Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-21 / 298. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1974. december 21. Folytatódik az európai kommunista és munkáspártok konferenciáját előkészítő budapesti találkozó, (Folytatás az 1. oldalról.) Antonis Ambatielos, a ■ Görög Kommunista Párt képviselője vázolta a Görögországban az elmúlt időszakban lezajlott eseményeket, S elmondta, hogy a testvérpártok Varsóban elfogadott állásfoglalása széles visszhangra talált a görög , nép körében. Hangsúlyozta: a dokumentum akcióprogramjának tartalmaznia kell azokat a követeléseket, amelyek közös alapját alkotják valamennyi párt tevékenységének a tömegek mozgósítására, minden békeszerető erő akcióegységének létrehozására. Jean Kanapa, a Francia Kommunista Párt képviselője rámutatott, hogy a konferenciának Európa jelenlegi helyzetének mélyreható elemzéséből kiindulva ki kellene alakítania á pártok kqzös fellépésének új célkitűzéseit. Az európai kapitalista és szocialista államok közötti békés egymás mellett élés egyáltalán nem jelenti a társadalmi és politikai status quo fenntartását — folytatta. — Éppen ellenkezőleg, elősegíti azt a harcot, amelyet a kommunisták vívnak a monopoltöke uralmi rendszere ellen, a rendszer megdöntéséért, mélyreható demokratikus átalakulásokért, a szocializmusért. Javasolta, hogy a találkozón részt vevő valamennyi párt részvételével minél előbb létesítsenek szerkesztő bizottságot, a tervezett konferencia dokumentumának előkészítésére. MOSZKVA Pénteken délelőtt Moszkvában a nagy Kreml-palotában folytatta és befejezte munkáját a Szovjetunió ■ Legfelsőbb Tanácsának második ülésszaka. A szovjet parlament két háza — a Szövetségi Petr Mladenov elutazott hazánkból Pénteken elutazott Budapestről Petr Mladenov, a Bolgár Nép- köztársaság külügyminisztere, aki Púja Frigyes külügyminiszter meghívására hivatalos, baráti látogatáson tartózkodott Magyarországon. A bolgár külügyminiszterrel együtt hazánkba látogatott felesége is. Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren megjelent Púja Frigyes és felesége, Roska István külügyminíszter-helyettés, és a Külügyminisztérium több vezető munkatársa. Jelen volt Böjti János hazánk szófiai ^nagykövete és Sztoio Sztanoev, a Bolgár Nép- köztársaság budapesti nagykövete. A bolgár külügyminiszter budapesti látogatásáról tegnap közleményt adtak ki, melyben megállapítják, hogy a megbeszélések szívélyes, baráti légkörben zajlottak le és teljes nézetazonosságot tükröztek valamennyi megvitatott kérdésben. Petr Mladenov meghívta Púja Frigyest hivatalos baráti látogatásra a Bolgár Nép- köztársaságba'. \MTI) Románia jövő évi költségvetése Barabás János, az MTI tudósítója-• jelenti: A. román nagy nemzetgyűlés (parlament)' csütörtökön megvitatta és- elfogadta Románia jövő évi gazdasági-társadalmi fejlesztésének egységes országos tervét és az állami költségvetést. Az előirányzat szerint a "jövő évben 15 százalékkal keli ‘emelkednie az ipari termelésnek, ezen belül a gépiparnak 19,4,* a köny- nyűiparnak 13,7, az élelmiszer- iparnak 12,8 százalékkal ■ kell növelnie termelését. Az 1975. évi beruházások volumene 151,3 milliárd lejt tesz ki, 22 százalékkal többet az ideinél. Ebből az ipar 53,4 százalékkal, a mezőgazdaság 11,8 százalékkal,- a szállítás és távközlés 10,6 százalékkal részesedik, összesen mintegy 530 új ipari és mezőgazdasági objektumot helyeznek üzembe jövőre Romániában. A külkereskedelem vólumene 21,8 százalékkal fog növekedni. Az 1975. éyi román állami költségvetés 241,8 milliárd lejes bevételt és ugyanekkora kiadást irányoz elő. (MTI) Olavi Poikolainen, a Finn Kommunista Párt képviselője javasolta, hogy az előkészítő találkozó határozza meg a konferencia elé terjesztendő fő dokumentum tartalmát. E dokumentumnak, pártja véleménye szerint, rá kell mutatnia, hogy az európai biztonsági és együttműködési értekezlet össze': hívása az európai népek nagy győzelme, mert ezáltal a történelemben először nyílt meg az út egy kollektív biztonsági rendszer létrehozása elptt. Poikolainen támogatta a szerkesztő bizottság megalapítására tett javaslatot. Willi Gerns, a Német Kommunista Párt képviselőié üdvözölte a varsói konzultáción született megállapodásokat.. Rámutatott, hogy ennek nyomán ellenfeleink is "kénytelenek megállapítani: a kommunista mozgalom egységének és összeforrottságának tendenciája erősödik. Az NKP javasolja, hogy a konferencia szólítsa fel kontinensünk népeit a fokozott éberségre és még nagyobb erőfeszítésekre a békés egymás mellett élésért folytatott harcban. Giancarlo Pajetta, az Olasz Kommunista Párt képviselője kijelentette, hogy aj kommunista pártok nem választhattak volna megfelelőbb pillanatot, az európai konferencia előkészítésére. Jelenleg fontos kérdések merülnek fel Európa népei előtt, a kommunista pártokra pedig az a nagy feladat vár, hogy előmozdítsák az összes munkás- és demokratikus erők szélesebb körű. együttműködését. Tanács és a Nemzetiségi Tanács — együttes ülést tartott, melyen jóváhagyták az 1975. évi népgazdaságfejlesztési tervet és költség- vetést. Az ülésen jelen volt Leo- nyid Brezsnvev, Nyikolaj Podgor- nij, Alekszej Koszigin, valamint Nelson, Rockefeller csütörtökön este 10 órakor, magyatf. idő szerint f pénteken hajnálbán az Egyesült. .Államok^ ,41.- alelnöké- Ijáhí, Üpngásfeesen, letette a hivatali ! ,esküt?Waweo->Burgei> főbíró, a legfelsőbb bíróság elnöke kezébe. A hódítók mindig ellenállásba ütköztek Vietnam földjén; a kínaiak, a franciák, majd a japánok is. Harminc évvel ezelőtt, 1944. december 22-én, a nép fegyveres osztagaiból alakult meg a Vietnami Néphadsereg. A hazai föld. a béke védelmére szerveződött hadsereg ismét önvédelmi harcra kényszerült a visszatért francia gyarmatosítók ellen, Sjf bár felszerelése még nagyon is kezdetleges volt!; 1954"májusá- ban fényes-, győzelmet aratott Dien Bíen Phu alatt. Ám a "béke megint nem bizonyult tartósnak. Délre új gyarmatosítók lopakodtak be: az amerikaiak. Űjabb 14 év telt el vérben és gyászban. A minden addiginál kegyetlenebb ellenség félelmetes haditechnikájával milliókat ölt meg, pusztíJean Blume, a Belga Kommunista Párt képviselője felszólalásában' hangsúlyozta, "hogy az egységet ki kell bővíteni olyan erőkkel is, amelyek hagyományosan reakciós eszmék hatása alatt álltak, de az új politikai realitások közepette hajlamosak lehetnek bizonyos irányváltásra. A Belga KP ezért hasznosnak tartaná, ha a kommunista pártok muhkabizottságokat alakítanának, egyebek között a szakszervezetekkel való akcióegység tanulmányozására. Paul Markowski. a Német .Szocialista Egységpárt képviselője elmondta: a NSZEP számára megtisztelő kötelezettséget jelent, •hogy a Német Demokratikus Köztársaság fővárosa lesz' az. európai kommunista és munkáspártok nagy jelentőségű konferenciájának színhelye. A konferencia dokumentumának tartalmával kapcsolatban elemezni kell '— mutatott rá —, hogy mely tényezők határozzák meg a fordulatot Európában és mi * a teendő az enyhülés továbbfejlesztése érdekében. Hangsúlyozni kell a kölcsönhatást amely az európai bé-' kés egymás mellett élésnek-a szocialista országok által folytatott politikája és a tőkés országok dolgozóinak a társadalmi haladásért folytatott harca között fennáll. A NSZEP képviselője végül indítványozta:' rögzíteni kellene a konferencia dokumentumaiban a tömegharc jelentőségét, a szovjet párt és kormány számos más vezető személyisége. Az ülésszak pénteken a terv- javaslat jóváhagyásával., illetve a törvényerejű rendeletek megerősítésével befejezte munkáját. (Bokori Az eskütételt megelőzte a k, .?- viselőház- teljes ülésének formális megerősítési vitája, amelynek Záróakkordjaként ,287 szavazatijai* tfíÍ8 'élitílÖDen-.1—J ‘vááyis170 :30 PSíSSáíekos fösfátíSA01 JéWSIliliEfl '' é'fá'ök5' .iélöitj'ér'áz augusztus 9-én" megüresedett alelnöki tisztség betöltésére. (MTI) tóttá az országot, de népét és hadseregét nem törte meg. A majdnem két éve megkötött párizsi megállapodás a honvédő hadsereg és a nép győzelme áz amerikai haderő és az áruló Thieu-rézsim fölött. E súlyos áldozatokkal kivívott győzelemben hősök ezrei születtek a földön, a vízen és a levegőben vívott önvédelmi harcokban. /Északon is-' mét béke van. a VDK néphadsea néptömegék befolyásának fokozását a külpolitikára. Georgos Christodulides, a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártja (AKEL) képviselője hangoztatta, hogy pártja teljesen egyetért a varsói előkészítő konzultáción kidolgozott irányelvekkel. A ciprusi párt megítélése szerint az európai helyzetben pozitív fejlődés ment végbe. Az AKEL képviselője köszönetét mondott a szocialista országoknak, különösén a Szovjetuniónak, azért a hatalmas segítségért, amit' a független, egységes és el nem köte-, lezett Ciprus megvédelmezéséhez nyújtottak. Edward Babiuch, a Lengyel Egyesült Munkáspárt képviselője kijelentette: úgy ,véljük, hogy a konferencia dokumentumaiban tükröződniük kell a testvérpártok sikereinek és tapasztalatainak. Mélyen szántó elemzést kell adni az európai erőviszonyokban végbement változásokról. Javasolta, hogy a kidolgozandó dokumentumok között legyen egy felhívás Európa népeihez. Alekszandar Grlicskov. j|j Jugoszláv Kommunisták Szövetségének képviselője elégedetted szólt arról, hogy a budapesti találkozó ugyanabban a jó szellemben folytatja munkáját. \ mint a varsói konzultáció és modot nyújt hasznos eszmecserékre az egyenlőség alapján. A JKSZ megítélésé szerint az európai békéért,í biztonságért és együttműködésért folyó'1 harc magában foglalja annak a szükségességét, hogy minden | európai állam szabadon .fejlődhessék. Csak ez biztosíthatja a kontinensünkön a gyors társadalmi és anyagi ffaladást — mondotta: — Az, enyhülési folyamat, első eredményei arra ösztönöznek, hogy mozgósítsuk az összes demokratikus erőket a békeharc- ban, és gyorsítsuk- meg Európa tömbökre oszlásának leküzdését. A konferencia a' pártok tapasz- ' tálatainak sokoldalú kicserélésével. tartalmas dokumentum ki| dolgozásával és a haladó erők mozgósításával éfhet®$eí a legjobban célját. ^ Konsztantin Tellalov- a Bolgár Kommunista Párt képviselője hangoztatta, hogy . az európai kommunista és munkáspártok következő “ konferenciájának témája igen időszerű és; oly an átfogó. hogy nemcsak a .munkás- osztályt,' hanem valamennyi demokratikus és haladó érőt' foglal- koztátnmat földlrésziümköhi A BKP . ágyéiért íiaáeEIidl m;áyéleményék- -IcBlÖlhogkiiSíllkónferáneiágíő) doku- _ mentumában mélyrehatóan elemezni, kell a kapitali^mus 'általá- nos válságának elmélyülését és ki 'kell dolgozni a kommunista és munkáspártok, a demokratikus és haladó erők további tévékeny- 'ségénék fő irányait. Rámutatott,' hogy az imperializmus napjainkban még mindig az antikemmu- nizmus és a szövjetellenesség fegyverét igyekszik / szembeszegezni a szocializmus vonzóerejével. és ez jelenti a militariz- mus és a agresszió politikájának eszmei alapját. A BKP meggyőződése, hogy közös erőfeszítéssel, a pártok kollektív 1 tapasztalatának alapján sikerül olyan hatékony politikai programot kidolgozni, amely előmozdítja a munkásosztály harcát a tőke éllen, és egyesíthet min'den dolgozó réteget Európa békés jövőjének biztosításában. rege a parti vizeken, a szárazföldön és a levegőben a haza földjét védi. Délen még harcok dúlnak a Mekong mentén és a íelíöldeken. S a nép fegyveres fiai, lányai: most is ellenállnak mindazoknak, akik életükre! földjükre, szabadságukra törnek — Vietnam végső győzelméig. Mert az »ország, a nép, egy és oszthatatlan. . .(T. P.) A Legfelsőbb Tanács jóváhagyta a jövő évi népgazdaság-fejlesztési tervet Rockefellert beiktatták alelnöki tisztébe • Ford és Rockefeller az alelnöki | eskütétel után. 'ita Harcban született hadsereg Vietnam népe és hadserege háromezer éves írott történelme idején sohasem támadt szomszédaira, de mindenkor hősiesen védte szülőföldjét a hálánál gyakran erősebb támadókkal szemben. A legendás nemzeti hősök: a Truohg nővérek, Ngo Quyen és Tran Hung Daó voltak a nemzet példaképei, akik sorra kiűzték a haza földjéről a támadó északiakat. • Állandó készenlétben. HÍREK - HÍREK NAPTÁR 1974. decefnber 21., szombat Névnap: Izidor Napkelte: 7 óra-29 perc. Napnyugta: 15 óra 55 perc. Holdkelte: íi óra 07 perc. Holdnyugta: — IDŐJÁRÁS- Várható időjárás ma estig: változóan felhős,; idő. csak egy-két helyen esővel. Déli. délnyugatira foVdüló, kissé megélénkülő szél. Hajnalban és reggel többfelé köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1—plusz 4, legmagasabb" nappali hőmérséklet plusz 5—plusz 10 fok között. (MTI1 ' A Kecskeméti Af-ometeorólógiai Obszervatórium jelenti: december 19-én a középhőménséklet 2,6. (az 50 éves átlag 0,1), a legmagasabb hőmérséklet 5,4 Celsius-fok volt., A napsütéses órák száma 5. December 2Q-án a reggél 7 órakor mért hőmérséklet 0,9, a délben-egy ódakor mért hőmérséklet 3.1, a legalacsonyabb hőmérséklet 0,6 Celsius-fok Volt. \ OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A Petőfi Népe 1975. évi falinaptára lapunk holnapi, vasárnapi számának mellékleteként jelenik meg. —■ SZOVJET OKTATÁSI KÜLDÖTTSÉG. LÁTOGATÁSA'. V.f D. Csibrjov vezetésével áz esztétikai névélést tanulmányozó szovjet küldöttség látogatott a kecskeméti Kodály Zoltán ének-zenei iskolába. Azt vizsgálták, hogy a zene miként hat az egyéniség alakulására, milyen módszéreket alkalmaznak a világhírű zenepedagógus, zeneszerző nevét viselő intézetben. Tanulmányozták a képzőművészeti nevelés; elveit,' litteni tapasztalatait. Rozgonyi Éva igazgató és Szappanos István tanár tájékoztatóját nagy érdeklődéssel hallgatták és kedvező véleményüket, elismerésükét az iskola emlékkönyvében rögzítették. A vendégékét fógadta Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályának a vezetője.■ ‘ Új illatszer—kozmetikai szalon Tegnap délelőtt a megye- székhelyen a Kéttemplom közi leendő sétáló utcában új illatszer—K>z- metikai szalont adott, át a forgalomnak Bes- senyi István, az’ Alföld Kereskedelmi Vállalat igazgató- . ja. Az. ünne- : pélyes nyitáson megjelentek a megyei és városi ?• tanács ■képviselői, a MÉSZÖV vezetői, az Alföld elnöksége és más kereskedelmi szervek i szakembereit., ' A 112 négyzetméter alap- területű, 52 négyzetméter1 eladóterű; ■ elegáns „Vénusz”- bolt kívitelezéi'&prlíötisigc 988"6Z'etí:.forint Völt, fc-infóulói o ikésai'eténék' értéke -1450 dei5®í?tM7‘aiáévlóbeistételi»^erveRt0ttb mint 1 millió 800 ezer forint. Három kereskedelmi dolgozó és tgy .jól' képzett férfi—női' kozmetikus, valamint a hazai és import illatszer-pipere ■ cikkek, il- létve :bőr- és hajápoló szerek ; bő nválasZtiéka várja--aa ide betérőket.''A drogéria és a kozmetikai szalon| egyaránt reggel 8-tól este 6- óráig áll a vásárlók és á vendégek rendelkezésére. — A jövő évre készül a nőbizottság Kecskeméten, a Homok- hátsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének nőbizottsága tanácskozott tegnap délelőtt,..Elsőként Vidéki Mátyás- né. a bizottság titkára adott tájékoztatást a TOT által rendezett tanfolyamról. Foglalkozott az ország és a körzet: gazdaságpolitikai feladataival, célkitűzéseivel, az 'oktatási tevékenységgel, valamint az . ifjúságpolitikai hatá- .iiozat végrehajtásával. Beszámolt az idén elvégzettekről,», többek között az ÁFÉSZ-ek nőbizottságaival . kialakított kapcsolatról. I Király Lászlóné. a jlakiteleki Szikra' Termelőszövetkezet' ‘ főkönyvelője. a területi szövetség nőbizottságának, elnöke hasznos »tanácsokat adott a résztvevőknek a zárszámadásra való felkészüléshez és ismertette a jövő évi terveket is. — NYELVOKTATÁS. A Bácsalmási Állami Gazdaság húsz dolgozója részére — a hagyományos módszerekkel — négyhónapos előkészítést rendeznek a.TIT audiovizuális intenzív nyelv- tanfolyamának megkezdése előtt. A TIT bajai járási szervezete és a bácsalmási közművelődési szervek között megkezdődtek a tárgyalások az előreláthatóan »februárban induló angol nyelvtan- folyam szervezésével kapcsolatban. Lottó A Sportfogadási .és Lottó. Igazgatóság közlése szerint a Szobon megtartott 51. heti lottósor- ' soláson a következő, számokat húzták ki: 1, 23, 52, 61, 87 A Sportfogádási és Lottó Igazgatóság áz ünnepek előtti torlódás elkerülése érdekében „aranyos” jutalomsorsolást hirdetett a lottózók között, aki az 52. heti szelvényüket már ezen a, héten beküTdték. j A húzást szombaton .tartják az igazgatóság székházában A rendkívüli jutalomsorsolás főnyereménye egy arany színű’ Zsiguli . személygépkocsi. Ezen kívül tízezer, háromezer és ezer forintos arany ékszer-utalvány okát sorsolnak ki. (MTI) — Vadvédelem« Bár még- viszonylag enyhe az idő, a mezőkön és az erdőkben már megkezdődött a téli ' vadvédeleméi. Különösen a Duna menti erdőségekben — mivel víz alá l/erujt áz ártér — igénylik a fokozottabb gondoskodást az őzek,, a gímszarvasok és az apróvadak, így ezeken a területeken már feltöltötték az etetőket és állandóan figyelik a vadforgalmat. A Kecskeméti Katona József Színház műsora December 21, este 7 óra SYBILL Jászai-bérlet Szigetszentmiklós, este 7'óra VAN ILYEN CSALÁD MOZIMŰSOR *e 1974. december 21.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor] A MATTÉI ÜGY 14 éven, aluliaknak nem ajánlott] Színes, magyarul beszélő, olasz; film! KECSKEMÉTI ÁRPÁD fél 4 órakorig AZ OLSÉN BANDA NAGY FOGÁSA • Az ifjüsá&i bérletek . nem érvényesek! Színes,* magyarul beszélő, dán bűnügyi filmvígjáték. . háromnegyed 6 és 8 órakor! JELBESZÉD • . Színes magyar film. Wesemozh A VÁROSI MOZIBAN! háromnegyéd 6 és 8 órakor!; A LOCSOLÓKOCSI Színes magyar ’film. y, STŰDIÓMOZI! ' ;8 órakort MIT CSINÁLT FELSÉGED 3-TÓL 5-IG? Csak 16 éven felülieknek! Mikszáth Kálmán novellájából készült magyar filmvíg játék, i