Petőfi Népe, 1974. augusztus (29. évfolyam, 178-203. szám)
1974-08-25 / 198. szám
r •' > ' ' ^ MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET • ÍRODALÓM • MŰVÉSZÉT SZEMLE — KITEKINTÉSSEL Híd és hagyomány A szomszédos, szocialista országokban élő magyar anyanyelvűek művészete szerves része az egyetemes magyar kultúrának. Nyelv és hagyomány, közös múlt és közös cél segíti az újrafölfedezést, egymás megismerését. Illyés Gyula határozta meg az ötágú síp fogalmát, melynek fő szólamát az anyaország adja, harmóniában a többi ággal. A síp zenéje csak akkor teljes, ha vállalják az ágak a híd szerepét, megszólaltatják nyelvünkön a román, a cseh, a szlovák, az ukrán, a jugoszláv nép művészi értékét, s ugyanakkor a hazai kultúra is erőteljesebben kerül a Duna-táj vérkeringésébe. A hazai olvasóközönség már túljutott a kezdeti rácsodálkozás szeszélyes buktatóin, s elsősorban időtálló értéket keresve válogat. Mert egyre jobban van honnan válogatni. Irodalmi folyóiratainkban arányosabban. súlyához mérten kap lehetőséget bizonyításra 3 szomszédos országok magyar irodalma. Élen iár ebben a Kortárs „Közös Dolgaink” rovata, a romániai magvar irodalom kimagasló alkotásait rendszeresen bemutató szegedi Tiszatáj, sokat tett és tesz a kecskeméti Forrás, s úgyszólván valamennyi folyóiratunk közöl könyvkritikát, értékelő tanulmányt. Fontos müvelődésDolitikai továbblépés volt a Kritika tavalyi, decemberi száma, amikor a teljes terjedelmet egy összefoglaló jellegű kitekintésre szánták. Az alaphangot a szerkesztőség bevezető tanulmánya adta meg. Címe: A határon túli magyar kultúráról. lenini bizalommal. Ebből idézzük: ..Mi azt kívántuk, hogy a nacionalizmustól nem hábori- tottan végezhessük közös munkánkat. magyarként és internacionalistaként a szocialista népek nagy családjában. Ehhez természetszerűleg tartozik hozzá, hogy azt a jelentős kulturális értéket is megismerjük, melvet a velünk közös múltú és azonos anyanyelvű emberek milliói hoztak és hoznak létre.’’ Kézfogások Tallózva a szomszédos országok magyar folyóirataiban, hetilapjaiban. ,agt vizsgáltuk, menynyiben teljesítik a híd. a közvetítés feladatát, mennyiben ragaszkodnak az éltető gyökerekhez. a mai művészetet is termékenyítő hagyományokhoz. Menynyiben vállalják és mutatják föl a múlt értékeit? A ..hídszerep” tudatos vállalására valamennyi folyóiratban bőségesen találunk példát. A szabadkai Üzenet (Irodalmi, művészeti. kritikai és társadalomtudományi folyóirat.) Kézfogások elnevezéssel külön rovatot szentel e célra. A Kolozsvárott havonta megjelenő. klasszikus hagyománnyal rendelkező Korunk júliusi számában Mihai Beniuc és Vasile Nicolescu versét, illetve képzőművészeti tanulmányát olvashatjuk. A Látóhatár rovat rendszeresen szemléz a romániai, valamint a külföldi folyóiratokból. Az évente tíz számmal Pozsonyban megjelenő Irodalmi Szemle legutóbb Ján Solovic Meridián című négyfelvonáson drámáját közölte Beke Sándor, a kassai színházrendező míves fordításban. a Romániai Szocialista Köztársaság Írószövetségének Marosvásárhelyt havonta megjelenő folyóirata, az Igaz Szó román költők verseit közli magyarul. Jelentős a folyóirat Kilátó melléklete, amelv a legfrissebb külföldi irodalmi irányzatokkal tart lépést. Utunk Az egymás irodalmának megismerésére szép példa Dávid Gyula cikke, amely az Elet és Irodalommal rokonítható kolozsvári Utunk 1974. augusztus 2-i számában jelent meg. Méltatja a bukaresti KRITERION könyvkiadó folyamatosan jó munkáját, kiemeli, hogy a kiadó megindulásától kezdve vállalta és teljesíti a romániai magyar irodalom román nyelvű népszerűsítését. Érdemes fölidézni Dávid Gyula egyik