Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-13 / 240. szám

• Kecskemét testvérvárosában, Szimferopol repülőtéri épüle­tében rögtön egy fafaragó­kiállítás fogadja az érkezőket Felvételünkön Mihail Csilikov: A krími erdők meséje című sorozatából a mindenütt ott lévő, hallgatózó erdei manó figuráját örökítette meg. 0 lEgyik korábbi számunkban már bemutattuk Nyikolaj Glnacaenkót, akit úgy tartanak számon, mint a Krím-félsziget — testvét megyénk — festőjét. Fotónk a Csatir-Dag című képéről készült. JEVGENYIJ VINOKUROV: Ä drezdai képtárban Tegnap volt 30 éve, hogy a szovjet csapatok Csiké- riával megkezdték Bács- Kiskun felszabadítását is,, összeállításunkat azoknak a műveiből válogattuk, akik akkor a frontokon harcoltak, a hátországban álltak helyt, vagy már egy fiatalabb nepizedék tag­jaiként nőttek. fel. Alkotá­saikból a Szovjetunióban élő emberek mindennapjai­nak és képzeletvilágának egy-egy szeletét ismerjük meg. ‘ FESTŐK Éltünk, az álom éltetett. De ha álmodtunk, ránkzö'rögtek. A nők szerettek, meglehet, de pincéinkből sorra szöktek. Mint halántékon gyors ütés, hirtelen felcsapó melegség kellett: zengjen a vászon és kiáltson ránk vadul a festék! De festéket honnan vegyünk? Kitől várhatunk, hogy segítsen? Közénk ereszkedett, s pelünk egytálból eddégélt az Isten. Szidhattuk volna a hamis világot, a szemére hányva. De már szegény fejünkön is ott ragyogott a glóriája. A „GOLGOTA” ELŐTT Aludtunk éjjel, mint a bunda. Aludt éhes és jóllakott. Felébredünk, nézünk a dombra: kereszten csügged, már halott. Az ablak előtt hadonászva farizeus-csapat susog. A jóról és rosszról vitázva ott vonulnak a sadduceusok. Mint körhintán, lódul . vadul az élet, minden recseg-ropog, ég-föld riad. Poros szamárkán idetévedt egyetlenegy ember miatt. Rab Zsuzsa fordításai (Nagyvilág, 1973/3—4) Solohov és a Kirov-gyáriak Vesenszkaiát. ezt a kis kozák falut a Szovjetunió határain túl is jól ismerik. Itt él és dolgozik a Lenin- és Nobel-díias író, Mi­hail Solohov. Solohovot igen régi barátság fűzi a leningrádi Kirov-gyár munkásaihoz. A Kirov-gyáriak gyakori vendégek Vesenszkajá- ban. Ilyenkor a veteránok az el­múlt évekre emlékeznek, amikor a tavaszi napsütéstől még éppen csak kezdett a föld párologni, s ők már berakták a szerszámokat a faládáikba, és a Néva partjá­ról a Don mellé utaztak, hogy se­gítsenek á kolhozoknak. így történt egyszer, hogy Szem- jon Davidov. Solohov Feltört ugar című regényének hőse meg­jelent a Donnál kis bőröndjével, . amelyben egyszerű szerszámait, laposfogóját. csavarhúzóit és csa­varkulcsait tartotta A vesenszki kozákok és Mihail Solohov több ízben voltak ven­dégségben a Kirov-gyárban. A martinban találkoztak a gyors acélolvasztás ismert mesterével, • Mihail Solohov, Lenin- és Nobel-dí jas író. sor. alatta ez olvasható: „Mihail Alekszandrov ics Solohovnak, Szemion Davidov földijeitől, Le- ningrád, 1971. augusztus.” Levelükben pedig a következő­ket írták az acélolvasztók: „Em­lékeztesse önt ez a szerény aján­dék a Szemion Davidov földijei­vel való barátságra, a munka és művészet szilárd szövetségére.” A Kirov-gyári munkásköltők a le­véllel együtt elküldték az írónak válogatott vereskötetüket. „Az el­ső öntés”-t.