Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-17 / 192. szám
V 1974. augusztus 17. 0 PETŐFI NÉPE • 11 A MI OTTHONUNK Verejtékezés és folyadékpótlás Az élet oxidáció. Lassú égés, ami hőt fejleszt a szervezetben. Ezért meleg a testünk még hidegben is. A környezet rendszerint hűvösebb mint a 36—36,8 C-fokú emberi test, amely felesleges hőmennyiségét a környezetnek adja át. Ez a magyarázata annak, hogy hidegben a megengedettnél jobban lehűl — megfázik — az ember. No de nyári melegben a környezet is melegebb a kívánatosnál és nem tudja átvenni az élet során termelődött, meg az izom- mozgás miatt keletkezett hőt és a szervezet túlmelegszik. Még szerencse. hogy a test az^ agyban székelő hőközpont segítségével hűteni tudja magát. Ez az önhűtés biofizikai folyamat és abból áll, hogy a bőr különleges mirigyei verítéket termelnek, ami a testfelületet elborítja. A veríték halmazállapota cseppfolyós, a testfelületről elpárolog, légneművé válik. A párolgáshoz >— a veríték légneművé válásához — viszont igen komoly mennyiségű kalória szükséges. Ezt a hőmeny- nyiséget az önhűtés a szervezettől vonja el. Az izzadó ember sokkal többel iszik, mint az. aki hűvösben dolgozik. Minél többet iszik, annál jobban izzad. Mindez nem lenne baj. ha a verítékezés csak folyadékveszteség lenne. Tudjuk azonban, hogy a verejték sós. Ilyenkor tehát nemcsak vizet, hanem tekintélyes mennyiségű sót is veszít a szervezet. Ezt az izzadás során kialakuló sómennyiség- veszteséget nevezzük vízártalomnak. vagy vízmérgezésnek. Az egészséges test folyadék- és sóegyensúlyát feltétlenül biztosítani kell ha-azt akarjuk, hogy a kánikula idején is munkaképesek és panaszmentesek legyünk. Az nem megoldás, hogy a verítékezés csökkentése végett valaki kevesebbet igyék, mert ezzel a szükséges hőleadást is csökkenti. Az a helyes eljárás, ha a folyadékbevitellel együtt a sóveszteség pótlásáról is gondoskodunk. Tűző napsütésben, nyári melegben, meleg levegőjű munkahelyeken dolgozó, erősen verítékező az átlagosnál több folyadékot igénylő munkások ivóvizébe éppen ezért ajánlatos pár csepp ecetet és literenként 1—2 gramm konyhasót keverni, ami kellemesen üdítővé teszi az italt, a szom- jat jobban oltja és a szervezet kiizzadt sómennyiségét is pótolja. Ne riadozzék senki ettől a savanyított. sózott víztől hiszen íze alig érezhető.y és akik isszák, dicsérik. Én magam is ittam, jó volt. Persze, más módjai is vannak a folyadék- és sópótlásnak. Ezek között a legelső helyen áll a tejivás. Például a soványtej. vagy az író, ha valaki szereti. Az üdítő italok is beválnak. Különösen a természetes gyü- mölcselevek. A limonádé és a tea is kitűnő, különöen ha egy-két sós kekszet is fal hozzá az ember. A szesztartalmú italoktól tartózkodni kell. Á szesz kalóriatartalma magas. Fűt. de hűteni nem tud. Még a híg savanyú, úgynevezett „kapás bor” sem. Ételekkel is lehet a folyadék- és sóveszteséget pótolni. A levesek. a híg főzelékfélék, a saláták és — nem utolsósorban — a gyümölcsök kitűnőek erre a célra. (Dr. Buga) Változatok a „szafari”-témára Szinte minden divatfórumon elhangzik manapság, hogy divatos stílus a szafari. És ez tényleg így van, mert szafari-zsánerü öltözéket egyaránt hordanak a nők, férfiak és gyerekek. E stíluson belül' különböző ruhadarabok készülhetnek a szafari-zsá- nerben. Csak néhány változatot mutatunk be ezekből kedves olvasóinknak, amelyek azonban jól kihasználhatók és szinte alapruhaként hordhatók. 1. Kétrészes kiskoszitümszerű megoldás. Vászonból, könnyű szövetből vagy jerseyből egyaránt készülhet. Jellemző a sok tűzés, a sokféle zsebmegoldás a kabátkán. A kissé gloknis szoknya féloldalasán gombolódik. 2- es modellünk nadrágkosztüm, amelynek felsőrésze ingkabát- jellegű, de mégis szafari stílusú, övvel vagy anélkül hordható. 3- as modellünk ingruha zsánerű ruha szafari stílusban, nagy zsebekkel, elől zippzárral díszítve, illetve zárva és rakásokkal bővített szoknyarésszel. Nádor Vera FÜQGÖNYDIVAT ’74 Nemcsak a lakáskultúrával foglalkozó hazai és külföldi tanácsadó folyóiratok, de mindennapos tapasztalataink is bizonyítják: életkörülményeink változása a divat sok területén hozott szembetűnő változást, fejlődést. Például a függönyök kínálatában — keresletében is. A családok százezreinek kedves gondja a várva várt. régen áhított otthon berendezése. Mostanában elsősorban a szintetikus függÖhyöket keresik. Világszerte sokfélét kínál az ipar, a kereskedelem. Évről évre gazdagodik a választék nálunk is. Immár szinte hagyományosnak számít a nylon csipkefüggöny. Otthon lehet mosni, nedvesen kell a karnisra, a csipeszekre felakasztani. s aztán a saját súlyától kihúzódik, simára szárad. 1974 laktáskultúrájában azonban már nem a nylon csipkefüggönyök a legmodernebbek. A legújabb módi a pamuthatású szintetikus függöny. Divatos a rusztikus, pédául a csomózott,, az egyenlőtlen rácsos kialakítású. A háziasszonynak ezzel sincs gondja. Mosása, szárítása úgy történik. akár az előhbié. Újabban kapható szintetikussal kevert, természetes szálak használásával készült függöny is, például len- poliészterből Nagyon divatos az úgynevezett másodfüggöny, más néven kísérő. vagy sötétítő függöny. Hangulatosabbá, varázsolja a szobát. S mindezeken túl praktikus is. Nyáron-télen hőszigetel, nyáron megszűri a vakító fényt, s például a későn sötétedő hónapokban kellemesebbé teszi a kora esti televíziónézést. A jelenleg kapható másodfüggöny vagy annak alkalmas textília főként természetes alapanyagból, pamutból. vagy lenből készül. Mosása, vasalása hosszadalmas, körülményes. Érdemes Usztittatni. (es. b. j.) Serdülő labdarúgókat toboroz a KSC A Kecskeméti SC labdarúgószakosztálya a sportkör elnöksé-. ge által megszabott új irányvo- * nalnak megfelelően a jövőben fokozott gondot fordít az utánpótlás nevelésére. A labdarúgószakosztály most megkezdi a serdülő csapat toborzását. Kérik azokat a 12—15 éves fiúkat, akik kedvet és tehetséget éreznek magukban a labdarúgáshoz, hogy jelentkezzenek mielőbb a Matkói úti páján Fenyvesi Károjy edzőnél. Jelentkezni lehet minden keddi és csütörtöki napon 16 órától. (A pálya a 2-es autóbusz- szal közelíthető meg) SPORT* SPORT Ma kezdődik a kiskun viadal Kiskunfélegyházán a város 200 éves évfordulója alkalmából nagyszabású ökölvívóversenyt rendeznek'"te Kiskun Kupáért. A „B” kategóriás egyéni felnőtt pontszerző versenyre három egyesület közel ötven ökölvívója nevezett. A vendéglátó Kun Béla SE versenyzőin kívül ringbe lépnek a Sabáci Mácsva (jugoszláv) és a Bp. Honvéd ökölvívói. Pénteken délelőtt a Vasas nevezése még nem érkezett meg. A kis- kunfélegyháziak között ott lesz az idei junior- és Balaton-bajnok Borbély István is. A verseny ünnepélyes megnyitójára szombaton 16 órakor kerül sor a Kun Béla SE sporttelepén, majd ezt követően tartják meg a selejtezőket Másnap, augusztus 18-án 17 órától lesznek az elődöntők, a döntőket pedig augusztus 19-én 10 órától tartják. Amint Csendes Mihály városi sportfelügyélő tájékoztatott bennünket, valamennyi résztvevő megkapja