Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)
1974-07-14 / 163. szám
/ MŰVELŐDÉS • IRODALOM •MŰVÉSZET* IRODALOM • MŰVÉSZET o Kádár János: Válogatott beszédek és cikkek Az 1956 ősze óta eltelt közel két évtizednyi időt joggal te- kiütjük a jövőnket megalapozó és a fejlődésünk irányát hosz- szú idői-e meghatározó korszaknak. E korszakban úgy folytattuk a szocializmus 1945-ben megkezdett építését, hogy kiküszöböltük a korábban elkövetett hibákat, hogy következetesen a marxizmus—leninizmus szellemében dolgoztunk, hogy fokozódó mértékben vontuk be az állampolgárokat a közügyek intézésébe, hogy a szocialista építés programját a ma élő nemzedékek össznépi és egyéni érdekeit figyelembe véve és szolgálva hajtottuk és hajtjuk végre. Ez az ellenforradalom leverése után kialakított belpolitika párosult azzal a külpolitikával, amely lehetővé tette, hogy — a szocialista világrendszer részeként a legteljesebb egyetértésben és összhangban munkálkodva — eredményesen vegyünk részt a nemzetközi életben. Aki ismeri a hazánk fentiekben vázolt 29 éves múltját, az azzal is tisztában van, hogy ebben a fejlődésben mindig és minden vonatkozásban kezdeményező volt az MSZMP. S aki tanulmányozza Kádár János közelmúltban megjelent „Válogatott beszédek és cikkek” c. könyvét, aZ a korszak minden fontos problémájával, megoldott és még megoldatlan feladataival talákozik. . , Modigliani születésének 90. évfordulójára A könyv' tematikus útmutatója arról tanúskodik, hogy Kádár János beszédben és írásban társadalompolitikai. ideológiai, közgazdasági, vezetéselmélet, rétegpoli- tikiai és nemzetközi kérdésekkel általában és rendszeresen foglalkozik. Maguk az írások és beszédek pedig azt igazolják, hogy az 1956-ban vállalt politika vonala és alapelve azóta sem változott. Sokszor utalunk arra. hogy a politikai vonalunk töretlen, s mentes a kilengésektől. Ennek a szükségességéről Kádár János már 1957 januárjában szólt a csepeli aktívaülésen: „Vigyázni kell arra — mondotta —, hogy pártunk soraiban egységes irányvonal érvényesüljön. és a kettős vonal ne bomlassza többé sorainkat.” Ez a kettős vonal, a párton belüli egyenetlenség, a lenini normáktól való eltérés, szerepet játszott az ellenforradalom kitörésének okai között. Az 1957. május elsejei beszédében is elemzően foglalkozott Kádár János a kétfrontos harc kérdéseivel. Erre akkor különösed szükség volt. mert az ellen- forradalmi káoszból kivezető úton újra és újra felmerült annak a veszélye, hogy ' az eseményeket egyoldalúan szemlélve csak egy- felé mérünk csapásokat, lehetővé téve, hogy a másik fronton ellenfeleink támadásba lendüljenek. Arra a kérdésre, hogy az első hónapok sikereit minek köszönhetjük, így válaszolt: „Mindenekelőtt annak, hogy saiát hibáinkkal is .(utalás a dogmatikus hibákra — a szerk.) szakítva, lelepleztük a párt politikáját és a tömegek tisztánlátását zavaró, a marxizmus—leninizmust meghamisító, a munkásosztály érdekeit eláruló, revizionista eszméket, visszatértünk a nagy Lenin tanításaihoz”. A téma nem került és nem is kerülhet le a politika napirendjéről — ez teszi lehetővé, hogy a múltra vonatkozó értékelés 1972- ben sem változott meg, ekkor a Központi Bizottság novemberi ülésén a Párt első titkára fejlődésünk történelmi korszakait ösz- szehasonlitva így szól 1957-ről: ”... pártunk,.. Elvetette mindazt. ami rossz volt: a szubjektivizmust, a dogmatizmust és a re- vizionizmust az elméletben^- a szektarianizmust és a liberalizmust a politikában ■ •» többi területen is” Az 1956-os ellenforradalom feletti győzelem a siker forrásai jegyében elvi és gyakorlati feladatunkká tette a munkásosztály vezető szerepének minden vonatkozásban való