Petőfi Népe, 1974. október (29. évfolyam, 229-255. szám)

1974-10-03 / 231. szám

1974. október 3. # PETŐFI NÉPE • 5

m

László Gyula kiállítása

Az elmúlt év tavaszán László Gyula művészportréit mutatta be a Katona József Múzeum. Ezúttal pedig a sikeres kiállítás, testvérrendezvényében gyönyörködhet Kecskemét tárlatíátogató közönsége. A „Kortársaim” című sorozatának ezt a második bemutatóját már várták mindazok, akik László Gyula élő vagy nemrég elhunyt barátaihoz, a magyar és a nemzetközi .tudományos élet egy-egy kiváló egyéniségéhez — a róluk készített jellemző portrék révén — „emberközelbe” szeretnének kerülni.

Rögtönzött portré-stúdiumai és mozdulat-tanulmányai feltárják az ábrázolt személyek külső és belső vonásait, tipikus és egyéni sajátosságait. Mély érzéstartalmukkal az elhitető erejű lé- lekábrázolás legjobb hagyományaihoz kapcsolódnak. Rajzai azt tükrözik, hogy a lehiggadt, bölcs életszemlélettel együtt jár a kifejezésbeli summázottság, a lényeg összefogása. A fürge vonalak hol hajszálvékonyak, hol fokozatos átmenttel, lendületesen vastagodnak. Változatos lapjain a világhírű tudósok közül Werner Heisenberget, korunk Newtonját, Gordon Childe-t, a nagy angol régészt, és P. P. Je- fimenkót, az ukrajnai őskőkor neves kutatóját örökítette meg.

László Gyula grafikáinak megjelenítési formái egyszerűek, világosak, tiszták. - Ezeket összefo- góan és elevenen kezeli, gondot fordítva az arcok lelki tartalmának, s a kezek beszédességének jellemző visszaadására. Rögtönzéseiben szervesen ötvöződik- a valóság és átélés. Nemcsak élesszemű, de érző szívű megfigyelője is szűkebb-tágabb környezetének, s irónjával megörökíti azokat az emberi momentumokat, társas helyzeteket, amelyek mellett érzéketlenül - elhaladva sivárabbnak látnánk napi életünk jelenségeit. Külföldi tudósismerősein kívül az egykori magyar

tudósgárdához tartozó olyan kiválóságok sem hiányoznak sorozatából, mint Lukács György, Pais Dezső, Lyka Károly1, Erdei Ferenc és mások arcmásai. Természetes, hogy különös szenvedélyei örökíti meg a ma élő, különféle tudományágakban alkotó kortárs-barátok tekintetét és mozdulatait. Így a nyelvész Hajdú Pétert, a régész-barát Méri Istvánt, illetve a művészettörténész Domanovszky Györgyöt, akinek arcmásait a tárlat katalógusának reprodukciói között láthatjuk.

Csaknem száz hazai és külföldi tudós rendkívül , Változatos „egyéni- és csoportképét” összegezi a kiállítás, amelyet az ábrázoltak olykor különlegességszámba menő kéziratai gazdagítanak. Ezek a portrék is tanúsítják — épp úgy, mint a többiek — hogy László Gyula ama vérbeli grafikusok közé tartozik, akiknek sikerült lapjaikon sok érdekes mozzanatot megragadniok, az emberi élet — szűkebb körűen a tudóstársadalom — gazdag változatú jelenségeiből.

Szelest Zoltán

Ne tévessze el a helyét más a papír, más a szemét!

A C2***£*y pénzt ad a papírhulladékért 18#

„ELSŐSORBAN AZ ÉRDEKEL, HOGY EGY TÁRSULAT ÉLETÉBEN VEHETEK RÉSZT..."

Gábor Miklós Schillerről és a vidéki színészetről

9 Derűs pillanat az Érdekes Találkozások Klubjában.

(Tóth Sándor felvétele)

A kezdés előtt fél órával, szemlélődve sétált át Gábor Miklós a Tudomány és Technika Házába hirdetett találkozóra.

— Végre valami mást is láthatok Kecskemétből. Ugyanazon az úton megyek naponta kétszer a szállásomról a színházba, meg vissza. Ha túl leszünk a nehéz próbákon, jut idő a városra. Ma, több mint húsz éve, amikor Ruttkai Évával itt játszottunk.

