Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-18 / 295. szám

1974. december 18. • PETŐFI NÉPE • 7 Bácska Kupa ’ 74 Baján a Vasvári Pál utcai sport- csarnokban negyedszer rendezte meg a városi sportfelügyelőség és a BSK, a „Bácska Kupa” orszá­gos szabadfogású versenyét, ezút­tal az ifjúságiak részére. Tíz egyesület 44 versenyzőt ne­vezett. ' köztük az 1974. évi ma­gyar bajnokság helyezettjeit, öt válogatottat is. Végül mégis csak 38-an léptek szőnyegre. A nem túl nagy létszám ellenére a maratoni (6 órás) versenyen hatalmas küz­delem folyt. A lelkes, sportszerű közönség színvonalas mérkőzése­ket láthatott. • Az FTC kupagyőztes együttese. A kupa sorsa már a mérlege-1 léskor eldőlt, hisz az FTC 9 ver­senyzőt, köztük 3 válogatottat ho­zott. A helyezésekért nagy harcot vívtak a BSK birkózói a korábbi kupavédőkkel, a szegedi, kecske­méti és orosházi birkózókkal. A legnagyobb küzdelmét a 70 kg 8 fős mezőnye vívta. Az FTC válogatottjának. Kissrtek nagyon meg kellett izzadnia az arany­éremért. A bájai Zimmermannt az abonvi Kovács, és az orosházi Jeszenszki szorította le a dobo­góról. 56 kg-ban Mandl Gábor (BSK) veretlenül is csak a máso­dik helyen tudott végezni, mert egyszer erőnverő volt és örök ri­válisa, az orosházi Deme, akivel döntetlenre mérkőzött, eggyel több tusgyőzelemmel megelőzte. A hazaiak közül Faldum és Ko­csis nyújtott még jó teljesítményt, de a niagasahb súlycsoportban- nem kerültek dobogóra. Muhorai László az FTC versenyzője nyúj­totta a legérettebb birkózást, de egy taktikai hiba miatt csak ezüstérmes lett. A legcélszerűbben a 81 kg-os Nagy István (ÉVIG), birkózott és győzött, teljesítve az aranyjelvé­nyes szintet. A legnagyobb meg­lepetést az orosházi Rácz László szerezte, aki 60 kg-ban két FTC-s versenyző elől vitte el az arany­érmet. A szegediek két válogatott­4 Egy remek akció, s a tus előtti pillanat. Kiss József (FTC) a 70 kg-ban győzött. ja Márkos és Vajda könnyedén győzte le bajai ellenfelét. Kruj Iván nemzetközi verseny­bíró elnökletével hiba nélkül mű­ködött a versenybíróság. Két ver­senybírónk. Bénák János és Bán Ferenc is felnőtt a feladathoz, és így végig sportszerű keretek között sérülés nélkül zajlott le a verseny. Eredmények: 48 kg (1 ind.): 1. Fekete Pál (gSK). 52 kg-ban nem volt induló). 56 kg (5 ind.): 1. De­rne Janos (Orosházi Spartacus), 2. Mandl Gábor (BSK). 3. Báli Fe­renc (Szegedi VSE). 60 kg (5 ind.): X. Rácz László (Orosháza), 2. Varga László (FTC), 3. Winth Imre (FTC). 65 kg (5 ind.): 1. Fekete Dezső (FTC). 2. Muhorai László (FTC). 3. 3. Telek László (Orosháza). 70 kg (8 ind.): 1. Kiss József (FTC). 2. Kovács István (Abonyi Tsz SK). 3. Jeszenszki László (Orosháza). 75 kg: 1. Os- váth János (FTC). 2. Pepó Jó­zsef (FTC). 3. Jerszi József (Szi­getvár). 81 kg (6 ind.): 1. Nagy István (ÉVIG), 2. Wessenhoffer József (KSC). 3. Dezamics Zoltán (FTC). 87 kg: 1. Márkos Zsolt (SZVSE), 2. Deli József (BSK). Nehézsúly (2 ind.): 1. Vajda Já­nos (SZVSE). 2. Szép Nándor (BSK). Pontversenyben: 1. Ferencváro­si Torna Club 26 pont (Edző: Kruj Iván), 2. Bajai SK 14 pont (JSdző: Szabados Imre és Barna Tibor.),-3. Orosházi Spartacus ,42 pont (Edző: Trázsi István), 1 4. Szegedi Vasutas SE 11 pont, 5. ÉVIG 5 pont. 6—7. Kecskeméti SC és Abonyi Tsz SK 3—3 pont, 8. Szigetvári VSC 1 pont, 9—10. Radnóti SE és Makói ITSK 0 pont. Járai Antal Tánczos (Kun Béla SE) a góllövő lista élén Pontosan 549 gólt lőttek az idén ősszel a megyei I. osztályban. Ez mérkőzésenként 3,58-as átlag. A legtöbbször a félegyházi Tán­czos zörgette meg a hálót, össze­sen 16 mérkőzésen játszott, és 21 gólt rúgott. A góllövőlista őszi végső állása: 21 gólos: Tánczos (Kun B SE). 16 gólos: Bérezés (Kszmiklós). 14 gólos: Bozóki (Soltvadkert). 13 gólos: Lakatos (Kal. VTSK). 12 gólos: Vén (Kai. VTSK), Fü­redi, Czeigersmidt (Tompa), Pa- rádi I. (Lakitelek).' 10 gólos: Gombkötő (Fájsz). 9 gólos: Szlo­vák I. (Kiskőrös), Kemény (Ba­jai SK), Csapiáros (Tompa), Ru- bányi (Laki telek), Kollár (Sü- kösd), Ádám (Gábor Á. SE). 8 gólos: Kállai II. (Kméti Fém­munkás), Péter (Vaskút), Mészá­ros (Gábor Á. SE), Mezei II. (Izsák), Kráczer, Herner (Fájsz), Patai (Kszmiklós). 7 gólos: Pri- kidánovics (Bácsalmás), Kovács (Hajós), Tüske (Érsekcsanád), Sudár (Sükösd), Pataki (Radnó­ti SE). 6 gólos: Padlás (Kméti Fémmunkás), Palatinszki (Vas­kút,) Szlovák II. (Kiskőrös), Posztobányi (Kal. VT6K). 5 gó­los: Bagó, Molnár (Hajós), Ko­szorús (Érsekcsanád), Farkas (Kun Béla SE), Vágó (Gábor Á. SE), László (Kiskőrös). 4 gólos: Zsifkó (Tompa), Geiger, Piuko- vics (Bácsalmás), Lazányi (Vas­kút), Páncsics (Sükösd), Maczkó (Gábor Á. SE), Szőllősi, Borócz- ki (Radnóti SE), Márity (Bajai SK), Sárközi, Lábát, Szabó (Kis­kőrös), Gerber (Kai. VTSK), Ben- kő (Soltvadkert), Ádám (Fájsz), Forró (Kszmiklós). 3 gólos: Sass (Tompa), Márkli (Kméti Fém­munkás), Balogh (Hajós), Pará- di II.' (Lakitelek), Rigó, Iván-yi II. (Kun Béla SE), Puskás (Rad­nóti SE). 2 gólos: Magyar, Ra­dies, Kocsis (Bajai SK), BaraSás (Kai. VTSK), Fábián, Kiss Dob- szai (Soltvadkert), Poloznik, Bán- hidi, Boti (Izsák), Kovács, Lajtos (Fájsz), Kalamon, Szombati. To- ponári (Kszmiklós), Véber (Bács­almás), Kállai I., Kiss (Kméti Fémmunkás), Follárd, Szebeni (Hajós), Öombovári (Vaskút), Maruskó, Pólyák (Érsekcsanád), •Puskás, Kakó I. (Lakitelek), Ma- ruzsa (Sükösd), Jókai (Kun Béla SE), Szabó• (Radnóti SE). 1 gólos: Karhesz, Juhász, Laki (Bajai SK), Herczig, Bór (Kiskőrös), Pécsi (Kai. VTSK), Erdős, Wolf, Somo­gyi, Meskó (Soltvadkert), Szabó, Horváth (Fájsz), Takács, Gyen- gési (Kszmiklós), Kábái (Tom­pa), Narancsik, Turcsányi, Hut­terer, Molnár (Bácsalmás), Bállá, Sz. Nagy, Bakos, Dómján (Kméti Fémmunkás), Federi, Németh, 0 Tánczos, a megyei I. osztály legeredményesebb csatára. Páncsics (Hajós), Sipőcz, Bíró, Murányi, Bedzsula, Keresztes (Vaskút), Gangli, Csík (Lakite­lek), Lógó, Szabó, Tóth I., Tóth II., Kovács (Sükösd), Sahin, Du- kai, Tímár (Kun Béla SE), Pé­csik, Zsebő (Gábor Á. SE), őrző, Kormos, Rédei, Kulisics, Balázs, Baksa, Nagy II. (Radnóti SE). Ongólosok: Francziskovics (Tompa), Merkler, Matus, Zórity (Vaskút). Mol­nár (Bajai SK), Zsemberi (Bácsalmás), Száll (Gábor A. SE), Horváth (Kun