biztosítását. Az első évek beszédei és írásai, a fizikai 'munka iránti tiszteletre, államunk munkás jellegere és arra utalnak, hogy mindig a dolgozók vállalták a szabadságharcok' valódi célkitűzéseiért való harcot, hogy a magyar munkás forradal- misága a legnehezebb evekben is jelezte határainkon belül és kívül: nem aludt ki a forradalom lángja, még akkor sem, ha a fasizmus leírhatatlan kegyetlenséggel lépett fel a haladás ellen. A nemzet sorsának révbe jutásához „új osztálynak ' kellett jönnie a nép vezetésére” Ez az osztály azonban nem csiszolni, hanem forradalmi úton változtatni akart a régi társadalmi állapotokon. A . forrádalmiság nem csupán a régi lerombolását és valami újnak a felépítését vállalta, hanem azt is, hogy híven szolgálja a „társadalmi felszabadulás, a nemzeti függetlenség és a népek barátságának ügyét.” így ötvöződik Kádár- János véleményében a munkásosztály ügye a nemzetköziség ügyével és az első forradalmi munkásfiatalomhoz, a Szovjetunióhoz fűződő baráti, elvtársi kapcsolat ügyével. Bármilyen témáról is van szó — abban közvetlenül, vagy közvetve. de jelen van a Szovjetunióhoz való ragaszkodás elvi, politikai és érzelmi indokolása. A munkásosztály azért tudott hatalomra jutni, mert hazánkat a Szovjetunió szabadította fel és azért tudta hatalmát megtartani és megszilárdítani, mert következetesek voltunk akkor, amikor a szocialista világrendszerhez fűződő kapcsolatainkról volt szó. Kádár János érdeme — és ez beszédeiből és írásaiból egyaránt kiderül —, hogy munkájában és pártunk egészének tevékenységében a hatalom kérdéséhez mindig szorosan kapcsolódik a hatalom erősítésének fontos feltétele, a marxista—leninista szövetségi politika. A szövetségi politikában a munkásosztály a kommunista végcélt. és azokat a feladatokat tartja szem előtt, amelyeknek megoldása az adott helyzetben közelebb visz a kommunista végcélhoz is. A fejlődés jelenlegi szakaszában a feladat a szocializmus teljes felépítése. A munkásosztály erre szövetkezik valamennyi dolgozó osztállyal és réteggel.” E közös célra szövetkezik a munkásosztály valamennyi társadalmi rétege, és mert a cél közös, válik minden a munkásosztály, a parasztság, vagy az értelmiség helyzetét befolyásoló intézkedés egyúttal az egész társadalom érdekévé. Ezt szolgálta 1968-ban a gazdaságirányítás új. rendszerének bevezetése, ezt a folyamatos életszínvonalemelő, szociálpolitikai tevékenység. A szocializmus jegvében lassan feloldódnak az osztálvh“tárok és ha e folyamatban felle’betőek a rétegek között olvko’r ellentmondások. akkor „ezeket az ellentmondásokat a szocializmus alapion, a szocializmus vívmányait tökéletesítve, közösen. egyetértésben, minden dolgozó oszt.álv és réteg érdekeit szem előtt tartva lehet és kell megoldani.” A feladatok kitűzésére, a végrehajtás megszervezésére, az egész társadalom bevonására és érdekeltté tételére is az ellentétek feloldása révén jön létre a dialektikus egység. A párt teremti meg ezt az egységet és mindig is vallja. hogy sikereink nem egyszerűen a döntések helyességére, hanem mindenekelőtt, a társadalom osztályainak, rétegeinek forradalmi munkáiéra, magatartására vezethetők vissza. A hivatkozások a társadalom gondjaira, bajaira, az utalások az egyes intézkedések okozta többletmunkára. annak vizsgálata, hogy az emberekre miként hat mindaz, amit tervezünk: a szocialista humanizmus jelentőségét domborítják ki. Kádár János megnyilatkozásaiból politikánk egyik legfontosabb alapelve körvonalazható: mindig figyelembe kell venni az emberek és így a szövetségeseink véleményét. de következetesen érvényesíteni kell a párt politikáját. Ez a következetesség megnyilvánul a hozott határozatokban, a marxista tudás terjesztésében, az egvéni gondok megértésében és a más nézetekkel való vitában is. „A politikai szövetségnek az a rendeltetése, hogy szövetségeseink közelebb kerüljenek hozzánk az ideológia területén is. és itt csak egyféle közeledés képzelhető el, az. hogy a marxizmus—leninizmus eszmerendszerét szövetségeseink fogadják el. vagy sajátítsák el olyan mértékben, ahogyan az lehetséges”. Ügy vélem, hogv erre a magatartásformára a „Válogatott beszédek és cikkek” c. kötetben közreadott beszédek és cikkek szolgáltatják a legjobb példát. Sarlós István HATVANI DÁNIEL: Kését a villám... Háztetők: izzadt tenyerek. Ereszcsurgásban mit keresek? E falu miféle mundér rajtam? Zihálok olajos latyakban. Kabátgombom, e helyzetlámpa fénylik robbanásos világra, csillag lesz, mágnes-viharban verdeső. Fecseg hetedhét-országos eső. Sikoltani vagy elviselni? — kését a villám torkomnak szegzi. örökmécs-fényben mozdulóálmok — záporozó halálban járok. Olvadt cukorban ülnek a kocsik. Melasz-sűrű sugárzás roncsol itt, beleragad a lépés, a vágta, nem hajt ki az áhítat ága. Kerítések festett oszlopa dagad, támadnak ellenem pódium-szavak, karmok, tüskék, szigorú szigony, fába szorult virágzás-iszony. Befelé nő csak a szirom, a levél. Felszáll a kémény, mindjárt Holdat ér. Hajítom csikkem, röpte rajza holnapokért vergődő hajsza. Hol kanyarodnak utak, árkok, fegyverkeznek suhanc-akácok, erdő vajúdik véres nyulakat, fejemre gránát-jégesők hullanak. Bekerítenek dér-szoknyás bokrok, — drótsövény-parkban szédelgő bolondot, hazáért hasbalőtt mészkő-bakát, kit nem óvnak balladás kopjafák. Foszforeszkáló csontkéz a torony, őrködik porbasújtott gondokon, — harangok szavába hová tűntek? E lépcsőn hány ezer évig üljek? Az éj, az éj befedett kútüreg. Csattan, reccsen az ég, kriptaüveg, — bevágják harmatos öklükkel a süket szentély-ajtókat a feltörő rügyek. z a Vilma az oka min- | dennek — mondta a| fiatalasszony morcosán. Alacsony, barna homloka még jobban elsötétült. — 0 csalta fel magát Pestre. Addig jó volt anyámnak otthon is. Most meg csak ez a Pest. Csak itt tud meglenni. Bajóné az ágya végében, a rácsos támlának könyökölt, s nézte a lányát, aki egyenes háttal, támaszkodás nélkül ült a felkínált széken. Vastag karján, erős mellén megfeszült a kötött kardigán, amit deréktól lefelé már nem is gombolt be. A sötét szürke szoknyát láthatóan kihízta, erősen megfeszüli domború hasán és vaskos combjain. — Ne hibáztassátok ti Vilmát, nincs annak semmi köze aZ én dolgomhoz — mondta azután. — Csak éppen a pesti címeket adta meg, hová forduljak, hol kapok munkát, meg lakást. A fiatal nő tekintete egyik ágyról a másikra ugrott a munkás- szállás szobájában. — Ez kell anyámnak? — kérdezte. — Hogy hatodmagával háljon? öt idegennel? Otthon velünk lehetne. A lányaival, meg az unokákkal. Vénségére lelt ágyrajáró? Az asszony tűnődve nézett rá. Látta bezárt, mégis indulattól rángó, beszédes arcán, összehúzott szemén, a szoba mélyéből gyorsan visszatérő, s makacsul lesütött tekintetén, hogy a friss, habos nylonfüggönyt, a jutósző- nyeget, s a közösen vásárolt kis állvány virágos cserepeit nem akarja észrevenni. — Nem mindenki idegen, akivel nem vagyunk rokonságban, Ilus — mondta. — Meg azután otthon sem aludtam én soha egyedül, Erzsinél. Csak mindig a három kicsivel, abban a csepp szobában. — Mert szűkén voltak — felelt a lánya. — Magánál ezt ki tudná jobban? De hogy az új házukat megépítették... — Abban is a gyermekekkel szorultam össze — mondta az asszony. Julikával még egy díványon is. Hol az egyik ébresztett fel, hol a másik. Soha egyetlen éjszakát én végig nem aludtam. Ilus megint az anyjára nézett, sötét, megbántottságot csillantó szemével, — Hiszen gyermekekkel nincsen másképp — morogta. Nyelt egyet, mintha ingerülten kikívánkozó szavakat nyomott volna vissza. Azután mégis kimondta: — Az semmi, hogy megkapott minden szükségeit? .Hogy gond nélkül élt? Az anyja megint tűnődve járta be pillantásával keserűen szemrehányó arcát. Szerette volna megmagyarázni, hogy igenis minAmadeo Modigliani 1884. július 12-én született Livornóban. Festői stúdiumait Firenzében és Velencében végezte. 1906-ban Párizsba költözött, ettől kezdve átmeneti megszakításokkal haláláig itt élt. Az École de Paris egyik legjellegzetesebb egyénisége. Kezdetben Cézanne hatása alatt állt. dig hiányzott neki valami, azon túl, hogy fedél volt a feje fölött, hogy eleget ehetett tulajdon fözt- jéböl, s hogy időnként új ruhát, cipőt kapott idősebb lányától és vejétöl. Ez a furcsa és nyugtalanító hiány már az ura életében jelentkezett. Hol nappal, hol álmában, alaktalanul és bizonytalanul, akár egy könnyű felhő, amelyik ellenőrizhetetlenül formát vált, sűrűsödik, foszlik, áttetsző lesz, szinte láthatatlan — mégis szüntelenül ott van a lélek egén. Majdnem harminc esztendeig hallgatott az iszákos, szertelen, verekedő ura mellett, és hallgatott azután' is az idősebb lányánál. Nem úgy, hogy nem szólt, hiszen beszélhetett eleget. De valami, vagy valaki örökös némaságra kényszerült benne. Egy szihte külön lény, akit nem ismert, de aki mégis, valami különös, sajgó fájdalommal, azzal a tizennyolc éves, a távpli fiatalság köde mögött rejtőző teremtéssel kötődött össze, aki valaha volt, s aki nesztelen és észrevétlen elsüppedt benne, mintha akarata ellenére élve eltemették volna. A folyosóra nyíló ajtó hevesen feltárult. Hátrakötölt fejű, fiatal, szőke nő szaladt be, papucsban, hosszú fürdőköpenyben, amit fél kézzel fogott össze a melle alatt. Amikor a vendéget észrevette, megtorpant: — Én csak azért, Marika néni... nem akarok sokáig zava- rogni... de Zsófi szeretné tudni, befizet-e a vasárnapi autó buszkirándulásra. Mert, hogy sok a jelentkező és éppen azért.... — Befizetek, hogyne fizetnék be — felelt az asszony. A szőke nő zajtalanul húzta be az ajtót, mint' aki tudja, hogy egyikük számára most a szoba külön életén túl lüktető valóság jelentkezett, s azzal egyedül kell szembenézni. Bajóné felfogla ezt a tapintatot, s ő is elfordult, hogy jelezze: csakugyan így áll a dolog. Pillantása a szatyorra siklott, s amit a lánya a széke lábához támasztott, s amit jól megtömtek, mert az oldala kidudorodott, s vászonnal letakart damoború teteje a fogók közepéig nyomult. „Nekem hozott hazait. Vajon ideadja-e?" — gondolta Bajóné. — Hát ez... ez kell anyámnak, nem az unokái — szálait meg Ilus keserűen. — A kiránEbben a szellemben szobrokat is készített. A formai sommázás jellemzi érett műveit is — ezek főként arcképek és női aktok —, továbbá a nyújtott, lágy és nagyon tisztán rajzolt körvonalak, a felületek finom festői megmunkálása és gyöngyházszerűen ragyogó színek. Elnyújtott rajzú dulás, mozizás, meg a jóég tudja még mi. — Dehogy is... Csak hát itt adódik az ilyesmi... — mondta az asszony. — Ha úgy akarom, megyek, ha úgy akarom, nem. Lánya szemrehányóan nézett rá, mintha valami eddig rejtett, s most napvilágra kerülő, bánét ismerte volna meg. — Hát ezért... — morogta megbántoltan. Igen, hát ezért. Ezért is. Hogy mehessen, ha kedve támad, és maradjon, ha úgy tetszik. Milyen kár, hogy Ilus ezt nem érti. Harminchét évig nem ismerte ezt,az örömet. Meg azt, hogy saját pénze van és arra költi, amire akar_ ja. Erről sem lehet már lemondani. — Szeretem én az unokáimat, hogyne szeretném — kezdte las- ■ san. — Csak hát belefáradtam, ötöt dajkáltam végig. Mert a tieidre is vigyáztam én, most már... — A téglacipelésbe nem fáradt bele? — vágott közbe izgatottan, robbanó indulattal Ilus. Hidegbe-melegbe, szélbe-esőbe __ ab ba nem fáradt bele? — Az más — felelt az anyja — az egészen más. Hogyan fejezze ki, miért más? Maga se tudja pontosan. De az, ahogyan kötelességévé vált a hajijaitól hajnalig tartó családi szolgálat, ahogyan aggódva igyekezett lányának, vejének kedvére tenni és minden percet kihasználni — olyan volt, mint egy prés, ami egyre tűrhetetlenebből nyomta, szorította a test- tét-lelkét. — Az más... — ismételte meg sóhajtva attól a tehetetlenségtől, hogy nem képes belső érzéseit, gondolatait pontosan kifejezni. — És éppen most — kezdtz. ismét a lánya, aki nem a hangra, hanem csak a szavakra és még inkább tulajdon gondjára figyelt. — Éppen most, amikor mi is építeni akarunk és__ — Csak nem vagy megint állapotos? — kérdezte az asszony. Tekintete a kardigán széthúzódó szárnyai között emelkedő domborul atot tapogatta körül. í — A harmadik hónapban vagyok — válaszolt Ilus az iménti alakjaiban, finom vonaljátékában a firenzei quattrocento, különösen Botticelli művészetének reminiszcenciája érződik; művészetében ötvöződik a klasszikus tradíció a modern törekvésekkel. 1920. január 25-én a párizsi Charité kórházban hunyt el tragikus körülmények között. (KS) megbántottsággal szemében és nagy, barnán fénylő arcán. — Meg építünk is Erzsinek eldajkálta mind a három gyerekét, hogy dolgozhasson az új házon nyugodtan. Nekem miért nem? Én alábbvaló vagyok? Nekem miért nem teszi meg? Két év .se kell készen lesz a házunk. Anyámnak is öröme lesz belőle. Hát ez az. Gyerek, építkezés. Először az ura sodorta el a maga zaklatott, ijesztő életével. Az_ után Erzsi meg a veje azzal a nagy, lélegzetet elfojtó sielséggel. Három gyerek, munka szakadásig, a filléres takarékosság, azután az építkezés, az új, nagy ház, az új bútorok. Most meg Ilusék rohannak amazok nyomában. Örökké az ö lihegő előretörésük szelében élni, tartani a lépést, az egyensúlyt anélkül, hogy vágyna erre a rohanásra. Mégis őrá, az ő háztartásvezetö, gyereket gondozó munkájára terveztek el mindent. Még két esztendőt kívánnak tőle. Ezért utazott ide Budapestre, a munkásszállásra Ilus. — Nem lehet — ingatta a fejét —, nem lehet. — Amit abbahagyott az ember, azt már nemigen lehet újrakezdeni. Amit bírtam, megtettem. Most már... a többi a ti dolgotok. A szenvedés, a düh és az értetlenség fintora lánya arcán meg- fájditotta a szivét. Mégsem mondhatott egyebet. Mint aki véglegesen döntött egy végtelenül fontos dologban, s érzi, hogy a döntést semmiképpen nem lehet megmásítani. — Tudtam, tudtam. Erzsit mindig jobban szerette nálam. Pedig az ö ura, meg az enyém — ég és föld. Nálunk haláláig megmaradhatott volna. De náluk? Ki . tudja. — Ne haragudjál... — mond. ta az asszony. — Dehogy is szeretem én Erzsit nálad jobban. Csakhát... Csakhál... haláláig most már élni akar. Ezek a furcsa szavak tolultak a szájára, de resteilte őket kimondani. Bolondságnak érezte ezt a gondolatát, de valahogy mégis annyira igaznak, hogy el kellett mosolyodnia. — Hát, szervusz, Isten áldjon — mondta a felcihelődő Ilusnak. — Csókolok mindenkit. Nemsokára hazalátogatok, és viszek valami szép ajándékot a gyermekeknek. Megölelte a lányát, jót >ról- balról megcsókolta kitüze edett- arcát. Ilus, haragtól és gondtól sötéten, csukott szájával éppen csak megérintette az övét. Azután kezébe fogta a szatyrot, és nyomában az anyjával, nehéz, kemény léptekkel elindult az ajtó felé. Ügy lépett ki a folyosóra és úgy ment rajta végig, hogy egyszer sem fordult vissza. BI HA UI KLÁRA: Látogatás 0 Modigliani. 0 Női arckép.
