Petőfi Népe, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)

1974-09-22 / 222. szám

* • PETŐFI NÉPE • 1974. szeptember 22. Szüreti előkészületek A jelenlegi becslések szerint az idén mintegy 25 százalékkal lesz kevesebb a termés, mint tavaly. Az elmúlt esztendőben többször bíráltuk a bőripart, az átvételi gondok miatt, főként azért, mert a kévés tárolótér miatt a termék átvétele lassan haladt és jelérP-' tős minőségi kár is keletkezett. Az idén sem lesz sokkal köny- nyebb a szüret megszervezése, a termés átvétele. Igaz, hogy ke­vesebb a szőlő, de jelentős ta­valyi készletekkel rendelkezik még az'ipar, amelynek elszállítá­sáról időben gondoskodni kell. Erről beszélt ankéntunkon Baj­zák Béla, a Közép-magyarországi Pincegazdaság igazgatója. El­mondta, hogy 300 ezer hektoliter készlettel rendelkeznek, melynek elszállítására megtették az előké­születeket. Az idei felvásárlás vár­hatóan 600 ezer hektoliter lesz. Ha figyelembe vesszük, hogy az egész tárolótér 624 ezer hektoli­ter termés befogadására alkal­mas, akkor máris látszik, hogy mennyire fontos, a pincék fel­szabadítása. Az átvétel korszerűsítésére már tavaly tettek kezdeti lépéseket, kisebb bővítéseket hajtottak vég­re. korszerű préseket’ áílitottak be. Kecskeméten a fejlesztésnek köszönhetően mintegy 100 ezer mázsa szőlő átvételére és feldol­gozására képesek a szüreti idény­ben. A tárolótép további bővíté­séről sajnos nem sok biztatót tud mondani. Legalább. 200 ezer hek­toliter bor befogadására elegendő űj pincetér kellene. Az idén leg­jobb esetben — ha megérkeznek Csehszlovákiából a műanyag tar­tályok —, 24 ezer hetkoliter bő­vítésről lehet szó. Az állami gazdaságoknál — mint az a tanácskozáson kitűnt — kedvezőbb a helyzet. Nagy József, a Kecskemét-szikrai Ál­lami Gazdaság igazgatóhelyette­se elmbndta, hogy az idén 201 ezer hektoliterrel nőtt a pince- tér. Üj szovjet folytohműködő prést állítottak be. Hat partner­gazdaságuktól, valamint saját üzemükből összesen 87 ezer má­zsa szőlőre számítanak a tavalyi 114 ezer mázsával szemben. Ja­nik József, az Izsáki Állami Gaz-, daság igazgatóhelyettese szintén arról számolt be, hogy 20 ezer hektoliterrel bővítették a tároló­teret. Ez egyúttal azt jelenti, hogy a partnergazdaságok pincéit is hozzászámítva, 130 ezer hek­toliter termést tudnak elhelyezni. Mindebből látszik, hogy egy- egy szőlőtermeld állami gazdaság csaknem annyi pincebővítést tu­dott megvalósítani, mint a megye bőripara. Mogony Imre, a Homokhátsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Te­hangsulyozta,hogy a körzetük-l ben 72 termelőszövetkezetben foglalkoznak szőlőtermeléssel. A Közép-magyarországi Pincegaz­daság a homokhátsági körzetből vásárolja fel összes árujának 60 százalékát. Ezért is .fontos az át­vétel jó megszervezése. Sajnos, eddig elég sok gond volt, mert néha egy-két napot is várakoz­niuk kellett a szakszövetkezet járműinek a szőlővel, ném is be­szélve a háztáji gazdaságok ko­csijairól. Szemök József, az izsáki Aranyhomok Termelőszövetkezet elnöke ehhez kapcsolódott és még hozzátette, hogy két év alatt az állami boripar a szükségtárolók­ba történő szállítás miatt 30 mil­lió forint költséggel volt kényte­len megbirkózni. Ezen az össze­gén, állami támogatással kiegé­szítve, számottevően lehetett vol­na bővíteni a tárolóteret. Elismerően szólt az állami gaz­daságok törekvéseiről, amelyek az utóbbi években gyümölcsöző és hasznos együttműködést ala­kítottak ki a környező termelő- szövetkezetekkel. Segítik egymást a termelésben, a szőlőfeldolgo­zásban, a bortárolásban éf a pa­lackozás hásznából is részesítik a partnereket. Erre utalt dr. Deák István is, a lakiteleki Szikra Termelőszövet­kezet elnöke. Hangsúlyozta, hogy a bőriparnak befolyásolnia kell a termelést azzal, hogy segíti a te­lepítéseket, kedvezőbb árakat alakít ki, és így tovább. Kezdeti lépések történtek, de ezek nem .elegendőek. Ezekét a megállapításokat Rad- ványi Jenő, az izsáki * Kossuth Termelőszövetkezet íőagronómu- sa többszörösén aláhúzta, mond- ' ván, hogy a hagyományos sző­lőtelepítések kiöregedtek, pusz­tulnak. Helyükbe alig történik telepítés. A magas költségek miatt csak összefogással lehet a régi ültetvényeket felújítani. A tanácskozás vitája tehát egy kicsit' túlmutatott a szüreti elő­készületeken' és utalt a jövőre is. A termelő üzemek és az ipar egyaránt nagy felelősséget érez a szüret sikere^ lebonyolításáért. A jelenlegi helyzetben is lehet gyorsítani az átvételt. Többen szóvátették, hogy vasárnap is működniük kellene a felvásár­ló telepeknek. A szüret társadal­masítása ugyanis azt jelenti, hogy szombat—vasárnap szedik a leg­több szőlőt. Ilyenkor van lehető­ség, hogy a családtagok, rokonok, ismerősök jobban bekapcsolódja­nak a munkába. A pincegazdaság igazgatója ta­nácskozásunkon Ígéretet tett, hogy az idén megszervezik a va­sárnapi átvételt is. K. S. A Petőfi Népe ankétja Megkezdődött a szőlőszüret. Egyelőre még a korai fajtákat szedik. Az idén valamivel később indul az általános szedés, mert a szélsőséges időjárás miatt eltolódik az érés. A megye adja az ország szőlőtermésének egyharmadát. Nem közömbös, tehát, hogyan készülnek fel a szüretre, a termés bizton­ságba helyezésére a mezőgazdasági üzemek, valamint a boripar. Az előkészületekről a napokban ankétot rendezett szerkesztősé­günk. A tanácskozáson részt vettek a Közép­magyarországi Pincegazdaság, a jelentősebb homoki szőlőtermelő állami gazdaságok, és termelőszövetkezetek vezetői. Jelen voltak a Homokhátsági Mezőgazdasági Termelőszö­vetkezetek Területi Szövetségének képviselői is. 9 A szüret nagyrészt még hagyományo­san folyik. 9 A megye állami gazdaságaiban géppel is folyik a szőlőszedés, rületi Szövetségének titkára AKIK MARADNAK, S AKIK MENNEK Emberek Homokpusztári Olvasóink közül nem sokan tudhatják, hogy merre van Homokpuszta, vagy amint Magyarország térképén jelzik: Homok. Az ottani emberek — Szalkszentmártontól délkelet­re néhány kilométerrel — azonban, a pusztát is oda ragaszt­ják lakóhelyük neve mellé. Persze nem abban az értelem­ben puszta ez a hely, amint azt általában elképzeli az em­ber. Fákkal, s némi dombocskákkal tarkított parányi lakó­telep, ahol vegyesboltot, szövetkezeti majort, sőt villanyt is találunk. A puszta szócska még az uradalmi idők ragadvá- nya, mint ahogyan az akkori időkből maradt meg a cseléd­ház is, amelyben nyolc család lakik. A közös konyhák — „amelynek földjére négy család köpte tüdejét...” — meg­szűntek, s mindenkinek szoba-konyhás lakása van. Olyan,, hogy a magamfajta középtermetű embernek is fejet kell hajtani, ha belép egyik helyiségből a másikba, s a mennye­zetet behajlított karral is elérhetjük. S ha most Homokpusztára lá­togattunk, nem azért tettük, hogy egy külön világot fedezzünk! fel. Hiszen nem külön világ ez, • ha­nem szerves része életünknek, munkánknak, napjainknak, s az ott élő emberek a miénkkel ro­kon gondókkal küzdenek, hasonló örömökben osztoznak. Éppen azt akarjuk megmutatni, hogy egy ilyen parányi települései1! is mennyire jelen vannak azok a törekvések, azok az emberhez méltó problémák, amelyek éppen úgy jellemzik a nagyvárosi lakost, mint a pusztaiakat. A hajdani cselédház, ahová be­kopogtattunk, meglehetősen öreg, elavult épület. Mostani lakói. — a szalkszentmártoni Hunyadi Ter­melőszövetkezet tagjai — már toldozták, foltozták, javítgatták, de' az idő gyorsabban dolgozik minden vakolókanálnál egy ilyen épületen. Ha egy. fándli maltert rátesznek, kettővel esik le — ahogyan az egyik^émber mond­ta. Csuzi SándoréK ‘ például már előszobát is építettek a hajdani konyha elé, s így most két szo­bájuk van. Nyáron a konyha kint „üzemel” az udvaron, egy, a jószágoktól elkerített sarok­ban. Itt főz Csuziné, amikor meg­látogatjuk: krumplit hámoz. — Jó munkát! — köszönök, amint átlépem a, jelképes küszö­böt, s a tréfálkozó kedvű asz- j szony így válaszol: — Nem mondom, hogy része legyen benne, mert a férfiak nemigen szeretnek; konyhai mun­r kával bíbelődni 'i-rr ' s gyorsan elém tesz egyi,hokedlit,' foglaljak:, helyet. Lánya. Szopek Lászlóné a párhónapos kisbaba ruháit mos­sa, géppel, Bioponnal. Férje ka­tona valahol a határszélen. A pi­ci a legyektől védő tüllfátyol alatt édesdeden alszik. — Szeretnek-e itt lakni? — fordulok a hokedliről Csuziné felé. ' — Ha ’ szeretünk, ha nem, itt lakunk. Megszoktuk. Nem azt mondom, hogy jaj de jó, viszont nincs másik. Meg aztán minek mennénk a faluba? Csak azért, hogy aztán ki kelljen járni ide dolgozni. A férjem takarmányos a szövetkezetben. Korán szokott kelni. Gondolja el, ha a faluban laknánk. Mi lenne ővele? — Ezek szerint csak jó itt, nem igaz? — Jó hát. Nem is akarunk el­menni sehová. Majd talán a fia­talok, ha összeszedik egy kicsit magukat. — Hányán laknak ebben a la­kásban? — öten! — S elférnék? — Muszáj elférni. Tudja, sok jó kis helyen is elfér, ahogyan a közmondás tartja ... — Télen, a hosszú esték idején mit csinálnak — kérdezem a fiatalasszonytól, mert Csuzi Sán- dorné közben beszaladt a lakás­ba valamiért, ami a főzéshez szükséges. Előtte megjegyezte: mindjárt itt az uram, aztán jaj, ha nincs ebéd — s nevetett. Eb­ből már tudtam, hogy Csuzi Sán­dor nem lehet egy családriasztó ember. — Hogy télen , mi van itt? — töpreng kicsit Szopekné, majd elmondja, hogy kézimunkáznak, beszélgetnek, televíziót néznek, rádiót hallgatnak. — Olvasni nem szoktak? — I^ipcs, nekünk arra időnk ... i Szopek Lászlóné a budapesti konzervgyárban dolgozott,; innen járt fel busszal. Most, hogy a kicsi megszületett, boldogan ve­szi ki a hároméves gyermek- ápolási időt. Azt mondja, nagyon megéri itthon maradni. Közben megjön Csuzi Sándor. Még a füle is takarmányporos. Mondom neki tréfálkozva, hogy a faluban készen áll egy új ház, beköltöznek-e? Rám néz, somo­lyog, és ...jelenti, hogy nem. Ök maradnak. Leveti az inget, kiráz­za, közben morog, panaszkodik a sok munkára, a kevés kereset­re. Előveszi a nagy lavórt, hideg vizet zúdít bele és mosdik... Én pedig tovább megyek, a szom­szédban lakó Dobos Tiborékhoz. Dobosné szintén főz a pará­nyi konyhában. Temérdek légy, s a készülő ebéd jó illata. Ok is öten laknak a szoba-konyhás lakásban: három gyerek és a két szülő. Most várja : az asszony a negyedik gyereket.1 i/.1 — Tudja, hogy ilyenkor ártal­mas a dohányzás — figyelmezte­tem, amikor rágyújt. — Tudom, de mióta várandós vagyok, nem Kossuthot, hanem csak Szimfóniát szívok ... — Mióta laknak itt? — s kö­rülnézek a helyiségekben. — Tíz éve. Amióta összeháza­sodtunk. De már nem sokáig, mert a faluban épül az új ház. Három szoba, összkomfortos. Sok­ba kerül. Tavaly 19 hízót ad­tunk le. Az idén tizet szerződtet­tünk,, meg egy bikát. Hát így jön össze a pénz. — A1 szövetkezet nem segít? — Dehogynem. Fuvarokkal. Az is sokat számít,' főleg amikor messziről kellett hozni az anya­got. — Mikor tudnak beköltözni? — Körülbelül két év múlva lesz teljesen készen. Akkor me­gyünk. Jó lesz a gyerekeknek is. Három kislányunk van. Erzsiké 10 éves lesz, Gabika hat, Kati­kám pedig most három. Szeren­csére egészségesek. Végre egész­ségesek ... Aztán elmondja Dobosné, hogy 1969-ben az akkori két kislány négy hónapig volt' a Szabadság- hegyen a szanatóriumban. Aszt­mával kezelték őket. — A lakástól kapták? — kér­dezem, de az asszony az orvosok­ra hivatkozva elmondja, hogy öröklött betegségről volt szó. Nem vagyok orvos, így hát tu­domásul vettem. Az viszont két­ségtelen, hogy az új, immár egészséges házban sokkal jobban fogják érezni magukat a gyere­kek. No meg a szülők is ... Homokpuszta fölött már maga­san,, jár a nap, ilyenkor van leg­rövidebb árnyéka fáknak, épüle­teknek. A láncra kötött i.kutya mégis árnyat talál magának a bokorban, s onnan les rám, amint kimegyek az örökké nyitott ka­pun. Nem is vakkant, bár amikor jöttem, majd a láncot tépte. Ta­lán úgy van vele, hogy arra ha­ragszik, aki jön, aki viszont el­megy, azt „megérti”. Gál Sándor „A FIATAL CSIKÓ CSIKLANDÓS...” Patkó, üllő, kalapács Csodálóia voltam a kovácsok mesterségének már gyermekko­romban. Szerettem nézni munká­jukat. erős. bátor, embereknek tartottam őket Érdeklődéssel fi­gyeltem. ha patkolták a lovakat. Így vagyok ezzel ma is. A mi­nap szerencsém' volt. Dusnokra látogattunk. Míg kollégáim az Egyesült Munkás—Paraszt Terme­lőszövetkezet földjeit járták, ad­dig én a kovácsok műhelye előtt bámészkodtam. Éppen lovat patkoltak. egy há­roméves csődört A ló türelmes volt. csak néha-néha rúgott egvet-kettőt. de akkor aztán na­gyot. — Minden ló ilyen nyugodt? — kérdeztem Kálmán István kovács­tól. mikor már készen volt az egyik patával. — Ezt nem lehet mondani. Most szerencsém van. mert ez a ■négylábú a iámborabbak közé tartozik — válaszolta a mester, miközben gyöngyöző homlokát törölgette. maid kisvártva így szólt: — a fiatal csikó csiklandós, azzal van ám bai! — Van elég munkájuk? — Akad. hiszen csáknem 100 lova van a termelőszövetkezet­nek. Havonta — így mondta — 3—400 ..cipőt” is felvarrunk. Ha pedig nincs oatkolnivaló, akkor ekét élezünk, gumit javítunk. — Meddig tart a patkolási idő? — Patánként egy óra. Persze, nem mindig, volt olyan paci, ame­lyikkel egész napot kellett eltöl­teni. Mindig lefeküdt. — Szereti szakmáját? — Ezt tanultam, ezt választot­tam. természetes tehát, hogy sze­retem. a — És a lovakat? — Megvagyok velük. — Szokott lovagolni? — Még sohasem ültem ló há­tán. Amikor a kovácsműhelybe lép­tem. évszázados levegőt, hangu­latot éreztem. Erre utalt a szer­számok. eszközök arzenálja. Csak egy valamit kerestem hiába, a luitatót. Nincs. Elektromos mo­tor izzítja a parazsat. Nagy Pál éppen patkót tartott a tűzbe. Forgatta, a színét pézte; mert onnan tudja, hogy lehet-e már formálni A fehéren izzó'va­sat keményen markolta a fogó­val. Kalapácsot vett kezébe, s a fém engedelmeskedett A megformált, de még forró patkó a patára került. Jellegzetes szagot árasztva sistergett a szaru. Az izmok megfeszültek, de a ne* héz munka közben is dúdolást hallottam. Holman Péter (Tóth Sándor felvételei) 9 Kálmán István „áj cipőt varr i ló patáján 9 Nagy Pál kovács meat ar és birodalma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents