Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-24 / 300. szám

1974. december 24. • PETŐFI NÉPE • 5 TANYAI GYEREKEK, AZ ÉPÍTŐIPAR, A DIÁKOTTHON-MOZGALOM Igények, lehetőségek, remények Lajosmizsén A központi iskola mellett épülő általános iskolai diákotthon tetején régen megtartották a bokréta-ünnepélyt, valamennyi szerkezeti elem a helyén van, látszólag megnyugtató a helyzet. Megkezdték a térelválasztók falazását, dolgoznak a különálló ebédlőn is. | • Sípos András főhadnagy KISZ-titkár a karácsonyi műsort beszéli meg a fiúkkal. Ünnep előtt a laktanyában Az építőipar fejlettségében bízó járókelők biztosra veszik, hogy 1975. őszétől gyerekzsivalytól lesz hangos a kétemeletes épület. Dr. Havasi László , tanácselnök, Var­ga István építésvezető gyorsan szétoszlatja a reményeket: az 1974. -júpius 21-én aláírt enge­délyokirat szerint a „beruházást” 1976. II. negyedében kell átadni. Megkérdeztem, hogy a jelenlegi állapotok ismeretében kizártnak tartja-e az épület egy évvel ko­rábbi átadását. Bizonytalankodó választ kaptam. A tanácselnöktől azt tudakoltam, hogy célszerűnek látná-e a munkálatok meggyorsí­tását? Határozott igennel felelt. „Félő, hogy késik emiatt a terve­zett új iskola építése”, mondotta. A mi véleményünk: aggasztóan hosszúnak látszik a 21 millió fo­rintos építkezés hároméves „át­futási” (futás?, cammogás!) ideje. A második engedélyokirat szerint a munkát 1973. június 26-án kezdték meg. 270 gyerek kap he­lyet majd az otthonban vagyis egy-egy tanuló számára négy' nap alatt teremtik meg a kollégiumi ellátás feltételeit. Még kedvezőt­lenebb a kép, fia a korábbi elő­készületeket is beszámítjuk. Már 1972-ben elhatározták, hogy a lajosmizsei tanyai iskolák égető gondjainak a megszünteté­sére diákotthont építenek. Az el­ső hónapokban minden biztató­nak látszott. Lelkesítő bőséggel, gyorsasággal áradtak a felajánlá­sok. A Budapesti Műszaki Egye­tem magasépítési tanszéke szocia­lista szerződésben vállalta, hogy 1973. április 25-ig ingyenesen el­készíti a terveket. Megígérték, hogy a diákok nyári tábort ütnek a nagyközségben és részt vesznek az építkezésen. Együttműködés zökkenőkkel Az optimizmus jellemezte az 1973. február 2-án, a Bács-Kis- kun megyei Beruházási Vállalat­nál tartott egyeztető tárgyalást Kétezer éves írást fejtettek meg üzbég tudósok. A titokzatos írás­jelek annak idején tíz aranyrúd felületére vésték. Az értékes le­letre az őskori település, DalVer- zin-Tepe ásatásainál pukkantak rá a közép-ázsiai köztársaság déli részén. is. Hét „szerv” képviselője volt hivatalos a tanácskozásra. Újból rögzítették a tennivalókat, a ha­táridőket. A későbbiek miatt kü­lönösen érdekes a jegyzőkönyv alábbi, általunk értelemszerűen rövidített részlete: „Figyelemmel a korábbi gyümölcsöző, a BME és a Bács-Kiskun megyei Tanács között kialakult rendkívül jó kap­csolatra a művelődésügyi osztály képviselője vállalja, hogy tájé­koztatja az egyetemet a Bács me­gyei Beruházási Vállalat lebonyo­lítóként való bekapcsolódásáról és felkéri, hogy a tervezésre vonat­kozó szerződéstervet a Bácsber- nek küldje meg. Az Építési és Szerelőipari Vál­lalat megbízottja ismételten rög­zítette, hogy elvállalja a kivitele­zést, de kéri a beruházót, hogy már a tervezés folyamán tegye lehetővé a szerkezetegyeztetést.” Hol a hiba ? Nyáron jöttek a diákok. Az utolsó pillanatokban kerestek szá­mukra munkaalkalmat. Végül is a tereprendezésben segítettek, kerí­tést húztak, a felvonulási épületet bütykölték. Többet segíthettek volna jobb szervezéssel. 1973. júniusában hiányoztak az építkezés megkezdéséhez szüksé­ges föltételek. Ez az igazság. Tóth Ernő, az ÉPSZER igazgatója sze­rint túl korán kezdtek munkához. Megjegyezne, hogy Bondor József építésügyi miniszter az efféle kap­kodást tartja az iparág egyik gyengeségének. A körülmények mintha a kecs­keméti vállalat vezetőjét igazol­nák. Óhatatlanul felbukkanó kér­dés: ki, kik, mikor követtek el hibát,, mi írható az építők, az építtetők számlájára, miként ha­tottak az iparág országos nehéz­ségei. A kivitelező szakemberek úgy vélik, hogy a műszaki egyetem által készített terv szép, funk­cionálisan elfogadható, korszerű megoldásoknak sincs híjával, A megfejtett sorok a kutatókat először ismertették meg az egyko­ri kusán birodalom hűbérurainak és ékszerészeinek nevével, ami le­hetővé tette a rég eltűnt nép et­nikai hovatartozásának megálla­pítását. A feliratok az akkori csak nem elég praktikus. Vagyis kevéssé veszi figyelembe a fel­gyülemlett gyakorlati tapasztala­tokat. Különböző okok (anyag­hiány, technológiai problémák, stb.) miatt nehezen kivitelezhető eljárásokat is javasolnak. Tóth Ernő elmondta, hogy a Műszaki Egyetem magasépítési tanszéke gyorsan elvégezte a szükséges módosításokat. Az elemeket szál­lító vállalat augusztusra igazolta a rendelést. Ráadásul a szerkezet­szerelésnél csak kis létszámú, ösz- szeszokott szakmunkáscsoportok dolgozhatnak, az egyetemisták számára ezért a főépületen alig akadt munka. Kár, a vállalat sú­lyos munkaerőhiánnyal küzd. Más bajok is akadtak. Idén másfél hónapig álltak az Épület- gépészeti Vállalat balesetveszé­lyesnek minősített darui. Csupán emiatt 6 és fél millió forintos ter­meléssel maradt adós az ÉPSZER. Határidő-módosítás ? A kivitelező vállalat vezetője szerint aggodalomra nincs ok. Á kisebb késést behozzák és a meg­állapodásnak megfelelően 1976- ban átadják az épületet. A megyei pártbizottság 1973. márciusában foglalkozott a hát­rányos helyzetű diákok ügyeivel és az akkor megfogalmazott ha­tározat szerint a lajosmizsei kol­légiumnak 1975 őszén kellene megkezdeni a működését. Megkérdeztem Tóth Ernő igaz­gatót, hogy lehetségesnek látja-e a határidő-módosítást. Válasza így öszegezhető: műszakilag el­képzelhető az ütem meggyorsítása, de más kötelezettségeik, nehéz­ségeik ismeretében kizártnak, le­hetetlennek minősíti az 1975-ös átadást szorgalmazó, még annyira indokolt kívánságok teljesítését. 1 Sorozatunk második írásánál kénytelenek vagyunk ismét a majsai jó példára hivatkozni... Később szólunk még arról, hogy milyen körülmények lassítják a művelődésügyi beruházásokat, igyekszünk a bócsai, lajosmizsei és egyéb tapasztalatokat elemez­ni. Legközelebb arról szólunk, hogy mit jelent 260 lajosmizsei és kör­nyékbeli tanyai gyerek számára, ha egy esztendővel korábban fog­lalhatnák el a diákotthont. Hellai Nándor súly- és mértékrendszerben való eligazodáshoz is nagy segítséget nyújtottak: az aranyrudakon fel­tüntetett számok azt mutatják, hogy az arany súlyának mérték- egysége megegyezett a göröggel. (APN—KS) — A karácsony kedves, meg­hitt családi ünnep, ilyenkor min­denki otthon ünnepel — mondta Fülöp György őrvezető, a me­gyénkben állomásozó egyik tü­zéralakulat alegységének KISZ- titkára, amikor a kiképzés szü­netében az iránt érdeklődtünk, vajon ők hol töltik a karácsonyt? — Ezt azért mondtam, mert az alakulattól sokan mennek haza a családhoz, hogy együtt tölthes­sék. az ünnepeket. De nekünk azt is látnunk és tudnunk kell, mind­nyájan nem mehetünk el, nem hagyhatjuk őrizetlenül sem a lak­tanyát, sem pedig az országot. Mi, én és még jó néhányan itt ünnepiünk elvtársi közösségben. A löveg mellett álló fiúk újon­cok, szeptemberben öltötték ma­gukra az egyenruhát, s máris olyan felelősséggel, megfontolt­sággal beszélnek katonaéletükről, mintha legalább is több évet töl­töttek volna az alakulatnál. Igaz, mindnyájan egyetemi előfelvételi nyertek, s jól tudják, hogy a ti­zenegy hónapos kiképzésen el kell érniök a kívánt szintet. Erről be­szélt Csupor György honvéd is. — Egy hónapig Vol'túrik mező- gazdasági munkán, s bizony ér­ződik ez a kiképzésen. Arra tö­rekszünk valamennyien, hogy az elmaradást pótoljuk, s közben ta­nuljunk is, mert az egyetem sem lesz könnyű. Segítségünkre van ebben a parancsnokunk, de a KISZ-szervezet is... A kará­csony? Irodalmi estet szervezünk, ebben magam is részt vállalok. Akadnak köztünk olyanok, akik a zenét kedvelik, s ők ezzel szó­rakoztatnak maid bennünket. — Így igaz — vágott közbe Borka Attila honvéd —, én jól hegedülök. Révai Laci zongorá­zik. s akad még itt, aki más hangszeren játszik. Megpróbá­lunk a rövid idő alatt egy ének­kart is összehozni, a hangulat­ról gondoskodni. Beszélgetünk a fiúkkal, s köz­ben odaérkezik Sípos András fő­hadnagy, az alakulat KISZ-bi- zottságának titkára. Elmosolyo­dott, amikor a fiúk karácsonyi műsoráról esett szó. — Hagyomány már nálunk az alakulatnál — vette át a szót — hogy azok számára, akik ,nern mehetnek haza családjukhoz, va­lóban otthonossá, családiassá te­gyük az ünnepet. Minden alegy­ség kap egy kisebb, az egész ala­kulat pedig egy nagy fenyőfát, amelyet a fiúk díszítenek fel. Mi magunk, s az alakulat parancs­noksága gondoskodik ajándékcso­magról. Nem kell valami nagy dologra gondolni, hiszen anyagi kereteink végesek, de minden csomagban lesz narancs, csokolá­dé. s valami . kedves ajándék. Ezenkívül természetesen a fiúk is megajándékozzák egymást, igaz, apróságokkal, de ez nagyon jól­esik mindenkinek. S ez tnég riém' rriiW&en~rnert az ünnep első. vagy masnápjan a laktanyát szinte megszállják a látogatók, szülők, rokonok, isme­rősök, jóbarátok. Megérkezik az otthoni ajándék is. — Sem elkeseredésre., sem bán- kódásra nincs okunk — vette át a beszéd fonalát ismét Fülöp György őrvezető —. hiszen KISZ- szervezetünk, de maga az alaku­lat is olyan, mint egy nagy csa­lád, melyben igazán jól érezzük magunkat. S hogy csomagot ka­punk, ez aztán a meglepetés! — s huncutul kacsintva a többiekre még hozzáteszi: — Lehet,. hogy jövőre is itt maradunk! Gémes Gábor NYELVŐR Űrhajós vagy asztronauta ? Az emberiség az elmúlt évti­zed óta csodálatos dolgokat mű­vel: kiszakadva a Föld vonzásá­ból a világűr megismerésére tö­rekszik. Az űrhajózás csodálatos eredményeket ér el- a világűr megismerésében. Nem véletlen, hogy űrhajónak nevezték el az új „járművet” Ebből következik; hogy az űrha­józásban részt vevők az űrhajó­sok. Nyelvi szempontból ez a he­lyes elnevezés. Budapesten már jó pár éve van Űrhajós utca a XXI. kerületben, Csepelen. És mégis, valahányszor szovjet vagy amerikai űrhajósok sikeres vál­lalkozásairól hallunk a tévében és a rádióban, mindig asztronau­táknak nevezik az űrhajók uta­sait. Az ok egyszerű, a moszkvai és az amerikai tudósítók elfelej­tik lefordítani az oroszban és az angolban használatos asztronau­ta szót. A Szojuz—16 útjáról szóló tu­dósításokban már újabb elneve­zéseket hallottunk és olvastunk. Nevezték az űrhajó hőseit koz­monautáknak, űrpilótáknak, űr­repülőknek is. Pl.: „A Szojuz—16 két szovjet űrhajóssal a fedélze­tén a leszálláshoz készülődik. Az asztronauták - közérzete jó.” Tehát űrhajósok is, asztronauták is. Megtudtuk azt is, hogy a jú­liusi közös Szojuz—Apollo-prog- ramban Stafford és Clayton ame­rikai asztronauta vesz részt. (Ez utóbbi hírben határozottan nyel­vi elkülönítésre gondolhatunk.) De emlegették a jelentések a szovjet űrhajó két utasát, két pilótáját, sőt a Szojuz—16 űrha­jó legénységét is, pedig ez -az utóbbi szó a legkevésbé alkal­mazható rájuk. Egykötetes értelmező szótárun­kat lapozgatva, nem találjuk meg benne a , kozmonauta és az asztronauta elnevezést. A koz­moszt világegyetem, világűr je­lentésben számon tartja, sőt a kozmo- előtagot is, amely a koz- mogónia és a kozmológia szó-r ban van meg. Az első az égites­tek keletkezésével, az utóbbi pe­dig a világmindenséggel mint egységes egésszel foglalkozó tudo­mányt jelöli. Az asztronautika pedig az űrhajózás tudományát jelenti, és mivel a szó kapcsolatos az asztrológia, asztrológus (csil­lagjóslás, csillagjós), sőt az asz- tronómus (csillagász) szóval, ál- ^' tálanös használata esetén ezek a ’’'JeléhteV'tíéIf ek’ápcsolatok 'Zavar­hatják a szó pontos jelentésének értelmezését. Az űrrel kapcsolatos elnevezés több is található benne. Az űr­hajós szónál a szótár megadja a pontos értelmezést: az űrrepü­lésre kiképzett,» az űrhajózásban részt vevő személy. Az űrpilótá­nál és az űrrepülőnél csak uta­lás van arra, hogy ezek a sza­vak az űrhajóst jelentik. A szó­tár ismeri az űrhajó, űrhajósöl­tözet, űrkabin, űrrakéta, űrran- áevú, űrruha és űrséta szavakat is. A különféle megnevezések kö­zül maradjon meg a már meg­gyökeresedett és nyelvünk szel­lemében a jelentésre pontosan utaló űrhajós szó, az asztronauta pedig az ünnepélyes stílus sza­va legyen. Kiss Istvánt Egy rég eltűnt nép írásjegyei SZILVÁSl LAJOS (25.) Talán mégse. Nem akartunk mink megdögleni, haza akartunk kecmeregni valamiképpen, ' át akartuk vészelni az időt, a hóna­pokat, éveket, amíg az a sor­sunk, ami ott volt. Élni akar­tunk, nagyon élni akartunk. Eh­hez kellett a nóta. A katona so­hase,tud megbékülni azzal, hogy úgyis halálra van ítélve. A ka­tona fél a haláltól, ési sohase arra gondol, hogyan eshetne el impozánsan, szépen. Nem láttam végig a háború alatt olyan em­bert odakint, aki leikéből cini­kus lett volna, ha a halálról volt 'szó. Élni akartunk, ezért kel­lett a nótá, ezért nem sajnáltuk rá a szuszt. Áldás volt a nóta, akármiről daloltunk is. A legtrá­gárabb textusokkal is az életünk­höz ragaszkodtunk... Hallgattunk. Előkerül a rumos­üveg. Gilbert mond valamit Gasztonnak, míg körbejár a pa­lack. A fiú lefordítja az angol szavakat: — Tetszenek neki a nótáink. Azt , mondja, hasonlítanak ránk... — Mond meg neki, hogy éne­keljen ő is — biztatja Simon Pista. Gilbertet nem kell sokat biz­tatni. Halkan rákezd, egy dalra, aminek nem értjük ■ a szövegét. Gaszton azt mondja, hogy skót ének, egy fiúról meg egy lány­ról, akik a völgyben találkoztak a folyó partján, belenéztek egy­más szemébe, és érezték, hogy megszerették egymást. De bol­dogok mégse lehetnek, mert a fiút háborúba szólítja a király, s mennie kell, menni is fog, hiába sír a lány, hogy beleszakad a szíve. Elindul, és a visszhang még sokáig, sokáig küldi-hordja utána a leány zokogását... Ránézek az órámra. A foszfo- reszkáló mutatók elhagyták már a kilences számot. Koromfekete körülöttünk minden. És amikor Gilbert is elhallgat, végtelen lesz- a csend. Mintha óriási űrben le­begnénk, szinte szédülök a sö­tétségtől. Jólesik hozzáérni a gépkocsi karosszériájához, amely hideg és élettelenül anyagszérű. Mintha valamit enyhült vol- ná a hűvös. Vagy talán a rum dolgozik, fűt élűiről? Soká lesz még reggel. Az angolnak megered a nyel­ve a nóta után. Magáról beszél, azt mondja, úgy érzi, illik egyet- mást közölni önmagáról, ha már nótázásunkkal így kitárulkoztunk előtte. Hiszen közénk tartozik, voltunk már együtt két veszély­ben is. Biztos benne, hogy az életét köszönheti nekünk. És na­gyon köszöni. A háború elején otthagyta az -egyetemet •— jogásznak tanult — és önként jelentkezett katonának. Már az egyetemi évek alatt is foglalkozott sportrepüléssel, tehát gyorsan meg tudta szerezni a ha­direpülő képesítést. Másfél éven át London védelmében harcolt. Kétszer lőtték le, egyik alka­lommal meg is sebesült. Nyár óta Olaszországban állomásozott, és Spitfire-vadászgépével a bomba­vető kötelékeket kísérte, hol Né­metországba, hol Magyarország fölé. Hosszan beszél, de Gaszton csak ilyen röviden fordítja le. Aztán elmeséli Gilbertnek, hogy mi kik vagyunk. Az angol közbe­közbekérdez, majd hosszabban beszél megint. Gaszton tolmácsol. — Gazdag embereknek számí­tanak a szülei. Birtokuk van Walesben. Persze, Angliában az első világháború óta magasak a birtokokra kivetett adók, ezért sohasem élhettek nagy lábon. De ez elég általános jelenség a szigetországban. Az igazán gaz­dagok csoportja nagyon szűk ré­teg, nem annyira földbirtokosok­ból áll, inkább ipari nagyságok­ból, bankvezérekből, újságtulaj­donosokból, mint például lord Beaverbrook... Ö, Gilbert pél­dául nem. terhelte azzal a szüleit, hogy zsebpénzt kérjen tőlük. Megélt a századosi fizetéséből, még áz öccsének is küldött belő­le, aki Etonban tanul __ A rra figyeltünk fel, hogy valaki horkol. Simon Pista elneveti ma­gát: — Hegedűs elaludt. Én is