Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-18 / 295. szám

1974. december 18. • PETŐFI NÉPE # 5

Jubileumához érkezett a Bács- Kiskun megyei képzőművészek évente ismétlődő, közös kiállítása. 'Az idén a tizedik alkalommal rendezték meg a seregszemlét a kecskeméti Katona József Múzeumban. A január 19-ig nyitva tartó téli tárlatra a zsűri valamivel több mint száz művet fogadott el, amelyek közül csaknem valamennyi látható a termekben. A 34 jelentkező közül mindössze négyen estek ki a rostán. Átlagosan minden, második beküldött alkotásra igent mondott a bíráló bizottság.

A változatosságra igazán nem lehet panasz. Olaj- és vízfestmények, rajzok, metszetek, zománcképek követik egymást. Goór Imre finom mívű grafikáival kiaknázta a technika adta lehetőségeket, Klossy Irén érzékeny vonalai valami ősi gomolygásból bontakoznak ki. Pdlfy Gusztáv megújult kisplasztikái, nyújtott emberalakjai és lecsupaszított vázszerkezetei a lényegeset ragadják meg. B. Boros Ilona, faliszőnyegein egyszerű és tiszta formákat, szép színharmóniát eredményez a csomózás, varrás, hur- kolás. Probstner János a régi, lakodalmi ajándékul szolgáló hé- részes edények hagyományait élesztette újjá az emberfejű kerámia korsók megmintázásával.

A képek legnagyobb része az ember és a természet kapcsolatából indul ki. Gyakori a jelképes megközelítés, amikor egy-egy tárgy sokkal inkább a festő vívódásáról vagy nyugodtságáról vall, semmint magáról a látványról. Így lehet a tájkép például a bezárkózottság*a magány tükrözője. A végletek a pusztai és vízparti romantikától a belső drámaiságig terjednek. Vannak a változó, iparosodó környezetre reagáló művek, és vannak olyanok, amelyek — mint Szappanos Istváné — a régi székely motívumokban keresik az éltetőén tiszta forrást:

A sokszínűséget fokozzák a zombori vendégművészek, akik először állítottak ki Kecskeméten, a téli tárlaton. Tizenegyen küldték el egy-egy művüket. Ezzel is érzékeltetni tudták művészetüknek , azt a széles skáláját, amely a tájképtől az absztrak kifejezésig ível. A látottak viszont kevésnek bizonyulnak ahhoz,

hogy az alkotókról külön-külön legalább megközelítő biztonsággal ítélhessen az ember. Meghívásuk és jelentkezésük magával hozza, hogy Baja és Zombor testvérvárosi kapcsolatai kiterjednek a kecskeméti képzőművészeti életre is. A Bács-Kiskun megyeiekhez képest más irányzatod felfogást és stílust képviselnek. Erős szín- és ellentéthatások jellemzik a műveket, amelyek kevés kivételtől eltekintve szürrealisztikus álomvíziókat jelenítenek meg. A kocka szögletessége, ä • gömb tökéletessége, vagy a polippal való harc ismert jelképei támadnak fel a vásznakon. Jól látni a vajdasági város gazdag képzőművészeti hagyományainak mai folytatását, az eredményeket. De .az is igaz, hogy egyetlen kép senkit sem képviselhet igazán. A zomboriak ezzel a „futó”' bemutatkozással felébresztették a kíváncsiságot egy többet eláruló, önálló kiállítás iránt.

A tárlat egyik meglepetését hozta, hogy a megyei tanács hosz- szú idő után valóban mecénásként lépett fel. Érzékelhetővé vált a művész- és műpártolás, bár kissé csalóka, hogy olyan képek alá is felragasztották a „megvásárolva” feliratot, amelyeket a kitűnő Bodri Ferenc, illetve Kerekes Ferenc készített a havonta járó ösztöndíj fejében, örülünk ennek a lépésnek. Bárcsak a közművelődési teljesítményükkel nem egyszer hivalkodó üzemek is megmozdultak volna!

A pártfogoló, az ösztönző szerepet juttatták kifejezésre a díjak is. A pályázati felhívás szempontjai viszont nagyon tág területet fogtak át, szinte minden belefért. Olyan művekkel lehetett nevezni, amelyek — a kiírás szerint — megjelenítik a fel- szabadulás utáni évek' fejlődésének városképeit, ábrázolják az iparosodó mezőgazdaság változásait, bemutatják az ipari átalakulást, illetve „a művészetek kibontakozásának lehétőségét”. Legalább is a témaválasztásban indokolt lenne a szigorúbb meghatározottság — természetesen a különböző szemléletű és stílusbeli megközelítés szabadságának érintetlenül hagyásával.

