Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-12 / 161. szám

1974. július 12. 0 PETŐFI NÉPE 0 5 Neruda emlékezete Nem egészen háromnegyed esztendővel Pablo Neruda ha­lála után Buenos Airesből keltezett jelentés adta hírül, hogy a Nobel-díjas chilei költő emlékiratai megjelentek Ar­gentínában. A 470 oldalas kötet Bevallom, éltem címmel számol be Neruda egész életéről, gyermekkorától az 1973. szeptember 11-i chilei ellenforradalmi puccsig. Ki volt Pab­lo Neruda? Most, hetvenedik születésnapja alkalmából kö­vessük röviden nyomon századunk eme kiemelkedő költő­jének és közéleti személyiségének életútját. Peralban született. 1904 július 12-én, igazi neve Neftali Ricardo Eeyés Bascalto. Gyerekkorában írta első verseit, akkor vette fel a Pablo Neruda írói neveti az ál­tala csodált és nagyrabecsült cseh író Jan Neruda nevét választva. Apja vasúti munkás volt, anyja tanítónő, őmaga tanítóképzőt végzett, Sántiagóban a pedagógiai főiskola tanára lett, majd diplo­máciai pályára lépett. A francia nyelv és irodalom tanári diplo­májával rendelkezve, már korán 1923-ban •;(19-éves korában) meg­jelent első verses kötete. Mint diplomata, Sziámbán, Burmában, Kínában, Japánban. Indiában, majd Spanyolországban szolgált. Elég korán — 1936-ban — sze­nátusi képviselő, mégpedig kom­munista programmai. Í949rben betiltják a' Chilei Kommunista Pártot. Neruda is, rnint sok más kitűnő 'hazafi,' emigrálni kénysze­rül. 1952-ben térhet ismét haza. Míg korábban diplomataként járta be a fél világot, ezekben az években ismert íróként utazik. A szocialista országokban is gyak­ran megfordul, természetesen járt Magyarországon is. Járt? Ennél is több fűzi hazánkhoz: egyik kitűnő, egy másik nagy, ugyan­csak nemrég elhunyt dél-amerikai íróval, Miguel Asturias-szal kö­zösen írt könyve: a szó minden értelmében „ízes” kötet, a ma­gyar konyháról ad szellemes, szó­rakoztató. ínycsiklandozó leírást. Az Amerika (1948). Ébredj favágó (1951). A szőlők és a szél (1954). az Elemi ódák (1981), a Száz szerelmes szonett (1982), a Válogatott versek (1969) — hogy csak a magyarul is. többnyire Somlyó György értő-érző fordí­tásában megjelent műveit sorol­juk — nagy latin-amerikai költő­je 1953-ban elnyerte a nemzet­közi Lenin-békedíjat. 1965-ben pedig az irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Ez a két kitüntetés rendkívül pontosan és plasztiku­san fejezi ki Neruda életének lényegét: költő volt ízig-vérig, az irodalom egyik nagy alkotója és nagy szerelmese. És közéleti férfi/ kommunista, békeharcos volt utol­só csepp véréig, költészetében és minden más megnyilvánulásá­ban: méltóbb tulajdonosa nem is lehetett volna az effajta közéleti magatartást jutalmazó nemzetközi Lenin-békedí inak. Louis Aragon Chile csalogányá­nak nevezte. Teljes ének című művéről így lelkesedett Hja Ehrenburg: „Hatalmas elbeszélő költemény ez. költői enciklopé­dia, modern biblia, a kontinensek története és földrajza...” És végre eljött az idő, hogy költészetét, emberségét, közéleti- ségét hazájában is ugyanúgy be­csülték. mint külföldön. Salvador Allende Népi Egység kormánya az ő kormánya volt, próféta le­hetett végre saját hazájában, szép megbízást is kapott. Chile pári­zsi nagykövete lett. Csak mind jobban elhatalmasodó betegsége miatt kellett e megbízatásról idő előtt lemondania. Hazatért San- tiagóba. Még megérte a Pinochet- puccsot. majd a fasiszta junta hatalomátvételét követően, 12 nap múlva meghalt. Halála után fa­siszta parancsra feldúlták laká­sát a katonák és sok értékes do­kumentumot megsemmisítettek, sírját feltörték, hamvait tömeg­sírba szórták. E percemberkék dühödt dáridó- ját. mondani sem kell talán, szel­leme. költészete, emberségének példája, nagyszerű lényének em­léke túléli. B. T. Gyulai nyár A gyulai nyári programok kezdettől fogva országos figyelmet keltettek. Tizenkét esztendeje már, hogy megpróbálták össze­fogni a szétfolyó eseményeket, s rendszert vinni a nyári kultu­rális évadba. Ami ilyenkor a kívülálló figyelmét leginkább fel­kelti, az ismétlődés, bizonyos fokig a megszokás. így került sor május hónap­ban évről évre Gyulán az Erkel Diákünnepekre, a diákszínpa­dok, szóló énekesek, kórusok, énekkarok, hangszerszólisták és tánczenekarok, különböző ka­maraegyüttesek nagyszabású ver­senyére, bemutatkozására. Az idén már 12. alkalommal rendezik meg — ezekben a na­pokban zajlik az eseménysoro­zat — az eszperantó nyári egyetemet. A „Somero Esperanto Universito"-ra ez évben is több­száz kiváló eszperantista — író, nyelvész, tudós — érkezett. A programban az eszperantó nép­szerűsítése mellett hazánk mű­vészeti és tudományos életének, hagyományainak ismertetése is jelentős helyet foglal el. Film- bemutatók, hangversenyek, ki­rándulások teszik, színessé és változatossá a „SEU 12” prog­ramját. A várszínházban A gyulai vár udvarán kialakí­tott színpad és nézőtér — azaz várszínház — nem tartozik a monumentális szabadtéri színhá­zak közé. De mégis a fesztivál- városok rangjára emelte Gyulát. A vár udvara szinte kínálja a valódi és hiteles helyszínt a tör­ténelmi játékok számára. Tartják magukat az eredeti célkitűzésekhez: nyitó előadás­ként minden esztendőben ma­gyar történelmi drámát, ezt kö­vetően pedig egy klasszikus víg­játékot mutatnak be. Az idén Száraz György színdarabjával nyitottak július 6-án. (Hét alka­lommal viszik színre, többek közt július 12, 13, 14 és 15-én is.) A nagyszerű halál — me­lyet a szerző „Drámai utójáték egy történelmi drámához” al­címmel látott el — témája Gyu­lához kötődik. Damjanich tábor­nokot és tiszttársait idézi meg, akik Gyulán töltötték kivégzés előtti rabságukat. Száraz Györ­gyöt egyébként a III. Béla ki­rályról szóló tévéjátéka alapján is jól ismeri a közönség. S a da­rab rangos szereplőgárdája is, minden bizonnyal, hordozója lesz a sikernek. A másik premier ez alkalom­mal július 21-én lesz a vár ud­varán. A szerző a spanyol drá­mairodalom virágkorának kitű­nő írója, Tirso de Molina, s a vígjáték címe: A zöldnadrágos lovag. A rendező: a Kecskeméti Katona József Színház igazgató­ja, Miszlay István Jászai-díjas. s néhány név a darab szereplői közül: Pap Éva, Löté Attila, Szakács Eszter, Fülöp Zsigmond, Kertész Péter, Dégi István, Tol­nai Miklós. (Az előadást július 22, 23, 26, 27, 28 és 29-én is megismétlik.) Július 11-én várhangverseny­re, augusztus 2, 3 és 4-én pedig Békési esték címmel folklórmű­sorra kerül sor megyebeli nép­művészek, táncegyüttesek rész- vételéveL Kohán György emlékére Sajnos, már hiába hívjuk fel a figyelmet Búza Barna gyűj­teményes kiállítására, mert ez a múlt hónapban bezárult. De akit Kohán György csodálatos — mi tagadás, a nagyközönség előtt még igen kevéssé ismert — művészete érdekel, az nem hiába kopogtat a múzeum udva­rán épült köralakú kiállító te­rem ajtaján. Ezúttal hatodik al­kalommal rendezik meg a Gyu­la városára hagyományozott, mintegy háromezer grafikából és festményből válogatott emlék- kiállítást. Augusztus 9-től pedig egy hó­napon át Székely Aladár orszá­gos fotókiállítását nézhetik meg ugyancsak a Dürer-teremben. Ezt követi szeptember 13-tól a gyulai képzőművészek őszi tár­lata. 0 Kohán György Termés című grafikája. 0 Az alsó kép: egy kis pihenő a várudvaron, előtérben a színpad. És egyebek!?... S ha már a felsorolásnál tar­tunk — hátha sikerül felkelteni irántuk a figyelmet — augusztus 16-a és 26-a között rendezik meg a népművelési oktatók és kuta­tók XX. nyári konferenciáját a Jókai Művelődési Házban, 23- án, és 24-én pedig a városi tanács dísztermében az üdü­lőhelyi városok vezetőinek tanácskozását. (Bővebb fcl- világosítást szívesen nyújt a,-mű­velődési ház.); Az: idei nyáron is várja vendégéit-' á ' képzőművé­szek művésztelepe július végéig, augusztusban pedig a fotóművé­szeti tábor. Gondoltak a fiatalokra is: júli­us 15-én az Ómega-együttes, 23- án az angol Lowe Affair beat- együttes ad hangversenyt a sza­badtéri színpadon. A „Gyulai nyár 1974” prog­ramja tehát — a vázlatos felso­rolásból is kitűnik — a már meglevő hagyományokra épít, s minden évben keresi az újat, a közönség sorait szélesítő ese­ményt Ha nem is irigységgel, de a nyári pangás idején némi nosz­talgiával gondolunk a gyulai nyári évad gazdagságára és fő­leg folytonosságára. Amely mö­gött szívós, kitartó munka és sok-sok koUektív ötlet rejlik. Gyula megtalálta önmagát! — mondják. S ehhez mi csak őszin­tén gratulálhatunk. F. Tóth Pál Büntet az úr Sokért nem adjuk, hogy laká­sunk folyóparti parkra néz. Ta­vasz jöttén kinyitjuk az ablakot, és csak akkor csukjuk be — bá­natosan —, mikor már nemcsak az őszi eső ver be, hanem vele sárga leveleket is behord a hi­deg szél. Ilyenkor? Kikönyökölünk, s úgy érezzük magunkat, mintha üdülőben lustálkodnánk. Vagyis hát... Korrigálnom kell: mosta­nában oda a yikendházi hangu­lat. A főútvonalat merevül fel- ásták — csatornáznak —, s az átmenő forgalom részben a mi csendes utcánkon bonyolódik. Igen. bonyolódik, mert van né­ha olyan dugó, torlódás, tülkö­lés, hogy még innen az első eme­letről szemlélődve se igazodik ki az ember. Most aztáp mi lesz? Megállt a tudomány; se té, se tova. Míg végül a legokosabb gépkocsivezető cselekszik. Ki- curikkol valahogy a falanxból, teret enged a többinek némi igazodásra. Na de ezalatt. Mi töméntelen füst,, gáz, por, bűzbullám nem is annyira láthatatlan gombái te­rülnék rá a parkra, fűre, fára, virágra, útra, ablakra, émtoeri t Lidire. Hol van az az idő, amikor még ez fogadta a betérőt a 'be­ton közepére kitűzött zománc­táblán : „Gyrmekjátszó utca”. Hát most már ez a park is megtudja, mi a magyarok istene. Sorsának változása azzal kez­dődött, hogy a hencsengő, kerge- tőző, a tenyérnyi betonplaccon lábteniszező gyerekek közé mind több kutyulit vezéreltek az em­beri nemzedékek mindegyikét képviselő gazdik. És ugye, van­nak kényesebb természetű ebecs- kék, „akiknek” a közérzetét za­varta, sőt sértette, ha arra ko- cogtában egy feléje guruló lab­da ingerelte. j — Gyerekek, kíméljétek az állatokat! Egyre többször és élesebben szónokoltak olyan kutyasétálta­tók, akik hol a pedigré-vitával, hol a póráz iparművészeti töké­lyévé fejlesztésével borzolták egymás idegeit. Pedig a srácok, fiúcskák, kis­lányok annyira nem bántották a helyes pulikat, tacskókat, agara­kat, kuvaszokat, hogy a barátsá- gosabbjaival játszani is hajlan­dók lettek volna. Ha a gazdák nem féltették volna ilyen kör­nyezettől jószágaikat. Hogy idővel mennyire lebe­csülték a gyermekzsivajos miliőt, bizonyos félreérthetetlen jelen­ségek tanúsították. Mind gyak­rabban felhallatszott a pázsitas, bokros paradicsomból az írásban visszaadhatatlan hangsúlyú gyer- megsivalkodás. Persze, a többiek őszinte gúnykacajától követve. — Krapekok, alaposan belete- nyereltem! Va’y. — Hogy megy ez ki a szok­nyámból? Fű, de büdös! Majd az ifjúság a cigarettapa- p--rnyi betonterecskére szorult. Míg most már onnét is eltaná­csolják őket az éber járőrök. . A kutyusok — de hogy is le­hetne őket megszólni ezért — n... jainkban nyugalmuk háborí- tása nélkül végezhetik dolgukat a gyepre. Legfeljebb az őr lép bele a canis merga-ba, s ilyenkor még káromkodnia se tanácsos hangosan, mert az elkergetett if­júság kárörvendő vigasza járna érte. Mit mérgelődik? Örüljön, hogy szerencséje lesz. Kutyák, járművek hódítása. S ha megbolygatják, milyen szaga van a státusszimbólumok nyomjelző üledékeinek! De hát mit csináljanak szegények, ha él­nek, és sokan csak hivalkodnak velük, vagy rajtuk élik ki ural­kodó, parancsoló ösztöneiket. Mert mit láttunk a minap? Éppen attól a bősz motoros gaz­ditól, aki két vizsláját szokta korzóztatni a füvön. Reggelen­ként olyan fennkölten, mint aki így imádkozik; kutyatársaságban. Oly pontosan érkezik a terebé­lyes gesztenyefák alá, hogy nyu­godtan lehetne órát hozzáigazí- nani. No, a harmadik szomszéd bér- ház udvaráról bőgve fordult ki motorjával emberünk. Az oldal­kocsiban „családtagjai", a két vizsla. Tovazúg a gép ablakunk alatt, ahonnét száz méternyire derékszögben kanyarodik a be­tonút. Az ipse nem fékez, csak úgy sivítanak a gumik az éles kanyarvételtől. Az esztelen se­besség miatt akkora a centrifu­gális erő, hogy az egyik vizslát kidobja az oldalkocsiból. S mivel úgyse míves póráz biztosítja, nem „szakad” el a járműtől, így az nyakánál fogva vonszolja a kutyát. A vizslás roppant szemfüles férfi, hamar észreveszi az esetet. Lehet, hogy az ablakokban kö­nyöklő nézőközönség kedvéért teszi —, tetézi akrobatikus mu­tatványát a kanyarban. Még las­sítás közben rántja vissza pó­rázostul az állatot, amely mint egy megtaposott rongycsomó zu­han be az oldalcsónakba. Szeme sarkából nyugtázza, kel­lőképpen elképesztett mindenkit. A produkció sikerült. Mindez pillanatok alatt. Most már éktelen fékcsikor­gással megáll. Lábbal kitolat a gyepre, s úgy, nyergében elfor­dulva, csépelni kezdi az „ügyet­len" vizslát. Idehallatszik a kutya keserves nyüszítése. Büntet az úr. Tóth István MAI TÉMÁNK Meddig kell tanulni? Mielőtt a témámra térnék, ide­írok három idézetet. A most kö­vetkező mondatokat egy-egy „dip­lomás", azaz egyetemet végzett ember mondta el nemrégiben. „Kérem, én — nyolc, meg négyr meg hat — összesen tizennyolc évig nyomtam a padot, izgultam a vizsgákon; törtem magam éj­jel és nappal, télen-nyáron; vagy­is azóta egyfolytában tanulok, Nos, most már vége. Kész va­gyok. Eddig volt az izzasztó ta­nulás, az életre való felkészűlésr hát jöjjön végre a rég óhajtott élet. Megérdemlőm, úgy hiszem— Tehát nekem ne emlegesse senki eztán a tanulást!" „Én aztán tanultam! Megnéz­heti bárki a papírjaimat; jól mu­tatják az eredményeim, hogy nem lazsáltam. Kitettem maga- mért. Tudom azt is ugyanakkor, hogy sok mindent nem tudok még; lenne mit pótolni, hisz a tudás partjai végtelenek. De mit tudok belőle hasznosítani? Jó­formán semmit. Napi munkám­ban ezredrészére sincs szüksé­gem annak, amennyit az egyete­mi évek alatt magamba szedtem. Miért, mondja, miért tanuljak to­vább?” „Belátom, hogy ezután jöhetne az igazi. Hisz most már végre csak azzal foglalkozhatnék, amit leginkább szeretek. Ezentúl bú­várkodhatnék a könyvtárakban, a levéltárban, meg ilyesmi. De nem ezt teszem. És tudja-e, miért? Se lakásom, se kocsim, semmi. Kell a pénz. S mit gon­dol, mivel lehet pénzt szerezni? Talán önképzéssel? Nem hiszem.”’ Három fiatal, egyetemet vég­zett embert kérdeztünk meg to­vábbi terveiről; elsősorban az érdekelt bennünket, hogyan, mi­ként képzeli az illető a további szakmai művelődését. A kérdé­sünk nagyjából így hangzott: Most, miután a zsebben a diplo­ma, s megvan a jó állás, gon­dolt-e arra, hogy önképzéses, vagy intézményes formában ezen­túl is tpvább tanul? S ha igen, hogyan, milyen módszerrel, s esetleg miféle közelebbi — konk­rétabb — céllal? ; Téves ^- és Zsákutcába vezet — az' a Jelfbgás, mely szerint az, egyetemtől való elbúcsúzas a könyveknek, az új és új tudás­anyag megszerzésének teljes há- tatforditással kell, hogy járjon. Különösen most, amikor a tudo­mányok, a művészetek, az iro­dalom — az egész kulturális élet — állandóan differenciálódik, amikora megismernivaló villám­gyorsan szaporodik, sZinte a sze­münk előtt. Retrográd, visszafe­lé tekintő ez a nézet, mert nem számol a naponkénti gyors fejlő­déssel, a sokszor szédületes ira­mú változásokkal. Az a tanár cselekszik helye­sen, aki két-három esztendő vei a diploma megszerzése után már­is újabb szakon tovább tanul, s közben nem mulasztja el figye­lemmel kísérni a szakának meg­felelő irodalmat. S közben ta­nítványaival — tanterven kívül vagy felül — számtalan érdekes s azok számára izgalmas dolgot megismertet, akik ezáltal foko­zottan megszeretik kedvenc ta­náruk tárgyát. Ugyanez mondha­tó arról a fiatal mérnökről is, akinek első gondja volt — al­bérleti szobájában! — egy ki­csiny, de tartalmas kézikönyv­tári összeállítani, önképzésének megkönnyítésére. Szerencsére, or­vosok, jogászok, közgazdászok, s szakmunkások is vannak ilyenek vagy .hasonlóak. Am sajnos, távolról sem min­denkire ez jellemző, ahogyan fentebb már írtuk. Olyan is elő­fordul, amikor a mérnök — afci jó néhány évvel ezelőtt hagyta eV az egyetem kapuját — nem tud semmit a kitűnő, és a nem szak­emberek által is hasznosan for­gatható „Architektúra" sorozat­ról, amelyben a század legna­gyobb építészeiről, s az uralkodó stílusirányzatokról sok mindent meg lehet tudni. Az említett 'fia­tal éppen építészmérnök, de másfajta diploma birtokosai kö­zött is akadnak, akik nem is­merik saját szakmájuk új iro­dalmát. Az cselekszik helyesen, aki j> alapnak tekinti mindazt, amit az egyetemen, vagy általában az iskolapadban tanult, attól füg­gően, milyen szinten készült az életre. Jó alapnak ahhoz, hogy ami ezentúl jön tanulásban, is­meretszerzésben, azt erre epitse fel. Hogy ezáltal váljék szakmai tudása, világnézete, életfelfogása teljessé. Hogy mindazt a sók szép célt, amit egykor maga elé tű­zött, képes legyen majd teljes nagyságában és szépségében megvalósítani. Mert másképp nem lehet. Csak az egész életen keresztül tartó tanulással. Ahogy a- régi köz­mondás is tartja. Varga Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents