Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)

1974-08-08 / 184. szám

1974. augusztus 8. • PETŐFI NÉPE • 5 NYÁRI ESTÉK Volt egyszer egy kávéház... Izsáki mozaik A nagyközség központjában — különösen nyáron — van miben gyönyörködni. Árnyat adó fák, sok-sok virág, sétára kellemes utak: megannyi ok arra, hogy szépnek találjuk ezt a főteret. "Legfeljebb az furcsa, miért van .szanaszét a sok kerékpár? A Iák. falak mellett tán száz is csú­fítja a teret. Az áruház kirakatai szépek, Ízlésesek (ritkaság!), csak a szakadozott napernyő bántja a szemet, és néhány lépésnyire a nagyon rozsdás hátú. hirdetőtáb­la, meg a régen ottfelejtett, fém­ből készült, ormótlan alkalmatos­ság, amely valamikor a taxiállo­máshoz tartozott. Kicsit távolabb, az Ügyvédi Munkaközösség abla­kai alatt az árokban büdös viz idegesíti a járókelőket. — A téj feldogozóból eresztik ki a vizet ide — mondja egy járókelő mér­gesen. A könyvtár falán márván.vtáb- la van, ezzel a szöveggel: „Sem azelőtt, sem 'azóta nem voltam oly helyzetben, hogy több okom lett volna az életnek inkább örül­ni. mint két év alatt.” És az alá­írás: „Táncsics Mihály”. Baksa Ferencné könyvtáros elmondja, hogy nemrégiben festették a kis intézményt. Rá is féri. mert más­fél évtizeden keresztül nem szé­pítették sohasem. Tavaly hat­száz olvasójuk volt. talán ebben az esztendőben is elérik ezt a szá­mot év végére! Ha ehhez hozzá­adják a kilenc letéti, illetve fiók- könyvtár forgalmát, az Izsákiak olvasási kedvével nagyjából elé­gedettek lehetünk. Ebben az év­ben csaknem húszezer forintot költhetnek beszerzésre. Gyakran tapasztaljuk város­ban és falun egyaránt, hogy leg­inkább a gyerekek és az idősek, A tartalmi fejlesztés alapja a tudományos pedagógiai kutató­munka. Ezért gondoskodni kell arról, hogy a szakoktatásra vo­natkozó kutatások elmélyüljenek, és az e ~edménvek minél hama­rabb bee.'üljenek a képzés gya­korlatába. Ennek érdekében a Munkaügyi Minisztérium Mód­szertani -Intézetét tavaly október­ben Szakoktatási Pedagógiai In­tézetté szervezték. — A Módszertani Intézet l$53-tól két évtizeden át segítette a szak­munkásképzést. Milyen többletei jelent a Szakoktatási Pedagógiai Intézet munkája? — kérdeztük Kunért József igazgatót. — A két elnevezés jól mutatja a tartalmi különbséget — vála­szol Kunért. József. — A Mód­szertani Intézet feladatköre sok­kal szőkébb volt. A szakmun­kásképzés módszertani színvona­lának emelése, a szakmunkáskép­zésben dolgozó pedagógusok to­vábbképzésének segítése, a szak­mai munkaközösségek tevékeny­ségének támogatása jelentették fő feladatait. A Pedagógiai Intézet a szakoktatás egészét átfogja. Ter­mészetesen a Pedagógiai Intézet­valamint a nyugdíjasok olvasnak. Izsákon valamivel jobb a helyzet az átlagosnál: a beiratkozott ol­vasók egyharmada tartozik a „de­rékhadhoz”. A művelődési ház nagytermé­ben hónapok óta nem volt ren­dezvény. A mgjlette levő klub­szoba szép is," meg látogatott is. A művészbarát klub —*'■ büszkén mutatja Csanda Lászlóné gazda­sági előadó — egyik falán a prog­ram. Fotókiállításról, találkozók­ról. művészeti-irodalmi előadá­sokról beszélnek a szépen