B. SE), Fábián (Soltvadkert), Alácsi (Kszmiklós). MA: A diák sportkörök megalakulásáról tanácskoznak December 18-án délelőtt 9 óra­kor Kecskeméten, a megyei ta­nács székházában tanácskoznak a megye testnevelő tanárai. A meg­beszélés tárgya a diák sportkö­rök (DSK-k) megalakulásával kapcsolatos miniszteri rendelke­zés, vagy pontosabban: a rendelet egységes értelmezése. A továbbiakban december 21— 23-án Kunfehértón. a megyei ta­nács vb testnevelési és sporthiva­talának edzőtáborában tartanak a DSK-k diákelnökei részére há­romnapos tanfolyamot. * Pintér Tibor országos bajnok Vasárnap délelőtt a Jégszínházban véget ért az országos serdülő Ökölví­vó-bajnokság. A nagy váltósúlyban, 8 induló között két Bács megyei íiú ke­rült döntőbe. Pintér Tibor (Kun Béla SE) az elődöntőben Pappot (Csepel), a középdöntőben pedig Harmost (Pe- tőfibánya) győzte le. A másik ágon Halász Jenő (KSC) Lódi (BHSE) és Virágh (KSI) ellen bizonyult jobbnak. A döntő nagy küzdelmet hozott, amelyben a kiskunfélegyházi fiú dön­tő fölénnyel győzött. A súlycsoport végeredménye: 1. Pintér Tibor (Kun Béla SE, edzője: Tóth György), 2. Ha­lász (KSC), 3. Harmos (Petőfibánya). és Virágh (KSI). Megkezdődött az Aranyhomok Kupa kézilabdatorna Négy női és négy férfi csapat rész­vételével szombaton Kecskeméten,, megkezdődött az Arany homok Kupa kézilabda-terembajnokság. A női ver­senyben a Dunaújvárosi Kohász és a Szolnoki MTE mellett megyénkből a Jánoshalmi Spartacus és a Kecskeméti TE indul. A férfiaknál a Szegedi Vo­lán. a Szolnoki Olajbányász és a Kecs­keméti Építők látszott az első fordu­lóban. A Szondi SE később kapcsoló­dik majd a küzdelembe. A szombati eredmények: NŐK: Dunaújvárosi Kohász—Jánoshalma 16:5 (6:2) Vezette: Madár, Hódos. Gd.: Pfaff 8. Boros 4, Farkas 2. Ju­hász; Szongrigin, illetve Mikó 3. Csesz- negi 2. Jók; Hodován, Pfaff. Juhász, illetve Mikó, Nagy. Kecskeméti TE—Jánoshalma 13:13 (4:7) Vezette: Tüske, Schober. Gd.: Takács 6, Tihanyi 2, Szabó 2, Dunai, Cs. Kovács, Farkas, illetve Gál 5, Csesznegi 3, Lengyel 2, Fenyvesi, Radics, Mikó. Jók: Takács, Szabó, Il­letve Karip, Gál. Kecskeméti TE—Szolnoki MTE 18:15 (11:5) I Vezette: Tüske, Schober. Gd.: Takács 7, Tihanyi 7, Gergely 3, Cs. Kovács, illetve Fazekas A. 6. Fa­zekas É. 5. Bárány 2, Fazekas A., Krá- lik. Jók: Abonyi, Takács. Tihanyi, il­letve Fazekas A.. Fazekas E. FÉRFIAK: Kecskeméti Építők— Szolnoki Olajbányász 22:21 (11:8) Vezette: Hódos, Kiss. Gd.: Ronkó 8, Farkas 7, Liptai, Tóth, Nagy 2—2, Filó, illetve Vass N. 7, Szol­noki. Vass G. 4—4, Dr. Szász, Nagy 3— 3. Jók: Ronkó, Sebessy. Farkas, Illet­ve Vass N., Vass G., Kiss. Szegedi Volán—Kecskeméti Építők 29:12 (7:5) Gd.: Oláh 12, Tamás 7. Giricz 3, Bar- ta. Listi, Baráth 2—2, Várhegyi, illetve Ronkó, Tóth 4—4, Farkas 2, patocskal, Barna. Jók: Oláh. Baráth, Tamás, il­letve Ronkó. Tóth. A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Nehéz mérkőzések előtt a vezető csapatok A totó 51. heti, december 22-i szel­vényén olasz A- és B-osztóly nagyon érdekesnek ígérkező mérkőzései ta­lálhatók. Az A-osztály mind a nyolc találkozója felkerült a, jjg|lvényre. ! Néhány' nagy*" együttes egytuás ellen' ' lép pályára mint például a Fiorérí- tina—Inter és a Milan—Bologna, ahol nagy küzdelem várható. Az élcsoport tagjai (kivétel a Juventus, mely ha- , zai pályán fogadja a Cagliari együt­tesét) idegenben szerepelnek, olyan csapatok ellen, akik a tabella alsó részében foglalnak helyet. Sampdo- ria—Torino, Ternana—Napoli és Va­rese—Lazio. Ezeken a találkozókon mindkét félnek nagyon kell a pont, a hazaiaknak a felzárkózáshoz, a ven­dégeknek pedig, hogy továbbra is az élcsoportban maradjanak. A B-osztályban is nehéz feladatok előtt állnak az éllovasok, mert szin­tén idegenbe utaznak, jó nevű együt­tesek otthonába (Arezzo—Perugia, Atalanta—Brescia. Foggia—Novara, Parma—Genoa). és nagyon meg kell küzdeniük a jó szereplésért, hogy to­vábbra is az élcsoportban maradja­nak. Mindent figyelembe véve. nem lesz könnyű ezen a héten sem a fo­gadók dolga, mert több mérkőzés is bizonytalannak és háromesélyesnek látszik. Tippjeink: 1. Ascola—Lanerossi Vicenza. Olasz A-osztály. Az Ascoli megszerezte első győzelmét, de a gyenge kezdés még mindig az utolsó helyen tartja az együttest. A Lanerossi elmúlt heti győzelmével előbbre lépett, és As- coliba is az egy pont reményébe uta­• zik. Tippünk: x, 1. 2. Fiorentina—Internazíonale. Olasz A-osztály. Nincs lényeges különbség a két együttes között, s ez nagy küz­delmet ígér, de nem biztos a hazai győzelem, mert az Inter idegenben jó az egyik pontra. Tippünk: x. 1. 3. Juventus—Cagliari. Olasz A-osz­tály. Nem szabad, hogy nehézséget okozzon a listavezetőnek, a mérsé­kelt teljesítményt nyújtó Cagliari le­győzése, Az elmúlt heti. idegenbeli nagyarányú győzelme után szinte el- képzelhtetlen, hogy a Cagliari pon­tot vegyen el a kitűnő Ju ven tustól. Tippünk: 1. 4. Milan—Bologna. Olasz A-osztály. A Milan nem tudta megismételni a Roma sikerét Cagliariban, és csak az egyik pontot vitte el a szigetiek­től. A javításra most itt a lehetőség, de kérdés, hogy a jobb Bologna el­len mire lesz képes hazai pályán? Mi úgy érezzük, hogy pontosztozkodás a legvalószínűbb. Tippünk: x, 1. 5. ÄS Roma—Cesena. Olasz A-osz- tály. A Roma egyre jobban felzár­kózik, ami a gyenge kezdés után szép teljesítmény a fővárosi csapat­tól. A Cesena az elmúlt héten is ide­genben játszott (kikapott a Laneros-' sitól Vieenzában), és lehetséges, hogy újra vesztesként utazik haza. . Tippünk: 1. * / , 6. ‘ Sampdofiä—Torino. Olasz Alosz­tály. A hazaiák nem szerepelnek jól, és a tabella alsó felében állnak, mely igen veszélyes a kiesés miatt. A lé­nyegesen jobb Torino megszerezheti az egyik pontot Sampdoriában. Tippünk: x, 1. 7. Ternana—Napoli. Olasz A-osztály. A Napoli elvesztette veretlenségét, mégpedig saját otthonában, ahol hat gólt kapott a listavezető .Juventus- tól. A hazaiaknak nagyon kell a pont, mert az utolsó előtti helyük nem ad sok reményt a bent maradáshoz. Tippünk: x. 2. 8. Varese—Lazio. Olasz A-osztály. A két együttes közül a bajnok szerepel jobban, de Varésében igen nehéz dol­ga lesz, mert az újonc mindent elkö­vet a sikeres szereplésért. Tippünk:. x. 2. 9. Arezzo—Peruggia. Olasz B-osztaly. A Peruggia nagyszerűen feljött az el­ső helyre, s ezt a jó teljesítményé­nek köszönheti. Az Arezzo viszont a pólya betiltása miatt semleges pályán kénytelen játszani, ami meg is lát­szik a helyezésén. Tippünk: x. 2. 10. Atalanta—Brescia. Olasz B-osz- tály. Az idei szezonban a Brescia nagyszerűen szerepel, az Atalanta pedig, melyben az egyik feljutót lát­ták, eddig még nem bizonyított sem­mit. Háromesélyes mérkőzés, némi hazai esélytöbblettel. Tippünk: 1, x. 11. Foggia—Novara. Olasz B-osztály. A két közel egyenlő erőt képviselő, és közel egyformán szereplő együttes összecsapásán döntetlen körüli ered­mény a legvalószínűbb. Tippünk: X, 1. 12. Parma—Genoa. Olasz B-osztály. A hazai pályán játszó együttes kö­zelebb áll a győzelemhez, mint a ven­dég genovaiak, mivel a Genoa még otthon sem tudott nyerni az elmúlt héten • az Alessandria ellen. Tippünk: 1, x. 13. Spal—Pascara. Olasz B-osztály. B-osztály egyik újonca, nagy küzde­lemre késztetheti a hazaiakat, még saját pályájukon is. A Spal vasár­napi vereségével nagyon közel került a veszélyes zónához, és részükre min­den pontnak van jelentősége. Tippünk: 1, x. 4-1 mérkőzés: 14. Taranto—Catanzaro. Olasz B-osz­tály. A Catanzaro az élcsoportban van, míg a hazaiaik nagyon vissza­estek, de az otthoni környezetben most megszerezhetik a két pontot, ami javítana helyzetükön. Tippünk: 1. x. A további mérkőzésekre tippjeink: Tippünk: 1, x. D. I. MAI IHK TELEVÍZIÓ 9.20: Iskolatévé. Kémia, (kö- zépisk. I. oszt.) A. víz. 9.55: Német nyelv (középlsk. I—II—III—IV. oszt.) Első nap az iskolában. 10.20: Delta. Tudományos híradó. 10.45: Klasszikusok tévéfilmen. Emberek. Maxim Gorkij elbeszélésének magyarul beszélő NSZK tévéfilmvál­tozata (ism.) 12.00: Játék a betűkkel (ism.) J6.58: Hírek. 17.05: Reklámmüsor. 17.15: Karusszel. Dokumentum- film Bódis Gábor agrár­mérnökről. 17.45: -Slágerszerviz. 18.15: Családi kör. A szülők, ne­velők magazinja. 19.05: Reklámműsor. 19.10: A Közönségszolgálat tá­jékoztatója. 19.15: Esti mese (színes) 19r30: TV-híradó. 20.00: Sohasem késő. Magyarul beszélő angol tévéfilm. 20.50: Nyelvek és fülek ... csend, figyelem! avagy amikor a disznó torba megy. 21.4Ó: Színházi album. 22.50: TV-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Zenei Figyelő. A TV zenei újságja. 20.45: A Mount Everest. Küzde­lem a bélnyugati Falon. 21.10: TV-híradó 2. 21.30: Rendezte: Szőnyi G. Sán­dor. Fejes Endre: JÓ es­tét nyár, jó estét szerelem. KOSSUTH 8.22: Zenekari muzsika. 9.00: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha Miguel de Cervantes Saa­vedra regénye 9.20: A csárdáskirálynő. Részletek 10.05: „Nyitnikék” 10.40: Sztravinszkij: Mavra. 11.15: Haydn: E-dur trió. 11.30: A Szabó-család (ism.) 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Ifj. Magyar Imre népi ze­nekara játszik, 13.50: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.05: Rokonlátogató testvérek. 14.25: Zenekari muzsika. 15.10: Mesterségünk címere. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05 :v Diáktarisznya. 16.35: Az élő népdal. 