Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-03 / 180. szám
1 • PETŐFI NÉPE • 1974. augusztus 3. Gépesített szervezetlenség? A cégér egy Vénusz-torzó Látogatás a kecskeméti Bizományi Áruházban A címül választott két szó kérdőjel nélkül hangzott el, azaz megállapításként. A beruházó képviselője dobta oda kesztyűként a kivitelezőknek, elsorolva, mennyi gépet hoztak az építkezéshez, s lám, mégis képtelenek betartani a határidőket. Való igaz: az építőiparban a hatvanas években meggyorsult a technikai alapok- korszerűsödése. Ugyanakkor a létesítmények átadásával még mindig sok a baj. Hol a hiba? Kinek van igaza? Megszorozva hárommal Említettük: a hatvanas években meggyorsult a fejlődés. Egy évtized alatt — teljesítmény szerint — megháromszorozódott az ■építőipar gépparkja. Tavaly december végén 84,2 ezer gép, berendezés volt található az építőipari vállalatoknál, s munkaképességük meghaladta az 1,1 millió lóerőt! Egy valami bizonyos: a technikai eszközök bővítése nélkül az építőipar képtelen lett volna megfelelni a követelményeknek. Mennyiségben, minőségben összehasonlíthatatlanul mást nyújt ma az ágazat, mint évtizede. Ebben a gépeknek döntő a része. Mi a baj akkor? Az, hogy a meglevő állománnyal sokkal többet is lehetne adni. Ez azonban aligha elhatározás kérdése. Indokok a többre Száz fizikai dolgozó közül az építőiparban harminc szállítással, anyagmozgatással foglalkozik. Riasztóan nagy szám! S ez csak egy példa arra, hogy nagyon is indokolt — amire hangsúlyosan mutatott rá a június közepén Békéscsabán rendezett építőipari anyagmozgatási országos konferencia — az eszközök gyarapítása ezen meg más területeken. A társadalom támasztotta követelményeknek egész egyszerűen csakis így felelhet meg az építőipar. Mert gondjainak, mulasztásainak tetemes része éppen abból származik, hogy hosszú éveken át kevés jutott fejlesztésre. Kevés, mind a hazai igénykhez, mind a- nemzetközi adatokhoz viszonyítva. S e vigyázva csepegtetett erősítés sem mindig a legcélszerűbbet szolgálta. Jelentősen csökkent a gépek segítségével a nehéz! fizikai niun- ka! Bizonyos févékenységékr'°féí- jesen vagy már nagyrészt gépesítettek, ■ így egyebek között a betonkeverés, a parkettacsiszolás stb. Ugyanakkor rendkívül alacsony a gépesítettség foka a közműépítésben, a befejező szak- és szerelőipari feladatoknál. Ezért nem ritka eset, hogy az építő- mesterileg kész létesítmény hónapokig vár az átadásra. Akkor készülnek a közművek, nincs elég szakiparos, kevés a gépük ... Hiányzó láncszemek Ma az építőipari munka már nem kisipari, s még nem iparszerű. Az iparosodás első szakasza elkerülhetetlen volt," de fölös buktatókkal is járt. Ez utóbbiakhoz sorolhatjuk, hogy túl sokféle gépet vásároltak a vállalatok külföldről, de megoldatlan maradt a karbantartás, az alkatrészellátás. A hazai építőgépgyártás csak az igények egyhar- madát fedezi. Minden ezsr farin' ból,«amit új gépekre adnak ki, 680—700 forint az importgép ellenértéke. Ez viszont megkövetelné a nemzetközi kínálat jobb ismeretét. Amire ma már vannak törekvések, éppen a kedvezőtlen tapasztalatok miatt. Könnyen kitapinthatjuk a másik érzékeny pontot is: a gépek, berendezések kihasználtságát. Vizsgálatok igazolják, hogy a gépek műszak közbeni állásidejének