Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)
1974-10-30 / 254. szám
Harminc évvel ezelőtt Kecskemét megszabadult csaknem hatszáz éves történelmének gyötrő nyűgétől, a népét nap mint nap nyomasztó megprobaltátásoktol, a fasizmus nagy- hatalmú helyi uraitól. /’ fl* Űj élet kezdődött 1944 októberében romok és ki- látástalanság mindenütt: a vagyonától és lakosságától megfosztott város haldoklott. Sok tízezren menekültek az ország nyugati vándorútjain. Csupán háromszáz itthon maradva megbújt hívogatta haza a távollevőket. 1944 őszén a szovjet csapatok már átlépték az ország határát. A német és a magyar hadsereg képtelen volt útjába állni a hömpölygő előrenyomulásnak. A keletről és délről menekülők ezrei demoralizálták a város lakosságát. Már szeptember elején pompás lovak vontatta díszes'hin tók- ban vonultak nyugatnak a békési és a csongrádi földesurak. Éjszakára a Beretvás Szállóba tértek, ahol hajnalig tartó pezsgős tivornyákban szövögették az illúziót: visszajönnek! De nemcsak különböző rendű, rangú urak, hanem a megtévesztettek vagy a fegyverrel otthonuktól elkényszerített, egyszerű emberek tízezrei is átkelőhelyként választották Kecskemétet. Parancs az Alföld kiürítésére A szovjet hadsereg közeledtére a kormányzat gyors intézkedésekre kényszerült és október 9-én parancsot adtak az Alföld kiürítésére, mondván: „A hadműveleti helyzet megköveteli, hogy a Duna—Tisza közén néhány megelőző rendszabály kerüljön végrehajtásra.” Egy nappal korábban, október 8-án, a Magyar Távirati Iroda a következő jelentést tette közzé: „A M. Kir. miniszter dr. Katona Mihályt, Kiskunhalas polgármesterét, Duna—Tisza közi hadműveleti kormánybiztossá kinevezi.” A katonai közigazgatási parancsnok Bisza Ferenc vezérőrnagy lett. (Szálasi hatalomra kerülése után Bisza altábornaggyá, és egy páncélos hadsereg parancsnokává lépett elő.) A kormánybiztosig október 9-én „a polgári lakosság teljes hátravonásáról” megjelent első hirdetményében megjelölte a kiürítés földrajzi pontjait, amelyek összekötése képezte a határvonalat. Melyek voltak ezek a pontok? Solt déli szegélye; Fülöp- szállás déli szegélye; Izsák északi szegélye: izsák^kecskemeti régi makrámét» liV, a «ádunaföldúáF-^íaa kecsfefhéti'béíöftűttal való tattal' kozásté' * * 193. '<ttfn%őnél), onnan a betonúton az 59. km-ig, Kecskemét belső sarkáig; onnan a város körüli szőlőhegyek külső szegélyén áthaladva, a kecskémét— nagykőrösi vasútvonal/ Nagykőrös nyugati szegélye. „E területek összes lakosai, az asszonyokat és gyermekeket is beleértve, lehetőleg mellékutakon induljanak útba Solt, Apostag, Dunavecse és Szalkszentmártbn irányító állomások és felvevő területek felé. Az összes állatok el- hajtandók... Az esetleges vonakódokkal szemben karhatalmat leszek kénytelen alkalmazni...” Az akkori vezetés kiürítéssel kapcsolatos intézkedéseit befolyásolta az, hogy a szovjet csapatok egyik, a Tiszán átkelt egysége október 10-én hajnalban megközelítette Kecskemétet. Ennek a hadosztálynak a parancsnoka Kovtun gárdavezérórnagy volt, aki időközben Kecskemét város díszpolgára lett. Ezen a napon ismét fellobbant a • menekülési láz, amelyben elöljártak a város vezető tisztviselői. A visszaemlékezők szerint a reggel fél hat óra körül elhangzott első ágyúlövés után a Jókai utcán négyes sorokban indult meg ■ az emberek áradata. „a) 1944. október 10. napján, .amikor a harcok túlnyomó többségben még a Tiszántúl déli részén folytak, egy kisebb orosz alakulat átkelt a Tiszán és közeledett Kecskeméthez. Ezen a napon a kora reggeli órákban a város környékén tartózkodó német alakulatok felrobbantották a nagyállomás közelében és a belső' városrész közvetlen közelségében futó vágányokon álló, hoskZírlőSZerVönatot.1 'E robbantás ,!köT»2t£b§n sok-MüfÍf& b)1 ugyanezen a napon, _ s ugyancsak a kora reggeli órákban, német repülő alakulatok repülőgépről ledobott nagyméretű gyújtó- és robbanóbombákkal felrobbantották a városhoz kb. 8 km-re fekvő csalánosi erdőben levő lőszerraktárt, illetve az ott felhalmozott nagy mennyiségű tüzérségi és egyéb nehéz robbanóanyagot. E művelet következtében a környező szőlőkben még egy-két kilométer távolságra is nagyon sok súlyos épületkár keletkezett.” . A félelem agitációja Közben a városban a szovjet- ellenesség, a szovjet csapátoktól való félelem érzését kiváltó agitáció erősödött. Az október 10-i nagy menekülés után néhány nappal á megijedt rendőrség, s a városi vezetők, sok más szervvel együtt, visszaszivárogtak és mindent ott folytattak, ahol abbahagyták. A hadműveleti kormánybiztos a leventeparancsnoksággal tárgyalt, hogy a 18—48 év közötti katonaköteleseket százas csoportokban elszállítják a Dunántúlra. Ugyanakkor intézkedés történt az ipari üzemek, vállalatok, malmok, a Platter-, és az I. Kecskeméti Konzervgyár leszereléséről és elszállításáról is. A polgármester október 19-én egy újabb hirdetményt tesz közzé, utalva az október 9-i kiürítési közlésre. „A hirdetmény kifüggesztése tehát nem azt jelenti, hogy a város közvetlen ellenséges támadás előtt áll, hanem csupán azt, hogy a várost ismételten veszélyeztetheti az ellenséges támadás. A hirdetménynek két nagyon fontos rendelkezése van:1 * 1 „a katonaköteles ■ férfiak és leventék hátravonása, valamint a felesleges jószágállomány idejében való elhajtása.” Újból hangoztatom tehát, hogy riadalomra nincs ok, az óvatosság azonban bizonyos intézkedések megtételét feltétlenül megköveteli és a kifüggesztett hirdetmény csak ezt célozza.” Akik a szabadságra készültek A katonai helyzet alakulásából jól volt látható, hogy hiábavaló minden ellenállás, hiszen a szovjet hadsereg feltartóztathatatlanul nyomul előre, s ennek következ- méhyeként az ország keleti és déli részének jelentős területei szabadultak fel. De a város urai, mint annyiszor, ez alkalommal is az erőszak, a letartóztatások eszközéhez folyamodnak. Még a főispáni székből államtitkári babérokért elszegődött dr. Kiss Endre is megintette a gyűlölkö1 déstől elvakultakat: „ ... amikor az orosz csapatok Kecskemét kapuit döngetik, maguk még mindig embereket tartanak fogva?” A fennmaradt iratanyagból és a visszaemlékezésekből is megállapítható, hogy 1944. október 11—23. között újabb letartóztatásokat hajtottak végre. Köztük volt dr. Molnár Erik, Hegedűs László, Farkas Viktor, Hor- . váth Ádám, Gömörl István, Fejes Pál, .Schmidt József, Lajos Imre, Olajos János, Recski István, Kovács Jenő, Szinnyai Sándor, Hajnal József és Panamarinka Iván. Az események alakulása azonban nem maradt teljesen hatástalan a város egyes személyiségeire. Dr. Molnár Erik visszaemlékezése szerint a letartóztatása után néhány nappal egy küldöttség jelent meg nála: Bajor Kálmán csendőr alezredes és dr. Sándor József városi tiszti főügyész. Előadták, hogy a város polgárságának kérésére szabadlábra helyezik azzal, hogy legyen tagja a szovjet csapatokat fogadó bizottságnak, s hogy vállalja el a polgármesteri tisztséget, Ebben az időszakban már szinte teljes mértékben a törvénytelenség, az erőszak uralkodott. A város senkiföldje volt. Az elmenekültek otthonait a német katonaság fosztogatta, amit lehetetlen volt megakadályozni. A városházára a panaszok özöne érkezett, jelezvén, hogy a németek teherautókkal, személygépkocsikkal járják a házakat, minden valamirevaló értéket magukkal visznek. Az október 15-i Horthy-proklamáció megcsillantotta a reményt a kecskemétiekben is, hogy a háború gyorsan véget ér, hiszen az ágyúk a Tisza mentéről szűnni nem akaróan morajlottak. Ä Szálasi-puccs azonban hideg zuhanyt zúdított a reménykedőkre. A Kecskeméti Közlöny október 16-i számában vitéz örményi alezredes állomásparancsnok aláírásával egy felhívás jelent meg: „Felszólítom Kecskemét város lakosságát, hogy őrizze meg nyugalmát ... Semmiféle rendellenességet; erőszakoskodást nem tűrök, ellenük a legszigorúbban járok el. Mindenki engedelmes- sen kövesse a katonai és polgári lakossági utasításokat. Valamennyi üzem munkása azonnal álljon munkába, aki nem foglalja el munkahelyét, internáltatom.” Szinte természetes, hogy minden nehéz helyzetben alakulnak olyan csoportok, amelyek a megoldás lehetőségét keresik. Kecskeméten is volt ilyen. Joós Ferenc, a város megbecsült veteránja erről többek között a következőket írta visszaemlékezésében : „A Kossuth-szobor előtt, a fe- rencrendi házfőnök szólít meg, tudakolja, ráérek-e délután 3 tájban. Ha igen, délután 3 óra 4 perckor legyek a templom melletti oratóriumban, ott majd megtudom, miért.” „Az oltár mellett nyílik az ajtó a gyóntatóhelyiségbe, onnan a sekrestye utáni ajtó az oratórium ajtaja. Ott már többen vannak. Szokatlan társaság ezen a helyen. Nem is ismérek minden- „kit, de ott látom dr. Molnár Eriiket, Tóthi:LászlÖt/'HbV£(cs,'LásZlót, 'Schmidt-/ Ferencet:AP város , 1 tisztviselő! r°köáül ’ égy aljegyzőt és dr. Sándor József főügyészt találtam az összejövetel résztvevői közt... A megbeszélés akörül folyt, hogy a közelgő szovjet csapatok parancsnokságával hogyan lehetne felvenni a kapcsolatot, hogy megkímélje a várost a nagyobb károsodástól. Mindenekelőtt azt akarták tudni, hogy a megjelentek a szovjet csapatok ideérkezése után is Kecskeméten kívánnak-e maradni. Egyhangú igen volt a válasz ... Számba vették azokat, akik orosz nyelvtúdá- suk révén alkalmasak lennének az összeköttetés felvételére, vagy legalább egy olyan levél fogalmazására, amelyet más, erre vállalkozók adnának át a szovjet parancsnoknak. A szöveg valami olyasféle lett volna, hogy a‘ városban maradt lakosok dolgozni kívánnak, akik a háborúért felelősek, eltávoztak.” Az október 14-én a ferencren- di zárdában megkezdődött tárgyalás a Jeney-vendéglőben folytatódott. A Gestapo megfigyelése és egyéb okok következtében arra a megállapodásra jutottak, hogy több megbeszélést nem tartanak. Tóth László polgármester a város felszabadulásának! első évfordulóján mondott ünnepi beszédében elmondotta: „Akiket nem tévesztettek meg a valóságot napról napra elködösítő ha-, dijelentések, már október elején összejöttünk a munkásosztály képviselőivel, készültünk a város felszabadítására. A felülről irányított és gyáva vezetők lecsaptak ránk, s itt maradt népünk á nagy próbára, és veszélyre készületlenül, tanács nélkül, teli szorongással ...” A katonai helyzet a német és a magyar csapatok számára egyaránt katasztrofális volt. A Tiszántúl felszabadítása már a teljes befejezéshez közeledett. A Kecskeméthez földrajzilag közel zajló események kiváltották a városon belüli helyzet további rosz- szabbodását. Az ezután következő napok • mindegyikének megvolt a kétségbeejtő története, egészen addig, míg a szovjet csapatok október 31-én ki nem verték végérvényesen a fasisztákat. A lakosság teljes hátravoná- sára és a város kiürítésére vo- nakozó távirati parancs, Szálasi hadügyminisztere, Beregffy-Ber- ger aláírásával október 23-án késő este érkezett a hadműveleti és a katonai közigazgatási kormánybiztoshoz. Éjfélkor a városházára hívták dr. Tóth Lászlót, a nyomda igazgatóját és követelték tőle a kiürítési hirdetmény azonnali kinyomását. Tóth László ezt nem vállalta, de a város életének eseményei, ha 24 órás késedelemmel is, drámai , gyorsasággal peregtek. Időközben a városban elterjedt a 'totális kiürítési parancs híre, és érthetően nagy pánik keletkezett. Több tízezren csomagoltak, s kocsira, különböző járművekre rakodva menekültek északi és nyugati irányba. A kiürítésre emlékezők elmondják, hogy a legértékesebb szállítóeszköz a kerékpár volt, mert arra mindennél többet fel lehetett pakolni. Persze sok ezren1 nem tudtak megnyugodni abban, hogy el kell hagyni otthonukat, és tömegesen keresték fel a polgármesteri és a főispáni hivatalt, de a hadműveleti kormánybiztosságot is. Kérdésükre azonban semminemű választ nem kaptak, legfeljebb váll- vonogatást, s a teljes tehetetlenséget bizonyító kijelentést: mi nem tehetünk semmit sem! Tóth László és dr. Révész László (ellenzéki képviselő) megpróbálták a kiürítési parancs visszavonását. Felkeresték dr. Horváth Ödör főispánt, s javasolták, hogy együtt menjenek fel Budapestre és járjanak el a kormánynál. Hajdú Ernő emlékezete szerint: „Dr. Horváth Ödön azonban elutasító álláspontra helyezkedett és kijelentette, hogy maga megy fel, ami tudomásom szerint október 24-én meg is történt. De minden eredmény nélkül tért vissza.” van. nevezetesen Kecskemét kiürítése. Innen kb. 80 ezer embert karhatalommal igyekeztek hátraszállítani. A kiürítést tegnap kezdték meg, de ma már csak kb. ezer ember menetel Du- naföldvár felé, a többiek időközben szétszéledtek.” Miután azonban Kecskemétet teljes értékű próbának tekinteni nem lehetett az arcvonaltól nyugatra számítva, .mintegy 20 kilométeres sáv teljes kiürítését vették tervbe, hogy a szükséges gyakorlati tapasztalatokat megszerezhessék. A város gazdátlanságának idején az őrizetlenül máradt magán- és középületet a német hadsereg alakulatai fosztogatták. Az Újjáépítő magyarok című könyv két esztendővel a felszabadulás után hírül adja, hogy „a fosztogatás következtében a lakosság túlnyo„Október 29-én, vasárnap délutántól kezdve, rohamosan kezdtek peregni a befejező események ... A harci zaj egyre erősödött a város környékén. Délután egy orosz, repülőgép felgyújtott néhány lőszeres vagont a nagyál- : lomáson. A sűrű, ijesztő robbanások még sötétedés után is hallatszottak.- Legtöbben nem ismerték az okot, és a városiak, valamint az arcvonalban a katonák azt hitték, hogy már bent a városban folyik a harc... Vasárnap délután és hétfőre virradó éjszaka nagy tömegek hagyták el a várost a küszöbön álló harcokjtól való félelmükben... .Hétfőn reggel 6 órakor a katonai parancsnokságok is eltávoztak _ anélkül, hogy bennünket értesítettek volna. A hadműveleti kormánybiztos és katonai közigazgatási pak én y szer ki ür í lés • Szovjet páncélosok az Alföldön nyomulnak előre. Az emberek október 25-én reggel olvashatták a kényszerkiürítési hirdetményt amelyet a polgármester írt alá, s amelynek az lett a következménye, hogy a pincékben meghúzódva, mindössze háromszázan maradtak a városban. A kiürítési hirdetmény — még 30 év múltán is újra olvasva —' döbbenetes kijelentéseket tartalmaz. „A Duna—Tisza közi hadműveleti kormánybiztosság a M. kir. kormány utasítása alapján elrendelte Kecskemét thj. város alábbiakban körülírt területéről a polgári lakosság átmeneti teljes^ kivonását. A lakossággal együtt kell hátravonni minden járművet, lovat és egyéb állatot, valamint a lakosságnak ezekre felrakható legfontosabb életszükségleti cikkeit.” A felhívás záradéka a következő volt: „Nagyon kérem mindnyájukat, hogy testvéri szeretettel és együttérzéssel igyekezzenek egymásnak segítségére lenni. Isten oltalma kísérje minden eltávozó kecskeméti testvérünket.” Isten oltalmának kérése azonban semmit sem ért, mert Kecskemét lakossága számára október 25-én reggeltől kezdve, hat napon át. az első számú gond a menekülés volt. Távoli helyekre viszonylag csak kevesen mentek, a lakosság zöme a várost övező tanyavilágban, főként a szarkási, hetényi és a nyíri részben ütötte fel ideiglenes szállását. Ezekben a tanyavilági részekben hatalmas embertömeg zsúfolódott össze. Egy-két nap múltán, mivel semminemű harci cselekményre nem került sor, megkezdődött a visz- szaszivárgás a városba, de a tábori csendőrök éberen vigyáztak arra hogy Kecskemét kiürítését kíméletlenül végrehajtsák. Akit megtaláltak a város átfésülésé után, a legdurvább kényszerítő eszközökkel távolították, el ottho- nábóL A kényszer egyik drámai következménye Farkas Ignác, a városban közismert gyógyszerész esete. A tábori csendőrök az ellenőrzés során rátaláltak és felszólították az azonnali távozásra. Farkas pár perc türelmet kért, majd felment a padlásra, és felakasztotta magát. A kiürí- tők hasonló módon léptek fel a város kiterjedi 'anyavilágában is. Kecskemét hosszú ^történelme során sohasem szenvedett nagyobb kárt, a hivatalosak azonban mégsem voltak teljesen elégedettek. Az országos elhelyezési kormánybiztosság 1944. október 25-i értekezletén készült jegyzőkönyv tanúsága szerint: 5 „A teljes kiürítésre nézve eddig csak egy közeli tapasztalatunk A felszabadító szovjet csapatok mozgásának vázlatos térképe. mő részének ruházati felszerelése, bútorzata, háztartási berendezése stb. nagy részben elkallódtak vagy megsemmisültek. A _ kiürítés alkalmával a tűzoltóságot is elvitték, valamennyi felszerelésével. Ennek következtében a keletkezett tüzeket oltani , nem lehetett, több helyen a tűz pusztított el értékeket. A város csaknem 90 ezer főnyi lakossága 1944. november elején 12 ezer főre csökkent. Ennyi volt azoknak a száma, akik tanyákon meghúzódva várták meg a harcoknak fölöttük átviharzását, majd akiknek menekülését az orosz hadsereg gyors hadműveleti tevékenysége útközben megállította.” A kiürítés idején az egykori nyilvántartások szerint elveszett 8400 szarvasmarha, 28 ezer sertés, 7 ezer ló, 15 ezer juh, 95 ezer baromfi és sok tízezer más aprójószág. A példák sokaságát említhetnénk még. Időközben azonban a hadihelyzet is nagy gyorsasággal változott. A legfelsőbb szovjet parancsnokság főhadiszállása a kialakult helyzetet, különösen a magyarországi uralkodó klikk labilis politikai pozícióját és a II. Ukrán Front balszárnya előtti ellenséges védelem gyengeségét mérlegelve, október 28-án direktívát küldött a II. Ukrán Front parancsnokának, amelyben elrendelte, hogy a 46. hadsereg és a 2. gépesített gárdahadtest október 29-én menjen át támadásba a Duna—Tisza közén, göngyölítse fel a Tisza nyugati partján kiépített ellenséges védelmet, és biztosítsa a 7. gárdahadsereg átkelését a folyón. A szovjet csapatok támadása megindulásának napjáról dr. Horváth Ödön főispán a népbíróság' előtt tett vallomásából a következőket tudjuk' meg: SilLstca ráncsnok, egész törzsükkel együtt, még vasárnap délután elhagyták a várost” Fehér zászló a városházán Mindezek után még az történt, hogy dr. P. Nagy Konstantin ferencesrendi pap október 30-án a • városházára kitűzte a fehér zászlót, és másnap, október 31-én, Kecskemét felszabadult. A felszabadulás napjának délutánján Vörös János itt megbújó vezérezredes, a honvéd vezérkar főnöke levetette a barátcsuhát, és jelentkezett az első szovjet járőméL A városban tartózkodó legmagasabb rangú szovjet tiszt akkor Szusz- •manovics alezredes volt, aki az esetet nyomban jelentetteí,a felső katonai parancsnokságnak. A ferences rendházba sokan menekültek abban az időben, többek 1 között Beregi Oszkár, a nagy színész és veje Pataky Kálmán, a világhírű tenorista. A város polgármestere dr. P. Nagy Konstantin részére elismerő igazolást adott ténykedéséről, mert „Kecskemét városának 1944. október végi ostroma alkalmával igen sokat befogadott a ferences rendházba, kb. 150—200 szehnélyt, akiket fekvőhellyel és élelemmel ellátott.” * Kecskemét átlépte egy új viláj küszöbét. Szegényen, meggyöt rötten, de nem vesztette hitét hogy új életet fog teremteni e szinte teljesen kiürült városban. Az új élet meggyökeresedett, és most három évtized múltán látjuk igazán a különbséget a régi és a teljesen megújhodott Kecskemét között. Weither Dániel