‘ Egy alkalommal távirat érke­zett a Kirov-gyárba: . „Kedves Elvtársak! A terület kolhozaiban és szovhozaiban na­gyon sok a munka. ezérfTsérem önöket, hogy a „K—700”-as' trak­torokat lehetőleg ne a második negyedben. hanem korábban küldjék. Tisztelettel: Mihail Solohov” A Kirov-gyáriak összeültek és hamarosan elküldték válaszukat Vesenszkajába: „örülünk, hogy bízott a Kirov-gváriakban. Mind a tíz pusztai K—700 traktoróriás már az .első negyedévben ’ ott lesz Önöknél. Bevalljuk, hogy nehéz feladatot kaptunk, de a jó bará­tokért igyekszünk mindent meg­tenni.” • Ilyen különösen fonódták össze Solohov irodalmi hőseinek élet­rajzai a Kirov-gyár munkásainak dolgos hétköznapjaival. *. gyár történelmi múzeumá­ban a kiállított tárgyak közölt ott láthatjuk a Don partjáról ka­pott ajándékokat. A látogatók fi­gyelmét magára vonja a hímzett törülközőn elhelyezett cipó és egy aranyló búzakéve. Az egyik üveg alatt a „Feltört ugar” egy példá­— Meleg van maguknál — mondta az író. — Vasait „főzünk”, nincs mit tenni — jegyezte meg mosolyog­va Zsukovszkii. Nem sokkal a találkozás után a régi hengersor helyett egy nagy teljesítményű. • automatizált, úgynevezett 350-es hengersor je­lent meg a gyárban. A Kirov- gyári munkások az új olvasztás első mintáiból egvet Mihail Solo­hovnak ajándékoztak. Az aján-' dék mutatós volt: egv szép talap­zaton töltőtoll és kerek henger­A Kirov-gyárba érkezés nap­ján Solohov beszédet tartott a kultúrházban. s a következőket mondta: — Gyakran teszik fel nekem a kérdést: Davidov miért Kirov- gyári és nem kijevi, minszki, vagy harkovi? Most válaszolok erre a kérdésre Harmincegy év­vel ezelőtt, amikor írni kezdtem á Feltört ugart, így akartam ki­fejezni tiszteletemet a pétervári proletariátusnak, a munkásosz­tálynak .. Vaszilij Karpusenko ■ OCSERK — MAGYAR NYELVEN A város a hegyekbe megy A világirodalmi' tájékozódásun­kat előmozdító Modern Könyv­tár. sorozat aziév derekán túljü.- tött-jubileumi’?250.' kötetén? Nem-1' rég, kettőszázdtvenhatodiknak-ie- ~ lent meg a szovjet életről szóló . riportokat, publicisztikai írásokat és tanulmányokat felvonultató kiadvány. — A város a hegyekbe megy címmel. A címadó mű — Bronyiszlav Holopov újságíró al­kotása — nyomban az életnek egy régvárt. izgalmasan' mai for­dulatát érzékelteti.’ amikor az,em- ber eljutott .oda, hogy nemcsak kiszolgáltatott, szenvedő alanya a természetnek, hanem meghódítja és a maga arculatára formálja át a 1 környezetét, A riportokat, publicisztikákat, dokumentúmirodalmat az orosz nyelv gyűjtőnéven „ocserk”-nek hívja. Mint Anatolii Zlobin — aki a válogatást végezte — jegy­zetében megvilágítja „Az ocserk az orosz prózairodalom sajátságos fejlődésének terméke: forrásai éppúgy, mint más műfajoké, az irodalom keletkezésének korsza­kába nyúlnak vissza. Az első oc&erkszerzők a történelmi tények feljegyzői, a krónikások. A "világ- kultúra élvonalába jutó, orosz szépirodalommal együtt gyarapo­dott, erősödött a dokumentum­próza. az orosz ocserk is. Ezer- hétszázkilencven májusában Moszkva egyik könyvesboltjában megjélent Alekszandr Ragyiscsev Utazás . Pétervárról Moszkvába című alkotása, mely új korsza­kot nyitott e műfaj fejlődésében.” Ha csupán az újabbkori, XX. századi riportírás klasszikusának, á „száguldó riporter” Egon Ervin Kischnek az. életművét vesszük is kiinduló pontul, azóta újabb stílusbeli csapásokat tört magá­nak ez a műfai. Az NSZK-ban dolgozó, megzabol.ázhatatlan fe­negyerek. Günther Walraff úgy gyűjti a nyersanyagot a „jóléti társadalmat” leleplező írásaihoz, hoßy spját bőrén tapasztalja a tényeket: jelentkezik egy munka- közvetítő irodánál., befekszik az éjszakai menedékhelyre. Eredeti­sége szerepvállalásban és követ­kezetességében van. formai meg­oldásai inkább hagyományosak. Az amerikai Tom Wolfe ugyan­akkor főleg a kifejező eszközöket újította meg — á hosszú körmön-; datokkal. az egyes embercsopor­tokra jellemző tolvajnyelv beol­vasztásával. Mindkét irányvonal­nak vannak képviselői, nálunk, is. Az előzőre többek. között Moldö-, va György szolgáltatott példát. Péntek Imre pedig teljesen az utóbbi stílusban írt nemrég ripor­tot az - első magyar popkoncert­ről a Napjaink című folyóiratban, „Kis magyar Woodstock — jóté­kony célra” címmel. Hol helyezkednek el egy ilyen, körképben a szovjet' riportok? Kétségtelen, hogy az élvonalban. S egyúttal azt is tanúsítják, hogy, ahol egy, klasszikus értékű, vi­lágelső szépirodalom fejlődött ki — ptt .kpvgsebb erőt kell szen­telni a pKobálkozásokra. kísérle- fezésekké.': A jó szerkesztés, tö­mör és világos stílus olyan elő- követelmény. amely nélkül nem is érdemes kopogtatni a szerkesz­tői szobák ajtaján. A téma meg­ragadásában. a kifejezés- hangsú­lyaiban és a hangvételben viszont^ annál több árnyalat jelentkezik. A kötet nagyon igényes’ íráso­kat sorakoztat fel. A megalapo­zott bírálat, kritikai szemlélet ugyanúgy ott vibrál a sorokban, mint az igazi „férfimunka” előtti főhajtás. A törvényesség és tör­vénytelenség határeseteit szintúgy nagyító alá veszik a szerzők, mint más esetekben a kulturált ember tulajdonságait, az elismerésre ér­demes cselekedet jellemzőit. A sze­replők árnyaltan, a maguk bo- . nyolultságában tűnnek fel például Olga . Csajkovszkaja: Dráma a Vuoksza-tavon című bűnügyi ri- portázsában, amely a végén eljut a perújrafelvétel sürgetéséig. „Az ügy annyira túlzsúfolt (21 kötet!) annyira kusza, hogy igen maga­san képzett bírókral van szükség, akiket nem babonáz meg ä vád­lott saját vallomása, akik kide­rítik, ennek a vallomásnak az okait, és elfogulatlanul, szenve­délyektől mentesen meghallgat­nak minden prót és kontrát. Az zal az egyetlen szándékkal, hogy megtudják, mi történt való­jában a Vuoksza-tavon.", Mások a kishitűséggel és tehe­tetlenséggel ’ szembesítenek élő sorsokat. Az is a műfaj rangját növeli, amikor a talán legnehe­zebben kifejezhető jó és szép dol­gokból bontakozik ki az írás — legyen az a leghétköznapibb tör­ténet. egy idős pincér elbeszélése, vagy egy tudományos kutató éle­te. aki arra tette föl az éveit, hogy a sivatagi viszontagságokkal is dacolva megtalálja és rögzítse/ a mozgás ősi képletét Ez utóbbi- , val /kapcsolatban jegyzi meg a szerző. Roman Haritonov: „Egye­sek azt mondják, hogy a tudo­mányos elfoglaltság ..semmi egyéb, mint saját kíváncsiságunk kielé­gítése az állam , költségén. Szu- hanovra nem illett az efféle szel­lemesség. Minden foglalatosságát saját szabad ideiének terhére, la- boránsi fizetéséből, na meg a tek­nősbékákból finanszírozta, ugyan­is róluk kellett tízéves tanulmányt ’írnia 'APaleontológia alapjai című lapba'-Témái nem szerepeltek az intézet tervében, ahová a mú­zeum is tartozott és Szuhahov csak a vezetőség elnéző magatar-, tasa folytán dolgozhatott rajtuk/’ A' szovjet élet sokszínű és igaz képét tükrözik vissza a kötét' ri­portjai. Az ocserk-szerzőknél — immár jó idtíe ■— ez ugyancsak . alapkő vetelmenv: ■ Halász Ferenc £ ' s ez így megy minden éj­jel! * Alighogy elcsendesedik egy ki­csit a falu, elalszanak az embe­rek — rákezdi... Nekiindul az átkozott a falu egyik végén, és megy. Megy és harmonikázik. Valami különleges harmonikája van — csak úgy harsog. Tanácsolták is Nyirika Krecse- tovajának: — Menj hozzá minél előbbi Nem hagy bennünket élni, az ördögfajzat. Nyinka talányoson mosolygott: — Ne hallgassátok. Aludjatok ■ Maga Kolka Malaskin, ez a vastag ajkú langaléta kihívóan nézett apró szemével, és kijelen­tette: — Jogom van hozzá. Semmifé­le paragrafus nem tiltja. ... A helyi kolho'z elnökiének, Matvej Rjazancevnek a háza ép- , p.en ott állt, ahol Kolka ki szo­kott jönni a mellékutcából. Gyak­ran megtörtént, hogy még a mel­lékutcában elkezdett harsogni a harmonika, megkerülte a házat, és még sokáig hallatszott a hang­ja. Alighogy felhangzott a harmo­nikaszó a mellékutcában, Mat­vej felült az ágyban, letette a lábát a hideg padlóra, és így szólt:-c Elég! Holnap kizárom a kol­hozból. Belekötök valamiért, és kizárom. Minden éjjel ezt mondta. De nem zárta ki. Amikor nappal ta­lálkozott Kolkával, megkérdez­te: — Soká fogsz még kódorogni éjjelente? Munka után az embe­rek • pihennek, te meg felébresz­ted őket, te muzsikus! — Jogom van hozzá — mondta megint Kolka. — Majd megmutatom én ne­ked, mihez van jogod! * Ezzel a beszélgetés befejező­dött. Matvej minden éjjel megfogad­ta, amint az ágyon ült: — Holnap kizárom. Aztán még hosszasan üldögélt,, gondolkodott... A harmonika már messze járt, nem hallatszott a hangja, de ő még mindig üldö­gélt. Kezével kitapogatta nad­rágját az' asztalon, cigarettát hú­zott ki (t zsebéből, rágyújtott. — Hagyd abba a füstölést — dünnyögte álmosan Aljena, a fe­lesége. — Aludj — szólt . rá Matvej. Ä/firöl gondolkodott? Hát... mindenféléről. Visszagon­dolt az életére. De csak zavaros foszlányok jutónak eszébe. Az egyik éjszaka azonban, amikór fényíett a hold, zengett a. har­monika. és a kertből hűvösség és az üröm keserű szaga áradt be a nyitott ablakon, tisztán vissza­emlékezett ■ egy másik éjszakára. Az .éjszaka', sötét volt. Apjával és öccsével, Kozmával kaszál­ni voltak tizenöt kilométernyire a falutól a homokbuckáknál. Éj­jel Kuzma hörögni kezdett:/nap­VA SZILI J SUSKIN: Gondolatok közben a legnagyobb melegben izzadton vizet ivott a forrásból, és éjszakára bedagadt a torka. Apja felébresztette Matvejt, hogy fogja meg Játékost (a legfürgébb heréltet), és elküldte, hogy lóha­lálában vágtasson a faluba tejért. — Addig én tüzet rakok... Hozol tejet, felforraljuk — meg kell itatni a legénykét, különben még valami komolyabb baja lesz. — mondta az apja. Matvej a Lang utón kitalálta, merre legelnek a lovak, félszer­számozta Játékost, szőrkötéllel megcsapkodta az oldalát, és el­vágtatott a falu felé. Igen... Matvej most már a hatvanhoz közlekedik, akkor pedig tizenkét- tizenhárom éves lehetett — mé­gis élesen visszaemlékezik min­denre. Szinte egybeolvadt a ló­val a sötét éjszakában. Az éj­szaka szemberepült vele, erősen arcába vágódott a harmattól át­nedvesedett fű nehéz szaga. Va­lami vad lelkesedés kerítette ha­talmába a legénykét a vér a fe­jébe szökött és zúgott. Olyan volt ez, mint a repülés — mintha el­szakadt volna a földtől és száll­na. Arra npn is gondolt akkor, hogy a testvérkéje rosszul van. Semmire nem gondolt. Ujjongott a szive és minden porcikája. Az elvisehetetlen boldogság ritka, nagyszerű pillanata volt ez. ... Aztán nagy lett a bánat. Mikor visszaért a tejjel, apja a Húz körül szaladgált, magához. szorítva a kisfiát, mintha rin­gatná: — Kisfiam... mi van veled? Várj egy kicsit. Várj egy kicsit. Mindjárt forralunk tejecskét, mindjárt könnyeben lélegzői, aranyos kisfiam.,. Itt hozza Motyka a fejecskét!... A kis Kuzma már fulladozott, elkékült. Mikor Matvej után megérke­zett az anyja, Kuzma hatott volt. Apja magába roskadva ült, a fe­jét fogta, hajladozott, mélyen és nagyokat sóhajtgtt. Matvej cso­dálkozva és valami különös kí­váncsisággal nézett testvérére. Tegnap még együtt hancúroztak a szénában, most pedig egy is­meretien, kékes-fqhér idegen fiú fekszik itt. C sak az a különös, hogy mi­ért éppen ez az átkozott harmonika juttatta eszébe ezeket áz emlékekét, azt az éjszakát. Hiszen utána még egy egész élet telt el: házasság, kollektivizálás, háború. És még milyen éjsza­kákat élt-szenvedett át. De va­lahogy mindegyiket elfelejtette, elhalványult az emlékük. Mat­vej egész életében azt tette, amit kellett: mondták, hogy be kell állni a kolhozba — beállt, eljött a nősülés ideje — megnősült, gyerekeik születtek, felnőttek. Jött a háború — elment harcol­ni. Sebesülése miatt előbb haza­tért, mint a többi férfi. Mondták neki: „Te leszel az elnök, Mat­vej. Nincs más.” Elnök lett. Va­lahogy bele is szokott ebbe a munkába, őt is megszokták. Azó­ta is húzza ezt az igát. Egész életében a munka járt az eszé­ben, mindig a munka, a munka. Amikor például azt a szót hallot­ta maga körül: „szerelem” — valahogy nem értette. Azt értet­te, hogy van szerelem a világon, valamikor bizonyára ő is sze­rette Aljonát (szép volt lány ko­rában), de hogy erről valami többet is tud, arról sosem beszélt. Egyik alkalommal Matvej, amint így elgondolkozva ült az ágyon, nem bírta tovább, meg­bökte a feleségét: — Figyelj csak!... Ébredj, valamit kérdezek tőled... . — Mit akarsz? — csodálko­zott Aljona. — Voltál valamikor szerelmes? Belém, vagy valaki másba ... Mindegy. Aljona sokáig csodálkozva hall­gatott. — Részeg vagy? — Dehogy? ... Szerettél engem, vagy csak... szokásból mentég férjhez? Komolyan kérdezem. Aljona megértette, hogy a. fér­je nem ivott, és megint sokáig hallgatott — már ő maga sem tudta, elfelejtette. — Honnan jutnak ilyenek az eszedbe? — Csak meg akarok érteni va­lamit, a fene egye meg. Valami nyomja szívemet... egészen be­legabalyodtam. Mintha beteg len­nék. — Persze, hogy szerettelek — mondta meggyőződéssel Aljona. Ha nem szeretlek, hozzád sem mentem volna. Mennyit járt utá­nam a Minyka Koroljov is. Még­sem mentem hozzá. De miről ju- _ tott eszedbe a szerelem az éjsza­ka kellős közepén? Talán félre­beszéltél? . — Eredj már! — Matvej meg­sértődött. — Aludj. Valami különös mégiscsak volt abban az éjszakában, amikor te­jért vágtatott a testvérének, hogy így megmaradt az emléke. / Szívében a fájdalom nem enyhült. Észrevette, hogy várja Kolkát a zengő harmonikájával. Nyugtalankodni kezdett, hogy ilyen soká nem jön. Haragudott Ny inkár a: „A kövér . üsző!... Ilyen hamar kiadta az útját." Üldögélt az ágyon és várt. Szívta a cigarettát. Távol a mellékutcában hirte­len felzendült a harmonika. Szí­ve körül erősödött a szorítás. Tje különös fájdalom volt ez — jól­eső. Már hiányzott neki. Más reggelek jutottak eszé­be.,. Mezítláb megy a füvön, amelyet a harmatcseppek gyöngy­ként borítanak. A lábnyoma ha­ragos-zöld lesz. A harmat hide­ge égeti a talpát. Még most is fázik a lába az emlékétől. ' ztán hirtelen a halál jut eszébe: hamarosan itt a vég. Tulajdonképpen nem sajnál semmit: eleget örült a napocs­kának, mulatozott az ünnepe­ken — igen, vidám volt az éle­te.., Mégsem sajnálja. Sokat átélt. De ha meggondolja: ő nem lesz, lesznek mások, de ő már soha többé... Valahogy üres lesz nélküle minden. Vagy észre sem veszik? „Pfuj!... Hiába, öregszem”. Egészen belefáradt ezekbe a gondolatokba. — Figyelj csak!... Ébredj már. — Matvej felkeltette felesé­gét. — Te félsz a haláltól? — Meg vagy zavarodva! — mordult rá Aljona. — Ki ne fél­ne a kaszástól? — En nem félek. — Hát akkor aludj. Minek er­ről gondolkodni? — Aludj te, az ördög vi­gyen! ... Újra eszébe jutott az a sötét, félelmetes éjszaka, amikor repült a lovon, és szíve összeszorult — nyugtalanul, mégis jólesőn. Igen, van valami az életben, amit szív­ből sajnál. Egyik éjjel már alig várta Kol­kát a harmonikájával. Üldögélt, cigarettázott... De Kolka nem jött. Végül nem győzte kivárni. Kimerült a várakozásban. Hajnaltájt Matvej felébresz­tette a feleségét. — Hggy-hogy nem jön a mu­zsikusunk? r­— Mert már nősül. Vasárnap lesz a lakodalom. atvej elszomorodott. Lefe­küdt, de nem tudott elalud­ni. tgy feküdt virradatig, és értet­lenül pislogott. Még valamire vissza akart emlékezni az életé­ből, de semmi nem jutott eszé­be. „Holnap beszélni kell Fiijá­val.” ... Amikor másnap Matvej ta­lálkozott a vastag ajkú Kolkával, mosolyogva megkérdezte: — Na, komám, vége a dalnak? Kolka is elmosolyodott... A füléig szaladt a szája. — Vége, Matvej Ivanovics, többet nem ébresztem fel magu­kat éjszaka. Befejeztem. — Hát igen — mondta Matvej és ment a dolga utánf de ma­gában azt gondolta: „Minek örülsz, te tinó? Nyinka majd szorosra fogja a gyeplőt. A Kre- csetovok mind olyanok”. Elmúlt égy hét. A hold fénye éjszaka ugyanúgy bevilágítőtt az ablakon, a kert­ből beáradt az üröm és a zsen­ge burgonyaszár erős szaga... Csend volt. Matvej rosszul aludt. Feléb­redt, cigarettázott... Kijárt a pitvarba kvászt inni. Kiment a tornácra, leült a lépcsőre és ci­garettázott. Világos volt a falu­ban. És síri csend. • (Fazekas László fordítása.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents