Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-09 / 185. szám
1974. augusztus 9. • PETŐFI N£PE • a A közművelődés társadalmi ügy Hozzászólás egy cikksorozathoz Szülői gondok augusztusban Lapunk a közművelődés fejlesztéséről hozott központi bizottsági határozat nyomán cikksorozatban próbálta feltérképezni, hogy. milyen mozgásfolyamatok észlelhetők egy-egy településen, a művelődési házakban, klubokban. A művelődési házak vezetőinek egy része viszont kollektív levélben tiltakozott az írások ellen a megyei pártbizottságnál, kétségbe vonva a. használni akaró szándékot is. A csoportos aláírást úgy is fel lehet fogni, hogy olyan, mint a névtelenségbe burkolózás, hiszen külön-külön lehetetlen mindenkinek választ adni, és a felelősség is annyi felé oszlik, ahányan rátették a kézjegyüket a papírlapra. Szerkesztőségünk — az előre elhatározott terv szerint — szeptember első felében ankétot rendez a témából az érdekeltek meghívásával. Ezennel pedig' közreadjuk az első konkrét hozzászólást. A közművelődés helyzetéről és fejlesztésének feladatairól szóló párthatározat természetes következménye, hogy az utóbbi időben a figyelem fókuszába került a művelődésügynek ez az ágazata. Az is természetes, hogy mikor erről szólunk, a hibákat, hiányos- .ságokat is megemlítjük. Sőt, egyenesen kívánatos ez, hisz a továbbfejlődés alapvető feltétele, hogy szembe nézzünk a valósággal, a tényleges állapottal. Ezért dicséretes Kontra György —Varga Mihály szerzőpárnak a művelődésiotthon-hálózatról szóló cikksorozata — még akkor is, ha Csak egy-egy este tükrében vizsgálják a jelenségeket. A megjelent írások — érthetően — nagy érdeklődést váltottak ki. Két dolog azonban nehezen érthető. Az egyik: ‘ miért a nagy izgalom (sok helyütt indulatok, felháborodás)? A másik: ha már izgalom kapott lábra, miért csak a népművelők körében? A szóban forgó sorozat alapvetően két lényeges tanulsággal ^szolgált. Művelődési otthonaink “nem váltak még a lakosság otthonává, illetve sok helyen az épület adottságai, felszerelése, tárgyi, személyi feltételeinek hiánya akadályozza, hogy megfeleljenek a velük szemben támasztott követelményeknek. Gyorsan hozzá kell tenni, egyik .sem új megállapítás. Maguk a művelődési otthonok vezetői, dolgozói mondták el 1970-ben a népművelési konferencián, 1972-ben a művelődési otthonok vezetőinek III. országos tanácskozásán, sőt le is írták a párthatározat előkészítése során. Ok fogalmazták meg azt a követelményt is, hogy művelődési otthonaink váljanak valóban a fenntartó közösség otthonává, s ne csak kötött keretekben, hanem minden formaság nélkül is adjanak módot üzemük, községük, városnegyedük lakóinak a közös szórakozásra, eszmecserére, játékra, pihenésre, önművelésre. Pontos adatokkal bizonyították, hogy a megyénkben működő 121 művelődési otthonból 25 teljesen alkalmatlan a feladat ellátására és csak 24 minősíthető jónak, korszerűnek. Berendezésüket tekintve pedig mindössze 14 intézmény éri el a megfelelő szintet. Nem is beszélve a szükséges művelődéstechnikai eszközökről, amelyekkel összesen 5 intézmény rendelkezik. Ismeretes az is, hogy a mindössze 117 főfoglalkozású dolgozóból (!) csak 16-nak van meg az előírt képesítése, és öt év alatt — a személyek számát tekintve — a 200 százalékot is meghaladta a fluktuáció. Miért