Elismerésben részesült a bajai B. Mikii Ferenc, aki ismét bi9 Diószegi Balázs: Kun parasztéi:

zonyítja, hogy állandó megújulásra képes. Gazdag anyagának legszebb darabja a spanyolországi útiemlékekből fogant Katalán emlék. Kiegészítő színekkel hangsúlyozza az emlékezést. Az eser- nyős fák, a régi kőkeresztek, s az egész sík megdöntöttsége az elmúlás érzetét ébreszti feL A második díjas Diószegi Balázs özvegy a vendéglőben című, megindítóan egyszerű képén még a tárgyak hiánya is beszél: az asztalra állított palack mellett nincsenek ott a poharak, hiszen inkább csak a rákövesedett magány ültette le a fekete kendős parasztasszóhyt az asztal mellé. A harmadik díjas Kun István kötődik legerősebben a hagyományokhoz. Míves technikával, szép ecsetkezeléssel folytatja a Rudnay-iskola eredményeit.

A városi tanács elismerésével, a Kecskemét művészetéért emlékéremmel jutalmazott Bozsó

János újabb képein a színek felbontása, a komorabb és ragyogó árnyalatok ellentéte hoz többet a korábbi, inkább elbeszélő jellegű tájképeihez képest. Ugyanebben az elismerésben részesült Túri Endre, aki az ősi módszereket felújítva rézlemezekkel bontja síkokra a Háború és béke című zománcképét. A kontrasztot belső töredezettséggel, a kompozíció izgatottságával emeli ki.

Nehéz lenne bárkihez társítani a legidősebb mesterek közé tartozó Tóth Menyhértet, akit a Báránysütés című, a fehérek és rózsaszínek tisztaságából építkező festménye képvisel. A tizedik Bács-Kiskun megyei téli tárlat több fiatalt is felvonultat. A közös kiállítás erényei és esetleges értékei egyaránt az erőfelmérő, a seregszemle jellegből következnek.

Halász Ferenc

4| Bodri Ferenc: Nő kalapban 9 Bozsó János: Alkonyat

Két hegedűs

A napokban Szombathelyen rendezték meg a Koncz János hegedűművészről elnevezett hegedűversenyt a zeneiskolai tanulók részére. Huszonhárom intézményből összesen ötvenegyen vettek részt a versenyen, amelynek bíráló bizottságában kiváló művészek működtek közre Kovács Dénes Kossuth-dí- jas hegedűművésznek, a. Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rektorának elnökletével. Az országos döntőben két kecskeméti fiatal is szerepelt.

Gátay Tibor

Kiskunfélegyházán született

1958-ban. A kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Gimnázium harmadikos tanulója. A versenyen Bartók- és Haydn-műveket szólaltatott meg. Szerepléséért dicséretben részesült. Színvonalas játékáért eddig több • esetben nyert díjat, kapott kitüntető oklevelet. Mészáros Ágnes zongoristával — Gátay—Mészáros kettős — sikereket értek el a kamara- együttesek kategóriáiban Gyulán, Szegeden és másutt.

Sokoldalúságáról ismerik. Eredményesen vett részt a Bolyai Társaság által meghirdetett matematikai versenyen; festményéért második díjat kapott az NDK-ban egy nemzetközi versenyen; s az egyik országos első díj tulajdonosa. Sokat tanult — ezt vallja — Szappanos István szakkörvezetőtől. Játszik Zongorán is.

Tagja a Kemény Endre karnagy által vezetett Városi Szimfonikus Zenekarnak. Másfél év óta muzsikál az egyre fölfelé törő együttesben. Körber Tivadar és Kör- ber Tivadarné — akiknek ugyancsak sokat köszönhetett az elmúlt esztendőkben, nagy szeretettel beszélnek róla. Sokoldalúsága mellett kiemelik a szerénységét.

így vall önmagáról:

Ocsai László

Budapesten született. 1957-ben. Később Kaposvárott lakott, s jelenleg Kiskunfélegyházán él. A Kecskeméti Állami Zeneiskola III továbbképzős hallgatója. A szombathelyi emlékezetes versényen Beethoven- és Bach-műveket játszott. Elhozta a kitüntető harmadik díjat. Előtte, az elődöntőn felhívta magára a figyelmet Bartók—Zathureczkv: Gyermekeknek című sorozatának előadásával.

Palotás József, a zeneiskola igazgatója így jellemzi;

— Lélekből fakadóan, szépen hegedűi. Ügyes, érzékeny a, dal-; lamform;ftása.kNagvore*i0Íü!fS fife® sikerénekT***,""tl“ ■

Róbert Gábor hegedűtanár ezt mondja;

— Öcsai Laci, Félegyházáról utazik át hetenként többször Kecskemétre. S általános gimnáziumba jár. nem szakiskolába, tehát nehezebb neki. mint másoknak. Ezért csak elismeréssel szólhatok róla

— Miért csinálja? — kérdezzük a harmadik díjas hegedűst.

— Nem sokat tudok mondani erről. Szükségem van a zenére. Nagyon jó nekem. Ennyi az egész. Kilencéves koromtól muzsikálok.

— Egyéb elfoglaltságai?

— Zongorázom. És énekelek a Kapus Béla karnagy vezetésével

— A szüleim már óvodás koromban kezdtek rábeszélni, hogy muzsikáljak. Én húzódoztam, de nekik lett igazuk. Ma már nem lennék meg zenélés nélkül; nagyon szeretem a muzsikát. Róbert Gábor a tanárom: hálás vagyok neki a segítségért, a fáradozásért.

— Milyen pályára készül?

— Zeneire. Ha nem vesznek fel. mérnök leszek. De a hegedű- lést soha nem hagyom abba. Muzsikálhat az ember akkor is, ha nem zenei pályán működik.

(Opauszky László felvételei.)

működő Félegyházi Vegyes Kórusban.

— Mi akar lenni?

— Zenei pályára készülök.

— S ha nem sikerül?

— Hiszem, hogy sikerülni fogí Szegedre megyek felvételizni.

— Van valami különös kívánsága?

— Most nemcsak a magam nevében szólok. Szeretném, ha Kecskemétnek is lenne olyan csodálatos zeneiskolája, mint Szombathelynek van. Sokan örömmel fogadnánk! Varga Mihály

SZILVÁS! LAJOS

(20.) Csupa lovas kocsi meg parasztszekerek, de utasaik nem parasztok: városi embernek nézem mindegyiket. Lépésben vonszolják a járműveket a fáradt lovak. Honnan jönnek? Szojka odakérdez az egyik szekérre. Nem kap feleletet. Próbát tesz a következővel, de most mást kérdez:

— Hová, emberek?

— Isten' tudja... — von vállat egy csuklyás ember, gki a szekér mellett baktat. Lazán tartja a gyeplőt. Űgyis tudja a ló, mi a dolga, noszogatni is fölösleges, hiszen csak lépésben mehet, igazodnia kell az előtte haladó kocsihoz.

Honnan tudhatnak, hogy hová mennek? Egyik se tud semmit. Evakuálták őket, parancsot kaptak, hogy indulniuk kell, és nem bújhattak ki a rendelkezés alól.

Vagy talán maguk is menekülni akartak? Ha belerúgnak egy hangyabolyba, szanaszét szélednek a hangyák. Először tele rémülettel. Aztán az ijedelem helyét átveszi a fáradtság. Elcsigá- zódnak, belefásulnak a vonulásba. Itt sincs pánik. Nincs bennük remény se.' Kétségbeesést se látok a szemekben.

Férfiarcok. Csupa korosabb ember. Asszonytekintetek. Kevés bennük az érzelem. Gyerekszemek. Nem csillan bennük az élénkség egyetlen szikrája sem.

A járművek púposán megpakolva. Akinek volt ponyvája, letakarta vele a holmit. Akinek nem volt... Sok szekéren ázik a pokrócba kötött dunyha, áznak a lőcsökre akasztott edények.

Hányadik ilyen oszlop mellett haladunk el, mióta elhagytuk a frontot? Nem számoltam meg.

Ezek se törődnek velünk. Egy- egy pillantást vetnek ránk, szemük lefényképez bennünket, de az agyuk már nem hivja elő a képet. Látják, hogy katonák vagyunk, látják, hogy ellenkező irányba tartunk.

Elvonultak mellettünk. Szojka újra begyújtja a motort. Ahogy nekilendül a Botond, még látjuk, hogy egy-egy elmaradt szekér meg néhány gyalogos igyekszik a menekültoszlop után.

Már kihalt az út. Fut velünk az autó. Balra — jó másfél kilométernyi távolságban — a vasútvonal. Előkotrom a távcsövem, hogy oda lássak a vonatokra. Két vonat halad egymás után. Tehervonatok. Az első szerelvény csupa zárt vagon. Mit szállítanak benne? ‘ A távcsövön át látom, hogy minden harmadik vagon fékezőbódéjában egy-egy katona kucorog. A front felé, délnek megy a vonat. Az a szerelvény is, amely néhány száz méterrel mögijtte gurul. Jóformán lépésben halad mind a két vagonsor. S ahogy félig hátrafordulok, hogy szemügyre vegyem a második szerelvényt, látom, hogy amögött is jön egy: a harmadik ...

Vajon hogyan hangolják össze az állomásokon ezt a fokozott és rendkívüli forgalmat? Hiszen a Szolnok—Budapest vasútvonalon is ötpercenként követték egymást a szerelvények.

Az én gondom? Ostobaság, hogy ilyesmin töröm , a fejem. Mindenki törődjön a maga dolgával. A menekülők azzal, hogy

kapnak-e fedelet éjszkára a fejük fölé, a vasutasok azzal, hogy megbirkózzanak a forgalommal, én meg...

Üjabb menekültoszlop. Akár az előbbinek a tükörképe. Ügy látszik, nem engedik Budapest irányába a kilakoltatott embereket. Ezek félénkebbek, mint az előző konvoj volt. Szabadon hagyják az út innenső oldalát. Szojkának éppen csak lassítania kell. Ebben a transzportban sokkal több a gyalogos, mint a másikban volt. Két ember kerékpárra pakolta, amit menteni akart, azon tolja maga mellett a motyót. És az oszlop végén — csodálkozva bámuljuk mind az öten — egy kiérdemesült teherautó. Gazdája a volánnál ül, kormányozza, de az alacsony, nyitott kocsit nem motor hajtja, hanem a vézna lovacska húzza, amit eléje fogtak. Nevetséges, de mi még csak el se mosolyodunk.

összenézek Szojkával. Megrándul a szája sarka, s újra menetirányba kapja a tekintetét. Az utat bámulja, amely újra kihalt, és hosszú szakaszon egészen egyenes: messze ellátunk rajta. A vonatokat már elhagytuk. Ki szervezi, ki tartja kézben a vasúti forgalmat? Három vonat egymás után...

Néhány hete beszélgettünk az ezredtörzsnél ' az utánpótlásról. Valaki jól értesült forrásra hivatkozva azt mondta, hogy benzinben és nyersolajban nagy a hiány, de a szén még elégségesnek látszik. Akkor eleresztettem a fülem mellett a szavakat, de most, ahogy

összeszámolom, hogy Szolnoktól Ceglédig mindössze négy-öt magányos gépkocsival és csak lóvon- tatású vonatoszlopokkal találkoztunk, igazoltnak látom a néhány hét előtti értesülést. A vasútvonalak a sok bombázás ellenére-is használhatóak, a hátország közlekedését és az utánpótlás zömét tehát a vasutakra korlátozzák, a folyékony üzemanyagot pedig jóformán teljes egészében a frontra szállítják, a harckocsik és autók ellátására.

És velünk mi lesz? Hol szerzünk üzemanyagot a Botondnak?

Meg is kérdem Szoikát.

— Pénzkérdés — villan rám élénk gombszeme. — Amíg pénzünk van. mindent lehet vételezni.

— Pénzkérdés... Azoknak a menekülőknek meddig' tart a pénzük? Egyáltalán: ki élelmezi őket. ki gondoskodik róluk? Már megint a mások dolgán jár az eszem, fene egye meg...

Körülbelül nyolc-kilencszáz pengő lapul a levéltárcámban. Ki kell kotornom a zubbonyom zsebeit, a köpenyem zsebeit is, mert hol oda gyűrtem be egy-egy tizpengőst, vagy húszast, s ezekből a kisebb papirbankókból is összeállhat száz-másfél száz pengő. Simon Pistának is bizonyára van pénze. Bakos Gasztonnak is. Szojka és Hegedűs nem jöhet számításba, ők kevés zsoldot kaptak. Tehát bizonyára van vagy ezerötszág pengőnk, s ha meggondolom. hogy Simon Pisa még italra sem szokott költeni, esetleg

kétezer is. Talán ezzel kihúzzuk^ amíg....

És itt megáll a gondolat. Amíg ... Meddig” Rend bén vám a frontról elszabadultunk, idáig: nem történt különösebb 'baj sem, de mi lesz ezután? Átmegyünk a Dunántúlra; ez is eldöntött kérdés. De azután hogyan tovább?" Ki merre? Szojka budapesti, Hegedűs szülei Szeged környékén laknak, az 5 földjüket már elfoglalták az oroszok. Bakos Gaszton a Felvidékre való. Simon Pista Sopronba akar eljutni. Én meg Keszthelyre... És itt van Gilbert ... övele mit kezdjünk?

Ezek a gondolatok már t napok óta ott motoszkálnak az agyamban. de sohasem mertem a felszínre engedni őket. Ha én hazajutok az öregekhez Keszthelyre, talán el tudok bújni a háború befejezéséig. De mit csináljak Szojkával, Hegedűssel. Gaszton- nal. Gilberttel? öt ember mégsem bújkálhat a házunkban vagy odakint az alsóoáhoki szőlőhegyünkön.

Előbb-utóbb meg kell beszélni a fiúkkal, mit okoskodtak ki. Hiszen van idejük gondolkodni. Bizonyára töprengenek is. mihez fogjanak, hová legyenek?

Az ablaktisztító ide-oda jár a szélvédő üvegen, halk zúgással dolgozik. Széles ívben söpri maga előtt az esőcseppeket, s tiszta kilátást nvit az útra.

(Folytatjuk.).

I

A téli tárlatról fagyosság nélkül