Az OTP igazgatósági épülete előtt megállt.

— Itt volt a régi, kedves Beret- vás. Csak halvány képek maradtak róla. Arra emlékszem, hogy kabátokkal takaróztunk, olyan hideg volt a szobában. Most mások a körülmények Kecskeméten, legalább akkora a különbség, mint az Aranyhomok meg ,a régi Beretvás között.

Az utolsó mondatot az MTESZ és. a TIT székházában jegyeztem föl; az elismerést részben az épület berendezése, a korszerűen elrendezett belső tér váltotta ki.

Két órán keresztül válaszolt az Univerzum Klub tagjai és a vendégek által feltett érdeklődő, értő kérdésekre. Két órán át törekedett a színészmunka, az alkotási folyamat lényegének minél pontosabb meghatározására. Benső kényszer kötelezte, hogy ezen a fórumon is kiadja önmagát, és elmélyülten elemezze az alkotási folyamatot. Szólt a romantikusok korszerűségéről, hitet tett a színház emberi, társadalmi felelősségéről.

Ezzel a témával kezdtük a Petőfi Népe számára kért interjút. A főrendező tenyérnyi szobájában, a Don Carlos díszlet- és jelmeztervei között pörgő magnetofon így örökítette meg a beszélgetést.

— Napjainkban többen megkérdőjelezik Schiller drámáinak időszerűségét. Valaki szinte elő- adhatatlannak minősítette pate- tikus, szenvedélyes, szárnyaló igéit, romantikus jellemeit. Mi a véleménye az efféle nézetekről, mit vár a kecskeméti Don.Cat' lostól?

— Hogy teljésen őszinte legyék kicsit butaságnak tartom az ilyen okoskodást. Talán a sablonos előadások, olvasási szokások hatására alakult ki némelyekben ilyen szemlélet. Egyes Schiller- dárabokról én is hallottam ezt. Mindig, addig, amíg nem adják elő őket. Schiller nagy költő. Rendkívül érzékeny, érdekes, hallatlanul éleseszű, okos... csak azt mondhatom, hogy nyilván a rossz megközelítési móddal magyarázható, ha Schiller bizonyos időben kiesett az érdeklődés középpontjából. Talán elmulasztottak valamit a színházak, meg az olvasók és csak a régi emlékek maradtak meg róla és műveinek tolmácsolásáról. De aki valamennyire ismeri őt — mondjuk Goethéhez írt leveleit, ha mást pem —, az tudja, hogy lángész...

Igaz, hogy korának vannak kicsit sablonos színpadi fordulatai. Ezek az akkori színpadi konvenciókból következnek. Ilyenek Shakespeare-nél is akadnak: például Desdemona zsebkendője az Othellóban is aligha nevezhető modern leleménynek. A Don Carlosban is vannak kicsit erőltetett fordulatok, de a gyakorlatban kiderül — akárcsak Shakespeare-nél —, hogy ezeknek tulajdonképpen semmi fontosságuk nincs,. hiszen a szituációk az emberek valódi összeütközései. Tulajdonképpen nagyon mélyen, sokszínűén árnyaltak a szerepek és rengeteg, napjainkban is időszerű problémát feszegetnek.

A mű előadása semmiféle nehézséget nem okoz. Ügy érzem, hogy nagyszerű hangulatban próbálunk. Igaz, a Don* Carlos nagyon összetett, komplikált, de a mi mesterségünkben elválaszthatatlan az öröm a nehézségektől; elválaszthatatlanul együttjár a kettő. De bemutató előtt nem szívesen beszélek az előadásról.

— Az egyik nagy vidéki színház igazgatója arról panaszkodott, hogy mind nehezebb a jó művészeket megtartani. Mintha erősödne Budapest szívóhatása, ön most közelebbről mégismerkedett egy „körúton túli"együttes- sel, három évtizede a fővárosban dolgozik; tud viszonyítani. Milyennek látja a vidéki színészet jelenét és még inkább, a. jövőjét?

— Színész vagyok, nem pedig művészetpolitikus. Kevés vidéki együttest ismerek és kevés pesti előadást láttam. Visszahúzódó ember is vagyok, ezért nem. tudok itt akár átfogó, akár a tárgyilagos teljességet megközelítő képet adni. Inkább érzésekről beszélhetek.

Ügy veszem észre, hogy valami jófajta változás indult az utóbbi években vidéken, a többi között Kecskeméten is. Nem vitás, hogy ez bizonyos .kényszernek az eredménye. Rengeteg olyan összetevő van, ami minden színészt és rendezőt arra in- .gdíth^t^hogy i^jlehjst Pe^trg kq- rüljön. Elsősorban az anyagiak. Meg a-'népszerűség, ami ■ egy színésznek azért nem mellékes.

Ebben a pillanatban mégis úgy látom, hogy Pest bizonyos fokig telítve van. Ezzel is magyarázható, hogy felihennek kitűnő művészek és Pesten feladat hiányában egyszerűen megrekednek, besülnek, elszürkülnek, nem is tudni pontosan, miért, hogyan ... Egyszerűen mozdulatlan a pesti színházi élet, kialakultak a társulatok. Nehéz Pesten egyik színházból átmenni a másikba, nagyon nehéz. Mindenhol megvannak a bedolgozott helyek, hogy úgy mondjam minden hely be van töltve. Csak úgy lehet valahová kerülni, ha onnan kiszorítanak valakit, ezt pedig senki sem szereti. Ez vonatkozik a rendezőkre is.

Feltehető, hogy ez az állapot a vidéki fiatal rendezőnek nem

nagy öröm, de azt is hiszem, hogy ezért r prófétáinak vidéken — kényszerből — csupa fiatal rendezők. Semmi más dolguk nincs, mint hogy jó színházat csináljanak. Ezt nem azért mondom, bogy lebecsüljem az ügyet; egyszerűen el kell látni Pesten egy csomó feladatot. Ugyanaz a stáb látja el a színházakat, a tévét, a rádiót, a szinkront és nem tudom, hány munkahelyet. Ezek nem is működhetnének, ha az említettek nem dolgoznának mindenütt.

Ennek következtében a színházi társulatok összetartó ereje ’meglazul. Kecskeméten a próba befejeztével együtt é.bédel a társulat nagyobbik része, azután később újra összeverődik, együtt vannak, együtt beszélik meg a problémákat stb. Tehát szinte kényszerből egészséges társulati szellem kialakulhat és kialakul. Minden arra szolgál tulajdonképpen, hogy olyan műhelyekké váljanak, ahol bizonyos új dolgokat kidolgoznak.

Tekintve, hogy egy színháznak az élettartama — ha optimista vagyok — öt-hat év, nem több, valószínűtlen, hogy ezek a társulatok „örök életűek” lesznek. Feltételezhető, hogy a folyamat tovább folytatódik. Itt vagy másutt. Nincs más út a törekvő fiatal rendező számára, mint az, hogy kitaláljon valamit.

A többi között ennek is köszönhető, hogy amikor meghívtak, örömmel fogadtam, mert ez a dolog érdekel. Remélem, hogy

a kecskeméti színházzal valamilyen kapcsolatot tudunk kiépíteni, ami nem fog ezzel az egy szereppel megszakadni. Bármilyen furcsa is, ebjben a vendégjátékban elsősorban az érdekel, hogy egy társulat, a társulat életében vehetek részt. Ez jobban érdekel a szerepnél. Mert sokat, sokfélét játszottam. A Fülöp király nagy szerep, fontos szerep, de azért volt már ilyen feladatom. Az új közeg, az izgat, mit tudunk kihozni magunkból’.

Udvariasan kopogtat az ügyelő, kezdődik az ötödik kép .próbája. Várják Gábor Miklóst. Már az ajtóban áll, amikor megkérdezem :

— A Madách Színházban gyakran érezte az együttjátszás örömét. Noha csak rövid ideje van Kecskeméten, hadd kérdezzem meg: és itt?

Tűnődik egy pillanatig, szinte magának mondja:

— Azt hiszem igen... igen.

A színész 'árnyéka című könyvében azt írta, hogy a színészt a lelkesedő közönség is repíti. Ez oldja a sikervágy görcsét, ezáltal „leszünk, vagyunk többek, mint magunk” ilyenkor , gyulladnak ki a nagy fények, ilyenkor szűnik meg a külvilág és válik a művész életének egyetlen értelmévé mindaz, ami a pódiumon történik. Így teremtődnek a felejthetetlen ^előadások, alakítások. i

Így lesz-e Kecskeméten? A jelek biztatók.

Hcltai Nándor

Jégország megadja magát

7 Senkit sem találnak. Mind- ' • össze egy pápírlap sejteti, hogy mi történt a belga kutatókkal: .

„Egészségesek, épek vagyunk. Gyalog elindultunk északi iránvba.”

Nem lehet mást tenni. Az egyenlőtlen terepen, ha nehezen

is. de sikerül a fölszállás. Űjabb körözés, egyelőre azonban eredménytelen a kutatás. Nincs élőlény a havon. Fogytán az üzemanyag, ezért a gép kénytelen visz- szatérni a támaszpontjára. -Alighogy betöltik a benzint, a szerelők átvizsgálják a motorokat. A gép parancsot kap az indulásra.

Folytatódik a kutatás. Semmi eredmény nincs, sehol semmi jel, semmi nyom. Egyhangú, fárasztó körözés. Néha képzelődnek a gép utasai, árnyakat és alakokat látnak mozogni. De mindez csak a fáradt idegek játéka, káprázat csupán. Megint elfogy az üzemanyag. újra vissza kell térni a támaszpontra. A legénység nem érzi a fáradtságot, ismét útnak indul. Kedvező az idő. szélcsend van, ezért úgy érzi a pilóta, hogy minden pillanatot ki kell használnia. Állandó a - rádióösszeköt- tetés a belgákkal, akik a támaszpontjukon várnak végre valami jó hírt társaikról. Nem szabad föladni á reményt, ez a szovjet gép vezetőjének véleménye, éppen akkor beszél erről, amikor a navigátor odalent megpillant egy piros foltot. Ez az elvesztett belgák sátra. A motorzúgásra kiszaladnak a hóba a szerencsétlenül járt kutatók. A szovjet gép leszáll. A mentőexpedíció tehát sikerrel végződött: megmenekültek a lezuhant belga repülő utasai.

— Elfogyott már az élelmünk — mondták a megmentett kutatók — erőnk is alig volt már. Nem bírtuk volna már csak néhány óráig. Megmentették az életünket. Köszönjük...

A szovjet bázisrendszer kiszélesítése. a kutató „városok” fejlődése és a" kitűnő felszerelés lehetővé tette, hogy meghívjanak külföldi szakembereket is. Így jutottak el az Antarktiszra, a magyarok is: Baráth József, Hirling György és Titkos Ervin, ök is hasznos kutatómunkát végeztek és hozzájárultak ahhoz, hogy a Földnek ez a leghidegebb vidéke ne legyen olyan titokzatos, mint korábban.

Baráth József több mint egy esztendőt töltött az Antarkti- szon. mint a XI. és a XII, szovjet expedíció egyik tevékeny tagja. A jól felkészült magyar meteorológus a többi között magaslégköri kutatással foglalkozott. Sok érdekes téma szerepelt akkoriban is a szovjet tudósok programjában, így például ez is:

hogyan reagál az ember a hidegre? Ez a téma az űrhajósok szempontjából is fontos.

Amikor magyar kutató i^ tartózkodott Valamelyik szovjet bázison. akkor a piros-fehér-zöld zászló is ott lengett az állomás egyik árbócán. Itthon viszont kíváncsian várták az emberek a Déli-sarkról érkező híreket, ahová korábban magyar ember ilyen tökéletes felszereléssel nem juthatott el. A leggyakoribb kérdés a hazaiak részéről ez volt:

— Hogyan' bírják elviselni az expedíciók tagjai az alacsony hőmérsékletet?

A válasz így hangzott:

— Itt, az Ántarktiszön kisebb a levegő nedvességtartalma, mint mondjuk otthon. Budapesten. Ezért az ember számára viszonylag jobban elviselhető ez a hideg.

A magyar kutatók is panaszkodtak a sarkvidék szélviharaira. Baráth József szerint a 90—110 kilométeres sebességű szél úgy felkavarta a havat hogy egymásfél méternél messzebb nem lehetett látni.

Állandó összeköttetést jelentett a hazával, hogy lehetett fogni a magyar rádió ..Szülőföldünk” című műsorát, amelyet Budapest a külföldön élő magyaroknak sugároz.