hát az izgalom? — kérdezhetnénk ismét, ha egyszer tudják és ők maguk is ezerszer hivatkoztak a tényekre? Először is: a hálózat csak felülről nézve ilyen. A gyakorlat szemszögéből, meghatározott területen, jól vagy kevésbé jól működő egyes intézményeket látunk, a maguk szűk anyagi lehetőségeivel, olyan-amilyen állagával, felszerelésével, de mindenképpen az ott dolgozó kisszámú népművelő gárda rendkívül áldozatos munkájával. Másodszor: a művelődési otthonok dolgozói nemcsak elmondtak, feltárták a hibákat, hiányosságokat, hanem kijelölték a célokat is, és megoldásukhoz kérték a társadalom és a különböző szervek segítségét. A konferenciák megállapításai hangsúlyozzák: a település köz- művelődéséért nem egyedül és nem elsősorban a népművelő, a művelődési otthon vezetője a felelős, hiszen a művelődési otthonok munkája mozgalmi jellegű. A hivatásos vezetők és esetleges munkatársaik csak a pedagógiai és szervezeti feltételeket adják. A feladatok megoldása jelentős mértékben az adott helység párt-, tanácsi, gazdasági, tömegszervezeti vezetőitől, valamint a művelődésbfen résztvevő közösségnek, az intézmény használóinak tevékeny közreműködésétől, sezrvezettségétől, tudatosságától függ. Sietek gyorsan megjegyezni, hogy nem a felelősség alóli kibúvásról, vagy holmi labdadobá- lásról van itt szó. Sokkal inkább arról, hogy a közművelődés társadalmi ügy. Ám ezt sokszor épp azok nem veszik észre és nem veszik figyelembe, akik a maguk körében politikai, állami, gazdasági presztízsükkel segíthetnének a közművelődés társadalmi üggyé válását. A furcsa az, hogy a Petőfi Népe által elővett inget, megint csak a népművelők vették magukra. Holott — most, a párthatározat után már nem kellene bizonygatni — mindannyiunké.. Sajtos Géza a Bács-Kiskun megyei tanács közművelődési csoport vezetője Ilyenkor, augusztus elején, sok-sok család élvezi a nyári szabadság kellemes örömeit idehaza vagy külföldön.1 De bármennyire gondtalannak tűnnek a strandolás, a campingezés, vagy a túrázás napjai, a szülőknek nem szabad elfeledkezniük árról, hogy rövidesen itt az új tanév, a munkába állás ideje.. Több olyan család van, amelyben rövidesen egy, fővel szaporodik a dolgozók, keresők száma, s ahol nagyon várják azt a pillanatot, hogy a lányuk vagy fiuk munkába álljon, hogy ezáltal is gyarapodjon a család jövedelme. Ezekkel a kezdő, munkába álló fiatalokkal kapcsolatban első és fontos tanács a szülőknek, hogy tanúsítsanak türelmet és kellő tapintatot. Nem szabad elfeledkezni arról, hogy ezek a fiatal munkások néhány hónapja még az általános iskola, szakmunkásképző vagy középiskola padjaiban ültek, most pedig merőben új feladatok előtt állnak, új helyzetbe, új környezetbe kerülnek, és szokatlan lesz számukra a napi nyolc órai folyamatos, felelősségteljes munkavégzés. Ahhoz, hogy megszokják, sok kitartásra, akaratra és bátorításra van szükségük. Ez a fokozottabb erőfeszítés nagyon természetes, hiszen ebéd után nincs vége a napi kötött munkának, nem lehet focizni, sakkozni, tollasozni, moziba menni avagy éppen kiszaladni az uszodába, a strandra, csak a munka befejezése dtán. Ügy gondolom, nem lehet vitás, hogy éppen azok a pályakezdő fiatalok állják már meg kezdetben is a helyüket, akikkel idejében elbeszélgettek a munkaköri körülményekről, a munkaerkölcs