a Kiskun plakettet. A helyezettek éremdíjazásban részesülnek, a legtöbb pontot szerző egyesület pedig elnyeri a Kiskun Kupát. Két mérkőzés Ült az öltözőben. Hallgatta az edzőt. A tekintete vissza-vissza- járt a falon levő táblára. Ott állt a neve a két hátvédé között. „Hát bekerültem az első' csapatba. Most meg kell ragadni a lehetőséget ...” Ö^ztönszerűen meg-,' feszültek az izmai. Tisztán, érthetően csengett az edző minden szava. Csak éppen odafigyelni nem tudott. Izgatott volt. Az arca, kimért viselkedése nyugodtságot árult el. A szíve azonban a szokásosnál is gyorsabb tempóra kapcsolt. Mellén megfeszült a lila-fehér mez. Az első szereplés, az első taps, az első elismerő, bátorító szó sokáig élt emlékezetében. Gondolta volna-e, akkor, hogy az első mérkőzés emléke egyszer még felszakad? □ □ □ Sikerek és balsikerek váltogatták egymást. Hányszor volt „spiccen” a csapat az NB I-ben — vele? Amikor szívvel-lélekkel küzdött. Fűtötte a sikerélmény, a játék szeretete. Minden gondolata a csapaté, a fiúké volt, az elkövetkező mérkőzéseké. A futball tartozéka lett az életének. Mint ahogy a becsületes helytállás is az volt. □ § § NB I. B-s válogatott lelt. Ki tudja hányszor? Nem számolta. Vagy legalábbis senkinek sem szólt róla. Talán nem akart vele hivalkodni. A dicsekvés sosem volt természete. Egyszer valaki azt mondta neki, hogy bizonyítson! Akkor játszhat. Nézte a kék-fehér mezt. Egy pillanatra összefutottak előtte a színek. Egy világ omlott össze 0 A búcsúztatás pillanata. benne. Sokáig senki sem tudott róla. A „hajó” egyre süllyédt. Visz- szahívták. A város, a csapat érdeke úgy kívánta. De már nem volt a régi. A sebek túl mélyek és frissek voltak ahhoz, hogy a játék szeretetével be lehetett volna gyógyítani. De visszajött, mert kötelességének érezte. S minden tőle telhetőt megtett. Becsületesen küzdött. Játéka példa lehetett volna sokak előtt. A kiesés nem rajta múlott.. . □ □ □ Az NB III-as idényt már nem kezdte el. A Félszabadulási Kupában, a Csepel ellen búcsúzott az aktív labdarúgástól. Ült az öltözőben. Nézte a szögest, a kék-fehér szerelést. Hal- gatta az edző szavait. Mindenki gyöngédséggel vette körül. „Az utolsó mérkőzés... Elbúcsúztál(A szerző felvétele.) 1 pák. Nincs tovább. Köszönjük Buci és kész. És mégis milyen izgatott vagyok?! Mint akkor. Hány éve is annak már?... Jól kell játszanom. Bírni kell. Méltó akarok lenni önmagamhoz. □ □ □ Áll a pálya közepén. A búcsú virágai a kezében. S a fiúk egymás után jönnek. Megölelik. A szakosztályelnök „bemutatja” őket: „Dió az NB I. B-ből, Gór — Magyarországról.. Ismered? Nevet. Belül zokog. Donáth Tibor szakosztályelnök magához öleli. Az utolsó szavak Lantos Miklóshoz: „Kívánom, hogy edzőként is olyan nagyszerű labdarúgókat "nevelj a magyar sportnak, Kecskemétnek, mint amilyen te voltál...” Ehhez kívánunk sok sikert — Buci __ Banczik István B ács megyeiek az országos Spartakiádon Augusztus 19—20-án Szegeden rendezik meg a halasi dolgozók XXIII. nyárt Sparlakiádjának országos döntőjét. Az országos szintű vetélkedőn ott lesznek a Bács-Kiskun megyeiek is. A férfi kézilabdacsapatot Nagy József vezeti majd (Saráról, míg a másik csapatsportág képviselői, a tiszakécs(kei női röplabdátok Matuz László irányításával veszik fel a küzdelmet az ország legjobbjaival. Atlétikában tizenhárom Bács- Kiskun megyei áll majd rajthoz a különböző versenyszámokban, hogy megkísérelje a dobogórake- rülést. Sportnap Kunfehértón A Kiskunhalasi Állami Gazdaság kollektívája immár hagyományosan minden évben megrendezi a szakszervezeti és ifjúsági napot. Az idén augusztus 1.8-án Kuníehértóra utazik a több, mint kétezer dolgozó és családtag. A kirándulás, a program (egész napos. és megrendezik a kerületek közötti sportvetélkedőket is. Először a női labdarügöcsapat kispályás döntőiére kerül sor. aztán a férfi tavolugrásra. súlylökésre, magasugrásra, a százméteres síkfutásra. Amikor a női mérkőzés befejeződik, a férfiak következnek, azaz rúgnak labdába. Aztán a mii atléták vetélkednek A komolv vorsenvek" után játékos erőpróba lesz; a, kötélhúzás kerületek közöli i döntője. Eredményhirdetéssel. jutalmazással fejeződik be a sportnap. Felhívás a sportrovat tudósítóihoz A Petőfi Népe sportrovata az elkövetkező ünnepek utáni első számban, az augusztus 22-i sportoldalon számol be az augusztus 18—19—20-i sporteseményekről. Kérjük" valameny- nyi NB-s, megyei I. és II. osztályú csapatok székhelyén működő sporttudósi- tónkal. hogy a mérkőzések és egyéb sportesemények tudósítását augusztus 21-én. szerdán délelőtt a szokásos módon adják le. Mivel most a megyei I. és II. o. mérkőzések egy időben jelennek meg. a torlódás elkerülésére kérjük, hogy az NB-s és megvei I. osztályú mérkőzéseket 21-én 8—9 óráig, a II. o. mérkőzéseket pedig 9—12 óráig szíveskedjenek leadni. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 16.38: Kiszorító. Sportvetélkedő gyerekeknek — első középdöntő. 17.40: Hírek. / 17.45: A városrendezés műhelytitkai. Riportfilm. 18.15: Monitor. Lesseps két csatornája. II. rész: A sisakos ember és utódai. 18.45: Festő a Tiszánál (színes!) Por tréflim Chlovinl Ferencről. 19.10: Reklámműsor. 19.15: Esti mese (színes!). 19.30: TV-hiradó. 20.00: „Ide nekem az oroszlánt is”. A Színház* és Filmművészeti Főiskola 1974- ben végzett osztályának műsora. 21.05: GRETA GARBO sorozat: A kaméliás hölgy. Magyarul beszélő amerikai film. 22.35: TV-híradó 2. KOSSUTH 8.15: Népdalcsokor. 9.03: A magyar népköltészet he te. 9.12: A Rádió lemczalbuma. Közben: 10.05: Érdekes szigetek. D,r. Ba logb János űtijegyzetei. 11.27: A frivol akta. . Mikszáth Kálmán elbeszélése (Ism.) 11.42: A Német Demokratikus Köztársaság Honvédelmi Minisztériumának központi fúvószenekara játszik. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lendvai Csócsi József népi zenekara játszik. 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Kóruspódium. 14.20; Hernádi Lajos zongorázik. 15.05: Munkásélet a (Duna mentén. 15.55: Magyar előadóművészek felvételeiből. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A Magyar Rádió néni zenekara játszik. 18.03: Színészliistóriák (ism,). Jelenetek Csehov novellái . ból. 19.25: Töltsön egy órát kedven ceivel. 20.25: Kossuth Lajos hangja. 20.41: Verdi: A Végzet hatalma. Négyfelvonásos opera. Közben: 23.16: Az éjszaka csodái. 0.10; Al Fair weather és Sanriv Brown felvételeiből. PETŐFI 8.05: Indonéziai dallamok. 8.15: Kamarazene. 9.0.‘l: Ezereg.v délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Hunyadi László. Részlet ék Erkel operajáhól. 13.03: A Terasz. 13.20: Lalo: Spanyol szimfónia. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.). 18.20: Kalandozás. 19.25: Kodály: Budavári Te Deum ,20.10: t)j könyvek .(ism.). 20,13: A Magyar Rádió Karinthy- színpada. Levél a szedőhöz. 21.08: Népdalok, néptáncok. 21.40; A nemzet „mindenese”: Fáy András. 22.00: Dalok Goethe verseire. 22.20: Könnyűzenei stúdiónk könnyűzene, tánczene és dzsessz- felvételeiből. 23.15: y.enés játékokból. 3. MŰSOR 18.05: Kilátó (ism.). 19.01: Szerelmi bájital. 19.38: Ember, mint Te. Johannes K. Beeherröl dr. Ilse Sie- herttel beszélget Kikár László. 20.00 :* Ruggiero Ricci hegedül, zongorán kifsér: Leon Pommers. 20.3«: Herbie Hancock együttese játszik. 21.03: Bruckner összes szimfóniái — ni. ,. SZOMBATVASÁRNAPI SPORTMŰSOR SZOMBATON Labdarúgás NB 111. Délkeleti csoport: Kecskeméti SC—Gyulai SÉ. Kecskemét, Széktói Stadion, 16 óra. Jv.: Jaczina. Előtte 14.30 KSC ifj—KSC tartalék. Atlétika Országos serdülő összetett bajnokság: Bp. Népstadion edzőpálya 9 és 14 óra. Kosárlabda XIV. NIKE-Balaton Kupa. Balatonfűzfő 8.15-kor selejtezők, 14.15-kor csoportmérkőzések. Ökölvívás Kiskun Kupa (felnőtt B. kategóriás) ökölvívó pontszerző verseny. Résztvevők: Sabáci Mácsva (jugoszláv), Bp. Honvéd, Kun B. SE. Kiskunfélegyházán a Kun B. SE sporttelepén (rossz idő esetén a művelődési házban). 16 órakor ünnepélyes megnyitó és selejtezők. Röplabda Nemzetközi férfi ifjúsági torna a Göcsej Kupáért: Zalaegerszeg 10 és 17 órakor. Technikai sport MHSZ rádióamatőr-verseny a Kiskun-diplomáért. Kiskunfélegyháza, MHSZ székház 13 órától. VASÁRNAP Labdarúgás NB III. Délkeleti csoport: Szolnoki MÁV—Kecskeméti TE, Szolnok 16 óra. Jv.: Álföldi. KELTEX—Mezőfi SE, Bp. Budafoki út 16 óra. Jv.: Molnár. Kiskunhalasi MEDOSZ—Békéscsabai VTSK, Kiskunhalas 16 óra. Jv.: Hámori. Kilián FSE— Jánoshalmi Spartacus, Szolnok 16 óra. Jv.: dr. Jármai. Megyei I. osztály: Érsekcsanád —Bajai SK. Érsekcsanád 16 óra. Járási bajnokság: Kiskunhalasi járás: Kiskunhalasi Spartacus— Csikéria, Kiskunhalas 14 óra. A többi mérkőzés kezdete 16 óra. Borota—Kelebia, Csólyospálos— Kisszállás, Jászszentlászló—Har- kakötöny. Asztalitenisz Balalon-bajnokság: Veszprém, Egyetemi tornacsarnok és vegyipari szakközépiskola 10 órátóL Atlétika Országos serdülő összetett bajnokság: Népstadion edzőpálya 10 és 13.45 órakor. Evezés „Duna Kupa” országos minősítő verseny: Mohács 13.30 orakor. Kézilabda NB 11. férfi: Lajosmizse—Alföldi Olajbányász. Lajosmizse 16 óra. Kosárlabda XÍV. NIKE-Balaton Kupa. Balaton fűzfő 7.30-kor csoport- mérkőzések. ökölvívás Kiskun Kupa (felnőtt B. kategóriás) ökölvívó pontszerzöver- seny elődöntői. Kiskunfélegyháza. Kun Béla SE sporttelep 16.30 órakor. RÖVIDEN A Magyar Honvédelmi Szövetség meghívására Szergej Iva- novics Gracsev vezérőrnagy vezetésével csütörtökön Magyarországra érkezett az MHSZ szovjet testvérszervezetének, a DO- SZAAF-nak a küldöttsége. A szovjet vendégek egy hétig tartózkodnak hazánkban, s ez idő alatt tanulmányozzák az MHSZ munkáját. * A 2 1 es nyugatnémet győzelemmel végződött NSZK—Hollandia világbajnoki döntő után Münchenben megrendezett ünnepi társas vacsorán mindenkit nagyon meglepett Gerd Müllernek, az együttes középcsatárának az a kijelentése, hogy nem játszik többé a válogatottban. Ekkor sokan úgy gondolták, hogy a pezsgőtől eléggé megmámoifísodott labdarúgó „csak éppen hogy mondott valamit". De mini a „csütörtöki hírügynökségi jelentések közlík, Müller tartja a szavát. Hiába válogatta be ugyanis Helmut Schön a Bayern München göl- gvárosát a szeptember 4-i. Svájc elleni mérkőzés keretébe, Müller lemondta a szereplést. Ismételten leszögezte: ' — Nem játszom többé a válogatottban. Majd hozzátette: — Szebb búcsúm úgy sem lehetett, volna válogatott karrie- remtői, mint a világbajnoki döntő ... Gerd Müller 196(5 október 22 en húzta fel először a nyugatnémet válogatott mezt Ankarában Törökország ellen (2:6), azóta 62 válogatott mérkőzésen 68 gólt szerzett. v i