Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-02 / 179. szám
Népművészeti vásár Varsóban 0 A lengyel főváros fokosai már harmadszor gyönyörködhettek a különböző lengyelországi vidékek népművészetében. A vásárral égybekötött népművészeti kiállítást a „Cepella” Népművészeti és Kézműipari Termékeket Exportáló Vállalat szervezte. A kiállításon, amely óriási érdeklődésnek örvendett, a látogatók megtekinthették,. hogyan készülnek a fafaragások, papírkivágások, agyagedények, emléktárgyak, a ritkaszép szőttesek, ágyterítők és fallszőnyegek, az ■ árusítópavilonokban pedig válogathattak a legszebb népművészeti tárgyak között. Ráfizetett az álmezőőr Elfogták és letartóztatták a zsarolót Május 25-én Tóth László 19 -éves alkalmi munkás. Nagyrév, Üjtelep 71. szám alatti lakos Bu- gacon. ma még ismeretlen személytől egy légpuskát vásárolt. A délutáni órákban a fegyverrel eljutott a Felső-monostori tanyákhoz. ahol több házba betért, s mint mezőőr mutatkozott be. Az ott lakók szívélyesen fogadták, ám Tóth László azonnal „hiva- talos”-ra fordította a szót. Azt kifogásolta, hogy a tanyák körül a közös gazdaság földjein őrizetlenül legelnek a jószágok; s ezért 500—500 forint ..büntetés” megfizetésére kötelezte a szabálysértőket. Természetesen ,ezt az ott- lakók megtagadták, mire Tóth László azzal fenyegetőzött,' hogy fegyverével lelövöldözi az állatokat. A bűncselekmény elkövetése után Tóth László — félve a fele- lőségrevonástól — ismeretlen helyre távozott, de az elfogatóparancs alapján július 30-án őrizetbe vették, majd zsarolás miatt letartóztatták. Ügyében a vizsgálat még tart. Súlyos közúti balesetek Mélykút és Kisszállás között vezette személygépkocsiját Szekeres András 28 éves kiszombori lakos, aki a volán mellett elaludt, s járművével egy vízlevezető árokba borult. A gépkocsi utasa, Szekér Andrásné súlyosán megsérült. Baja belterületén figyelmetlenül vezette a rábízott pótkocsis tehergépkocsit Hódos András 51 éves, Felsőszentiván. Hunyadi utca' 66. szám alatti lakos, a védett útvonalon közlekedő. Kiing Péter vezette helyi autóbusznak ütközött. A baleset során Hódos András és az autóbusz egyik utat sa, Novák Éva könnyebben megsérült. A két járműben több mint 70 ezer forint anyagi kár keletkezett. Kecskemét belterületén, a Puskin utca 19. számú ház előtt figyelmetlenül kanyarodott el kerékpárjával Nágy Lajos Kecskemét, Garai utca 15. szám alatti lakos. A kerékpárost már előzte motorkerékpárjával Csikai Zsolt Kecskemét. Táncsics utca 9. szám alatti lakos, s összeütköztek. Csikai Zsoltot a mentők a kórházba szállították. A balesetért Nagy Lajost terheli a felelősség. G. G. • Makariosz és Callaghan. Makariosz. érsek szerdán Londonban találkozott Callaghan brit külügyminiszterrel, aki részt vett a genfi háromhatalmi tárgyalásokon. (Teiefoto — AP—MTI—KB.) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, . Szabadság tér 1/a Telefon: 12-610, 12-516 (központi): 11-TOt, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál éa kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a KBT 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: '25 065 A CSAVARTÓL A HŰTŐGÉPIG — MINDENT EGY HELYEN Űj BIK-áruház nyílt Kecskeméten Szeptember 17-29 Duna—Tisza közi napok Már az előzetes . műsorfüzet is sok érdekes programpontot, rendezvényt rögzít. Szeptember 17-én Kecskeméten, a Technika Házában , megrendezendő ünnepélyes megnyitóval egyidejűleg várja látogatóit Kecskeméten az a nagy-| szabású kiállítás, amely Bács- Kiskun ’megye élelmiszeripari termékeinek széles skáláját vonultatja fel. Az első nap további műsorát tej- és tejtermék-bemutató. lakberendezési kiállítás, és vendéglátó szolgáltatási verseny tarkítja. A rendezvénysorozat egész tartamára termékbemutatót tart néhány szaküzletében a fennállása negyedszázados jubileumát ünneplő MEZÖTERMÉK Vállalat. Baj .in. egyebek közt édesipari- és kozmetikaicikk-bemutató, Kiskőrösön híradástechnikai. Lajosmi- zsén vegyes iparcikk-kiállítás köszönti a 'DTN premierjét. A többi napok sem szűkölködnek majd érdekes és vonzó programokban. Kecskeméten: minőségvédelmi ankét a Technika Házában majd a Nefelejcs .presszóban rétesnap és szendvicsparádé; konzervbemutató, bográcsban készült ételek vetélkedője, szerb vacsora- est, hidegkonyhai ételek kóstolója, étlapkiállítás, szüret Borbánon; — Kiskunfélegyházán: haletelek „seregszemléje”, „In vino veritas” borkiállítás, író-olvasó találkozó, őszi Centrum-divatbemutató, felszolgálók 1 ügyességi Versenye; — Kiskőrösön; megyei szórakoztató zenekarok versenye; — Szabadszálláson cukrászvetél- Kedő;. — Baján: vacsoraest száz év ételreceptjeiből; — Lajos mi - zsén; pásztprételék bemutatója, megyei autóstalálkozó; — Kun- szentmiklóson népdalest. Kunpe^ széren disznótor, Kiskunhalason amatőr halfőzők versenye: csupán ennyit ragadjunk ki a megyének a felsoroltakon kívül még több helységét is „mdfcgósító” gazdag és változatos műsorból. Több zártkörű szakmai rendezvényre is sor kerül. Így ankétot tartanak a kereskedelem időszerű közgazdasági problémáiról, a belföldi turizmus helyzetéről, a vezetés és szervezés kérdéséiről, a vendéglátóipari üzem- és munka- szervezésről. Október első napján értékelik ünnepélyesen a Duna—Tisza közi napok csaknem két hetet felölelő programsorozatának • eredményét, s ekkor adják át a résztvevők legjobbjainak az okleveleket és a hagyományos emlékplaketteket. J. T. A megye és a város párt-, tanácsi és kereskedelmi vezetőinek jelenlétében nyitotta meg tegnap Gergely Miklós, a Bács- Kiskun megyei Iparcikk-Kereskedelmi Vállalat . igazgatója Kecskeméten, . az új szalagházban á korszerű lakásfelszerelési áruházat. Megnyitó szavaiban egyebek közt hangsúlyozta, hogy az uj létesítmény átadása a vállalat eddigi -jelentős .hálózatfejlesztési törekvéseit koronázza meg. ,,A csavartól -a hűtőgépig — mindent egy helyen” — ezzel a jelszóval kívánja az áruház szolgálni a vevők érdekeit. ■ S ha tájékozódunk a 420 négyzetméteres eladótéren, megállapíthatjuk hogy a lehetőségeket jól kihasználva állják is szavukat, hűek ígéretükhöz a vállalat irányítói. Szeg- és csavarártik, vízvezetékszerelési cikkek, barkácsfelAz elmúlt évhez hasonlóan, eá év szeptemberében is megrendezi a Duna—Tiszaközi Intéző Bízott* ság — az állami és szövetkezeti kereskedelem, valamint számos ipari és mezőgazdasági nagyüzem Összefogásával és részvételével -+ a Duna—Tisza közi napokat. szerelések, szerszámok, épületes . bútorvasalás, műanyag- és gumiáruk, kulcsok, üveg-, porcelán- és gránitáruk, háztartási edények, * evőeszközök sorakoznak a polcokon. Az említetteken kívül fürdőszobá-berendezésék' és -felszerelések, hűtőszekrények, mosógépek, centrifugák különböző típusaiból válogathat a vásárló. Fontos és hézagpóltó szolgáltatásokat is kínál az új lakásfelszerelési áruház. Így a tartós fogyasztási cikkek díjtalan házhoz szállítását, OTP-ügyintézést, az állandó vevőknek vásárlási könyvet és különböző kedvezményeket Rendszeresen tájékoztatják majd a vevőket a vásárlási lehetőségekről, az .áruválasztékról, az esetleges,-új cikkekről. Módot nyújtanak bizonyos áruk előzetes megrendelésére, azok előjegyzésére is; a vidéki ügyfeleknek pedig kívánságukra csofnagban küldik el a megrendelt árucikkeket. Említsük meg végűi, hogy most, a nyitó év hátralevő hó- í napjainak mindegyikére mintegy 3 millió forintos forgalom eléré- . sét vállalta a huszonhat eladó, a jövő esztendő egészére pedig 35 —40 millió forint összegű forgalmat terveznek. J. T. (Pásztor Zoltán felvétele.) Két jelentés a NEB előtt Tegnap délelőtt Kecskeméten ülést tartott a Bács-Kiskun megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A résztvevőket dr. Millasin Teréz, a NEB elnöke köszöntötte, majd megvitatták az előterjesztett két napirendi pontot. Elsőként a Néhány nagyobb értékű gépipari tartós fogyasztási cikk termelésének, importjának és értékesítéséhek problémái . című vizsgálatról készült összefoglaló jelentést tárgyalták meg.' A témával kapcsolatban felmerült kérdésekre, észrevételekre Ptu- kovics Miklós, a vizsgálat vezetője a.dott választ. Ezt követően került sor — Mondik Lászlónak,, a vizsgálat vezetőjének előterjesztésében — a második napirendi pont vitájára: A KPM és a tanácsi kezelésben levő utak korszerűsítésére, felújítására és karbantartására fordított eszközök hatékonysága címmel. A vizsgálatokról készült összefoglaló jelentéseket és a hozzájuk fűzött javaslatokat a NEB elfogadta. Az ülés dr. Millasin Teréz elnök zárszavával ért véget. Gyűjtik a szederlevelet Szedik a plantatea alapanyagát, a szederlevelet a Duna menti erdőkben. A friss lomb a Her- bária bajai telepére érkezik, ahol különlegesen kezelik, pácolják a zsenge leveleket, majd 5—10 de- ■ kás tásakokba , csomagolják. Évente 3—4 millió csomag plan- tateát kap a hazai kereskedelem. Egyre szorosabb a küzdelem Kiskunhalasra került a júliusi Arany tigris A vártnál hamarabb, már augusztus 1-én értékelte a megyei közlekedésbiztonsági tanács és a Petőfi Népe megbízottjaiból álló bizottság a július havi Arany tigris udvariassági pályázatra beérkezett szavazatokat. A múlt hónapban összesen 1940 szavazat érkezett be. amelyből négyet a rossz rendszámjelölés miatt törölni . kellett. A bizottság megállapította. hogy a küzdelem, á szavazatok alapján egyre szorosabbá válik. Júliusban 435 szavazattal Zel- lei Gábor Kiskunhalas. Alkotmány utca 12. szám alatti lakos nyerte el az Arany tigris-díjat és az ezzel járó, a megye legudvariasabb magán-gépkocsivezetője címet. öt követi egy kecskeméti autós, 411 szavazattal. A harmadik helyezett 338 szavazatot kapott, s a gépkocsi tulajdonosa Kisszálláson lakik. Ezután ismét három kecskeméti magán-gépkocsivezető következik, a legutolsó is 134 szavazattal. Az Arany tigris-díjat augusztus 10-én nyújtják át a nyertesnek a Petőfi Népe szerkesztőségében. Olvasóink tudják, hogy a verseny tovább tart és augusztusban ismét két szavazólapot bocsátunk rendelkezésükre, amellyel szavazhatnak arra a magán-gépkocsivezetőre, akit a legméltóbbnak tartanak a díj megszerzésére. Vezess kiválóan verseny A Magyar Honvédelmi Szövetség megyei gépjárművezető-képző iskola vezetősége július 31-én Kecskeméten rendezte meg a Vezess kiválóan verseny dönőjét. Az oktatókat és a sorköteles tanfolyam hallgatóit Bognár Ferenc őrnagy köszöntötte, majd Varga Sándor iskolavezető technikai eligazítása után kezdődött meg a küzdelem. A Vezess kiválóan . versenymozgalom célja a magas szintű elméleti és technikai képzettség elsajátítása, (hogy az újonnan szerzett vezetői engedéllyel a forgalomba kikerülő fiatalok biztonsággal állják meg helyüket, s alkalmazni tudják a defenzív vezetést. A bajnokságon a tanfolyamversenyek első három helyezettje vett részt. Az osztályversenyeken első helyezést szerzett fiatalók díjmentesen kapták meg a hivatásos vezetői engedélyüket, ugyanis részükre a tanfolvamdíjat visz- sza térítették. A verseny a következő feladatokból állt: kispuskalövészet, hibafeltárás és -elhárítás, politikai és általános műveltségi teszt, KRESZ- és műszaki teszt, és természetesen tanpályán a defenzív vezetés. A versenyt a fiatalok fegyelmezetten, a biztonsági előírásoknak és . a KRESZ szabályainak megfelelően hajtották végre, és a szoros küzdelemben a i alábbi eredmények születtek: Egyéni első: Zombori János, Kecskemét, 2. Turcsány István, Kiskőrös, 3. Lázki János, Tiszakécske. Az első helyezett 1500, a második 1000, a harmadik 500 forint jutalomban részesült. A csapatversenyt Kiskőrös szerezte meg Kecskemét és Tiszakécske előtt. Az egyéni versenyben az első három helyezett képviseli majd megyénket a szeptember 7—-8-án Budapesten megrendezésre kerülő országos bajnokságon. Lapzártakor erkezett 0 Megkezdődtek a tárgyalások. Csütörtökön az Országházban megkezdődtek a magyar—Sierra Leone-i .'tárgyalások. A Sierra Leone-i küldöttséget dr. Siaka Stevens vezeti, aki látogatást tett Losonczi Pálnál, . az Elnöki Tanács elnökénél. (MTI foto — Vigovszki Ferenc felv. — KS.) 0 Sauvagnargues Marokkóban. Jean Sauvagnargues francia külügyminiszter csütörtökön hivatalos látogatásra Marokkóba érkezett. Röviddel a megérkezés után fogadta őt II. Hasszán marokkói király. (Reuter) 0 \ Japán elismerte Bissau-Guineáf. A japán külügyminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy a japán kormány elismerte Bissau- Guinea Köztársaságot. Eddig 84 állam létesített diplomáciai kapcsolatot a köztársasággal. (Reuter, AP, TASZSZ) 0 Tovább tart a fülledt meleg, idő. Csütörtökön Budapest, Szeged és Békéscsaba környékén volt á legmelegebb, ezeken a helyeken 33—34 fokos hőséget mértek. Egyébként országszerte kánikula volt, hiszen a dőli, kora délutáni órákban általában mindenhol 30 foknál melegebb volt a levegő. Délután már egy-egy helyről kisebb záport, zivatart is jelentettek. A Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint a következő napokban, így a hét végén is, meleg, nyári strandidőre számíthatunk. Néhány helyen azonban kissé megnövekszik majd a felhőzet, és elsősorban a jövő hét elején záporok, zivatarok várhatók. Ugyanakkor a nappali felmelegedés a mostanihoz hasonlóan alakul, 27—33 fok között változik majd a hőmérséklet. (MTI) 0 Kiújult a tüzérségi harc Cipruson. Az ENSZ ciprusi békefenntartó haderőinek szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón közölte, hogy a Kyrenia melletti Lapithosz falu közelében kiújult a tüzérségi párbaj a török haderők és á ciprusi görög alakulatok hozott. Mindkét fél a másikat teszi felelőssé a harcok újrakezdéséért. A Cipruson tartózkodó török hadsereg parancsnokai újságíróknak elmondották, hogy a ciprusi görög katonák ENSZ-egyenruhába öltözve folytatnak hírszerzést és indítanak támadást a török csapatok ellen. Mint mondották, emiatt a török haderők kénytelenek óvintézkedéséket tenni az ENSZ béke- fenntartó csapatokkal szemben, például szigorúan ellenőrzik az ENSZ- sególyszállítmányokat. (AP, UPI) 0 Chirac Dániában. Koppenhágában megkezdődtek a tárgyalások Chirac francia miniszterelnök és Poul Härtling dán kollégája között. A francia kormányfőnek ez az első hivatalos látogatása beiktatása óta. (Teiefoto — AP—MTI—KS.)