Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-31 / 255. szám
A mozgató ember Az embert a holnap reménye élteti, a teljesítetlen feladatok foglalkoztatják, mindig többre törekszik. A múlthoz' példákért, ösztönzésért, tanulságért fordul. Következésképp akkor becsüljük meg igazán a hajdani nagy- jainkat, ha affelől vallatjuk őket, hogy mivel segíthetnek nekünk. A 75. éve elhunyt, 155 esztendeje született Horváth Döme író, irodalomtörténész, műfordító arra inti ma is az utódokat, hogy éljenek hasznosan. Csak így szabad, csak így érdemes. Mi a másokat buzdító, növesztő élet titka? Tőle is tudjuk: az értékek szolgálata, tisztelete, . a szüntelen jobbítás, gyarapítás vágya, a feladataira rálelő alkotó érzékenység. Olyan ember volt, aki mindig talált munkálkodásra alkalmas területet, noha a szabadságharc leverése után a fora- dalmi cselekedetektől tartózkodott. Meggondolásból, a realitások iránti érzékenységből inkább, mint félelemből. A szabadság- harc vitéz tisztje üldözött létére Batthyány utcai otthonában búvóhelyet adott a halálos ítélettől fenyegetett Horváth Mihály tudós-miniszternek és másoknak. A fegyvert letéve a nemzeti tudat erősítésével, az anyanyelv kultuszával szolgálta a haladást. Országos szérűk után a kecskeméti tájban kereste a legdúsabb kalászokat, bizonyítva e föld, e nép életrevalóságát. Azt vallotta, hogy a polgár legfőbb erénye a közhasznú cselekvés. Számba vette a régi Kecskeméti írókat, kiadatta Katona József Bánk bánját. Neki is köszönhető, hogy a kor legképzettebb kritikusa, Gyulai Pál oly el- mélyülten méltatta Katona József munkásságát, ő hívta a jeles irodalomtörténészt Kecskemétre; meg Reviczky Gyulát a Katona József-szülőházon.. Általa kezdeményezett emléktábla felavatására. Fórumot teremtett fiatal írók számára. Vendégül látta Vörösmarty t, Petőfit, Jókait, Egressy Gábort. Ismeretségeit mindig a város hasznára gyümölcsöztette. Zajtalan jótékonykodása, szorgoskodása Kecskemét fejlődését segítette. Elfárad a kéz a köz javát szolgáló akcióinak, tetteinek felsorolásában. Egyik szervezője és éltetője a Kecskemét-vidéki Gazdasági Egyesületnek, az első helyi pénzintézetnek. A Katona József Társaság alapítóját tiszteli Horváth Dömében. Megfogadta a költő szavát: hatott, alkotott, gyarapítóit. Kovászként erjesztette a közéletet. Ma is tanulhatunk tőle kitartást, ügybuzgalmat, fáradhatatlanságot jó ügyek felvállalásában és .szolgálatában. Munka ma is akad bőven, kedvezőek az előrehaladás feltételei is, csak mintha a mozgató lenne kevesebb a szükségesnél. Horváth Döme életútja azt bizonyítja, hogy egyetlen ember is milyen sokat tehet. I—f Élményekkel gazdagodva Hazaérkeztek a béke- és barátságvonat utasai Szerdán, a hajnali órákban érkezett vissza Bács-Kiskun megyébe az a béke és barátság elnevezésű különvonat, amelyen háromszáznál több dolgozó utazott a szovjet fővárosba, hogy közelebbről is megismerkedjen a világ első szocialista országának életével. A különvonat utasai — szocialista brigádok tagjai, munkában kitűnt dolgozók — felszabadulásunk harmincadik évfordulója alkalmából jutalomként vehettek részt az emlékezetes utazásban. A tíz kényelmesen berendezett hálókocsiból álló szerelvény odafelé menet egy napig az ukrán fővárosban, Kijevben állomásozott. Ez idő alatt a Bács megyeieknek volt alkalmuk megismerkedni a Dnyeper parti város történelmi' nevezetességeivel és! műemlékeivel, A következő nap reggelén a' szovjet főváros Kijevi pályaudvarán több száz moszkvai fogadta a Magyarországról érkező ismeretlen barátokat, a magyar— szovjet barátság követeit. Eljöttek az ünnepélyes fogadásra Moszkva legnagyobb munkáskerületének vezetői és dolgozói, valamint a Szovjet—Magyar Baráti Társaság vezetői, hogy szívből jövő, meleg szavakkal fejezzék ki örömüket a látogatásért. A Bács-Kiskunból érkezett emberek öt napon keresztül járták a hét és fél niilliós világvárost. Megcsodálhatták a Kreml szépségeit, láthatták a monumentális építkezéseket, ellátogattak a Lenin Múzeumba, és a híres Bo- rogyinói Körkép Múzeumba, emlékezetükbe vésték a város műemlékeit. Különösen nagy hatást tett mindenkire a Babuskin- szkij kerületben rendezett baráti találkozó, ahol színvonalas kulturális műsort is láthattak a nagy szeretettel fogadott magyar vendégek. Kimagasló élményt jelentett valamennyiük számára az az este,, amikor a hatezer személyt befogadó kongresszusi palotában megnézték Csajkovszkij: Hattyúk tava című világhírű balettjét. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa által kezdeményezett és szervezett béke és barátság vonat gazdag útiprogramját az IBUSZ és a szovjet Inturiszt bonyolította le gördülékenyen, kifogástalan pontossággal. Borsódi György, az SZMT vezető titkára — a különvonat politikai vezetője — elmondta, hogy a látogatás nagyban hozzájárult a szovjet nép életének a megismeréséhez, a két nép barátságának elmélyítéséhez. V. M. Baja közlekedési tervpályázatának eredménye A Bajai Városi Tanács korábban tervpályázatot hirdetett a város közlekedési rendjének, továbbá a belváros forgalmi rendjének és egyes csomópontjainak kialakítására. A tervpályázatra 27 pályamű érkezett, s a zsűri ezekből 9-et javasolt díjazásra, illetve megvételre. A háromnapos értékelés döntése szerint az első díjat nem adták ki. Az 50 ezer forint értékű 2. díjat a Péc§i Tervező Vállalat kollektívája — Szentes László, Tu- kora Györgyné és Szokolay Imre Az elmúlt évben tizennégy, az idén pedig huszonegy ÁFÉSZ ifjú szakemberei indultak a Ke- celen, Bácsalmáson és Kecskeméten rendezett területi versenyeken. Befejeztük után azok, akik legjobbnak bizonyultak, indulhatnak a megyei vétélkedőn. A KISZ megyei bizottsága és a MÉSZÖV hétfőn tartotta meg a szakmai vetélkedők megyei döntőjét. Hét — egyenként háromtagú csapat — és nyolc egyéni versenyző adott számot tudásáról. Az élelmiszer, ruházati, vegyesiparcikk-eladói és a felszolgáló szakmát képviselő huszonkilenc fiatal négy területen való jártasságáról tett tanú- bizonyságot. Csapatversenyben — akárcsak tavaly —, most is a soltvadkerli Érkezik a lőtt apróvadszállít- mány a MAVAD kecskeméti* telepére. A zsákmányt hat megy.c — Bács, Békés, Szolnok, Csong- rád, Hajdú és Szabolcs — vadásztársasága küldi. Az áru folyamatos felhozatalát többnyire szerződéses alapon biztosítja a vadkereskedelem. A mostani idényben eddig 180 000 fácán, vadkacsa, és mezei nyúl kilövésére vállalkoztak az alföldi vadásztársaságok. A legtöbb apró- vadszállítmányt Békés és Cson- grád megyéből várják, összes— nyerte el. Ezenkívül rangsorolás nélkül négy, egyenként 40 —40 ezer forint összegű 3. díjat adtak ki, amelyek nyertesei valamennyien budapesti pályázók. További két pályaművet,, egyenként 25 ezer, másik kettőt • pedig 20 ezer forint ellenében javasolt a zsűri megvásárlásra. Az elfogadott pályaművek szakmai, értékelésére november 14-én kerül sor, míg az érdeklődő nagyközönség tavasszal tájékozódhat majd a pályaművekről. ÁFÉSZ fiataljai bizonyultak a legjobbnak. Általános politikai, szövetkezetpolitikai és szakmai tájékozottságuk kimagasló. Az egyéni eredmények alapján az élelmiszerszakmában első Kovács Mária, a kecskeméti UNIVER eladója. A fuházati szakmában Szomor Ferencné, a vegyesiparcikk-el- adóiban pedig Péli István végzett az első helyen. Mindketten a soltvadkerti ÁFÉSZ dolgozói. A felszolgálók közül Csányi Tibor- né, a kiskunfélegyházi ÁFÉSZ versenyzője lett a legjobb. A helyezésekért járó jutalmon kívül a MÉSZÖV, a KISZ megyei bizottsága, a KPVDSZ, valamint a soltvadkerti ÁFÉSZ adományozott különdíjat azoknak, akik a legjobb felkészültségről adtak tanúbizonyságot. ségében azonban gazdagabb vadkínálat ígérkezik más éveknél. A vadkacsa, a fácán mesterséges tenyésztésével, a szakszerű vadvédelemmel javult a zsákmány- szerzés lehetősége. Bács-Kiskun megyében például az idényben 80 000 fácán kerülhet terítékre. A MAVAD kecskeméti telepéről naponta indítják a rakományokat az olasz, az NSZK-beli, a svájci és a svéd vevőkhöz. Megkezdték a fácánkakas külföldi értékesítését is. Ä takarékosság napján Jubilál az OTP. Kétszeresen, sőt háromszorosan is. Negyedszázados a lakosság, a tanácsok, vállalatok, intézmények bankja, 50 évvel ezelőtt rendezték meg első ízben a világ takarékpénztárai' és tíz év óta minden október utolsó munkanapján megün- neplik hazánkban is a világtakarékossági napot. Szocialista társadalmunkban a takarékosságot az állam céltu-. datos, tervszerű gazdálkodása, a népgazdaság következetes és fokozatos fejlesztése, erősítése, valamint a dolgozók életszínvona-» Iának rendszeres emelése tölti meg tartalommal. A takarékoskodás érdeke az egyénnek és a társadalomnak egyaránt. Mértéke — vagyis ' a betétállomány nagysága — tükrözi á családok gondos, jövőt tervező-szervező1 tevékenységét. A mai világtakarékossági nap, s a hármas évforduló — az ügy népszerűsítésén túl — jó alkalom arra, hogy beszámoljunk a lakosság takarékbetét-állományának- alakulásáról. Jelenleg az országban összesen 68, megyénkben 3,3 milliárd forint értékű betét- állományt tartanak nyilván. Az utóbbi szóm az 1974. évi 308 milliós betétnövekedés következménye. Az egy főre jutó megtakarítás országosan megközelíti . a 6500, Bács megyében az 5850 forintot. A forgalomban levő 4 millió 80Ó ezer betétkönyv közül 220 ezer Bács-Kiskunban található. Befejezésül — kommentár helyett — idézzük dr. Szirmai Jenőnek, az OTP vezérigazgatójának ünnepi köszöntőjéből: „A VTN eredményeit nem lehet csak számokban lemérni. Nem is az a döntő, hogy egy bizo- ‘ nyos időszakban ki mennyi pénzt helyez el a takarékban, hanem sokkal inkább az, hogy ismét újabb családokban érlelődik a pénztakarékosság gondolata. És ezzel együtt érlelődik egy másik gondolat is: hogyan lehetne egy kicsit jobban dolgozni. "Mert a takarékoskodás legfőbb záloga a becsületes, jó munka. Örökség, totó- vagy lottónyeremény nem tartozik a hétköznapok megoldásai közé. Az eredményes, szívós munkálkodás az, amelyre a jövedelemnek és a jólétnek állandó, biztos emelkedését alapozni lehet.” K. F. Szövetkezeti szakmunkások versenye Megkezdődött a fácánexport MERKUR-telep nyílik Kecskeméten Bács-Kiskun megyében jelenleg már 20 ezernél több magántulajdonban levő személygépkocsit tartanak nyilván, s a jövőben bizonyára még többen vásárolnak autót. A kényelmes közlekedési eszközre pénzüket gyűjtők között sokan vannak olyanok is, akik használt járműveket szándékoznak venni. A MERKUR Kecskeméten nemsokára megnyíló, használt autókat forgalmazó telepével nekik kíván segíteni, és természetesen azoknak, akik kocsijukat el akarják adni. A MERKUR-telep építését márciusban kezdte meg a Kecskeméti Városi Tanács építési költség- vetési üzeme a Mátyás király körút és a Békéscsabai út találkozásánál. Az irodák, és a használt kocsik adását-vételét, bizományi fogadását intéző személyzet szociális ellátására egy 150 négyzetméter alapterületű házat emeltek. A gépkocsik számára pedig egy 4 ezer négyzetméteres szabad parkolót létesítettek. A telep műszaki átadása már meg is történt, s a december elsején történő megnyitása után nem kell az érdekelteknek Szegedre vagy Budapestre' utazniuk használt autó eladása vagy vásárlása végett. • A kecskeméti MERKUR-telep műszaki átadása már meg is történt. Tragikus szerencsétlenség történt kedden a kora esti órákban Kecskemét határában a megye- székhely és Jakabszállás közötti úton. Mihajey Leonid szovjet állampolgár tehergépkocsival Kecskemét irányában közlekedett és egy gyalogost került ki úgy, hogy áttért a bal oldalra. Vele szemben közlekedett motorkerékpárjával Baracsi Sándor 19 éves, Kecskemét. Alsószéktó 17. szám alatti lakos, aki szintén gyalogosokat került ki. s összeütközött a tehergépkocsival. A baleset következtében Baracsi Sándor olyan súlyos sérüléseke't szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Mint megállapították, a balesetért a motorkerékpár vezetőjét felelősség nem terheli. Pálmonostora határában, . az 5-ös számú főútvonalon vezette személygépkocsiját Bokodi László holland állampolgár. Egy fékezés alkalmával a bal első kerék beszorult. s emiatt a gépkocsi a jobboldali árokba borult. A gépkocsiban utazó Bokodi Lászlódé holland állampolgár súlyosan, Bokodi László és Bokodi Irnréné könnyebben megsérült. A gépkocsiban 25 ezer forint anyagi kár keletkezett Kecskemét belterületén, a Zója és az Irinyi utca kereszteződésében Kisjuhász. Gábor 1.3 éves, Kecskemét. Orgona utca 4. szám alatti lakos kerékpárjával az Irinyi utca kereszteződéséhez érkezve nem állt meg az Állj! Elsőbbségadás kötelező táblánál, ezért nekiütközött a védett útvonalon közlekedőd Varga Tibor, Kecskemét. Dankó utca 62. szám alatti lakos személygépkocsijának. A gyermeket súlyos sérüléssel a kórházba szállították. A vizsgálat szerint a balesetért Varga Tibort mulasztás nem terheli. Kecskemét és Lakitelek között műszaki hibából négyes karambol történt. Egy tehergépkocsi első tengelye kicsúszott és nekiütközött a vele szemben közlekedő Dunai István békéscsabai lakosra bízott Skoda tehergépkocsinak. Ezután a tengely egy ' személygépkocsinak vágódott, majd a harmadik gépkocsit — amelyet Czibula Mihály budapesti lakos vezetett — az árokba lökte. Személyi sérülés szerencsére nem történt, ám a három járműben több mint 50 ezer forint anyagi kár keletkezett. G. G. • Lapzártakor érkezett • Schmidt elutazott Moszkvából. Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja — befejezve hivatalos látogatásának moszkvai részét — szerdán repülőgéppel az ukrán fővárosba, Kijevbe utazott. Az NSZK szövetségi kancellárját a Vnukovói repülőtéren Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Alekszej Koszigin miniszterelnök és több más szovjet vezető búcsúztatta. (TASZSZ) A moszkvai televízió szerdán este videoszalagról közvetítette Schmidt kancellár beszédét, amelyben a szovjet nézők nyilvánossága előtt szólt a most befejezett tárgyalásbkról. (MTI) 0 Fülöp-szigeteki vendégünk. Budapestre érkezett dr. Carlos í. Romulo, a Fülöp-szigeteki Köztársaság külügyminisztere. Képünkön) Púja Frigyes külügyminiszter üdvözli vendégét. (MTI foto — Tormai Andor felv. — KS) 0 A kozlowói állami gazdaságban. Losonczi Pál és kísérete lengyelországi látogatása során felkereste Kozlowo állami gazdaságát. (Telefoto — CAF—MTI— KS) 0 Biszku Béla Szabolcs-Szatmárban. Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, szerdán látogatást tett Szabolcs-Szatmár megyében. Biszku Béla a megyé párt- és állami vezetőivel együtt részt vett a nyíregyházi 110. számú ipari szakmunkásképző-intézet új, 300 személyes kollégiumának és 500 tanuló gyakorlati oktatására alkalmas tanműhelyének avatásán, majd megtekintette az új létesítményeket. Biszku Béla ezt követően részt vett és felszólalt a Nyíregyháza felszabadulásának 30., és örökválságának kihirdetése 150. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi tanácsülésen. 0 Ülést tartott a TOT elnöksége. Szerdán Szabó István elnökletével ülést tartott a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége. A tanácskozáson részt vett dr. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumi államtitkár. Megtárgyalták a mezőgazdasági . szövetkezetek árukapcsolatainak és statisztikai tevékenységének legfontosabb kérdéseit. 0 Lengyel vezetők látogatnak Finnországba. Urho Kekkonen finn köztársasági elnök meghívására Edward Gierek, a LEMP Központi Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewicz, a lengyel miniszter- tanács elnöke november 26—29-én hivatalos látogatást tesz Finnországban. (TASZSZ 0 Husszein és Arafat találkozója. Husszein jordáhiai uralkodó és Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője megállapodott abban, hogy a jövő héten Ammanban találkoznak és megvitatják a rabati csúcstalálkozó döntéséből fakadó problémákat, köztük a genfi konferencia kérdését is. A hírt II. Hasszán marokkói uralkodó jelentette be szerdán Ra- batban. (Reuter, AFP) •_ Leértékelték a dinárt. Szerdán Belgrádban hivatalosan bejelentették, hogy „a jugoszláv bankok egyesületének devizatőzsdéje október 29-én új árfolyamlistát bocsátott ki a szilárd valuták számára. Eszerint mintegy 7 százalékkal növekedett az említett valuták dinárban kifejezett értéke.” Mint a közlemény megállapítja, „az árfolyammódosítást az tette szükségessé, hogy az elmúlt hónapokban a jugoszláv- devizapiacon a kereslet állandóan meghaladta a kínálatot”. 0 Felszabadulási Kupa. Kecskeméti SC—Kossuth KFSE 1:1 (1:0). Kecskeméten játszották a mérkőzést. A KSC a 85. percig vezetett az NB II-es csapat ellen,- és többet is támadott. Góllövők: Oskolás, illetve Jónás. A 11-es rúgások után 4:2 arányban a KSC nyerte a mérkőzést. PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel! Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András igazgató ■ £ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-616 (központi): 11-766, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta > Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—95 162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 SZiBÁL YTALANSÁG, FIGYELMETLENSÉG Halálos és súlyos balesetek