oda­festett mondatok. Íme. néhány Vendégük az elmúlt három hó­nap alatt: Kallus László grafikus- művész, Sümegi György művé­szettörténész. Tóth István fotó­művész. A húsztagú klub mun­kája nyáron sem szünetel. Jelen­leg épül — társadalmi munkával — a pinceklub is; nagy várako­zás előzi meg, sokat remélnek tőle. Antal Mihály vízvezeték-szerelő öt éve mondhatja magát helybeli lakosnak. Meséli, hogy mennyire megszeretett itt. Kecskeméten évekig tagja volt annak idején a rangos „Orfeusz” irodalmi szín­padnak. Így váll erről: „Lappang és parázslik bennem mindaz még ma is. ami akkor volt: a mara­dandó emlékek és a felejthetet­len közös munka. A debreceni, pesti, kapuvári, szegedi, halasi, balmazújvárosi és a többi szerep­lés. a szép sikerek, a tv-szerep- lés: mind-mind gyönyörű emlék. Akkor szerettem meg az olvasást, a verset, akkortól kezdve tudok mélyebben, igazabban eigondol- kozni az életről, az emberekről. nek is egyik legfontosabb felada­ta a módszertani kutatás. Ennek napjainkban fokozott szerepe van, hiszen rendkívüli gyorsasággal változnak a technikák és techno­lógiák. újabb és újabb munka- megosztásai. munkaszervezési mó­dok alakulnak ki. Ezek mind új követelményeket jelentenek a szakmunkásképzésben, tehát min­denképpen foglalkoznunk keli kutatásukkal, illetőleg az ered­ményeknek megfelelő didaktikai- metodikai eljárások kidolgozásá­val. — Ezek a feladatok, ha szükebb értelemben Is, a Módszertani In­tézetnek is feladatai voltak. Van-e teljesen más terület is? — Ilyen a szakmai oktatási do­kumentációk kidolgozása. Ezt ko­rábban a Munkaügyi Miniszté­rium Szakoktatási és Továbbkép­zési főosztályán végezték. Logi­kus azonban, hogy ezek a mun­kálatok abban az intézetben foly- lyanak. ahol a korszerű tartalmat és az ennek megfelelő módszer­tant kutatják. Természetesen ez nagy feladat. A Munkaügyi Mi­nisztérium felügyelete alatt jelen» leg 125 szakmát tanítunk. Ezek mindenről”. — Ha lenne ebben a községben irodalmi színpad, tagja lenne? — kérdezzük. Gyor­san kész a válasz: — Ha látnám, hogy jó közösség van ott, bizo­nyára elmennék. Kell Valami más is a munkán kívül az embernek. Az izsáki emberek szeretnek szórakozni, barátkozni; szép kör­nyezetben elüldögélni, csevegni. Az ízlésesen berendezett presszó nagyon jó eszköz erre. Horváth Istvánná tíz év óta — kezdettől vezeti az üzletet. „Aranyosak a vendégeink, lehet szeretni őket” — így jellemzi a helybelieket. A „Sárfehér” vendéglőben is­mét meglepődünk: a szép étterem valamennyi asztalán frissen mo- sott-vasalt terítő.* s mindegyiken szép csokor virág. Megtudjuk a vendégektől, hogy itt mindig így van. Sőt. — ami sajnos, ritkaság — többféle újságot is kézbe ve­het a vendég; olvasgathat kedvé­re. Éppen ebédidő van. érdeklőd­hetünk a vendégektől, mennyig vannak megelégedve. Egytől egyig csupa jót mondanak. Ritkaság ennyi elismerő szót hallani; mö­götte lelkiismeretes munkát sejt az ember. A tanácsnál megtudjuk, hogy Izsákon egy év alatt mintegy száz új ház épül. Ez igen! Látunk is például egy vadonatúj utcát. Épül egy szép park. és készül az óvoda. Megduplázódik a létszám: szeptembertől már kétszáz