16.40: Filmsztárok énekelnek. 17.20: Liszt zongoraművek. 17.43: Mi lenne, ha ... 17.58: Otto Klemperer vezényli a Philharmonia zenekart. 19.25: Népzenei magazin. 20.05: Gondolat. 20.53: Slágermúzeum. 21.32: Rgina Resnik énekel. 22.15: Sporthírek. 22.25: Vers és dal. 23.05: Dzsessz-felvételekből. 0.10: Huguette Dreyfus Rameau- műveket csembalózik. PETŐFI 8.05: Dallal, tánccal a világ körül. 8.30: Mi van a varázsdobozbsfh. 9.03: Hegyek alján. Részletek 10.00; A zene hullámhosszán. 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Vivaldi-művek. 12.30: A 04, 05, 07 jelenti. 13.03: Két hegedű-zongoraszoná­ta. 13.40: Orvosi tanácsok. 14.00: Kettőtől hatig ... 18.05: Külpolitikai figyelő (Ism.) 18.20: Fiatalok hullámhosszán. 20.28: Böbe \ Gáspár Ernő- népi zenekara játszik. 20.55: Kis magyar néprajz. 21.00: Reneszánsz kórusművek. 21.10: Régi magyar históriák. 21.30: A Rádió Dalszínháza. Bob herceg. 23.15: Csajkovszkij: -IV. szimfó­nia. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Rádiószinház. Kopányi György két kishangjátéka. 19.04: Nagykanizsai dzsessz-hét- vége. 19.47: Hangfelvételek felsőfokon. 21.20: Európai nemzetek zenéje. A kecskeméti vegyes mesterverseny után! A Bács-Kískun megyei Építőipari Vállalat fennállásának 25. évfordulója alkalmából a Városi Tanács V. B. Testnevelés! és Sportfelügyelősége anyagi és erkölcsi segítségével meg­rendezte a Hl. kecskeméti vegyes mesterversenyt. A verseny célja volt Kecskemét vá­ros sakkéletének és jelenlegi sakk- színvonalának propagálása, a résztve­vő versenyzők számára alkalom biz­tosítása a mesteri cím megszerzésére, a város sakk-kultúrájának hírverése. Sajnos, különböző — előre nem lát­ható nehézségek — és a résztvevők egy részének nem megfelelő hozzáál­lása miatt a verseny nem bonyolódott le zökkenőmentesen. Szerencsére en­nek ellenére sikerült a nehézségeket áthidalni, s a fáradságot nem ismerd szervezők lelkes munkája végső soron még sem veszett kárba. A verseny a hibák ellenére elérte célját, mivel az Építők vállalatának sportéletében ma­gas színvonalú sportélményt jelentett a jubileumi ünnepségek sorában, s az. Építők sportkörének játékosai, közül a legtehetségesebbek j átéklehető séget kaptak mestererejű mezőnyben, s se­gítséget jelentettek az Építők sakk­szakosztálya kapcsolatainak bővítésé­ben. A verseny befejezése után egészét értékelve megállapítható, hogy annak sikere és hasznossága elvitathatatlan. S jogos a szakosztály és a kecskeméti sakkszerető versenyzők és szurkolók azon kívánsága, hogy hasonló, de eredményesebben megrendezett ve­gyes mesterversenyekre Kecskemét városában a jövőben is szükség van. A jelenlegi venseny szervezői — Ábel Lajos, Lovass Imre és Csala Im­re a vállalat vezetőinek segítségével — bíznak abban, hogy a mostani ver­seny kapcsán szerzett rutinjukat a legközelebbi hasonló mesterversenyen bőven gyümölcsöztetni tudják, s ered­ményesebb versenyt rendezhetnek. Ehhez a város tanácsi és. sportvezető szerveitől a szükséges .támogatást biz­tosan megkapják. Reméljük, hogy a legközelebbi vegyes mesterversenyük értékelése alkalmából a mostaninál sokkal jobb eredményekről számolha­tunk majd be. Évzáró a Kecskeméti Tipográfia TE szakosztályánál. A Kecskeméti Tipográfia TE sakk- szakosztálya a napokban tartotta év­záró szakosztályi összejövetelét a ver­senyteremben, az Arany homok Szálló­ban. Az összejövetelen megjelentek a vál­lalat gazdasági, párt- és szakszervezett vezetői, a sportszervek képviselői is. A szakosztály tagsága többségében képviseltette magát. Gór József, a szakosztály vezetője beszámolójában méltatta azt a segít­séget, melyet a Petőfi Nyomda veze­tőitől kapott a szakosztály — erkölcsi és anyagi téren egyaránt — feladatai megvalósításához. A szakosztály élt is a lehetőségek­kel. s nagy küzdelemben fennállása óta a legjobb eredményt elérve a me­gyei bajnokság n. helyén végzett, s ezzel jogot nyert az NB II-be jutásért folytatott osztályozó mérkőzéseken való részvételre. Sajnos, ez rutintalan­ság és egyéb objektív okok közreját- szása miatt néni sikerült, s így a to­vábbjutás sem. Ennek-ellenére nincs oka a szakosz­tálynak a szégyenkezésre. Megállapít­ható. hogy a csapat a tömegsport ke­retéből kinőtt versenyzőkből áll, akik mindenkor lelkesen, a kollektív szel­lemet figyelembe véve. igazi barát­ként egymásért és a csapat érdekeiért küzdve játszottak minden mérkőzésü­kön. A szakosztály vezetője ezután a ver­senyzők egyéni teljesítményeit __ mél­tatta. s megköszönve az 1974. évben- nyújtott odaadó játékot kiosztotta a bajnoki érmeket. Kérte, hogy a jövő­ben is hasonló aktivitással és lelkese­déssel küzdjenek a nyomdászok, a Ti­pográfia színeiért. A továbbiakban Gímes György, az MTSH csoportvezetője a sportszervek üdvözletét és jókívánságait tolmácsol­ta. elismerését fejezve ki az 1974. év- t>en nyújtott játékért. A szakosztály tagjainak-hozzászólá­sai és a válaszadások után jól sikerült bankett fejezte be a szakosztály záró­ülését. HÍREK: — A Kecskeméti MFSC a főiskola* jubileuma alkalmából 12 résztvevős- egyéni minősítő versenyt rendezett. A verseny élcsoportjának végeredmé­nye:. 1. Molnár Zoltán (Éoítők) 11. 2f. Galbács András (Gyulai SE) 9. 3. Ba­logh Janos (Bd. Spart.) 8.5 Dont stb. — A Kecskeméti TiDOgráfia TE mes­terjelölt! versenyének I. fordulójába!* a következő eredmények születtek r Soós—Körösi I. 0.5:0.5. Körösi n-^ Garaguly 1:0. Horváth—Kökény 1:0. Balogh—Gór 1:0, Zsíros—Borsos 0:1. FEJTÖRŐ: Xil/2. számú feladványunk helyes megfejtése: Bc4: xn/3. számú feladványunk: Világos indul és matt 3 lépésben! Az ábraállás: Világos Kd7 Be7 Bg4 Fc7 Hh7 d3 ÍJ h4 (8 fiugra). i Sötét Kf5 Bfl Fc5 Hd6 Hh8 d4 e3 g? h4 (8 figura). A megfejtéseket kérjük legkésőbb 1974. december 24-ig következő *. cí­münkre beküldeni: Gímes György ro­vatvezető, 6001. Kecskemét, Pf-: 132. Gímes György Ali lett az év ökölvívója NEW YORK Az ökölvívó-szakírók Muhammad Ali-t választották az év ökölvívójá­nak, miután pontozással legyőzte az idén Joe Fraziert, majd kiütéssel verte a világbajnok George Foremant. Ali ünnepélyes keretek között veszi majd át az Edward J. Neil-dijat. All legutóbb 1965-ben volt utoljára az év ökölvívója.

Next

/
Thumbnails
Contents