Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-28 / 200. szám
1974. augusztus 28. • PETŐFI NÉPE • 3 • Kilátás a Baján épüld gabonatároló tetejéről. (Szabó Ferenc (elvétele.) Irányelvek a munkahelyi demokrácia fejlesztésére A Minisztertanács Tanácsi Hivatala és a Közalkalmazottak Szakszervezetének elnöksége együttes irányelvet adott ki a munkahelyi demokrácia fejlesztésére. Az irányelv szerint a munkahelyi demokrácia intézményrendszerét az eddig követett formák alkalmazása mellett mind tartalmi követelményeit tekintve, mind módszereiben indokolt tovább javítani, fejleszteni. NOTESZLAPOK Ellesett párbeszédek Két nő megy az utcán; az egyik kézenfogva vezet egy három év körüli kislányt, a Ihásik telt szatyrot visz magával. Beszélgetnek. — Te mindig otthon főzöl vasárnap? — Legtöbbször; bár szívesebben mennék vendéglőbe. — Miért nem 'teszed? — A férjem azt mondja: neki csak az én főztöm kell. — Ennek örülsz, nem? — örültem, sokáig; tíz évvel ■ezelőtt rá nem beszéltek volna, hogy idegen helyen együnk. — S most? Azóta mi változott? — Mit tudom én! Tán okosabb lettem ... Nem tudom. — Tehát csak a férjed miatt töltőd az egész vasárnapot a konyhában? — Azt hiszem ... Nem akarok vitát. — S ő segít legalább? — Ugyan! Ha ismernéd, nem kérdeznél ilyet! Egész délelőtt ultizik a haverokkal. Az isten se zökkentené ki őket! □ DP A mozi előcsarnokában, a szünetben két fiatalember beszélget: — Te, tulajdonképpen hová Jett Kati? — Él; azt hiszem. Azt kérdeztem: mi van veletek? — Vége; talán nem is volt semmi. — Magad se hiszed komolyan, azt hiszem. — Nem is hinnéd, milyen komolyan veszem. — Rendben; de mi történt? Vagy nem mondhatod el? — Tulajdonképpen nem is történt semmi. — Hát akkor? . — Állandóan nevelni akart; nem bírtam már. — Hogy értsem? .. — Beleszólt abba is, hogy köszönök, vagy nem köszönök, meg hogyan üljek vagy menjek; mindenbe. Meguntam. — Ezért szakítottál vele? — Ezért. Vagyis hát én nem akartam így, de állandóan vitánk volt. Hogy így ne, azt ne, mért így, mért amúgy satöbbi. Nem lehetett kibírni. — ö éégzi még az egyetemet? — Jövőre végez. — Lehet, hogy azért volt minden? — Nem tudom; lehet, hogy másként lett volna, ha én is tovább .tanulok. De mi a fenének? öt is mindig le akartam, beszélni; nem lehetett. □ □ □ Két nagylány a gimnázium épülete előtt álldogál, a buszmegállónál. — Ebbe a gimibe jártál? — Négy nehéz évig. —' Nem szerettél ide járni? Nem volt jó? — Jó lett volna, de valami miatt nem az volt... — Tanárok? A diri? Mi miatt? — Nem, egyik sem... Egy fiú... — Rossz emlék? — Hát.... — Mégis: micsoda? Nem beszélsz róla? — Nem; nem akarok ... — Mi van vele? Hol, merre van most ő? — Nézd ... Ött megy a túloldalon; a feleségével meg a kisfiával .., Érted már? — Értem ... Varga Mihály A munkahelyi fórumrendszeren belül hangsúlyozott szerepe van a jövőben is az összdolgozói és az osztályértekezleteknek, a vezetői tanácskozásoknak. megbeszéléseknek^ fogadónapoknak stb. A végrehajtó bizottság hivatali szervezetéhen valamennyi dolgozó részére évente legalább egy alkalommal összdolgozói (apparátusi) munkaértekezlet megtartása szükséges. Ennek keretében — a szak- szervezeti bizottsággal egyetértésben —i indokolt az elmúlt időszakban végzett közös