Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-24 / 300. szám

I

4 • PETŐFI NÉPÉ • 1974. december 24. ) /

Déltől éjfélig

CPS-rendszerben a második éve már, hogy 183 hektáron termesztenek kukoricát a városföldi Dózsa Termelőszövetkezetben. A mostoha ősz ellenére 66 mázsa — májusi morzsoltban számolva — termett hektáronként. A környéken sincs ilyen termés. A rossz időben is éjjel-nappal kombájnok járták a táblákat. Az idei volt az első év, hogy megszervezték a két műszakot. A fárasztó napokról beszélgettünk Vízhányó Jánossal, az egyik Claas Dominátor 100-as kombájn vezetőjével, és Török Péter párttitkárral.

— Néhány hónap múlva lesz tíz éve, hogy a szövetkezetben dolgozom — kezdte Vízhányó János —, de ilyen nehéz betakarítás még nem volt. De persze ennyi kukorica nem termett.

Szárítás után az összes termés 97 878 mázsa lett. Minden szemet szárítani kellett. A szövetkezet, valamint a városföldi sertéstelep — amelynek egyik társgazdasága a Dózsa — szárítógépei alig bírták a terhelést. A kukorica nedvességtartalma 37—40 százalék körül volt, a szárítógépek pedig 32 százalékos víztartalmú termény szárítására vannak konstruálva... Korábban úgy tervezték, hogy a két NSZK-kombájnukkal negyven nap alatt betakarítják a kukoricát. Az időjárás viszont 70 napos megfeszített munkára ítélte az embereket és a gépeket. Vízhányó János őszutótól tavaszig a gépműhelyben dolgozik, a betakarítás idején a kombájnon.

— Ez a jó megoldás — mondotta. — A gépeket azok készítik elő, akik majd dolgoznak vele és a munka után a javítást is elvégzik. így tudjuk, mit kell cserélni, vagy javítani. Június 28-án, a búzaaratással kezdtem. Jó termésünk volt gabonából, 40 mázsa hektáronként. Az aratás tizennégy napig tartott, utána adaptert cseréltünk a kombájnokon és szeptember 18-án folytattuk a kuoricában a kombájnolást.

— A két műszak bevezetését hogyan fogadták a dolgozók?

— A betakarítás előtt összehívtuk a tagokat — vette át a szót Török Péter. — Elmondtuk, hogy a gépkihasználás, a gyorsabb betakarítás érdekében be kell vezetni az éjjel-nappali műszakot. Szó esett a fizetésről, prémiumról. Akkor még nem számítottunk arra, hogy ilyen keserves őszünk lesz. A sok gond ellenére a tagok, a gépeken dolgozók lelkiismeretesen végezték feladataikat. A gépátadások, műszakváltások fegyelmezetten, pontosan történtek. Mindennek köszönhető, hogy végöl is sikeresnek mondhatjuk a betakarítást.

— A vezetőség nem szólt bele a műszakváltás lebonyolításába — folytatta Vízhányó János. — Beosztottunk mindent. A műszakváltást a szokásostól eltérően alakítottuk, mert egy egész éjszakát egy ember ebben az időjárásban nem tud végigdolgozni. Higgye el, a kombájnvezetés még nagyobb figyelmet' igényel, mint a gépkocsivezetés. Itt a minőségre is nagyon kell vigyázni, meg arra, nehogy géptörés történjék! Ezért aztán éjfélkor és déli 12 órakor volt a műszakváltás. A társammal, Kalmár Mihállyal megszoktuk ezt a munkarendet. Ketten a kombájnunkkal 62 ezer mázsa szemeskukoricát takarítottunk be.

A másik kombájnnal Mészáros Sándor és Valkai Imre dolgozott. Ugyanolyan jól és gondosan, mint a Vízhányó—Kalmár páros. „Menetközben” a háztáji földekről is levágták a kukoricát. A vezetőség úgy döntött, elsősorban azokét kell kombájnnal betakarítani, akik két műszakban dolgoznak és nem tudnak időt szakítani a háztáji munkára.

