Petőfi Népe, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-08 / 210. szám
TOLL, KÉS, KRÉTA A művészet több formájában Nem ritka, hogy az alkotó emberek több kifejezési formában nyilatkoznak meg. Bálint Györgynek, aki elsősorban újságíróként, publicistaként alkotott maradandót, most jelent meg a verskötetei a cikkeknél jóval halványabb költemények gyűjteménye. Gyakori, hogy a kritikusok is éppen lírikusként kezdik a pályájukat. A művészet több területén történő elmélyedésre jellemző Mo- liere esete, aki mielőtt a vígjátékait bemutatta volna a Napkirálynak, tragikus színészként döbbentette meg az udvart, aminek a hatását nagysebesen helyre kellett hoznia az akkor hagyományos ízlés szerint „alantasabb” komédia, a Szerelmes doktor színrevitelével. Bármenynyire is a vígjátékaival aratott sikert, a Corneille és Racine darabjaiban való föllépésekről sem mondott le — még Boileau, a jóbarát mértékadó tanácsai ellenére sem. A francia klasszicizmus legjelentősebb teoretikusa — Bulgakov életrajzregénye szerint — a következő szavakkal fordult a nagy vígjátékíróhoz: — önnek nem szabad többet fellépnie. Nem kellemes, ahogy ön játszik, higgye el, kérem. Meg kell elégednie azzal, amit művei nyújtanak. A kivételek esete A versírás segíthette a publicisztikai stílus pallérozását. A színészi játék, a rendezés pedig a dramaturgia megismerését mozdíthatta elő olyannyira, hogy Moliere fittyet hányt a legtöbb megkövesedett szabálynak. De mit szóljunk ahhoz, ha egy elismert költő' bicskát vesz a kezébe, hogy hirtelen irányváltoztatással a fafaragásokban élje ki magát? Vagy ha egy költőként bemutatkozó fiatalember a festészetben és a grafikában kezdi el tökéletesíteni magát? A reneszánsz kor egyéniségei támadnak fel öt évszázad elmúltával? Vagy az egyik műformát egy másik sikerélményével akarják tetézni? Az alkotáslélektani tanulmányok általános szempontokkal válaszolnak a kérdésre. Tény, hogy ezek az esetek kivételek azoknak a művészeknek a sorában, akik inkább egy-egy részterületen mélyednek el, hogy a lehető legalaposabb tudásra tegyenek szert. S ők vannak több-/ ségben. Annak az eldöntéséhez, hogy a több területen alkotó művész számára melyik a legmegfelelőbb forma, azt kellene megvizsgálni, hogy vajon a kézügyesség a meghatározóbb-e; mire irányul erőteljesebben az esztétikai érzék, a sajátos megfigyelőképességgel rögzített élményt irodalmi, vagy képzőművészeti struktúrában képes-e tökéletesebben visszaadni; illetve hol megbízhatóbbak az esztétikai ítéletek, amelyek a szüntelen önellenőrzésre szolgálnak. Emellett talán nem érdemtelen azt az álláspontot képviselni, hogy a művészet több ágának művelésével az alkotó ember sokoldalú kibontakozása valósulhat meg. Ugyanakkor feltételezhetjük azt is, hogy a különféle kifejezésbeli törvényszerűségek megismerése a szerkezeti igényességre és belső szigorúságra sarkall. De nehéz lenne tagadni azt a véleményt is, amely szerint lehetetlen mindenben a legtökéletesebbet adni. Költő és fafaragó Buda Ferenc újabb kiállításra készül, ahol bemutatja fafaragásainak a legjavát. A költészetét minősítő több elismeréssel a zsebében, három kötettel a háta mögött és a negyedik megjelenése előtt, több antológia szerzőiéként látott hozzá, hogy a fából bontsa ki a formákat. Közben egyre fájdalmasabban hiányoznak az irodalmi lapok oldalairól a Buda-művek. Az utóbbi években a műfordítások térítették el a megengedhetőnél mesz- szebbre eredeti költészetétől. De vajon mi a helyzet a fafaragásokkal? Budának ez a tevékenysége abból fakad, hogy átélje azokat a kifejezésbeli örömöket is, amelyek a manuális munkához kötődnek. A faszobrok az anyaggal való valóságos, kézzelfogható küszködés eredményei. Szép rajzolatú és keményfákat — kőrist, szilt, tiszafát, tölgyet, diófát — munkál meg. Emberi arcokat ereznek be a természet vonalai. Az állatfigurák és használati eszközök ugyancsak azért öltenek alakot a késsel végzett mozdulatok nyomán, mert közük van az emberhez. Tényleg jó érzés rájuk nézni, kézbe venni őket. Amit szavakkal nem tud elmondani, kifaragja. Kimondva, kimondatlanul tagadása ez annak, hogy az ember egyetlen formában képes a totális kifejezésre. Legfeljebb bizonyos pontokon találkozhatnak az ábrázolási törekvések. így fordulhat elő, hogy a faragásról valló Buda Ferenc prózai mondatai a költő erejével, tömörségével íródtak. S a plasztikus formákat alakítgató kézmozdulatokat olykor a lírikus képzeletének parancsai lendítik tovább. Sokáig inkább visszaszorítani igyekezett azt a hajlandóságot, amely gyermekkorban a botok díszítésében nyilvánul meg. Az elfojtott képesség most tört feL Mintha két szerelem hatna rá. Hogy melyik az erősebb? A költő mindenesetre szólásért könyörög, a bujdosó szegénylegények verselésével szerzett énekében: Szavam fogytán, gyéren szóltam, gyarló voltomban némultam. Hideg vassal száraz fába kezdettem én más munkába. Haj, de erőm viaszfüstből, valék vásári ezüstből. Konok fámat kemény ékkel szilánkokra zúztad széjjel. Grafikus és költő Goór Imrének, a Forrás olvasószerkesztőjének képzőművészeti tevékenységéről' egy bensőséges kiállítás nyújt keresztmetszetei a kecskeméti sajtóház klubtermében. Más síneken indult a pályája. Szerepelt az 1958-as tűztánc kötetben. Ebben a vérbeli antológiában egy új nemzedék gyürkőzött a korszerű feladatvállalásra. Valamennyien átélték a személyi kultusz éveit, és az 1956-os ellenforradalmi események után máig is erősödő, tiszta hangot ütöttek meg. Közben már foglalkozott a festészettel és grafikával is. kijárta a technikai megoldások iskoláját. Mostani kamarakiállításán legkorábbi képei lavírozott kínai tussal készültek. Finom és érzékeny vonalvezetésű linóleummetszetekkel fejezi ki Petőfi-élmé- nyeit. Hasonló mívességet árulnak el a cinkkarcai is. A legújabb, nagyméretű krétarajzok a nyáron szerzett olaszországi élményekből táplálkoznak. A többféle tevékenység közti szerves kapcsolatot a közös motívumok igazolják. Grafikusként sem szakad el a költészettől. Petőfi-illusztrációi a költő motívumait vetítik ki a fehér felületre. S Petőfí-élményét versekben is kifejezte, amelyek épp lapunkban jelentek meg. Egyik képén a madarak a szél elsodró erejével feszülnek szembe a Nap felé szárnyaló röptűk-- ben. Érezhető a párhuzam egyik nemrég, a Forrásban publikált költeményével, amely így kezdődik: „Kerteden kóbor szelek rohannak”, majd a' befejezés szinte berzsenyis lendülettel csak fölfelé: Föl, magasabbra! Királyok és fák koronái felett a nap még iramlón, melegen s aranyan jár. Goór Imre nyilvánosan, versben vette sorra azokat a magatartásformákat amelyeket nem akar követni. Ilyen — képletes nyelven szólva — a Sündörgők, vagy másik végletként a Mívesek sorsa. Helyettük az önmagához való szigorúságot választotta követendő igényként. Grafikáin ez a matematikai tisztaságot kifejező aranymetszés variációban tükröződik, költeményeiben ugyancsak a szerkezetet tartja a legdöntőbbnek. Az utóbbi években Goór- kiállítások, tárlatszereplések követték egymást sorra. Nemsokára az önálló verseskötete jelenik meg. Ügy látszik, még nem jött el az ideje annak, hogy egy mai Boileau kijelentse: melyik műformában érdemes tovább folytatni a megkezdett utakat —teljes erőbőL Halász Ferenc BUDA FERENC: GOÓR IMRE: Bicskával, ceruzával bánni• én egyszerre kezdtem. Maradandó emléke ennek egy-két forradás ama időmből, amikor még a pengét váltakozó szerencsével sza- lajtottam holt fába s eleven húsba. Faragott botjaim elkallódtak, faragó kedvemet is parancsoltam nyugodni mipdwiialán — annyi mást kellett csinálnom. El nem* háríthattam azonban a kezembe sorsolt kést, mert ki kell tiontani évgyűrűk bilincseiből, a szilfa, a tölgy, a diófa elhalt szöveteiből ember és fa közös sorsát, mert kell hogy váljék a holt