Petőfi Népe, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-26 / 276. szám

PETŐFI mén Villamosítás Terven felül, szabad szomba­ton végezte el a DÉMÁSZ egyik bajai szocialista brigádja a csát- aljai Üj Tavasz Tsz borpincész^- tének villamosítását. Polgári vé­delmi gyakorlat keretében 20 ki- lowattos távvezetéket és transz­formátor-állomást építettek, ami­ről a gazdaság vezetői elismerés­sel nyilatkoztak. A pénzügyminisztériumi államtitkár Kecskeméten Tegnap Kecskemétre látogatott Madarasi Attila pénzügyminisz­tériumi államtitkár. A vendéget a megyei tanácson dr. Gajdócsi István megyei tanácselnök fo­gadta, majd rövid beszélgetés után elkísérte az épülő Kodály Zoltán intézethez. Az Űjkollégi- um, a Technika Háza, s a műve­lődési központ megtekintése után Madarasi Attila Kiskunhalasra utazott, ahol a megye és a vá­ros vezetőinek kíséretében felke­reste az új kórházat. Az állam­titkár a délutáni órákban érke­zett vissza Kecskemétre, s a megyei tanács pénzügyi osztá­lyának dolgozóival beszélgetett. • Vendégünk megtekinti az épülő Kodály Zoltán intézetet. (Tóth Sándor felvétele.) Fiatal állattenyésztők megyei vetélkedője Bács-Kiskun megye mezőgaz­dasági üzemeiből huszonnyolc fiatal jelentkezett az állatte­nyésztő szakmunkások vetélke­dőjére. A Kiskunfélegyházán megrendezett versenyt Konkoly István, a KISZ Kecskemét járási bizottságának első titkára nyitot­ta meg. A résztvevők közül tizenegyen a szarvasmarha, kilencen a ser­tés, nyolcán pedig a baromfite­nyésztési ágazatban dolgoznak. Általános politikai tájékozottsá­gukról, szakmai felkészültségük­ről két bíráló bizottság előtt ad­tak számot. A pontszámok alapján az el­sők: baromfi szakágazatban Don­gó Zsuzsanna, a kiskunfélegyházi Petőfi Termelőszövetkezet, a szarvasmarha-tenyésztésben Nagy Judit, a Kiskunhalasi Állami Gaz­daság, í; a sertéstenyésztésben Kanosát Imre, a kiskőrösi ser­téskombinát dolgozója. Az első helyezettek jutalmul külföldi uta­záson vehetnek részt. A Homokhátsági Mezőgazda- sági Szövetkezetek Területi Szö­vetségének különdíját Dóngó Zsuzsanna kapta, a KISZ Kecs­kemét járási bizottságáét pedig Kancsár Imre nyerte el. A FIGYELMETLENSÉG, AZ ITALOZÁS SÚLYOS KÖVETKEZMÉNYEI Kettős gyalogosbaleset Kiskőrösön Vasárnap a kora esti órákban súlyos kimenetelű, gyalogosok okozta kettős baleset történt Kis­kőrösön, a Baj csy-Zsilinszky és Árpád út kereszteződésében. Pi- varcsi Lajos 17 éves. Kiskőrös, Aradi utca 2. és Radva Júlia, Kis­kőrös, Árpád iitca 12. szám alatti lakosok az úttesten akartak átha­ladni. Nem győződtek meg ennek veszélytelenségéről, ekkor már féktávolságon belül megközelítet­te őket személygépkocsijával Font László, Soltvadkert, Lenin utca 14. szám alatti lakos. A fé- . kezés már nem segített, s a gép­kocsi elgázolta a fiatalokat. Pi- varcsi Lajost és Radva Júliát sú­lyos sérüléssel a kórházba szállí­tották. Bócsa határában, az 54-es szá­mú úton ittas állapotban vezette kivilágítatlan kerékpárját Zsik- la László. Bócsa. III. kerület 84. szám alatti lakos. A kerékpárost motorkerékpárjával utólérte Papp István, Bácsborsód. Cérnahát ut­ca 22. szám alatti lakos és neki­ütközött. Zsikla Istvánt súlyos, Papp Istvánt könnyebb sérülésseí szállították a kórházba. A bal­esetért mindkét jármű vezetőjét felelősség terheli. Kiskunfélegyháza határában, a város és Kistelek között 'az 5-ös számú úton haladt személygépko­csijával Fáskerti .Sándor buda­pesti lakos.- A gépkocsi feltehe­tően gumiszakadás miatt áttért az úttest bal olalára. s ott neki- ütközött egy pótkocsis teherautó­nak. A személygépkocsi eleje tel­jesen összezúzódott, a teherautó pedig felborult. Fáskerti Sándort súlyos sérüléssel a kórházba szál­lították. A két járműben több, mint 75 ezer forint anyagi kár keletkezett. Kecskemét határában, a megye- székhely és Ladánybene közötti úton kukoricaszárral megrakott lovas kocsijával közlekedett Vi- kor István, Hetényegyháza, Bel­sőnyír 35. szám alatti lakos. A kocsi szinte az egész utat elfog­lalta, A lovas kocsival szemben közlekedett motorkerékpárjával Osváth Tibor. Kecskemét, Vacsi- hegy. 62. szám alatti lakos. Os­váth nem tért ki a lovas kocsinak, ezért a rakomány bal oldali ré­szének ütközött és felborult. Os- váth könnyebben, utasa: Pulai Károlyné kecskeméti lakos súlyo­san megsérült. A balesetért mind­két jármű vezetőjét felelősség ter­heli. Bócsa határában Vida Imre, Bócsa, IV. kerület 51. szám alatti lakos személygépkocsijával nem tartotta be a követési távolságot, ezért nekiütközött az előtte halat- dó személygépkocsinak, amelyet Lugosi Mihály vezetett. A két járműben hatezer forint anyagi kár keletkezett, s Lugosi köny- nyebben megsérült. A vizsgálat során megállapították, hogy Vida gépkocsija nem felel meg a mű­szaki követelményeknek, ezért ar­ról a hatósági jelzéseket bevon­ták. G. G. A jövőben a tanácsok intézik a lakóhelyváltozás bejelentéseit A lakosság hivatalos ügyei in­tézésének egyszerűsítése érdeké­ben az Elnöki Tanács 1974. évi 8. számú törvényerejű rendelete intézkedett az államigazgatás fejlesztését elősegítő, korszerű gépi adatfeldolgozásra alapozott állami népesség-nyilvántartás bevezetéséről. A rendelet az adatszolgáltatás gyorsítása érde­kében a lakcímbejelentéssel kap­csolatos . ügyek intézését — a rendőrkapitányságok székhelyén is — a helyi tanácsi szervek, az igazgatási osztályok hatáskörébe utalta. A Belügyminisztérium most kiadott rendelete alapján .1974. december 1-től az országban ál­landó jelleggel tartózkodó szemé­lyek lakóhelyének változását a fővárosban a kerületi tanácsok­nál, a megyei városokban a ke­rületi tanácsi hivataloknál, vá­rosokban a városi tanácsoknál és azokban a nagyközségekben, ahol eddig a rendőrség intézte, a nagyközségi tanácsoknál kell be­jelenteni. 1975. január 1-től a személyi igazolvánnyal nem rendelkező 14 éven aluli gyermek állandó és ideiglenes lakóheyét, annak megváltozását is be kell jelente­ni a tanácsoknál. Az újszülött első lakóhelyét az anyakönyvvezető, a további lakóhelyváltozást a szülő vagy gyám, az állami gondozásba vett gyermekek esetében a nevelő in­tézet vezetője jelenti be. Ha a gyermek szülője nélkül tartóz­kodik ideiglenes lakóhelyén, a szállásadónak kell három hóna­pon túli tartózkodás esetén beje­lenteni. A gyermek állandó lakóhelyé­nek az eltartó szülő vagy gyám állandó lakóhelyét, az intézeti gyámsággal állami gondozásba vett gyermekek esetében a ne­velőintézetet kell tekinteni. Min­den más tartózkodási helye csak ideiglenes lakóhelynek számít. 1975. január 2—22. között né­pesség-összeírás lesz. Az össze- íróbiztosok a 14 éven aluli gyer­mekeket a szülő vagy gyám sze­mélyi igazolványa alapján írják össze, a gyermekek állandó lakó­helyét a személyi igazolványból állapítják meg. Az eltartó szülő­től vagy gyámtól ideiglenesen távol levő gyermek tartózkodási helyét ideiglenes lakóhelyként jegyzik be az összeírólapokra. Az intézeti gyámsággal állami gondozásba vett gyermek adatait az intézet nyilvántartása alapján írják össze. Az intézetből neve­lésre kiadott gyermekeknél a ne­velő szülő lakóhelyét a gyermek ideiglenes lakóhelyeként tüntetik fel az összeírólapon.' A gyermekek lakóhelyváltozásá- nak bejelentésekor be kell nyúj­tani az összeíráskor átvett iga­zoló lapot és az egy szelvényből álló kitöltött lakcímbejelentő­lapot. A nyomtatványt a postahi­vatalok és dohályboltok forgal­mazzák. (MTI) 'V MINDENKI ELÉGEDETTEN TÁVOZOTT • Lapzártakor érkezett • L. I. Brezsnyev Ulánbátorban. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára megérkezett Ulánbátorba, hogy részt vegyen a Mongol Nép- köztársaság megalakulásának ötvenedik évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken. Mellette J. Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára. 0_ Nagygyűlés a Mongol Népköztársaság megalakulásának 50. évfor­dulója alkalmából. A Magyar Szocialista munkáspárt Központi Bizott­sága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a Mongol Népköztár­saság megalakulásának 50. évfordulója alkalmából november 26-án, kedden délután 14.30-kor nagygyűlést rendez a Május 1. Ruhagyárban. A nagygyűlésen Cseterki Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács titkára és Jadamyn Sirendev, a Mongol Nép- köztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője mond ünnepi beszédet. (MTI) A népművészet ünnepe Lakiteleken és Szabadszálláson Lelkesedés szakértelem, körül.- tekintés szövetkezett az immár negyedik járási népdalverseny megrendezésére. A kecskeméti járás, jelesül Szabadszállás és Lakitelek ismét példát mutatott. Olyan színvonalas találkozókat szerveztek, hogy sajnálja az em­ber: esetenként csak négy-ötszá­zán zsúfolódhattak a rendelke­zésre álló termekbe. A gondos előkészítésnek kö­szönhető, hogy szinte teljesen elérték a maguk elé tűzött célo­kat. A már ismert csoportokat, énekes, hangszeres szólistákat új műsor tanulására, összeállítására, gyakorlásra ösztönözte az előze­tes felhívás. Használták a ko­rábbi figyelmeztetések is: senki sem nótázott. Valóban a népköltészet, a nép­dal ünnepe volt a háromnapos sereglés. A 11 községből és Kecs­kemétről érkező szereplők élmé­nyekben gazdagodva, törekvése­ikben megerősítve távoztak. A kecskeméti járás ebben az esztendőben is kiyáló szakembe­reket kért föl a közreműködésre. (Olykor még megyei kulturális szemléken is előfordult, hogy egy vagy két illetékes ült csupán a zsűriben...) Ismét Vass Lajos, a Röpülj páva-mozgalom elin­dítója elnökölt a pénteken Sza- telken tartott elődöntőn és a kez­deményező nagyközségben vasár­nap este rendezett díszelőadáson. A bíráló bizottság tagjairól tudjuk, hogy értik és szeretik a népművészetet. Sípos Károly, a KÓTA megyei vezetője, dr. Kál­mán Lajos, az Óvónőképző Inté­zet tanára, Kovács Gézáné me­gyei szakfelügyelő eddig is so­kat tett Bács-Kiskun megye ze­nei kultúrájáért. A közfnűvelő- dés munkásai bizalommal fogad­ták' Ordasi Pétert a megyei mű­velődési ház fiatal zenei cso­portvezetőjét. Sokan szoronkodtak a iakitele- ki művelődési ház előterében, amikor vasárnap este Molnár András, a nagyközségi tanács elnöke köszöntötte a járási nép- dalverseny résztvevőit, Török Sándort, a járási pártbizottság, t Széchényi Lászlót, a járási hi- Vvatal osztályvezetőjét, „örülünk, högy a népdal ünnepén ilyen ki­csinek bizonyult intézmé­nyünk ...” — mondotta többek között. Az elődöntőkből 7 citerazene- kar 10 népdalkórus ugyanennyi népdal énekesés 6 citerászólista jutott a döntőbe^ Valamennyi a közönség hálás tapsával távozott. Nagy szeretettel és tetszéssel fo­gadták a vendégként fellépő ér­di pávakört a tiszakécskei me­nyecskekórust és Bársony Mi­hályt, Tánczos Pétert, a járás ki­tüntetett népművészeit. Az összeállítás díjával jutal­mazták az izsáki gyerekkórust, a kunszentmiklósi citerazenekart. A hagyományápolás .(díját a sza­badszállási Kiskuii' Kórus, a kecskeméti Likőripari Vállalat citerazenekara vehette át. A leg­jobb előadásért kitűzött díjat az izsáki gyerekkórusnak, a kun­szentmiklósi citerazenekarnak, a lakiteleki Szikra Termelőszö­vetkezet női kórusának és a la­kiteleki gyerek citerazenekarnak ítélte a bíráló bizottság. A szólis­ták közül tízen kaptak külön el­ismerést. Méltányolta a zsűri a csoportvezetők munkáját, külön is kiemelve Pálinkás Albertné (Izsák), Rácz Attiláné (Nyárlő- rinc), Csillag Gabriella (Szabad- szállás) és Csinger Sándorné (La­kitelek) tevékenységét. H. N, 0 Düsseldorfi kérés. Az NSZK Atlétikai Szövetsége ülést tartott és 27 szavazattal 24 ellenében úgy határozott, hogy Düsseldorf kéri az 1979-ben sorra kerülő atlétikai világbajnokság rendezési jogát. 0 Dr. Kulin György pofesszor, az Uránia Csillagvizsgáló igazgatója tegnap este a Sajtóklubban tartott előadást. Tájékoztatót adott a tu­domány legújabb eredményeiről, foglalkozott azzal a témával, hogy van-e élet a Földön kívül. 0 Magyar—francia együttműködési megállapodás. Tízéves magyar— francia gazdasági, ipari és műszaki együttműködési megállapodást ír­tak alá a Külkereskedelmi Minisztériumban. Képünkön: Baczoni Jenő külkereskedelmi minisztériumi államtitkár és Bemard Destremau kül­ügyi államtitkár kézfogása az aláírás után. (MTI-foto — Tormai An­dor felv. — KS) A gyermek- és ifjúságvédelmi napok záróeseménye A Bács-Kiskun megyei gyer­mek- és ifjúságvédelmi napok értékeléseként, a tapasztalatok összegzéseként a megyei tanács székházában tegnap került sor az eseménysorozat záróaktusára. A gyermek- és ifjúságvédelem­ben érdekelt álami és társadalmi szervek, intézmények képviselői­nek koordinációs értekezletét Tövis Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztályvzetői he­lyettese, a megyei ifjúsági bizott­ság titkára nyitotta meg. ' Parádi Olga gyermek- és ifjú­ságvédelmi főelőadó méltatva a kéthetes rendezvény-sorozat je­lentőségét, majd vázolta a leg­szükségesebb ifjúságvédelmi ten­nivalókat a nyilvántartások egyeztetésétől, a szakértői gárda kialakulásától kezdve egészen a megyei és járási koordinációs fó­rumok megteremtéséig, a városi gyermekvédelmi albizottságok életre hívásának sürgetéséig. Be­szélt a vállalatoknál sajnos csak formálisan működő ifjúsági fe­lelősökről, a pedagógusok speciá­lis továbbképzéséről, a pártfogói és utógondozói hálózat bővítésé­ről, a szülők nagy-nagy felelős­ségéről. Részletesen taglalta az előadó a cigány családok életkörülmé.- nyeit, a cigánykollégiumok szük­ségességét, érdekükben a terv­szerű, jogi propaganda kifejtését. Rendkívül fontosnak tartotta az értelmi és testi fogyatékosok vé­delmét, számukra az egészségügyi gyermekotthoni helyek szaporítá­sát. K. F, PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskeínét, Külső-Szegedi út« 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 ,Ü 7 A A fenti képen: Sikerrel, képviselte Kecskemétet a Likőripari Vállalat citerazenekara. (Tóth Sándor felvételei.) • Két díjat kapott az Izsáki gyerekkórus. I

Next

/
Thumbnails
Contents