— Még volt egy jó megoldás — emlékezett vissza a kombájnvezető. — Nem külön teljesítményrendszer volt, hanem kombájnonként! és ezt megfeleztük. Ezt is mi kombájnosok beszéltük meg és határoztuk el. Ez annyit jelentett, hogy a kereset, a gépekről való gondoskodás egyenlően megoszlott a két váltó között.

— „Megúszták” nagyobb géphiba nélkül a betakarítást?

— Szerencsésen ... Bár egyszer a sárban úgy elsüllyedt a kombájn, hogy a kihordócsiga egy méterre lett a földtől. Három óra hosszat, öten körbe ástuk, hogy ki lehessen vontatni gépszakadás nélkül. Így is két DT lánctalpas és egy IHC traktor —

összesen 300 lóerő! — segítségével tudtuk kivontatni.

— Hát, ez az ősz olyan volt, hogy az ember még álmában is kombájnozott, és a rostapucolás járt az eszében. Kínos dolog kiszedni a gépből a rostát. Ezzel kapcsolatban lett is egy újításom.' Húzó-rugós megoldással percek alatt ki lehet venni és tisztítani. A másik kombájnt is átalakítottam.

— Hogyan találta ki ezt az ügyes megoldást?

— „A nyomorúság” az, ami az

embert legtöbbször gondolkodásra készteti. Nekem egyébként is „divatom”, hogy újítsak. Újításaimból a szövetkezetben többet megvaLósítöttunk. Mert nem mindegy, hogy a munkát hogyan végezzük. Ha kisebb energiával, ésszerűen dolgozunk, az jobb. Ebből kiindulva mondom: aki a munkához hozzáfog, ne csak a keze járjon, az esze is ... |

— Most ismét a műhelyben dolgozik. Javítják a gépeket. Gondolom, a családja is örül, hogy az estéket otthon tölti.

— Á betakarítási időszakban bizony alig láttam a gyermekeimet. Amikor november 23-án leszálltam a kombájnról, fél nap „pihenő” után indultam Bajára, ötnapos munkásőr alparancsnokL tanfolyamra. A legkisebb, a 4 éyes jt,ib|i kesergett: „Apu, olyán sírhatnékom van, hogy megint elmégy, de ha hozol egy dömpert, nem sírok ...”I Meg is kapta a játékot. A gépműhelyben már „rendes” műszak van, és igen sok a munka. Minden gépet javítani kell. Nincs olyan traktor, kombájn, pótkocsi, amelyik „megúszta volna szárazon” az idei őszt...

Csabai István

o OLVASÓINK Ko A SZÓ

Késedelmes lapkézbesítés- Nemrégen írtunk már arról, hogy a kecskeméti Rendőrfaluban rendszertelenül kapják meg az előfizetők a napilapokat, folyóiratokat. Később közöltük a postai intézkedést is. Üj kézbeJ sítőt alkalmaztak. Most ismét é városrészből érkezett hozzánk panaszos levéld

Feladója, a Szabadkai u. 19. szám alatt lakó . Nagy Mihály- rié aijról értesített bennünket, hogy környékükön „szerencsés esetben” csak heti két alkalommal kézbesítik a Petőfi Népét, három hetenként a Nők Lapját és más sajtóterméket. Ez a késedelmeskedés, amely hónapok óta tart, nem kis felháborodást kelt az emberekben, akik elvárják, hogy ebben a körzetben ne csak az előfizetési díjat kasszírozza be a posta pontosan, de intéz-, kedjen arról is, hogy az újságok időben kerüljenek a megrendelők birtokába!