általános szabályairól, akiknek szülei maguk is érdeklődnek az iránt, miképpen állja meg helyét az immár felnőtt gyermekük. Köztudomású, ebekkel a fiatalokkal van a legkevesebb baj a jj munkahelyeken is. Természetesen receptet nem lehet arra adni, hogy miről folyjon az ilyen beszélgetés. Arra sem, hogy mikor történjék mindez. Egy azonban fontos, állandó és folyamatos legyen, mert az útravalóra, a jó tanácsra mindig szükség van, s maguk a fiatalok is igénylik. Egy-egy ilyen baráti hangú beszélgetés közben föltétien essék szó arról, hogy első és legfontosabb a munkájuk pontos, odaadó végzése, bármely posztra állítja is őket az élet. Szoktassák magukat a folyamatos, egyenletes munkatempóhoz, tanuláshoz. Tudásukat ne rejtsék véka alá, hiszen az iskolák az elméleti ismeretek mellett modern gyakorlati felkészülést is nyújtanak. Ugyanakkor ismereteik alkalmazásában legyenek szerények, s ne fitogtassák egyre-másra, milyen tudás van birtokukban. Legyenek tisztában azzal, hogy többnyire már jól összeszokott, gazdag tapasztalatokkal rendelkező tanárok; szakmunkások, mérnökök stb. mellé kerülnek, és ne gondolják azt, hogy' már minden a kisujjukban van. Ilyen beszélgetés során gyakran felmerül az idő és az anyagiak kérdése. Az időről csupán annyit, hogy igyekezzenek minél jobban takarékoskodni vele (ez persze a felnőtt dolgozóknak sem árt). Számítsák ki. merre közelíthetik meg leghamarabb iskolájukat, munkahelyüket, meri sok-sok időt nyerhetnek a megfontolt tervezéssel, amit szórakozásra, művelődésre, sportra, kedvenc hobbyjukra fordíthatnak. Nem utolsó sorban pedig meg kell tanítani őket a helyes pénz- gazdálkodásra még akkor is, ha a család magasabb jövedelemmel rendelkezik. Sajnos, sok esetben maguk a szülők sincsenek tisztában azzal, hogyan lehet a család keresetével a legcélszerűbben gazdálkodni. Sőt vannak olyan szülők, akik már általános iskolás korú gyermeküknek sem szabnak határt túlzott költekezésben, ami a későbbiekben megbosszulja magát. A fiatalok ne érezzék önállóságuk megsértésének az ilyen kérdéseket felvető beszélgetéseket. Ezekre érdemes időt szánni. Jósa Iván FILMJEGYZET Kő a szájban A Kő a szájban című színes olasz film vetítését eredetileg csak szűkebb körben tervezte a Moziüzemi Vállalat. Mondanivalója, a feldolgozás izgal- massága és nem utolsósorban az értékes híradóanyagok felhasználása azonban a szélesebb nyilvánosság elé kívánkozik. Három-négy hónap alatt a film befutja Bács-Kiskun városait és községeit. A francia irodalom a huszadik században A két ország szellemi kapcsolatai több mint nyolcszáz évesek. Vannak évszázados közös politikai emlékeink is, a legszebbek a magyar szabadságmozgalmak idejéből. Közös sorsról azonban nem beszélhetünk, pontosabban: csak azóta, amióta egész Európa sorsa közös lett. A második világháborúban mindkét országot megszállták a nácik, és mindkét országot, a szövetségesek 1944—45-ös nagy hadművelet-sorozata szabadította fel. Hazánk az idén készíti elő a 30. évforduló ünneplését, Franciaország pedig az idén ünnepel. Bizonyára nem véletlen, hogy a Gondolat Könyvkiadó ebben az évben adta közre a század francia irodalmát bemutató két kötetnyi tanulmányt. A francia ünnep évében, a magyar ünnep előestéjén. Írók, költők, műfordítók, kritikusok írták. Így a megközelítés módja