a telepen: lavór! A háziasszonyt. Kátai Arankát álmából vertük fel. Betegen fekszik. A színes ágynemű szinte újnak hat. olyan tiszta. Honnan, honnan nem. előkerül az édesanyja is. Tarka-virágos ruhája, olcsó szvetterje — mintha most jött volna a patyolatból. Ekkora kontraszt! — tűnődöm, s hirtelen megkérdem a szép arcú, dús hajú Arankát: — Nem kívánkoznak el innen? — Jaj, dehogynem, csak egyszer sikerüljön! Én sokáig Szegeden dolgoztam a konzervgyárban, nekem nem ió már itt. Ez' a piszok, a kiabálás ... Nemrég jöttem haza, most a tajói gazdaságba járok, mert itt a kislányom, ő az, ott a képen, az úttörős, és az anyám, és a két testvérem. A 15 éves öcsém beteg, bolond. És a keresetem nem olyan sok, 1600 forint. Csak egyszer sikerüljön elmenni innen!... Ismét odakinn, karján gyerekkel, jó öltözetű, a környezetből szinte kirívó fiatalasszony közelít hozzánk és így szól: — Lássa, tanító úr, még mindig így vagyunk, pedig borzasztó hideg az éjszaka. Ezt csinálta részegen a Vörös... (a telep egyik leggarázdább lakójának beceneve) — mutat szabad karjával a jobb oldali putri-romra. Majd baloldalt a fóliasátorra, amelynek szélét csörgeti a szél. A fólia alatt különböző göncökkel megpakolt ágy. Ez az otthonuk ... Borzongás fut végig az emberen. — Ez az asszonyka a tanítványom volt öt-hat évvel ezelőtt. De mint általában a cigánylányok, 14 évesen kimaradt. A férje is a telep nehéz emberei közé tartozik. Iszákos és garázda, csak elvétve vállal munkát — magyarázza Balogh elvtárs. S már távozóban a telepről, megkérdezi: ml a véleményem a tapasztalatokról. S én önkéntelenül rávágom: döbbenetes ! Aztán a putrijavító fiatalemberre, s még inkább Kátai Aran- káékra gondolva, hozzáteszem: de nem reménytelen! Hisz’ a telepen fellelhetők az emberibbre törekvés csírái. Ezeket, szükséges hatékonyabban istápolnunk. Rendíthetetlen türelem a dolgos életre szoktatásuk, nevelésük közben, és egyidejűleg a munkavállalásuk szigorúbb következetességgel való számonkérése — alighanem, erre van mindenek előtt szükség.. Perny Irén (Következik: Az emberibb élet útján.)