kétharmada a szervezetlenségből származik, s egyharmada csupán a karbantartás, a helyszíni javítás. Bizonyos gépcsoportok kihasználtsága öt év alatt semmit sem javult, sőt akadnak olyanok, amelyeknél rosszabb e mutató, mint fél évtizede. Ami arra int, hogy túl sokat vannak úton a gépek, s az elfogadhatónál jóval több ideig állnak a helyszínen. A szervezés: láncszemek összekapcsolása. Ám fontiek szerint nemcsak gyenge kovácsokról, hanem hiányzó láncszemekről is beszélni kell Döntő: a munkahelyi szervezés Tavaly 521 torony- és 819 autódaru dolgozott az épitőipari vállalatoknál. Ha a tényleges kihasználtságot nézzük, akkor ennek a fele csupán. Azaz különösebb beruházás nélkül lényeges teljesítménynövekedést lehet elérni a gépek foglalkoztatásának jobb megszervezésével. Afni döntően vállalati, munkahelyi teendő. S persze, nemcsak a gépek, hanem az emberek munkáját ugyanúgy szervezni kell. Van rá lehetőség! Három év alatt például a 10—20 millió forint értékhatár között levő technológiai szereléseknél az átlagos kivitelezési idő 844 napról 507-re csökkent! Ami nem jelentéktelen dolog. De az sem. fordított előjellel, hogy az 1—2 ,,millió forint közötti — tehát kicsi! — létesítményeknél az átlagos kivitelezési idő 1970-et és 1973-at összevetve. 394 nap- ról 509 napra növekedett. Amennyire igazságtalan volt a cikk bevezetőjében említett megállapítás. annyira igaz az, hogy a.. gépekhez,, a növekvő technic kai alapokhoz korszerű szervezési módszereket kell társítani. Az építőipar ugyanolyan gondokkal küzd, mint az ipar sok területe. Csak éppen itt szemfoeszökőek — mert a nyilvánosság előtt zajlók — a szervezési melléfogások, mulasztások, gyengeségek. Ami csak tény, de nem magyarázat. S nem a magyarázatot kell ke- kerni — amire tapasztalható hajlandóság —I hanem az okokat. A források föltárása, az elcsorgó „vizek” megfogása sok millió forinttal gyarapíthatja közös javainkat. Az építők bizonyítványa az elkészült alkotás. Most már egyre inkább az is belekerül ebbe á bizonyítványba, hogy mibe kerül, menyi idő alatt készült el ez az alkotás. M. O. MAI TÉMÁNK Hová megy az autós...? Ami ma a gépkocsik és azok használata ellen szól, az enyhén szólva értetlenül áll az alakuló élettel, a fejlődéssel szemben. Mert hiszen kinek jutna eszébe — legalábbis, hogy ne váljék nevetségessé — a zsebünkben meo- húzódo golyóstoll ellen szólni, vagy ki akarná felemelni a szavát a villanyvasaló és mondjuk a táskarádió ellen? Ha akadna ilyen fura-furcsa valaki, bizonyára jót nevetnének rajta mások. Nos, ugyanígy nem szólhatunk az egyre inkább közszükségleti tárggyá váló autó ellen sem. Amíg annak igénybevétele, használata az ésszerűség határain belül marad! Amíg azért tartja a gazdája, mert segítségével gyorsabban és sűrűbben meglátogathatja távolban éló szüleit, a messzi kórházban fekvő rokonát, vagy éppen hét végén a hegyek közé látogat, esetleg kiállításokra igyekszik egy másik helységbe. S természetesen a munkahelyére is. De mit szóljon az .ember ahhoz az ugyancsak széles körben elterjedt szokáshoz, hogy a házaspár vagy a fiatalember a két utcával arrébb levő moziba — van ilyen! — kocsival megy? És vajon mit gondoljon, aki látja. hogy egyesek a sarki boltba — nem túlzás, akad példa rá jócskán! — az autójukon utaznak, meg a közeli piacra, trafikba stb. Lehet, hogy ez ritka kivétel, de jómagam láttam olyan esetet is, amikor a tér túlsó oldalán található házba Polszki- val ment át az illető — jókora kerülővel, a tiltó táblák miatt. Gyalog sokkal előbb odaért volna. Hogy nem csupán a túlzott kényelemszeretet miatt van ez így, az régóta világos, sokak előtt. Belejátszik ebbe a hivalkodás, a hencegés is. A jelkép árnyékként kíséri gazdáját, nehogy annak fénye kialudjon. Mert mit is szólnának mások, az ismerősök például, ha egyszer övarvenüsége gyalog közlekedne? Vagy pláne — isten őrizz! — egy napon buszra ülne! Osz- szedőlne a világ, bizonyára. A hivalkodó hencegésnek van aztán egy elkeserítőbb és ve- széyesebb formája;is: amikor a tizen- vagy huszonéves ficsúr — vagy hogyan is lehetne ríö- vezni a mostani sznob-parvénükét? — beül a kicicomázott, fel- habázott, kimajmozott stb. kocsijába — vagy a kölcsönkénbe —, és ide-oda futkos vele a városban. És nem ám kívül a városon vagy a kisebb forgalmú utcákon, nem! Hanem a legforgalmasabb központban! Érthető: ott látják legtöbben, hogy neki olyanja is van, hogy ő nem akárki ám! Az, hogy növeli a forgalmat, feleslegesen és haszontalanul, hogyan is érdekelné öt! Legfeljebb akkor gondol valami hasonlóra, amikor szidnia kell otromba szavakkal azt az öreget vagy kismamát, aki lassan bandukol át előtte a zebrán. Veszélyes magamutogatás, megmosolyogni való hencegés ez, amivel — sajnos —, naponta találkozhat az ember. Ha nyitott szemmel jár a város utcáin. Varga Mihály ,A bizományi jogelődjét’ — az Állami Zálogházat — 201 évvel ezelőtt Mária Terézia alapította. Az ' “elharapódzott uzsorakamat megszüntetése céljából, továbbá — a később életre hívott Árverési Csarnokkal együtt — a hazai ipar termékeinek és a művészeti alkotásoknak megismertetése érdekében. a vállalat Bizományi Áruház Vállalat néven 1951 óta fejti ki tevékenységét. Profilját a Belkereskedelmi Minisztérium 1968-ban szabályozta. Eszerint — nagyvonalakban — mindennemű használt cikk. gyári selejt és alkalmi áru átvétele és értékesítése. művészeti aukciók és napi árverések rendezése, tárgyak kölcsönzése, az áruk javíttatása, átalakítása és tisztítása, pénzkölcsön folyósítása, értékbecslés végzése, ingóságok megóvása és meg- • őrzése tartozik szolgáltatásai közé. □ □ □ Kecskeméten, a Nagykőrösi utcai, küllemre tetszetős, a forgalomhoz képest kissé szűk bolt vezetője, Bánó Sándor — ez már közhely, de tényleg — zavarbaej-' tő udvariassággal áll rendelkezésemre. A tenyérnyi irodában — mely mosdó, öltöző, kávézó és irattár is egyben — az üzlet jellegével, forgalmával, az áru megoszlásával kezdjük a társalgást. — Nálunk csak a bizományi üzletág fut. Tehát az ide behozott tárgytól előbb vagy utóbb meg kell válnia gazdájának. Pontosabban: az úgynevezett bizományi tételek — ezek az értékesebb cikkek — átvételi árának a felét kitizetjük. s amíg el nem kel, a tulajdonos elviheti. Havonként új árajánlatot teszünk, addig amíg vevőre nem talál. Ezzel szemben a gyorsan elhasználódó., kurrens árukat — általában a ruhaféléket és az apróbb műszaki cikkeket — megvesszük, a bolt tulajdona lesz, és úgy értékesítjük. A mi hasznunk az átvételi ár 12—13 százaléka. Egyébként 10—12 millió forint összértékkel kereskedünk évente. Első helyen természetesen a ruhaneműk szerepelnek mintegy 4—5 millióval. Megközelítőleg ugyanennyi a lakberendezési és jóval kisebb — körülbelül 2 millió forint — a műszaki cikkek volumene. | —£Az átvevőhelv? ■w:*ae»jöjjön. megmutatom, i Kimegyünk. Közbeni/-*» Külön—j álló rész. Van "egy“ általános becsüsünk, nála megtalálható a lista a kereskedelmi forgalomba. kerülő cikkekről. Minőségi átvételt csinál, egy szuper automata mosógépet például a múlt héten, a lakáson, működés közben vizsgált meg. Aztán árajánlatot tesz. Alku nincs, vagy elfogadja a páciens, vagy nem. A napközben beadott holmit másnap már ki is rakjuk a boltba. Keskeny, szürke falakkal közrezárt kis udvarról nyílik a fel- vevőhelyiség. A kuncsaftok jön- nek-mennek. várakoznak, vagy éppen magyarázkodnak. Kezükben csomag, szatyor: időszakos selejtezés, a pénzzavar kiszolgáltatottsága. kendőzött, harpagoni rátartiság. A sarokba húzódom. □ □ □ . Fiatalasszony és — mint később kiderül — a sógora nagyképer- *. nyős tévét cipelnek. Felrakják: a pultra, bedugják, 4—5 perc múlva sem melegszik. — Tessenek megnézetni a GELKÁ-ban és hivatalos papírt hozni a javításról! — A nő kétségbeesetten: — Otthon még jó volt... — Aztán a fiú szétkapja a dugót, érintkezési probléma, néhány pillanat és a készülék kifogástalanul működik. Majd még egy próba és még égy harmadik: semmi hiba. — 3080 forint. 154Ö-et, a felét most kifizetjük. —S Sóhaj, zavart tanakodás, többre számítottak. Dehát döntsön a nő. a fiatalember nem tudja, ő csak segített. — Haj, haj... Hogy nekem semmihez nihcs szerencsém... — Személyi igazolvány, garancianyi- latkozaf, és kész. — Miért válik meg tőle? — kérdezem az asszonykát. — Meg vagyunk szorulva ... — Nem fog hiányozni? — De igen. A három gyereknek biztosan, de majd veszünk másikat... talán jövőre ... részletre ... n □ I Csinos, lilapulóveres dáma érkezik. Újnak tűnő. divatos, piros-fehér csíkos, magas sarkú papucsát dobja piacra: töri és beégeti a lábát, a napokban vette 150-ért, Kapnak rajta: 61 forint. — Megérte? — kérdem. — Mit csináljak, csupa seb a lábfejem. De ki ne írja a nevem! — szégyenlősen eliszkol. □ □ □ Középkorú asszonyság, 156 forintért nem hagyja itt a rézmozsarát. — Ennyiért? — méltatlankodik — akkor inkább várok vele még száz évet! — Ugyan kérem. össze van verve az oldala és alul el van repedve. — Sértődött jónapottal elviharzik. Kimondottan jólszituált házaspár közel a negyvenhez Magas, szemüveges férfi, ápolt külsejű nő, kasmirmintás ruhában. A férfi egy használt, kopott Videoton rádiót, neje kerámia madarakat „tálal”. A becsüs „körülszaglász- sza”, indul a dialóg: — Bizományba tudnám átvénni 400-ért, 200 előleggel. Kevés? — Igen, miután cseréről lenne szó.... •— Hát kérem ez egy elavult konstrukció. A hosszú, lapos készülékek mennek ma már inkább. — Tudom. Csakhogy az meg drága. Itt a fogfájós differencia. Kjs szünet, töprengés, mérlegelés, bizony nagy gond ez. — Most ki tetszik fizetni a négyszázat? — Igen..-., Hogyne... Lehet róla szó. — Felszabadult sóhaj: — Hát akkor jobb újjal hazamenni! — Viszonylag hamar nyélbeütött üzlet. A porcelán verebekről darabonként 43 forintért készséggel lemondanak. I n | Végre kiürül a szoba, lélegzetvételnyi csönd. Ribári Mária bizományos átvevő mosolyogva, mintegy magának mondja: — Furcsák az emberek. Szemrebbenés nélkül, oly meggyőzően tudják bizonygatni mennyire új és ép és jó és alig használt és az imént hozták! ki a Centrumból... Még akkor is. ha kiabál a darabról az őskor, vagy a MÉH-telepi állapot. És rettenetesen kicsinyesek. Kiszálláskor például azt hiszik, nekem fizetik azt az 50 forint becslési díjat. Pedig én is úgy tanultam, nem a lottón nyertem. Máskülönben pesti, most kisegít Kecskeméten, amíg az itteni becsüst kiképzik. 1970. óta átvevő, változatosnak, izgalmasnak tartja foglalkozását. És — bármennyire hihetetlen — néha megesik a szíve az embereken ... Kutas! Ferenc Tejtartályok a Szovjetuniónak n .ne re* .eil >n - irt« 9 A Szovjetunió részére fejipari tároló tartályokat készítenék az ÉLGÉP központi gyárában. (MTI foto: Fehér József felv. — KS.) ■IBIT MIMIT REB6EIIH RfdGEIIG Q A kocsi letért a dűlőútra. A lovak lassú vágtába kezdtek. Kinyitotta a szemét, körülpislogott a határban. A kishegyesi dűlőben sötétzöld kukoricatáblában sustorgott a reggeli szellő, szembe vele a százholdas répatábla. Tiszta volt, szép, a hatalmas leveleken csillogott a harmat. — Ezt is felverné a gaz, ha nem adtam volna nekik lucernát — mosolyodott el. ö vezette be, hogy mindenki arányosan annyi lucernát kap — persze, csak egy kaszálást —, amennyi répaföld megmunkálását vállalja. Ekkor vetette el a répát, de arra vigyázott, hogy amíg nem tiszta a répa, addig senki egy marék lucernát se kapjon. Az emberek, amikor látták, hogy őzei keményebb kötésű elnök, mint az elődei, beálltak a répába. Mindennap kint volt, mindennap írta a cédulákat, hogy mérhetik ki a lucernaföldet. Az aratásnál viszont nem vált be a számítása. Tavasszal, még úgy látszott, hogy kombájn aratja le az egészet, de nyár elején viharos jégeső verte végig a határ egy részét és a búza megdőlt. Háromszáz holdnyira nem mehetett traktor, azt csak kaszával lehetett learatni. Honnan vegyen ennyi kaszást, ennyi, embert, amennyi megbirkózik a háromszáz holddal. Napokig töprengett, már-már azt hitte, hogy nem talál kiutat, amikor Annus azt javasolta neki, hogy adja a szalmáját az aratóknak, lesz kaszása elég, mert a faluban már lassan csak híre van a szalmának. összehívta a vezetőséget. Megszavazták rögtön. Lett is ka-, szás, marokszedő azonnal. ■ A Gyűlés szélén majdnem felugrott a kocsiban. — Alii meg, állj meg, az istenit neki! Szanics visszafogta a lovakat. Ő7e^ leugrott a kocsiról és a búzán át lábalt a némán álló kombájnhoz. — Mi ez? Az úristenit neki, mi ez? Miért álltok? — ordított a pokrócon heverő legényre. — Mit kiabál — könyökölt fel a legény. — Állunk! — Hogyhogy álltok? És ezt csak így mondod, te bitang? — Ne bitangoljon itt hallja, mert éngem aztán nem érdekel, hogy maga az atya úristen! — Akkor meg beszélj, miért áll a gép? A legény közömbösen vállát vonogatta: — Paff lett és leállt. A kisfo- gaskerék kipiffant. Különben kérdezze meg a szerelőket, az ő reszortjuk. Legyintett, visszaloholt a kocsihoz. — A majorba. Hajts! Szanics suhogtatta az ostorát, aztán le-lecsapott a lovak hasa alá. őzei forrt a méregtől, mire a majorba ért. Az agronómus nem igen törődött azzal, hogy eszi a méreg és még jobban begurult. Nekiesett a szerelőknek, azok sem igen ijedtek meg a nagy hangjától. — Már bementek motorral az alkatrészért. Délre kihozzák, megcsináljuk és indulhat tovább. — Mindennap áll egy kombájn. Miért nincs itt az alkatrész? — Vételezni kell. Nem olyan egyszerű ez. mint az aktapecsé- telés. özeinek vérben forgott a szeme. Hát ezek már ezt is a szemébe vágják, hogy ő hivatalnok volt, aktapecsételő, amikor a lelkét kiteszi értük. — Karácsonyra se vágjátok így le — kiabált. — És a szemvesz- teség? Persze, nem a tietek, hát fütyültök rá. Na, várjatok csak! — rázta meg az öklét a levegőben. Hazahajtatott. I Azonnal felhívta a gépműhelyt, a telefonba ordított, fenyegetőzött, hogy szabo- tálásért feljelenti az egész'bandát. Mindennap áll egy kombájn, pedig azt ígérték, hogy mind nagyjavítás után indul ki. — Akkor legalább küldjétek még egy kombájnt! Csak egyet, olyat, amelyik nem áll le!... Hogyhogy nincs? Legyen! Egy óra múlva már a határ másik részében volt. hogy megnézze, aratjájc-e a dőlt búzát. — Csak az aratáson túl legyünk — gondolta —. a többi már gyerekjáték Lesz. Az Annus esete is. Csak az aratást fejezzük be. És azoknak a barmoknak a megyénél nincs jobb dolguk, hogy most őt piszkálják, az ő szennyesét szaglásszák. Na. várjatok csak, majd bemegyek én és megmondom a magamét — dohogott, amikor ebédre vitette magát haza. — Kettőre gyere értem. — Már két óra elmúlt, elnök elvtgrs. — Ja, az istenit neki. hát akkor négyre. Na, ereggy mar. — özei elvtárs! — Mit akarsz? — Ki szeretném vinni a bátyu- sékat az állomásra. Itthon nyaraltak az öregeknél... — Hát vigyed, de négyre itt legyél ! — Itt leszek — kiáltotta boldogan Szanics és megrántotta a gyeplőszárat. * özeiné a konyhában terített. Egy óra óta terítve volt az asztal, mert nem tudta, . hogy mikor jön az ura. Az étel a konyhán áll, lassú tűzön, hogy el ne hűljön. — Mi van ebédre? — lökte le a kalapját özei. amikor belépett. — Szervusz. Zöldbab. — Mindig csak zöldbab. Már a könyökömön jön ki. — Mért nem mondtad meg, hogy mit főzzek? — Én mondjam meg? Azt is én mondjam meg? Akkor te mi a jó istennek vagy itt? — Jól van. na, jól van, holnap majd mást főzök. Szótlanul kanalazta a levest, aztán kenyér nélkül ette a füstölt sonkát. A felesége csak csipegett mellette. Most ez is bosszantotta, i ez a jó isten tudja kitől ellesett pipiske evés. — Irt a Béla. — Na. — Szegedről. — Mit keres Szegeden? — emelte tekintetét feleségére. — Hiszen Pesten dolgozik. — Csak dolgozott. Eltolta a tányért. Nem értette, amit a felesége mondott. Hogyhogy dolgozott? Még egy hónapja sincs, hogy írt Pestről és meg volt elégedve a munkahelyével. Esztendők óta bánkódik a fia miatt. Tanulni nem akart, igaz. a lányok se, most meg félévenként változtatja a munkahelyét. Volt már minden, megfordult mindenütt. ■ — És mit akar? — Hogy írj a megyei titkárnak. mert. ha ő szólna az érdekében. akkor a Szegedi Textilben jól el tudna helyezkedni. — Mi köze neki a textilhez? — Semmi, de ott dolgozik a menyasszonya. — Menyasszonya? — Igen. mit csodálkozol ezen. Nem gyerek már, elvégre. — És mi akar ott lenni? — Valami. Mindegy neki, csak jól keressen. Majd belejön. 1— Bele — mordult fel özei. — Örökké csak ezt hallom. Hány helyen szóltam már az érdekében? Hát elég volt. Álljon meg a saját lábán, nem gyerek már. Pénzt kért? (Folytatjuk.)