többféle. Az irodalom- történeti elemzéstől (egy-kettő; sajnos, alig múlja felül az ismeretterjesztő munka színvonalát) a költőtárs együttérzéséig minden árnyalat megtalálható. A francia költő művészi ihletésű vallatására a legmagasabb példa Illyés Gyula tanulmánya Jean Follainről. A tudomány és művészet együvé ötvözését, inspiráció és szabatosság egyenlő rangját Gyergyai Albert Proust- esszéje példázza ragyogóan. Tiszteletet érdemel a szerzők megértése és tapintata a más világban élő, más _örökségű írók, költők nézeteivel szemben, itt- ott azonban kerülgetéssé válik. Vajda Endre soraiból úgy tűnik, hogy Claudel buzgó konzervatív vallásossága eUenére sem ártott a haladás eszméjének — pedig francia szakember is észrevette például, hogy a' költő kritikátlanul pártolja a gyarmatosítást. A szerkesztő — nagyon dicséretesen — szemlátomást azt az elvet vallja, hogy alkalmazni kell, de erőltetni nem szabad az itthoni szempontú szelekciót. A válogatás mégis egy kis hiányérzetét ébreszt a tájékozott olvasóban. Hiányoljuk MontherlanTt. De hiányoljuk Jacques.Prévertret is, akivel szemben politikai, világnézeti szempontból nem lphet aggály. De hát a világ leggazdagabb irodalmának két évtizedéről van szó, el kell fogadnunk, hogy két kötet nem foglalhat mindent magában. A hézagokat jórészt kitölti Köpeczi Béla bevezető tanulmánya. A gyűjtemény elolvasása időt, fáradságot kíván, de megéri. Nélkülözhetetlen azoknak, akik az irodalomnak ezzel a területével hivatásként foglalkoznak: magyar és francia szakos tanároknak, könyvtárosoknak. Hasznos azonban mindenkinek, akit az írás világa érdekel. Ha nem is pontos képet, de igen jó áttekintést kap a huszadik század francia irodalmáról. A könyvkiadás szép gesztussal fejezte ki a magyar szellemi élet hagyományos figyelmét a fel- szabadulási évfordulójára készülő Párizs iránt. Bán Ervin Az alkotás mindvégig igaz történeteket láttat, és • ez talán5 - az~ első .'igaz" filma maffiáról. Giuseppe Ferrara rendező és Luigi Quattrini operatőr hatásosan él a színekkel — a híradórészletek sárgább tónusúak, akár csak a megfakult fényképek és papírlapok — a leggyakoribb szín mégis a titokzatosság és a gyász feketéje, valamint a golyó és a késpenge ütötte seb vérének pirosa. Az egyes történeteket a narrátor magyarázata köti ösz- sze. Kétségtelen, hogy nem a gyön- géb idegzetű nézőknek készült ez a mű. De nem szórakoztató célzattal tervezi ki sorozatos akcióit a maffia sem, amelynek a tevékenysége a hatalom egyik válfaját testesíti meg Olaszországban. Michele Pantaleone, aki a forgatókönyvet írta, így fejti ki tapasztalatát a Maffia és po-' litika című kötetének előszavában: „Föl akartam tárni, hogy a maffia jól azonosítható gazdasági és politikai erők „eszköze”, amelynek sikerült - mélyen beágyazódni a Sziget kibontakozó új életébe, annyira, hogy végül még azok az erők is szemben találták vele magukat, amelyek életre szólították”. A maffia a tőkés előjogok védelmezéséhez a halált hozó gép-embereket kölcsönzi. Az egyik szereplő nagyon jellemzően nyilatkozik a filmbeli sajtókonferencián: „Azt mondták, ' gyilkoljak, és megtettem.” A szervezet Olaszországon túl, Amerikában is fellép a szakszervezeti mozgalom ellen, ott van a kábítószer-kereskedelem hálózatában, az üzleti tőzsdén. A film nyitó képsoraiban mindazoknak már csak a holttestét látni, akik árulóvá lettek, megsértették a hallgatás törvényét, vagy olyasmit láttak, amit nem lett volna szabad. Egyikük ingére egy 10 centest ragasztottak, másikuk levéltárcáját kaktuszlevélre cserélték ki, a harmadik szájából öklömnyi kő emelkedik ki, mintha fogaival harapná az áldozat. A nagyon gyorsan és váratlanul bekövetkező gyilkosságokat valóságos jelképrendszer kíséri. Sajátosan szertartásos a másvilágra költözött maffiavezér temetési ceremóniája is, akit mindaddig nem földelnek el, amíg az utódja meg nem érkezik, és szívére nem teszi a kezét. Mint egy ősközösségi hiedelemvilág megszállottái hiszik, hogy a hatalom szelleme így átszáll az utódra. Ezek a valóságelemek önmagukban is hatásosak a dokumentumerejű műben. A filmművészet jól bevált és sugalmazó eszközeivel — például az alulról történő fényképezéssel — mégin- kább hangsúlyozzák az alkotók a félelmetességet a kövér, tokás arcok undort keltenek. Sok képbeállítás a maffia összefonó- dottságát érezteti. A tömegverekedések olykor szinte burleszk jellegűek. De ezen az egész véres anakronizmuson nem nevet senki. Halász Ferenc-| A — Mit tud egy fiatal hoz- zám képest? Semmit. Ezt magad is tudod. — Tudom. Özei lecsapott rá. — Honnan, honnan az, istenből tudod, ha csak az uraddal éltél, meg velem? Annus ránézett, özei úgy látta, hogy gúny csillog a szeméBen. — Mi ütött beléd? Mi kpzöd reked ahhoz, hogy azelőtt kivel éltem? Én sem kérdeztem tőled. Most se kérdezem, hogy jársz-e máshoz. Nekem az a fontos, hogy helyt állj, ha idejössz. Neked. neked mi kell? Nem én? Hát akkor? . Ne törődj te azzal, hogy én kivel voltam vagy vagyok. Ha jössz, megtáncoltatlak én, csak bírjad. — Te, éngesn? — Én —nevetett Annus és Özei térdére ült —, én ám. Hm, ehhez mit szólsz? Próbálnál csak egy éjszaka itt maradni; Jár- tányi erőd nem lenne reggelre. — Nekem?— nevetett fel özei. — Nekem? — Aha. özei hátranyúlt a pohárért, ivott, adott Annusnak is, hogy igyon, majd a tenyerét rátapasztotta az asszony mellére. — Hát tudod mit, itt maradok. Csak egyet mondj meg nekem: hogy lehet az, hogy nem csináltak neked gyereket? — Nekem már nem lehet. — Hogyhogy? — Ügy, hogy nekem nem lehet. Nem érted? — Ezért nem félsz te sosem, ezért nem reszketsz te sosem, mint más asszony* — Ezért. özei a feleségére gondolt, aki még egy évvel ezelőtt is félt, reszketett, hogy úgy marad, s örökké azzal gyötörte, hogy vigyázzon. Ez meg, ez a kemény testű asszony odaadja magát egészen és egy pillanatig sem gondol arra, hogy úgy marad. Mint a szép tartású, jó farú meddő tehén, az ember tekintete boldogan pihen rajta, de ha arra gondol, hogy másra sem jó, csak arra, összerázkódik. A délutáni bicskás legény jutott; eszébe. Lekapta a kezét Annus melléről, az üveg után nyúlt, öntött magának és ivott. — Ki küldte az öt zsák búzát? Annus felvonta szemöldökét. — Ki mondta? — Mindegy. — Hozták. — Ki küldte? — Nem mindegy — vonta meg vállát Annus. — Nem mindegy az neked? — A szeretőd? — A szeretőm? Miket beszélsz? Egyszerűen csak van olyan ember, aki fizet, ha kigombolom a nadrágját. — Lefekszel vele is, mi? Annus felkacagott és összecsapta a tenyerét, özei érthetetlenül bámult rá. Megbolondult ez az asszony, vagy mi van vele? — Azzal aztán hiába feküdnék. Nem vitt még a hombárba egyszer se. Nem tud az semmit. Tehetetlen. Annak csak az kell, hogy játszak vele, itt, ahogy ül. Ha idejön, leül ide és csak akkor áll fel, ha már megy. — Ezért adja a búzát? — Ezért De azt mondta, ha egyszer sikerülne neki, -tízezret adna. — Régen jár hozzád? — Régen. És minden évben itt az öt zsák búza. — Az urad, mit szól ehhez? — Nem károsodik ó semmiben — kacagott Annus. — Az a kis játék mit árt neki? Te ártasz. — Én? — Használsz és semmit se adsz. Özeinek már a fejébe szállt az ital. — Nem adok? Az asszony tovább kacagott. — Én nem adok? Hát az semmi, amit én adok? — fújta az asszony mellére. — Na, gyere csak, menjünk. Annus felált. — Csakugyan? — nézett kétkedve özeire. — Na, gyere csak — ismételte meg és húzta, vitte ki a hombárba. Annus vihorászva lépkedett mellette, meg-megszorította a férfi erős kezét. — De nagy legény lettél egyszerre. — Nem ismersz te még enge- met — motyogta özei. — Nem ismertek ti még engemet. A hombár előtt tántorogva megállt, meg akart kapaszkodni a létrában, de az asszony combjába markolt, Annus felkacagott — Tyű, de bolondos lettél. Na megállj, csak gyere ide — szökkent le a hombárba. özei alig tudott felkapaszkodni, mindig a létra foka mellé lépett. — Az istenit ennek a sötétnek. Annus kinyúlt, megfogta a karját és behúzta a keményre feküdt szénára. — Na, látsz már? — kérdezte kuncogva. — Csak a combodat. — Elég az, ha azt látod. Úristen, én is sokat ittam, berúgtam. Gyere már, ne sZöszmötölj any- nyit Na, most hencegj. Ö, hogy az ördög vigyen el.. Csak derengő fény szűrődött be a kis rácsos ablakon meg a félig nyitott ajtón, özei pihegve feküdt Annus mellett. — Iszol? — kérdezte. — Elhoztad az üveget? — El én, de pohár nincs. — ö, de vadorzó, neked még arra is volt eszed, akkor, hogy zsebre dugd az üveget? — Mondtam, hogy itt maradok reggelig. — Égve hagytam a lámpát. — Hagy égjen, világítson nekünk a távolból. — De szépen beszélsz. — Csak szeretnék szépen beszélni. Néha, há egyedül vagyok, különösen este, ha az asszony hortyog, kedvem lenne leülni és írni. Tudod, te, hogy milyen gazdag az én életem? Igyál, csak ki ne löttyintsd. A dugót majd én fogom. Annyit, amennyit én egymagám éltem át, tíz ember sem élt. És ez nem szócséplés! Én a lelkemet kitettem az emberekért. — Tyű, de nagy kortyot nyeltem. Akkor nekem már nem maradt a lelkedből? — Nem. Hol az üveg? Én is inni akarok... Nem. a lelkemből már nem maradt. Neked már csak a testemből jutott. Csend szakadt rájuk. Annus megmozdult, fészkelődött. — Beszélj még, olyan szépen beszélsz. Ügy szeretlek hallgatni. — Igen, igen — sóhajtott özei —, kitettem értük a lelkemet és engem mégis csak dobáltak ide- oda. Most ezt csináld, most azt. Szó nélkül vállaltam. — És ha nem úgy gondoltad aktkor is? — Akkor is. Mert én nem gondolkodtam. Hittem. — Most már nem?-— Most ds hiszek. Azért csinálom most is. És nem nézem, hogy lesz-e belőle hasznom. — Mégis lett. — Na?! — Én. — Ez más, ez más — düny- nyögött özei. Megint kortyolt a pálinkából, aztán folytatta. — Nekünk... szóval te megértesz engem. így is, úgy is. A feleségem az nem értett meg soha. Az mindig ellenkezett, az mindig fékezett vagy hajtott, ha nem akartam menni. Nem is tudom, hogy mért Van mellettem. Te megértesz. Ha mi együtt... Iszol még? — Iszom. (Folytatjuk.) )