fából újra — eleven. Írás helyett is teszem ezt tavasz■ óta. Mellembe tüzet tettem örvendve kardot köttem közétek karddal jöttem lángolt az ég fölöttem pengéje kardom* eleme a as .Vonási csapódott kőbe fémbe vasból lágy köbe fordult s bár kő és vas kifordult kardom éle kicsorbult közétek karddal jöttem mellembe tüzet tettem tartani elengedni égetni melengetni 0 Toscanában. Goór Imre krétarajza. Világtörténelmi födémcsere M axim Gorkij, a nagy szovjet-orosz író azt vallotta, hogy a könyvek mutatták meg a helyét az életben. Babits Mihálynak, nélkülözhetetlen „kelléke” volt. élete végéig az olvasnivaló; Vörösmarty a könyvtár hűvös csendjében meditált az emberiség nagy dolgairól: a szipor- kázóan szellemes és mély gondolatokkal gazdag Szerb Antal számára mindvégig „életfunkció és ellenállhatatlan kényszer” volt az olvasás — így írta le ezt, ezekkel a szép szavakkal. József Attila. Ady Endre szerint a könyv, az írás: fegyver; s aki e fegyverhez nyúl. az a társadalomért. száll síkra, a történelmi fejlődést sürgeti. A nemzetközi rangú antifasiszta publicista. a ..stószi remete”, Fábry Zoltán ezt írta, éppen . Ady szellemében: „A könyv, az írás véd és őriz. támad és újít.” A költő-filozófus-esztéta Füst Milán elmondta egy személyes találkozásunk alkalmával, hogy vannak művek a világirodalomban, melyeket újra és újra —- valami belső kényszertől hajtva — kényszerül elolvasni. A Copperfield pávidot például, és a Karenina Anna első kötetét (melyet felülmúlhatatlan írói-művészi remeklésnek tart), vagy a szintén orosz Leszkov műveit. S hogy kortárs élő költőt is említsünk: Juhász Ferenc mesélte egyszer, hogy éventé újra olvassa a magyar klasszikus költők valameny- nyi művét; erőt. ihletést és biztatást kap mindig a nagy elődöktől. Idézhetnénk — idősebb és fiatalabb — munkások leveleiből, felszólalásaiból, az egyes beszélgetések alkalmával elmondott vallomásaiból is: annak bizonyítására. hogy nemcsak a kimondottan intellektuellek. a „diplomások”. az értelmiséghez tartozók olvasnak rendszeresen, hanem a dolgos, kétkezű emberek közül is egyre többen Felemlíthetjük annak a kecskeméti darukezelőnek a szép példáját, akivel egy író—olvasó találkozón ismerkedtünk meg. s akiről megtudtuk. nemcsak könyveket olvas rendszeresen. hanem irodalmi folyóiratokat is. A számokban kifejezhető fejlődés sok mindenről árulkodik. A második világháború előtt — 1938-ban — Magyarországon egy év alatt kétezer-négyszáz könyv látott napvilágot, kilencmillió példányban. Három évtized elteltével viszont már egy esztendő alatt ötezer-ötszáznál több mű jelént meg, ötvenhárommillió példányban! Gondoljuk el: Mátyás király sokat emlegetett, híres könyvtára ötszáz kötetből állt! Ugyancsak nagyot fordult a világ fél évezred alatt. Hazánkban 1951-ben. gazdára talált összesen tizenkétmillió kötet könyv, száznegyven millió forint értékben. S alig két évtized élteiével ez a forgalom hatszorosára emelkedett. S jelenleg Magyarországon kilencezer könyvtárban huszonötmillió kötet várja a könyvbarátokat. Kétmilliónál több beiratkozott olvasó ma már évente ötvenmilliónál több könyvet kölcsönöz. A számok igazán hangosan „beszélnek” — Önmagukért. Kik olvassák s vásárolják ezt a tengersok könyvet? Milyen a rendszeres olvasók társadalmi ré- tegeződése, igénye, milyenek az olvasási indítékok, mozgató rúgok stb.? S milyen a könyvbará- ttjk az irodalmat kedvelők érdeklődése, ízlése, előképzettsége?