Sáros, bűzös a Fürdő utca

Aki csak egyszer is körülnézett a kecskeméti Máriavárosban, észrevehette, mily sok ott a településfejlesztéssel kapcsolatos tennivaló. A nedvességtől „átitatott”, s megrepedt házfalak, a korhadó fakerítések, a poros, sáros utak stb. nyomatékosan sürgetik a kommunális intézkedéseket. Tudjuk, az illetékesek tettek már ez ügyben egyet s mást a közelmúltban, ám úgy tűnik, túlságosan lassan enyhülnek, javulnak a tarthatatlan állapotok. Hogy ez utóbbiak mennyire megkeserítik- a máriavárosiak életét, arról a Fürdő u. 10. szám alatt lakó Túra Mihály számolt be szerkesztőségünknek. Leveléből megtudjuk, hogy a környéken esős időben a sártengerben kénytelenek közlekedni az emberek. A közeli zöldségüzletet megközelíteni, vagy elhagyni csak vízben, pocsolyában lehet. Az errefelé vágtázó gépjárművek pedig egyre mélyítik az úttest barázdáit és szinte locsolóautó módjára spriccelik szerteszét a latyakot. Ideje lenne feltölteni e területet, s a járdát is kiépíteni. Annak érdekében is a hatóságnak kellene közbenjárni, hogy egyes családok ne az utcán tárolják hulladékaikat, köztük az állati' tetemet,1- meg a sertéstrágyát: Időnként orrfacsaróan erős a bűz, egyszóval alighanem sok dolga lenne a KÖJÁL-nak is, ha ellenőrzést tartana a Fürdő utcában és szomszédságában: „Reméljük, nem fogunk hosszú ideig várni, hogy rend légyen e perem- kerületben!’* — fejeződnek be a többek nevében fogalmazott sorok.

Összeállította; Velkei Árpád

Egy régi afrikai mondás szerint a dolgok legrosszabbika, amikor lesújt az éhség korbácsa. Rómában, az Egyesült Nemzetek Szervezetének minap véget ért élelmezési világértekezletén az egyik delegátus' (százharminc ország ezeregyszáz képviselője vett részt az üléseken) úgy fogalmazott, hogy „az emberiség legősibb tragédiája, ha az anya nem tud enni adni gyermekeinek”. Sajnos, ez a tragédia az atomkorszakban is jelen van, méghozzá aggasztó méretekben.

A FAO, az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezete a földkerekség harminckét országát számítja az éhségövezethez: a világon csaknem egy milliárd ember rendszeresen éhezik.

Az élelmezési világkonferencia novemberben logikusan követte az ENSZ augusztusi népesedési világértekezletét: a két téma kétségtelen kölcsönhatásban van. A. földgolyón félmillió évnek kellett eltelnie ahhozj amíg egy- milliárd ember népesítette be. A mai adatok szerint tizenöt (!) év alatt születik egymilliárd ember és 2000-től — ha addig nem történik változás — ' kilenc esztendőnként egymilliárd új lakost mond a prognózis.

Malthus nem tudhatta

Malthus mégis tévedett, méghozzá az egyik legfontosabb Vonatkozásban: nem számolt azzal, hogy bizonyos gazdasági, civilizációs és kulturális szint elérése döntő mértékben visszaszoríthatja a növekedési rátát. A két német állam összesített statisztikájában például a születési és a halálozási arány nagyjából egyensúlyban van; Aúsztriában, .Belgiumban, Finnországban évi ^0,3 százalék a gyarapodás. KínáAz éhség korbácsa

ban 1,8 százalék, az éhségzónákban viszont több mint három százalék.

Nemrég még úgy tűnt, hogy az élelmiszer-termelés lépést tart a népességrobbanással. A lakosság növekedésének világátlaga 1950 és 1970 között 2,5—2,7 százalék volt, az élelmiszer-termelés növekedésének évi rátája pedig elérte a 3,1 százalékot. Méghozzá nem elsősorban az eke alá kerülő új területekkel, hanem a módszerek korszerűsítésével.

Két évtized alatt negyven százalékkal (!) nőtt a világ öntözött területeinek nagysága. A világon 1938-ban tízmillió, 1970- ben 80 millió tonna műtrágyát használtak fel. Az amerikai és a kanadai kormányzat prémiumot fizetett azoknak a farmereknek, akik parlagon hagyták földjeiket. A hatvanas években úgy tűnt, a fejlődő országok jórészében hódít i „a zöld forradalom”, a mezőgazdaság eredményes korszerűsítése. Abban az időszakban á világ élelmiszer-tartalékai 125 és 154 millió tonna közötti mennyiséget képviseltek, vagyis a glóbusz évi gabonaszükségletének mintegy 18 százalékát.

Ez annyit jelentett, hogy az emberiségnek abban az évtizedben 66 napi élelemtartalék állt rendelkezésére.

Vészjelzések

Aztán megváltozott minden. Mindenekelőtt az időjárás. Elmaradtak az aranyat érő monszunok; Afrikában, elsősorban a Szaharától délre, a Szahel-öve- zetben sok éves szárazság következett. 1973-ra az árak kétszeresükre emelkedtek, majd még tovább nőttek, amikor kiderült, hogy az időjárás még az észak- amerikai mezőgazdaságot is komolyan sújtotta (a kukoricatermelés 16, a szójababé húsz százalékkal esett vissza).

A fejlődő országok költségvetését megrázkódtatták a magas élelemárak, Észak-Indiában és Közép-Afrikában kitört az éhínség.

Aztán jött az olajválság és az áremelkedések láncreakciója. A fejlődő országok óriási áldozattal végrehajtott „zöld forradalmához”, a mezőgazdaság korszerűsítéséhez energiaforrásra, műtrágyára volt ' szükség és korszerű vegyszerekre is — hirtelen mindez elérhetetlenné vált az éhségzóna országai számára. A világ nagy területein újra megjelent és ősi kegyetlenséggel sújtott le az éhség korbácsa.

„Gabonabank ” ?

Ilyen körülmények között ült össze november 5. és 16. között a római konferencia. Melyek voltak az ott elhangzott lényegesebb javaslatok?

1. Hárommilliárd dolláros pénzalapot kell létesíteni azonnali .gabonavásárlásra a legínségesebb körzetek szenvedői számára.

2. Felszólítják a kormányokat: növeljék beruházásaikat a fejlődő országok mezőgazdaságaiban.

3. Állandó nemzetközi „gabo- natartalék-bankot” kell létrehozni és katasztrófák esetén azonnal segíteni.

4. Felszólítják Kanadát és az Egyesült Államokat, hogy „gyökeresen változtassa meg eddigi önző agrárpolitikáját, a szűkölkö- dőkre is gondolva”. .

Ma még nem lehet megmondani, mi lesz ezeknek a javaslatoknak a sorsa. Számos országban korrupció, társadalmi korlátok, strukturális akadályok légiója teszi nehézzé a legelemibb javulást is. A segítség nem utolsósorban rengeteg pénzbe ker.ül. A Szovjetunió nemegyszer javasolta, hogy a nagyhatalmak fordítsák az éhezők megsegítésére a

• Éhes vagyok.,.

fegyverkezési verseny megállításával felszabaduló összegek jórészét.

Lehet, hogy Vlagyivosztok, után ez sem elérhetetlen álom többé?

H. E.

f.

1

i

Önérzetesen

• Az Építők megyei bizottságához tartozó vállalatok és gyáregységek munkavédelmi helyzetéről szóló jelentés szerint — többék közt — „igen kedvezően alakul a munkavédelem társadalmasítása”. Ez következik abból, i hogy noha a munkavédelmi őrök száma az utóbbi időben nem növekedett, a szocialista brigádok ebbeli tevékenysége örvendetesen javul.

E brigádok többsége ma már nem elégszik meg az egyszerű mondattal kifejezhető vállalással

— „Balesetmentesen dolgozunk”. Nem így gondolkodnak, hogy „Brigádvezetőnk úgy is ismeri a munkavédelmi szabályokat, tehát fölösleges strpálni magunkat folytonos meg- és újratanulásukkal”,

— hanem kötelességüknek érzik a szabályok elsajátítását, ismereteik szüntelen felfrissítését. Mindinkább természetükké válik, hogy ne csupán a brigád, hanem a munkahely 'többi dolgozójának testi épségé fölött is őrködjenek.

9 Valami „külön megterhelést” jelent ez? Nem. A szocialista módon gondolkodó brigádtag felelősségérzettel vállalja magára az óvórendszabályok betartásának kötelmét. S mivel ez a vérében van, nincs szíve elnézni mások szabálytalankodását sem. Belső szükségből is figyelmezteti a könyelműsködőket, vagy akár jelenti is művezetőjének a gondatlanságot, hogy gátat vessen esetleg bekövetkezhető baleseteknek.

A lelkiismeretes szocialistabri- gád-tag munkakezdéskor, napközben és a műszak befejeztével ellenőrzi a gépek biztonságtechnikai felszereltségét, s ha hibát észlel, ugyancsak a bajok megelőzése végett, jelenti a művezetőnek.

Hogy a vállalatok vezető emberei milyen nagyra értékelik a szocialista brigádok' ilyen munkásságát is, tanúsítja a jelvénynyel vagy anyagi jutalmazással kifejezett elismerés.

9 Nem lehet eléggé hangsúlyozni, milyen jelentős a szocialista brigádok példamutatása, másokért is érzett felelőssége a jó munkavédelmi közszellem térhódítása szempontjából. Amikor — nem kiS mértékben az ő következetességük nyomán — olyan légkör alakul ki egy-egy munkahelyen, hogy ki-ki minden tőle telhetőt megtesz az óvórendszabályok betartásáért, lassanként elmúlik az üzemi balesetek kivizsgálása körül ma még több esetben tapasztalható kisebb-na- gyobb megalkuvás, mondjuk ki

őszintén — részrehajlás a sé'rüit I rovására. A szóban fórgó jelentésből is kitűnik, hogy a kivizsgáló bizottságok „továbbra is igen hajlamosak” a baleset szöveges leírását úgy fogalmazni, amelyből úgy tűnik, mintha bizonyos mértékben a dolgozó figyelmetlensége, magatartása okozta volna a bajt. Bizonyára sejthető, hogy — mindezt a gazdasági vezető mentésére teszik így. Amikor azonban az imént vázolt gyakorlat és közszellem érvényesül az üzemben, egyrészt a kivizsgálok sem „merik”* elhomályosítani jegyzőkönyveikben a valódi tényállást — némi felelősségáthárítás! célzattal, másrészt az óvórendszabályokkal tisztában levő, s azokat betartó dolgozók sem lesznek hajlandók olyasmit aláírni, amivel nem értenek egyet.

Hasonlóképpen változnak — javulnak — a szocialista brigádok önérzetességre nevelő ténykedése folytán a kártalanítások körül ma még meglevő huzavonás visz- szásságok is. Több' — függetlenített munkavédelmi felügyelő és gazdasági vezető furcsa — és megtévesztő — nézetet vall. Mondják esetenként, hogy ők felszólították a balesetet szenvedett dolgozót, kérje az őt ért kár megtérítését, de mit tegyenek, ha nem kéri. „Nagyobb részük n°m kéri, mi pedig erőszakkal nem kötelezhetjük erre” — 'vélekednek, szinte felmentve magukat.

9 Az üzemellenőrzések során megállapította ázt is a munka- védelmi bizottság, hogy „sajnálatos módon még igen kbmoly probléma van az előbb érintétt felszólítás — ami esetenként szóbelileg történik — hangvételével”. Olyan merev, talán rideg is a viszony a dolgozó és művezetője között, hogy „többen egyáltalán nem merik kérni a kártalanítást. Attól tartanak, hogy közvetlen művezetőjük a bérezésnél, jutalmazásnál éreztetni fogja” nemtetszését.

A jelentést összeállítók beszélgettek erről gazdasági vezetőkkel is. Ök tagadták ilyen helyzetek létezését. Viszont az üzemellenőrzések alkalmával az emberek közt értesültek a bizottság tagjai arról, hogy a szaktársak egymásnak bevallják: ezért nem mertek kérni kártérítést.

Ha a szocialista brigádok továbbra is ilyen fáradhatatlanok lesznek a munkavédelem társadalmasításában, ezek a ma még fellelhető „félsz”-ek fokozatosan öntudatos kiállásra változnak.

Tóth István

JÁNUÁR 1-TŐL:

AFIT-szerviz Kalocsán

1975. január 1-vel új gazdája lesz a kalocsai autószerviznek. Az eddigi gazda, a Fém- és Villamosipari Vállalat, szerény eszközeivel igyekezett ezt a fontos szolgáltató ágazatot fejleszteni, de ma már több' kell annál, s így a megyei tanács elhatározta, hogy vállalatát az Autófenntartó Ipari Trösztnek (AFIT) adja át.

Kalocsai székhellyel létre- jön az AFIT 10. számú vállalata. Kalocsán két egysége lesz, a Marx téri I. és a Bem utcai II. üzemegység. Alapvető változást jelent, hogy az eddigi készárutermelés 50 százalékának erejéig autó- és garázsipari alkatrészeket fognak gyártani.

A kalocsai AFIT-szerviz helyzete és munkája az, -amíi legjobban érdekli a jelenlegi és a jövendő kocsitulajdonosokat, így azután erről beszélgettünk, s az üzemvezető elmondja, hogy eddig a Trabant, Wartburg, Skoda, valamint a' Moszkvics, a Zsiguli és a Volga személygépkocsik garanciális munkáival voltak megbízva. A jövőben a Polski-Fiat és a Zsaporozsec is a garanciális kocsik közé tartozik. A tehergépkocsiknál a jelenlegi Barcas, Ni- za, Zsuk mellé áz IFA W. 50 és a Zil típusok tartoznak majd.

Közismert téma az alkatrész- hiány. Ezen hogyan segítenek?

— Amellett, hogy a szerviznek van saját raktára — és lesz is — az üzem területén központi alkatrészraktárat is építenek. Ez jelentősen javítja majd az alkatrészek és utánpótlást szolgáló cikkek ellátását. Egy 100 négyzet- méter területű boltot is nyitnak. Bem utcai bejárattal a szerviz területén.

— Üj dolog még az is, hogy az IFA gépkocsikat —s s Kalocsán zömében ezzel rendelkeznek az üzemek és vállalatok — ezután nem kell vinni garanciális átvizsgálásra^ mivel azt is itt végzik. Egyébként a tehergépkocsi-javítást minden típusra kiterjesztik.

Bízunk benne, hogy az AFIT eddigi hírnevéhez méltó jó szerviz létesül majd Kalocsán is. Következő kérdésünk tehát az volt, hogy ennek meglesznek-e majd a legszükségesebb feltételei ?

— Először a jelenlegi 20 szerelő helyett 35 fog a szervizben dolgozni. Ezt úgy biztosítjuk, hogy már jelenleg is 27 tanulót képezünk ki és a tanulóképzést továbbra is feladatunknak tartjuk. Az anyagiakat tekintve 700 ezer forint költséggel diagnosztikai műszereket szerzünk be, egy diagnosztikai műhelyt építünk, s a jelenlegi évi 40 ezer üzemóra kapacitást 70 ezer órára fogjuk felemelni. A személyi feltételek javításához tartozik még majd az 'ügyfélszolgálati Csoport is — megfelelő szakemberekből —, akik a szaktanácsadás, felvilágosítás mellett az ügyfelet — ha úgy kívánja — bekísérik a szerelőműhelyekbe ahól a kocsijukon végzett munkát megtekinthetik. Természetesen a műszaki egységnek lesz még ennél is fontosabb feladata: a hibák műszerekkel történő alapos és lelkiismeretes feltárása és minőségileg kifogástalan javítása. Bevezetjük a „Dolgozz hibátlanul” mozgalmat. Máris két új szó-? cialista brigád alakult — fő feladatuknak a jó minőségű munkát tartják.

Űj vonás még, hogy Jegy 10 szelvényes csekkfüzet ára 250 forint, s aki megvásárolja, az 10 alkalommal hozhatja be mosásra a gépkocsiját — minden előzetes bejelentés nélkül, s azt a munkát soron liívül elvégzik. Kidolgozták a különféle gépkocsi típusokra a bizonyos tízezer kilométerek megtétele után elvégezendő átvizsgálási ajánlatot is, kedvező árakkal. .

A műszakilag üzembiztos kocsi költségei' tehát nem magasak, és a tulajdonosnak nem okoz gondot, hogy mikor mit vizsgáltasson meg' a kocsiján.

Deák Sándor