Petőfi Népe, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)

1974-11-16 / 268. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1974. november 16. Az FKP Központi Bizottságának ülése ESEMENYEK SOROKBAN Elhunyt a szaiul-arábiai külügyminiszter Péntekre virradó éjszaka New V.iirk-i szállodai szobájában el- ji'iiivt Omtír Szakkal .v/aüd-ará- lji:n. külüavminis/ler -- közölte S-.,.iiid-Arábia K.NS'/. nagykövete. .Vituilügvminiszter aki az ENSZ- kSjáiíívülés ülésszakán vett részt, igvtrombózis következtében' hsliwt el. tAP. AFPi Szaval eltörölte a cenzúrát Anvar Szadat egyiptomi elnök csütörtökön közzétett dekrétumá­ban eltörölte a cenzúrát az' egyiptomi sajtóban — jelentette az Ál Akhbar című lap pénteki számában. (AFP) ftöijclörscg a sztrájkolok ellen A francia kormány a rendőrsé­get vette igénybe a postások sztrájkjának letörésére. A belügy­miniszter utasítására a rendőr­ség csütörtökön- valamennyi vi­déki városban eltávolította a pos­tahivatalokból a .sztrájkőrségeket, Párizsban pedig éjféltől kezdve rendőri osztagok veszik körül a legfontosabb postai elosztó köz­pontokat és telefonközpontokat. Átadta megbízólevelét Kanada új magyarországi nagykövete Losonczi Pál. a Népköztársaság Elflöki Tanácsának elnöke pénte­kén. fogadta Pierre Dumas rend­kívüli és meghatalmazott nagy­követet. Kanada új magyarorszá- fSf'fiagykövetét. aki áta’dta meg- tjfeoievelét. Argentin—kubai megállapodás . jíuba és Argentína képviselői Bitenos Airesben további jármű- stóljításról kötöttek megállapo­dást. Ennek értelmében- a Peu­geot konszern argentínai leány­vállalata 1975. januárjától kezd­ve., 2510 járművet .szállít Kubába, ídjé.n az év első negyedében Kuba 1.8,000 tehergépkocsi és személy­autó szállításáról kötött már meg­állapodást argentínai vállalatok­kal-, (ADNI (Folytatás az -1. oldalról.) emlékeztető kómmunistaellenes rágalmaival elsősorban az FKP-t akarja meggyengíteni. A kommunisták továbbra sem mondanak le arról, hogy létre­hozzák a francia nép széles körű tömörülését, a közös programban meghatározott politika győzelem­re juttatása érdekében. Marchais a továbbiakban rá­mutatott: az FKP továbbra is a baloldali egység fenntartására és továbbfejlesztésére törekszik. S éppen azért, mert ezt szívügyé­nek tekinti, tárja a dolgozók elé, ha a baloldali partnerek állás- foglalásaikban letérnek az egység érdekében szükséges világos alapról. A közelmúltban ugyanis a szocialista párt egyes vezetői, illetve leendő vezetői egyes cik­keikben vagy nyilatkozataikban ATHÉN Sándor István, az- MTI kikül­dött tudósítója jelenti: , Pénteken befejeződött Görög­országban a választási küzdelem. Országszerte elhangzottak az utolsó. kortesbeszédek, s ma hi­vatalosan elrendelt pihenőnap van. Vasárnap több mint 6 mil­lió választónak kell kötelezően az urnákhoz járulnia, hogy dönt­sön a 300 tagú parlament 208 képviselői helyéről. (A fennma­radó 18 mandátumot1 külön rend szerint osztják -el.) Az egyesült baloldal csütörtö­kön este fordult utoljára az or­szág nyilvánosságához: a legna­gyobb induló pártoknak biztosí­tott televíziós műsoridőben Ha- rilaosz Florakisz, a Görög Kom­munista Párt főtitkára mondott beszédet. . Florakisz rámutatott: sem Ka- ramanlisz pórja, sem a Mavrosz irányítása alatt álló Centrum arra célozgattak, hogy a jelenlegi válság miatt a baloldalnak „mér­sékelnie” kellett célkitűzéseit, sőt a baloldal kormányt alakít­hatna úgy is, hogy helyén ma­radna a jelenlegi köztársasági elnök, és megmaradna a jelenle­gi parlamenti többség. „Az ilyen állásfoglalások láttán fel kell vetni a kérdést: vajon a múlt régi démonai nem támad­nak-e fel újra hamvaikbpl?” — folytatta Marchais, majd