elmosolyodok. Hegedűs nem bírja a rumot, hamar elbóbis­kol tőle. Nem ban. hadd aludjon. — Nem bánnám, ha maga is próbálna aludni egy sort — for­dulok Szoikához. — Holnap is nehéz napunk lesz. Egész nap a mezőkön kell bukdácsolnunk a kocsival. így ék még egy-két kor­tyot, aztán nyújtózzon végig az ülésen. Majd én hátramegyek a többiekhez. Kortyol a rumosüvegből. — Maradjon csak főhadnagy úr. Ülve is jól tudok aludni. Ott há­tul úgyis szűkén vannak. Visszaadja a rumosfiaskót, fész- kelődik kicsit — Jó éjszakát — ezt már hal­kan mondja. Kutya fáradt lehet szegény fiú. Később hallom, hogy egyenle­tessé válik a szuszogása. Moccan egyet-egyet, aztán egészen bele­kábul az álomba. Gaszton még halkan beszélget Gilberttel. Én is váltok néhány szót Simon Pistával. Megállapo­dunk, hogy felváltva fogunk vir- rasztani. Egyelőre aludjon ő, az­tán majd három óra felé felköl- töm. Azt hiszem, akkorra én is álmos leszek már. Tizenegy felé jár az órám mu­tatója, mire Gaszton és Gilbert is elhallgat. Gilbert néha szívja az orrát álmában. Körülöttem mindenfelé végtele­nül terjeng a sötétség. Ha nyitva van a szemem, néha színes kari­kákat látok táncolni a sűrű köd­ben. Kóstolgatom a rumot, apró kortyokban. Sokáig tartom a nyeL vemen, élvezem az ízét. az illatát. Kellemes kábulattól zsong a fe­jem. Már nem szédülök akkor sem, ha arra gondolok, hogy va­lami elképzelhetetlenül óriási űr­ben lebegünk, mi hatan, szökött katonák, akik fejére tán már vér­díjat is tűztek, hogy ha valahol meglátnak egy katonai Boton- dot... Törvényen kívüliek let­tünk, földönfutók, hasonlatosak a kiskun puszták múlt század végi „elszánt embereihez”, korcs rab­lókká züllött betyárjaihoz, akinek már védelmező barátaik se vol­tak, hogy égnek állítsák a kútgé- meket, ha jön a pandúr... Hamarosan éjfél lesz. IX. Éjfél után kettő tájban felébred Szojka. Vacog a foga. — Hideg van — morogja. Lekászálódik a kocsiról, csap­kod. a karjával, hogy . meggyor­sítsa testében a vérkeringést. Az­tán hatalmasat tüsszent. — ... szentségit! — sziszeg, majd trombitálva kifújja az orrát. — A főhadnagy úr nem fázik? — Nem. Melegít a rum. Igyék maga is... Nagyot húz az üvegből. Krákog, lcöhint is. — Ez most nagyon jólesett. Cigarettára gyújt. A gyufaláng pár pillanatig megvilágítja széles arcát. Gombszeme is megcsillan a gyér fényben. Aztán visszaül mel­lém. — Aludjon tovább — mondom neki. — Most már nem tudok. In­kább felváltom a virrasztásban a főhadnagy urat. Nem felelek. Hallgatagon ülünk egymás mellett. Időnként felpa- rázslik Szojka cigarettája. A do­hányfüst itt terjeng körülöttünk, s arra ingerek hogy én is rágyújt­sak. A holnapi napon töprengek. Hány kilométert sikerül vajon megtennünk ezeken a lehetetlen pusztai utakon? Nehéz a dolga Szojkának. Tulajdonképpen ő az egyetlen,. aki dolgozik közöttünk. Áldás nekünk ez az ember. A mi szempontunkból áldás, hogy együtt vagyunk. De ha belelátnék a gondolataiba... Gyűlöl? Ha gyűlöl,, kitűnően fegyelmezi ma­gát. Ha nem táplál magában ha­ragot ellenem, akkor természetes a magatartása.. Megkérdezem tőle? Szóba kellene hoznom. Mindkettőnknek jobb volna. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents