Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-13 / 240. szám

AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXIX. évi. 240. szám Ára: 90 fillér 1974. október 13. vasárnap Edward Gierek Pittsburgh-ban Edward Giérfk)-a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának első titkára pénteken a Pennsylvania-állambeli Pittsburgh egyetemét kereste fel, annak az egyesült államokbeli körútnak a ke­retében, amelynek célja a lengyej—amerikai kereskedelmi és kultu- rális kapcsolatok fejlesztése. (AP) A KISZ és a TIT együttműködése A fiatalok tudományos isme­retének fejlesztését, a KlSZ-szer- vezetek, ifjúsági klubok tartal­masabb, színvonalasabb munká­jának kialakítását célozta a KISZ megyei végrehajtó bizottsága és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei elnöksége között nemrég létrejött együttműködési megállapodás. Mint az a három évre szóló közös programból kiderül, a TIT megyei szervezete rendszeres elő­adásokkal, tájékoztatókkal, kü­lönböző ankétok, vitaestek rende­zésével lehetővé teszi, hogy a fia­talok mind jobban megismerjék a tudomány és technika legújabb eredményeit, kialakítsák, fejlesz- szék marxista világnézetüket, szocialista, hazafias és interna­cionalista érzelmeiket, szélesít­sék'általános műveltségüket. A TIT az ifjúsági' szövetség eszmei, politikai nevelő munkájá­ból is részt vállal. Tervük szerint közösen összeállítanak tematiká­kat, amelyeket a KlSZ-szerveze- iek majd felhasználhatnak az if­júsági akadémiákon, előadás- sorozatokon. Ifjúsági előadócso­portot alakítanak, s ennek tagjai rendszeresen tájékoztatják, a fia­talokat az őket érdeklő- tudomá­nyos, politikai vagy ifjúságmoz­galmi kérdésekről. A TIT segít­séget nyújt abban is, hogy a KISZ-esek megértsék az ifjúsági szövetség által vállalt országos védnökségek‘népgazdasági jelen­tőségét, megismerjék az ered­ményeket. A KISZ többféle módon segíti a TIT megyei szervezetének munkáját. Elősegíti azt, hogy mi­nél több fiatal - értelmiségi be­kapcsolódjon az ismeretterjesz­tésbe,' s a fiatal közgazdászok, mezőgazdászok, mérnökök megfe­lelő felkészítés után előadásokat tartsanak a KlSZ-alapszerveze- tekben. A KISZ megyei bizott­sága rendszeresen tájékoztatja a TIT megyei szervezetét a Kom­munista Ifjúsági Szövetség idő­szerű feladatairól, az áprilisi ha­tározatról, illetve ennek folyama­tos végrehajtásáról. T. L. A FELÁZOláfTALAJON LASSÜ A B&llp^RlTÁS Vasárnapi műszak a szövetkezetekben Két héten át szinte mindennap zuhogott az eső. A térdig érő sárban, latyakban elsüllyedtek a szántógépek, szállítójár­művek. Sok gazdaságban csak a lánctalpas traktorral tud­ták biztonságosabb területre vontatni az elakadt pótkocsikat, teherautókat. A szövetkezeti, állami gazdaságok és a segítségükre érke­zett társadalmi munkások, katonák, diákok mégis birkóztak az időjárás viszontagságaival. Kihasználták azokat a nap­szakokat, amikor megállt a hűvös, őszi eső. A munka telje­sítménye alacsony volt, és az ő§>zi betakarítású növények későbbi érésen kívül még ez a körülmény is visszavetette a munkát. Ezen a héten szerda, de még inkább csütörtök volt az első munkanap az utóbbi tíz napban, amelyet a szántó­vetők, a szüretelők, a kukorica- és a cükorrépa-betakarítók végigdolgozhattak. össztefogással és az eddiginél jobb munkaszervezéssel a termést meg lehet menteni. A városföldi határban a Dózsa Termelőszövetkezet gazdái az idén először kettős ’ műszakot szerveztek. Délben és éjfélkor váltják egymást a munkabrigá­dok. Az éjszakai műszakban szántanak, napkeltétől napnyug­táig vetnek. Még Ilyen munka- szervezés mellett is, csupán a 25 százalékát tudták teljesíteni október 12-ig a kenyérgabonave­tési előirányzatnak. Az időjárás okozta késedelmet vasárnapi mű­szakokkal ellensúlyozzák. Kettős műszakban dolgoznak a Dózsa Termelőszövetkezet kombájnosai és terményszállító traktorosai is. Vízhányó János Kalmár ' Mihállyal, Mészáros Sándor Valkai Imrével váltja egymást a két nagy teljesítményű gabonakombájnon. Menetközben ürítik a kukoricabetakarító gép magládáját. Csak arra az időre állnak meg, amíg a szerelőkkel közösen a műszakváltáskor kar­bantartják a gépeket és feltöltik az üzemanyagtartályokat. Sze­rencsére üzemanyaghiány nem akadályozza a munkát, mint a korábbi években. A Dózsa Ter­melőszövetkezet földjén még ki- lencszáz vagon kukorica van kint, ezért többhetes áldozatkész munka árán tudják megmenteni a termést. Ebben a tevékenységben külső segítséget is kaptak. A termelő- szövetkezet évek óta patronálja a nyárlőrinci és a városföldi ál­talános iskolákat. Az ottani és két kecskeméti tanintézet diákjai közreműködnek a szőlőszüretben, hogy a száz vagon szőlőt mirjél előbb biztonságos helyre szállít­sák. A mélykúti határban hasonló igyekezettel dolgoznak. Az Alkot­mány Termelőszövetkezetben ki- lencszázan az őszi fagyoktól leg­inkább veszélyeztetett ezer hek­tár szőlőt szüretelik. Ahol a jég­verés megkímélte az ültetvényt, a termés mennyisége eléri a tervezettet, a minősége azonban aligha Igen alacsony a szőlő cu­kortartalma. A rémi Dózsa Tsz-ben mind­össze 12 cukorfokos a szőlő, de nem várnak tovább, -másfél szá­zan szüretelik. Az elmúlt na­pokban már deres volt a rémi határ, sőt mínusz két fokot mér­tek. A szövetkezet gazdái siet­nek a betakarítással, mert a fagy már érezteti hatását. A süppe- dékes, sáros talaj ellenére rekord idő alatt felszedték a cukorrépát, amely az idén hektáronként 350 mázsás terméssel fizetett. A lász- lófalvi Űj Tavasz Tsz-ben a pa­radicsom szedését szorgalmazzák leginkább. Ügy tervezték, hogy kétszáz vagon paradicsomot ter­mesztenek, eddig több mint 190 vagonnal szüreteltek le, még van kint termés, de a minőség nem éri el a kívánt mértéket. Ala­csony a paradicsom szárazanyag- tartalma. Sok gondot okozott az esőzés a kecskeméti Törekvés Tsz-ben. Ennek ellenére sikerült kétszáz vagon burgonyát felszedni és a MEZÖTERMÉK-nek átadni. Még ötven vagon burgonya betakarí­tása van hátra, a felázott tala­jon azonban igen nehéz a mun­ka. A Törekvés a megyeszékhely egyik jelentős zöldség-, gyümölcs- termesztő szövetkezete. A bur­gonyán kívül tizennyolc vagon csemegepaprikét, negyven vagon téli almát, húsz vagon szőlőt adott a MEZŐTERMÉK-nek és a Középmagyarországi Pincegaz­daságnak. Ebben a gazdaságban is a tár­sadalmi segítséggel sikerül át­hidalni az időjárás okozta gon­dokat. A szövetkezeti gazdákon kívül a családtagok, diákok és katonák segítenek, hogy a még kint levő száz vagon szőlő, gyü­mölcs és zöldségféle minél előbb a raktárba és a feldolgozóhely­re kerüljön. K. A. • Vízhányó János és Mészáros Sándor kombájnolja a kukoricát a városföldi határban. § Bácsszőlősön a Kunbajai Állami Gazdaság szőlőfeldolgozó üzemének állomásán készült ez a kép. Billenő pótkocsiról Bmlenek a fürtök a szállító- aknába. • A lánctalpas erőgép is segít a magágykészítésben a mélykúti 0) Élet Tsz 1. számú üzemegységében. (Pásztor Zoltán és Tóth Sándor felvételéi.) Szakszervezeti tagkönyvcsere J. oldal Fűtésszerelők a Széchenyivárosban 3. oldal Nemzetiségi hagyományőrzés Hartán 4. oldal Művelődés, irodalom, művészet Se oldal llplpfl A KOLLÉGIUMI AKCIÓ NEM KAMPÁNY Jó dolguk van az izsáki kollégistáknak A tanyai gyerekeknek készítet­ték Izsák nagyközség egyetlen kétemeletes épületét. A modern, tetszetős diákotthon megjelené­sével'-’is'érzékelteti az ügynek, a földrajzi körülményeik miatt hát- rányós helyzetűeknek a támoga-, fását szorgalmazó hosszútávú ak­ciónak a fontosságát. Ha ezek a falak beszélnének, elmondhatnák, hogy a közösség elhatározásán, pénzén kívül mily.sok önkéntes segítségnek köszönhetik létüket. Építéséhez, környezetének méltó kialakításához még egy borsodi üzemtől is kaptak másutt besze- rezhetetlen anyagot, fillérekért.'' i örömöktől fosztjuk meg ma­gunkat, ha nem követjük figye­lemmel, hogy milyen szépen erő­södik a közreműködésünkkel el­ültetett, elindított gondolat, ak­ció. Ha időről időre visszamennénk a bábáskodásunkkal létrejött in­tézménybe, épületbe, láthatnánk: nem rossz helyre tettük a pénzt, nem hiába fáradoztunk. Tudo­mást szerezhetnénk - a tóvá "> >i szükségletekről, a segítségnyúj­tás újabb lehetőségeiről. A kap­csolatok fonala a legtöbbször megszakad... Érdemes lenne összehívni pél­dául az Izsáki Általános Iskolai Diákotthonba, akik valamit .tet­tek a kollégiumért. Sokan lenné­nek. Sokan gyönyörködnének a testileg-szellemileg szépen, gyor­san gyarapodó gyermekekben, ál­lapítanák meg, hogy hivatott pe­dagógusok, igazi nevelők foglal­koznak a kisebbekkel-nagyobbak- kal. Nekik köszönhető, hogy a diákok valóban második ottho­nuknak érzik a korszerűen fel­szerelt intézményt. Az állam és a társadalom se­gítségét a tanítók, tanárok, diá­kok csak alapnak tekintik a har­monikus kollégiumi lét kiala­kításához. Maguk is tesznek az izsáki diákotthon jó híréért. Molnár Sándor nevelő akkor a legboldogabb, ha a barkácsszak- körben taníthatja a nagyobba­kat. Taníthatja? Közösen játsza­nak, , szórakoznak, ügyesednek és gyarapodnak, szellemileg is. A szakkör tagjai álmukból fel­keltve is lerajzolnák — például — Petőfi Sándor szülőházát, hi­szen aprólékos gonddal készítet­ték el makettjét. Izsákot úgy is­merik, mint a tenyerüket. Orszá­gos első helyezést értek el a nagyközség kicsinyített másával. A pedagógusokat nem veti föl a pénz. : Molnár' Sándor mégsem cserélné' el a mű elkészültekor érzett örömét, tanítványai bol­dogságát tízezer forintnyi juta­lommal: 9 Szövetség, tartós együttműködésre. A műszaki főiskola, a kollégium, á községi tanács, a diák­otthon vezetői, a megyei tanács képviselője az , okmányok aláírásának pillanataiban. 9 Veszélyben a katicabogár... Tanyákon melyik gyerek.hall­gathatna olyan kedves, hangulatos műsort, amilyennel Bacsa Fe­renc főiskolás megajándékozta őket a műszaki főiskola, a főisko­lai kollégium és az általános is­kolai diákotthon közötti szerző­dés ünnepélyes aláírásakor. El- mélyülten figyelték a gitár sza­vát, a katicabogár történetét. Másutt is követhetnék a mű­szaki főiskola kollégiumában ki­alakuló szokást: minden hallgató az év elején egy könyvet tesz az asztalra, ajándékoz a közösség­nek. Ezeket a műveket juttatják el Izsákra. Jó helyre, szeretnek ezek..á. gyerekek olvasni. Léleküditő, kedvderítő órát töl­töttünk a nagyközség legszebb épületében. Köszönet mindazok­nak, akik nem kampánynak te­kintik a tanyai kollégiumi akciót. Keltei Nándor • Mit kaptunk a főiskolásoktól? Világ proletárjai, egyesüljetek!

Next

/
Thumbnails
Contents