rámu­tatott: e kérdés felvetésénél alap­vető dologról van szó. Arról, va­jon az FKP partnerei továbbra is a közös programban meghatá­rozott politikáját akarják-e meg­valósítani, vagy pedig a baloldal hatalomra jutása esetén valami­lyen más politikát óhajtanak folytatni, amely azonban — mii­vel már nem a közös program Unió nem foglalt állási a kam­pány során az egyik legfontosabb kérdésben, az amerikai befolyás vonatkozásában. Pedig az elmúlt évek és különösén a .legutóbbi néhány hónap eseményei ékesen igazolták, hogy Görögország ér­dekeit komolyan veszélyeztetik az Egyesült Államok és fő NATO- partnerei. A kommunista párt fóti lkára állást foglalt a katonai támasz­pontok felszámolása melleit, füg­getlen, békeszei elő külpolitikát követeli, őrhelynek keretében az ország - valamennyi állammal együttműködne: A demokráciá­nak meg kell óvnia a népet' a nemzetközi monopóliumok ural­mától — mondotta. A hadseregei az egyesült bal­oldal nem azonosítja a juntá­val — hangsúlyozta Florakisz. A pártszövetség a .junta idején életre hívott fasiszta inlézmé­politikája lenne — súlyos kiáb­rándulásra vezetne. A központi bizottság ülésén, határozatot fogadott el a párt ok­tóberi rendkívüli kongresszusa anyagának széles körű ismerte­tésére és népszerűsítésére. A köz­ponti bizottság elfogadta a poli­tikai bizottságnak azokat a ja­vaslatait, amelyek a párt vezető szervein belüli munkamegosztás átszervezésére irányulnak. En­nek keretében a központi bizott­ság Etienne Fajont, saját kérésé­re, felmentette a l’Humanilé fő- szerkesztői tisztéből és megbízta a pártoktatási munka irán;vitásá­val, és Roland Leroyt , bízta még a l’Humanité főszerkesztői tisz­tével. Mind Etienne Fajon, mind Roland Leroy továbbra is tagja marad a politikai bizottságnak és a központi bizottság t'itkáfaá&i- nak. (MTI) n.vek és intézkedések felszámolá­sát követeli. Görögországnak , erős és haté­kony parlamentre van szüksége. pJem szabad megengedni, ', hogy lovább növekedjék az államfő vagy a miniszterelnök kezében összpontosuló hatalom, mert az új diktatúra kialakulásával fe­nyeget. Karamanlisz ügyvezető minisz­terelnök és más polgári politiku­sok szóban demokratikus garan­ciákat ígérnek, ugyanakkor sem­milyen konkrét intézkedési: nem javasolnak egv újabb erőszakos fordulat megakadályozására. Minél erősebben ’ kerül ki az egyesült; baloldal a választási küzdelmekből, annál íj/Jlárdab- ban képviselheti a jövőben a dolgozók érdekeit és annál job­ban kiépítheti egy igazi demok­rácia jövőbeli állásait — fejezte be a választások előtti utolsó beszédéi. Harilaosz Florakisz, a GKP .főtitkára. (MTI) ’ GÖRÖG PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK ( Elhangzottak az utolsó kortesbeszédek Átadta megbízólevelét a, Portugál Köztársaság,tó.. \ . étső magyarországi nágykóveté Hazaérkezett Bulgáriából a magyar pártküldöttség-o3 jh'ií:TUTrT navnoinuv A ex nrx'f'ji izafillxiík <j©*i ífhélat; Dr. Románv -Pálnak, az MSZMP KB tagjának vezetésével 'pénte­ken hazaérkezett Budapestre a ..Béke és Szocializmus'’ folyóirat Szófiában tartott elméleti konfe­renciáján részt vett magyar párt­küldöttség. A delegációt a Feri­IßiiA jf <; -■ hegvi repülőtéren Varga István-, az- MSZMP KB külügyi osztá­lyának helyettes vezetője üdvö­zölte. Az érkezésnél jelen volt Sztöio Sztanoe.v. a Bolgár Nép- köztársaság budapesti1 nagykövete. (MTI) Kína új külügyminisztere A kinevezés Csou En-laj erejét mutatja Losonczi Pál, a Népköztársa­ság, Elnöki Tanácsának elnöke perit eken fogadta Femando Del- jim Marija Lopes Vieira rend­kívüli és meghatalmazott nagy­követet, a Portugál Köztársaság «lsei magyarországi nagykövetét, aki;átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál je­len1 volt Cseterki Lajos, az El­nöki Tanács titkára, Nagy János külügyminiszter-helyettes, Bérces Emil vezérőrnagy és Tóth Ray­mond, a Külügyminisztérium protokollosztályának helyettes vezetője. Fernando Delfint Marija Lopes Vieira nagykövet megbízólevelé­nek átadásakor beszédében hang­súlyozta: — Portugália, miután április Ifeén lerakta a demokrácia alap­jait, amelytől hosszú időn ké­részül 1 megfosztották, csak ör­vendezni tud, hogy megoszthat­ja a magyar néppel szavakban ki .nem fejezhető bárátságát. Itt á/Hidő, hogy az oly hosszú időn át elszigtelt Portugália a bará­ti nemzetekben társat találjon a békéhez és a világ népei közöt­ti együttműködéshez vezető úton. Losonczi Pál a nagykövet. be-, szédére válaszolva hangsúlyözta: |— Jólesett hallanom szavait, nagyövet úr, országaink most formálódó kapcsolatairól és ar­ról a megbecsülésről, amelyet népeink egymás iránt éreznek. Egyetértek önnel, hogy az április 25-1 történelmi sorsforduló,, amely döntő változásokat hozott a Por­tugál Köztársaság életében* az országaink és- népeink közötti ba­rátság és együttműködés új táv­latait nyitotta meg. örömmel látjuk, hogy a1 portugál kormány alapvető külpolitikai állásfog­lalásai az enyhülés folyamatát a különböző társadalmi berendez­kedésű országok békés egymás mellett élését szolgálják. Nagy megelégedésünkre szol­gál, hogy az emberiség sorsát érintő fontos kérdésekben kor­mányaink álláspontja azonos, vagy közel áll egymáshQz. Biz­tosak vagyunk abban, hogy egy­más jobb megismerése gyorsítani fogja a lehetőségek feltárását, s kölcsönösen előnyös kapcsola­taink kiterjeditek majd az élet számos területére. 1 Az Elnöki Tanács elnöke szí­vélyesen ejbeszélgetett, a nagy­követtel, aki ezután a Hősök te­rén megkoszorúzta a Magyar Hő­sök Emlékművét. (MTI) A kínai külügyminisztérium pénteken reggel hivatalos jegy­zékben közölte a Pekingben mű­ködő diplomáciai képviseletek­kel, hogy Csiao Kuan-hua eddi­gi külügyminiszter-helyettest kül­ügyminiszterré nevezték ki. A közlés nem , szól arról, mi lett a sorsa Csi Peng-fej-nek, a külügyi, tárca eddigi birtokosá­nak. A most 66 éves Csiao Kuan- huat Csou En-laj miniszterelnök egyik legközelebbi munkatársa­ként ismerik. 1954 és- 1965 között minden jelentős külföldi útjá­ra elkísérte a kormányfőt. így kinevezése, mint pekingi diplo­máciai megfigyelők hangsúlyoz­zák, feltétlenül Csou En-laj je­lenlegi pozíciójának ereje mellett V-óJ. Csiao Kuan-hua a felszabadu­lás előtt, majd rövid ideig a felszabadulás után is újságíró­ként , dolgozóit, ettől eltekintve azonban mindig,'hivatásos diplo­mata volt. Külügyminiszter-he­lyettessé 1964-ben nevezték ki. Áz utóbbi években —■ gyakorla­tilag a külügyminiszter lunkció- ját ellátva — ő képviselte a Kí­nai Népköztársaságot az ENSZ- közgyűlés ülésszakain. Legutóbb, amikor az ENSZ-közgvűlésről ha­zatérőben. államközi tárgyaláso­kat folytatott Párizsban és Bonn­ban, már többé-kevésbé látni­való volt, hogy a pekingi vezetés az eddigieknél nagyobb feladato­kat szán neki. Arafat olaj ága |— Az egymást kölcsönösen kizáró álláspontokban ugyan semmi sem változott, de semmi sem lesz többé ugyanaz, mint eddig volt — így összegezik az ENSZ-megfigyélők a palesztin kérdés vitájának első fordulóját, amelyben a PFSZ vezetője, Jasszer Arafat először szembesíthette a nemzetközi közösség legmagasabb fóruma előtt egy demokratikus pa­lesztin állam létrehozásának tervét az ENSZ-ben eddig is képviselt, ismert izraeli felfogással. A két beszéd összevetése alap­ját) 1 a diplomáciai megfigyelők né'ip találnak tárgyalási alapul á^öjgáló érintkezési pontokat az egymást kölcsönösen el nem is- ínérő PFSZ és Izrael ellentétes álláspontjában. Mégis általános ÜZ á vélemény, hogy a PFSZ ve­zetőjének megjelenése az ENSZ közgyűlésében, s államlőnek kí- jijró tiszteletadással történt fö- gacítatása olyan diplomáciai győ­zelme a palesztin íelszábáclítási mozgalomnak, amely önmagában gyökeresen új helyzetet teremt a közel-keleti, -.konfliktus legmé­lyebb gyökerét' képező palesztin probléma politikai és diplomáciai megközelítésére. A tagállamok túlnyomó több­ségére különösen nagy • benyo­mást tett Arafat beszédének az a nyomatékosan aláhúzott Újtele, amely szerint a oalesztin nép fel­szabadító fegyveres harcát | a vietnami nép .példájánv':.:*1:'• szeka^csolja a politikai és a dip­lomáciai harccal. Természetesnek tekintik, hogy Arafat egy fegyve­res nemzeti felszabadító harcot folytató mozgalom vezetőjeként népének maximális programját fejtette ki- de a nemzetközi dip­lomácia fórumán felajánlott „olajággal” is jelezte, hogy az. új világhelyzetben lehetségesnek te ­kinti nemzeti céljaik tárgyalások útján való megközelítését, a sok évtizedes konfliktus békés rende­zését. Másfelől viszont a megfigyelők a gyengeség jelét látják abban, hogv Izrael kép-víselője azonnal visszautasította áz 'olajágat. s rá­adásul ezt ólvan hangnemben tetté, hogy még legfőbb ( pártfp- gója. az Egyesült Államok sza­mára is kínos helyzetet terem­tett. Feltehetően éppen ez volt az izraeli kormánv , elsődleges célja: megnehezíteni' Washing­tonnak eddigi elutasító álláspont­ja ..fellazítását” | PFSZ iránt, árhi lehetővé lenné közel-keleti „közvetítő ' diplomáciája pák” folytatását. MAKARIOSZ: „Elnökként megyek vissza” i Makaripsz ciprusi elnök csü­törtökön Ngw : Yorkból Londonba érkezett. Az érsek, aki részt vett ,az •• ENSZ^közgyűlés ciprusi vitá­jában. szerdán pedig Washington­ban Kissinger amerikai külügy­miniszterrel tárgyalt., újságírók kérdéséire válaszolva kijelentet­te: az elkövetkező néhány héten belül vissza akar térni Ciprusra. „Ügy gondolom, elnökként me­gyek vissza, mert én vagyok az elnök” — fűzte hozzá Makari oszt. A londoni repülőtéren több szá­zan tüntettek az éi’sek mellett „Makariosz az egyetlen elnök”, „Nem tűrjük Ciprus felosztását” és más hasonló jelszava it kiál­tozva. (Reuter) HÍREK HÍREK NAPTÁR 1974. november 16., szombat Névnap- Ödön Napkelte: 6 óra 50 perc. . Napnyugta: 16 óra 08 perc. Holdkelte: 9 óra 13 perc. Holdnyugta: 17 óra 59 perc. IDŐJÁRÁS Vágható időjárás ina estig:' ál­talában' kévés felhő, eső nélkül, élénk, többfelé erős. helyenként vihayós ‘lökésekkel kísért déli- délnyugati szél, Envhg idő. Vár­ható legalacsoryvabb' éjszakai, hő­mérséklet 4—9. legmagasabb nap­pali .hőmérséklet. 14—19 fok kő-' zijtt. r (MTI) p A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 14-'én a középhömérséklet 5,2 (az 50 éves átlag 4,9). a legmagasabb hőmér­séklet 13,4 Celsius-fok volt. A napsü­téses órák száma 7. Noventber 15-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 2,7, a délben egy órakor mért hőmérsék­let 15,5, a legalacsonyabb hőmérséklet 2,6 Celsius-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora November 16. este 7 órá: TÜVfl-TEVÖK Bérletszünet Szigetszentmiklóson este 7 órakor: DON CARLOS MOZIMŰSOR 1974. november 16.: KECSKEMÉT VÁROSI 3 órakor! Filmklub’ háromnegyed. 6 és 8 . órakor ! MAGAS SZŐKE FÉRFI FELEMÁS CIPŐBEN Színes, magyarul beszélő, , francia filmvígjáték 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt1 helvárú! Az ifjúsági bérletek nem éryénvesek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor! Filmklub! ntrioá s >í!se>l3imo. vjy tteóM ,bcü naromnegvea 6 . ésTll«qraKQF.l»,,, BŰNTÉNY A VIA VENETON SzinésV magmái ül! bészélo, ólak/.' bűnügyi film. Csak 16 éven felülieknek! Az ifjúsági bérletek nem éryénvesek! , • MESEMOZI! A VÁROSI MOZIBAN: lél 4, és. háromnegyed 6 órakor! DIÓBÉL KIRÁLYFI Színes, magyar mesefii mi-összeálli tás. Lottó A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Tisza- löldváron megtartott 46. heti lot- tósorsolásbn a következő számo­kat húzták ki : 8, 14, 56, 70, 86 — Helyreigazítás. Lapunk no­vember 14-i számának Olvasóin­ké a szó rovatában megjelent Se villany, se petróleum? című írás­ban tévesen közöltük a Fülöp- szállás helységnevet. Az érdekelt Családok tudniillik FülÖpházán laknak, s onnan érkezett hozzánk a panaszos levél is. — Jól dolgoznak a földeken katonáink. Csütörtökön magas rangú katonai -vendégei .fogad­tak azok a katonai alakulatok, amelyeknek harcosai a népgaz­dasági munkában': dolgoznak. Re­ményit Gyula vezérőrnagy, dr. Mészáros István, azOrszágos Betakarítási Operatív Bizottság titkárának |^társaságában látoga­tási tett. a megyében. A vendé­géket dr. Glied Károly, a me­gyei tanács elnökhelyettese fo­gadtass kísérte végig a megyén. A látogatás .végeztével vendé­geink kifejezték, hogy a népgaz­dasági munkában részt vevő ka­tonák igen jól dolgoznak, jelen­tős. értékeket mentenek meg a (érmés betakarításával • síp Ülésezett a megyei tanács ifjúsági bizottsága. Tegndp Kecs­kemétért ülést 'tartott a tnegyei tanács ifjúsági j -bizottsága. Dr. Major Imre lanáCsélnök-helyetT tes megnyitója. után a bizottság megvitatta a megyei tanács szak- igazgatási' szervei által rendezett ifjúsági parlamentek tapasztala-. Iáiról szóló írásos jelentést. • Ez­után Somogyi .György, a .megyei tanács ifjúsági felelőse azokról az' ötéves terviavaslátokról tájé­koztatta a bizottságot, amelyek pz ifjúságot közvetlenül érintik. A jövő évi ifjúsági alap felosztásá­nak megvitatása után a .bizottság összeállította a/ ^következő évi munkatervét. Végül megbeszélték a felszabadulásunk 3(/. évforduló­ja megünneplésére készített fel­adattervet. —-T RADNÓTI-KLUB. A judo­val ismerkednek ma este a kecs­keméti Kodály Zoltán Ének-Ze­nei Gimnázium Radnóti .Miklós klubjának tágjai. A fiatalok De­li Imre országos júdöbajnokot' látják vendégül. — Értesítés. A TIT Bács-Kis- kun megyei szervezete közli, hogy a november 19-re a kecs­keméti ' Tudomány és Technika Házába tervezett irodalmi szak­mai-módszertani előadás dr. Sza­bolcsi Miklós akadémikus várat­lan külföldi utazása miatt elma­rad. A rendzyénvre későbbi idő­pontban kerülásor.,, . , — | KISZ-BAL. A vietnami stííMbtóÚthkásképzű)nii{fé£Vl rfeVéffíff téiiéhé&'-'járul'nakz hoízái■ a kFifíélí 'flotel ArCVtlyhOrn'o-k: KISZ- csei annak a bálnak a bevételé­ből, melyet ma este rendeznek a szállóban. A műsorban fellép, illetve' közrműködik: ‘ Máté Pé­ter, Felföldi Anikó, Csorba Ist­ván, Mezéi Anikó, Hat'asi Vik­tor és Keresztes Tibor lemezlo­vas. — Gépkocsinyercmény-betct- könyvsorsolás. Az Országos Ta­karékpénztár november 25-én és 26-án Budapesten rendezi a gép­kocsim, veremén vbetétköny vek idei 4.. sorrendben 54 sorsolását. A húzáson a július 31-ig váltott és október 31-én még érvényben volt ötezer és tízezer forintos gépkocsi-nyereménvbetétkönyvek vesznek részt. A kétnapos sorso­láson több mint 670 nyeremény­autó jut a Szerencsés betétkönyv­tulajdonosoknak. (MTI) — NEMZETISÉGI NÉPDAL­EST. Bács-Kiskun megyei nem­zetiségi népdalénekesek és népi hangszerszólisták bemutatójára kerül sor december 1-én a ha­jósi művelődési házban. A ren­dezvény célja a nemzetiségi nép­művészet élő hagyományainak ápolása. A bemutatón való rész­vételre a helyi művelődési há­zakban lehet jelentkezni novem­ber 18-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents