Petőfi Népe, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-14 / 266. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Az élelmiszergazdaságról, a szakszövetkezetekről tárgyalt a megyei tanács végrehajtó bizottsága A palesztinai kérdés az ENSZ-közgyűlés előtt Magyar felszólaló a politikai bizottság vitájában AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIX. évf. 266. szám Ára: 90 fillér 1974. november 14. csütörtök A megye élelmiszer-gazdasága a negyedik ötéves terv eddigi idő-', szakában mind a termelési előirányzatokat, mind pedig az 1970. évi. illetve az előző ötéves tervciklus eredményeit túlszárnyalta. A négy év eredményei összességében biztosítékot jelentenek a IV. ötéves terv teljesítéséhez, illetve túlteljesítéséhez. A mező- gazdaság bruttó termelése — változatlan áron — a terv első négy évében az évi 3 százalékos előirányzattal szemben 5,1 százalékkal haladja meg a tervcíklus időarányos előirányzatát. Ezen belül a növénytermesztés túlteljesítése 3 százalékkal, az állattenyésztésé pedig 9 százalékkal jelentkezik — állapította meg tegnapi ülésén a Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága A testület a továbbiakban a tájékoztató jelentés olyan részleteit vitatta meg. mint a termelés és Öt év alatt 1778 rendezvény Vezetőségválasztó küldöttértekezlet az MTESZ-ben anyagi-műszaki ellátás, az áruforgalom és feldolgozás. A végrehajtó bizottság a vita lezárása után a tájékoztatót elfogadta. Második napirendi pontként azt a jelentést vitatták meg a testület tagjai, amely a mezőgazdasági szakszövetkezetek helyzetéről készült. Ez a jelentés a mezőgazdasági szakszövetkezetek közös tevékenységének fejlesztése és a működésképtelen szakszövetkezetek helyzetének rendezése tárgyában mgjelent 2034 1973. (X. 31.) MT sz. határozat végrehajtásával foglalkozik. A végrehajtó bizottság a jelentést elfogadta és a további teendők elvégzésére határozatokat hozott. Az ülés további részében a munkaügyi osztály tevékenységéről előterjesztett beszámolót tárgyalta a testület, majd a megyei tanács, illetve a végrehajtó bizottság jövő évi munkatervének megbeszélésére, illetve jóváhagyására került sor. A Bács-Kiskun megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának ülése bejelentésekkel ért véget. G. S. NEW YORK, ALGÍR, KAIRÓ New Yorkban tegnap megkezdődött -az ENSZ-közgyűlés Palesztinái vitája, melynek beszédét Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó bizottságának elnöke mondta. A szervezet mint a Palesztinái nép egyedüli törvényes képviselője vesz rés^t a vitában. • Jasszer Arafat szerdán hajnalban az algériai fővárosból kü- lönrepülőgépen utazott New Yorkba. Ezt megelőzően kedden este Huari Bumedien algériai államfő meghívására részt vett azon a vacsorán, amelyet az algériai elnök Olof Palme svéd miniszterelnök tiszteletére adott. A vacsora után a három politikus magánjellegű megbeszélést folytatott. Időközben New Yorkba érkezett Faruk Kaddumi, a PFSZ politikai osztályának vezetője, a szervezet második számú embere. Kaddumi, akárcsak a palesztin küldöttség eddig megérkezett tagjai, a New York-i Waldorf As- toria-szállóban lakik. Egy amerikai külügyi szóvivő közlése szerint elképzelhető, hogy Arafat New York-i tartóz^ kodása során találkozik az Egye- (Folytatás a 2. oldalon.) Safik al-Housl (képünk baloldalán), a Palesztin Felszabadítási Szervezet szóvivője sajtóértekezletet tartott a? Egyesült Nemzetek Szervezette székhazában. (Telefoto—AP—MTI—KS) f Tegnap jelentős esemény színhelye volt Kecskeméten a Tudomány és Technika Háza: vezetőségválasztó küldöttértekezletet tartott a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Bács-Kiskun megyei Szervezete. A tisztújító tanácskozásra eljött dr. Valkó Endre, az MTESZ főtitkára, az elnökségben foglalt helyet Erdélyi Ignác, a megyei pártbizottság titkára, Tohai László, a megyei tanács általános elnökhelyettese, Németh Ferenc, a megyei KlSZ-bizott- ság első titkára, Gódor József, a Kecskeméti Városi Tanacs elnöke. A küldöttértekezletet Szendrey Sándor, a megyei szervezet elnökségének tagja nyitotta meg, majd dr. Maár András elnök a 91 küldött előtt az írásos jelentést kiegészítve .számolt be az MTESZ megyei szervezetének az elmúlt öt évben végzett munkájáról. — Bács-Kiskun megyében 1965- ben alakult meg az MTESZ — mondotta beszámolójának bevezető részében az előadó —, amelynek elnöksége most másodízben ad számot működéséről. Az elmúlt öt évben tevékenységünket a X. pártkongresszus, a Központi Bizottság titkársága MTESZ munkájának megjavításáról hozott határozata, s a párt gazdasági és tudomány- politikát meghatározó állásfoglalásai szellemében végeztük. Különösen nagy segítséget jelentett számunkra a KB-titkárság említett határozata, amely felhívta a pártszervezeteket arra, hogy a tudományos egyesületek munkáját támogassák. Kimondta, hogy az állami irányító szervek a nagy fontosságú fejlesztési célkitűzések megvalósításának eldöntése előtt igényeljék az egyesületek véleményét, útmutatást nyújtott a fiatal szakemberekkel való foglalkozásra, a szakmai továbbképzésre. Megyei szervezetünk tevékenységét a megyei pártbizottság tárgyalta, s határozta meg feladatait. Megbízást kaptunk arra, hogy a megye általános fejlődését segítsük elő, működjünk közre a negyedik ötéves terv teljesítésében, foglalkozzunk a műszaki, szervezés), üzemi és társadalmi problémák megoldásával, a mérnök-, technikus- és szakmunkás-továbbképzéssel stb. Elnökségünk általában évente 10 alkalommal ülésezett, s vette számba'a feladatok végrehajtását. Tagegyesületeink az 1969. évi küldöttértekezlet óta 1773 rendezvényt tartottak 74 210 résztvevővel. Ügy érzem, nem túlzott az a megállapítás, hogy -az évente tartott műszaki hetek, valamint az egyes tudományos egyesületek szakmai bemutatói jól segítették a megye gazdasági és társadalmi fejlődését. Az előadó ezután arról számolt be, hogy az elmúlt öt év alatt a tagegyesületek száma 15-ről 17-re, a tagság száma 2093.-ról 4260-ra emelkedett. Az MTESZ- tagok számát tovább lehet növelni, hiszen az agrár, a műszaki és közgazdasági szakembereknek csak mintegy 25 százaléka tagja egyesületeinknek. Ám a jövőben elsősorban tevékenységünk tartalmi emelésére kell törekednünk. Nagy út van mögöttünk a szerény Budai utcai helyiségünkből a Tudomány és Technika Házának megnyitásáig. Ez úton is az MTESZ megyei., szervezetének köszönetét és elismerését fejezem ki mindazoknak a megyei és országos irányító szerveknek, intézményeknek, vállalatoknak, aktívan közreműködő személyeknek, akik a nagyszerű székház megvalósításához hozzásegítettek. Szorgalmazni kell a jövőben, hogy Baján is méltó helyre kerüljön az MTESZ, amelynek helyi intéző bizottsága és tagegyesületei megyei jelentőségű munkát végeznek — mondotta végül dr. Maár András. A beszámolót igen élénk vita követte, amelynek keretében Erdélyi Ignác és dr. Valkó Endre is felszólalt. Ezután megválasztották az MTESZ Bács-Kiskun megyei Szervezetének új elnökségét és háromtagú számvizsgáló bizottságát. A választás eredménye: elnök dr. Filius István, a Kertészeti Egyetem Főiskolai Karának igazgatója, társelnökök: dr. Molnár Benedek, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola főigazgatója és Szabó Lajos nyugalmazott főmérnök. Alelnök: Szendrey Sándor, a Magyar Nem- zeti Bank megyei igazgatója: Titkár: Horváth György, a Minőség- ellenőrző Intézet igazgatója. A számvizsgáló bizottság elnöke Bánó Sándor, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat revizora. N. O. Növekedett az újítókedv a Férfi Fehérneműgyárban Az újítások és találmányok- hasznosítása évente hozzávetőlegesen 2—3 százalékkal járul t hozzá a nemzeti jövedelemhez, és átlagosan mintegy 7—10 százalékát adja a vállalatok nyereségének. A népgazdasági eredmények intenzív . úton való növelésének lehetőségeit kutató szakemberek szerint az újítómozgalom felpezsdítésével ezek az irányszámok tovább emelhetők. Az újítómozgalom fejlődéséhez többek közt az szükséges — mint az újítók és feltalálók IV. országos tanácskozásán áprilisban elhangzott —, hogy a vállalatoknál, az üzemekben az alkotó embert elismerő és megbecsülő szemlélet uralkodjon. Ennek viszont az az egyik előfeltétele, hogy a gazdásági vezet ők ne becsüljék le az újításokban rejlő lehetőségeket, még akkor sem, ha „korszakot nyitó” eredményekre üzemük adottságainál fogva nem is számíthatnak. Az alkotó kedvet lohasztó közömbösség helyett hatékonyan segítsék a munkájukat eredményesebbé tevő, új megoldásokon kísérletező dolgozókat. A Férfi Fehérneműgyár bajai üzeme olyan munkahely ahol a vezetők örömmel fogadnak, támogatnak minden újítási javaslatot. Ennek, s az anyagi és erkölcsi megbecsülésnek köszönhető, hogy az idén benyújtott újítási tervek száma .csaknem háromszorosa a tavalyinak. Az ötleteivel jeleskedő Csilics István és Kiss József műszerész Tari Lajos esztergályossal együttműködve például speciális szalag• Csilics István Kiss József és Tart Lajos újításukkal, a sablonvágó szalagfűrésszel. (Szabó Ferenc felvetele) : fűrészt szerkesztett a sablonvágáshoz. Űjításuk sokkalta termelékenyebb, mint a korábban használt sablonvágó berendezés, s működése csaknem zajtalan. Egy másik ötletből gépt'sztitó fúvóka született, amellyel az előgyártásban alkalmazott automata gépek -nehezen hozzáférhető helyeit tisztítják meg levegő ráfúvásával a lerakódott olajos portól és szösztől. A fehérnemű- készítő üzemben a ragasztott műveletek végzésénél a présgépeken eddig szilikon gumit használtak. Az egyik újító jött rá, hogy a nehezen beszerezhet import kellék filccel tökéleteséh helyettesíthető. J A még elbírálásra váró újítáái javaslatok között olyan is található, amely üzemi pályázatra érkezett be. Például az a terv. amelynek kivitelezésével eső és hideg ellen védő „karosszériáig kap az udvari szállításokat végző targonca. A. T. S. " • Szendrey Sándor megnyitja az MTESZ vezetőségválasztó értekezletét. Könyvek az értelemhez • A küldöttek dr. Maár András beszámolóját hallgatják. (Opauszky László felvételei) Számvetésre készülnek a kommunisták 3. oldal Csikériától Soltig 3. oldal Katonáék költözködnek 2—3. oldal Dunaegyházi bedolgozók «. oldal A kecellek súlyos gondja 5. oldal Sport 7. oldal A fuvaroztatóknak is szól Hét végi kommunista műszak a szállításban Nagyszabású hét végi kommunista műszakra, készül a Kecskeméti 9-es számú Volán Vállalat, amelynek szocialista brigádjai elhatározták, hogy pótolják a rendkívüli mezőgazdasági szállítások miatt elmaradt fuvarokat. Igen nagy jelentőségű kezdeményezés ez, hiszen sok ipari, építőipari vállalat anyagellátását, késztermékének megrendelőjéhez való eljuttatását, lényegében az éves tervek maradéktalan teljesítését segíti elő. Szombaton és vasárnap —, az éjszakai órákban is — a Volán Vállalat valamennyi dolgozója, minden fuvareszköz és rakodógép üzemeltetésével kommunista műszakot rendez. A megye területén mindenütt kirakják a vasúti szállítmányokat és a címzett ipari és kereskedelmi vállalathoz továbbítják. A nagyszerű kezdeményezés teljes s.keré- hez azonban arra is szükség van, hogy a címzett vállalatoknál fel- készülten várják és átvegyék szombaton és vasárnap (éjjel és nappal is) az érkező szállítmányokat, hasonló kommunista műszakban, mint a Volánnál. N. O. Az értelemre ható könyveknek’ egyre nagyobb keletje van, s hogy az érdeklődés fokozódjon, minden évben — ezúttal tizenharmadszor — ünnepi alkalmakat is teremtenek a népszerűsítésükre. A politikai könyvnapok országos rendezvényei már november 4-én, a zalaegerszegi megnyitó ünnepséggel elkezdődtek. Ma kerül sor —? ezúttal Solt- vadkerten — a könyvnapok megyei ünnepi megnyitójára. Van abban valami jelképes, hogy az ilyen megmozdulások nem a fővároshoz, s .jelen esetben, nem a megyeszékhelyhez kötődnek. Mini ahogy a politikai irodalom hatósugara sem ér véget egy-egy nagyváros körzetével. Ezek a könyvek ma már eljutnak a legkisebb településre is, s a párttagok mellett a párton kívüli tömegeknek is olvasmányává válnak. Az is természetes, hogy nem csupán az ilyen alkalmak kapcsán kerülnek el ezek a könyvek az olvasóhoz. Egész éven át igen nagy szorgalommal, hivatástudattal és rendszerességgel terjesztik a pártszervezetek aktivistái, bizományosai, itt Bács-Kiskun megyében is sok ezren. Főleg a párt kiadója — a fennállásának harmincadik évfordulóját ünneplő Kossuth Kiadó — által forgalmazott könyvekről van szó, habár a politikai témájú müvek sokaságát adja ki évente a többi kiadóvállalat is. Ezúttal azonban hadd említsük első helyen mégis e kiadó működését, tevékenységét, hiszen a politikai könyvnapoknak is ö a gazdá ja. Külön erre az alkalomra tizenöt könyvet jelentetett meg 320 ezer példányban. (A Kossuth idei termése 237 mű, négymilliót meghaladó példányszámmal. Olyan érdeklődésre számot tartó kiadványok vannak ezek között, mint a Világpolitikai Kislexikon, amely nemcsak a fogalmak marxista értelmezéséi adja, hanem a nemzetközi politika kérdéseit, intéz-’ ményrendszerét, szervezeteit is megismerteti az olvasóval. Hasonlóképpen átfogó képet nyújt minden érdeklődőnek a világgazdaság történetének utóbbi két évszázadát felölelő monográfia. Megjelenik a világgazdaság földrajza, valamint az 1975-ös évfordulókat számontartó kötet. A jövő évi tervek közt szerepel a marxizmus—leninizmus klasz- szikusainak folyamatos sajtó alá rendezése, az aktuális nemzetközi és hazai politikai, gazdasági, filozófiai, történelmi és szépirodalmi tárgyú müvek kiadása, s természetesen a párt XI. kongresszusán elfogadásra kerülő határozatok megjelentetése és feldolgozása. Megjelenik a felszabadulás 30. évfordulójára szánt új kiadványok sora is, például a megyék és várpSak fejlődését bemutató gyűjtemény. A politikai könyvnapok i jó. alkalmat teremtenek mindenütt arra, hogy felhívjak a figyelmet a régebbi és új kiadványokra. A hathatós propagandát, a müvek jobb megértését segítik az írók és olvasók személyes találkozásai, eszmecseréi is. A soltvadker ti ünnepség csak nyitánya az országos eseményhez kapcsolódó megyei megmozdulásnak. A politikai könyvnapok hivatalosan egész novemberben és decemberben tartanak. Lesz; tehát idő és alkalom arra, hlpgy a társadalom minden rétégé megismerkedjen a kiadóij célokkal és törekvésekkpli . s akár olvasóként, akár önkéntes terjesztői, felvilUgqisitó munkával bekapcsolódjon e nemes tervek véghezvitelébe. A hosszú téli esték hksziiós időtöltését is segíti ez az akció, mely az értelemhez> seófo jó könyveket akar eljuttatni minden kézbe. Rajtunk is mú- hogy milyen eredményük, nyel. T, P. 'V