tevékenység átfogó értékelése mellett a dolgozók tájékoztatása az előző javaslatok sorsáról, véleményük igénylése az apparátus előtt álló legfónto;abb feladatokhoz, a munka* és életkörülményeiket alapvetően meghatározó kérdésekhez (például jutalmazási elvek. munkarend kialakítása, különböző kedvezmények biztosítása. üdültetés, rendje, étkezési feltételek javítása.) Összdolgozói értekezlet — a munkahely jellegétől függően — szükség szerint évente több alkalommal. is összehívható. Indokolttá teheti ezt a dolgozók kérése, a szakszervezeti bizottság javaslata, vagy meghatározott Viagyobb cél- feladát - (választási előkészületek, komplex felügyeleti vizsgálat megállapításainak értékelése, következtetések levonása) érdekében történő mozgósítás. A fővárosi és megyei főosztály-, osztály?, (csoport-) munkaértekezlet megtartása általában negyedévenként indokolt. Napirendjére elsősorban az elmúlt időszak munkájának értékelését, a testületi döntésekben és az összdolgozói ' munkaértekezleten meghatározott Célok megvalósítását, a következő időszak feladatainak meghatározását, a személyes teljesítmények értékelését lehet kitűzni. Az osztály- (csoporté) vezetői értekezleteken — általában kéthavonként'— az általános és szakfeladatok mellett a munka- megosztásból eredő és koordinációt igénylő kérdéseket, valamint a dolgozókkal való kapcsolat egyes jelenségeit, a munkahelyi demokrácia hatékonyabb érvényesítését célzó javaslatokat indokolt megvitatni. Hasonlóképpen a városi tanácselnökök, járási hivatali elnökök, illetve a községi tisztségviselők, a különböző intézmények vezetőinek megyei, járási értekezletein — kiegészítve a szervek sajátosságából adódó témákkal. Valamennyi fórumra meg kell hívni a párt-, a szak- szervezet. a KISZ-szervezet képviselőiét. A vezetők és a dolgozók közvetlen és közvetett találkozásának különböző formái lehetnek: viták, ankétok. szakmai konzultációk, csoportos összejövetelek, nők. fiatalok fórumai stb. Annak érdekében, hogv a vezetőkkel való találkozás rendszeres legyen, a fővárosi, a megyei a megyei városi, a városi és a nagyközségi tisztségviselők meghatározott napokon külön fogadóórát jelölnek ki a dolgozók meghallgatására. A vezetőkkel szemben — a jogszabályi előírásokat meghaladóan is — minden szinten általános követelmény a közalkalmazottak szakszervezetével való rendszeres együttműködés mindazokban a kérdésekben, amelyek összefüggnek a munkahelyi demokrácia témakörével, fejlesztésének, kialakított elveinek és követelményeinek érvényesülésével. (MTI) A státusz többértelmű latin szó. Az orvosi diagnózisokban egészségi állapotot jelöl; a munkaügyi szakzsargonban rendszeresített, in. tézményesített állást jelent; a szociológiában az emberi magatartás megnyilvánuló, tapasztalható ismérveinek, jegyeinek a foglalata, valamilyen elrendezett együttese. Ismerkedjünk meg ez utóbbi értelmével kissé közelebbről. • • Státusz-ismérvvé lehet az ember bármely tulajdonsága, amely őt más emberektől megkülönbözteti. Nyilvánvaló, hogy számtalan ilyen tulajdonságot tudunk említeni. Az egyszerűség kedvéért ezeknek hagyományosan három nagy mezejét szokás elkülöníteni. Az első „mezőn” olyan jegyeket találunk, amelyeket az ember önmagában, mondhatnánk: önmagához vett viszonyában mutat fel. Ilyen az életkor, a nem, a bőr színe, a végzettség, a végzett munka jellege, a jövedelem stb., de ide sorolandók olyan vonások is, mint az öltözködés, a „kinézet”, a megjelenés, a modor vagy pl. az elő- és utónév hangzása! Másodsorban az emberi magatartás olyan jellemzőit szokás kiemelni, amelyek azt a viszonyt jellemzik, amelyben az ember más egyénekhez, csoportokhoz és szervezetekhez kapcsolódik. Ilyen a szolgálati és a társas érintkezési kör, a családi állapot, a hatalom mint döntési— befolyási jogkör, vagy a függőségi —függetlenségi viszony — és így tovább. A harmadik csoportba azokat az ismérveket sorolhatjuk, amelyekhez — mint emberi magatartásjegyekhez — az ember másoknak maga felé tanúsított viselkedése révén jut. Ilyen az elismerés, a tisztelet, a tekin- tély stb. • Ezeknek az ismérveknek a száma csaknem korlátlanul továbbszaporítható. Sokkal izgalmasabb azonban az a jelenség, hogy koronként, társadalmanként bizonyos emberi magatartásjegyek — tehát státuszismérvek — egymáshoz rendelődnek. ' Mondhatnánk, hogy a társadalom megköveteli, elvárja bizonyos státuszjegyek összekapcsolódását. A tapasztalat mutatja, hogy egy egyetemi tanárnak nagy tudással kell rendelkeznie, hogy pgy nagy intézet igazgatójának magasabb képzettséget, megfelelő társas érintkezési kört, valamelyest előnyös külsőt és megfelelő életkort kell felmutatnia. Persze, hogy mi az a „megfelelő” — az maga is változik. Számunkra most az az érdekes, hogy ha — maradva a példánál — találunk egy egyetemi tanárt, aki igen keveset tud, vagy egy magas vezető beosztási! személyt, aki csak húszéves és általános iskolai végzettsége van, akkor úgy érezzük, hogy itt valami ..nem stimmel”. Ezekben az esetekben valamilyen meg nem felelés — szakkifejezéssel: in- kongruencia — áll fenn. Máshonnan hozva a példát: az NSZK- ban készült szociológiai felvételek dokumentálják, hogy ott egy orvos — legyen bármennyire is tehetséges, szakképzett — rossz orvosnak számit, és elkerülik a páciensek, ha „csak” Opelen jár. S ezen a példán már értelmezni tudjuk a szorosan ide vágó presztízs jelenséget: abban az esetben, ha bizonyos státuszismérvek együtt fordulnak elő és úgy „felelnek meg” egymásnak, ahogy az társadalmilag elvárt, akkor a társadalom megbecsüléssel, pozitív megítéléssel — presztízzsel látja el ezeket. 0 Következik a mondottakból az is, hogy az egyén — mondhatnánk — szakadatlan igyekvésben van, hogy státuszismérveit, státuszösszetevőit összhangba hozza. Olyan összhangba, amely megfelel a társadalmi elvárásoknak és pozitív megítélést, magas presztízst vív ki. Természetes emberi törekvés ez, amelyet a kon- formitás, a jó értelemben vett konformmáválás kifejezéssel is szoktunk jelölni. Ismeretes persze, hány szélsőséges, komikus — és néhol tragikus — helyzet jön létre az ember azon igyekvésé- ből, hogy „felhúzza” magát a társadalmi elvárások (gyakran rosz- szul értelmezett, félreértett, gyakran túlontúl komolyan) vett szintjére. Nyersen fogalmazva: ilyen helyzet, amikor valakinek van pénze, de kultúrálatlan. Következésképp vásárol magának státuszismérveket: drága képeket, könyvtárat, meghív „művelt” embereket. Kompenzálhatja (ellensúlyozhatja) helyzetét, ennek esetleges feszültségeit azzal is,' amit a szociológia „hivalkodó”, pazarló fogyasztásnak nevez. Csak Napóleon-konyakot iszik és Kentet szív, évenként cseréli a kocsiját — és így tovább. (Ne felejtsük el: ezek a jelenségek önmagukban csöppet sem negatív tünetek!) Hasonlóképpen groteszk — ha nem groteszkebb — az a jelenség, amikor valaki magas pozícióhoz, „nagymenő” társas érintkezési körhöz, megkülönböztetett megbecsüléshez jutva — elválik házastársától és újra házasodik. Megintcsak a státuszismérvek összhangba hozásáról van szó: az „asszony” — például — állandóan „otthon ült", „elmaradt” a világtól, ráadásul meg is öregedett« tehát — lecseréljük. Megfelelést kell teremteni a státuszjegyek között, oly módon kell őket homogenizálni (egyneművé tenni), ahogy azt a társadalom — illetve ennek az a szelete, az a struktúrája, amelyben az egyén él — megköveteli. • A „társadalom” persze nem ilyen kíméletlen,. hiszen a státuszösszetevők homogenizálása irányában legfeljebb egy normatív, erkölcsi nyomást fejt ki, ám — s ez az, ami a szociológia szempontjából napjaink társadalmában különösképpen izgalmas — ez a „nyomás” gyakran a legkülönfélébb útvesztőkbe sodorhatja az embert, gyakran patológiás helyzetekbe kényszerítheti-á kellő önállósággal, személyiség* autonómiával nem rendelkezőket. Ismeretes például, hogy olyan marginálisnak mondható tulajdonság, mint a bőr színe, szintén státuszismérvvé válhat, és komoly szociális konfliktusokhoz vezethet. (Az Egyesült Államokban a fekete bőr hosszú időn át — s jórészt még ma is — eleve inkongruens státuszismérvnek számított.) Ez persze nem minden környezetre igaz, s ez is mutatja, hogy a státuszösszetevők együttjárása, ennek társadalmi elvárása mindig nagyon is konkrét társadalmi feltételektől determinált (meghatározott), s azok változásával változik, változtatható. A Ezzel azonban rendkívül bonyolult problémához jutottunk: arról van szó, hogy az egymásnak megfelelő — és társadalmilag így megszokott — státuszismérvek „felbontása” és új típusú kapcsolataik kialakítása hallatlanul nehéz társadalmi, társadalompolitikai feladat. Gondoljunk például arra, hogy bizonyos szakmák, foglalkozások státuszösszetevői — és ezzel presztízsük — történelmileg rendkívül nagy állandóságot, makacs változha/ tatlanságot' mutatnak. A „suszter, maradj a kaptafánál” jelenségkör tartozik például ide: ha a „suszter” megjelenik mondjuk a televízió nyilvánosságában,, és pl. egy átfogó kultúrpolitikai koncepciót terjeszt elő, akkor megintcsak valamilyen „meg nem felelést” érzünk. Világos, hogy miről van szó: egy pozícionáli- san „alacsony” elhelyezkedésű személyt — vagy csoportot — kívánunk szóhoz, s ezzel társadalmi megbecsüléshez, elismertséghez juttatni. Ez a ténykedés azonban nem mindig vezet a kívánt eredményre: ebben az esetben ugyanis arról van szó, hogy nem az egyén vagy csoport státuszösszetevőit változtatjuk meg (jövedelem, életmód stb.), hanem közvetlenül, társadalmilag presztízst „utalunk ki” neki, amely a státuszösszetevőiből önmagában nem következne, s amelyet a társadalom épp ezért szokatlannak, gyakran abszurdnak „érez”. • Ebből még nem következik, hogy aktív, tudatos társadalompolitikával ne lehetne javítani, teljesebbé tenni az egyén státuszát-. A státuszismérvek variálásával, bizonyos státuszjegyek társadalmi hasznosságának és fontosságának szívós és meggyőző, folyamatos demonstrálásával, vonzóvá tételével lehet elérni eredményeket. Gondoljunk arra, hogyan változott bizonyos szakmák presztízse az elmúlt két évtizedben — és hogyan stagnál másoké. • Ismeretes, hogy az utóbbi időben nagymértékben megnőtt a szolgáltatónak nevezett termelési szektor jelentősége. Ragadjunk ki innen egy példát: a kozmetikus — mondjuk — egyebek mellett szőrt távolít el, ami éppenséggel nem esztétikus munka, A kozmetikus pálya mégis túlzsúfolt, presztízse mindinkább növekvőben van. Igen érdekes ez a helyzet azért is, mert pl. éppen a szolgáltatások mutatják meg, hogy a társadalom egy-egy foglalkozás esetében mely státuszismérveket kezel közömbösen, melyektől tekint el, milyen új típusú státuszmegfeleléseket enged kibontakozni. Véve a javító- szerelő munkát, avagy a vendéglátóipart: olyan státuszismérvek,' amelyek hagyományosan kiemeltek, megkülönböztetettek voltak — pl. a származás, a magas iskolai végzettség, a végzett munka jellege stb. — e terepeken csaknem teljesen hiányoznak. E szakmáknak nő a presztízse, s ez egy másik, nagyon fontos jelenségre irányítja a figyelmünket:' működnek olyan társadalmi presztízs-struktúrák, amelyek bizonyos státuszismérvek hiányát — a „szép” munka, sőt, esetleg a nagy kereset hiányát —- kompenzálják. Van, aki a kis fizetés ellenére szívesen tanít az egyetemen, az egyetem presztízse miatt. Ebben az esetben a presztízsen keresztül történő ellenszolgáltatás „kiegyenlítő” jellegéről beszélhetünk. A presztízs persze nem „lóghat a levegőben”; s ezért éppen a pedagóguspálya mutatja: a deklarált társadalmi megbecsülés, ha nem jár szélesebb státuszfedezettel, önmagában csöppet sem emeli az itt dolgozók „státusztudatát”. • Mindezzel persze csupán felvetettünk néhány problémát, azon igyekvéstől vezetve, hogy a státusz és presztízs szociológiai kategóriának használhatóságát és lehetőségeit jelezzük. P. Zs. Érdekvédelem Nem sajátosan nyári téma, amfről mostani cikkünkben írni akarunk, hiszen a jelenséggel az év minden szakában találkoznak a hivatalok, intézmények, hatóságok, bizottságok előadói, munkatársai, vagy vezetői. Talán „különleges” helyzetben vannak ebből a szempontból a sajtó dolgozói, akikhez naponta bekopogtatnak különböző korú, foglalkozású emberek,. írásban, szóban előadva vélt, vagy valódi sérelmeiket, gyakran drámai szituációkat, máskor pedig egy türelmes szóval elintézhető ügyet. Igen, a panaszosokról van szó, s nem iá azokról, akik segítséget sem várnak, csupán alkalmat keresnek, hogy elmondják valakinek az esetleg felnagyított történetet, hanem azokról, akik valóban segítséget, gyakran gyors, azonnali segítséget várnak. S ilyenkor a gyakorlottabb, tapasztaltabb újságíró már meg sem lepődik azon, hogy egy telefonnal, esetleg rövid levéllel el lehet intézni az „életbevágó” problémát. Természetesen nem azért, mert lg ahogyan mondani szokták: a sajtó nagyhatalom — kivételeznek. hanem mert az ügy természete lehetővé teszi az operatív és hatékony intézkedést. Ilyenkor nem egyszer halljuk a vonal túlsó végéről, hogy miért kellett ezért a sajtóhoz fordulni, hiszen nekünk irodánk, emberünk van az ilyen esetek megoldására, kötelességünk foglalkozni ilyenekkel, szívesen várjuk a hozzánk tartozó gondokkal küzdő embereket. S a legnagyobb kérdőjelet éppen az milyen panaszosok- jelentik. Nem azért, mintha mi nem foglalkoznánk szívesen és készségesen ügyes-bajos dolgaikkal, hanem mert maguknak is tudniuk kellene,' hogy nem a sajtó az a szerv, amely végső soron megoldja a kérdést, legyen az munkajogi, egészségügyi, közlekedési, lakótársi vagy egyéb gond. Meglehetősén széles i körben ismert már, hogy igen sok érdekvédelmi szerv működik az országban, megyénkben, a városokban, községekben, termelő és szolgáltató vállalatoknál, hivatalokban stb. Ezeknek hivatali kötelességük meghallgatni a hozzájuk fordulókat, s a lehetőségekhez képest segítséget nyújtani. Az állampolgár minden minőségben megtalálja az érdekvédelmi szervet, akár a munkahelyén, akár az élet más területén. Mégis alig fogyatkozik — vagy ha igen, csupán kis mértékben — azoknak a száma, akik mielőtt a legilletékesebbhez, a hozzájuk közel álló vállalati, lakóbizottsági, tanácsi stb. előadóhoz fordulnának, előzetesen levelekkel, több oldalas irományokkal árasztják el az országos hatóságokat, rádiót, televíziót, újságokat, s aztán meglepődnek, ha esetleg csak hetek, hónapok múlva kapnak választ a helyi illetékestől. A gyakorlat ugyanis az, hogy a - „központi szervek” .legtöbb esetben a panaszt leküldik kivizsgálni a helyileg erre életre- hívott szervhez, annak megfelelő vezetőjéhez, előadójához. Meggyorsítaná tehát az elintézést, ha azonnal ide fordulna a panaszos ha személyesen bemenne mondjuk a városi tanács osztályaihoz, s ott keresne orvoslást. Ma már a dolgozók, az állampolgárok érdekvédelmét mindenhol komolyan veszik és megfelelő súllval foglalkoznak vele. Igen ritka, ha egy-egy ügy „elmérgesedik” és amint a tapasztalatok mutatják, ilyen esetekben is gyakran a szubjektivitás, az ügyfél és az ügyintéző kölcsönös bizalmatlansága, netán személyes ellentéte az, ami miatt megdagad az akta, bejárva előzetesen a témában illetékes összes létező fórumot. De az ilyen „mérges esetek” végül is optimálisan, a jogi, társadalmi és erkölcsi igazság mértékeinek megfelelően zárulnak. Abban persze, hogy az állampolgárok között még szép számmal találunk az érdekvédelmi rendszerekben kevésbé jártas embereket nem egyedül az érdekek védelmére hivatott szervek a hibásak, sőt legtöbbször egyáltalán nem. Mert aki úgy véli, hogy csorbát szenvedett egyébként jogos, törvényileg védett érdeke, némi fáradtsággal hamar megtalálja a megoldáshoz vezető legjobb utat, s többi között’ úgy is, ha vendszeres újs\ olvasó. g. a Értesítjük a közületeket vállalatokat, intézményeket, hogy megkezdtük a csatornatisztítási munkálatokat magasnyomású csatornatisztító géppel Csatornatisztítást végzünk, dugulást megszüntetünk megrendelésre, illetve bejelentésre a megrendelő által kért időpontokban. Szerződést kötünk csatornahálózat folyamatos tisztítására üzemekkel, vállalatokkal, intézményekkel. Nagy volumenű munkáknál több' éves szerződést kötünk. Megrendeléseket az alábbi címre kérjük: SZERVESTRÁGYAGYÜJTÖ ÜZEM 6000 Kecskemét, Vörösmarty u. 16. Telefon: 13-649, 11-089. ügyintéző: Farkas Géza művezető. 5 > m NAPIRENDEN A státusz és presztízse
