Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)
1974-12-19 / 296. szám
1974. december 19. • PETŐFI NÉPE • 5 KECSKEMÉTI MÜVÉSZHÁZASPÁR ALKOTÁSAI A SAJTÓKLUBBAN Jó kiállítás Marostordai Anna és Palkó József lassan- lassan két évtizede jelen van Bács-Kiskun megye képzőművészeti életében. Az összegező téli tárlatokon, tematikus tárlatokon, pedagógus kiállításokon mindig találkozunk műveikkel. Dolgozlak, csendesén, inkább a •megtalált kifejezés öröméért,' mint zajos sikerért. 0 Marostordai Anna: Népművészet 0 Palkó József: Fejek A kecskeméti sajtóklubban rendezett tárlatukban gyönyörködve alig értem, hogy miért kellett ily sokáig várni itteni első önálló kiállításukra, Kulturált, jó iskolán nevelkedett mesterek. Van mondandójuk és rendelkeznek a megformálás adományával. A Képzőművészeti Főiskolán ismerkedett össze három évtizede a két növendék. A fővárosban kötötték össze sorsukat. Mindketten szívesen hivatkoznak Rudnay Gyulára. Tán neki köszönhetnek a legtöbbet. ' A megcsinálás tisztességét, a szakma, a mesterség alapos ismeretének a szükségességét hirdette, s példázta munkásságával. Felsrófolta meglevő pedagógiai hajlamaikat. . Rudnay Gyula és a két fiatal művész minden alkalmat felhasznált a tanításra, tehetségek felkutatására, kibontakoztatására. Palkó József és Marostordai Anna diákjai, az általuk vezetett szakkörök tagjai közül többen már elismert művészek, diplomás alkotók. Az Országos Nevelőintézet ad keretet életüknek. Sok időt töltenek a 75 esztendős intézetben. Előírásos kötelezettségeiken kívül is részt vállalnak az embernevelésben, a közösségi munkában. Marostordai Anna népművészeti szakkört vezet, hozzáértéssel, szenvedélyes buzgalommal. Férje a képzőművészeti szakkörben kamatoztatja tapasztalatait. Másmás módszerekkel mindketten arra tanítják növendékeiket, hogy csak szépen lehet és szabad élni. A sajtóház pinceklubjában nézegetve a kiállított grafikákat, akvarelleket, metszeteket mind nyilvánvalóbb számomra, hogy tisztes hely illeti Marostordai Annát és Palkó Józsefet megyénk képzőművészeti életében. Jól megkülönböztethető, egvépi, csiszolt stílusban fogalmaznák. 1' r Kedvvel}"' Ötletesen kísérletez* nek különböző technikákkal, de a szenzáció, a meghökkentés érdekében nem bújnak ki a bőrükből, nem vállalnak alkatuktól, egyéniségüktől idegen szerepet. Tisztában vannak a megmi/nkálandó anyag és az alakító eszközök természetével, törvényeivel, tartalmat, stílust befolyásoló hatásával; így érvényesítik, érvényesíthetik következetesen a mondandó elsőbbségét; a’folyamatos megújulás szigorú parancsát. A bejárattól balra látható Palkó József Élet II. metszetmontázsa. A művész újabb törekvései ötvöződnek, összegeződnek a képen. Vallomásnak is tekinthetjük. Azt sugallja, hogy Palkó József magáénak érzi ezt a fúrótornyokkal és szőlőfürtökkel dús, szüntelenül változó tájat, ahol naponta ismétlődnek, mindig ugyamf^y és mindig másként a születés és elmúlás örök dolgai. Egymásra rétegeződnek a valóságban és a metszetmontázson a létezés és a látvány természetes és mesterséges elemei, az általános emberi vonatkozások és a helyi sajátosságok. Ügy rakja föl Palkó József az összeolvadó, elkülönülő valóság-mozzanatokat mint a legyűr- hetetlen Élet formálja a tájat, az embert. Míg Palkó József munkáit többnyire gondolatok, tételek kifejtésének tekinthetjük, Marostordai Anna inkább érzelmileg azonosul témájával, örömét leli a dúsan burjánzó vonalak szépségében, az elkapott pillanatot faggatja. Ül egy értekezleten, füle az elő* adókra ügyel, de mozdul a lanta- zia, a kéz és az előtte levp újságon gyorsan kirajzolódik két pompás gyerekfej. Kevesen érzékeltetik hozzá hasonló hűséggel a csendesen ballagó kecskeméti utcákat, a kunkapuk, a földszintes házak szigorú geometriáját, a házak között csordogáló bárnazöld alkonyatot. Játékosabb alkat férjénél. szívesen, könnyű kézzel dolgoz/fel kétszer-háromszor azonos témát, olykor éppen az eltérő technikával érzékeltetve a téma sajátos hangulatait. Marostordai Anna és Palkó József kiállítása a sajtóház (Szabadság tér l/a) klubjában december végéig, szombat és vasárnap kivételével délután 4 órától este 10 óráig tekinthető meg. Heltai Nándor A KRITIKÁI KIADÁS ELŐKÉSZÜLETEIRŐL Katona József művei négy kötetben Régebben is felvetődött az a gondolat, hogy a Pártosság dühe (tüze?) című színművet Katona József fordította. Waldapfel József tévedésnek minősítette ezt a nézetet. A Katona József Társa-, ság legutóbbi ülésén Bognár András első hallásra meggyőzőnek tűnő stiláris és tartalmi érvekkel a kecskeméti drámaírónak tulajdonította a fordítást. Feltevését a készülő kritikai kiadással kapcsolatos kutatásaira alapozta. Fontos témát választott tehát idei utolsó összejövetelére a kecskeméti irodalmi társaság: fórumot teremtett a kritikai kiadás készítői számára. Az ismertetett feltevések természetesen még nem tekinthetők a munkaközösség végleges álláspontjának, inkább Katona József életművére vonatkozó újabb kutatásokba engednek betekintést. Oltványi Ambrus gondozza — a Bánk bán kivételével — a drámák kéziratát. Most először közük majd a Jeruzsálem pusztulása eredeti, Katona József kézírásában a kecskeméti levéltárban fennmaradt szövegét. A végleges változat édesapja másolatában áll rendelkezésünkre. A két szöveg összevetése nagyszerű lehetőséget ad a drámaköltő alkotói módszerének további elemzésére. Sütő József állítja össze a Katona József verseit, történelmi művelt és az egyéniségére jellemző hivatalos iratokat tartalmazó kötetet. Az ülésen egy már-már feledett ügyvédi memorandumra hívta fel a figyelmet. Arról tájékoztatta, dr. Orosz László, a sajnos, kis létszámú hallgatóságot, hogy mennyi körültekintést kíván a hiteles szöveg meghatározása, értelmezése. A sorozat, szerkesztőjeként és a negyedik, a Bánk bánt magában foglaló kötet gazdájaként azt bizonyította, hogy helyesen idézik színészeink Katona egyik vitatott szavát: „...egy halotti fá- tyolt ' kötnének inkább hasokra”. (Pándi Pál sajtóhibának minősíti az általunk kiemelt szót, úgy tartja, hogy a hajókra lenne a pontos kifejezés.) A kecskeméti irodalomtörténész hosszas vizsgálódás után tisztázta ezt a kérdést, amelynek ismertetésével a munka aprólékosságát és a kritikai kiadás felelősségét is érzékeltetjük. A kötetek szerkesztői elmondták Fehér Sándornak, a Katona József Társaság elnökének a kérdéseire, hogy még lehetetlen meghatározni a négykötetes mű megjelenésének várható időpontját, mivel a munka közben újabb problémák adódhatnak. Annyi azonban bizonyos, hogy belátható közelségbe került a régóta hiányolt, nagy jelentőségű Katona József műveinek kritikai kiadása. A siettetés csak károkat okozhat. Jó indulatú támogatással, a sorozatszerkesztő részére nyújtott esetleges munkaidő-kedvezmény- nyel, a szükséges kiegészítő munkák felvállalásával azonban gyorsítani lehelne és kellene az előkészületeket. H. N. Stirlitz - civilben Beszélgetés Vjacseszlav Tyihonovval — A tavasz tizenhét pillanatában először találkoztunk önnel, mint felderítővel... — Régóta kerestem már a filmben a szovjet felderítő szérepét, s már régóta vártam arra, hogy színészként, a magam eszközeivel megformáljak egy ilyen embert — komolyan, a krimiműfaj sablonos megoldásaitól mentesen. Három évvel ezelőtt meghívtak A tavasz tizenhét pillanatának forgatására. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, arra gondoltam: ez az, amit kerestem — a mű jelentőségét, a karakter mélységét, a lélektani összetettséget illetően. — Szokta nézni a televíziót? — Elfoglaltságomtól függően. Amikor tudom, nézem. Nézem a híreket, a sportműsorokat, sőt még gyerekadásokat is, mert hároméves kislányomat' már érdekli a televízió, s természetesen a játékfilmeket is. — Másként hat-e önre a film a moziban, mint a képernyőn? — Természetesen. Égy széles-1 vásznú film művészi vonatkozásban bizonyos mértékig veszít hatásában, ha az ember televízióban látja. Nem a képernyő méretei, hanem inkább a kollektív és egyéni befogadás hatékonysága miatt. A moziban sokan vannak, s ha az ember valamit nem értett meg vagy egy pillanatra nem figyelt oda, a nézőtér reakciója hozzásegíti ennek a kis „fehér tolnak” a kitöltéséhez. Otthon viszont többet is „kihagy” az ember. Ez függ a hangulatától és attól is, hogy menhyire foglalt, elvonja-e figyelmét egy telefon vagy a különböző házi teendők... A műalkotást nem lehet „elejétől végig” egyforma intenzitással nézni. De ha nem volna televízió, sok mindent egyáltalán nem látnánk, beleértve a filmeket is. — Hány szerepet játszott filmen? * — Talán húszat. Nem is olyan sok ez, ha arra gondolok, hogy már huszonöt éve vagyok a pályán. Nem szeretek egyszerre több film forgatásában részt venni. Többnyire főszerepeket kapok, ez pedig maximális erőkifejtést, nagy figyelmet igényel, s nem tűri az energiám szétforgá- csolását. A Háború és béke forgatása például 4 évig tartott; ez alatt az idő alatt legalább négy más szerepet lejátszhattam volna. De akkor számomra ez az egy mindennél fontosabb volt. ;— Szeretne színházban játszani? — Filmszínész vagyok. Azért is végeztem el a filmművészeti főiskolát, hogy filmszínész lehessek. Szeretem a hivatásomat. De — filmszínész kollégáimhoz hasonlóan — gyakran irigylem színházi pályatársaimat. Az ő munkájuknak a miénkkel szemben az az egyik legnagyobb előnye, hogy eleven kapcsolatban vannak a nézővel, aki az alkotás folyamatának tanújává válik. Azt kérdezte az imént, szeretnék-e színházban játszani. Kétség kívül: De mondtam már, hogy nem szeretek egyszerre több dologgal foglalkozni. — Most min dogozik? — Forgatókönyvet olvasok. Sok ajánlatot kapok, ezekből kell kiválasztanom a nekem megfelelő szerepet.' Sajnos, nem találtam még ilyet. Lehet, hogy ez jó is így. Az alatt a három év alatt, míg A tavasz tizenhét pillanata sorozaton dolgoztam, annyira ösz0 Stirlitz megszemélyesítője — Vjacseszlav Tyihonov. szenőttem Stirlitz-Iszajev alakjával, gondolataim és érzéseim annyira az ő jellemének és tevékenységének hatása alatt állnak, hogy el kell telnie még bizonyos időnek, hogy eltávolodhassam tőle. — Hogyan viseli saját népszerűségét? — Hogy érti ezt? (mosolyog). — Hogy jóformán mindenki ismeri... — A foglalkozásunkkal jár. Ha a filmszínész akár egyetlen filmszerepet is játszott, máris megismerik az utcán. Dicsőség? Népszerűség? A lényegét tekintve sem ez, sem az. Egyszerűen csak foglalkozási ártalom. Az, hogy a filmszínészeket arcról is ismerik, még nem jelenti ázt, hogy ők különbek lennének a más foglalkozású embereknél, akik ugyanolyan jól végzik a maguk dolgát. Mi több, úgy gondolom, hogy ha a filmszínész kezdi magát többnek becsülni a többi embernél, úgy művészként, emberként is egyaránt sokat veszít. Álla Gegyinszkaja APN SZILVÁS! LAJOS (21.) Kanyar következik. Akácfasor szegélyezi az út hajlatát. Nagy víztócsákon robog át a kocsi, szétfröcsköli a sarat. Amikor beérünk a kanyar közepébe, akkor vesz- szük észre — Szoika is, én is ugyanabban a nillanaban —, hogy talán háromszáz méterre előttünk ' négy lovas közeledik. Katonák, Illetve — sapkájukon kakastollat lenget a gyenge szél — lovascsendőrök. Járőr! Már fordulok is hátra a fiúkhoz: — Elő a fegyvereket! Tegyetek úgy. mintha erősen őriznétek az angolt! Mire előrefordulok, látom, hogy az élen lovagló csendőr felemeü a karját: jelzi,- hogy álljunk meg. — Megállják? — kérdi Szojka. Fojtott a hangja. — Álljon meg. — Igenis. A kocsi lassít, s pontosan a csendőrök előtt áll meg. Parancsnokuk —, vállas, pirospozsgás főtörzsőrmester — tiszteleg, amint meglátja a rangjelzésemet. — Főhadnagy úr. alázatosan jelentem, az a parancsunk, hogy igazoltassunk minden katonai egyént vagy járművet... Belevágok a szavába. r— Angol hadifoglyot szállítunk, — Igenis. Kérem a nyílt parancsot, főhadnagy úr. Előveszem a nyílt parancsot, de már meg is bánom. A csendőr böngészni kezdi, megnézi a pecsétet. Nem adja vissza. — Főhadnagy úr, alázatosan jelentem, a nyílt parancs Budapestre szól. A főhadnagy úrék Kecskemét felé mennek. Egy pillanatig gondolkozom, s közben észreveszem mind a négy csendőr karján az árpádsávos nyilas karszalagot. Látom azt is, hogy csak revolverük és karabélyuk van. A karabélyt, mint a lovasokból szokás, hátukon átvetve hordják. Már felelek is: — Muszáj bekanyarodnunk Kecskemétre. Át kell ott adnom valakinek az ezredparancsnokunk üzenetét. — Kinek? — Ez nem magára tartozik főtörzsőrmester! — erélyessé keményítem a hangom. Ezekkel szemben az a legjobb fegyver, ha fölényesen viselkedik az ember. Észreveszi magát. De már szimatot fogott. Üjra belenéz a nyílt parancsba. — Főhadnagy úr, alázatosan jelentem. a nyílt parancson nincs feltüntetve, hogy a főhadnagy, úrékkal küldik az angolt. Két térde mozdulatával odakormányozza a lovát közvetlenül a kocsi oldala mellé, s kihajol a nyeregből, hogy megnézze Gilber- tet. Talán először lát angol embert. Ez is időnyerés, de hiába, nem jut eszembe semmi okos. ' — Nagyon siettünk — mondom. — Észre sem vettem, hogy nem vezették rá a fogolyszállítást a nyílt parancsra. Újra felém főidül a pirospozsgás arc. A főtörzsőrmester összehajtja a nyílt parancsot, és készül, hogy eltegye. Elönt a hideg. — Ebben az esetben a parancsunk értelmében fel kell szólítanom a főhadnagy (urat, hogy jöjjön be velünk Ceglédre. Ott majd tisztázni fogják a dolgot a csendőrparancsnokságon. — Hátrafordul a nyeregben egyik embere felé: — Gulácsi! Üljön át az autóba. összevillan a szemem Szojká- val. Még egy pillantás, előre az útra. Aztán hátra. Kihalt, mint eddig. Azt hiszem, Szoika megértett. És ^ mozdulatokból érteni fognak a többiek is a kocsi hátsó részében. Hiszen mindegyik rajtam csüng a tékintetével. A Gulácsinak nevezett csendőr kászálódik is le a nyeregből. A fő- j törzsőrmester se néz ránk, az emberek felé fordul. Felállók. Egy ujjmozdulattal kibiztosítom a géppisztolyt. — Tegyék fel a kezüket! — csattan a hangom. Egy pillanat sem telik el. a főtörzsőrmesternek alig marad ideje visszafordulni felénk, máris láthatja, hogy öt géppisztoly sze- geződik rájuk. Jóleső érzés mele- I gít belülről: pontos az összhang közöttünk. Rápillantok Hegedűsre. — Szedje el a fegyvereiket! A karjukról is vegye le a karszalagokat! V Hegedűs leugrik az autóról, és gyors mozdulatokkal lefegyverzi a négy meglepett csendőrt, a főtörzsőrmester arca bordópirosra sötétedik, s torkába belefagy a hang. Látom, hogy Gilbert meglepetten bámulja a jelenetet. Jó ötlet villan eszembe. Megkeresem a szememmel a lova mellett álló csendőrt, és ráparancsolok! — Gulácsi! A neve hallatára összerezzen a csendőr. Egészen biztos, hogy fogalma sincs, honnan tudom a nevét. Halálsápadt lesz. amikor meghallja: — Maga vetkőzzön le! Körülbelül olyan az alakja, mint Gilberté. Meg fog felelni az uniformisa. Hallom, hogy Gaszton kuncog a hátam mögött. Magam is alig állom meg, hogy el ne mosolyod lak. amint néznem kell, hogy a meglepett csendőr tétován bámul ide-oda. — Igyekezzen. Gulácsi! — mordulok rá fenyegetően. Egyszerre sebes lesz a mozgása. Veti le magáról a zubbonyt, a nadrágot is gombolja. — Élőbb a csizmát! — egzeci- roztatom. s kezdem élvezni a helyzet humorát. De közben a nyugtalanság is bizsereg bennem: sietnünk kell. nehogy megjelenjen valamelyik irányból egy katonai jármű, mert akkor... belegondolni is rossz. Hegedűs bedobálja a csendőrök fegyvereit az autó fenekébe, elveszi a nyílt parancsunkat a főtörzsőrmestertől. és a nyilaskeresztes karszalagokkal együtt idehozza nekem. Zsebre vágom mind a négyet. Alkalmasint jól jöhet még nekünk. — Főhadnagy úr __— a főtö rzsőrmester, hangja, amely néhány perce még magabiztos volt, most félénken búvik elő a szájából. Hegedűs felnéz rá. és élvezettel odahörken: — Kuss! Ne zavarja a főhadnagy UFat! Aztán — miközben én nem tudom tovább legyőzni ingeremet a mosolygásra — odalép Gulácsi- hoz. összenyalábolja az egyenruhadarabokat. A csendőr ott áll dideregve, ingben-gatyában a sárban. Hegedűs végignéz rajta, és megvetően megjegyzi: — De girhes vagy gúnya nélkül. édes komám .. | Aztán felugrik a kocsira, és veszi a gépposztolvát. — Lóra! — intek Gulácsinak. Majd tagoltan kiadóm a parancsot: — Galoppban irány Cegléd felé! Indulj! Senki sem fordul hátra! Megvárjuk, amíg vagy tíz-tizenöt méterre érnek, aztán intek Szojkának. hogy ■ ő is induljon. Amint felzúg a motor, mindenkiből kitör a visszafojtott kacagás. A kocsi hátsó részében egymásnak dőlnek a fiúk. és tele szájjal röhögnek. Szojka is nevet, villognak erős fogai, de leghangosabb mindanyiunk között az angol. Tátva a szája, amelyből hiányzik a két első metszőfog, és hörögve kacag. Megértette, mi történt. VIII. Negyvenkilométeres sebességgel fut a kocsi a rossz úton. Már nem fázunk, a felszabadult kacagás, amely napok feszültségét oldotta fel bennünk, kimelegített mindannyiunkat. Mire végre csillapul a hahota, előszedem a zsebemből a nyilas karszalagokat. Egyiket mindjárt fel is húzom a karomra. Hátranyújtom a másik hármat a fiúknak. s közben szólok Gasztonnak: — Mondd meg az angolnak, hogy öltözzön át a csendőr ruhájába. (FoiytctJidkJ
