Petőfi Népe, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-17 / 269. szám
1914. november 11. • PETŐFI NÉPE • ÉVFORDULÓ November 17, vasárnap SPORT SPORT SPORT SPORT Eredményes munkáról adtak számot a sportvezetők Az első, galvánelemmel működő táv- irót 165 éve, 1809-ben Thomas Sömme- ring (1755—1830) készítette el. A „Vol- f;ta-oszlop”-pal gerjesztett villany áramkör zárását a vízzel töltött üvegedé-/ ínyekben gázbuborök felszállása jelezte. A készülék 35 drótvezetékével 25 jfoetűt és 10 számjegyet lehetett továbbítani. A képünk Jobb oldalán levő £ ébresztőóraiszerű szerkezet a hívás jelzésére szolgált. NOVEMBER 18, HÉTFŐ 290 évvel ezelőtt 1684-ben máig is tisztázatlan körülmények között hált meg ezen a napon Zrínyi Miklós költő és hadvezér, a Szigeti veszedelem c. hősi eposz szerzője. Sok jel arra mutat, hogy a Csáktornya melletti erdőben, amikor vadkanra vadászott, nem a megsebzett állattal való küzdelemben kapta a halálos sebet, hanem a császári /■ udvar orgyilkosa oltotta ki életét. NOVEMBER 19, KEDD 55 éve, 1919-ben ezen a napon gyilkolta meg a Héjjas-külö- nítmény az orgová- nyi erdőben Berkes Ferencet, a Tanács- köztársaság kecskeméti kormánybizto- ' Sát. Lakatosinas, majd házitanitósko- dással Szerzett pénzen továbbtanul, a Szegedi Napló újságírója lesz a Tanácsköztársaság Pesten éri, a Hangya Szövetkezet élére kerüL Felelősségteljes kecskeméti beosztását 1919 június közepétől látta el. 1 \ .. 1 NOVEMBER 20, SZERDA Megyénk munkás- mozgalmának . mártírját, Lugosi Istvánt, ma 55 éve, 1919. november 20-án gyilkolta meg Szikrában Héjj as Iván bandája. A munkásmozga- lombá 1907-ben kap-. csolódott be, szabó- isegéd, majd e szak- ■ csoport elnöke volt. A polgári demokratikus forrádalom győzelme után a kecskeméti Nemzeti Tanács majd a direktórium tagja, az ■itteni munkástanács elnöke tisztét töltötte' be. NOVEMBER 21. CSÜTÖRTÖK n3XÍ3ÍJ A szikrai Dömötör- tanyán 55 éve,, 1919- ben e napon gyilkolták meg a fehér terroristák Berényi Pál földmunkást. A Magyar Földmunkások Országos Szövetsége kecskeméti elnöke, majd a szociáldemokrata párt vezetőségi tagja. A Tanács- köztársaság idején a Pest megyéi munkástanácsba választották. Sok értékes javaslatot tett a mezőgazdasági munkások helyzetének megjavítására. NOVEMBER 22, PÉNTEK A modern francia irodalom egyik vezető egyénisége, André Gide író, 105 éwei ezelőtt 1869. november 22-én született. Művei közül magyarul több is megjelent, közülük A Vatikán titkai, A tékozló fiú visszatér címűeket említjük. 1947-ben Nobel-díjjal tüntették ki. NOVEMBER 23. SZOMBAT Amint már hírt adtunk róla, pénteken a kunfehértói sportvezető- és edzőképző táborban kétnapos tanácskozás kezdődött a városi-járási sportfelügyelőségek és a sporthivatal vezető munka-' társai részére. Borszéki Lajos, a megyei testnevelési és sporthivatal vezetője köszöntötte a résztvevőket, majd a részletes program ismertetése után László Józsefnek, a TSH főelőadójának ad-, ta át a szót, aki az atlétika és a labdarúgás fejlesztésének járásivárosi feladatairól adott Útmutató tájékoztatást, és segítséget a jövő. évi versenynaptár készítéséhez. A délután folyamán a járásivárosi sportfelügyelők és sporthi- vatali vezetők adtak számot eredményeikről, gondjaikról. Ezen az értekezleten részt vett dr. Lakatos István, az MSZMP megyei propaganda- és adminisztratív osztályának munkatársa és dr. Csenkí Ferenc, a megyei tanács vb-titkára! is. ,- Ráduly Sándor, a kiskőrösi sportfelügyelőség vezetője elmondta, hogy a második félévben hét községben rendeztek kocogómozgalmat, mintegy háromezerötszáz fő részvételével. Az általuk szervezett, kezdeményezett úszótanfolyamon pedig ötszáz személy sajátította el az alapvető tudnivalókat. A továbbiakban • Terbe Dezső, az MSZMP megyei bizottságának titkára rövid felszólalásában további eredményes munkát kívánt a sportvezetőknek. szólt a hivatali helyiség-gondjukról, ahol — mint mondta — nincsenek biztosítva a zökkenőmentes munka feltételei. Csendes Mi ■ hály, a kiskunfélegyházi sport- hivatal vezetője a Vasas és a Kun Béla SE egyesülésének eredményességéről adott tájékoztatást, majd a tömegsportról szólva elmondta, hogy a kiskunfélegyházi sportünnepély az egyik legsikeresebb rendezvényük volt. A továbbiakban több olyan kérdést vetett fel, amelyhez az illetékesek segítségét kérte. Swarcz Iván, a bajai járás sportfelügyelője javasolta, hogy csak azoknak az egyesületeknek adjanak anyagi támogatást, ahol vállalást tesznek a labdarúgópálya körüli atlétikai pálya megépítésére. Kecskemét városban, mint Fekete Béla, a sportfelügyelőség vezetője mondta, labdarúgásban általános iskolai bajnokságot szerveznek az utánpótlás biztosítása érdekében. Bácsalmási Antal kiskunhalasi sportvezető a többi között elmondta, hogy tornászaik anyagiak híján nem tudtak részt venni a múlt héti országos bajnokságon. Dr. Csenki Ferenc elvtárs a beszámolókat értékelve elmondta, hogy jónak tartja a sporthivatalokat, felügyelőségek vezetőinek munkáját, akik jó -úton tartanak ahhoz, hogy beilleszkedjenek a tanácsi apparátus gépezetébe. A tanácskozás befejező szakaszában részt vett Terbe Dezső, az MSZMP megyei bizottságának titkára, akinek Borszéki Lajos mutatta be a megye sportvezetőit, és a mintegy 10 millió forintos társadalmi munkával épült korszerű sportvezető- és edzőképző tábort. • A kétnapos tanácskozás tegnap folytatta és befejezte munkáját az aktuális igazgatási és gazdasági feladatok tárgyalásával. B. I. A vasárnap érdekes eseményei KECSKEMÉTEN Még mindig több sportágban lesznek érdekes események, s kora reggeltől késő délutánig tart a műsor. - r Délelőtt 9.30-kor a városi sportcsarnokban kezdődik a KSC —Szombathelyi Stly NB I-es férfi röplabdamérkőzés. A KSC a jobb csapat és — hacsak ez a fejükbe nem száll —. győzniük kell. A Hunyadivárosi Általános Iskolában 10 órakor kezdődik a területi serdülő birkózóbajnokság. Jut délelőttre labdarúgás is. A Városi pályán a Mezőfi SE— EPGÉP NB III-as mérkőzést láthatjuk. Ennek az az érdekessége, hogy a múlt vasárnap az ÉPGEP rúgott hat gólt a KTE-nek. Délután az első esemény a KTE—Szarvasi Főiskolai Spartacus NB III-as mérkőzés. 16 órakor ismét a Városi sportcsarnokban láthatjuk a KSC—BSE NB I-es női kosárlabda-találkozót RANGADÓ lesz Jánoshalmán, s. nem is akármilyen. A Spartacus és a Kiskunhalasi MEDOSZ csap össze, s erre a találkozóra nyilván Kiskunhalasról is sokan átrándulnak majd a szomszédvárba, egy kis szurkolásra. A MEGYEI I. OSZTÁLY legérdekesebb mérkőzései a Tompa• —Kalocsai VTSK rangadó, valamint a Kiskőrös—Gábor A. SE, a Kun Béla SE—Sükösd, és az Izsák—K. Fémmunkás mérkőzés. Rangos események a városi sportcsarnokban Téli könyvvásár 1974 Mottó. A téli könyvvásár az év legnagyobb könyvnépszerűsltő ak- ciója. VÍZSZINTES: 1. A téli Könyvvásár ideje alatt megrendezésre kerülő két országos ’ kultúrpolitikai, jelentőségű akció közül az egyik (folyt, függőleges 13.). 14. Művészeti ág. 15. Levág, félmúlt ideje. 16. ALN. n. Olasz folyo. I ri©~raz..-amerikai öt-tó egyike., 1 2ö/Tanitottál' ‘ii. “Az Angara mellék-i folyója. 24. ... család, Zilahy Lajos regénye. .26. Beborít. -27. Női név. 29J A könyvvásáron megjelenő ..Zenei minilexikon” szerzője, keresztnevének kezdőbetűjével. 31. Személyes névmás. 32. A finnugor- és szamojéd nyelvek összefoglaló neve, ford. 34. Budapesti neves mezőgazdasági szövetkezet, ford. 35. Országos gyűjtő vállalat. 36. Világmárkájú borunk. 38. Görög törzs. 39. Időhatározó. 40. Valamely görbének két pontja közé eső darabja. 41. Angol tó. 43. Kivarrott disz. 44. A huszonegyes is ez. 46. Személyes névmás. 47. Lentebb. 49. VPJ. 50. Szertartás. 52. IEB. 56. A legősibb kérődzők egyike. 58. NSZK kikötőváros. 59. Ingyen. 61. Bátor. 62. ÖGL. 63. összezúz. 65. Szolmizációs hang. 66. NH. 67. A könyvvásáron megjelenő Krúdy-mü. 70. Feloldó, pihentető. FÜGGŐLEGES: 2. A háború peremén, című mü szerzője. 3. Fordított mutatószó. 4. Japán tornász, olimpiai bajnok. 5. Délszláv népcsoport. 6. Nem tud továbbmenni. 7. Személyes névmás. 8. A téli könyvvásár népszerű tudományos eseménye. 9. Négy köbmétere. 10. Vigadj, örülj. 11. Beismer. 12. A növénytermesztés' része. 17. A vízszintes 1. szám alatti másik akciója (folytatás a vízszintes 69.). 19. Ismer. 21. Belga közepe. 23. Forma. 25. Erdélyi város. 28. Végnélküli zöldség. 30. . . .e, svájci folyó. 33. Illyés Gyula megjelenő könvve (folytatása a vízszintes 53.). 35. Legnagyobb optikai üzemünk. 37. Vonatkozó névmás, ford. 39. Egyenesít. 42. Számítotok rá. 43. A test belső és külső felületét boritó szövetféleség. 44. Vezeték. 45. La.. .. olasz napilap, ford. 46. Tolna megyei köz□ 2 ri l p q rq 7~1 3 rí ő~ n5 □ ö~jí 3 1— ■ Iá s~ ■íj 1 17 ■ iő 19 R 20 21 zr — 2T s 26 Rt ■ __1 2 T X ■ zr i 30 ■ 1 w 33 1 w~. __ §P rgHUH e®“ x~ L foíisg w~ ü u M m u J n u is p U 1 ■ ■ SET r £“ m Ért-54 1 DO ■ 3) 58~ \ P sr 60 ■ W M 64 m 65 W I ■ _ R m mm JT--i— ]_ — A szombati NB I-es férfi kosárlabda. valamint a vasárnapi férfi röplabda «s női kosárlabda mérkőzések után a hónap vésőig egymást érik az események, mérkőzések a kecskeméti sportcsarnokban. Jut belőle a hétköznapokra is. November 19-én kedden a KSC női kosárlabdacsapata játssza le a múlt szerdáról elmaradt NB I- es mérkőzését a Vasas Izzóval. Ezen a mérkőzésen eldőlhet a kiesés sorsa. November 23-án a röplabda Országos Ifjúsági Kupa területi selejtezőjét játsszák a sportcsarnokban. 26-án (szerdán) a KSC—MAFC NB I-es férfi kosárlabda mérkőzés lesz. November 28-án az úttörő asztaliteniszezőké a sportcsarnok, és végül 2íi-án, szombaton a KSC—HBNA férfi röplabda mérkőzéssel zárul a gazdag novemberi program. MA: ség. 48. A közelmúlt egyik legnagyobb angol színésznője, utónevének kezdő- betűjével. 51. Tagadás. 54. Megró betűi. 55. Kérdőszó. 57. A szerelmi költészet múzsája az ógörög mitológiában. 60 A nőüen fordítottja! 63. Kalap páratlan betűi. 64. RYZ. 67. Magánhangzók. 68. Küzd. Megfejtésül beküldendők: Vízszintes 1., folytatása függőleges 13., vízszintes 29., 67., Függőleges 2., 8., 17., folytatás 69.) 33. (folytatás vízszintes 53.). G. K. Vasárnap délelőtt újabb érdekes úszóversenyt rendeznek a kecskeméti fedett sportuszodában. Délelőtt fél 11-kor kezdődik a területi béka és gyermek korosztályú seregszemle. Hétfői sport: Érdekes mérkőzést játszanak hétfőn Kunszentmiklóson. A SZÜR-ra készülő magyar újságíró válogatott 14 órái kezdettel labdarúgó-mérkőzést játszik a kunszentmiklósi öregfiúk csapatával. Minden idők legnagyobb versenyzői A „Track and Field Newc” című amerikai atlétikai szaklap szavazás alapján összeállította minden idők legnagyobb versenyzőinek listáját. Az első helyre a négyszeres olimpiai bajnok, ötszörös világrekorder néger vágtázó, Jesse Owens került. A további sorrend: 2. A1 Oerter ugyancsak négyszeres olimpiai bajnok diszkoszvető,. 3. Terry O’Brien súlylökő, 4. az indián Jim Thorpe hosszútávfutó, 5. Bob Mathias tízpróbázó. A Iiuv. lu-cu megfejtése: Vízszintes: 1. Sarló es kalapács. Vizsz. 24.: A Népszava. Vizsz. 59 : Csihajda. Vizsz. 67.: Árulók. Vizsz. 73.: ötven ev, Függőleges: 4.: Legendák. Függ. 20.: Irodalmi alap. Függ. 28.: Vörös katona. Az 'elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyvjutalmat nyertek: Mihály Lászlóné, Kecel: Horváth Ildikó, Baja; Krajcsir István, Kunszentmiklós; Jávor József. Kecskemét: Pelikán Mihály, Kiskunhalas. A labdarúgó NB I. szombati eredményeit Ferencváros—Békéscsaba 0:0, Videoton—Honvéd 1:1, Szombathely— Csepel 1:2, Pécs-Vasas 2:0, Győr-MTK 2:0, Salgótarján-Tatabánya 1:0, Egyetértés—ZTE 4:0. 205 éve, 1769-ben indult el Cook kapitány az Endeavour hajóján a Terra Australis incognita (az ismeretlen déli kontinens) felfedezésére Tahiti-szigetéről. Áthaladt Új-Zéland két szigete között, rátalált Ausztrália keleti partjaira. Közben sok szigetet, öblöt fedezett fel. Útját a Korall- és Arafura- tengeren folytatva, két és fél évi hajóút után tért vissza Angliába. Márványok vallatása rön tgensugárral Egy halom törmelék közül kiválogatni ugyanannak a szobornak a darabkáit nem könnyű feladat. Nemrégiben mégis sikerült egy görög szobrot ezer szétszóródott űarabkából tudományos pontossággal összeállítani. A „megfelelő” darabok kiválogatását éz alkalommal nem archeológusok, hanem fizikusok végezték. Ismeretes, hogy ha egy márványdarabot melegítenek a márvány fényt bocsát ki, amelyet sajátos körülmények között lehet vizsgálni. Ezt a fényt erősen módosítja, ha a márványdarabot röntgensugarakkal kezelik. A fizikusok felfedezték, hogy a különböző bányákból származó márványok eltérő módon reagálnak a röntgensugárra. MAÍ MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.35: Ábrázoló geometria. Forgásfelületek. 9.15: Francia nyelvtanfolyam haladóknak. Alkalmi autóvétel. 9.45: Sprechen Sie Deutsch? Német nyelvtanfolyam. Egy nap az egyetemen. 10.10: Csak gyerekeknek! 1. Bajnokság a javából. Szovjet kisfilm. 2. A megzavart születésnap. (Színes) NDK bábfilm. 10.40: Varázsolló (Színes) Képzőművészet! műsor gyerekek nek — 1. 11.20: Leonard Bernstein a muzsikáról. Hangverseny fiataloknak. Az impresszionizmus (ism.) 14.03: Kockáról — kockára (színes) Magyar rajzfilmtörténeti sorozat VIII. (befeje- jező rész 1. Koncertissimo 2. Bizonyos jóslatok 3. 1. 2, 3 ... 14.45: Egy óra múlva itt vagyok. Tévéiilm-sorozat I. rész: Egyenruha kőtelező (ism.) 15.55: Iskolatévé — mindenkinek „A franciaországi változás sokra** 16.20: Műsorainkat ajánljuk! 16.45: Reklámműsor. 16.50: Delta. Tudományos híradó. 17.15: Jubileumi Nemzetközi Asztalitenisz Verseny Egyéni döntők. Közvetítés a Budapesti Sportcsarnokból. 18.30: Reklámmüsor 18.40: A Közönségszolgálat tájékoztatója.' 18.45: Esti mese 19.00:' A hét. 20.00: Hírek. 20.05: Életrekeltett magyar drámák a Nemzeti Színházban. Madách Imre—Ke- resztury Dezső: Csák végnapjai. Dráma két részben. A Nemzeti Színház előadása, felvételről (14 éven felülieknek!) 22.35: Hírek—Sporthírek. KOSSUTH 8.20 9.13 9.50: 10.03: 10.06 10.22: 10.30: 12.10! 12.15: 13.10: 13.20: 14.00: 14.20: 15.08: 15.23: 16.42: 17.10: 17.30: 17.50 Zenekari muzsika. Piszke és Ribizke. Horváth Gitta mcsejátéka. Szerkesztői üzenetek. Friedrich Schiller versei. A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. Zenés reklmáturmix. Vasárnapi koktél. Édes anyanyelvűnk. Jó ebédhez szól a nóta. Nem azért mondom ... Kamarazene. Pillantás a nagyvilágba. Maria Callas felvételeiből. Paul Verlaine versei. Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. Spirituálék. Népdalkörök országszerte. Virágos veszedelem. Tamási Áron elbeszélése, (ism.) New York-i Pro Musica énekkar Monteverdi felvételeiből. 18.07: A Rádió Dalszín háza. Offenbach: Eljegyzés lámpafénynél. , -Kgyfclvonásos operett. 19.15: Rendezte: Gál István. Feltámadás. Tolsztoj regénye rádióra alkalmazva. IL rész. (Ism.) 19.58: Magnósok, figyelem! 20.43: Híres hegedűművészek lemezeiből. 21.29: irodalomkritikusok nemzetközi tanácskozása 22.20: Charles Münch Berlioz műveket vezényel. 0.10: Opercttdalok. PETŐFI 9.00: Alfredi Kraus énekel. 9.25: Lehr Edit és Zsigmondi Agnes énekel, 9.45: Magyar Múzsa. (Ism.) 10.35: Kapcsoljuk a Pécsi Liszt Ferenc termet. A Pécsi Filharmonikus zenekar ünnepi hangversenye Pécs felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából. Közben: Kb. 11.20: Láttuk, hallottuk — a kű állító« ormekben. Kb. 12.30: Gül baba. Részletek 13.12: Furfangos Jankó. Pápa Relli mese játéka. (Ism.) 14.00: Táskarádió. 15.03: Mit üzen a Rádió. 15.38: A Mantovani zenekar játszik. 16.10: Ez is, az is... ' 18.05: A vasárnap sportja. Közvetítés a Magyar Asztali- tenisz Szövetség nemzetközi jubileumi versenyéről. 18.32: Mikrofon élőit az irodalmi szerkesztő. 18.42: Verdi: Don Carlos. Négy- felvonásos opera. 20.53: Az olvasás jó szokása. 22.00: Levelek a világirodalomból. Petrarca levelei. 22.40: Gary Burton és Keitb Jarrctt együttese játszik. 23.10: Népdalok, néptáncok. 3. MŰSOR 8.09: Világhírű előadóművészek Brahms felvételeiből. 9.21: Szimfonikus zene. 10.00: Cj Zenei Újság. 10.35: Marilyn Horne énekel. 11.10: Ketten beszélgetnek — a kultúráról. 12.10: Thad Jones és Mel Le wis zenekara játszik. 12.34: Bacli-művek. 14.00: Kis magyar néprajz. 14.05: Wilhelm Backhaus zongorázik. 14.56: Diákkönyvtár hangszalagon. Goriot apó. 16.07: József és az elbűvölő álomkabát. Részletek Webber zenés játékából, 16.41: Művészlemezek. 17.44: A gazdaságpolitikai rovat műsora. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Sziklay Erika dalestje. Közben: 18.35: A magyar költészet századai. (Ism.) 19.21: A Bécsi Szimfónikusok hangversenye 20.53: Csak fiataloknak! 21.53: Kamarazene. Hétfő KOSSUTH 8.16: Mit üzen a rádió? 8.91: Reneszánsz kórusművek. 9.06: Az elmés nemes v Don Quijote de la Mancha Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban IV. rész. (ism.) A hét zeneműve. Iskolarádió. Mascagni: Parasztbecsülct. Egyfelvonásos opera.. Tánczenei koktél. Balogh Albert népi zenekara játszik. Válaszolunk hallgatóink- nak. Édes anyanyelvűnk. A csavargókirály. Részletek Friml operettjéből. Sárközy István—Mezei András: Pásztorballada. Arany János élete és művészete. Iskolarádió. A Magyar Néphadsereg Zeneművészeti Szakiskolájának Fúvószenekara játA világgazdaság hírei. „Zuhatag zúg, messze ott... ** Az Ifjúsági Rádió műsora Finnországról. I. rész. Dalok a „Fáklyavivők** című hanglemezsorozatból. Szimfonikus táncok. . A hét rádióhallgatója. : Van új a Nap alatt. Polpresszó. A Rádió Kabarészínházának Humorfesztiválja, n. forduló — 6. rész. 20.29: Dupla vagy semmi . •. 21.30: Mikrolánc. 22.20: Slágermúzeum. 22.50: A XX. század gondolatai. 23.05: Zenekari muzsika. 0.10: Virágénekek. PETŐFI 8.05: Színes népi muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Szimfonikus zene. Közben: 9.30: 10.05: 10.30: 12.35: 13.20: 14.05: 14.10: 14.29: 14.39: 15.10: 15.50: 16.00: 16.05: 16.35 16.41 17.20 17.40 17,55 19.40 13.03: 14.00: 18.05: 18.20: 18.45: 19.19: 20.13: 20.30: 21.30: 22.20: 22.30 23.15 A hadak egykori útjain. Lévai Béla nyugat-ukrajnai útijegyzete. A szimfonikus zene folytatása. Kettőtől hatig ... Külpolitikai figyelő (ism.) Viláehíradó. Traviata. Részletek Verdi operájából. A rock mesterei. (55. rész) Richard Tauber énekel. Kettesben. Komlós János és Szilágyi János. Nótacsokor. A Ganz-MAVAG Művelődési Központ Acélhang férfikara énekel, vezényel: Tornyos György és Vásárhelyi Zoltán. : a hét zeneműve. : Könnyűzene Bródy Tamás szerzeményeiből. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Huszonöt perc beat. 18.50: Vladimir Horowitz Domenico Scarlatti szonátákat zongorázik. 19.15: Láttuk, hallottuk — • színházban és a moziban, (ism.) 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Allaml< Hangversenyzenekar hang-* versenye. Közben: Kb. 20.43: Vihar Béla költeménye. Kb. 21.00: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.35: Operakettősök. 22.03: Bach összes orgonaművei OlK.nm.ww npffnnUrAn ■■