Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-14 / 189. szám
1974.' augusztus 14. 0 PETŐFI NÉPE 0 7 SPORT • SPORT - SPORT Az NB Ill-ban történt MA: A Statisztika csapata nyerte a Hírős Kupát A kecskemétiek várakozás alatt szerepeltek Bravó, közönség! Nyáron szokatlanul korai a délután fél három órai labdarúgó-mérkőzés kezdési időpontja. (De hol volt a nyár vasárnap délután?) Mégis, tömött sorokban közelítette a tömeg Kecskeméten a Városi pályát. ■Nyíltak az ernyők, mintha az ejtőernyős- világbajnokságon lettünk volna. Színesen, de sokkal közelebb a fejekhez. Mi történt Kecskeméten, hiszen már nosztalgiával kell a sokezer fős szurkolótáborra gondolni. Természetesen minden érthető, ha a három helyi csapat szereplésére gondolunk, s azok közül is kettő egymás elleni rangadójára készült. Igen, készült. Bemelegítettek. A kapusok, játékosok a mérkőzés kezdete előtt is nyakig voltak vizesek, sárosak. De hiába, mert nem érkezett meg a játékvezetői hármas. Ilyen okból még nem maradt el mérkőzés. A szurkolók viszont jelesre vizsgáztak. Alig volt olyan, aki elmozdult volna helyéről. Várakozva (vágyakozva?) meredt mindenki a játékoskijáró felé. Hiába. De később nem csalódtak, mert a KTE—KELTEX mérkőzést megrendezték, s a játékosok úgy. játszottak, ahogy csak azok a szórakoztatással foglalkozó művészek, akik meg akarják hálálni egy jó ráadással a közönség bizalmát, kitartását1 — a játékukban talán így fogalmaztak: Bravó, közönség! A nézők sem voltak hálátlanok. Egy példa a sok közül. Mindenki abban reménykedett, hogy a balszerencsés gólt ki tudja egyenlíteni a lila-fehér csapata. Voltak pesszimisták is. Nem írjuk ki nevét, nehogy mások előtt nevetséges legyén, vagy fanatikusnak titulálják. Mi is történt? Három perc volt hátra a mérkőzésből. Görcsösen szorította esernyőjét. Egyszer csak szögletet harcolt ki a KTE. Valaki azt mondta, hogy végre: itt az egyenlítő gól. Barátunk nem hitt neki, amit azzal bizonyított, hogy fogadást kötött: ha gól lesz, kifordítja esernyőjét. Mányoki nagyszerű fejessel ért el gólt, közvetlen a szöglet után. A boldog esernyőlengetés után a szóba került szurkoló esernyője valóban kifordult. Nem az orkánszerű széltől, haneíp készakarva, Győztes gól 50 méterről Jánoshalmán egész nap esett az eső. A szurkolók már kora reggeltől az eget kémlelték. Mikor ritkul már a felhő? Eláll-e a mérkőzés kezdetéig. Nem állt el, sőt amint a bíró sípjá megszólalt, időnként úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna. A máskor oly síma gyepszőnyeg hamarosan inkább egy strandfürdőhöz hasonlított, ahol hol a játékosok, hol pedig a labda fürdött meg a sáros lében. Ez alapjába véve még nem is lett volna baj, de a tócsáidban váratlanul elakadt labda időnként furcsa helyzeteket produkált. tgy esett a szolnokiak vezető gólja is, hiszen a vendégek csatára Kollár, csak véletlenül járt arra, ahol egy — éppen nem neki szánt w- labda megfeneklett a sárban. Nem habozott kihasználni a véletlen „ajándékát” és a tócsa közepéből egyből a hálóba zúdította a pettyest. Hát ez nagy balszerencse volt, de a jánoshalmi csapat támadókedvét nem vette el a gól. Szorongatták a szolnokiakat. Ment a lövés fölé, mellé, jobbról, de különösen balról zúgtak a bombák, de Fehér kapusnak ezen a napon nem lehetett gólt lőni. Az egyenlítés még sikerült, de hiába játszott ezután is szinte egy- kapura a jánoshalmi csapat, a vezető gól sehogy sem akart megszületni. Amikor aztán az 58. percben a szolnokiak 2-es számú játékosa a félpálya közelében szabadrúgáshoz tette le a labdát és közben a kapu felé nézegetett, senki sem gondolta * komolyan, hogy kapura. akar ja rúgni'. Ugyan kérem, 50 méterről! És ezzel a vizes, .nehéz labdával. A labda azonban szállt, s úgy látszott, hogy valóban nem jut el a kapuig. Csernák kapus legalábbis ezt vélte, mert kifelé indult. A szél azonban megtréfálta, mert a már lefelé hulló labda ismét erőre kapott. Mire a kapus észrevette, már késő volt. Kezéről a hálóba csúszott. S mi több, ezzel a soha nem látott potyagóllal a jánoshalmi* ak el is vesztetnék azt a ipéfkőr zést, amelynek 90 percéből legalább 85-öt támadtak. A futballhoz szerehcse is kell. A KTE nyerte a Váry Lajos Kupát A hatodik éve már. hogy Nagykőrösön. a nvári szünetben megrendezik a legfiatalabb labdarúgók seregszemléjét. Négy város — Nagykőrös. Cegléd. Kecskemét és Kiskunfélegyháza — csapatai küzdenek a ..Várv Lajos Kupáért”. Az emlékverseny örökös vándordíját — egyévi kihagyás után — az idén harmadízben nyerte el a Kecskeméti TE csapata. A Váry Laios emlékverseny idei végeredménye: 1. KTE 2. Ceglédi VSE 3. Nagykőrösi K. 4. Kun B. SE 5. Kecskeméti SC 4 4------8-0 8 4 3—1 13-3 6 4 2—2 li-5 4 4 1—3 3-14 2 4-------4 3-16 — S zerdán délután a Felszabadulás Kupa második fordulójában az NB I-es Csepel csapata a Széktói stadionban a KSC-vel, a Kosuth KFSE a Városi pályán a KTE-vel játszik. Kiskunhalason a Növényolaj, , Jánoshalmán a Pécsi VSK szerepel. A szerdai műsor: ■' Kecskeméti SC—Csepel, Kecskemét, Széktói stadion 16,30. Kecskeméti TE—Kossuth KFSE, Kecskemét, Városi pálya 16,30. Kiskunhalasi MEDOSZ—Növényolaj, Kiskunhalas 16,30. Jánoshalma—Pécsi VSK, Jánoshalma 16,30. Előkészületi mérkőzés: Mezőfl SE—K. Fémmunkás, Széktói edzőpálya 16 óra. Lantos búcsúzik Az MLSZ által kiírt Felszabadulási Kupában szerdán kerül sor a második fordulóra, amikor a Kecskeméto SC labdarúgói a Csepel SC NB I-es együttesét fogadják. A 16.30-kor sorra kerülő mérkőzésen búcsúzik az aktív labdarúgástól Lantos Miklós, aki éveken át tagja, s egyik legjobb, legmegbízhatóbb labdarúgója volt a Kecskeméti' Dózsának, majd a Kecskeméti SC-nek. Lantos játéka sok-sok örömet szerzett a legnépszerűbb sportág szurkolóinak, s búcsújátékán is minden bizonnyal sokan lesznek majd kíváncsiak a népszerű sportember utolsó szereplésére. Edzőtáborba készülnek a cselgáncsozók A Kecskeméti SC cselgáncso- zói augusztus 21-től 31-ig Misr. kolc mellett edzőtáboroznak. Varga András vezetőedző tizenöt fős keretet jelölt ki, akik az I. osztályú csapatbajnokságra, a junior és ifjúsági magyar bajnokságra készülnek. Sportházasság Augusztus 10-én, szombaton délután Kecskeméten, a városi tanács dísztermében tartották esküvőjüket Táczi-Sza bó Éva és Kovács Szilárd, mindketten a Kecskeméti SC kosárlabdázói. A Bács-Kiskun megyei Tanács VB Testnevelési és Sporthivatala mellett működő Asztalitenisz Szövetség az OSN keretében szombaton és vasárnap a kecskeméti sportcsarnokban rendezte meg a Hírős Kupa I—II. osztályú és ifjúsági asztalitenisz-versenyt. A vetélkedőre mintegy hetven 1. és közel százhúsz II. osztályú versenyző nevezett. Eredmények: I. osztályú férfi egyéni: 1. Faházi (Ganz-MÁ- V£G), 2. Nozicska (Kilián SE), 3. Frank (Szondy SE) ‘és Malek (Ganz-MÁVAG). Férfi páros: 1. Bánkúti (Csepel) — Harcsár dr. (VM KÖZÉRT), 2. Frank—Gut- mann (Szondy SE), 3. Péter— Balázs (Kaposvári Vasas) és Gut- majer—Matek (Ganz-MÁVAG), 1. osztályú női egyéni: 1. Benke (Statisztika), 2. Magyar I. (VM KÖZÉRT), 3. Zacher (VM KÖZÉRT), és Boldizsár (Kaposvári Vasas). Női páros: 1. Benke—Vasvári I. (Statisztika), 2. Lukács—Vasvári II. (Statisztika), 3. Magyar I.—Zacher (VM KÖZÉRT) és Dobos—Váradi (Kaposvári Vasas). Vegyespáros: 1. Bánkuti (Csepel)—Zacher (VM KÖZÉRT), 2. Frank (Szondy SE) —Vasvári I. (Statisztika), 3. dr. Réti (Cegléd)—Nagy II. (Kecskeméti Spartacus) és Péter—Dobos (Kaposvári Vasas). 11, osztályú férfi egyéni: 1. G. Bíró (Ceglédi VSE), 2. Szabó (MÉMTE), "3. Szokolai (Kilián SE) és Kristón (MÉMTE). 11. osztályú női egyéni: 1. Vasvári I. (Statisztika), 2. Lukács (Statisztika), 3. Haraszti- né (Pénzügyőr) és Vasvári II. (Statisztika). If júsági fiú egyéni: 1. Horváth (Csepel), 2. Vajthó .(Szondi SE), 3. Skultéti. (KSI), Losonczy (MÉMTE). Ifjúsági lány egyéni: 1. Vasvári I., Benke, Urbán és Vasvári II. (Valamennyi Statisztika). Az egyesületek közötti pontversenyt és a Hírős Kupát a Statisztika együttese nyerte 72,5 ponttal. 2. Kaposvási Vasas 35, 3. VM KÖZÉRT 30 ponttal. A Kecskeméti Spartacus 11,5 ponttal a 10. helyen végzett. — Rendkívül örülök, hogy asztaliteniszezőink nyerték a díszes serlegét — mondta Vasvári Sándor, a Statisztika csapatvezetője. — Kifogástalanul megrendezett • Vasvári Sándor, a Statisztika csapatvezetője átveszi a Hírős Kupát dr. Pataky Istvántól, a megyei szövetség elnökétől. verseny volt, amelyen lemérhettük hogy játékosaink hol' tartanak a felkészülésben. Jó kezdeményezésnek tartom a Hírős Kupa versenyt. Hagyományossá kellene tenni. — Jól rendezett verseny volt — mondta Kövecses Ferenc, a Szolnoki Kilián SE vezetője — Sok meglepő eredmény született, amely annak a következménye, hogy a játékosok még nagyon a felkészülés elején tartanak. Ez a kezdeményezés megérné, hogy a jövőben még színvonalasabbá tegyék, a válogatottak indításával. Ez volt a felkészülési időszak második versenye a szolnoki után — mondta Rigó Endre, a megyei asztalitenisz-szövetség főtitkára. — Sajnos több megyei versenyző nem élt az indulás lehetőségeivel. De az induló kecskemétiek is minden várakozáson alul szerepeltek. 0 Király Imre, a megyei asztalitenisz-szövetség elnökhelyettese átadja a bronzérmet az egyetlen dobogós kecskemétinek, Nagy H. Klárának. Horváth a harmadik helyen EB-re készül a kosárlabda-válogatott A Ferencváros a jubileumi labdarúgótorna győztese A szombati eredmények: Ferencváros—Telstar 5:0 (3:0) Relal Celta Vigó—Bp. Honvéd 2:1 (1:0) A vasárnapi második forduló: Ferencváros—Real Celta Vigo 2:0 (1:0) Üllői/ út. 8000 néző. Vezette: Szilvást. A spanyol csapat rengeteget szabálytalankodott és ez rányomta a bélyegét a mérkőzés színvonalára. A spanyolok inkább csak védekeztek. Az FTC jóval több gólt is lőhetett volna, ha a széleken vezeti a támadásokat. Góllövők: Máté. Pusztai. Bp. Honvéd—Telstar 4:0 (1:0) Üllői út. 8000 néző. Vezette: Marton. A holland együttes bátran kezdett és támadni próbált, majd fokozatosan visszaesett és védekezésre kényszerült. A Honvéd-csatárok számos gólhelyzetet dolgoztak, ki. de ezeknek még a felét sem tudták kihasználni. Góllövők: Kozma 3. Van Essen (öngól). A jubileumi labdarúgótorna végeredménye: 1. Ferencváros 2. Bp. Honvéd 3. Celta 4. Telstar 2 2--7:0 4 2 1 — 1 5:2 2 2 1 — 1 2:3 2 2------2 0:9 — A torna gólkirálya. Kozma (Honvéd) lett 3 góllal. A legjobb játékos díját a spanyol Juan kanta. 0 A pozsonyi Grand Prix nemzetközi lovastornán harmadik díjat nyert Horváth József, a Kiskunhalasi MAG Dózsa versenyzője. (Telefoto — Pl — MTI—KS.) A női kosárlabda Európa-baj- nokságot augusztus 23 és szeptember 3 között Olaszországban rendelik. Cagliari, Sassari és Nuoro lesz a selejtező mérkőzések színhelye. A magyar válogatott a Szovjetunióval, Jugoszláviával és az NSZK-val küzd a döntőbe jutásért, míg a másik két csoport beosztása a következő: Cagliari: Csehszlovákia, Hollandia, Franciaország, Dánia. Nuoro: Bulgária, Románia, Lengyelország, Spanyolország. A csoportokból a selejtezők után az első két-két helyezett jut tovább, s hetes döntő mezőny alakul ki a rendező Olaszország bekapcsolódásával. Killik László, a válogatott vezetőedzője beszámolt az együttes felkészüléséről. Elmondta, hogy a csapat tavaly novembertől készül szinte megszakítás nélkül a nagy eseményre. Brazíliában, Romániában, az NSZK-ban és Csehszlovákiában járt többek között a válogatott, és minden tornán vagy az első, vagy a második helyen végzett. RÖVIDEN A Bp. Honvéd Labdarúgócsapata hétfőn este a katalán fővárosban a „Barcelona város kupájáért’* folyó nemzetközi labdarúgótornán 3:1 arányú vereséget szenvedett az Espanoi csapatától. A spanyol együttes félidőben 2:0-ra vezetett. (MTI) 0 Az amatőr teniszezők Európa-baj- nokságának utolsó számában a női párosban a szovjet versenyzőnők döntötték el egymás között az arany és ezüstérem sorsát. A győztes a Morozova, Kroscsina kettős lett. 0 Az első amatőr ökölvívó-világbajnokságra IL—62-es repülőgépen megérkezett Havannába az NDK küldöttsége. A gép utasai voltak még jugoszláv, finn, hoUand és NSZK-beli ököl. vívók. Az NB II állása 7 MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 9.30: Látogatás a Szovjetunió* ban. A TV politikai tanfolyamának adása a honvédség részére. 10.00: Játék a betűkkel. (Ism.) 10.25: Játékszabályok. Magyarul beszélő NSZK film (Ism.) 12.00: Delta. Tudományos híradó 17.33: Hírek. 17.40: „Eletet az éveknek** Nyugdíjasok műsora. 18.10: René Costy műsora (szí-, nes!) Zenés NSZK film (Ism.) 18.35: Mindenki közlekedik.. • Közlekedési műsor. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Az MRT Közönségszolgálatának tájékoztatója. 19.15: Esti mese. 19.30: TV-híradó. 20.00: Nagy csaták. Magyarul beszélő- franica dokumeu- tumfilm-sorozat. IX. rész. A Csendes-Óceáni csata n. 21.15: Szeretlek ... Az Osztrák Televízió műsora. 22.10: TV-híradó 3. 2. MŰSOR: 20.00: Nyári színházi esték: ■ Csiky Gergely: Mukányi. Vígjáték két részben, i A Katona József Színház előadása, felvételről. 21.05: TV-híradó 2. KOSSUTH 8.20: Zinka Milanov énekel. 8.43: A Rádió Kabarészínházának ' Humorfesztiválja. I. 10.05: Érdekes szigetek. Dr. Balogh János útijegyzetei. 10.29: Zenekari muzsika. 11.30: A. Szabó család (ism.). 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 13.40: Zala Tóth Erzsébet és Kiss Károly nótákat énekel. 14.19: Éneklő ifjúság Hatvanban. 15.10: A világgazdaság hírei. 15.15: Ernster Dezső énekel. 15.33: Az élő népdal. 15.43: A magyar néjpköltészet he- • te. 15.59: Állampolgársága magyar. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Bemutatjuk új felvételünket. 17.44: A Közgazdász Világkongresszus témáiból. IL. rész. 17.59: Darvas Ferenc: Cseremisz laködalmas dalok. 18.05: József és az elbűvölő álomkabát. 19.25: Nyina Dorliak énekel, Szvjatoszlav Richter zon_ gorázik. 20.05: Gondolat. 20.53: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 21.30: Héttérbeszélgetés. 22.20: Agay Karola és Réti József operettdalokat énekel. 22.40: A Dunánál. Történelmi figyelő. 23.00: Tánczene öt országból. 0.10: Madrigálok. PETŐFI 8.05: Boross Lajos népi zenekara játs »ik. 8.45: Bartók: Négy magyar népdal. 9.03: Zenekari muzsika. 9.49: A szakszervezet tárgyalta. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Bódy József és Birkás Lilian énekel. 12.29: „Zúgni kezd a térkép tengere**. Zenés barangolás szovjet földön. III. rész. 13.05: Fauré-müvek. 13.40: Orvosi tanácsok (ism.). 14.00: Kettőtől hatig ... 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.10: Európa erkélyén. 18.35: Fiatalok hullámhosszán. 19.51: Üj könyvek (ism.). . 20.25: Holnap közvetítjük... 20.45: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. 21.05: A magyar népköltészet hete. 21.10: Magyar zeneművek. 23.53: Nóták. 3, MŰSOR 18.05: Hidas Frigyes: Kürtverseny. 18.26: Szegény asszony hajnala. 18.36: Maria Callas énekel. 19.21: Magyar irodalmi arckép- csarnok (ism.). 19.41: Dzsesszt elvételeinkből. 20.25: Pierre Fournier (gordonka) és Wilhelm Kompff (zongora), Beethoven felvételeiből. 21.00: Bruckner összes* szimfóniái 1. Bp. Spart. 2. K. Rákóczi 3. MÁV DAC 4. KKFSE 5. Dorog 6. SZEOL 7. Eger FÖSPED' Olajbányász 10. DVSC G.-MAVAG Komló Oroszlány Ózd Várpalota Volán 17. Szolnok 18. Szekszárd 19. Dunaújváros 20. Budafok 2 1 1 — 5-2 3 2 1 1 — 4-2 3 2 1 1 — 3-1 3 2 1 1 — 4-3 3 2 1 1 — 1-0 3 2 1 — 1 4-2 2 2 1 — 1 3-3 2 2 1 — 1 3-3 2 2 1 — 1 3-3 2 2 1 — 1 2-2 2 2 — 2 — 2-2 2 2 1 — 1 2-2 2 2 1 — 1 2-2 2 2 1 — 1 2-2 2 2 1 — 1 2-2 2 2 — 2 — 2-2 2 2 — 1 1 1-2 1 2 — 1 1 4-6 1 2 — 1 1 2-5 1 2 — 2 1-6 — Ganz-MAVAG—Dorogi AC 0:0 Egri Dózsa—Budafok 3:1 Oroszlányi Bányász—Komló 1:0 Olajbányász—SZEOL 2:1 Várpalotai Bányász—Ózdi Kohász 1:0 Debr. VSC—FOSPED Szállítók 2:1 Dunaújvárosi Kohász—Kaposv. R. 1:1 Bp. Spartacus—Szolnoki MTE 1:1 Szekszárdi Dózsa—Kossuth KFSE 3:3 MÁV DAC—Volán SC 0:0 # • Dobogón a nói páros első három helyezettje.