Jól összebarátkoztak a kutatóállomások tudósai, technikusai és különböző szakemberei. Sokat dolgoztak, mert ez volt a sarkvidéki expedíciók elsődleges célja, de nyílt mód a szórakozásra is.,

1965. május elsején például odalent délen nemzetközi horgászversenyt rendeztek. Valaki labdát is vitt magával az Antarktiszra. Egy viszonylag enyhébb napon nagy eseményt jelentett, amikor a fiatalabb kutatók két kapura játszottak. Bőrzekében, hosszú bőrnadrágban és szőrkucsmában rúgták a labdát a szemben álló csapatok tagjai.

Amikor valamelyik ’ játékosnak’ éppen fejre jött a labda, akkor lekapta a kucsmát, továbbította a. labdát, majd újra föltette a kucsmát — számolt be később -a különös mérkőzésről Hirling György. ■

Gondot okoz a sarkvidéken az, hogyan tegyék minél változatosabbá a kosztot. A magyar meteorológusok éppen ezért megtanították társaikat a csirkepaprikás receptjére. Ugyanezt a célt szolgálja az is, hogy az Antartk- tiszon a nagy hideg ellenére, megpróbálkoztak a -sertések tenyésztésével is. Az állatok a szokatlan klíma ellenére is szaporodnak. A kutatóállomásokon a kutatók mindig nagy izgalommal készülődnek egy-egy disznótorra. Ilyenkor ugyanis ritkábban kerül az asztalra a konzerv, amely időnként már meglehetősen egyhangúvá teszi az étrendet.

Mindhárom magyar meteorológus figyelemre méltó tudományos munkát végzett az Ántarktiszön.

Hirling György például részt vett a magaslégköri mérésekben. Naponta kétszer engedték fel a hidrogénnel töltött 2—3 méter átmérőjű ballonokat a levegőbe. Rádió jelezte, hogy odafent milyen a hőmérséklet és milyen a szél iránya, valamint sebessége.

— Volt olvan eset is — számolt be később Hirling György a magaslégköri kutatásokról —, hogy a ballon 45 kilométer magasba is föl jutott és ott a műszereink mínusz 84 fokot mértek és 300 kilométer sebességű szelet jeleztek!

Sok tudományos szenzációt szolgáltatott az elmúlt esztendőkben az Antarktisz. Ezek közül íme csak két tény:

„1968 augusztusában érdekes, őslénytani ” leletre bukkantak. Egy kétéltű állat, a kengurusárkány állkapcsának maradványait a tudósok 230 milliói!) évre becsülik Ez a lelet hasonlít azokra a leletekre, amelyeket korábban Afrikában és Dél-Amerikában találtak...

1968 szeptemberében a kutatók megállapították, hogy az Antarktisz hótakarójának legalsó rétege legalább 50 000 esztendős.”

Mit rejteget - még a hatodik földrész? Még találgatni és jósolni is nehéz. Sok áldozatot, odaadó és nem egyszer kockázatos kutatómunkát kíván az embertől. Európánál négymillió négyzetkilométerrel nagyobb az Antarktisz. De talán nincs is olyan messze az idő. amikor a nagy befektetés megtérül és mindennek

gyakorlati, kézzel fogható haszna is lesz. Fel lehet majd tárni a hatodik kontinens rejtett természeti kincséit, az olajat, a szenet. uránt, a nikkelt.,a vasat, az aranyat, amelynek az előjelei már mutatkoznak. Szabadjára engedett fantázia nélkül is elképzelhető. hogy mindezeken kívül sok más természeti kincs is kibányászható a hó és a jég alól.

És ahol ma még csak a kutatóbázisok apró házai sorakoznak egymás mellett, ott talán nemsokára igazi városok épülnek majd. Napjainkban csak a bátor kutatók állandó lakosók a hatodik kontinensen. Lehet, hogy viszonylag gyorsan benépesülnek az ipari szempontból hasznosítható tájai. Ahol egykor fehér foltok voltak a Föld legdélibb, de egyben legzordabb tájain, ott mozgalmas ipartelepek. . forgalmas repülőterek lesznek.

Mindez nem a képzelet játéka. Az alapja reális.

Gyorsíthatja az Antarktisz kihasználását az atomerő felhasználása. Talán nem is kell hosszú idő ehhez.

Hiszen már az atomkorszakban élünk

Egyelőre azonban az Antarktisz. ahogy sokan nevezik a „világ vége” nem lehet élettere az átlagembernek, mert a hőmérséklet —88 Celsius-fokig is lehűl és a viharok 300 kilométeres óránkénti sebességgel száguldoznak.

Molnár Károly (Vége.)

/