/ Milyen — ha egyáltalán, ezt mérni lehet — az olvasás hatásfoka? Az ilyen és hasonló kérdésekre az új tudomány: az irodalomszociológia keresi a választ. Felmérések bizonyítják, hogy hazánkban a lakosságnak mintegy a huszonöt százaléka tekinthető rendszeres olvasónak. Sok ez vagy kevés? Így is. úgy is felfogható; attól függ. mihez viszonyítunk. A régihez képest örvendetesen sok, a mai társadalmi igényekhez, követelményekhez. s a jövő gyorsítása szempontjából kedvezőtlen, ez az arány. Az elolvasott művek tényleges hatását, az irodalom, a könyvek hatásfokát mérni meglehetősen nehéz. Nehezíti ezt az a tény, hogy bizony sokan nem szívesen vallanak ebben a kérdésben önmagukról. Ritka eset; hogy valaki. aki egyáltalán nem olvas, a felmérést végző szociológusnak, népművelőnek vagy akár az újságírónak nyíltan bevallaná ezt. Nagyon alapos „nyomozással alakulhat ki előttünk mindenkor az igazi kép. Robert Escarpit: Iro- dalomszociológia című. világszerte elterjedt könyvében így ír erről: „A világos és őszinte válasz esélyei rendkívül kicsinyek, mihelyt valakit olvasmányai felől kérdezünk.” Nem lehet tagadni ennek az állításnak az igazát. Az MSZMP KB márciusi köz- művelődési határozata kimondja: „A közművelődés nem -szűkíthető le a kultúra, a műveltség terjesztésére. közvetítésére; fontos feladata a szocialista' életmód, életforma és magatartás kialakításának segítése, a szocialista eszmékkel való értelmi-érzelmi azonosulás, a közösségi szellem, a cselekvő erő. a közéleti aktivitás fejlesztése.” Mindez természetszerűleg az olvasásra is érvényes, teljes egészében. Vagyis mit jelent ez közelebbről? Azt. hogy aki „felvértezi magát a tudás fegyverével” — hogy a filozófus Bertrand Russel szavait idézzük —, annak fontos társadalmi kötelessége a magába szívott ismeretanyagot tovább adni másoknak, sokaknak, s annak hatékonyabban. aktívabban kell bekapcsolódnia a közösségformáló napi munkálatokba. Ismerek nem egy olyan embert — egyébként kitűnő személyiségeket — akiknek lakásán több ezer kötetes könyvtár látható, s akik rendszeres és igényes olvasók, de... De ugyanakkor elzárkóznak a számukra kedves, kedvükre való világban, az ő szű- kebb világuk keretei közé, mondhatnánk azt is: „elefántcsontto- ronyba” vonulnak, önmaguknak élve. Pedig a társadalom azt várná tőlük, hogy tartsanak olvas| mányaikról előadásokat, ismertessék meg a könyvek tartalmát másokkal is. szerettessék meg az irodalmat. az olvasást azokkal, akik nem értek még el a fejlődésnek arra a magaslatára, ahová ők eljutottak stb. Akiknek az olvasás „mindennapi kenyerükké” válik, olyan valamivé, mint a víz. a levegő, amely nélkül élni lehetetlen, azok gazdagabbak másoknál, azok az életüket színesebbeh és tartalmasabban élhetik, azok számára még a szenvedés, a bonyodalom, a nyomasztó gond is elviselhetőbb lesz. Mert a jó könyv orvosság is egyben. Erőt adó. kedvet csináló. lelket felderitő-felüditő orvosság. Éljenek vele bátran és sokszor; mindig, naponta! Emlékszem, annak idején — nem éppen boldog — gyermekkoromban kapálás közben néztem a felhőket: mikor jön végre az eső. a szabad időt hozó,, gyönyörű eső. hogy mehessek be a színbe, a közeli tanyába, kézbe vehessem végre Móricz. Mikszáth, vagy Móra valamelyik könyvét, mely ott lapult a zsákban. Milyen áldásos lehet a mai gyerekeknek, milyen gyönyörű, hogy beülhetnek a könyvtárak olvasótermébe vagy a lakásuk valamelyik sarkában la- pőzgathatják a gazdag tartalmú könyveket! Biztassuk őket — s önmagunkat is — gyakoribb olvasásra. Varga Mihály A józsefvárosi ház teteje 1914-ben beázott. A lakók nevében Gombási Gábor kereste fel a háziurat, akinek elpanaszolta: esős időben nedvességfoltok jelennek meg a plafonon. Ígéretet kapott Polgár bácsitól, az első emeleten lakó háziúrtól, hogy Szolnoki úr, a Nefelejcs utcai építési vállalkozó rendbehozza a tetőt. Három héttel később. I. Ferenc József mindent meggondolt és megfontolt, mire kitört az első világháború. A javítás elmaradt, a tetőfedő munká. sok részben Görbééinél. később pedig a piavenál voltak elfoglalva. Gombási is. 1918-ban, a háború után, a lakók kérésére, Gombási újra Polgár bácsihoz fordult, aki ismét kilátásba helyezte a javítást.. Szolnoki úr kiküldött egy munkavezetőt a tető megtekintésére, aki jelentette a háziúrnak, hogy födémcserére lesz szükség. A háziúr költségvetést kért: az összeget Polgár bácsi nagyon soknak találta, ezért olcsóbb vállalkozó után nézett. Közben tőzsdekrach tört ki és Polgár úr sok pénzt vesztett: a födémcserét későbbi időpontra halasztották. Gombási is játszott a tőzsdén és megértette a háziúr nehéz helyzetét. Az eső továbbra is beszivárgott a harmadik emeleti lakásókba, ezért Gombási panaszos levetet írt Az Est című lapnak, amelyben harcos cikk jelent meg az uzsorás háziurak ellen, de más nem történt ez ügyben. A harmadik emeleti lakók esernyő alatt olvasták lakásukban az újságokat, amelyek Lindbergh szenzációs óceánrepüléséről és Stresemann német külügyminiszter népszövetségi sikereiről számoltak be. Polgár bácsi közben meghalt, a fia lett a háziúr, aki megígérte Gombásinak: tető alá hozza a tetőt. Történt azonban, hogy 1933. január 30-án Hitler Adolf német kancellár lett és Polgár Béla szólt az építkezési vállalkozónak: a külpolitikai események miatt várjanak a tatarozással. Üjabb lavórok kerültek a harmadik emeleti lakásokba. Amikor Hitler bevonult a Hu hr-vidékre, a háziúr elhatározta: lesz, ami lesz, rendbe hozatja a tetőt. . Azután rövid egymásutánban három jelentős esemény történt. Mussolini megtámadta Abesszíniát, Franco elindult Afrikából csapataival Spanyolországba és az építési vállalkozó bejelentette, hogy a nyersanyagok megdrágultak, új költségvetést kell készítenie. Körülbelül abban az időben, amikor Hitler elfoglalta Ausztriát, Gombási újabb levelet küldött Az Esthez, amelyben megírta, hogy nemsokára jubileumot ülnek: negyedszázaddal ezelőtt ígérte meg polgár bácsi a tetőjavítást. A cikk megjelenése után történt, hogy Hitler előbb a Szudéta-vidékre, később pedig egész Csehszlovákiára igényt tartotta Ekkor már a józsefvárosi ház harmadik emeletén tarthatatlanná vált a helyzet. A szerencsétlen lakók ijedten olvasták a meteorológiai intézet jelentéseit és az időközben kitört második világháború híreit. Amikor Jány Gusztáv 2. hadserege vereséget szenvedett, a lakók nem akartak hinni a szemüknek, mert kőművesek jelentek meg a házban. A munka azonban nem kezdődött meg, a kőművesek elvonultak: máshová rendelték őket. Erről Gombási már nem vehetett tudomást, mert szívroham végzett vele. 1944-ben többször bombázták Budapestet, de a födémcserére váró bérkaszárnya. amelynek tatarozását Polgár bácsi egykor megígérte, épen maradt. 1944. március 19-én a németek megszállták Magyarországot és a józsefvárosi ház egyik lakójáért eljött a Gestapo kis sárga autója. A felszabadulásig rettegésben élt a ház, nyilas razziák is rémisztgették őket, többeket elhurcoltak, voltak tehát fontosabb dolgok is, mint a tető. Azután szabad lett Budapest, a ház lakói ifjabb Gombásival az élen, romokat takarítottak. Júniusban ifj. Gombásinak már volt ideje elmennie a Vili. kerületi elöljáróságra (akkor még elöljáróság volt), ott feljegyezték a lakók nevében benyújtott kérelmet, de csak 1949-ben jelölt ki az akkor már kerületi tanács egy építőipari vállalatot a munka elvégzésére. Meg is jelentek a kőművesek, az ácsok, de csak egy napra, mert másnap elvezényelték őket. A koreai háború után ismét reménykedni kezdtek a harmadik emeleti lakók. mert a kerületi mérnök terepszemlét tartott. Ismét egy vállalat kapott megbízást, de a munka terminusát nem jelölték meg. 1957-ben a Fővárosi Tanács tervet dolgozott ki a Józsefváros szanálásáról. „Ez azt jelenti, hogy megcsinálják a tetőt?** — reménykedett ifjabb Gombási Gábor, de csalódott, mert 1960- ban lebontásra ítélték a házukat. Bontás, építkezés. Megboldogult Polgár bácsi volt lakói az új, korszerű házban összkomfortos lakáshoz jutottak. Ekkor érkezett meg ifj, Gombási Gábor címére a tanács építési osztályának értesítése, amely arról nyugtatta meg a lakókat, hogy új vállalkozót jelölnek ki a födémcsere elvégzésére. Palásti László Az olvasásról I Buda Ferenc, a költő — fafaragás közben.