megállapítását, amelyik kulcsmondat is lehet: „Meggyőződésünk. hogy valóban kezdetén állunk egy folyamatnak, melynek célja — Eugen Barbu szavaira hivatkozva: — érthetővé tenni sajátos világunkat a román olvasók számára.” A hagyomány, az örökség ápolására mindenütt szép példákat találhatunk. A pozsonyi Irodalmi Szemle Turczel Lajos bevezető tanulmányával a csehszlovákiai magyar irodalom hőskorszakából közöl három kiemelkedő írást A marosvásárhelyi Igaz Szó „Irodalom és Iskola” rovatában Kovács János A romániai magyar irodalom kezdeti korszaka című tanulmányának második része olvasható. A pozsonyi Vasárnapi Űj Szó 1974. augusztus 11-i számában Szilvássy József Évad után — évad előtt című összegező írásában a Magyar Területi Színház munkáját foglalja össze. Idekívánkozik, hogy tavaly októberben alkalmam volt Jászón. a Kassa melletti nagy- községben a Kakukk Marcitlátni. Igazi, vérbő parasztkomédia volt, olyan játékot produkált a kassai társulat, mintha nem is egy községben. hanem legalábbis a bemutatón szerepelne. Korunk * A romániai magyar ' irodalom egyik legnagyobb öröksége Gaál Gábor munkássága. Nevéhez fűződik a kolozsvári Korunk nagy korszaka (1929—1940). az ő szerkesztésében vált ez a folyóirat a két világháború közötti időszak értékét és színvonalat jelentő, haladó központjává. A felszabadulás után ő indította, szigorú mércével tanította a pályakezdő fiatalokat. írókat, költőket. A tanító Gaál Gábort megismerhettük Sütő András szép, szenvedélyes hangú vallomásából (Az én egyetemem), most pedig a kolozsvári Korunk 7. száma közli a Gaál-hagyaték eddig a nagyközönség előtt ismeretlen, szellemi élményt ígérő darabját, részeket abból az előadássorozatból. amelyet a folyóirat nélkül maradt Gaál Gábor 1941 tavaszán tartott, s melynek célja: „Európa művelődését pár órán áttekinteni”. Le zsák Sándor # Baja, iskola. Az alsó képeken: a bácsalmási művelődési otthon belső udvara. Jobbra: a bácsalmási ravatalozó modelljéről készfiit foto. 9 Nagykőrös, üzemi konyha. 0 Lenn: a bajai Iskola belső udvara. Építésznek lenni: magatartás „Tősgyökeres kispesti vagyok” — így kezdi a beszélgetést a harmincöt éves Ke- rényi József. Gyermekkorában gyermekrajzversenyeken szerepelt,'nem is akárhogyan. .Azután kőfaragónak készült, majd az érettségi után műszaki egyetemet végzett; mérnök lett. Egy évig az Országos Műemléki Felügyelőségen dolgozott. „Jó indítás volt a remek kollektíva” — mondja erről az időszakról. Azután: „Jöttek, h^vtafc, gondolkoztam — és jöttem. Éppen tíz éve dolgozom a Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalatnál.” Először kisfizetésű gyakorló mérnök volt, majd tervező; most főépítész. „Ez a szigorú arcú táj tanított meg arra, hogy paraszti egyszerűségre törekedjek” — vallja Kerényi. A nagykörnyezet — Walter Gropius, a világhírű Bauhaus egyik vezéralakja írta annak idején: „Az építész történelmi missziója abban áll, hogy alkotásait organikusan illessze be a környezetbe”. Mennyire tartja ezt az elvet érvényesnek korunkban és saját tervezői munkájában? — Amikor vagy tíz évvel ezelőtt házát terveztem a Czoll- ner tér sarkára, csupán a közvetlen szomszédos épületek érdekeltek. Ma már a tágabb, nagyobb környezet is ott lebeg a szemem előtt: a szomszédos épületeken kívül az utca képe, a közeli park, a szobor, s más egyéb tárgy; minden látható dolog. Tiltakozom az ellen, hogy valamely létesítmény megbontsa az utca, a tömb, a tágabb környezet összképét; ellenkezőleg: ki kell, hogy egészítse azt. Az építész feladata többek között, hogy a nagy környezetet befolyásolja, alakítsa. A mindenkori környezet — az épületek külső képe, az üzletek, kirakatok, reklámfeliratok és vitrinek, valamint virágágyak, sétányok, bokrok stb. — minden együttesen hat az emberek ízlésére. Szerintem sajnálatosan kevés szó esik erről, mondjuk a lakáskultúrához viszonyítva. Az építész felelőssége — Tervezés közben gondol arra, hogy vajon sikerül-e a legjobbat, legmegfelelőbbet létrehoznia, s hogy megfelelhet-e teljes mértékig majd az épület arra a célra, amiért készült? — Érdekes ez; ha az író megír egy könyvet, s néhány év múlva rájön, hogy nem lett elég tökéletes, fogja magát és újra írja a művét. Ezt az építész nem csinálhatja meg. Ezért nekünk úgy kell dolgoznunk, hogy ahol tervezünk, oda évek múltán is visszamehessünk, szégyenkezés nélkül. Ezért fokozottan nagy a felelősségünk. Olykor egészen váratlanul tör ránk, egész hatalmas súlyával. Egy példa: amikor a kecskeméti Tudomány és Technika Háza elkészült —r egyik olyan munkám, melyet jó szívvel vállalok — este József Attila-kötetet lapozgattam. Megragadtak ezek a sorok: „Tizenöt éve írok költeményt, és most, amikor költő lennék végre, csak állok itt a vasgyár szegletén, s nincsen szavam a holdvilágos égre”. Valamilyen furcsa ijedtség lett úrrá rajtam: mi lesz tovább? Tudom-e folytatni, úgy, olyan szinten a munkát, ahogyan szeretném? Képes leszek-e megvalósítani önmagamat? — Ehhez bizonyára az is hozzájárult, hogy egy hét leforgása alatt két elismerő kitüntetést kapott építészi tevékenységéért. A megyei művészeti díj és „Az építőipar kiváló dolgozója” kitüntetés törekvéseinek, eredményeinek elismerését jelenti. Nyilván úgy érezte, hogy ez megnöveli a felelősségét. — Valójában így történt. Ezért is visszhangzottak bennem olyan erősen a költő sorai. — Beszélgetéseinkből jól tudom: az építészetet nem tudja elképzelni másként, mint pártosnak. S az is: mindig sokszorosan beleképzeli magát azoknak a helyébe, akik majd az elkészült objektumot rendeltetésének megfelelően használni fogják. Miért van szükség erre? — Ha tervezek, mondjuk egy háromezer adagos konyhát, akkor meg kell tanulnom „konyhában” gondolkozni. Nem elég azt tudnom, hol és hogyan főznek majd, de például azt is tudni kell: hol tárolják, hámozzák majd a burgonyát stb. Teljességre törni — Nehezen dolgozik, vagy könnyedén, gyorsan ? — Bgy-egy feladat megoldása néha 'kilátástalannak tűnik. Főképp munkámnak az a szakasza jelent sok gyötrelmet, amíg a döntésig eljutok; vagyis míg végérvényesen eldől bennem, hogy mát is akarok tulajdonképpen. Azután már könnyebben megy minden. Persze, azért vívódás, töprengés mindvégig akad. De ezek gyönyört adó kínok. — Elég gyakran említi: teljességre tömi. Mit ért ez alatt? — Ügy kell „hozzáállni” a dolgokhoz, hogy nálamnál ezt senki nem csinálja meg jobban. Építésznek lenni: ez egyfajta magatartást is jelent, nem csak hivatást. Azt, hogy tulajdonképpen ez teszi ki az ember egész életét; ez szövi át meg át a barátságot, a pihenés óráit, a művelődést, a társas életet — mindent. Visszatérve a teljességre: nem fogadhatom el a középszerűt; noha magam is csinálok olyat. Vallom, hogy a saját gyengeségeink vagy kudarcaink felismerése csak erőinket fokozhatja. Tanyacsárda és ravatalozó A Kerényi József tervei alapján készült létesítményekkel sokfelé találkozhatunk. Egyformán jellemző ezekre az igényesség, a környezettel való összhang, a társművészetekkel való szép kapcsolat sokfajta bizonyítéka A lajosmizsei tanyacsárda kí- vül-belül egységes — a táji környezetnek, s a történelmi múltnak megfelelő — hangulatot ad; a fali tányéroktól a függönyökig, s a fal színétől a tetőzetig ugyanazt a hatást eredményezi a látogatókban. Tökéletes az összhang. A felsőszentiváni gyermek- otthon — melyről azt mondja: „kedvemre való feladat volt” — elismerést kiváltó produktum. A kunadacsi kápolnának már félig kész állapotában is jelentős visszhangja volt; művészeti értékét senki nem vonhatja kétségbe. A készülő kecskeméti Kodály Intézet — a hagyományok megőrzésének az újjal való egyesítése folytán .— a város egyik büszkesége lesz. A megye- székhelyen épül tervei alapján a keramikus műteremház; ezt kedvenc munkái között említi máris. — Sokat beszélnek a bácsalmási ravatalozóról; hallhatnánk erről valamit? — A ravatalozónál fontos, hogy nyitott és intim is legyen. Aszimmetrikus és centrális teret képeztem ki, s így sikerült elérnem, hogy a hagyományos funkció megőrzése mellett a szokásostól eltérőt csináltam. Ezt az épületet ezért is összefoglaló munkának tartom; hosszantartó és sokféle kísérletezések összegezésének. Örülök neki. — Mint főépítésznek, mi lenne a legnagyobb kívánsága? — Hogy a készülőben levő kalocsai művelődési' központ szép legyen. S ha már itt tartunk: azt óhajtom, hogy . festessék ki Kalocsa gyönyörű főutcáját. Őrizni a hagyományokat — Egyéb, folyamatban levő munkája? — Marton László szobrász barátommal közösen kaptunk megbízatást a kiskunhalasi felszabadulási emlékműre. Valami szépet, igazat szeretnénk csinálni. — Az építészet állandó folyamat; a mindenkori ízléseket, felfogásokat egymásra rétegesíti az idő. Mit gondol: mai, modern korunkban mit tegyen az építész- tervező, mennyit őrizzen meg a múltból, környezetek régi elemeiből? — A lehetőségekhez képest minél többet. Azt mindenki tudja, bizonyításra nem szorul, hogy a régi törvényszerűen átadja helyét az újnak. De nagyon meg kell gondolni, mit őrizzünk meg a régi évtizedek, századok produktumaiból. A legszebbeket, legbeszédesebbeket, a múltról legtöbbet vallókat kötelességünk megőrizni. -Méghozzá úgy, hogy összhangot teremtsünk köztük és az új létesítmények között. Sokféle lehetőség van arra, hogy átmentsük a múlt emlékeit a -jövőbe. Fontos, hogy az új városrészek, épületek tervezésénél vegyük figyelembe a táji adottság gokat és sajátosságokat, a helyi hagyományokat. Bűnös dolgot cselekszünk, ha ennek figyelmen kívül hagyásával építkezünk. Nem lehet elég örömünk az újban, ha a legértékesebb régiről megfeledkezünk. — A régészet, a néprajz és a folklór ezért’ érdekli? — Meggyőződésem, hogy ezek nélkül nem lehet teljes az építészet. Hiányukkal veszít az egészséges komplexitásra való törekvés. Barátok, művészek — Aki ismeri önt, akár csak felületesen is, tudja: rajong az irodalomért, szereti a művészeteket, például a zenét, és sok barátja van az írók, művészek között Ezt a véletlen hozta így, vagy valamilyen tudatosság eredménye? — Azt vallom: munka közben érik legszebben a barátság. Gyakran dolgozom együtt szobrászokkal, iparművészekkel, festőkkel. Szinte minden esetben barátsággá formálódik az együttműköd- dés. En másként nem is tudom elképzelni. A Kodálv-emlékmű- vet Melocco Miklós szobrászművésszel, a tanyacsárdát Probstner János iparművésszel csináltuk együtt A Kocsis Pál és Mathiász János-síremléket Kalló Viktor szobrásszal közösen készítettük. Jó néhány példát említhetnék még a gyümölcsöző együttműködésre. — Ezek szerint fontosnak tartja a szellemi műhelyt, mélyben az alkotómódon dolgozó emberek egymásra hatnak? — Feltétlenül! Ha néhány ember — esetleg egy-két pohár ital mellett — együtt lehet, ahol kéznél van a lemezjátszó vagy a magnó, s előkerül egy Ady-kö- tet, egy képzőművészeti album stb., abból mindig születhet valami jó. Száz és száz érdekes téma akad ilyenkor mindig. Vallom, hogy kell a barátság. Varga Mihály 9 Bodri Ferenc: Olvasó nő (olaj)