gyer­mek hancúrozhat a falak között. Egymillió forintba kerül az át­alakítás. de megéri: nagyon hiányzott már. Keresik az óvó­nőket; egyelőre sajnos, még nincs elég jelentkező. Varga Mihály keretében szakmánként legalább 4—5 szakmai-elméleti tantárgyat oktatunk. Ezekhez kell kidolgoz­nunk a tanterveket, meg kell írat­nunk a tankönyveket, a módszer­tani segédkönyveket. — Milyen szervezetben, mekko­ra létszámmal végzi az Intézet •sokrétű munkáját? — Több osztályunk van, így például: kutatási, tanügyi doku­mentáció készítő, oktatási eszköz­fejlesztési osztály. Külön osztály­nak tekintjük _az irányításunk alatt működő Szakmunkásképző Pedagógusok Klubját. A klubon keresztül kísérleteket, bemutató tanításokat, továbbképzést, szer­vezünk. Ugyanezért szoros .kap­csolatot alakítunk ki a megyei to­vábbképzési kabinetekkel, hiszen nemcsak kutatnunk kell, hanem kutatásaink eredményeit el is kell terjesztenünk a szakoktatásban működő pedagógusok között. A pedagógiai munka színvonaleme­lésének érdekében gyűjtjük és rendszerezzük a hazai és külföldi szakmunkásképzéssel foglalkozó irodalmat, s a cikkeket, tanulmá­nyokat felhasználásra ajánljuk kollégáinknak. Egyébként az in­tézetnek mintegy harminc mun­katársa van. s körülbelül még- egvszer ennyien segítik munká­jukat. Intézetünk érthetően nem nélkülözheti a hasonló intézmé­nyek segítségét. Ezért törekszünk arra. hogy együttműködjünk — a többi között az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottsággal, az MTA Pedagógiai Kutató Csoportjával, az Országos Pedagógiai Intézet­tel. az Országos Oktatástechnikai Központtal. M. I. . Szentendre, varázslatos hely, talán az egyetlen az országban, ahol minden olyan valószerűt­len, még az' is, hogy kenyeret sütnek, laknak, dolgoznak, élnek benne. Csak a színház, a macs­kaköveken háncúrozó,- alvó ka­pualjakat felébresztő, ablakok lesütött szemét pajzán örömre lobbantó játék, az egyedül való­ságos ebben az álomszerű, hét­köznap színpadias, esténként megelevenedő környezetben. . Goldoni Kávéháza, — az idei szabadtéri színházi esték közül is a legszebb, a legemlékezete­sebb —, úgy illik idet hogy a XVIII. sz. világába visszaigazító portálok akkor sem tűnnének kelléknek, ha történetesen nap­pal bolyonganának a bűbájos te- recskén, mit sem tudva a készü­lő esti mulatságról. 'Helyükön vannak. Középütt a kávéház-, balra egy bovbélyműhely, jobb­ra egy titkos kártyabarlang, pontosan úgy, ahogy Goldoni megírta és ahogy Zsámbéki Gá­bor rendező felfedezte a szent­endrei .derecskében .a mediter­rán campiellok kecses játékos­ságát, fecsegő báját. Még a házak is élvezik a játékot, állandóan nyitva a szemük, és a fülük, ra­gyognak, csodálkoznak, árulkod­nak, hatalmas kedvvel komé- diáznak. Élnek. Akár a szereplők, vagy a né­zők, akik szinte percenként — ha csak képzeletben is —, de he­lyet cserélnek: már rég együtt ülünk ebben a parányi kávéház- ban, mint Rodolfo mester törzs­vendégei, bámulattal adózunk az élelmes pincér, Trappola hatal­mas étvágyának, megakad a sze­münk a tisztes életre vágyó tán­cosnő egyáltalán nem tisztes­séges gondolatokat ébresztő bá­jain, még Garas Dezsőben sem a • Gyülekezik a közönség... színészt látjuk, hanem a pokcP- lián elvetemült- kisvárosi méreg- keverőt, aki úgy köröz a saját szenvedélyeikkel elfoglalt, alap­jában véve jóhiszemű emberek fölötti, mint egy kopott elegan- ciájú dögkeselyű. Garas Don Marziója vérfa­gyasztó virtuozitással uralta a já­tékteret, amelynek volt egy kü­lönös figurája is, a borbély. Ma­jor Pál játszotta. Olyan egysze­rűen és természetesen, mintha időtlen idők óta itt fenné a bo­rotvát kis műhelyében. Látszó­lag könnyű dolga volt, valójá­ban nagyon is nehéz. Bgy jól, gazdagon megírt szerepben lehet tobzódni, de a némaságot meg­szólaltatni, a nem létezőt kita­® Fellépés előtt. Nincs semmi színpadi smink Major Pál az ablakkeretnek támasztott tükörben azt vizsgálja: elég keserű, mosolytalan-e az arca ahhoz, hogy meg­nyissa szentendrei borbély­üzletét? (Varga Zoltán felvételei) látni, eljátszani azt, ami bele sincs írva a darabba — színész számára a legnehezebb. Major Pál éppen azzal hívta fel magá­ra a figyelmet, hogy nem tett semmit, amivel a figyelmet ma­gára vonhatná. Végigcsoszogott a téren, ki­nyitotta az üzletét, kiakasztotta a cégér-parókát, habot vert, fi­gyelt, hangtalanul, mégis végig akcióban volt. Néma narrátor­nak is nevezhetnénk, benne él a tér életében, ugyanakkor kí­vülálló megfigyelője is a szeme előtt zajló dolgoknak, sem be­csapni, sem lekenyerezni nem le­het, gesztusaival félreérthetetle­nül jelzi, mindig megalapozott rokonszenvét vagy ítéletét. Volt egyszer egy kávéház Szentendrén, — így emlékeznek majd vissza sokáig, akik látták. De miért csak volt? Talán érde­mes volna állandóan műsorra tűzni, vagyis igazi kávéházat nyitni a színpadi helyén?! Él­jék tovább a darabot azok, akik a színházi előadásról ugyan le­maradtak, de a szentendrei Ro­dolfo kávéját megízlelnék. És ki tudja, a kávéházi asztalok mel­lett üldögélve, elmerülten terefe­rélve talán éppen, ott folytatnák a történetet, ahol Goldoni és a Szentendrei Teátrum színészei abbahagyták?!... Vadas Zsuzsa SZAKOKTATÁSI PEDAGÓGIAI INTÉZET A szakmunkásképzés korszerűsítéséért A jövő szakmunkásainak korszerű oktatása, nevelése napjaink egyik legfontosabb oktatáspolitikai feladata. De nemcsak fontos, nehéz is ez a feladat, hiszen a szédületes iramú technikai fejlődés követelménye az egyre magasabb képzettségű szakmunkás. Erre utal az MSZMP KB 1972. jú­niusi határozata s, amikor megállapítja:, „A szakmunkáskép­zés tartalmi fejlesztése, tárgyi és személyi ellátottságának javítása. — az általános iskoláké mellett — oktatásügyünk alapvető feladata. A szakmunkásképzés korszerűsítésére megindult munkálatokat meg kell gyorstani.” Tudta jól azt is, hogy őt ide- • gennek tekintik a faluban, itt pedig idegennek nem szívesen mondanak el semmit. Kanyúk közülük való volt, ismerték az apját,. talán a nagyapját is. Ka- nyuk félszóból is megértette a bajukat, ő meg sokszor csak hall­gatta őket és azon töprengett, hogy mit akarnak tőle? — Szóval maradsz? — A járás kéri a jelentést. Összeállítom. — flát akkor jó éjszakát. — Jó éjszakát. Egyedül maradt, leült az asz­talhoz, jobbra, balra rakosgatta a papírokat, rágyújtott, várta, hogy egy félóra teljen el lega­lább, mert Kányáknak az volt a szokása, hogy mindenkivel leáUt beszélgetni. Becsukta az irodát, á kulcsot meg beadta Barnánénak, aki ta­karított, fűtött az irodában és ezért ingyen lakott a hátsó kis szobában. Az utcán már sötét volt, bekapcsolta a dinamót, fel­ült és csavarta a pedált, ahogy tudta. Útközben alig találkozott egy-két emberrel. Amikor lefor­dult a kövesútról a dűlőre, úgy látta, mintha árnyék húzódna be a kukoricásba. Lassabban hajtott, feszülten figyelt, de semmi zör­gést nem hallott. Ha ember len­ne mozdulni kellene " a levélnek — gondolta és karikázott tovább. Messziről megpillantotta a pis­lákoló fényt a Balajti tanya abla­kában. Az udvaron leszállt a bi­cikliről, odatámasztotta csendben a falhoz, óvatosan az ablak alá ment és benézett a kis függöny felett. A kemence melletti ágyon a kisfiú már aludt, a másik ágyon a kislány feküdt, álmában lerúgta magáról a takarót. An­nus ott állt a kredencre támasz­tott tükör előtt, fésülködött. Nem volt rajta blúz, csak a kombiné; válla, gömbölyű karja fedetlen volt. özei még feljebb ágasko­dott, hogy lássa, szoknyában van-e. Megpillantotta a szoknya korcát, talpára ereszkedett és kétszer megkoccintotta az üve­get. Ez volt a jel, az ő jele, hogy itt van. A koccanásra An­nus az ablak felé fordult, végig­húzta a fésűt hajában, letette, az ajtóhoz ment. — Te vagy, Bandi? — Én. — Gyere be, fésülködöm. Már azt hittem, hogy nem jössz. Na, gyere már. — A gyerekek? — Alszanak. A pitvarban megállt. — Nem magyek be, ne lás­sanak, ha felébrednek. — Éjfélig nem ébrednek fel, ismerem én őket, mint a tenye­remet. — Jobb lesz itt. — Ahogy akarod. Rögtön ki­hozom a lámpát. Magára kapta a blúzt, aztán már jött is ki a lámpával. Fel­akasztotta a falra. — Iszol egy pohárral? — Nem bánom. — De kedvetlen vagy! Csak­nem öregszel? — nevetett. Tele töltötte a két poharat. — Na, igyál. A pálinka felmelegitette. An­nus közelebb húzta a széket, az arcába nevetett, térdére paskolt, — Na, mi van, hm? Ki szíttá a nap az erődet? Mert a kasza nem, az biztos! — kacagott. — Mostanában olyan > lassú vagy, húzod az időt és a múltkor még így is alig sikerült. Nem úgy, mint azlőtt! — tolta feljebb özei combján a kezét. — Akkor csak jöttél, kopogtál, kijöttem és két szót alig szóltál, már húztál, vit­tél a hombárba, közben a kezed meg a szoknyám alatt matatott — kacagott Annus, még az arca is belepirosodott. özei a pohár után nyúlt, fel­hajtotta. — Te, te — mondta dünnyög- ve és eiőrehajolt az asszonyra. Annus csak kacagott, özei ekkor felugrott, felrántotta Annust. — Hát azt hiszed, hogy én ... na, gyére csak ... Kivitte a hombárba. Amikor visszajöttek, Annus még mindig nevetett, kuncogott, seperte le szoknyájáról a széna­szálakat és gombolta be a blú­zát. — önts nekem is. Te, Bandi, te most olyan voltál, mint a megvadított, öreg bika. Nem sze- leskedik, de még ha kell, áll­ja a sarat. — öreg — mordult fel özei. — Nem vén;, kimustrált, csak már nem fiatal. Csak nem sér­tődsz meg ezért? — boncolgat­ta a haját. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents