Petőfi Népe, 1974. szeptember (29. évfolyam, 204-228. szám)
1974-09-19 / 219. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1974. szeptember 19. VÁLTOZATLAN TERMÉKÖSSZETÉTEL, A MINŐSÉG JAVÍTÁSA a Kalocsa és Vidéke Sütőipari Vállalatnál Akármilyen sikeresen működjön is egy vállalat, ha a termékeivel kivívott hírnevét meg akarja őrizni, akkor szakembereinek szüntelenül keresniük kell a termelésben azokat a „pontokat”, amelyeket „erősíteni” lehet, vagy szükséges is'. A Kalocsa és Vidéke Sütőipari Vállalat dolgozói nem feledkeznek meg az arany- szabályról. a napi feladatok ellátása közben éppúgy szem előtt tartják, mint az éves vagy a távlati tervek elkészítésekor. A vállalat terméklistáján ez idő szerint 185 féle cikk szerepel, a széles skálán való változtatást jelenleg nem indokolja semmi. A folyó évre kiadott első számú jelszó: a minőség további javítása és az áruk csomagolásának töké- Jetesítése. A feladat első részének teljesítéséhez két lengyel gyártmányú gyorsdagasztó gépet vásároltak. A korszerű masinák ötszörte kevesebb idő alatt készítik el a tésztát, mint a hagyományosak. s jobb minőségben. A jobb nyersanyagból természetesen finomabb kenyér és péksütemény áül a kemencékben. Az első félévben néhány áru csomagolásán is változtattak. A vállalatnál készülő zsemlemorzsa például újabban polyptilén tasa- kokban kerül forgalomba dobozok helyett, mert így látható a termék. s ez a vevő szempontjából előnyös. A cérnametéltet viszont a korábbi celofán helyett papírdobozban kínálják, mert azok jobban védik a kényes tésztát. Hogy a száraztésztafélék sértetlen ■ állapotban kerüljenek a vásárlókhoz. arra különösen ügyelniük kell. hiszen az össztermelés 60 százalékát ezek a cikkek teszik ki. Havonta 30 vagon levestésztát szállítanak a megrendelőknek, a mennyiség több mint kétharmada kézi készítésű tarhonya. A Kalocsa és Vidéke Sütőipari Vállalat dolgozói a 220 millió forintos tervük időarányos részét teljesítették az első félévben, bár a termelés nem a légkedvezőbb körülmények között, szétszórtan, 24 helyen folyik. T na helyzeten változtatni, szén ének minél- előbb, egy új üzem építésével. A. T. S. 0 Az Április 4. szocialista brigád négy tojásos tarhonyát készít. 0 Bakonyi Sándorné a külföldön is keresett tésztát polyetilén tasakokba csomagolja. (Tóth Sándor felvételei.) Ólomszennyezettség tegnap és ma Az ólom a legártalmasabb környezetet szennyezd anyagok egyike. Az atmoszféra ólomszennyezettségének mértéke 1940 óta a fejlett iparú államokban állandóan növekszik. Ebben nagy részt tulajdoníthatunk a benzin égéstermékeinek, amely ólmot is tartalmaz. Az ily módon atmoszféránkat szennyező ólom emésztő- és légzőszerveink útján szervezetünkbe jut és a testszövetekben felhalmozódik. Legnagyobb, mértékben — érdekes módon — a hajszálakban dúsul fel az ólomtartalom. A Michigani Műszaki Egyetem kémikusai az elmúlt évben vizsgálatot végeztek és összehasonlították az 1871—1923. között élt emberek hajszálainak ólomtartalmát az 1972-ben vett hajmintákéval. Ez az összehasonlítás azt eredményezte, hogy a századforduló táján élt őseink haja lényegesen több ólmot tartalmazott, mint a ma élőké. 100 évvel ezelőtt például a gyermekek hajszálában 150 mikrogramm ólmot találtak a haj minden szárazanyaggrammnyi mennyiségére számítva, ma pedig a gyermekeink haja csupán 1/10-ét tártál-, mázzá ennek. Az ólomtartalom természetesen ingadozó, mégpedig aszeriiit, hogy a hajszál vidéken vagy nagyvárosban élő személytől származik-e. A felnőtt ember hajszála rendszerint kissé alacsonyabb ólomszennyezettségi értéket mutat, mint a gyermekeké. Ebből nem arra1 következtethetünk, hogy az ólom most már veszélytelen számunkra, hanem csak azt tudjuk, hogy évtizedekkel vagy akár egy évszázaddal ezelőtt az ólommérgezés veszélye jelentősen nagyobb volt a mainál. A magyarázatot az adja meg, hogy korábban ólomtartalmú vízvezetékeket alkalmaztak, a vizet tartalmazó ciszternákat ólomfedővel látták el, és vízgyűjtésre is ólomtartalmú edényeket alkalmaztak, a fazekak mázrétege is ólomtartalmú anyagból készült, sőt még ólomtartalmú festékeket és komzetikai szereket is használtak. Ezek szerint ugyan nem olyan kedvezőtlen a helyzetünk, mint korábban élő elődeinknek, környezetvédelmi teendőink során mégis fokozott figyelmet kell fordítanunk az ólomszennyeződés megelőzésére és kiküszöbölésére. A „megváltozott munkaképességű” dolgozókról Az. SZMT Társadalombiztosítási Bizottsága a közelmúltban értékelte a csökkent munkaképességű dolgozókkal való foglalkozás megyei tapasztalatait. E fontos — minden munkaadót és a munkaképes korú népesség mintegy 2,5 százalékát érintő — témával kapcsolatban figyelemre méltó észrevételek és javaslatok hangzottak el. Egyebek között megállapította a bizottság, hogy az úgynevezett szakmai rehabilitációt (a csökkent munkaképességűvé vált dolgozóknak a számukra megfelelő munkakörbe történő további foglalkoztatását) mintegy 6 esztendő óta évről évre javuló eredmények jellemzik. Hangot kapott a tanácskozáson az is, hogy a vállalatok ez irányú tevékenysége megalapozottabb, és a rehabilitáció végrehajtására kötelezett . szervek együttműködése is hatékonyabb. Sajnos, még mindig számos tényező akadályozza, vagy legalábbis hátráltatja a munkát Mindenekelőtt felvetődött az álábbiakban vázolt kérdés. A szakmai rehabilitációval foglalkozó, 1967-ben kelt rendeletet „a csökkent munkaképességű dolgozók helyzetének rendezése” céljából adták ki, s hatálya égye- bek mellett kiterjed azokra a munkaviszonyban álló dolgozókra', akik egészségi állapotuk romlásából eredő munkaképességcsökkenésük rőiatt munkahelyükön a teljes értékű munka végzésére alkalmatlanokká váltak, de öregségi vagy rokkantsági nyugdíjra még nem jogosultak. Már most az az elnevezés, hogy „csökkent munkhképességű" — és ez volt a bizottság megállapítása is — gyakran akadályozza, vagy hátráltatja a tevékenység eredményességét. A nyereségérdekeltség rendszerében ugyanis — tekintettel a jelenlegi munkaerő-ellátottságra is — alig van munkaadó, aki ne vonakodna a teljes értékű munka végzésére alkalmatlan dolgozók foglalkoztatásától. Más szóval, a vállalatok elsőrendű érdeke a teljes értékű, mind fizikai, mind szellemi képességek tekintetében megfelelő adottságokkal rendelkező munka- vállalók alkalmazása. Ezzel a munkaadói érdekkel a helyesen végrehajtott szakmai rehabilitáció természetesen nem áll ellentétben. Mert csakis abban az esetben beszélhetünk a rehabilitáció sikeréről, ha a bármilyen oknál fogva sérült — az eredeti munkakörében valóban csökkent munkaképességűvé vált — dolgozó az új munkakörben képes teljes értékű munkát végezni. Az ilyen megoldás sem a munkaadó számára nem terhes, s az érintett dolgozóra nézve sem lehet sérelmes. E gondolatok jegyében egyébként a bizottság ülésén az a kérdés is megfogalmazódott: vajon nem lenne-e szerencsésebb a „.csökkent munkaképességűek” elnevezést rendeletileg is „megváltozott munkaképességűek” elnevezésre változtatni. A társadalombiztosítási bizottság a továbbiakban arra a következtetésre jutott, hogy néhány kérdést illetően feltétlenül célszerű á már hivatkozott jogi rendelkezés módosításának a kezdeményezése. Helyes lenne például a rehabilitációs intézkedéseket a munkaviszonyban nem álló munkaképes korú, és meghatározott munkakörben foglalkoztatható személyekre is kiterjeszteni. E meggondolások alapja mindenekelőtt"'a hatékonyabb gondoskodás az arra rászorulókról, nem elsősorban segélyezés útján, hanem az egyéni és társadalmi érdekek még jobb összehangolásával. Ma már szükségszerű feladat a munkaerő-tartalékok teljes körének feltárása és mozgósítása. Megállapodás született arról is, hogy a jövőben ’ még fokozottabban kell ellenőrizni és segíteni a vállalatok rehabilitációs tevékenységét. Még az év hátralevő részében tanácskozásra kell hívni a vállalatok rehabilitációs bizottságának elnökeit. A szakmai rehabilitáció , hatékonyságának növelése céljából az ülés résztvevői fontosnak tartották a sajtó útján történő rendszeres tájékoztatást is. Társadalmunkban széles körű a rehabilitáció iránti érdeklődés, a szerény eredmények azonban ezzel, sajnos, nem' állnak arányban. Olykor még a meglevő lehetőségek sincsenek kellő mértékben kihasználva. Épp ezért jelentősek a cikkünkben érintetthez hasonló jellegű tanácskozások, amelyek a tennivalók hatékonyabb megoldásához segítenek közelebb jutni. Dr. Tóth Imre Istenkísértés ‘ Templomról van szó, legyünk stílszerűek. Istenkísértés volt, ahogy a felvételen látható munkások a lajosmizsei templom bádogtetejét m,ázolták. ösz- szes „védőfelszerelésük’' a falra is árnyéket vető kötélhágcsó volt. Annak fokaira támaszkodott lábuk a sima fémlapokon, s csak abba kapaszkodtak. Elhisszük, hogy a fiatalembereknek nincs tériszo- hyuk, s képesek lennének úgy alátekinteni onnan a csatorna mellől is, mint a madarak. Egészségesek is nyilván, hiszen munkájuk veszélyességét tudva aligha vállaikozlak volna erre — rossz közérzettel, vagy pláne betegenMég azt is át tudjuk érezni, hogy bizonyos önbizalmat, „sikerélményt” ad a szép összedolgozáson felül is — a virtuskodás: védööv, kötél nélkül is mernek mázolni ott a magasban. S ezt ugye sokan láthatják is! De!!! Ilyen nyaktörö viszonyok között a legügyesebb ember is csak egyszer tévedhet, mozdulhat rosszul, felejtheti el egy pillanatra, hogy hol van — egy fecske száll arra, lenti fékcsikorgásra kapják föl a fejüket, miközben lábuk is elmoccan — és kibillen a „stabilitásból". Aztán ... lehet, hogy még éppen el tudja kapni a hágcsó fokát, de éppoly könnyen lehet, hogy már hiába fogózkodna. A többiek is dermedten kapaszkodnak a szalmaszálbá. Ha ugyan ennyi elég nekik is ... Csak azt nem hisszük el, hogy a munkavédelmi szabályzat csupán ennyi védőeszköz igénybevételét -írja elő. Kötelezően. Biztosra vesszük, hogy maguk a. virtuskodó munkások is tudják: az óvórendszabályok betartása és betartatása kötelező. Nem a dől. gozó egyéni tetszésére van bízva, hogy ilyen munkáknál alkalmaznak-e védőövet, s kikötést, akár egyik végén rögzített, s a gerincen átvetett kötéllel, akár a tető hosszában felszerelt, szilárdan kikötött fémhuzallal, amelyhez övükről csatlakozik a védőkötél, és a kapocs révén velük együtt mozog, mint — bocsánat a hasonlatért — a házőrző póráza. De ha tudják, miért játszanak az életükkel? Miért nézte el könnyelműségüket mindenekelőtt ^ a munkát közvetlenül irányító vezető? Pedig ha onnét lezuhan valaki — hiába a templomtető — „a jóisten se' menti meg". (Tóth István—Pásztor Zoltán) ■ ; (5 j Eszmecsere a munkahelyi demokráciáról Javaslatok és vélemények sorsa Ami a munkásoknak joga, az a vezető szervek, személyek kötelezettsége — ami a vezető szervek, személyek jogkörébe tartozik, az a munkások számára kötelezettségként jelenik meg. Tömören így foglalható össze az a sajátos kapcsolatrendszer, mely a munkahelyeken — az élő, létező demokráciát feltételezve — kialakul. Beszéljünk azonban világosabban erről a kapcsolatrendszerről, mert segítségével az üzemi, munkahelyi demokrácia nagyon fontos jellemzőjéhez jutunk el: az egymásrautaltsághoz. Tízszer ugyanazt Ma már senki n,vitatja — elvben! — a mun óiknak azt a jogát, hogy véleményt mondhassanak a gyár, a vállalat, üzemük, műhelyük dolgairól, sőt újabban már árra is van példa, hogy bizonyos vezetői posztok betöltőiről. Természetesen a vélemények keretét a demokrácia fórumai adják meg; ott hangzanak el. Eddig nincs hiba. A gond abból származik, hogy a gyár, a vállalat vezető szervei, személyei nem ismerik fel, • vagy nem látják el kötelezettségüket: a vélemények összegyűjtését és elemzését, az ellentmondó . álláspontok egybevetését, a javaslaté elbírálását, s az azokra való válaszadást. Holott mindezeknek útját, módját tételes jogszabályok jelölik ki, elvi alapjait pedig világosan megfogalmazta a Minisztertanács 1973. június 27-i ülése, az ott hozott határozat. Ezek szerint mi' sem könnyebb a számonkérésnél? Nem egészen. Ha tízszer elmondják a munkások, hogy nincs meleg víz a fürdőben, s nem történik intézkedés, az egész egyszerűen — ne féljünk a szótól — disznőság. Ám ha újra meg újra azt bírálják, hogy öreg gépeiknél a javítások miatt áok az állásidő, akkori nem olyan egyszerű az intézkedésj Persze, választ adni akkor is kell. Eltérő nézőpontok A gyári, vállalati szervezetben .elfoglalt helyük; alapján az embereknek • eltérő a nézőpontja, s ennek következményeként á véleménye is. Nem hibája, akadálya a munkahelyi demokráciának, hanem természetes kísérője a különféle vélemények elhangzása, a sűrűn egymásnak ellentmondó javaslatok ' megtétele. Nem a munkások dolga, hogy egyeztessék az álláspontokat, megrostálják a javaslatokat. Ez a vezetés kötelezettsége.t Vajon pusztán azért, mért demokratikus keretek adtak számára fórumot, minden Vélemény helyes, igaz lenne, minden javaslat ésszerű, megvalósítható? Az egy-egy munkahelyen tapasztalható feszültség, rossz légkör legtöbbször abból ered, hogy az érintettek óvakodnának tiszta vizet -önteni a pohárba, tartózkodnak a nyílt, egyenes beszédtől. Nem mondják a fehérre, hogy fehér, a feketére' azt, hogy fekete. Hallgatnak, vagy mellébeszélnek. Esetleg némely dolgokban intézkednek, mág ügyekben nem. Miért? Senki nem tudja. A bizonytalanság ára Nagy árat fizet See esetekben a közösség. Ott, ahol nincs világos rendje a vélemények, javaslatok elbírálásának, sorsának, hamar táptalajra lel' az á nézet, hogy nem érdemes szólni, fölösleges az igyekezet. S társul ehhez 'az is, hogy a vezetők nyilván nem akarnak cselekedni, ezért a csend. Bár megtörténhet, hogy rajtuk kívülálló okok miatt nem ■ tudnak intézkedni. Ezt azonban közölniük kellene, illene. , Közismert1 igazság, hogy tilt kell választ adni minden véleményre. javaslatra, ahol az elhangzott. Ezt az. alapelyet azonban ■ sokan és sűrűn megsértik, figyelmen kívül hagyják. Látszólag nem idevaló, valójában nagyon is idetartozó példával élve: a kormány kötelezte a minisztereket, hogy az országgyűlési ülésszakokon elhangzó képviselői észrevételekre, javaslatokra záros határidőn belül válaszoljanak. Ami országos ügyekben megtehető, az megoldhatatlan egy gyár, vállalat kapuin belül? Igenis: szervezettség ! jVem lehet eléggé hangsúlyozni: a munkahelyi demokrácia csak akkor' érvényesülhet, akkor töltheti be szerepét, ha- szorosan kötődik a maga kívánta szervezettséghez. Ahhoz, hogy rendszeresen megtartsák a különböző tanácskozásokat, az ótt elhangzottakat szervezetten — felelősökkel, határidőkkel stb. — feldolgozzák, íj a'döntések, intézkedések meghozatala után nem kevésbé szervezett formában kerüljön sor a végrehajtásra, válaszadásra. Erre ahogy a munkahelyi demokrácia fejlesztésének más teendőire szintén — n ín esc n e k csalhatatlan módszerek. mindenütt alkalmazhaló megoldások. A gyár, a vállalat sajátos helyzete szabja meg. hogy milyen utal járjanak be a vélemények. a javaslatbk. Legtöbbször az az ól, amikor rögtön, a helyszínen válasz adható. meufogalmazhiUó az intézkedés. Hosszabb ideig tart. az, amikor mérlegelni szükséges a különböző tényezőket, á vállalati szervezet és a javaslat egyeztet- hetőségét, amikor mások véleményét is ki kell kérni. Egy valamit nem szabad tenni: ráülni a javaslatra. Mégis,- ahol gond van, ott ez a tipikus. Feltehetően -azért, mert az érintett vezetők maguk sem isméi ik' világosan hatáskörüket, .lehetőségeiket, helyüket a vállalati szervezetben, esetleg azért, mert azok nincsenek is pontosan kijelölve. Így tovább adják a „labdát’'. Ahhoz tehát, hogy a vélemények, javaslatok sorsa minél rövidebb legyen, elengedhetetlen a vezetők jogkörének, felelősségük határainak számonkérhetően pontos, világos megvonása. Ha ez megtörténik^ ha képesek érdemben intézkedni a vélemények, javaslatok nyomán, aljkor jön el annak az ideje, hogy a demokratikus úton, hozott döntéseket, utasításokat a beosztottak — azaz a javaslattevők — fegyelmezetten végrehajtsák. . Nemcsak logikus rendje ez a dolgoknak, hanem az érdekek diktálta útja is. Hiszen végső soron mindén vélemény, javaslat egy célt szolgál: a legalapvetőbb emberi tevékeny* v munka, vagy a munka k, környezetének, 1< (.vitását. ' M. O.-
